Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-13 / 10. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIV. ÉVF., 10. SZÁM ARA: 70 FILLÉR tmammmmmmm 1968. JANUAR 13., SZOMBAT Az orszásosnál naQyobb ütemben Rakétaváros Ötvenötmillióval termelt többet a tanácsi helyiipar (3 oldal) Komarov űttörőház, Ecseg (4. oldal) ítélet a gödöllői bűnügyben Eredményes volt a jubileum! verseny — Nőtt a termelékenység Ma.dnem négyszáz ú| dolgozót vettek tel Nem végleges adatok sze- kapcsolódnak a lakosság ja- rint a múlt évben az új gaz- ví tó-szolgáltató igényeinek ki- dasági mechanizmust élőké- elégítésébe. Ezt a kettős felszító esztendőben, a tanácsi adatot úgy végzik, hogy kóz- helyiiparban részben felszínre ben emelkedik a termelékenykerültek azok a tartalékok, ség is. Az egy főre jutó ter- amelyek egyrészt a korábbi átszervezésből fakadtak, másrészt abból táplálkoztak, hogy a harmincnégy mutató helyett, csak hatot írtak elő kötelezőként a vállalatok számára. Igen sokat segített a HVDSZ és az üzemi szakszervezetek szervezésével, irányításával. ellenőrzésével lebonyolított jubileumi munkaverseny is. Eredményekben gazdag esztendőt hagyott maga mögött a tanácsi helyiipar. A múlt évben 55 millió forinttal termeltek többet, mint egy évvel korábban. A könnyűipari ágazathoz tartozó , üzemek 50, az élelmiszeripari vállalathoz tartozók pedig ötmillióval termeltek többet 1967-ben, mint azt megelőzően. A termelés növekedésének üteme majdnem eléri a 23 százalékot. A legnagyobb „felfutás” a Nóg- rád megyei Textilipari Vállalatnál következett be. Utána a Nógrád megyei Fémipari Vállalat következik, ahol az emelkedés mértéke eléri a 14 milliót. Hétmillióval, adott többet a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Több mint 5 millió forintos érték- növekedéssel számolnak a Nógrád megyei Bútor- és Faipari. valamint a Nógrád megyei Építőanyagipari Vállalatnál. Ugyanez a helyzet a Nógrád megyei Sütőipari Vállalatnál is. A gyors fejlődés eredményeként 1967-ben a tanácsi helyiipari vállalatok termelése megközelítette a 370 milliót. Tevékenységük azért dicséretes, ipert termékeiket közvetlen szükségletre termelik, ugyanakkor egyre jobban bemelési érték 1966-hoz viszonyítva 4276, az 1967. évi tervhez. képest pedig 2206 forinttal növekedett. A tervezettnél ven—ötven fő között váltakozik tozó, vállalatok 380 új dolgozót vallhatnak magukénak. A legtöbbet az üzem jellegénél fogva a Nógrád megyei Textilipari Vállalat vezetői tettek. Kétszáz főnek, — majdnem kizárólag asszonyoknak, lányoknak — biztosítottak elfoglaltságot, keresetet. Ne|y nagyobb ütemet értek el a nyomdászok, ,a textilesek, a bútorgyártók, az építőanyagiparban tevékenykedők, az élelmiszeriparban dolgozók és a balassagyarmati vasasok. A helyiipari vállalatok erejükhöz, lehetőségeikhez mértén tevékenyen részt kértek a megye foglalkoztatási gondjainak megoldásából is. A két iparágban — könnyű, élelmiszer — majdnem 400 új munkaalkalmat teremtettek. Ebből a könnyűipari ágazathoz taráz új dolgozók létszáma a nyomdászoknál, az építőanyag-gyártóknál és a Nógrád megyei Fémipari Válla-' latnál. A gyorsjelentésekből kitűnik az is, hogy egy vállalat kitételével valamennyi 1—8 százalékkal túlteljesítette éves tervét, miközben megteremtette az új gazdasági mechanizmus első esztendejére a további ütemes fejlődéshez szükséges termelési feltételeket. (6. oldal) Jelentős összeg az utak felújítására, fenntartására A tése megyei tanács költségve- tavaly huszonnégymillió forintot áldozott a megyei utak, közúti hidak felújítására. fenntartására. Ugyanennyi volt az előirányzat 1968-ra is, azonban az árváltozások szűkről időre ellenőrzi, vajon megfelelően sáfárkodnak-e a közösség pénzével. Egyébként, a költségvetésben megszabott összeg elosztásánál — KPM- irányelv figyelembevételével — a legtöbb a megyeszékhely, ségessé tették, hogy a kijelölt valamint a salgótarjáni járás összeget kétmillióval megtoldják. Ezt az összeget a városok, illetve járások közt szétosztották. Lényeges változás az előző évekhez képest, hogy a meutainak korszerűsítésére, fenntartására jutott: együttvéve, csaknem tizenkétmillió forint. Mintegy négymillió-hatszázezer forint került Balassagyargyei tanács ÉKV osztálya már matra és a balassagyarmati nem írja elő: hol, milyen cél- járásba utak portalanítására, ra kell felhasználni a pénzt. E fenntartására. A megye többi felől a városok, illetve járások járása általában körülbelül önállóan döntenek. A me- két és fél millió forintnyi ösz- gyei építés-közlekedés- és szeget fordíthat erre a célra vízügyi osztály azonban idő- 1968-ban. Túlteljesítette tervét a Cserháti Állami Erdőgazdaság A Cserháti, Állami Erdőgaz- te vállalását, s a szécsényiék ti Állami Erdőgazdaságnál. A daságnál eben az évben áttér- az értékelésnél mindössze 17 gazdaság dolgozói legalább tek a naptári évre. Az elmúlt pont különbséggel kerültek az olyan eredményt szeretnének „—j—a«.- .-...í—- első helyre. A szécsényi érdé- elérni idén is, mint tavaly, gazdasági évben kitűnő eredményt ért el a gazdaság, olyat, melyet fennállása óta még egyszer sem. A tervezett kétmillió 343 ezer forint helyett, négymillió 618 ezerre, tehát majdnem duplájára teljesítette éves tervét. Az erdőgázda- ság hat részlegének dolgozói szét dolgozói között 137 ezer forint nyereségrészesedést osztottak ki, s .kilencen kaptak „kiváló dolgozó” jelvényt, oklevelet és pénzjutalmat. Kitűnt a versenyben Kelecsényi Antal fatermelő munkacsapata, a „Haladás” komplex-brimert éppen az elmúlt év bizonyította: ha többet és jobban termelnek, akkor több jut a borítékba is. Zárszámadásra készülnek Taron Készül a zárszámadás a ta- ri Május 1. Termelőszövetkezetben. A szövetkezeti tagok tanácskozására, a zárszámadó közgyűlésre csak január végén kerül sor. Azonban annyit már most is elmondanak Taron, a kilátások kedvezőek. A termelési és áruértékesítési tervét lényegében teljesítette a szövetkezet. Voltak ágazatok, amelyek többet is hoztak a tervezettnél. Így aztán a termelőszövetkezeti tagok jövedelme is magasabb lesz, mint ahogy azt remélték. A munkaegység értékét negyven forintnak tervezték az esztendő elején. Most azonban a jelek arra mutatnak, ennél többet, negyvenöt—negyvenhat forintot is ér egy munkaegység. Balogh Miklós, a termelőszövetkezet elnöke azt is elmondotta, nem feledkeznek meg természetesen a megfelelő tartalékolásról sem. Tavaly év végén kezdték szerelni, s még ezen a héíea üzembe helyeznek Lucfalván egy lassú kioldású automatikus transzformátort az ÉMASZ salgótarjáni üzemigazgatóságának szerelői annak ellenére, hogy a kemény fagy alaposan próbára tette a munkásokat. A berendezésben beépített teljesítménykapcsoló van. amely a hálózat üzemzavara esetén automatikusan kikapcsol. Ha a hiba múló jellegű. visszakapcsol, ha nem, megkönnyíti az üzemzavar helyének felkutatását. További előnye, hogy kikapcsolás eseten a korábbinál jóval "Oifl»1* fogyasztót érint az áramszolgáltatás átmeneti szünetelése (Koppány György felvétele)------------------------3*5# A rétsági járásból ie'en'iük Több millió forint a községek korszerűsítésére A választások idején a lakosság, a rétsági járásban is sak javaslattal látta el a tanácsokat. A jelölő gyűléseken kérte, javítsák meg a különböző szolgáltatásokat. Korszerűsítsék a falvakban a közintézményeket. Emeljék a kulturális színvonalat. Biztosítsanak a dolgozóknak több szórakozási lehetőséget. Ügy gazdálkodjanak, hogy ezekre a célokra jelentősebb összeget fordíthassanak. A tanácsok az elmúlt esztendőben a rétsági járásban is a lakosság által meghatározott feladatok végrehajtásán dolgoztak. A célkitűzések megvalósítására csaknem hétmillió forintot fordítottak. Link* hidak korszerűsítése Megnövekedett a közlekedési forgalom a járásban. A gépnagyszerű eredményt értek el gád fogatosa, Báránkó István a Nagy Októberi Szocialista és a szügyi csemetekerti mun- Forradalom 50. évfordulójának kacsapat. A komplex-brigádok tiszteletére indított munkaver- versenyében a „Haladás” mun- senyben. A fizikai és műszaki kacsapat érte el^ a legjobb dolgozók jó munkáját a főha- eredményt, megelőzve Kele- tóság azzal jutalmazta, hogy csényi Antal és Szentet Istegymillió 90 ezer forintot engedélyezett nyereségrészesedésre. Az 50. évforduló tiszteletére indított munkaverseny fejfej melletti versenyt hozott a hát erdészet között. A „legjobb erdészet” címet, s az ezzel járó vándorzászlót a szécsényi erdészet dől gozói nyerték el. A versenyre jellemző,, hogy a másik öt erdészet is teljesítetvén munkacsapatát. A termelésben kitűnt dolgozók között külön jutalomként még tízezer forintot is kiosztott a szécsényi erdőgazdaság. Az eredményt szeretnék ebben az évben is megvédeni, bár tudják, hogy a címre rivális berceli és a zagyvapálfal- vi erdészet is. A gazdasági reformot előkészítő év jól sikerült a CserháFehér Lafos látogatása a néphadsereg egyik alakulatánál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese péntekéi) meglátogatta a Magyar Néphadsereg egyik alakulatát. Útjára elkísérte Oláh István vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes. Érkezése után a vendéget Bérezés Emil vezérőrnagy tájékoztatta A tájékoztatón részt vettek a megyei és városi párt- és állami szervek vezetői, a Magyar Néphadsereg több vezetője és az alakulat magasabb beosztású tisztjei. Ezt követően Fehér Lajos katonagyűlésen tájékoztatta a katonákat az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről. Délután a Minisztertanács elnökhelyettese megtekintette a laktanyát, elbeszélgetett a katonákkal és parancsnokaikkal. járművek korszerű utakon, hidakon közlekedhetnek zavarmentesen. Ez annál is inkább fontos, mert a járásban a vasúti forgalom korlátozott. Ezért úgy határoztak a tanácsok, hogy erre a célra mintegy 2,5 millió forintot költenek. A legjelentősebb építkezés Rétságon volt. Széles beton- utat építettek. Az átmentén pedig járdát. Ezzel nem csupán a gépjárműforgalom lebonyolítását segítették elő, hanem megoldódott a portalanítás, amely a lakosság régi kívánsága volt. Romhányban két híd korszerűsítésével — amelyek a Világos-pusztai majorhoz, valamint a Szinotai dűlőbe vezető utakhoz kapcsolódnak — a • termelőszövetkezetnek nyújtottak nagy segítséget. A gépjárművek több kilométer megtakarításával közlekedhetnek. Kisecseten, a Bagyalvölgyben korszerűsítették a hidat. A hánki üdülőtelep: u járási székhely A járásból, de az ország különböző vidékéről a dolgozók szívesen pihennek a Bán- ki-tó környékén. Az elmúlt évben nagy gondot fordítottak a tó környékének kiépítésére. Tereprendezést végeztek, parkokat létesítettek, sétányokat, autóparkolót alakítottak ki. A megnövekedett forgalomra való tekintettel ú.i vegyesboltot építettek a faluban, közel a tóhoz és közvetlen a tóparton egy kisvendéglőt. Az ásványbánya szállodát is épített itt dolgozóinak Az idén tovább folytatják Bánk üdülőteleppé fejlesztését. Megkezdték Rétságnak —* mint a járás székhelyének — kiépítését is. Eey nagyobb arányú községrendezést készítenek elő. A Börzsöny kisvendéglővel szemben építik meg az új autóbusz-megállót, kitérővel. Ezen a részen épül fel az új művelődési otthon is. Az elmúlt évben a terület kisajátítására csaknem 500 ezer forintot költöttek. Ezen kívül elkészítették Diósjenő köZség- rendezési tervét. í'ízsasdálkttdás Másfél millió forin-' fordítottak erre a célra. A községekben a közkutakat rendbe hozták. Alsópetényben és Diósjenőn a községen keresztül haladó patakokat szabályozták. A legjelentősebb munkát Rétságon végezték. A patakmedret mélyítették, majd kővel burkolták. Ez a munka már kapcsolódik a községrendezéshez. Folytatták a nőtin- csi törpevízmű építését s Elkészült három kút, az idén pedig megkezdik a csatorna- hálózat építését.