Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-12 / 268. szám

1967. november 12., vasárnap NÖCRÄB 5 BERLINI SÉTÁK Három óra hossza alatt há­romszáznegyven kilométert tettünk meg az ötszemélyes új Wartburggal. S bár a né­met autómárka — egyhetes gyakorlati tapasztalat szól emellett — minden elismerést megérdemel, a viszonylag nagy átlagsebesség mégsem a motor és karosszéria össz­hangjának kizárólagos érde­me. Hozzájárult a kitűnő, új autósztráda is, amely Erfur­tot összeköti Berlinnel. A Kari IMarx allén A kertvároson, zöldövezeten át közelítettük meg a fővá­rost és csak Spree hídján túl. a csendes kikötő után kezdett kibontakozni Berlin világvá­rosi jellege. Előbb csak régi és új gyárak, magasan kie­melkedő munkás-lakótelepek, később hatalmas sugárutak és óriás bérpaloták... S egysze­riben ott találtuk magunkat á Kari Marx allén, pompás üzletházak, parkok, virág­ágyások és fasorok között, amelyet egymástól hetvenöt méternyire (ilyen széles a su­gárút) égnek meredő lakó­tömbök szegélyeznek. A két és fél kilométer hosszú su­gárút lenyűgöző látvány. Ügy uralkodik a városközponton a Kari Marx allé, mint Pes­ten a Lenin körút, vagy a Rákóczi út. De, hogy Kelet-Berlin ön­magában is milyen hatalmas, arról rövidesen képet kaptam a földalatti vasút bonyolult hálózatán. Az „U-Bahn” igénybevételével, többszöri átszállással közelítettem meg a Berlint keresztülszelő ha­tárvonalat, a Brandenburgi­kapu közelében. Őrtorony a Reichstagon A nyugattól elválasztó kőfal és drótkerítés közelében na- gyobbára középületek emel­kednek, s a forgalom észreve­hetően meggy érül, jóformán csak kíváncsi turistákat látok az elmaradhatatlan fényképe­zőgéppel. Az Unter den Linden — a másik nagy sugárút — végén, sorompó zárja el a közleke­dést. Mögötte őrbódé. Egy fia tál katona áll őrt. igazságtétel: ormán a szovjet vörös zászló, 1945 májusában. Most a Reichstagot restau­rálják, de tetején a fából tá- kolt toronyból ellenséges őr­szemek tartják szemmel a de­mokratikus köztársaság életét. S fölöttünk — a levegőben is megvont határvonal mentén — helikopterek végeznek fel­derítő repülést. Német kíváncsiskodók áll­nak mellettem. — Menjünk innen — mond­ja az egyik fanyar tréfával — még majd televízióra vesznek bennünket, teleobjektívvel, és levetítik, hogy „lám így sóvá­rognak szegény keleti testvé­reink a lenyűgöző nyugati élet­forma után!” Bárkivel is beszéltem Kelet- Berlinben, mindenki szükség- szerűnek tartotta a szoros el­határolást. — Kész emberkereskedelem folyt! — Szisztematikusan az érté­kes NDK-márka kivonására törekedtek. — A propagandát kém- és diverzánscselekményekkel he­lyettesítették ... — Berlin az NDK elidege­níthetetlen, szerves része és demokratikus köztársaságunk fővárosa. És sorolhatnám az érveket oldalakon át. Nyugati látogatók Míg a kettéosztott főváros két oldala között a személy- forgalom a legminimálisabbra korlátozódik, addig az NSZK- ból (Bundes Republik Deut­schland) rendszeresen érkez­nek látogatók a demokratikus Berlinbe. Magam is láttam a kétemeletes „nylonautóbuszt”, amely menetrendszerűen hoz­za a nyugati vendégeket, roko­nokat. — Ez a közlekedési törekvés külön is kihangsúlyozza Nyu- gat-Berlin sajátos státusát — magyarázta útitársam. — Mi a fővárosban is a közlekedés hí­vei vagyunk, de ez a két Ber­lin ügye. Az NSZK-nak sem­mi köze Berlinhez! Berlinben — az NDK fővá­rosában — a nyugati látogatók bőségesen találnak látnivalót. Találkoztam velük a híres Pergamob-múzeumban, de szí­vesen látogatják a Bode-, a posta-, az iparművészeti és a természetrajzi, a történelmi, a többi múzeumot, a Nemzeti Galériát, a Népszínházát, az Állami Operaházat és a világ­hírű Humboldt Egyetemet is. Vásárolnak az üzletekben, fo­kozzák a vendéglátó üzemek zsúfoltságát, vagy otthonosan kibicelnek a Spree partján a türelmes horgászoknak. Megcsodálják a város köze­pén az új televíziós tornyot, amely máris magasabb, mint az Eiffel-torony, pedig még fel sem került csúcsára az a ha­talmas fémgömb, amelyben étterem és kávéház áll majd a vendégek rendelkezésére, és ingyen kilátás a fővárosra, mert a gömb öt perc alatt megfordul tengelye körül. S ha úgy tetszik, megszáll­hatnak az „Interhotel Bero- lina”-ban, amelynek üvegaj- tajai közeled tünkre automati­kusan kitárulnak, s ezt teszi a kívánt emeleten a lift két- szárnyú ajtaja is. A szálló halijában A hotel halijában új isme­rőssel beszélgetünk. — És a nyugati vendégek nem kísérlik meg a nyugati életforma propagálását? — kérdezem. — Politikai érveik elgyen­gültek — mondja. — Így olyasmivel példálóznak; hogy az NSZK-ban teszemazt sztriptíz is van. — S itt nem próbálkoznak nyugati módon élni? — Dehogynem. Odanézzen! Két tizennyolc év körüli. nyugatról érkezett leány ül a hall végén. Ruha alig van raj­tuk, és ezt csaknem földig érő, fekete bársonyuszállyai palástolják. Minduntalan át­szólnak a közelükben ülő csehszlovák férfiakhoz. A hall vendégei rideg ellen­szenvvel kísérik manővereiket. Perceken belül dolgavégezet- lenül, de fölényes, ringó lép­tekkel távoznak újabb va­dászterületek felé... Lakos György Üzemi alkotnisiniok a inező^azilaiághan Üzemi alkotmányt készítenek az állami gazdaságokban, a gép- és gépjavító állomá­sokon, az erdőgazdaságban. Papírra vetik hogyan, milyen szabályok szerint dolgozza­nak a következő évben munkások és veze­tők egyaránt. Bár az új Munka Törvény­könyv országosan érvényes rendelkezései ezekben az üzemekben is mérvadóak, szüksé­ges elkészíteni a kollektív szerződést is, amely a törvény keretei között a konkrét vállalati szabályokat határozza meg. Ismere­tes, hogy az új Munka Törvénykönyv csak keretszabályokat tartalmaz, jó néhány kérdés rendezését vállalati hatáskörbe utalja. Ezzel bővül az üzemi hatáskör, az új gazdasági irányításból fakadó önállóság, ami ugyanak­kor nagyobb felelősséggel is jár. Nem mindegy, hogyan készítik el a kol­lektív szerződéseket az üzemek. A dolgozók éberen figyelik a vezetők tevékenységét, ugyanakkor nem dugják be a fülüket, nem hunyják be a szemüket a szomszédos gazda­ságokból érkező hírek előtt sem. S jövőre már előfordulhat, hogy nagyon nehéz hely­zetbe kerül annak a gazdaságnak a vezető­sége, ahol gondatlanul állították össze az üzemi alkotmányt. A munkások lelkesednek egy munkahelyért, ahol . megbecsülik őket, de más esetben könnyen „szavazhatnak” a lábukkal is. Az országos érvényű rendelkezések mellett a kollektív szerződés azt óhajtja elősegíteni, hogy a gazdasági és a szakszervezeti vezetők kielégítő tartalmat adhassanak a vállalati szabályozásnak, amely legjobban megfelel a termelés igényeinek, s figyelembe veszi a dolgozók jogos érdekeit. Mezőgazdasági üzemeinkben — jórészt a MEDOSZ megyei, bizottságának előkészítő munkája nyomán — jó ütemben haladnak a kollektív szerződések élőmunkái. Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb helyen megér­tették, hogy az üzemi alkotmány elkészítése nem kizárólag a szakszervezet vagy gazdaság­vezetői feladat, hanem az egész üzem fontos ügye, amelyet mind a gazdasági, mind a szakszervezeti vezetés közösen old meg. Emellett természetesen a tervezet elkészítésé­be mindenütt bevonják a szabályozandó kér­désekben legjártasabb dolgozókat. Bevált az a munkamódszer, hogy az egyes kérdéscso­portok — mint például bérezés, anyagi ösz­tönzés, szociális juttatások stb.