Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-16 / 271. szám
1967. november 16-, csü+örtöS NOCH A e 3 Ami( vállallak teljesítik A Somoskőújfalui Salgó- nyok célkitűzése volt. E tekin- naplót vezet. Ezekbe a végzett hegyvidék Termelőszövetkezet- tetben is eredményesen teve- munkát és a brigáddal kapcso- ben két szocialista brigád dől- kenykedtek a brigádtagők. latos eseményeket jegyzik. Te- gozik. Munkájukat a közel- A közös munka mellett az vékenységüket értékelik, meg- múltban értékelték. A két asz- asszonyok vállalták, hogy ta- beszélik év közben is. A válla- szonycsoport sokat és jól dől- nulnak, olvasnak, továbbképe- lásokat összevetik a ténylege- gozott a közösben, s amint azt zik magukat Többségük fel- sen végzett munkával. A so- a szövetkezet vezetői megálla- iratkozott a könyvtári olvasók moskői brigád a Nagy Októ- pították: vállalásaiknak eleget sorába. Közös rendezvényeket béri Szocialista Forradalom tettek. összejöveteleket tartanak, kirándulásokat szerveznek. .Tártiszteletére felajánlást is munkaverseny- tett. Amikor az " kukoricát1 SVi tak Egerben is. Mindezzel az eredményeket értékelték, az . • , . „„ , , . ’ ' volt a céljuk, hogy elősegítsék asszonyok a nőtanáccsal együtt hold makot es 22 hold cseme- R közösségi szellem erősödését táviratban köszöntötték az évAz összejöveteleknek, a közös forduló alkalmából a leningrá- kirándulásoknak, színházláto- di nőbizottságot, gatásoknak megvolt az ered- A termelőszövetkezet vezető- ménye. Az asszonyok között sége úgy mint eddig, a továb- megszűnt a korábban divatos biakban is segíti az asszonynézeteltérés, kölcsönösen segí- brigádok tevékenységét. Ügy tették egymást a munkában, szervezik a munkát, továbbra hogy időben végezzenek a nö- segítve, támogatva a két szo- egyéb anyagokkal való takaré- vényápolással és betakarítással, cialista brigádot, hogy megva- koskodás ugyancsak az asízo- Mindkét szocialista tirigád lósíthassák célkitűzéseiket. gekukoricát műveltek az idén, s takarítottak be most az ősszel. De a növényápolás mellett nagy segítséget adott az asz- szonysereg a szálas takarmányok betakarításánál is. A társadalmi tulajdon, a közös vagyon védelme, a terméssel s Termelési tanácskozáson hallottuk Rossz munkaszervezés — Fekete túlórák A gépteremben gyűltek ősz- sze a termelési tanácskozás résztvevői. Akiknek nem jutott hely, azok a fal mellé szorulva, vagy az ajtónál állva hallgatták az igazgató, Kálmán Józsefné beszámolóját, amely nem szűkölködött problémákban. Mert a Nógrád megyei Textilipari Vállalat balassagyarmati telepén az elmúlt negyedévben úgy látszik egy időre megállt a fejlődést jelző óra mutatója. Ami a számok mögött van Ha csak a legfontosabb számokat nézzük, nincs miért szégyenkezni a telep dolgozóinak. A tervet teljesítették, jól gazdálkodtak a létszámmal, viszont a béralapnál már problémák mutatkoznak. Ennél komolyabb gond, hogy a megrendelő azon gondolkodik: más partnert keres. A gyarmatiak ugyanis az elmúlt negyedévben egyetlen terméket sem szállítottak a kért határidőre. Pedig új termék előál- litasa nem szerepelt a prog- mazta Többen ramban, a kollektíva régi, tapasztalt szakemberekből áll. Ennek ellenére mégis bekövetkezett a mélypont. Tetézte a gondokat, hogy az előállított termékek minősége sem felelt meg a követelményeknek. A késedelmes szállításért, valamint az áruk gyenge minőségéért a vállalat igen jelentős kötbért fizetett, s ez megnehezítette a labilis anyagi helyzet rendezését. Az előbbieken kívül a hiányos adminisztráció miatt nehéz volt eldöntenirs főleg bizonyítani, hogy melyik dolgozó mennyi idő alatt készített el egy-egy terméket, vagy annak részmunkáját. Erre az időszakra esik a régi telepvezető betegsége, az új beállítása, akinek bizony kevés segítséget adott a központ és a helyi kollektíva is. Az előbb említett okok miatt meglazult a munkamorál, megnövekedett a munka szervezetlensége, amelyet a bejelentések alapján fekete túlórákkal próbáltak ellensúlyozni. Sajnos, az utóbbit hitelt érdemlően nem lehet ellenőrizni, mert hiányoznak a bizonyító okiratok. De nem támogatták a helybeliek a központnak a három műszak bevezetésére irányuló elképzelését sem. S ami lényeges: a központ kevés figyelmet fordított a telep munkájának ellenőrzésére, segítésére. s későn figyelt fel a hibákra, mulasztásokra. Teljesíthető Kém er Lajosné. a szakszer- égtlnAnt vezeti bizottság titkára mind- " termelési feladataikat önhibájukon kívül csak részben teljesítették, a Tyereskova é6 az Egyetértés szocialista címet elnyert brigádokat Ismét kitüntetésre javasolta, amit a jelenlevők al is fogadtak. Középpontban a norma A vita során Folyóka Lajosné kérdezte: ha egy új terméket bevesznek a programba, miért nem adnak rá rövid időn belül normát is 7 Kovács Istvánná szerint a kézitáskáért, amikor férfi készítette, 57 fillért adtak darabjáért, mióta ő csinálja, csak 37 fillért. Talán azért, mert nő vagyok? — mondta. Bozóki Ti- borné is az előbb említett termék alacsony normájáról beszélt, majd hozzáfűzte: — Nekünk kézimunkásoknak nincs állandó helyünk. Ha dolgozni akarunk, a munkáért nekünk kel! szaladozni. Ez igen sok időt vesz el a termelésből. Priberi László, a megígért prémium kifizetését szorgal- jogosan — a rossz munkakörülménvekre panaszkodtak. Ami szomorú: egyetlen dolgozó sem beszélt arról, hogy ők miben hibásak, milyen módon kívánnak nagyobb rendet teremteni a munkatermekben, miként akarják megjavítani a minőséget, mit tesznek a megrendelő megtartásáért és a munka szervezettebbé tételéért. Érdemes leit volna erről is szólni, mert az új gazdasági mechanizmusban ilyen rosszul nem lehet dolgozni. A megrendelő bizalma csak addig tart, amíg a vállalat, illetve a telephely dolgozói minden tekintetben tartják a szavukat, eleget tesznek a szállítási szerződésben vállaltaknak. Ami pedig a norma- panaszokat illeti: csak részben van igazuk a dolgozóknak. A jogos észrevételeket a vállalat méltányolta és orvosolta. Huszonöt százalék betanítási pétlékot fizetett ki, rendezi a megígért prémiumot is. Tehát a panaszokat orvosolták, illetve orvosolják. Ezzel azonban az adósság még adósság marad. Törlesztése pedig döntően a telephely dolgozóin múlik. séget gyorsan felszámolják, nem lesz szükség fekete túlórázásra. Ennek szellemében tárta a termelési tanácskozás elé a negyedik negyedév programját. Ezek szerint két—három termék előállítását átviszik Jobbágyiba. A kellékanyagoknál — egyet kivéve — semmiféle hiány nem lesz. Vonatkozik ez az alapanyagokra is. A programban szereplő termékek gyártásának megkezdése előtt a szükséges anyagok időben megérkeznek. A központ vezetői gyakrabban ellenőrzik, segítik a telep dolgozóit. A jelenlevők mindezekre a bejelentésekre akkor még nem válaszoltak. Később tudtam meg, hogy aznap délután az első műszak, másnap pedig a második műszak dolgozói vállalták: áttérnek a három műszakra, hogy pótolják az elmaradást, kiküszöböljék a csorbát. Reméljük, hogy így lesz. Venesz Károly 1 Biztató kezdet Mindössze néhány hét telt el azóta, hogy megalakult és munkához látott a szécsényi, a pásztói és a salgótarjáni járás csaknem félszáz termelőszövetkezetének területi szövetsége. Az eltelt aránylag rövid idő nyilyán még nem bővelkedik olyan tapasztalatokban, amelyekből végleges ítéletet mondhatnánk az új társadalmi szerv tevékenységéről. Any- nyiU azonban már kijelenthetünk: az indulás jól sikerült. Talán jobban is, mint ahogy azt sokan gondolták. Az ismerkedést az új feladatokkal, aránylag gyorsan követte a munka. Kapcsolatot kerestek mindenekelőtt a termelőszövetkezetekkel, a megyei, járási párt és tanácsszervekkel, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával. A segítség sehonnan sem késett. Az elmúlt hetekben már kétszer ülésezett a szövetség elnöksége is. Ezeken a tanácskozásokon, a sok egyéb mellett az is kiderült, hogy a küldöttek jól választottak. Ugyanis az elnökségi ülés sem először, sem másodszor nem fulladt közönybe, de nem vált öncélú viták, végnélkül! csatározások színhelyévé sem. A résztvevők Valamennyien azon fáradoztak, hogyan segíthetik a közös gazdaságok legégetőbb gondjainak orvoslását. Az elnökség munkája az idei tennivalókat összefogó munkaprogram is. Hogyan segíti a termelőszövetkezeteket a területi szövetség? Amint azt Herencsényi József, a Cserhát és Karancs Hegyvidéki Termelőszövetkezet Területi Szövetségének titkára mondotta, nem vállaltak túlságosan sokat. Nincs még erejük és nincs már idejük, a nagy tervek megvalósításához. Aztán az indulásnál különösen nagy a veszélye annak, hogy ferde vágányra futnak. Reális mérlegelések után választották ki 'a sok közül azt a néhány lényeges kérdést, amelyek a legjobban feszítik a közös gazdaságokat. Ilyen mindenekelőtt a gyenge termelőszövetkezetek támogatása. A salgótarjáni és a szécsényi járásban jelentősebb a számuk, de a pásztói járásban is akad néhány olyan gazdaság, ahol az eredmények messze a lehetőségek, a kívánalmak mögött kullognak. Az egyikben a mostoha természeti viszonyok, a másikban az erélytelen vezetés, a harmadikban a két tényező együtt szab gátat az eredményes munkának, a gyorsabb haladásnak. A szövetség megszervezi, hogy már most, a zárszámadások előkészítésénél, de méginkább a tervezésnél, szakemberek segítsenek a gyenge termelőszövetkezetekben. A termelési és pénzügyi tervek készítésénél, olyan lényeges dolgokra hívják fel a szövetkezeti vezetők figyelmét, mint a tagság és a szövetkezet, a szövetkezet és a népgazdaság érdekeinek szoros összhangja. A termelőszövetkezetek állami támogatásának rendszere a gyenge termelőszövetkezetekben különösen sok vita forrása volt korábban és most is. Az ugyanis szinte bizonyos, a támogatás új rendszere, az ártámogatásos dotáció, nem segítette mindenütt egyértelműen a gyenge szövetkezetek erősödését. A szövetség szakemberei a közelmúltban vizsgálták a gyenge termelőszövetkezetek helyzetét. A vizsgálódások tapasztalatai alapján javaslatot terjesztenek az illetékes szervekhez, a dotáció célszerűbb felhasználására. Nem arról van szó, hogy az ártámogatásos rendszer lefutott a megyében az egyetlen kísérleti év alatt. Finomítani kell, mielőtt meghonosodik Nógrádban. Jövőre ugyanis, minden valószínűség szerint, ezt a módszert alkalmazzák a pásztói járásban is. Ezért a napokban Pásztón, a termelőszövetkezeti vezetőkkel közösen beszélték meg a salgótarjáni és a szécsényi járás egyéves tapasztalatait. A gyors, hatékony információs rendszer megszervezését ugyancsak a legsürgősebb tennivalók közé sorolták. Az a kapcsolat, amelyet a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával kialakítottak, lehetővé teszi, hogy időben tájékoztassák a közös gazdaságokat az új rendelkezésekről, a piackutatás, az ár, a hitel, a beruházások, az exportlehetőségek, különböző áruféleségek értékesítéséről, beszerzéséről. Tagja lesz a szövetség a termelőszövetkezetek értékesítési irodájának. Ez megint csak segítséget ad ahhoz, hogy gyors információkat szerezzenek az áru elhelyezésének és exportjának lehetőségeiről, a várható árakról. Természetesen a területi szövetség titkársága már az eddig szerzett információkat is azonnal továbbította az érdekelt gazdaságokhoz. A termelőszövetkezetek, vala mint a termeltető és az értékesítést végző vállalatok kapcsolata a korábbi években igen sok, rendkívül bonyolult jogi vitákra adott okot. A szécsényi termelőszövetkezet elnökének tanácsára most okos, megelőző módszerhez folyamodnak. Mielőtt megkeresik a vállalatot, meghallgatják néhány szövetkezeti szakember tanácsát. A ceredi termelőszövetkezet például már 450 hízott marhát értékesít egy esztendő leforgása alatt. Az itt szerzett tapasztalatokat még összevetik két-három másik gazdasággal. Csak ezután keresik fel az állatforgalmi vállalatot, hogy megbeszéljék a termelőszövetkezetek reális, jogilag is helye» igényeit. Természetesen a nagy, a termelőszövetkezetek gazdálkodását érintő kérdések mellett, jelentős számú kisebb ügyekben is intézkedett a szövetség. Eljártak a cukorgyárnál és a tejipari vállalatnál egy-egy termelőszövetkezet dolgában. Budapesten az AGROTRÖSZT- nél, több mint tíz termelőszövetkezetet képviseltek. Olyanokat, akik ezidáig hiába várták a lánctalpas traktorokat és a trágyarakodó gépeket. Az utóbbi gépek azóta már megérkeztek. A lánctalpasok késéséért pedig kötbért fizet a tröszt. A Karancs völgyében keverőüzem létesítésén fáradoznak. Társulásra buzdítják a szövetkezeteket gépjavításra is. Hiszen, ha a szövetkezetek maguk javítják a gépeiket, a költség ötven százalékát kedvezményként számolhatják el. A levelek között, amelyekkel valósággal elárasztják a szövetség titkárságát, mindenféle természetű akad. Szövetkezeti tagok nyugdíjpanaszától egészen a háztáji földek mérésénél ért sérelmekig. Nyilvánvaló, az apró, emberi sérelmek elől sem zárkózhat el mereven a szövetség. Arra azonban már a kezdet kezdetén ügyelni kell, ne váljanak valamiféle ügyvédi munkaközösségé, panaszirodává. A termelőszövetkezetek területi szövetségének szerepe ennél nagyobb, feladata jóval több. Segíteni a közös gazdaságok önálló, eredményes vállalatszerű gazdálkodását, a szorgalmasan dolgozó tagok jövedelmének növelését. Néhány hete új táblát akasztottak ki Salgótarjánban a járási tanácson. A fehér papírlapon jól látható, fekete betűk hirdetik: itt dolgozik a Cserhát és Karancs Hegyvidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Remélhetőleg hamarosan átköltözhetnek új és végleges helyükre, s a jobb körülmények között tovább javul az apparátus munkája is. A munkához szükséges szakemberek lassan mind elfoglalják -.helyüket. így aztán már valóban nem lesz semmi akadálya, hogy e biztató kezdetet kövesse a még eredményesebb folytatás. Vincze Istvánná A tapasztalatok birtokában ezeket figyelembe vette, amikor a szocialista brigádok te- vékonyságét értékelte. Annak a vállalat igazgatója kijelentet- eUenére, hogy a kollektívák te: amennyiben a szervezetlenAz anya- és ctecsemövédelem Munka, amely nem mérhető mércével helyet. Ettől az időtől kezdve napjainkig az eredmény néhány tizeddel visszaesett, amit elsősorban a koraszülések számának emelkedése idéz elő. Az anya-és csecsemővédelem nehéz, szerteágazd munka, nem látványos és nehezen is mérhető. Évek múltán azonban a legfontosabb, az egészséges, jól fejlett, magas szellemi képességekkel rendelkező ifjúságban térül meg. Mindezeknek egyik fontos feltétele a terhes anyák gondozása. Az egészségügyi szervek szűrése” céljából. A szülés előtt álló anyákat, akiknél a terhességük alatt a legkisebb panasz is felmerül, azonnal táppénzállományba helyezik, hogy megelőzzék az esetleges korai szülést. Súlyosabb esetekben a beteget kórházba helyezik el. erre — noha a nehézségek n , sokaságát kell leküzdeniük — A CSeCSemŐgOudozás nagy gondot fordítanak. Jelentős az az intézkedés, hogy a terhes anyák gondozásának színvonala érdekében orvosi felszerelésekkel látták el a körzeti orvosokat, és biztosították részükre a kötelező A gyermekellátás az egészségügyi szervek egyik legfontosabb tevékenysége közé tartozik. Állandóan fejlesztik. Fő törekvésük szélesíteni a szakorvosi hálózatot, körzeti, járási gyermekorvosokkal, ilvizsgálatok pontos elvégzését, letve gyermekgyógyászokkal. A megyei szülészfőorvos, a körzeti orvosokkal szoros kapcsolatban támogatja a munkát A rétsági és szécsényi járásokban bevezették a terhes anyák háromszori vérsejtsüly- lyedés vizsgálatát, az esetleges rejtett betegségek korai „kiArra is törekednek, hogy a védőnők gondozási munkáját gyógyítási munkával kapcsolják össze, amely feltétlen minőségi javulást eredményezne. Ehhez azonban csatlakoznia kell a lakosság körében — előadásokon, egyéni beszélgetéseken, — egy szélesebb körű felvilágosító munkának. Csecsemőhalálozás Az anya- és csecsemővédelem érdekében az előbb elmondottak részben gyakorlattá váltak már a megyében. Ennek a csecsemőhalálozás arányának, országosan is elismert visszaszorítása a legfőbb bizonyítéka. A fáradságos munka meghozta a gyümölcsét. íme néhány, erre vonatkozó adat. A megyében 1938- ban a megszületett gyermekek 14,2 százaléka halt meg. Ennél a háborús 1945-ös esztendő volt rosszabb. Akkor a megszületett gyermekeknek 16,4 százaléka vesztette életét. 1949—1952 ‘között a halálozási arány már 10 százalékra csökkent, 1964-re a csecsemőhalandóság visszaszorításáért folytatott küzdelemben Nógrád megye kiváló eredményt egészségügyi tanfolyamokon, ért el, országosan a második A koraszülések Az orvosok jelentős szakmai felvilágosító munkát fejtenek ki a koraszülések megakadályozása érdekében. A művi abortuszokat tartják a rendellenes szülések legfőbb okának. Az abortusz bizottságok egészségügyi vonatkozású fel- világosító munkát is végeznek. Szakirodalom áll a rendelkezésükre, amelyet ismertetnek a leendő anyákkal. Természetesen a tárgyi feltételek megteremtésére is gondot fordítanak. A csecsemő- halálozás csökkenését várják a Balasagyarmaton megépülő csecsemőotthontól. Itt is lehetővé válik a koraszülöttek utógondozása. Nehéz, következetes munkát igényel az egészségügyi dol- gazáktól az anya- és csecsemővédelem. Amit ismertettünk az csupán egy része a nagy feladatnak, de ebben is eredményeket értek el, a jól fejlett, magas szellemi képességű jövő nemzedéke érdekében. B. Gy.