Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-29 / 50. szám
1 NT OS R A D 1968. február 29.. csütörtök Nógrád vendége volt Ambrus Ki/ri A magyar tánczene jelenlegi nemzetközi hírnevének megalapozói közül Ambrus Kyrit az elsők között tartjuk számon. Énekesnő — és riporter. Négy hónapja a Magyar Rádió könnyűzenei híradójának műsor'vezető je. Első önálló rikesnő „öreg” vagyok, hiszen hatodik éve vagyok „hivatásos” énekesnő, az a hét hónap kiesésem volt, amit Angliában töltöttem. Csak azt tudom mondani, ami már sablonos felelet: ameddig úgy érzem, hogy a közönség szeretettel foAmbrus Kyri (Foto: Koppány György) porteri feladata a Szülőföldünk című adás Ifjúsági Magazinjának vezetése volt, amelyet Komjáthy Györggyel ma is készít. Most — az énekesnővel beszélgetünk. — Kezdjük a végén. Miután közismert, hogy komolyan foglalkozik a riporteri munkával, megkérdezem, miben látja a táncdaléneklés korlátáit és korhatárait a maga számára? — Korhatárt nem tudnék szabni, mert úgy érzem, nem tartozom az idősebb korosztályhoz jelen pillanatban, annak ellenére, hogy mint énegad, amíg; ojyáh balokat tudok énekelni, amilyeneket szeretnek, addig én is tiszta szívből és nagyon nagy szeretettel énekelek. — Ezután folytassuk az elején. Hogyan lett táncdaléne- kes? — 1961. május 1-én „beugrottam” a Népstadionban egy délelőtti műsorba, amelyet a felvonulók tiszteletére rendeztek. Első számom, amelyet ismer a hallgatóság is, a Ki hitte volna című dal, amit 1962 tavaszán vettek fel a lemezgyárban. s amit később átvett a rádió is. — Közismert a kapcsolata a beai-zenével. Tiszta műfaj-e. még a beat, vagy már „beolvadt” más műfajokba? — Akár külföldön. akár Magyarországon nézzük a beatzenekarokat, próbálnak népi motívumokat vinni a beat-ze- nébe. Ugyanakkor hallottam már beat-zenekarban vonósokat is, általában olyan hangszereket, — például hegedűt, fúvós hangszert — amilyeneket egyébként e zenekarok nem szoktak használni. Itt elsősorban gondolok a Beatles- együttes felvételeire, aztán a magyar közönség nagyon jól ismeri az Illés-zenekar felvételeit, amelyek hasonló módon alakulnak. Tehát véleményem szerint lassan beolvad a beat- muzsika a kommersz zenébe. — Mit énekel szívesebben, hagyományos táncdalt, vagy beat-et? — Ha jó, mindkettőt szívesen énekelem. — Mi a véleménye: a férfiaknak, vagy a nőknek illik-e jobban a beat? — Hát... mit mondjak? — Vannak-e magyar beaténekesek? — Hogyne, Koncz Zsuzsa elsősorban. Zalatnay is beat- énekes, de tőle hallottam egykét felvételt, ami nem beat, és azt is nagyon ügyesen megoldotta. Férfiban nem tudnék mondani, — Legnagyobb élménye? — Lengyelországban a sopo- ti fesztiválon szerepeltem, ott énekeltem egy héber számot héberül, 160 tagú zenekarral. Négyezren nézték az előadást, én a második szám voltam, utánam következett még 28 énekes. Büszkén emlékszem arra, amit az angol zsűritag mondott nekem angolul: „You stolen the show”, magyarul: elloptam a műsort. Szóval.. sikerem volt. — Mikor lenne a legboldogabb? — Ha még sokáig énekelhetnék. Tóth Elemér IZ IKER BOSSZÚM A pszichiáternél Mr. Brown ült. Eljött, mert könnyítenie kellett a lelkén. „Mondjon el mindent sorjában! — szólt hozzá gyöngéden az orvos. Mr. Brown megköszörülte a torkát. Tudja doktor, a dolog kissé hihetetlennek hangzik. Az ikertestvéremről van ugyanis szó.” „Mi van vele?” — kérdezte tovább türelmesen az orvos„Mindig összecseréltek minket!” — folytatta Mr. Brown. „Sohasem tudtak megkülönböztetni bennünket egymástól!” „És ebből bonyodalmak adódtak?” „így van doktor, pontosan így! Már az iskolában is mindig én kaptam verést helyette.” „Értem. És azután?” „Később helyette mindig engem dugtak a dutyiba.” „Hihetetlen!” „Aztán volt egy barátnőm- Nagyon szerettem, de megszökött a fivéremmel.” A pszichiáter megértőén bólintott: világos, mindennek ki kellett hatnia páciensére. „Értem — mondta — az eset teljesen világos- önnek ikerkomplexuma van”. „Komplexumom?” — rázta elégedetlenül a fejét Mr. Brown. „Az már elmúlt! Megszabadultam tőlel” „Megszabadult.. •?” „Természetesen! Bosszút álltam ikertestvéremen mindenért, amit ellenem elkövetett.” „Bosszút állt. •.?” „Igen. A múlt héten. Én ugyanis a múlt héten meghaltam, de az ikertestvéremet temették el-” Fába faragott sí Németh Ferenc újpesti otthona valóságos múzeum. A 71 éves öregifjú a sísport nagy kedvelője. Képünkön: Németh Ferenc a síelési stílusokat ábrázoló szobraival (MTI foto — Szebcllétly Géza felvétele.) Napóleon Hosszabb ideje ismeretes, hogy a fiatal Napóleon Bonaparte „Clisson et Eugénie” címmel szerelmi regényt írt, amelynek megírására a marse- illei Desirée Clary kisasszony iránti szenvedélyes szerelme inspirálta. Napóleon a regényt két példányban készítette, s a kéziratot magával vitte száműzetésébe, eközben az egyik fejezet más csomagba került. Az egyik kéziratot a császár orvosa Napóleon halála után egy lengyel grófnak adta el. Száz évvel később egy Aske- nazy nevű kutató megtalálta, és úgy, ahogy volt, hiányosan közzétette. 1955-ben egy londoni árverésen napvilágra kerültek az elveszett oldalak, össze lehetett állítani a regényt. A mű szerepelni fog a császár összegyűjtött művei között, amelyeket 1969-ben, Napóleon 200. születésnapja alkalmából adnak ki. A fo^vaj aktatáskát ióbált ¥égs£ém"a IS OÖO forint Csinos összeget örökölt L. Józseí .salgótarjáni lakos; a pénzt betette a takarékba Januárban nagyobb summára volt szüksége, a betétből húszezer forintot kivett- A két köteg százast belső zsebébe tette, majd felesége és két ismerőse társaságában a Kéményseprőbe, onnan aBaj- csy-Zsilinszky úti italboltba ment. Itt az ismerősök egyike: Kovács-Bede Bálint felfedezte a bankjegykötegeket. Nyomban buzdította a másik ivópajtást, hogy szerezzék meg. Emezen fogott a bíróság által korábban kiszabott büntetés, kijelentette, hogy nem segíti a lopásban. L. József másnap reggel vette észre, hogy a bankóknak hírmondójuk sincs- A rendőrségre sietett. Az a férfi. aki nem akart cinkosnak szegődni, hamar előkerült, Kovács-Bede Bálintnak azon- bar nyoma veszett. Géptáví- rór olypndelték országos körözését. a Magyar Rendőr még fényképét is közölte- Megindult a keresése annak a pénznek. amire — bizony — nemigen vigyázott a gazdája. Kovács-Bede Bálint a Dunántúlon, Keszthelyen került kézre. A fénykép, s a pontos személy leírás alapján egy rendőr annak ellenére felismerte. hogy az eltulajdonított pénzből csinosan felöltözött, sőt —■ mint kinek rendben a szénája — elegáasan aktatáskát is lóbált. A tolvaj már első kihallgatása alkalmával beismerte a lopást, s visszaadta a húszezerből megmaradt majdnem ötezer forintnyi összeget. Elmondta. s megmutatta azt is. hol és mire költötte a többit. Tekintettel büntetett előéletére és az okozott kár nagyságára. a Salgótarjáni városi és járási Rendőrkapitányság ügyészi jóváhagyással előzetes letartóztatásba helyezteNégy ember két olcsó kocsmában aránylag keveset tud meginni. L. József részére mégis tizenötezer forint a végszámla. — ennyivel fizetett azért, mivel nem nézte meg, kivel ül le egy asztalhoz. s ha megnézte is ittasságában az óvatosság elemi követelményeiről is megfeledkezett, (P.HOWIMR 39. — Én jól bírok mindent, csak a hideget nem — felelte vacogva. Előkelő külseje most először sínylette meg a szolgálatot. Magas homloka körül őszülő haja, klasszikus arca és remek, férfias alakja semmivé váltak ebben a didergésben. — Kedves Hlavács kollega. .. Én nem sajnálnék tizenöt frankot magától, ha szerezne nekem egy... inget.,. amit felvennék ez alá... Nincs több fehérneműm.. és két ingben... kevésbé fáznék. .. Nem... valami úri dolog. .. kettős fehérneműt hordani. .. De itt olykor... fel kell adni... az etikettet... — Csakugyan ennyi pénzt áldozna? — kérdezte Hlavács. — Szavamra... Van talán egy felesleges inge? — Az nincs, de lophatok éppen egyet — morfondírozott a cipész. — Milyent szeretne? — Nem vagyok barátja az ilyesminek.... de az eset oly Kivételes, hogy eltekintek!.. Ha szabad választanom a szazad ingei között, akkor... ezét a Harrincourtét szeretném. Úgyis mindegy, hogy kitől lopja. Vagy nem?... Hrrrincourtnak finom inge lehet... — Kérem. Legven Harrin- courté, de akkor húsz frankot fogok kérni. — Miért éppen húszat? — Micsoda kérdés? Égy finom ing mindenhol drágább. A Nadov ingét olcsóbban is számíthatom. Nyolcnanos menetelés után elérték az utolsó térképezett oázist. Agadirt. Erről inkább csak tudták, hogy van. A század fele beteg volt. Pokoli zaj, bőgés, csörömpölés töltötte be a kis oázist, amely már porral betemetve. elképzelhetetlen légyfelhőkkel feküdt a vigasztalan Szahara egyhangú, sárga síkján... Az állatok nyerítettek és üvöltöttek, mert a legyek fürtökben csüngtek róluk. Mindenféle védekezés hatástalannak bizonyult ellenük A partizánok és a légionisták között helyezkedtek el a rabolt és a hatalmas arab csendőrök. Nem volt ajánlatos a szabadcsapatot a katonasággal összeereszteni.. , Még így is kiütött a ribillió, mert kávézni a légionáriusok most is csak odajárnak a partizánokkal utazó vén kávéfőzőhöz, egy pohár meleg italra. Titokban még pálinkát is kaptak, bár ez a kantinos szabadalmai közé tartozott. De a kantinosnak nem volt kmirha pálinkája. Ez egy szörnyen átható, pomádé- és keserű- mandula-illatú, erős szesz, amit mindenféle virágból erjesztettek. A kávéfőző körül mindig egy kis karéj légionista ült törökülésben, és megvitatták az eseményeket. Örömmel üdvözölték a közeledő Galambot. Mint ő mondta, az arabbal együtt Zenés Kávéházat nyújtanak a Szaharában. De ma nem a szokott bakugrásokkal jött. Komoran bandukolt, és nem vette elő a hangszerét sem, miután leült... — Elszomorít a helyzet — mondta sötéten. — Engem is... legyintett az óriás Nadov, mert igazán reménytelenül állomásoztak itt, betegen, rongyosan, egy ijesztően halálos pontján a világnak, elzárva a társadalomtól Galamb élénken emelte fel a fejét. — Szintén ellopták egy ingedet? Elképzelhetetlen, hogy milyen meglepetések érhetik az embert a Szaharában... Ellopták az ingemet... Mindösz- sze két ingem volt... Egész finomak... A másik is ilyen kék-sárga csíkos volt, fehér pöttyökkel, mint ez itt rajtam. Valódi műselyem.,. — Nagyon szomorú volt. — Parancsolsz kávét, rumi úr, vagy kmirhát... — rikácsolta fülsértő, rekedt, sipító hangján a vén arab. — Erős szagú, jó ízű kmirhát... vagy finom kávét... — Kávét adjon, kisfiú — mondta búsan. Ha egy arabot magázott, ez feltűnő jele volt nála a rosszkedvének. — Nekem kmirhát — lépett oda izzadtam Rikajev, a dán borbély —, de gyorsan.. phü... a hőség... — ő is kigombolta a zubbonyát, mint a többiek — és a legyek.... a legyek megölnek... — Ezrével zsongtak, kinyíló szájakba, szemekbe repültek, a kávéfőző hiába lengette rongyát. Tömött csomókban zsongtak. Galamb megkapta a kávéját, és búsan kevergette. A kávéfőző bement a sátorba és hozott egy nagy kannát, ebben tartotta a tartalék pálinkáját, de most megcsúszott, és szörnyű!... Az egészet Galamb nyakába öntötte. Végigfolyt raita a maró szagú ital tetőtől talpig. — Hülye! — kiáltotta kétségbeesetten Galamb, és felugrott. — Ez a szörnyű szag most napokig gyilkolni fog. — Bocsáss meg, rumi úr — rikoltotta papagály-sirámát az öreg, és rongyával töröl- getni kezdte. — ö, de átkozott ügyetlen vagyok. A katonák röhögtek. Legalább valami derűs mozgalom kavarta fel az oázis áporodott, rekkenő melegét. Ekkor harsant fel Trop- oauer Hümér csataordítása: — Ide hozzám, katonák! ötven gouimier-vel verekedett a költő. (Folytatjuk)
