Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-04 / 29. szám

6 M Mim'ár Teke A nagygo'yósoknál minősítettek Az 1967. évi Nógrád megyei nagygolyós teke csapatbajnok­ságban 10 egyesület mintegy 100 versenyzővel vett részt. A Nógrád megyei Tekeszövetség a mérkőzések alapján a közel­múltban elkészítette az új minősítési táblázatot. Az ered­mények alapján I. osztályú szintet nem ért el senki! Csak az kaphatja meg, aki idegen pályán öt alkalommal 450 fát, vagy annál többet üt. A II. osztályú szintet nyol­cán teljesítették. Örvendetes, hogy köztük van Huram Ti­bor, a SÜMSE ifjúsági ver­senyzője is, aki eredményével kiérdemelte az aranyfokozatú elismerést. A III. osztályú szintet tizen­heten érték el. Ezek négy al­kalommal idegen pályán lega­lább 390 fás teliesítményt ér­tek el. A Zp. Építők verseny­zője, Jakus János ifjúsági te- kéző de már III. osztályú mi­nősítést szerzett, ezért ezüst éremmel tüntették ki. A TV. osztályú szintet 33-an teljesítették. A feltétel: három alkalommal idegen pályán legalább 360 fát i kell ütni. Ja­kus Lajos, a Zp. Építők ugyan­csak ifjúsági versenyzője IV. osztályú minősítést szerzett, jutalma bronzfokozat A Nógrád megyei Tekeszö­vetség minősítő bizottsága megállapította, hogy a jobb eredmények elérését hátrányo­san befolyásolta a tekepályák elhanyagolt állapota. A me­gyei csapatbajnokságban sze­replő együttesek közül csak az St. Üveggyár, gz St. Dózsa, az SKSE és Mátraszőllős ren­delkezik pályával, de ezek kö­zül is csak az első két csapat megfelelővel. A tekeszövetség két dolog­ra hívja fel az egyesületek fi­gyelmét. A versenyzők minő­sítési igazolványát minél előbb küldiék be. hogv az úi minő­sítéseket bejegyezhessék. To­vábbá játékvezetői tanfolya­mot indítanak, amely a régeb­bi iátékvezetők számára to­vábbképzésül szolgál. Jelent­kezéseket február 10-ig fogad­nak el. Cím: Nógrád m"gyei Tekoszövetség Salgótarján Vörös Hadsereg ÚL14. \ H0T7<ÍSíÓ>Ó» Á labdarúgó-utánpótlás kérdése Nagy érdeklődéssel olvastam b Nógrádban Szúnyog Tibor gondolatébresztő írását, amely­ben a nógrádi utánpótlás helyzetéről adott reális ké­pet. Én szűkebb területről, a labdarúgó-utánpótlás kérdései­ről kívánom az alábbiakban elmondani •’Véleményemet. Az ifjúsági labdarúgás súly­ponti kérdés, mivel a jövő múlik rajta. Sajnos, a kép­zés területén Nógrádban nem a legrózsásabb a helyzet, mi­vel: a megyei bajnokságban szereplő 16 csapat közül nem mindegyik rendelkezik minő­sített edzővel. Ennek ellenére a megye minden részén különös figye­lemmel és gondoskodással te­remtik meg a lehetőségeket a fiatal labdarúgók fejlődéséhez. Az úttörők, az ifjúsági majd az utánpótlás korosztályúak­nái minden szakember arra törekedik, hogy „felhozzon” ezekből a fiatalokból, jó sportolót neveljen belőlük. . Az ifjúsági csapataink érté­kelésénél felvetődik a kérdés: elkövetünk-e fejlődésük ér­dekében mindent a fizikai képesség, az atlétikus tulaj­donságok (gyorsaság, ruga­nyosság, állóképesség) és a technikai képzettség kimun­kálása területén. Az érem másik oldala, hogy a tehetséges fiatalok saját ér­dekükben megtesznek-e min­dent? A tapasztalatok birto­kában teljes nyugalommal mondhatjuk, hogy a fiatal lab­darúgók igen kis százaléka dolgozik meg keményen a jobb szereplés érdekében. Baj van az öntudattal! Jó néhány játékos még a közös edzése­ken is, amikor az edző sze­me rajta van, nem dolgozik úgy, ahogy az elvárható len­IzeWtő a mai sportműsorból Legnagyobb érdeklődésre a mai kevés sporteseményből az SBTC — Nagybátony barát­ságos labdarúgó-mérkőzés tarthat