Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

1968. farmer 98 vasárnap < 0 5 Birtokon belül A napokban lezajlott országos felmérésnek ré­szese volt Nógrád megye Is. A felmérés, a fa­lusi fiatalok mai helyzetének vizsgálata, az új határozatok, rendeletek értelmezése, a „hogyan to­vább?” tisztázása most a legidőszerűbb — ezért fog­lalkoztak éppen ezekkel a tsz-fiatalók képviselői a múlt héten megrendezett parlamenten. Téved, aki azt gondolja, hogy a majd háromszáz küldött követelőzni ment a tanácskozásra. A parla­ment legjellemzőbb vonása éppen az volt, hogy amiről ott szó esett — inkább nevezhető általában és konk­rétan is a vidék, a falun élő egész parasztság prob­lémájának, mint valamiféle speciálisan ifjúsági gond­nak. Egyetlen szövetkezeti tagnak sem közömbös például, hogy a tsz-ifjóság szakmai képzése milyen formá­ban és mennyire hatékonyan történik. Az, hogy a fia­talok szakmai képzettsége és az egyre szaporodó ter­melőszövetkezeti nyugdíjasok jövedelmének alakulása, miben és miként függ össze — mindenki által felfog­ható, megérthető kérdés. Csak ezt az egyetlen kérdést kiragadva is láthatóvá válik, mennyire nem egyszerű-egyértelmű, mennyire nem ajkbiggyesztő, lékézlegyinthető probléma a fa­lusi fiatalok helyzete. A nógrádi küldöttek sokat és meggyőzően beszéltek arról: egyáltalán nem megoldott a szakmunkások képzése, s ugyanerről szóltak akkor is, amikor alkalmuk volt dr. Fábián Lászlóval, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának munkatársával beszélgetni a fiatal szakemberek képzéséről. A beszél­getés lényegét körülbelül így lehet összefoglalni: a szakképzettség legfeljebb az induláshoz ad segítséget (Igaz, elég egy vonalú segítséget!), a tanulás — éppen a fejlődő mezőgazdaság követeli meg — nem fejeződ­het be később sem. A rengeteg állatfajtával való fog­lalkozás, a mintegy kétezer előállított termék, egyfelől a speciális Ismereteket teszi szükségessé, ugyanakkor — s ezt is a gyakorlat bizonyítja — az egyszakmájú fiatallal szemben óriási előnyt élvez az, aki több do­loghoz is ért, aki szakmai tudásával megközelíti a ré­gebben jól ismert, s ma is közöttünk élő, dolgozó, mindenhez értő magyar parasztembert. Az egyszakmájú, „csak" traktoros fiatal gazdaszem­mel nézve valóban nem több, nem is kevesebb 'persze, az egyvalamihez értő iparosnál. Érdekes a nógrádi fiatalok véleményt: a traktoros iskolát végzett fiatal­nak eszébe sem jut, hogy más munkát is végezhetne. Mást és azt, amire a szövetkezetnek szüksége lenne. Ezért szélesebb alapra kell helyezni a szakmai képzést, lehetővé kell tenni a továbbtanulást a gyakorlati, me­zőgazdasági szakmákban, minél sokoldalúbb szakem­berekre van szükség a tsz-ekben. Enélkül elképzelhe­tetlen, hosszabb távon, a fejlesztés. Már ennyiből is látszik: a mai, új falu küldöttei im­ponálóan magabiztosak voltak. Minden különösebb el­fogódottság nélkül léptek az emelvényre az együttes üléseken, s higgadtan, szakszerűen szóltak a mai gon­dokról, A szekciók ülésein — ahol a szakmai képzésről is szó volt — már gyakoriak voltak a szenvedélyes vi­ták, a felszólalok keményen kimondták, mit vár a fia­talság a tanácskozástól: ugyanazokat az anyagi, szel­lemi javakat és a jogokat is, amelyekben a városon élők nem szenvednek hiányt. Folyamatos munka, rendszeres, biztos jövedelem, megfelelőbb munkakö­rülmények kialakítása, öltözők, fürdők, mosdók, utak, vagyis mindaz, ami az értelmes életet jelenti. A vonzót is. Már a parlament után részt vettem az egyik nógrádi tsz zárszámadó közgyűlésén, ahol el­mondták — mostanában százszámra kérik felvételüket a közös gazdaságba, de az újonnan jelentkezőket egye­lőre nem tudják foglalkoztatni. A szövetkezet málna­feldolgozó üzemében, „ládagyárában” szívesen és jól dolgoznak az érettségizett lányok is. Valaki erre azt mondta: lám, nem kell a fiatalok öntudatára hivat­kozni, elég, ha megtalálják számításaikat a szövetke­zetben — kötél nélkül odatódulnak maguktól is. Részben igaz, de kimondhatatlanul azt is jelenti, hogy a faluäi ifjúság mindig a készre várt. Veszélyes és igazságtalan általánosítás — szerencsére szemben áll vele a tény: ma háromszázezer (!) fiatal dolgozik országszerte a közös gazdaságokban. Igazságtalan a vád azért is, mert a ma felvételüket kérő lányok és fiúk esetleg csak azért nem jelentkeztek szövetkezeti tagnak, mondjuk két évvel ezelőtt, mert akkor még az iskolapadban ültek. És a maiak? Azok, akik már „birtokon belül” van­nak, de mert ez a birtok sokszor csak a legméltányo- sabb igényeket elégíti ki, ország-világ előtt követelik tanuláshoz, szakmaszerzéshez, kulturált szórakozáshoz való jogukat? Érdemes odafigyelni és nem érdemes — tsz-vezetésnek, ifjúságnak — egymásra várni a cse­lekvéssel. A parlamenten újra bebizonyosodott, ahol megfelelően, bizalommal várják, fogadják a fiatalokat — első helyen áll a tett. Pataki László Gondoskodó férj Hidd el, drágám, nagyon jót tesz egy kis mozgás a levegőn! (A Wochenpresse karikatúrája) Az Ikarusz bolygó és a Föld Az Ikarusz neoü aszteroida 1968. június 15-én földközel­be kerül. Ebben az időpont­ban pályája 6 millió kilomé­ternyire lesz bolygónktól G. Csebotarjov professzor, a Szovjet' Tudományos Akadé­mia Elméleti Csillagászati in­tézetének igazgatója közölte a sajtó képviselőivel, hogy az Ikarusz 19 évente egyszer kö­zelíti meg a Földet. Ez a kis bolygó, amelyet 1949 júniusá­ban fedeztek fel. 1968 júni­usában ismét földközelbe ke­rül. Egyes nyugati lapokban olyan aggodalmak látták nap­világot, hogy ez az aszteroida esetleg összeütközik a Föld­del. A szovjet tudós ezt alap­talannak tartja. Az Ikarusz haladását a csil­lagászok áprilistól augusztu­sig figyelhetik meg. Amerika nagy problémája Újabb bűnözési hullám söpört végig az Egyesült Államokon. Hivatalos adatok szerint a bű­nözések száma 1967 első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 16 százalék­kal növekedett. A bűnözések számát tekintve a* amerikai városok között első helyen Washington áll. A bű­nözések száma az Egyesült Álla­mok fővárosában 25,8 százalék­kal növekedett az említett Idő­szakban. Washington számos ke­rületében a sötétség beálltával el­néptelenednek az utcák, bezár, nak az üzletek, és mindenütt rendőrautók cirkálnak. A Szövetségi Nyomozó Iroda adatai szerint 1967 első felé­ben 2666 betöréses lopás (az elő­ző év hasonló időszakában 1466) és 85 erőszakos nemi közösülés (az előző év első hat hónapjában 69) történt. Maga Johnson elnök is elismeri, hogy a bűnözés szégyepteljes tünete az amerikai társadalom­nak, és arra szólít fel, hogy vál­toztassák Washingtont „mintafő­várossá.” A közelgő elnökválasztások ar­ra késztették a kormányt, hogy megerősítse a főváros rendőr­ségét, és egyéb intézkedésekét tegyen. Az elnök törvényjavas­latot terjesztett a kongresszus elé, amely korlátozni kívánja a tűzfegyverek eladását az ország­ban. Talán nincs növény, amely annyira hoz­zánőtt volna a csécsei határ­hoz, mint a dohány. Akkor is volt belőle szépen, míg a szö­vetkezeti gazdák egyénileg dolgoztak. Nem hagytak fel ezzel a munkával akkor sem hogy a faluban megalakult a termelőszövetkezet. Zsiga Im­re, a mindig nyugtalan, foly­ton tevékenykedő tez-elnök magyarázta a zárszámadó köz­gyűlésen : — Az emberek itt értenek a dohányhoz. Szívesen is dol­goznak vele, mert jól keres­nek. .. Felesben művelik. Az­ért hozott pént szépen a kö­zösnek is. Van harminc hol­dunk, s a termésnek elegen­dő pajtánk... Az elnök hozott össze, még ott a zárszámadó közgyűlés jó hangulatában. Veres András­sal. — A fő dohányosunk — mondta és széles mosollyal tessékelte maga előtt áz idős embert. — <3 hozta be a do­hányt Csécsére... Veres András bészélte el aztán, miként is folyt le a dohány térhódítása a csécsei határban. — Hényelpusztán, úgy 1930 táján, akkor kezdtem... A birtok a tudományegyetemé volt. Először csak óvatosan is­merkedtem vele. aztán bele­jöttem a munkába... A fel- szabadulás után itt teleped­tem meg Csécsén. Akkoribah itt még nem volt dohány. Én próbálkoztam vele először Egyetlen holdon csupán... Mindent pontosan úgy csinál­tam. mint Hényelben. Nem is volt semmi baj. Lett termés, no meg pénz is — hunyorí­tott hamiskásan — igazán szépen... A gazdák szinte na­ponta jöttek hozzám. Kíván­csiskodtak, érdeklődtek, mit hogyan csinálok... Én meg szépen sorjában elmagyaráz­tam nekik: hogyan hoznak a dohánylevelek pénzt... Ahogy múltak az évek, úgy szapo­rodtak a dohányparcellák a határban... A végén már harminc hold is volt. Éppen annyi, mint most a szövetke­zetnek. — Aztán mi kell a jó do­hányhoz? — faggatták többen is a tapasztalt kertészt. — Először is egy jó elnök — A csodálkozó tekintetek láttán derűs magyarázkodás­ba kezdett Veres András: A dohány érzékeny, mint egy kényes kisasszony. Nagyon a kedvé­be kell járni, hogy ne fogjon ki rajtunk. Na már most, ha az elnök jó földet ad a do­hánynak a melegebb, déli lankákon, szerves- és istálló- trágyát is kap a terület ele­gendőt, meg a vízért sem kell messzire futkosnunk, mert a dohány szomjas növény na­gyon, akkor... Akkor már s többi a mi dolgunk... Később aztán kiderült," ez a „mi dolgunk” nem olyan egyszerű, mint ahogy Veres András elintézte. Bizony elte­lik egy egész esztendő, még az apró, zöld dohánypalánták­ból jófajta füstölnivaló lesz. De a füst sok mindent takar. Mindenekelőtt egy egész asz- szonysereg szorgalmát, mun­káját. A tennivaló már korán tavasszal, a melegágykészítés­sel kezdődik. A magot gon­dos asszonykezek szórják a földbe, s őrködnek is fölöt­tük, hogy az apró növényké­ket ne nyomják el az erősza­kos gyomok. A palántázás, meg az öntözés megintcsak sok dolgot ad. A nyár is úgy szalad el, hogy az asszonyo­kat mindennap ott leli a do­hányban, kapálnak, gyomlál­nak. Mire beköszönt a tél, megkezdődik a dohányleve­lek simítása, értékesítése. Az­tán egy—másfél hónap pihe­nő, s kezdődik újra minden elölről. — S mindez füstbe megy néhány perc alatt... Veres András azonban egy­kettőre véget vetett az ilyes­fajta töprengésnek. Azt mond­ta: — Ez így van jól. Baj, nagy haj származna abból, ha rajtunk maradna a dohány... így aztán a beszélgetés mindjárt át Is fordult a szövetkezetre, A