Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-05 / 287. szám

4 wöenÄo 1067. december 5., kedd Egyre kevesebb háziasszony foglalkozik már nyáron sava­nyúság elrakásával. Ennek oka. hogy a dolgozó asszo­nyoknak nem is nagyon jut ilyesmire idejük, ugyanakkor jobban jár, aki vásárolja a savanyút. A nagyüzemi tartósítással előállított savanyúságok igen jó minőségűek. Megyénkben például dicsérik a MÉK sal­gótarjáni tartósító üzemében készült savanyúságokat. Az öt éve működő tartósító üzem­ben évről évre több árut ké­szítenek. Az idei tervet már csaknem teljesítették. Hatalmas hor­dókban, kádakban áll az ece­tes paprika, paradicsom, ubor­ka és zöld dinnye: 11 vagonnal áll a savanyúságot kedvelők rendelkezésére. Jelenleg is folyik még a káposzta sava­nyítása. Ebből az utóbbiból 20 vagonnal készítenek. Nagy György üzemvezető szerint a tervet túlteljesítik. A tartósító üzemből napon­ta szállítanak a gépkocsik sa­vanyúságot, egy részét ízlése­sen, üvegbe rakva: Az üzem a földművesszövefckezeti üzle­tekbe és a FÜSZÉRT-nek szállít. A káposztát még a hagyományos módon tapossák Pintér Sándorné készíti a gusztusos üveges uborkát Koppány György felvételei A titkárnő némán bólintott és kiment. A vacsora-meghí­vást is úgy fogadta, mint pa­rancsot, dehát tulajdonképpen úgy is hangzott. Höttl mindig megmondta, hogy mire van szüksége, s többnyire ez ele­gendő is volt ahhoz, hogy el­érje. Az intim helyzetekben is épp olyan határozott maradt, mint íróasztala mögött. A hölgyeket nem kérdezte meg, hogy ráérnek-e, van-e ked­vük, csak egyszerűen közölte velük a meghívás helyét és időpontját. És aztán megmu­tatta, hogy merre van a für­dőszoba. Mindezzel több ered­ményt ért el, mint mások hosszas udvarlással, ajándé­kokkal. Az igaz, hogy Höttl sem volt szűkmarkú: mind a magánéletben, mind a hír­szerző szolgálatban az volt az elve, hogy minden szolgála­tot megfelelőképpen kell ho­norálni. Valamit nem megfi­zetni éppen olyan bűn, mint valamit túlfizetni. S minden­kit azzal kell jutalmazni, ami a legcélszerűbb. Egy olyan ügynököt, mint Pejacsevichet. a horvát követség tanácso­sát. az elszegényedett grófot. — pénzzel. Az olyan nőt, mint Doris, ruhákkal, s majd ké­sőbb azzal, hogy férjhez adja valamelyik beosztottjához. Ez az elv jutatta Höttlt már fiatalon sok sikerhez, s jelen­tős beosztáshoz. Huszonhárom esztendős volt, amikor Hitler megszállta Ausztriát, éppen akkor szerezte meg a dokto­rátusát a bécsi jogi egyetemen. Rövidesen sikerült bekerülnie a bécsi Sieherheitsdiensthez, ahol jelentéktelen, egyházi kérdésekkel foglalkozó tisztvi­selőként kezdte. Kaltenbrun- ner SS-Obergruppenführer, aki maga is osztrák volt, s 1943-ban Heydrich megölése után az egész biztonsági főhi­vatal az RSHA főnöke lett, azonnal felfigyelt dr. Höttlben rejlő kvalitásokra. Áthelyez­ték a VI-os ügyosztályhoz, a külföldi hírszerzéshez. Ott Höttl előbb az olasz ügyek­kel foglalkozott, később aztán a balkáni ügynökök irányítá­sát bízták rá. S amikor a Führer elhatározta Magyaror­szág megszállását, Kalten- brunner megbízta Höttlt: dol­gozza ki azoknak a listáját, akiket a megszállás napján le­tartóztat a Gestapo. Ezt a munkát az SS Sturmbannfüh­rer játszi könnyedséggel, ma­gyarországi nyilas ügynökei­nek segítségével végrehajtot­ta. A letartóztatásokat maga Kaltenbrunner irányította, aki az 1944. március 19-1 vasárna­pon néhány napra maga is Magyarországra érkezett. S amikor távozott, Höttlt Buda­pesten hagyta. A Stumbannführer hallotta, amint a ház nehéz vaskapuja becsapódik. Az órájára pillan­tott — egy negyedóránál va­lamivel több telt el azóta, hogy Pejacsevichcsel befejezte a telefonbeszélgetést. Nem kétséges, a horvát követség! tanácsos érkezett. Követségi tanácsos? A 89- es számú ügynök. Már régen szerepelt a gróf a Gestapo nyilvántartásában. Már oda­haza, a Pavelics féle fasiszta horvát államban különböző szolgálatokat tett a Gestapo- nak, abban az időben, amikor Höttl még Bécsben ült és bal­káni ügyekkel foglalkozott. Amikor megkezdődött Ma­gyarország megszállásának előkészítése, éppen Höttl el­határozására és beavatkozásá­ra nevezték ki Pejacsevichet a budapesti horvát követségre. A tőle kapott értesüléseket jól fel tudták használni az előké­születek, a listák Ö6szeálilítása során. Most Pejacsevich haza­utazni készül: a követség sze­mélyzetét lecserélték. Höttl- nek nem volt már többé szük­sége Pejacsevichre Budapes­ten, annál inkább kérte őt a Színházi esték My Fair Lady — avagy: az éneklő Pygmalion Amikor a Pygmalianból Al­lan Jay Lerner és Frederick Lowe révén a New Yorkban My Fair Lady lett, a hara­pós természetű G. B. Shaw alighanem felhördült sírjában. Pedig a musical, amely azóta kontinenseket járt be, a leg­sikerültebb és legbecsülete­sebb adaptációk egyike. A vit- riolos tollú, fullánkos nyelvű nagy szatirikussal, aki „tiszte­letlenül”, fagyös fölénnyel tett nevetségessé mindent, amit avíttnak és ostobának ítélt kora polgári társadalmában — de, aki önmaga vagy művei fölött nem tűrt korrekciót —, ezúttal tiszteletteljes kegye­letsértés esett. A My Fair Lady megalkotói a Pygma­lion meséjét úgy ültették át új műfaj kereteibe, hogy hiány nélkül megőrizték Shaw éles társadalombírálatát, sziporká­zó szellemességét, alakjainak éltes vonásait. Amivel az adaptáció kevesebb a Pygmali- onnál, az a shawi bámulatos tömörség, sallangoktól mentes helyzet- és jellemábrázolás. Amivel viszont a My Fair La­dy több az alapműnél, az a helyzetek és jellemek mé­lyén lapuló színek és kedély­állapotok zenei és játékbeli bátrabb kibontakoztatása. Ler­ner és Lowe szerzőpárosa tulajdonképpen önálló életre hivatott művet állított szín­padra — ahogyan maga Shaw voltaképpen a görög monda­világba nyúlt történetéért; Pygmalion szobrász és Gala- thea ' új változatát teremtette meg. A My Fair Lady világsikere mindenesetre azt bizonyítja, hogy az alapmese ebben a mű­faji variációkban frissült ér- deklődésré tarthat igényt. Ezt látszik igazolni a musical sal­gótarjáni színrehozása is, melyre már hetekkel előbb elfogytak a jegyek. A darabot a Szolnoki Szig­ligeti Színház rendkívül am­biciózus, kitűnő pergésű elő­adásában láthattuk. A rende­ző, Bor József nagy feladatot oldott meg a sűrű színválto­zás folyamatosságával, de a szereplők instruálásával, moz­gatásával is. Az együttesből — melynek a tarjáni előadásokon kény­szerű szereplőváltozások gond­jával is meg kellett birkóznia — mindenekelőtt a Higginst formáló Újlaki László lendü­letessége, Dömsödy János Pickering ezredesének sima- vonalósága, Eliza alakjában Gyöngyössy Katalin hamvas vadócsága tetszett. Kár, hogy énekben nem bírt megfelelni a várakozásnak. Eliza apját pompás lcarikírozó eszközök­kel Horváth Sándor formál­ta rendkívül élvezétessé. Mrs. Higgins szerepét Hegedűs Ág­nes töltötte be a tőle meg­szokott igényes mértéktartás­sal. Tetszetős egyéni voná­sokkal vonta magára a figyel­met Sebestyén Éva, kívüle a kisebb feladatokban Fehér Györgyi, Rózsa Sándor, Holló- si • Frigyes, Vajda László re­mekelt. A stílusos díszletekért Fehér Miklós, a korhű, mutatós jel­mezekért Kalmár Katalin, a frappáns táncolt korreográfiá­jáért Hegedűs Györgyi érde­mel méltó részt az előadások sikeréből. 'Mindent összegezve: Shaw nevén nem esett folt. A My Fair Lady becsületes szándé­kú vállalkozás, nem tesz kárt a remekműnek. A Pygmalion a My Fair Lady mellett is időtálló marad. (barna) Dupla túlteljesítés Szirákon Átmennek as Elba hídján Az előzetes számítások sze­rint jó évet zár az idén a Szi- ráki Állami Gazdaság dolgozó kollektívája. A gazdaság 1967- re 1,5 millió forint plusz eredménytervet kapott. A gazdaság munkásai és vezetői azonban igyekezetükkel és szor­galmukkal elérték, hogy az eredménytervet egymillió fo­rinttal túlteljesítik. A sikerben nagy részt vál­laltak a gazdaság szocialista brigádjai. Szirákon a hat bri­gád közül három már biztos várományosa a kitüntető szo­cialista címnek. Ezek közül a ja­vítóműhelyi brigád például magasan túlteljesíti a vállalá­sát. Gestapo belgrádi központja. A front közeledett Jugoszlá­viához, egyre inkább égett a talaj az ottani megszállók lá­ba alatt, s a Gestaponak min­den rendű és rangú ügynököt mozgósítania kellett, hogy legalább valamilyen ered­ményt elérjen az ellenállási mozgalom ellen. Az új horvát követ és tanácsosa már az előző nap, szeptember 7-én be is mutatkozott a kormányzó­nál. Pejacsevich néhány na­pon belül elhagyja a magyar fővárost. Vajon milyen jelen­teni valója lehet búcsúzóul? Höttl leült az íróasztala mögé, hogy megfelelő pózban fogadja a látogatót. Alapjá­ban véve barátságos termé­szetű ember volt, kellemes társalgó, de vigyázott, hogy viselkedésével is kihangsú­lyozza a közte és partnerei kö­zött levő viszonyt. Pejacse­vich hiába gróf, hiába diplo­mata, ebben a szobában, Schulhof f Lajos egykori tu­lajdonát képező Dísz-tér 7. szám alatti házban, amelyből a megszállás után azonnal ki­költöztették a háztulajdonost, s amelyben Höttl az Irodáját rendezte be, csak egyszerű ügynök. A titkárnő jelentette: — A 89-es megjelent. — Küldje be — intett Höttl. A titkárnő kiment. Pejacse­vich széles, barátságos mo­sollyal lépte át a küszöböt, de Höttl hivatalos arckifejezését látva, elbátortalanodott. Mivel Höttl nem állt fel, nem is kí­nálta hellyel, megállt két— három lépésnyi távolságban az ajtótól mintegy öt méter­nyire a Sturmbannführer író­asztalától. (Folytatjuk) Bara Katalin a Német De­mokratikus Köztársaságba ké­szül. A kisterenyei általános iskola nyolcadik osztályos ta­nulója mindössze pár hónap óta tartó levelezés után kapta a meghívást levelezőpartneré­től, Sonja Burghard 17 éves diáktól. — A Világ Ifjúsága című fo­lyóiratban olvastam a címet — mondja a kis Bara Kati. — Egyelőre még nem sokat tu­dunk egymásról, én róla csak annyit, hogy szülei munkások, apja géplakatos, Drezda mel­lett egy kis helységben Iáknak, s szőke a haja.-r Mit akarsz még megtud­ni partneredről? — Mindent. Drezdáról annyit tud Kati, hogy a második világháború­ban jelentős károkat szenve­dett, s hogy a várost nagy erő­feszítéssel építették és építik újjá, teszik méltóvá régi híré­hez. Az Albertinom és a Brühlsche Terasse Drezda leg­érdekesebb épületei közé tar­toznak. A Zwingert, amely elő­zőleg királyi télikert volt. ma a művészek otthona, — szin­tén újjáépítették. Világhírű képtárában Raffaello, Tizian, Rembrandt, Dürer, Holbein, Murillo festményeit őrzik. Nos, mit tudhatunk még egy városról, mit tudhatunk meg egymásról? Bara Katalin sze­rint mindent meg kell tudni. Én még azt tudom meg ró­la, hogy már „világjártas’’ leány, volt Romániában, Cseh­szlovákiában a szüleivel. Ea viszont az első „önálló” kül­földi útja. Nagy izgalommal készül az idei téli szünetre, amikor utazik. Orvosnak ké­szül, nővére, a kisterenyei gim­názium elsőosztályos tanulója geológusnak. Szóval az embe­ri szervezet, s a föld titkait szeretnék kutatni. — Hogyan értitek meg egy­mást Sonja Burghardtal? — Egy kicsit tudok németül és oroszul. Természetesen, én is meghívom majd hozzánk Magyarországra Sonj át. Mire Drezdába ér Bara KatS az Elba tükrét jégpáncél von­ja be. Egyfajta páncél — az ismeretlenség, a távolság pán­célja — azonban ekkor olvad el végképp két fiatal szívében. Átmennek majd az Elba hídjain, beszélgetnek, ismer­kednek és — mindent meg akarnak tudni egymásról. Na­gyon sokat meg is tudnak m^jd! Tóth Elemér Viszontlátásra! Viktor Porutenkó kapitány, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet kato­nai egységnél szolgált. Igen fon­tos beosztásban dolgozott mos­tanáig. Volt egy másik külde­tése is: a magyar—szovjet ba­ráti kapcsolatok, a két nép megbonthatatlan testvériségé­nek. erősítése. A mindig mo­solygó, közvetlen embert sokan ismerik megyénkben. Salgó­tarjánban különösen sokszor fordult meg. Részt vett nagy­gyűléseinken, üzemi és más ünnepségeken, városi úttörő- csapatokat, szocialista brigá­dokat, pártszervezeteket láto­gatott meg. Teljes szívvel vett részt a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság munkájában, fá­radhatatlan tevékenységéért a közelmúltban kapta meg a társaság aranykoszorús kitün­tetését. Sokan, nagyon sokan szerettük meg őt, aki magán­emberként éppúgy, mint hiva­talos személyiségként egyaránt méltóan képviselte a baráti szovjet népet, a békénk felett őrködő szovjet hadsereget, a. kommunizmust építő szovjet embert. Viktor Porutenkót most ha- za hívta a kötelesség. Elutazá­sa előtt búcsúlátogatásra jött Salgótarjánba, azokhoz, cicik­kel öt éven át szoros baráti kapcsolatot tartott. Amikor búcsúzott, azt mondta: „A kö­zöttünk kialakult szeretetet és barátságot a távolság nem sza­kíthatja el. Biztosan tudora, hogy még találkozunk s ezért csak úgy búcsúzom: viszont­látásra, barátaim!” így búcsúzunk mi is tólet viszontlátásra Viktor Poruten- ka elvtárs!

Next

/
Oldalképek
Tartalom