számot. Megrendezé­sére fél tizenegy órakor az SBTC salakos pályáján kerül sor. A Kisterenyei Bányász Ózdi a látogat el. Az SBTC NB Il-es asztali- teniszezői Kaposvárott vesz­nek részt az országos Vidék­bajnokságon. Az SKSE NB Il-es sakk­csapata Budapesten, a Bp. Postás ellen játssza idei má­sodik mérkőzését. ne. Nagyon kevés azoknak a tehetséges játékosoknak a száma, akik egyedül is haj­landók gyengébb technikai vagy erőnléti hiányosságaikon javítani. A megyei edzőgárda hozzá­értő, minden időben képes volt arra, hogy jó, időnként klasszis játékosokat nevel­jen. Ifjúságunknak tehát Zö­mében advá van a lehetőség, tudnak kitől tanulni. Tehet­ségeink legalább annyian van­nak, mint korábban, és mint más megyékben. Ez azonban nem elég, nekik is hozzá kell járulni felelősségteljes visel­kedésükkel, fegyelmezett élet­módjukkal, szerénységükkel a szakemberek munkájához, mert csak akkor számíthatunk kiugró eredményekre. Mátrai Ferenc a megyei LSZ ifjúsági bizottságának elnöke Á VASÁRNAP KOSSUTH RADIO: 6.10: Kelle­mes vasárnapot. — 7.30: Tessék a mikrofon! — 7.58: Hallgatóink figyelmébe. — 8.10: Tosca. — 8.45: Édes anyanyelvűnk. 8.50: Nagy utazók nyomában .. . „ — 9.50: A művelődéspolitikai rovat vendé­ge: Kardos László akadémikus. — 10.05: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. —■ 12.45: A Magyar költészet száza­dai. — 13.00: Üj lemezeinkből. — 14.08; Az egyoldalú emlékezet. — 14.18: Köszöntjük a 70 éves Tóth Aladárt. 14.41: Tudósaink fóru­ma. — 15.08: Mesevilág Buda­pesten. — 15.52: David Ojsztrah hegedül. — 16.02: Családi körben. «Apja fia ...” 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! — 17.05: Csár­dások. — 17.17: Willem Mengel- berg Brahms-műveket vezényel. — 18.30: A közönség szavazott... —» 19.10: Hallgatóink figyelmébe. —* 19.11: Tito S chip a énekel. — 19.19: Közvetítés a Madách Szín­ház Kamaraszínházából. Marsall. — 20.21: Magyar nóta- és nép­dalest. — 21.14: Zeneművészeink reflektorfényben. — 22.52: Ben­jámin László: önéletrajzi rész­let. — 23.00: Könnyűzene. —• 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 7.30: As evan­gélikus egyház félórája. 8.00: Miska bácsi lemezesládáia. — 8.30: Színes népi muzsika. — 9.16: Operakalauz. — 10.16: Szá­zados szenzációk. — 10.46: A Belga Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye a St. Hu­bert! Fesztiválon. — 12.10: Be­szélgetés egy versről. — 12.25: Művészlemezefe. — 13.02; Cinca- farkinca és a többiek. — 13.47: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.03: Táskarádió. — 15.03: Ez is, az is 120 percben ... — 17.03: Mit hallunk a jövő héten? — 17.35: A koldusdiák. — 18.23: A Magyar vonősnégves hangverse­nye az Asconai Zenei Heteken. — 19.50: Jó éjszakát gverekek. — 20.10: A jazz kedvelőinek. — °0.25: Mi ez? — 20.40: Mirella Freni és Giorgio Tozzi énekel. „Házkezelő" vállalat helyett — Turista Ellátó Újabb kedvezmények a természetbarátoknak Sr Benkő Janos a második Az országos síbajnokság küzdelmei során pénteken Galyatetőn, a 30 km-es fér­fi- és 10 km-es női sífutó baj­nokságot bonyolították le Kedvező időben, gyors havon került sor a két számra. A férfiak mezőnyében 22, a nő­kében 9 induló volt. A női bajnokságot Balázs Éva kiváló idővel több mint 3,5 perces előnnyel szerezte meg Monori előtt, a férfiak versenyében az esélyes Ho- léczy Tibor biztosan győ­zött. Figyelemre méltó a. sal­gótarjáni Benkő János máso­dik helyezése. Országos női 10 km-es sí­futó bajnok: Balázs Éva (Va­sas) 43:34 p. Csapatbajnok: Vasas (Ba­lázs, Zimonyi, Szarka) 2.23:31 óra, 2. Bp. Előre 2.39:55 óra. Országos 30 km-es sífutó bajnok: Holéczy Tibor (Új­pesti Dózsa) 1.53:45 óra. A Magyar Testnevelési Sportszövetség II. kongresszu­sa a turistamozgalom további fejlesztését tűzte ki célul, mint amely alkalmas nagy tömegek egészséges időtölté­sének biztosítására. Most fe­lülvizsgálták. hogy a turista­házak milyen szolgáltatásokat 'udnak biztosítani a kirándu­lóknak, a turistáknak. A Turistaházakat Kezelő Vállalat 58 házat üzemeltet az országban összesen mint­egy 2200 ággyal A turistahá­zak nagy része eléggé elha­nyagolt állapotban van; igen nagy összegre lenne szükség, hogy azok minden szempont­ból kielégítsék az igényeket. A vállalat ezért távlati ter­vet dolgozott ki felújításuk­ra. Az idén három nagyobb szabású rekonstrukcióba kerül sor, mintegy 2—2 millió fo­rintot költenek a dobogókői, a lajosforrási és a pécsi Dö- mörkapu javításaira. Tataroz­zák a csúcshegyi, a disznófői turistaházat. — Mindenképpen javítani kívánjuk vendég-szolgáltatá­sainkat, mégpedig úgy, hogy ételáraink nem változnak — mondotta Kovács Ferenc igaz­gató. — Ezt fejezi ki az is, hogy a jövőben megváltozott névvel működünk; úgy hisz- szük, jobban kifejezi új törek­véseinket a Turista Ellátó elnevezés. Tízezreket érintő új intézkedés, hogy a Termé­szetbarát Szövetség tagjai a jövőben nemcsak a közös fé­rőhelyek áraiból, de szállodai szobáink díjaiból is 50 száza­lékos kedvezményt kapnak. Tudjuk, hogy külföldiek is érdeklődnek természeti tá­jaink iránt, ezért igyekszünk a turistaházakat magyaros házikoszttal is vonzóbbá ten­ni. — A Természetbarát Szö­vetséggel együttműködve, a Turista Ellátó új háziszabá­lyokat is kidolgoz; ez figye­lembe veszi az úgynevezett „csomagosan érkezők” ellátá­sát is. akik tehát nem kíván­nak a szálláshelyen kívül más szolgáltatást igénybe venni. A Turista Ellátó természetesen számukra is biztosítja a kul­turált pihenési lehetőségeket. Közösen a megyei természet­barát-szövetségekkel, segít ki­jelölni az új turistautakat és mazgósítja a természetbará­tokat a mozgalmi ünnepsé­gekre a Vö'rösk;őszik!ához, Dobogókőre, valamint a ked­velt ifjúsági találkozókra. Az SBTC ú’oneai Horváth Ferenc 1946. október 13-án született Salgótarjánban. Édesapját 1950-ben áthelyezték Petőfi- bányára, így tíz év múlva az NB III-as Petőfibányai Bá­nyász igazolta le. Az első csapatba, a középcsatár posztjára 1961-ben került be. Négy évig állandó tagja volt az együttesnek, sérülést soha nem szenvedett. 1965-ben ka­tonai szolgálatra vonult be Hatvanba. A Heves megyei B. osztályban játszó Hatvani Honvéd tagja lett. Előbb a B osztály, majd az I. osztály bajnokságát nyerték meg. és idén már újonc NB III-as csapat a Hatvani Honvéd. A megyei I. osztályban csapata 64 góliából 31-et lőtt tavaly. Az SBTC-vel edzőmérkőzést játszottak Salgótarjánban, és Horváth F. két' gólt szerzett. Szojka figyelt fel rá. Hatvan­ban többször is megnézte já­tékát. Befejező csatárnak tartja magát. Kétlábas, ruganyos, már az általános iskolában 170 centimétert ugrott magas­ba. Legemlékezetesebb góljá­ról mondja: — Tavaly szeptemberben edzőmérkőzést játszottunk Csepelen. 2:l-re győztünk! Második gólunkat úgy^lőttem, hogy előbb négy hátvédet, majd a kapust is kicseleztem. A példaképem? Mindenekelőtt Eusebio. Szülei Petőfibányán laknak, de ha tehetik majd feljönnek Salgótarjánba megnézni, „mit tud a gyerek”. Rokonai élnek Karancsalján és Etesen, min­den héten felkeresi őket. 176 centiméter magas, 72 kiló a testsúlya. Nőtlen. Fog­lalkozása villanyszerelő. Lobdarúqó NB II. Uj arcok az SKSE-ben rádió és a tv műsora Az S"SE NB Il-es labda­rúgó-szakosztálya több új já­tékost igazolt a nem kevés távozó helyére. Közülük most négy labdarúgó portréját raj­zoljuk meg. Reméljük, a baj­noki mérkőzéseken még so­kat hallatnak magukról. Kékesi János A 23 éves játékos 1959-től 67-ig a Bagi Tsz SK-ban ját­szott. A csatársor minden posztján jó teljesítményt nyúj­tott. Az elmúlt évben az NB III. Északközép-csoportjában 29 góllal terhelte meg az el­lenfelek (köztük több nógrá­di csapat) hálóját. Mint elmondotta, szívesen jött a kék-fehér együtteshez, és jó teljesítményt szeretne nyújtani az NB II-ben is. Mint legkedvesebb élményé- I re, arra a találkozóra emlék- j szik vissza, amikor 1966-ban eldőlt, hogy feljut-e a Bag az NB III-ba. A döntő jelen­tőségű mérkőzést Albertirsa ellen játszották, és 5:1 arány­ban nyertek. Kékesi két gólt lőtt. 168 centiméter magas, 60 kiló, a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek laboránsa. Szeberényi Tibor Gépipari technikus, új egye» sületénél is mindent meg­tesz, hogy a csapat a legjobbak közé kerüljön. Huszonöt éves, 168 centi. 68 kiló. Gáspár Mihály A Bgy. MÁV NB III-as csapatából került az SKSE- hez. Több poszton játszott Leginkább összekötő szerep-; körben foglalkoztatták, de i szívesen volt fedezet is. Ed­digi tapasztalatai kedvezőek, mint mondotta, jó a kollek­tív szellem és reméli, hogy az 1—6. hely valamelyikén Vé—!Í géz az SKSE. Huszonkét évesül Antal Lajos Ugyancsak nógrádi együt­testől, a Somoskőújfalui Épí­tőktől igazolták le. 1959 óta labdarúgó. Legtöbb esetben balösszekötőt játszott. Évről évre jobb teljesítménnyel rukkolt elő. 1967-ben a me­gyei I. osztályban 30 gólt lőtt, és a góllövőlistán a 3. helyet szerezte meg. Üj egye­& 21.16: Esték az Eötvös Klub­ban. — 21.26: Szórakoztató mu­zsika. — 22.57: Ugetőverseny­eredmények. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.45: Angol nyelvtanfolyam haladók­nak. — 10.00: Tél — telecske . . « — 10.30: Hétmérföldes kamera. — 10.45: Támadás a király el­len. — 11.10: Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 1. Támadás a világűrből. — 14.43: Műsorismertetés. — 14.45: A Tv minikosárlabda-tornája. A leány­csapatok döntője. — 15.45: Me­zőgazdasági szakfilmsorozat. — 16.15: A két tenger partján. A Tv kisfilmje. — 16.30: A Magyar Hirdető műsora. — 16.40: Moni­tor. — 17.10: Vasárnap délutáni előadás. Este találkozunk. Ma­gyarul beszélő jugoszláv film. — 18.30: Haladás. Tudományos ma­gazin. — 19.10: Copperfield Dá­vid. Magyarul beszélő angol kis- játékfilm-sorozat. 5. Régi ismerő­sök. — 19.35: Esti mese. — 19.50: Sporthírek. — 20.00: Tv-Híradó. — 20.20: Családi tűzhely. Csáth Géza színművének tévéváltozata. — 21.20: Az érem harmadik ol­dala. — 21.30; Századok dalban, táncban. — 22.00: Tv-Híradó- 2. kiadás. A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 9.30: Nagykaposi vár- urak. Tv-játék. — 10.30: Tunéziai riportfilm. — u.05: Kedvelt dal­lamok. — 15.30: Sparta Brno— Slavla Praha férfi kosárlabőa- mérk. közvetítése a nemzetköz? asztalitenisz-bajnokságról. — 19.00: Tv-Híradó. — 19.50: Pénz és bal­szerencse. Francia bűnügyi víg­játék. — 21.20: Mozart: A-dúr zongoraverseny. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO: 8.15: Sztáro­kul rózsája. — 9.10: Csak tiszta forrásból. — 9.2.5: A hét előadó- művésze. — 10.10: Mao^ó brum- mog . . # övort!»*5ok műsora. — 10.30; Katnn»d°,'',r csárdások — 11.30: Liszt: Ideálok, ta* 12.15: Tánczenei koktél. == 13.00: A vi­lággazdaság hírei. — 13.05: A budapesti . színházak műsora. — 13.08: Variációk zongorára. — 13.33: Hirdetőoszlop. — 13.48: La­katos Sándor és népi zenekara játszik. — 14.10: A tábornok. — 14.30: Rita Streich és Bruno Pre- vedi énekel. — 15.15: Rádióegye­tem. — 16.04: Legrand: Cherbo- rugi esernyők. — 16.10: Harsan a kürtszó. — 16.52: Édes anya­nyelvűnk. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe. — 17.05: Külpoliti­kai figyelő. — 17.20: Bach: Mag­nificat. — 17.51: Gaál Gabriella és Angyal Sándor népdalokat énekel. Bige József furulyázik. — 18.10: Van új a nap alatt! — 18.25: Januárban hallották elő­ször ... — 19.24: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: A kör négy­szögesítése. — 20.31: Nyilvános operahangverseny a stúdióban. — kb. 21.15: Béládi Miklós könw- szemléie. — kb. 22.20: A mai könnyűzenéről I. — 22.50: Medi­táció. — 23.00: Zenekari muzsi­ka. — 0.10; Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Franz Josef Hirt zongorázik. — 10.17: És állt a bál . . . — 10.40- Min­denki kedvére! — 12.44: Gazda­szemmel hazánk mezno-a^daságá- ról. — 12.59; Ismerkedjünk a iazzmu'rsikával. — 13.34: Elisa­beth Ruders énekei, zon^nr*« kísér? A^red HoJecek. — J3.*7: Vízáiiásielentés. — 14.00: K<*t+ő­től hatig ... A Petőfi ráőí«> zs. nés délutánja. — is.io* Dvorák: Aranvro^ka. ~ 18.30: A bőid. — 19.02* H»T>ITv(»7,«!onv a sód***»»«. — 1« 42: Kállai Kiss kl»ri­pétnzik. — 20.30: Könmrfígenp kedve1* pnpVotjpv műsorából — 21.15* űi fAivétoieinkb*i. — 21.?5* Nőkről nőknek. — 21.55* Ma­gyar nóták. — 22.95: A béf e»Ő- adómfivőc^e* Anton Tlormota. — A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 15.41: Orsz. asztalite- nisz-bainokság. — 18.15; Arckép- csarnok. Pavel Horov költő. — 19.00: Tv-Híradó. — 20.05: A szelíd nő. Tv-fiim. — 21.30: Nép­zenei összeállítás. A Bányagép SK NB III-as csapatából igazolták le. Az elmúlt években általában jobb- és balösszekötőt ját­szott. 1961 óta futballozik csapatban. Az elmúlt évben 8 gólt rúgott az NB Ill-ban. sületében arra törekszik, hogy a legjobb 11 közé kerüljön minél előbb. Huszonnégy éves, 165 cm. 65 kiló. Nős, egy gyermeke van. (demény) A Megyei Kórház Célgazdasága Salgótarján, Sebaj- telep, azonnali belépéssel foga tost felvesz, Zetor-rakodót és fejni is tudó mindenest. Bővebb felvilágosítást a Célgazdaságban. APRÓHIRDETÉSEK Pianínó eladó. Sal­gótarján, Arany Já­nos u. 24. Az EVM. ÜM. Sal­gótarjáni Síküveg­gyára egy gyakor­lattal rendelkező tervstatisztikust al­kalmazna. Jelentkez­ni lehet a gyár sze­mélyzeti osztályán. Zagyvapálfalva, Bu­dapesti út. 29. szám alatt. Az Országos Taka­rékpénztár Nógrád megyei Igazgatósága értesíti ügyfeleit, hogy a salgótarjáni megyeszékhelyi fiók, valamint a balassa­gyarmati járási fiók 1968. február 2-től kezdve minden pén­teken 18 óráig áll­nak az ügyfelek ren­delkezésére az aláb­bi üzletágak tekin­tetében: Takarékbe­tét be- és kifizeté­sek, személyi, áru-, mezőgazdasági hite­lek és építési kölcsö­nök folyósítása, be­fizetések (törleszté­sek) elfogadása va­lamennyi kölcsön vonatkozásában, to­tó-lottó eladás és nyerem énv-ki fizet és valuta-beváltás és kiszoleáltatás. Egyéb üzletágak tekinteté­ben továbbra is a korábbi pénztári órák szerint állunk ügyfeleink rendel­kezésére. Igazgatóság Eladom kitűnő . ál­lapotban levő Skoda Octávia Super vizs­gázott gépkocsimat. Salgótarján. Bajcsi- Zsilinszky út 13., Pa­lotás. Jónás-telepen ela­dó 2400 négyszögöl bekerített kert 14 méteres épülettel. Érdeklődni Május 1. u 64. Telefon: 12-90. Ugyanitt Zetka mo­torkerékpár és 408- as Moszkvics eladó. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom