Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
1967. december 17., vasárnap wöedÄö 9 Pentii Haanpdä Mórica Virág Pussinen anyó Nyílt kártyával A falu végén lakik, korhadt, fakunyhóban, amely akár emberi fészeknek is nevezhető. Körös-körül mocsár és láp, és sarjadó erdő. Szigorú, zord tekintetű táj: többnyire ilyen a szegény ember lakóhelyének környéke Finnországban. Pussinen anyó már java korabeli asszony, szikár termetű kunyhólakó, akinek arcára az idő felírta, amit felírt. Szája járása is olyan, hogy kiművelt ízlésű ember meghökkenne hallatára. Dekát a faragatlan szó- használati az égetnivaló kölyök koponyájának széthasításáról nem olyasfajta fenyegetés, amelyet a szó igazi értelmében, komolyan kellene venni. Ő már olyan, amilyen, hajlott korú asszony, a legtiszteletreméltóbb emberi teremtmények közül való, itt ezen a földön. Mindenekelőtt: ez a szigorú és fukar föld az ő jóvoltából bugyogtatta ki a Pussinenek sokaságát. Zsendü- lö ifjúkorának legnagyobb részében álapotosan járt-kelt, szétvetett lábbal, ígéretesen gömbölyű hassal. Élete virágzó éveit elárasztotta a gyerek- bőgés és sivítás, a csecsemők ringatása, szennyes pelenkák mosása. És azután, idővel megtelt a föld Pussinenek sokaságával, azzal a jólismert nemzetséggel, amelynek csattogó fejszéje és sivító fűrésze visszhangot ver Finnország erdeiben. Ugyanaz a nemzetség ez, amelynek sarjadékai eljutottak a dübörgő füstös gyárakba is... Széles és hatalmas a Pussi- nenek nemzetségé. És ez az öregasszony fontos személyiség volt a nemzetség gyarapításában. Több mint egy tucat Pussinen bizony nem kis eredmény a maga helyén, hát még ha meggondoljuk, hogy ezek legnagyobbrészt férfiak, egészségesek és életrevalóak — egészen az anyjuk. És hát persze, az j apjukra is hajóznak, Pussinen apóra, hiszen az ő fejszéje és fűrésze, kapája és ásója erejével növekedett és izmosodott a Pussinenek serege. De bizony asszony is kell ehhez, mégpedig asszony a javából. A Pussinenek neveléséhez sok fazék kását kellett megfőzni, és olyanféle tüzelővel, az erdőben nagysietve összekapkodott gallyakkal. És korhadt rönkökkel, amelyekről el lehetne még mondani egyet, s mást, amikor a fa nem akart felgyulladni, mert hát a tűzhely befelé fújta a füstöt, míg végharsány hang tör elő belőle, hogy megtelik vele az egész világ. Hányszor ragadta meg ez a ráncos kéz a kávéskanna fogóját — az egyetlen tárgyat, amelynek ebben a kunyhóban fényűzés-szaga volt! Az udvar sarkában volt az istálló: komor, sötét lyuk, dohos, mint a barlang — benne girhes tehén kérődzött és valami bárányféle jószág bége- tett bágyadt hangon. Ezeket is etetni és gondozni kellett, mivel ezek az állatok csepegtették a tejet a kis Pussinenek bögréjébe. Az anyó még kö- pült is hébe-hóba, ahogy az már valamirevaló háziasszonyhoz illik, igaz, hogy csak mogyorónyi ■ vajat, a szegény ember fehér vaját, sóval jó erősen megfűszerezett írás vajat. Azután akadt még ráérő ideje szöszt gerebenezni, meg fonni is: taposta a rokkái, ölében a legifjabb Pussinennel, aki nekikeseredve szívta-rágta anyja csecsét. Azután stoppolt és foltozott az anyó, kiváltképpen az urára, később pedig a mindinkább növekvő Pussine- nekre, akik aztán sorra benyomultak Finnország zord téli erdeibe. , Az apró csemetéken rongyokban lógott az ing meg a nadrág, mégsem fáztak meg soha: villámgyorsan futottak a dolguk után. És hát, persze, mosott is Pussinen anyó, szünetszakadatlan, pelenkákat és mindenféle más ruhadarabokat. Locsogott a víz, förcsögtek a ruharongyok a markában, amely durva volt és repedezett. Volt mindig munka rogyásig: a Pussinen nemzetség olyan fajta, amely sok-sok verítéket választ ki. És aztán felmosta a kunyhó padlóját, a nyűtt gerendákat, amelyekből úgy dülledtek ki a görcsök, mint otromba békaszemek. Mert akárhogyan alakult is közben- közben az élet, Pussinen anyó sohasem veszítette el azt a hír- tét, hogy mégiscsak több a víz, mint a piszok ... Dolgozgatott ő a kunyhón kívül is, a szabad ég alatt, füvei kaszált, szénát gereblyélt, lombos ágat tördelt, kapálta a krumplit, sarlóval vágta az árpát a kis darabka földön, amely bizony akkora volt csak, hogy kötényével leteríthette volna az égészet. És azután nekivágott rozsét szedni és rohant vissza a kunyhóba, ahol sivalkodtak a kis Pussinenek ... És a sok lótás-futás még ezzel sem ért véget. Szakított időt arra, is, hogy a szömszészántóföldjére, mosta a gazdagabbak szennyesét, gyapjút gerebenezett, bogyót szedett, és fűzfaháncsot tépdesett. Amint ott sürgött-forgott, hajlongott a fürge, féktelen és nyelv es anyóka a friss füzesben, keresve sem találhatott volna senki nálánál nagyszerűbb emberi lényt a föld kerekén. Kettétörte a fűzfát, és erejét megfeszítve, körmével húzta le a törzstől elváló háncsot, mintha csak valami elejtett vad bőrét nyúzná. Fehéren villogtak a nyúzott bokrok, és a kis taknyos rosszcsont Pussinenek is ott lábatlankodtak anyjuk körül, mintha segíteni akarnának neki. Anyjuk meg egyre csak tépkedte a faháncsot és szidta a mihaszna porontyokat, mint a bokrot. A kunyhóban a legkisebbek és legnyűgösebbek alig várták, mikor bukkan már elő anyjuk a zsenge füzesből. És amikor végre megérkezett és ledobta hátáról a faháncsköteget, tűz fölé akasztotta a vizes- vödröt és szoptatni kezdett. Ilyen asszony volt ő azidötájt, hoay öröm volt nézni. A betegségnek nem sok dolga akadt az ő háza táján. A nyarakat mezítláb töltötte, még fagyos földön is így járt, mert a talpán úgy megvastagodott a bőr. hogy a tímár cserzőkádjából sem igen került ki keményebb talpbőr. Aj őszi jégen is mezítláb lépkedett, kezében kimustrált fejsze, ezzel ütögette agyon a menyhalakat, hogy hallevest főzhessen a Pussineneknek ... Ilyen anya volt az anyó. És a szája is járt, csaknem szakadatlan. Erőteljes, kifejező finn nyelvétől visszhangzott a ház tája, és a szüntelen gyereksi- kongatás és munka közepette hányszor csendült fel vidám nevetése, a finn szegénységnek ez a kedves fűszere! Mondhatják egyesek, hogy az ő keze-munkája, sütése, főzése, mosása, foltozása mind, mind olyan természetű munka, ami széthull és elenyészik. Hiszen a körme tépte faháncsok is már rég elrothadtak a tímár cserzőkádjában — és mezítelen talpán, melyet a szegénység cserzett vastagra és keményre, most is ugyanúgy kell lótni-futnia mint azelőtt. De másfél tucat Pussinen mégiscsak másfél tucat.'És élnek. Sok férfias fejszecsapás mennydörög le a szálfákra Finnország határtalan erdeiben. Finn eredetiből fordította: Képes Géza F elhívott telefonon egy asszony. Családi kapcsolatokra hivatkozottá Izgatottan könyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozásunkra- Jó, elmegyek az általa megjelölt presszóba, a pályaudvar közelébe. Hogy ismerjük meg egymást? A kávéfőzőnő majd eligazít. Előbb érkeztem, be kellett mutatkoznom a kávéfőzőnőnek. Pár perc múlva felém irányította a piros kabátos, húsos, két tömött sporttáskás „rokont”. Az egyik táskából rögtön kiemelt egy vastag kötetet, egy múltszázadbeli lap évfolyamát, melynek bekötő táblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piros kabátos nagyapjának. Innen a rokonság. Elfogadtam. Most már könnyen elmélyítette: szüleim gyakran nyaraltak az ő szüleinél abban a gömöri faluban, ahol anyámnak rokonai éltek. Apám az ő apját Janikámnak nevezte: „Janikám, írósvajat kérek”. Mire Janikám azt felelte: „Röpülj magadnak”. Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva megkö- pülte és megette az írósvajat, azután a fűbe heveredett- Később felkelt és megírta, ott náluk, a legszebb regényét Apám szerette az írósvajat, a fűbeheveredés is elképzelhető, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése, három nagy lányuk van, neki is jövedelem utón kell néznie. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát hozott az eddigi eredményéből. Egyik műve egy külföldi orvosról és nejéről szól, akikkel ő vásárlás közben kötött életreszóló barátságot, a másik Munkácsy Mihályról és csodálatos karrierjéről. Mindkét cikk külföldön jelenik majd meg, hiszen ő csak férjhez jött Magyarországra, önglló üzlettulajdonos volt. — Értem, kereskedő. — Bizony, egész ötvenegyig. Vagon tételekben dolgoztam- Mikor a forint beállt, almát hoztunk Gömörből. Fillérekért vettem és ötszörös áron adtam el. Űj forintért! Családi házat vettünk és használt kocsit, egy teniszbajnoktól. Istenem, akkoriban fniA-oV ért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villanyszerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát az állami vállalatnál. — Maga mennyit keres? — Semmit, csak az a kis hazai anyámtól. Most is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, elég lesz egy évre. — A Skodát is tőle kapta? —- Az 5 révén. Tőle nem, mert neki csak az a kis öregségi segélye van- De mikor meghalt az apám, az örökségemből építettük a balatoni nyaralót. — Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam három kiló diót. Jönnél: az ismerősök, hoznak áfonyát, meg somot, szörpöt főzök belőle, akarom mondani, lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben el lehet adni. — Mindenből pénzt csinál. — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presszó- Száz tő rózsám van benne, két forintjával árultam nyáron a szálját. Most gladiolusz hagymát árulok, gyönyörű a gla- dioluszom, veszik, mint a cukrot. A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, majd mind eladom. Ismerősöknek, iskolának. Én mindent el tudok adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét áz üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgye el, sokszor a barátság a legjobb üzlet. A szíja aztán a rárakott gally ro- dóknak segítsen, egy kis ezért, pogni kezdett. Megfőtt bizony azért. Mert a kicsinyek szája ott jó sok krumpli, mert szája örökösen tátogott, mint az van mindegyik Pussinennek, éhes verébfiókák csőre. Pus- ahová benyornakodik az enni- sínen anyó eljárogatott dol- való, ha meg nem eszik, olyan gozni a környék gazdáinak LOVAS LÁSZLÓ: Üvegfúvók A huta-csarnok műhely-katlanában vörös golyók gomolygó sűrű ködben a vajúdás tűz-víz útjain lebegnek, s e könyörtelenség szelíd foglyaként kiöblösödnek tisztán, ismerősen. Gőz terjeng. nyitott kemencék harapják rőt fénnyel, a falakon vámpír-lángok kéken lengedeznek, gőz-leheletük savanyú illatát zümmögő ventillátorok se győzik, csak az ember ... Vigyázzban álló kohók őrsorán mint vékony indákon átkúszó1 kígyók, vaspálcikákon pirosló ívek szállnak a mezítlen anyag fortyogó tüzpoklából, ezer foknál forróbb folyékonyságon a nagy-világ éhes asztalára. A nyílt ajkú kohók ... súlyos lehelete suhog, mellemre zuhan, szívem vérköre kavargó indulatra kél kíváncsiságom forró percein, iám . .. beteljesednek tárgyak, s részletek, mikbe életet izzadt munkások lehelnek, rrtagas hőfokon a művész ihletével. veseég. Mondom a lányoknak, menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen jó lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak érteni kell hozzá-.. — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet ismerem, ők is engem. Kérdi, mi van a szatyorban? Tessék zöldpaprikagyönyörű, azt Gömörben nagyon szeretik. És alatta? Ott is paprika. No igen. pirospaprika, öt kiló erős. Kicsit sole azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonaim rögtön azt kérdezik, paprikát hoztál? De milyen kicsinyes vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kiviteli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, visszafelé megkaptam és szégyenemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám, miért nem fizette ki? — Én? Vámot elvből nem fizetek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet pakolni, de még megyünk idén a disznóért, hát nem akartam kockáztathi. így viszont hozni se igen tudtam most semmit. Vannak ilyen kockázatok, azért gondoltam, hogy mégiscsak könnyebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog magának, melyik újságba tudná betenni a regényemet? — Egyikbe se. Hány kész regénye van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom valamin, mielőtt piacot teremtenék neki? Beszéljünk magyarul, mit kér érte, ha lediktálom a papája gömöri kapcsolatait? Van egy, egy öreg ismerős néni, ő is találkozott vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg hocserlí lekvárral beéri. — Miért? — Hát az adatszolgáltatásért. Azt tudom, az a legfontosabb. No, lesz üzlet, vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért. — A lányai is ilyen ügyesek? — Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gyakorlat. Gyakorlat kell és. jó barátok. Isten segedelmével. Én kérem a külvilágban materiális vagyok, ahogy az ma kell, de a gyermekeimet vailáserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vág vök. Tudnék szerezni extra minőségű diót és bármilyen színű kordbársonyt. Érdekli ? Bármit, decemberben kocsival megyek a disznómért. — Mindenkivel ilyen nyíltan beszél az üzletről? — Látja, a bizalom fontos. Az őszinteség. Nyílt kártyával játszom. Különben is, egy rokonban, pláne kollégában ne bízhatnék? — Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodalom! N evettem. Megsértődött, dobolni kezdett az asztalon. — Most sajnos dolgom .van, de pénteken újra bejövök a városba. Addig gondolkozzon az ajánlatomon, nem bánja meg. Kitette a szűrömet, de ő maradt. Bizonyára még mássv 's volt tárgyalása a presszóban.
