Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-28 / 305. szám

? NGG R A D 1967 december 28.. csütörtök A világsajtó Ho Si Mink beszédéről Véget ért a viszonylagos fegyvernyugvás Vietnamban Amnesztia blöff Görögországi helyzetkép Kommentárunk Újfasiszták Bonnban SAIGON (MTI) Vietnamban a hírügynöksé­gi ;elöntések szerint ismét he :'3 harcok folynak. Az amerikaiak már az ál­taluk meghirdetett egynapos tűzszünet alatt is több össze­tűzést provokáltak. Mint Ha­noiban közölték — bombatá­madásokat hajtottak végre a VDK ellen. Az egynapos tűz­szünet után az amerikai lé­gierő hevesen támadta az észak-vietnami úthálózatot. Dél-Vietnamban, bár az ame­rikaiak csak egynapos tűz­szünetet tartottak, a partizá­nok által meghirdetett há­romnapos fegyverszünet ide­jén tulajdonképpen nagyobb arányú harci akcióra nem került sor, viszont kedden, a tűzszünet lejártakor heves harc bontakozott ki a demi- litarizált övezet közelében, a tengerparton. A hosszabb fegyvernyugvás reményei így eloszlottak. Saigonban Westmoreland tá­bornok, aki félmillió kato­nájával és az irányítása alatt álló több mint 600 000 dél­vietnami és szövetséges had­erővel hosszú évek alatt sem tudta megtörni a dél-vietna­mi szabadságharcosok erejét, kedden közvetve maga is el­ismerte, hogy a partizánok harckészsége fokozódik. West­moreland azt állította, hogy a amerikaiak és szövetségeseik 80 000 partizánt öltek meg 1967- ben Dél-Viétnam terü­letén, ezután azonban megle­pő módon azt fejtegette, hogy az ellenség — vagyis a szabadságharcosok — „to­vább erősíti nagy harci egy­ségeit”. Westmoreland szerint 1968- ban a partizánok takti­kája ugyanaz lesz, mint 1967- ben yoit, vagyis kombinálni fogják a Dák To-i csatához hasonló nagyobb arányú had­műveleteket a falvakban és a közlekedési utak mellett működő gerillák rajtaütései­vel. HANÓI A világsajtó nagy terjede­lemben foglalkozik Ho Si Minh elnök beszédével, ame­lyet a Vietnami Néphadsereg megalakításának 23. évfordu­lója és a francia gyarmato­sítók ellen vívott szabadság- harc kezdetének 21. évforduló­ja alkalmából mondott Az AFP hírügynökség kie­meli. hogy az elnök négy hó­nap óta először jelent meg a nyilvánosság előtt, s beszédé­A hollywoodi trükk R Pravda Johnson utazásáról Johnson „világkörüli útjá- val” foglalkozik a Pravda szerdai számában Jurij Zsu- kov. a lap politikai szemle­írója. Mint megállapítja,- az Egyesült Államok elnöke az ausztráliai volt miniszterelnök^ gyászszertartását választotta ki propagandahadjáratának kiin­duló pontjául, hogy a béke hírnökének szerepében tetsze­legjen. Johnson világkörüli útjának azonban a kommentátor sze­rint nyilvánvalóan két másik célja volt. 1. Az éppen soron levő Jjéke- szólamokkal elterelni a köz­vélemény figyelmét az Egye­sült Államok most előkészí­tett új háborús erőfeszítései­ről — egyebek között a Kam. bodzsába és Laoszba való be­törésről, amelyről az amerikai katonai körök mind hangosab­ban beszélnek; 2. Beindítani az 1968-as el­nökválasztási kampányt, még­pedig az egyszerű amerikai­ra oly annyira hatékony hol­lywoodi stílusú trükkökkel. 0 rádió és a (v mai műsora KOSSUTH RADIO: 4.32: Hajnalt«! reggelig... — 8.22: Alomsziget. Operettrészletek. — 9.#0: Rädl« gyermekkóru­sok Nemzetközi Fesztiválja. _ 9.15: Zongoraművek. — 1 0.10: Kedvelt, régi melódiák. — 10.42: Meg kell hal­nom, hogy éljek. Berkes! András drámája. — 12.15: Ze­nekari muzsika. — 13.06; Gazdaszemmel a nagyvilág me­zőgazdaságáról. — 13.21: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 13.45: Beethoven-népdalfe!dolgozások. — 14.05: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. Jacques Thibault. Rá­diójáték. IV. — 15.10: Rádióegyetem. Zenei tagozat. — 16.01: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. — 16.21: Doris Dayé énekel. — 16.37: A Róma-hegyi ház. Emlékek Rfppl- Rónai Józsefről. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Palóclöldröl szói a nóta.. . Földmüvesszö­vetkezeti együttesek vetélkedője. Nógrád megye. — 17.45: Mikrófőrum. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.00: Rit­mus és melódia... — 18.40: Üj felvételeinkből. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Ipper Pál bemutatja Peter, Paul és Mary lemezeit. — 15.54: Életem, emlékeim. Az Író, a tudós és politikus. Portré dr. Sík Endréről. — 21.00: Esti pihenő _ muzsikával. — 22.20: Bruno Walter Wagner- feivételeiből. — 22.53: Shakespeare szonettjeiből. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Ravel: Lúdanyó meséi — balett. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.57: Azonos a Kossuth rádió mű­sorával. — 10.00: A réei Metropolitan nagy énekesei. — '0.30: Meghívtak — elmentünk. Vincze Péter riportja. — 10.40: Behdr György és Gyöngy Pál operettjeiből. — 11.30: Ovorzsák: Zongoraverseny. — 12.10: Népzenei magazin. — 13.00: T.azarij Berman zongorázik. — 13.29: Szovjet népek dalai. Bielorusz dalok. — 14.00: Kettőtől — hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Bruno Walter vezényel, közreműködik: a Columbia szimfonikus zenekar. — Közben,: 18.42—18.52: Zygmund Bauman: Általános szo­ciológia. Varga Iván könyvismertetése. — 19.47: Öle hét meséje, IV. Anderson meséjéből. — 20.00: Esti Krónika H. — 20.30: Sántha Ferenc népi zenekara játszik. — 21.00: A Magvar Irodalom Kincsesháza. Prakovszky, a si­ket kovács. Mikszáth Kálmán regényét rádióra alkalmaz­ta: Albert Zsuzsa. — 22.03: A Bartók vonósnégyes ját­szik. — 22.20: 4x1« perc könnyűzene. A TELEVÍZIÓ MŰSORA; 9.30: Műsorismertetés. — 9.31 —12.00: Szünidei matiné. — 17.58: Műsorismertetés. — 13.00: Hírek. — 18.05: A Magyar Hirdető műsora. — 18.15: Üj könyvek. — 18.20: Berthe és Blanche. Magyarul beszélő francia rövidfilm. — 18.45: A világ térképe előtt. — 19.00: Teleimpcx. Külkereskedelmi és világgazdasági híradó. — 19.30: Esti mese. — 19.40: Interpelláció. — 20.00: TV-Híradó — 20.20: Halló, fiúk! Halló, lányok! — 22.00: TV-Hjradó. — 2. kiadás. — 22.20—22.50; Pedagógusok fóruma, t. ,, 4 tanári pálya dicsérete. . . Riportfilm. — ?. látogatás az egri pedarógusklubban. A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 16.55: A tnű- Vnrrsnlvázás nagy reménysége: Makova. 1. — 17.30: Zenés összeállítás. — 19.00: TV-Hlradó. — 19.35: Dalok. — 19.45: Sportolókról, — 21.00: Hegyek és emberek (doku­nentumrilm). - 21.30: Szerelmi költészet. fA rádió és a televízió a műsorváltoztatás jogát fenn- artja.) ben az egész vietnami nép­hez fordulva szólított fel a harc fokozására.” Az ameri­kai imperialisták veresége nyilvánvaló — mondotta Ho elnök —, de ők továbbra is makacsul folytatják agresz- sziójukat. Ezért a 31 millió vietnaminak, fiataloknak és öregeknek, férfiaknak és nők­nek egyaránt 31 millió eltö­kélt harcosként kell cseleked­nie, nem szabad visszariadnia sem a nehézségek, sem az ál­dozatok elől, lendületesen kell előrehaladnia győzelemről győzelemre, hogy még csodá­latosabb harci tetteket hajt­son végre”. Ho Si Minh kö­szönetét mondott a testvéri szocialista országoknak és az egész világ haladó tömegei­nek azírt az értékes támo­gatásért és segítségért, ame­lyet a vietnami nép ellenál­lási hal-cához nyújtottak, majd az egész vietnami nép­hez szólva így zárta szavait: „Az új esztendőben tegyünk újabb erőfeszítéseket és arassunk újabb gvőzelmeket”. A Hanoiban megrendezett nagygyűlésen elfogadott ha­tározat kifejezi a vietnami nép eltökéltségét, hogy szét­zúzza __összes amerikai esz­k alációs lépéseket. ATHÉN (MTI) A nemzetközi sajtó élesen bírálja és „blöff”-nek nevezi a legutóbbi görög „amnesz­tiát”. Mint ismeretes, a junta­kormány december 23-án po­litikai amnesztiát jelentett be, később azonban kitűnt, hogy a közkegyelem a politi­kai foglyoknak egészen szűk körére vonatkozik. Nem érin­ti a politikai deportáltak zö­mét, akiknek a száma közel háromezer. Különösen kese­rű csalódást okozott a Theo- dorakisz zeneszerző szaba­don bocsátásáról szóló álhír. Mint az AFP jelenti, Mikisz Theodorakisz kedd óta való­ban nincsen már athéni bör­tönben, de csak azért, mert hajóra vitték, amely vagy Lé- rosz vagy Járosz szigetére szállítja, ahol a legemberte­lenebb körülmények között tartják a foglyokat. A UPI értesülése szerint összesen 86 személyt bocsá tottak szabadon. Ezek között vannak Papandreu és Kane- lopulosz volt miniszterelnö­kök, akiknek a háziőrizetét függesztették fel, továbbá Andreasz Papandreu, akinek a perében azonban még nem | döntöttek. Á Rudé Právo a budapesti találkozóról Az európai politikában az szerint 30 ezer bejegyzett tag- év utolsó hónapjának egyik gal rendelkező fasiszta párt- legdrámaibb és legkomolyabb ban a tagok átlagos életkora erkölcsi-politikai kérdéseket csökkent. Az 1967-ben beié- felvető eseménye, a bonni pett új tagok 80 százaléka a kormányhoz címzett szovjet párt vezetői szerint is 19-19 hivatalos nyilatkozat volt. Ez után született. Nem egyszerű- a nyilatkozat arra figyelmez- en régi nácik kiöregedett gvü- tette Nyugat-Németország hí- lekezetéről van tehát szó, ha- vatalos vezetőit, hogy „vészé- nem aktív neofasiszta pártról, lyes irányba fejlődik az NSZK amelynek megjelenése és nő­politikája”, s hogy az úgyne- vekedése szerves következmé- vezett Nemzeti Demokrata nye az NSZK hivatalos politi- Párt (NPD) nyíltan a legfék- kájának! Ismeretes, hogy az telenebb revanspoütikát foly- egy évvel ezelőtt létrejött nagy­tatja koalíció sokat hirdetett „új A szovjet kormánynyilatko- politikája” ellenére Bonn még zat az egész világ figyelmét mindig a meglevő európai ha- ráirányította az NPD szerve- tárok el nem ismerése, a nuk- zetere és tevékenységére, leáris fegyverek követelése amelynek jelentőségét a bonni mellett tör lándzsát, s ,az kormánykörök szeretnék elkö- összes németek” szószólójának dösíteni. Az újfasiszta párt első nyílt „ . . . , ,, . .... betörése a nyugatnémet poll- nefcszta ^rt bel- es kul­tikai életbe 1966 őszén tör- Ä Ä tént amikor a hesseni és t>a- egyéb, mint e Vnva.ta.iOS • alapok végiggondolt és kiéle­jorországi választásokon meg- .f , szerezte a szavazatok hét szá- zett £orrmiban telalt valtoza- zalékát, s képviselőket, jutta­tott be a tartományi parla­mentekbe. összes németek” hirdeti magát. Az NPD, a nyugatnémet ta. Az NPD a hitleri biroda­lom 1938-as, a müncheni egyezmény utáni határait kö­veteli vissza, beleértve Auszt- Nyomban a bajorországi és riát. a Szudéta-földet és Ke­hesseni „betörés” után „ve­zérválság” robbant ki az új pártban. A két ellenlábas Thielen, a párt országos elnö­ke és az akkori elnökhelyet let-Poroszországot! Belpoliti­káiig közvetlen követelésük a Nyugat-Németországban egyébként is közismerten von­tatott náciellenes perek be­„A csehszlovák kommunis­ták a budapesti találkozót fon­tos és konkrét lépésnek te­kintik a kommunista és mun­káspártok nemzetközi értekez­letének megvalósítása útján” írja a szerdai számában a Rudé Právo abban a cikk­ben, amely a kommunista és munkáspártok képviselői Bu­dapesten a jövő év februárjá­ban sorra kerülő konzulta­tív találkozójának összehívá­sával foglalkozik. „Pártunk kezdettől fogva tá­mogatta a kommunisták nem­zetközi találkozója összehívá­sának eszméjét. Természetesen pártunk azért száll síkra, hogy ezt az értekezletet gondosan és konkrétan előkészítsék és hogy annak előkészítésében a lehető legnagyobb számú párt vegyen részt, s így magán az értekezleten a lehetőséghez képest valamennyi kommunis­ta és munkáspárt képviselve legyen” — írja a lap. A Csehszlovák Kommunis­ta Párt lapja ezután így foly­tatja: „a Csehszlovák Kom­munista Párt úgy véli, hogy a jelenlegi bonyolult nemzet­közi helyzet megköveteli va­lamennyi imperialistaellenes erő, különösen valamennyi kommunista és munkáspárt akcióegységét.” „A nemzetközi értekezletnek határozott lépést kell tennie ezen az úton. Vietnamban, miként más helyeken is be­igazolódott az, hogy ahol nin­csen meg az imperialista- ellenes erők egysége, ott nem lehet elérni egybehangolt akc'ó- kat, nem lehet teljes sikerrel szembeszállni az imperialista agresszióval. Elmondhatjuk, hogy éppen az imperialista­ellenes erők összeforrottságá- nak hiánya tette lehetővé az amerikai imperialistáknak ag­ressziójuk kiszélesítését, tette lehetővé számukra, hogy a vi­lág több táján a globális stra tégia olyan durvább és rafi­náltabb módszerét alkalmaz­zák, amely a szocialista or­szágok, mindenekelőtt azonban a nemzeti felszabadító moz­galom ellen irányul” — mutat rá a Rudé Právo. tes, Adolf von Thadden volt. szüntetése, s a teljes amnesz- Kettejük között a „nyíltabb tía. (Jellegzetes, hogy a párt fasisztának’ Thadden bizo- igazgatóbizottságának egyik -nyúlt.. A ^ralisok között a tagja, Peter Lauer, a párizsi legfontosabb formai különb- France Observateumak adott SfiS , volt,L. ho,gy Thielennel nyilatkozatában nyíltan meg- ellentétben Thadden nem tar- mondotta: véleménye szerint tóttá fontosnak meg a bonni köz- Müllert, a Gestapo egykori tarsasag nagyon szerény kor- főnökét is teljes amnesztiában látozasokat tartalmazó alap- kell részesíteni, mert „nem is törvényének tiszteletben tar- tudja mit lehetne a szemére tását sem! A neofasiszta párt vetni”) jellege és tagsága már eleve Az NPD rövid, de zajos tör- meghatározta a hatalmi harc ténete félreérthetetlenül jel- ■5™*2heteiét. A küzdelem zi, hogy nyílt fasiszta prog- Thadden győzelmével végző- ramníal rendelkező párt mű- dött. Azóta Schleswig-Holste- ködik a bonni államban. Ez ínben és Rajna-Píalz tartó- brutális megsértése a második manyban, valamint számos világháború végén létrejött más tartományi választáson az potsdami egyezménynek. Az NPD az első, 1966-os „betörés- NPD egész működése bizo- hez hasonló arányban szer- nyitja, hogy a revansizmus és zett szavazatokat. militarizmus légköre, amely Ma már a kormánypártok jellemzője a bonni kormány köreiben sem titkolják, hogy hivatalos politikájának —* a nyílt fasiszta párt az 1969- rendkívül kedvez a nyílt neo- es választásokon bekerülhet a fasiszta párt növekedésének, bonni parlamentbe! — ie — Különösen fontos és kárho- zatos tényezőnek bizonyulhat ebből a szempontból a nyugat­német gazdasági növekedés ütemének csökkenése, s az ez­zel járó gazdasági nehézségek, valamint a Ruhr-vidéki szén­válság. Pöhlmann, Adolf Thadden helyettese szerint a párt „különleges erőfeszítések­re szánta el magát a Ruhr-vi- déken”. Rendkívül negatív jel­nek kell tartani azt is. hogy a saját vezetőinek bevallása Kambodzsa 'felkészül az agresszióra Drámai hangú válaszjegyzék ai Egyesült ÁHamákhoT WASHINGTON (MTI) McCloskey. az amerikai külügyminisztérium szóvivő­je kedden újabb fenyegető hangú nyilatkozatban foglal­kozott a kambodzsai—ameri­kai viszállyal, s ismertette a Kambodzsához intézett 1 de­cember 4-i amerikai jegyzék tartalmát. A szóvivő bevezetőben ugyan leszögezte, hogy az amerikai kormánynak ..nincsen ellensé ges szándéka Kambodzsával szemben”, a továbbiakba* azonban azt állította, hogy Kambodzsa területét a parti­zánok valamint észak-vietna­mi katonai egységek használ­ják, s ez „élénk aggodalmat kelt” Washingtonban. McCloskey kijelentése né­hány órával azután hangzott el, hogy a kambodzsai kor­mány nyilatkozatot tett közzé, amely leszögezi: a kambod­zsai nép elszántan szembe­száll az amerikai csapatokkal, ha azok a „vietnami kommu­nista erő” állítólagos „üldözé­sének” Űrügyével behatolná­nak Kambodzsa területére A nvjlatkozat szerint Kambodzsa egy ilyen agresszió esetén más baráti országoktól fog segít­séget kérni. Az amerikai külügyi szóvi­vő a december 4-i amerikai jegyzék tartalmáról szólva azt mondotta, hogy abban Washington „információkat igyekezett szolgáltatni Szihn- auk hercegnek”, továbbá ..bi­zonyos javaslatokat tett a probléma megoldására”. Az amerikaiak egyebek között a nemzetközi gllenőrző bizott­ság hatáskörének no gyárán vő kiterjesztését javasolták. A kambodzsai válaszjegv. /.ék. amelyet Phnom Penh-be- mivánosságrn hoztak elutasí’ la az amerikai jegyzéket é- rámutat: az Egyesült Államok megpróbál valamiféle jogot formálni ama. hogy katonai eszközökkel lépjen fél az egész indokínai területen, és példátlan brutalitással elfojt­sa az indokínai néoek függet­lenségi törekvéseit. területi integritását és szuverenitását A kambodzsai kormány az amerikai—kambodzsai viszony rosszabbodásáért az Egyesült Államok kormányára hárítja a felelősséget. Teljesen alapta­lannak minősíti az amerikai imperialisták állítását, amely szerint a kambodzsai semle­gességet a VDK és a DNFF fegyveres erői megsértették A kambodzsai kormány ismét leszögezi, hogy Kambodzsa 'erületén sem idegen katonai "/-őket sem hadianyagot nem enged keresztül, ugyanakkor kinyilvánítja eltökéltségét, hogy megfelelő válaszban ré­szesíti a kambodzsai terület el/iien irányuló amerikai im­perialista merényleteket — szögezi le a jegyzék Várja Önt Lipcse9 a vásár­város ! A Salgótarján’ IBUSZ 1968 március 8—14-lp egyhetes különvonato: indít Lipcsébe a tava­szi vásárra A nggy érdeklődésre va ló tekintettel a? utazás­ra irodánkban már mn$i előjegyzésbe vesszük Részvételi dtj kb 1 2«< Ft + költőpénz 70 ODM = 310 Ft lelentkezm lehet az IBUSZ-irodá ban. az FMSZ szécsénv pásztói Irodában a, FMSZ magbnltjában “lalassaevarmaton és az IBUSZ egvéni megbízol taknál

Next

/
Oldalképek
Tartalom