gazdaság szépen rendbejött az utóbbi egy—két évben. Annyira rendbe, hogy több mint kétmillió már a tiszta vagyona. Tartalékoltak fél­millió forintot, s fizettek is tisztességes munkaegységet a tagoknak. Két évvel azelőtt 18 forintot, aztán 27 forintot ért egy munkaegység. Most 40 forintot kaptak a tagok. — Ilyen évünk még nem volt — magyarázta Veres András. — Mennyit keresett? — Mennyit? — Gondolko­dott egy keveset, mielőtt vá­laszolt. — Munkaegységem az 260 volt. Azt kifizették ugye negyven forintjával. Aztán 12 ezer forintot hozott a do­hány, hogy felesbe vállaltam egy holdat... Pedig már nem vagyok fiatal. Túl vagyok a hatvanon. Még az egy hold háztáji... . Az olyan szorgalmas embe­rek, mint Veres András is, szépen pénzeltek a háztáji­ból. S az idén sókán vannak a szorgalmasak. A tagok elé- gédettek a szövetkezettél, aa eredményekkel. Hogy aztán mennyit hozott ebből a do­hány? Sokat, de nem min­dent. Az egészből inkább aa a tanulság: a józan ész, az adottságok kihasználása, a szö­vetkezeti tagok kedve szinte hihetetlen dolgokat produkál. Erről igyekezett meggyőzni az egész beszélgetés alatt Ve­res András, a csécsei dohány- kertész is. Vincze Istvánná Nátramindsizenli tragédiák adni ennek. A nyomozásban résztvevők hivatásszeretetét dicséri, hogy ily nehéz adott­ságok között is érvényt sze­reztek annak a fontos jogpo­litikai elvnek, hogy bűncse­lekmény nem maradhat felde­rítetlenül. — Fönn vagy-e, Gábor? Ezt Kun P. Gáborné kér­dezte múlt év szeptember kö­zepén a férjétől. Csak úgy be­szólt a konyhából a szobába, amikor délután a kukoricatö­résből házaiért. Csönd. Bizo­nyára alszik, gondolta az asz- szony. Tett-vett. Aztán bené­zett az évek óta magatehetet- lenül fekvő öregemberhez. Döbbenetes látvány tárult elé. Kun P. Gábor arcán, fején majdnem tíz rettenetes sérü­lés. Minden csupa vér. — Rozika te, — riadt a lá­nyára. — Orvosért kellene menni. Nem indultak azonnal. El- sirdogáltak egy kicsit a kony­hán, aztán eredtek útnak. Mátramindszenten percek alatt szárnyra kelt a hír: meg­ölték Gábor bácsit. A kis ház­ban összesereglett a rokonság. Nagysebesen kitakarítottak ud­vartól padlásig, nehogy szé­gyen érje a családot az orvos előtt. A rendőrséget nem ér­tesítette senki. Még jókor ér­keztek az önkéntes rendőrök, hogy legalább a halott, a ha­lottas ágy érintetlenségét biz­tosítsák. Míg a megyei rendőrfőka­pitányság fotósa dolgozott, a nyomozók már kérdezgették a rokonokat. Elég hamar tisz­tázódott, hogy Kun P. Gábor nem szívlelte Rozália leá­nyát. Nem, mert házasságon kívül hozta világra 1949-ben Borbálát. Nagyapa és unoká­ja között kimondatlan, de lát­ható volt a gyűlölködés. Az öregember rá-ráütött a köze­lében megforduló kislányra: Boris pedig eldobálta az Öreg­ember Orvosságát. Lassacskán addig mérgeződött a légkör, hogy Kun Rozália jószerint kizárólag leányához szólt: még tulajdon szüleihez is alig. Az embertelen előítélet megke­ményítette a szíveket, lezárta az ajkakat. Boris — szegény — süket­néma. mélységes tompultság­ban vegetáló elmebeteg. Szó­ból nem ért, csak nagy nehe­zen — jelekből. Máshová sem járt, mint anyjával fáért, gombáért az erdőre. Az, hogy emberölés történt, nem volt egy pillanatig sem vitás. Bizonyosnak látszott, hogy a családtagok egyike a tettes: a nyomozók véres fej­szét találtak a színben. A rendőri laboratóriumban ké­sőbb kimutatták, hogy a fej­szére száradt vér Kun P. Gá­bor vére. Kun P. Imre nem került komoly gyanúba: ő munkában volt a bűncselek­mény idején. Kun P. Rozáli­áról már elképzelhető volt, hogy ő támadt apjára, mivei fájdalmasan érintette, aho­gyan áz öregember bánt vele és Borissal. Kun Rozália ru­hája tiszta volt: a vizsgálati osztály egyik századosa azon­ban alig észrevehető kicsiny- ségű vércseppeket fedezett fel Kun Borbála szoknyáján. Az anyát előzetes letartóztatásba helyezték, a lány zárt intézet­be került. Tanúvallomások sokaságá­ból sikerült tisztázni, — ki néz az órára napközben falu­helyt? ... — hány órakor ment anya és leánya az erdő­re, mikor tért vissza: Ivetten jöttek-e, vagy valamelyikük egyedül. Lassan, nagyon szí­vós munka árán bontakozott' ki a teljes kép. Kun Rozália és leánya fát, gombát szedett az erdőn. A lány — ki tudná, miért? — otthagyta anyját, hazament, fejszét fogott, s nagyapja éle­tét vette. Gyilkossághoz nem szoktak szemtanút hívni, ennek az emberölésnek azonban volt a helyszínre előzőleg odahívott tanúja. Egy ötéves kislány, rokon. Anni. Kun Borbála va­lami nagyon áradó szeretet­tel övezte ezt a kislányt, s amikor hazafelé tartott, talál­kozott vele, magával hívta. A gyermek elmondta otthon, mit látott: a szülők azonban attól féltek, hogy a kislány börtön­be kerül (!), ezért nem tájé­koztatták ottlétéről a íendőr- séget. Ha másként tesznek, Kun Rozáliát egy órára sem kell — emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt — elő­zetes letartóztatásba helyezni. A nyomozásban legtöbbet, fáradozó rendőrtiszt türelmé­nek köszönhető, hogy Anni ottléte kitudódott. A kislány és Borbála kapcsolatát csak hetek múltán említette Kun Rozália. Rendkívül megnehezítette a nyomozást, hogy Kun Borbá­la nem ért szóból. A minden­napi élethez szükséges moz­dulatokat nem édesanyja ma­gyarázataiból, hanem a leg­primitívebb módon: utánzás­sal sajátította el. Múlt, jelen és jövő fogalma között képte­len különbséget tenni, s ha netán mégis: nem tudja jelét A Balassagyarmati megyei Bíróság a vádlott távollété­ben ítélkezett. Cáfolhatatlan bizonyítékok birtokában mon­dotta ki bűnösnek nagyapja megölésében Kun Borbálát, A büntetés kiszabását azonban mellőzte a bíróság, mert az elítélt — elmebetegsége nvatt — képtelen cselekménye bű- nös voltának felismerésére. A bí’-óság azért nem ítélte el a vádlottat, hanem határozott úgy, hogy zárt gyógvintézet- ben kell őt elhelyezni. Meg lehetett volna előzni Kun P. Gábor tragédiáját? Valószínű, hogy igen. Ha Bor­bála apja feleségül veszi Kun Rozáliát, nincs tápja a „tör­vénytelen” gyermek és szülei­nek életét megkeserítő elő­ítéletnek. Ha az áldozat — Kun P. Gábor — felülemelke­dik az előítéleten és szeretet­tel fordul szerencsétlen uno­kája felé, szintén nem való­színű, hogy gyilkosság követ­keztében fejezi be életét. Mátramindszenten a leg­őszintébb részvét Kun Rozá­liát kíséri utain. Utain. — ez szó szerint értendő. A boldog­talan anya a bíróság ítéleté­nek elhangzása óta is jár, ki­lincsel hatóságoknál, megpró­bálja kiesdekelni, hogy leá­nyát a gyógyintézetből hiza- vihesse. Erre nincs lehetőség. Kun Borbála — sajnos — egyelőre gyógyíthatatlannak látszó, közveszélyes elmebe­teg. Emberéletek biztonsága követeli, hogy ne a szükség­szerűen laza anyai felügyelet alatt, hanem a világtól elkü­lönítve éljen. — b. a. «• i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom