Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
mAO PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! £ AZ V, SZ Mb NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA FS A MEGYEI TANÁCS IAPJA 1 ___________________________- ________________________________ m n. ÍVF, 394. SZÁM ARA: U» FORINT IMI. DECEMBER 24, VASÁRNAP Karácsony, 1967 Ma este meggyújtjuk karácsonyfáinkon az első gyertyákat. A fenyőfa alatt ajándékok és a szobában izgalomtól és örömtől piruló gyermekarcok. Ilyenkor egy időre a felnőttek is kiszakadnak a napi gondokból. A fenyőfa illata mindenkiben megindítja az emlékezés ró- videbb-hosszabb folyamát Olyan alkalom ez, amikor a gyermekkor izgalmas pillanatai összevegyülnek a múló évtizedek életáramában átélt eseményekkel. Egykönnyen nem is tudnánk magyarázatát adni miért van az, hogy karácsony estéjén a felnőtt ember egy ki'-sit gyermekké válik, s úgy tud örülni, olyan önfeledten, mintha soha nem vívott volna sikeres vagy kudarccal végződő küzdelmeket. Küzdelmeket, amelyek akkor is fárasztóak. ha győzelemmel végződnek. Nem beszélve az értelmetlen küzdelmekről, amelyek — valamivel több mint kéj évtizede még generációkat őröltek fel, sorsokat szabdaltak szét. És persze meg is edzettek, aktív katonává neveltek számtalan embert, akik az >íj világ születéséért, céltudatosan is kénesek voltak megkarcolni. konok erőkkel szemben. Igen, a karácsonyest varázsa sok mindent feledtet. Azonban a feledés csupán addig tart. amíg óira. még na- g.yob erővel tollúinak fel a régi képek. Ahány ember, ahánv család, annyiféle emléket idéz ez a csendes karácsonyest. Á Csendes, most csendes. Nem í’le+ten ünneprontás azonban felidézni éppen azokat a karácsonyokat, amelyek meghittségébe belevinnyogott a pusztító harci zaj, amikor szinte minden családból hiányzott valaki, s a meghitt szoba helyett a lövészárokban kellett lapulni, olyan célokért, amelyek nem szolgálták az ember boldogulását. Sok családba nem is tértek vissza azok. akik akkor hiányoztak. Persze azóta már behegedtek a sebek. De csak behegedtek, k nem gyógyultak be! Ezekről az időkről a fiatalabb generáció nem sokat tud. És ió. hogy fiaink csupán elmondott emlékezésekből ismerik azokat a régi karácsonyokat. Jó, hogy nem ismerik azt az érzést, amikor a feli vőillatú szobában üresen maradt egy szék, a gazdájának csupán tábori levelezőlapja került a fenyőfa alá. Reméljük, nem is kell az ifjú generációnak megismerkedni ezzel az érzéssel. Időtlen idők óta úgy tudjuk’ a karácsony a békesség es a szeretet ünnepe. A családok és a népek együvé tartozásának, egymás tiszteletének szimbóluma. Ami a családot illeti többnyire így is volt. de ami a népeket illeti, kevésbé. Hiszen a békesség fogalma amolyan „szeressük egymást” szólammá silányult. amely igyekezett félreszorítani a tiszta elveket, a tényleges békesség mutatóit. A békességnek ez a hétkönapivá? degradált magyarázata a „sorsba” való belenyugvást szorgalmazta, a létért folyó értelmes küzdelmet igyekezett lefegyverezni. hamis vágányokra vinni. Sőt a békesség prédikálása megtévesztett tömegeket taszított pusztulásba! A felebaráti szeretet hajdani értelmezésével milliókat sikerült aktivizálni, milliók meggyilkolására. Ma már tudjuk: sokféle béke van. Van, amely a mindenáron való megnyugvást jelenti és, amely a szabadság szülötte. Az utóbbi az értelmes békesség, mert felemeli az embert és tiszteletben tartja mindenki érdemeit. Egyben ez a béke kritériuma: olyan béke szükséges, amelyben szabadok az emberek, nem szabdal szét alsó- és felsőbbrendűség. amelyben sz ember mivolta, becsülete, munkája, illetve végcélja a mérvadó. Ehhez ennek a kornak kellett eljönnie, amelyben mi élünk, amelyben beteljesedtek a karácsonyi békesség legnemesebb szándékú érzései. A haladé emberek szerte a világon értelmes célokért akarnak élni. A földkerekséget átfogó küzdelem egvrészt éppen ezért, másrészt éppen ennek megakadályozásáért folyik. Az igazi béke beteljesedése ma még erős érdekszférákat érint — kellemetlenül Félelem attól, hogy hatalmukat elvesztik megfélemlített milliók felett — ez ösztönzi a túlhaladott kor embereit a kétségbeesett védekezésre, amelynek egyik megnyilvánulása az agresszív támadás Az elmúlt év is bővelkedett ezekben az embertelen harcokban. A több éves vietnami háború, új, kiterjedtebb szakaszába lépett és ugyancsak fegyver- csörtetést hallatott az a terület is, amely a karácsony eredetét jelképezi sokaknak: a szentföld. S ezeken kívül ki- sebb-nagyobb csatározások voltak a világ különböző pontjain. Vietnam. Ma már fogalom ez az országot, népet, embereket jelentő szó. Fogalom egyrészt azért, mert a vietnami nép hősiessége ámulatba ejti a világot, másrészt azért, mert a második világháború óta nem látott irtóhadjáratot folytat itt egy hatalmas állam, a kisebb biltncsbeveré- séért. Jönnek a hírek sok ezer kilométerről, ennyi és ennyi budhista szerzetes tiltakozott önkéntes tűzhalállal a népirtás ellen. S ez nem holmi „keleti fanatizmus”, hanem a legradikálisabb és a legfeltűnőbb tüntetés a gyilkosok ellen, s egyben elkeseredett segélykiáltás az emberiség józan százmillióihoz. Ki kételkedne abban, hogy a vietnami nép békében szeretne élni? Ha valaki e földkerekségen óhajtja a nyugalmat, akkor az Vietnam. Azonban itt ismét vissza kell térnünk a béke kritériumához: milyen legyen a béke? Az igazi békét csak szabadsággal lehet elképzelni. Vietnamnak is olyan nyugalomra van szüksége, amelyben kiteljesedhet az ember minden értéke, amelyben nem darabolják fel egységét, az erős és gyenge, a gazdag és a szegény, s más történelmileg túlhaladott fogalmak. Jogos akarata ez egy nemzetnek, vagy akár az egész emberiségnek ? Term észetesen! Olyannyira, hogy az emberiség nagyobb hányada ezért támogatja a maroknyi nép küzdelmét, az „óriással” szemben. A világ szellemi nagyságai és .az egyszerű emberek, mind többen és többen értik meg a vietnami pokol szerepét, a Föld esetleges lángralobban- tásában. A számtalan tény közül álljon itt csak egy: „December hatodikára virradó éjszaka a New York-i ENSZ- palota parkjában önkéntes tűzhalállal tiltakozott a vietnami háború ellen a húszéves Kenneth d’Eliea”. Napjainkban egyre nagyobb méreteket öltenek a vietnami agresszió elleni tüntetések, az agresszor állam városaiban is. Világosan látható, hogy ez egy nagyon küzdelmes folyamat, amelyben végül Is kijózanodik a félrevezetettek tömege, é6 majd létrehozza az egyetemességen alapuló békét. Bizonyos csoportok szerint ezt a folyamatot kellene valamiképpen katalizálni. De lehet-e, szabad-e? Ennek eldöntésére éppen az ésszerű békesség ad választ. Szabadna-e kockára tenni százmilliók életét, vagy talán az egész emberiség sorsát, hiszen egy újabb világégés végki fejlése — a gyilkolás felhalmozott eszközeinek hozzávetőleges ismeretében is — beláthatatlan. Ezért az ésszerűség határán belül, éppen az emberiség sorsáért érzett felelősségtől vezetve, készek vagyunk fegyverek helyett tárgyalóasztalok mellett erősíteni és győzelemre juttatni világigazságunkat. Hiszen építeni, emberi értékeket felhalmozni, amelyek napról- napra erőnket gyarapítják, csak békében lehet. S e felhalmozódó értékek és eszközök éppen az értelmes békét szolgálják, lekötik a békétlenek kezét. Sarokba szorítják azokat az erőket, amelyeknek társadalmi, politikai hovatartozásuknál fogva a háború az életclemük. Ha nem ez a higgadt, megfontoltság vezérelné a béke tényleges erőinek mindennapi ténykedését, akkor a Hamarosan elmúló esztendő is számtalanszór elszabadíthatta volna a poklot. Emberek és évezredes értékek temetője alakulhatott volna ki Közel-Keleten is. A józanság azonban megvédte a népeket a nagyobb katasztrófától. Jelenleg tehát ezen az úton érdemes haladni, még akkor is ha oktalan vádak érnek bennünket, a megalapozatlan, a realitásokat nélkülöző elképzelések szülői részéről. Mindez nem jelenti, és nem is jelentheti a béke erőinek valamiféle deffenzíváját. Ellenkezőleg! Megannyi példa bizonyítja, hogy az év végén bátran készíthetünk számvetést soraink erősödéséről, a béke bástyáinak magas órásáról. S ez az erősödés nem a béke puszta óhajtásának következménye, hanem az alapok céltudatos teremtése a világ nyugalmának biztosításához. Tudott dolog, hogy ez az erő a leghathatósabb eszköze a népek biztonságos mindennapjának. E nélkül a háború haszonélvezői már rég hozzákezdtek volna a szabad emberek eltiprására szőtt terveik végrehajtásához. Európa ma csendes. A nyugtalanság, a Föld más területein jobban észlelhető, sőt háborúban ölt testet. Európa csendes. Bár tanúi lehetünk annak, hogy az emberiségnek súlyos károkat okozott, végül saját fészkében szétzúzott náció, ki nem józanodott maradványai, ismét rakják a tüzet. Újra szeretnék lángokba sodorni Európát és a világot. Vannak, akiknek a történelmi tanulságok okulást jelentenek. Számukra úgylátszik nem. Azonban a normálisok, akik tudják mit jelentett máglyán égetni élő embereket, kezükben tartják a féktelenek zaboláját. Ma már kisebb a valószínűsége annak, hogy egy maroknyi megszállott t>e- hálózzon tömegeket, de a veszélyt — mivel felelősséget érzünk az emberiség jövőjéért — nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azt mondjuk, Európa csendes. De ez a csend viszonylagos, hiszen naponta birkóznak meg az erők — a diplomácia síkján. Tehát úgy érezzük biztonságban vagyunk. Ez a valóság. Építünk, dolgozunk, megoldjuk sorjában mindazt, amire az alkotni akaró ember képes. Mind több a produktum és egyre kevesebb a zökkenő. Munka ez, amelynek során az eredmény és a gond elválaszthatatlanul feltételezik egymást. Karácsonyfánkon gyertya ég. Különös meghittség tölti meg egymáshoz intézett szavainkat. Talán éppen ezt hívják így: BÉKE. És így nevezik örömeinket, gondjain Kát, amelyek túl a karácsonyi ünnepeken mindennapos élettársaink. Vincze György Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk olvasóinknak!
