Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-29 / 50. szám

6 N ö e n A ö 1968. február 29., csütörtöít MEH-*orsolás Budapesten Kis iskola—na szerencse A somoskői pajtások nyerték az első dijat Tegnap délelőtt Budapesten a Pest—Bács—Nógrád ni; gyei MÉH Vállalat székhazában a vállalat képviseletében Lovas Miklós osztályvezető tájékoz­tatta a megyék képviselőit az úttörőcsapatok között meghir­detett hulladékgyűjtő verseny tavalyi eredményeiről. A ver­senyt a vállalat vezetősége, a három megye KlSZ-bizotísága- val, úttörőelnökségével közö­sen hirdette meg. Megyénk úttörőcsapatainak eredményei a következő ada­tokban tükröződnek: vasbő] 475 040, papírból 37 195, rongy­hulladékból pedig 32 108 kilo­grammot. gyűjtöttek. A csapa­tok közül 11 ért el olyan ered­ményt, amilyennel részt ve­hetett a díjak sorsolásán. Többször is elhangzott azon­ban, hogy a három megye kö­zül Nógrád, teljesítmény hiá­nyában nem értékelhető. Ez — mint kiderült — elsősorban a csapatvezetők gondatlansá­gából származott. Sokan nem küldték be időre a teljesítmé­nyeket igazoló jelentést. így a csapatok a különdíjak sorso­lásából kimaradták. A tájékoztató szerint a vál­lalat márciusban ronsygyűitő- kampányt indít, amely ápri­lis 15-ig tart. A teljesítményt az egész évi hulladékgyűjtési munkába is beszámítják. A tervek szerint a nógrádi út­törők három vagon rongyot gyűjtenek. Az értékelés utáni sorsolás Nógrádra vonatkozó eredmé­nyei a következők: sorso­láson összesen több mint 32 000 forintot osztottak szét. Ebből megyénk úttörőcsapatainak, úttörővezetőinek összesen 6350 forint jutott. Csapataink között 4900, a csapatvezetők Között 1450 forintot sorsoltak ki. A szerencse ezúttal a somoskői pajtásoknak kedvezett: a ver­seny első díját, az 1100 forin­tot ők nyerték. A díjazottak között szerepel a megyéből a, másik 10 általános iskola is. Jelek a Holdról Olvasóink régi kívánságát teljesítjük, amikor va­sárnaptól kezdődően Jelek a Holdról címmel tudomá­nyos, fantasztikus képregényt közlünk több folytatás­ban. A Horst Müller regényéből készített változat az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című tv-filmhez hasonlóan, arról számol be fordulatosán és izgalmasan, milyen lesz az az idő, amikor az ember teljes egészé­ben megvalósítja a bolygóközi repülést. A képregényt március 3-tól naponta közöljük. Jó szórakozást kívánunk olvasóinknak. Áz arkansast börtöntelep titka Botrány egy amerikai börtönben Arkansas állam óriási bün­tetőtelepe, amely csaknem 24 000 hektárnyi rizs- és gya­potföldre terjed ki, és 1580 elítéltet foglalkoztat, lényegé­ben óriási „koncentrációs tá­bor”, ahol a foglyok emberte­len körülmények között élnek, éheztetik, verik, sőt gyilkolják őket. Évek óta hallani baljóslatú híreket erről a bünteiőtelep- ről, és a gyakori fogolylázadá­sokról. 1900 óta a büntetőin­tézet 213 foglyáról jelentették hivatalosan, hogy megszökött, és nyoma veszett. Végül 1966- ban két vizsgálatot folytattak, ezek eredményét azonban nem tették közzé. Nemrégiben két fogoly azt állította, hogy sok társát halálra verték vagy agyonlőttél;, majd titokban el­fogoly holttestét, az egyiket fej nélkül, a börtönudvar egyik sarkában másfél méter mélységben eltemetvé. # A legutóbbi vizsgálat ered­ményeit mái- közzétették. Eb­ből kiderült, hogy a foglyokat nemcsak verték és kínozták, de alig adtak nekik enni. A fekete bőrű foglyoknak a fe­hérek ételmaradékaival kellett megelégedniük. Alkoholt és kábítószert mindenki kapha­tott, akinek pénze volt. Az őröket könnyen meg lehetett vesztegetni. Végül a fő b"r- tönépület egyik sarkában áramfejlesztőt fedeztek fel, amelyet raffinált kínzásokra alkalmaztak. A börtön iratai szerint 1967-ben tíz, 20 és 30 év közötti fogoly hall meg „szívrohamban”. Fejlesztik a Kun ScJei v lakótelepei Salgótarján egyik legfiata­labb települése a Kun Béla lakótelep, amelynek fejleszté­sét most folytatják. A városi tanács a településre bevezettet­te a vízhálózatot, megkezdték az utak építését is. Az idén körülbelül egymillió forint értékben folytatják a telep kommunális ellátását. Az út­építés az egyik legfontosabb feladat. Emellett azonban a szennycsatorna-építést is megkezdték. A lakosság is csatlakozott a munkához. A népfrontaktívák, tanácstagok kisgyűléseken beszélték meg a lakótelep fejlesztésének fel­adatait. A lakók vállalták, hogy a csatornaépítésből ki­veszik részüket. Az eddig fel­ajánlott munka értéke 60—70 ezer forint. Mire költik a fejlesztési alapot ? A Nógrád megyei Építőanyag- ipari Vállalat fejlesztési alapja az Idén kétmiliió-százezer forint. Eb­ből az összegből januárban egy új termelő üzemrészt építettek Pász- tón, 450 ezer forintért. A többi­ből, másik fontos részlegüknek, az építőknek vásárolnak munkagépe­ket, amelyeknek segítségével nem­csak megkönnyítik, hanem meg is gyorsítják az építkezés ütemét. A többi között hordozható beton­keverőt, emelődarut vásárolnak. Beiefeződött a 18 évesek katonai összeírása temették. Az új igazgató Thomas Murton volt krimi­nológiai professzor elhatároz­ta, hogy világosságot derít az ügyekre. Megtalálták három M esssziintetik az importot Szerződést kötött a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek vezetősége a Budapesti Kő­olaj ipari Vállalattal, hogy szikramentes alapanyagból csillagkulcsokat készít, tízfé­le méretben. Amennyiben a kísérleti ter­mékeket jónak találja a meg­rendelő, a gyár megpróbálko­zik a hazai szükséglet teljes kielégítésével. Ez azt jelenti, hogy megszüntetik a holland importot, A kísérletek már­ciusban kezdődnek. Az elmúlt napokban a járá­si székhelyeken a 18 éves fia­talok jelentkeztek katonai ösz- szeírásra. Voltak, akik önként jelentkeztek és tudomásul vették, hogy a közeljövőben katonai szolgálatra kell bevo­nulni. Gondos orvosi vizsgálaton estek át valamennyien. A kiegészítő parancsnokságok számba vették; ki alkalmas, és kinek kell egészségi prob­lémáján segíteni. Több fiatal­nál éppen itt derült ki. hogy ió lesz a betegségét gyógyít- tatni. A megjelented; tájékoztatást kaptak a katonai szolgálatra való felkészülésről, a Honvé­delmi Szövetségnél folyó elő­képzés lehetőségeiről. Sokan jelentkeztek a gépkocsiveze­tő, a könnyűbúvár és más szakkörökben való részvétel­re. Ismert, hogy a megyében Salgótarjánban és Balassa­gyarmaton működik kiegészí­tő parancsnokság. A különbö­ző kérelemmel, problémával oda kell fordulni a hadköte­leseknek. Akik valamilyen tanulmányt folytatnak, annak befejezéséig halasztást kaphatnak megfele­lő kérelem benyújtása esetén. A községekben működő kiegészítő megbízottak, a já­rási székhelyeken pedig egy megbízott tiszt foglalkozik a katonai ügyekkel, hozzájuk is lehet fordulni problémával. Népművelési feladatok az új mechanizmusban A megyei főfoglalkozású népművelők részére tovább­képzési napot rendezett szer­dán Salgótarjánban a megyei József Attila művelődési ház. A továbbképzés keretében dr. Vonsik Gyula, az MSZMP KB kulturális alosztályának he­lyettes vezetője a gazdasági mechanizmus és a népműve­lés időszerű feladatairól tar­tott tájékoztató előadást. A művelődési ház egyéb­ként a napokban cikkgyűjte­ményt állít össze a témakör legfontosabb határozatairól és elvi állásfoglalásairól, s azo­kat a megyei népművelők rendelkezésére bocsátja. Jugoszláv vendegek a megijei kórházban A MEDICOR Művek Rönt­gengyára fennállásának 50. évfordulója alkalmából az ün­nepségekre hazánkba érkezett jugoszláv egészségügyi és ke­reskedelmi küldöttség tagjai D. Stankovics és S. Pejovics. a Jugolek és a Jugoden vállala­tok vezérigazgatói tegnap Sal­gótarjánba látogattak A megyei kórházban dr. Szabó Sándor, a kórház igazgató fő­orvosa fogadta és kalauzolta a vendégeket, akik nagy elis­meréssel beszéltek a létesít­ményről. A jugoszláv keres­kedelmi szakemberek és egész­ségügyi dolgozók az új léte­sítmény berendezéseit tanul­mányoztál;. A vendégek teg­nap visszautaztak Budapestre. {Tegnap mesélték Feri kérdezi a feleségét: — Asszony, a gyerek kérdi, hogy mi az a „menyasszony”. Hogyan magyarázzam meg ne­ki? — Mondd neki, hogy meny­asszony az, akinek mindent ígérnek, de semmit sem kap meg, ha asszony lesz. Naptár 1968. február 29., csütörtök Névnap: Elemér A Nap kel: 6 óra 27 perc­kor, nyugszik: 17 óra 27 perc­kor. A Hold kel: 7 óra 08 perckor, nyugszik: 18 óra 49 perckor. Hóssállingósás Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás, helyenként ködös idő. Néhány helyen hó- szállingőzás, ködszitálás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0 — plusz 5 fok között. — Hatvanöt egyetemet, fő­iskolát és technikumot vég­zett mezőgazdasági gyakornok került tavaly ősszel a termelő- szövetkezetekbe. A szakember­jelölteket március elején ösz- szehívják, hogy megbeszéljék eddigi tevékenységük tapasz­talatait. — Általános iskolások Viet­namért. A balassagyarmati Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskola napközis tanulói gyűj­tést indítottak a harcoló viet­namiak megsegítésére. A gyer­mekek társadalmi munkát vál­laltak, mozi- és édességpénzü­ket ajánlották fél, s ennek eredményeként 1270 forintot, egy kerékpár árát gyűjtöttél; egybe a nemes célra. — Gyakran elitta bérét, s nem gondoskodott négy gyer­meke eltartásáról Zeke Jó­zsef pásztói tsz alkalmazott. A járásbíróság ítélete alapján a szövetkezet a jövőben kerese­tének felét a feleségének fize­ti ki. — A legtöbb búzát tavaly a Szügyi Tangazdaság termelte, Pest és Nógrád megye álla­mi gazdaságai között. Mind­össze 120 forintba kerül a ter­més mázsája. — Kocsmában garázdálko­dott Csikós Árpád homokte- renyei lakos. A salgótarjáni járási rendőrkapitányság, szabálysértési előadója ezért 20 napi elzárással sújtotta. Csikós megkezdte a büntetés letöltését. — Munkás—paraszt asz- szonytalálkozó a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Már­cius 8-án a dorogházi termelő- szövetkezet Krupszkaja asz- szonybrigádjának tagjait látja vendégül az üzem nőtanácsa. — A házikertek helyes ápo­lásáról, növényvédelméről tá­jékoztatja az érdeklődőket Oroszi András Házikert cí­mű műve. A könyvet a közel­múltban jelentette meg a Táncsics Kiadó. — Tizenkilenc napot lógott másfél hónap alatt munkahe­lyéről Batta Joachim mátra- szőlősi lakos, akit a megyei bíróság súlyos testi sértés bűn­tette miatt nyolchónapi javí­tó-nevelő munkára ítélt ti­zenöt százalékos bércsökken­tés mellett. Ezért a pásztói járásbíróság a javító-nevelő munka hátralevő részét vég­rehajtható szabadságvesztésre változtatta át. — Tanulnak a tsz-elnökök. Egyhetes továbbképző elő­adássorozaton vésznél; részt a megye közös gazdaságainak elnökei. Március második he­tében a gazdaságirányítás re­formjával kapcsolatos változá­sokról miniszterhelyettesek és országos hírű szakemberek tar­tanai; előadásokat részükre. — Havonta kétszer tartanak munkavédelmi oktatást a Nógrádi Szénbányák aknaüze­meiben. Az egyik foglalkozá­son rendszeresen sor kei-ül filmvetítésre is. — A burmai kormány to­vábbi 127 politikai foglyot — közöttük volt minisztereket — bocsátott szabadon. Legtöbb­jüket 1962 márciusában vet­ték őrizetbe, amikor Ne Win tábornok eltávolította U Nu kormányát. — Szerdán reggel megint felrobbant a Shell vállalat egyik rotterdami tartálya. Két munkás életét vesztette. — Három hét alatt kétezer hold dohányra kötöttek szer­ződést, s várhatólag március közepéig meg is haladják az országban a tervezett dohány termőterületre való szerződés- kötést. — Bővítik a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat salgótarjáni kenyérgyárát. A bővítés — melyhez az idén a kiviteli do­kumentációk készülnek el —> lehetővé teszi a korszerűtlen hármas számú sütöde meg­szüntetését, valamint Salgó­tarján és környéke biztonsá­gosabb ellátását. — Több mint százezer fo­rintot fizettek ki egy év alatt a betegek, öregek, rászorultak segélyezésére a honti Győze­lem Tsz-ben. A tél folyamán az idős tagok között 140 má­zsa fát és 40 mázsa búzát is szétosztottak. — Jói bevált az árkiegészí­tő dotációs rendszer a holló­kői Petőfi Tsz-ben. Az áru- értékesítés után kapott állami támogatás 617 ezer forinttal haladja meg az előző évit. — Erdőfelügyelőség ellen­őrzi megyénkben is az erdő- gazdaságok és a termelőszö­vetkezetek erdőgazdálkodását. Az idén alakult felügyelőség megkezdte a munkáját. — Az idén több mint száz­ezren utaznak az IBUSZ-szal külföldre. Elsősorban a kör­nyékbeli országokba, de a tu­risták eljuthatnak Közel-Ke­letre is. — Másfél hónap alatt több mint 30 millió forinttal növe­kedett megyénk betétállomá­nya, jelenleg meghaladja a 400 millió forintot. Nehéz favágás (Zsoldos Sándor rajza.) NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapta Főszerkesztő: GOT VAR GYULA. Szerkesztősig: Salgótarján, Petőfi a. t. Telefon; 22-94, 22-95. 22-95. 22-94 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó; VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgó­tarján. Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál es a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra t? forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY Igazgató, Salgótarján Petőfi a. L Index-szám; 25012.

Next

/
Oldalképek
Tartalom