— feldolgozá­sára kisebb létszámú munkabizottságokat hoztak létre, s ezek dolgozzák ki a javas­latokat. A legjobban előrehaladtak a kollektív szerződés készítésével a Cserháti Erdőgazda­ságban. A munkabizottságok már elkészül­tek tevékenységükkel, s az egyes fejezeteket összeolvasták. Jó tapasztalat az erdőgazdaság­nál, hogy minden lényeges kérdést, amire a központi jogszabályok lehetőséget nyújtottak, helyileg szabályoztak. Márpedig igen fontos kérdések rendezése vár mindenütt a vállala­tokra. A mezőgazdasági üzemekben különö­sen a munkaidő beosztásának szabályozása rendkívül fontos. Az eddigiekben nagy viták alakultak ki a különböző szociális juttatások szabályozásával kapcsolatban is. Az előkészítő megbeszéléseken mindenütt hangsúlyozták, hogy a kollektív szerződés és a gazdasági eredmény kölcsönhatásban áll egymással. Tehát a jól elkészített, a gaz­dasági, termelési célokat figyelembe vevő kol­lektív szerződés jelentékenyen befolyásolhat­ja az üzem eredményeit. Ugyanakkor a gaz­dasági eredmények alapján bővíthetők a dol­gozók juttatásai. Nagyon helyesen jártak el azokban az üzemekben, ahol a munkabizott­ságok a valóságnak megfelelően foglaltak ál­lást a juttatások kérdésében, mert nem az a lényeges, hogy a kollektív előírja-e, vagy sem, hanem elsősorban az, hogy a vállalat, üzem a szükséges fedezeteket tudja-e bizto­sítani, vagy sem. Megyénkben nyolc állami gazdaság, az erdőgazdaság és a leendő gépjavító vállalat készít kollektív szerződést. A gép- és gép­javító állomások esetében az üzemeket összefo­gó vállalat készíti a szerződést, ami nem zár­ja ki — sőt így is lesz —, hogy az egyes ál­lomások nem készítenek a helyi sajátosságok­nak megfelelően kiegészítést. Ugyanez vonat­kozik a Tolmács! Erdőkémiára és a Mező- gazdasági Beruházási Irodára is, amelyek az országosan készített vállalati kollektív szer­ződéshez készítenek kiegészítést. Ez a nagy és felelősségteljes munka ezek­ben a napokban, hetekben zajlik a mezőgaz­dasági üzemekben. A jövő évi megalapozott gazdálkodás érdekében a kollektív szerződé­seket még ebben az évben mindenütt elké­szítik. Egyelőre a tervezetet készítő munkabi­zottságok tevékenykednek. Amint elkészül a szerződés-tervezet üzemenként, egységenként megvitatják a dolgozókkal. A munkások vé­leménye, jó javaslatai bekerülnek a szerző­désbe. Ahhoz azonban, hogy a dolgozók is elősegíthessék az igazán jó üzemi alkotmány elkészítését, ismerniök kell pontosan a ren­delkezéseket, szabályokat. Ennek hiányában könnyen kialakulhat olyan téves nézet, hogy a kollektív szerződés valamiféle vállalás, vagy válamilyen kívánságlista. A felvilágosító munkában különösen a szakszervezetre há­rul nagy feladat — tisztázni a dolgozókkal, hogy sem egyik, sem másik, hanem jogi ok­mány, amely egyaránt meghatározza a vál­lalat, üzem és a dolgozók jogait, kötelessé­geit. Rövidesen sor kerül mindenütt a .teljes tervezet elkészítésére, amely a dolgozókkal való megvitatás után végleges formát nyer. Ezt azonban még az aláírás előtt megtárgyal­ja az üzemi szakszervezeti bizottság, vagy ahol ilyen van, a szakszervezeti tanács. S csupán ezután írják alá a vállalat vezetői, s a dolgozók képviseletében a szakszervezeti vezetők. A néhány hét, ami még december végéig hátravan, nagy erőfeszítést követel minden üzem gazdasági és szakszervezeti vezetőitől. Ezt szeretné némileg könnyíteni a MEDÖSZ megyei bizottsága, amelynek munkatársai sorra felkeresik ae üzemeket, hogy segítséget nyújtsanak az üzemi alkotmány elkészítésé­hez. A mpnka oroszlánrésze azonban mégis az üzemi vezetőkre vár Pádár András V / A sorompótól kitűnően szemügyre vehető a nyugati ol­dalra eső Reichstag — Német­ország egykori országháza — amelynek láttán két esemény villan fel emléktárunkban: a hitleri provokáció: a Reichstag felgyújtása, és a történeim: Foíolanfolvamok, kiállítások Salgótarjánban Gazdag őszi-téli program várja Salgótarjánban a Nógrá­di Foto- és Filmklub tagjait. Többi között színes fototanfo- lyamot indítanak e hónaptól jövő év márciusáig. A tanfo­lyam, amelynek vezetője Jesztl Jenő fotóművész lesz, havonta két előadásból és la- borgyakorlatból áll. Ugyancsak a következő év májusáig to­vábbképző előadássorozatot is hallgathatnak a klubtagok. E formákon kívül jól szolgálják a tagság szakmai, művészi fej­lődését a kiállítások, amelye­ket a megyei József Attila művelődési házban rendeznek. A Magyar szerzők a Szovjet­unióról című országos fotó­művészeti kiállításon, amelyet decemberben nyitnak meg Salgótarjánban, Veres Mihály klubtag képe is szerepel. Az országos és külföldi kiállítá­sokon egyébként a jövőben klub-kollekcipval kíván részt venni a Nógrádi Fpto- és Filmklub. A kísértet nem éjfélkor jár... ninek: „Most már tudjuk ki vagy, te rontottad meg a gyerekünket. Mondta a javas- asszony, hogy csak boszorkány lehet, aki a szomszédunkban A huszadik század második felét, a technika szédületes fejlődésének korszakát éljük. Bolygókat ostromlunk sikerrel. S közben Litkén, ahol ipari munkások, jónevű mezőgazda- sági dolgozók, értelmiségiek él­nek, egy törékeny, magányos öregasszony, özvegy Kálmán Lőrincné rettegésben éli nap­jait: boszorkánynak bélyegez­ték. Igen, jól értik. Boszor­kánynak, aki éjszakánként seprűn lovagol, és megrontja az embereket. Elöljáróban nézzünk néhány véleményt. A tanácselnök: — Tudunk róla, már a rendőrséggel közösen foglal­koztunk vele. Bíróság előtt is volt az ügy. A békítő tárgya­lásig jutottak el. Azt gondol­tuk, elcsendesedik a dolog. Megint kiújult. Felvilágosító előadássorozatot terveztünk. Hiába, a babona még él... Az iskola igazgatója: — Megdöbbentő, nem hal­lottam róla. A plébános: Isten bocsássa meg a vétkesek bűneit. Érthe­tetlen. Klári néni istenfélő, templomjáró asszony. Berta Lajos, a vádlott kortársa: Klá- rinák sok haragosa van, de buta ő a boszorkányságra, én csak ezt mondom ... Két fia­tal tanítónő: nevetnek, s az egészet képtelenségnek tart­ják. Szívesebben szólnak a fa­lun élő fiatalok szórakozási nehézségeiről... Ezek után kerüljünk köze­lebb a történethez. A tizenöt esztendeje özve­gyen, elhagyatott magányban élő Kálmán Lőrincnéről, a falu Klári nénijéről van szó. A templom szomszédságá­ban lakik, negyedmagával egy udvarban, a régen épített, egymáshoz ragasztott vályog­házak egyikében. Komor, dup­la ajtók, belülről zárva. Csak hosszú zörgetésre nyílik. Az öregasszony gyanakvó tekin­tettel áll. Hangjában félelem: — Én nem tudom, kik ma­guk ... Csak mikor később megérti, segítő a szándék, akkor enged be a házba. A belső kép: fű- tetlen helyiség, összevisszaság. Edények, székek, vetetlen ágy, kukoricacsutkák, ételmaradé­kok. Az egyik lábasban több napos színtelen káposzta. Négy óra múlott, most akarja me­legíteni, hogy ebédeljen. De in­kább ösztönös létfenntartás, az, mint ebédelés. Még mindig gyanakszik. Erőlködik, hogy kiegyenesítse hajlott hátát és felnézzen. Csak az utóbbi sikerül. A sze­me is öreg, már csak foszlá­nyokat láthat, hunyorog hát A hangja reszket, mintha csi­korogna. — Én nem ismerem magu­kat. Mit akarnak ... Nem igaz, én nem vagyok boszorkány! Ártatlan vagyok ... Az utcán kellene jó hango­san elmondani az emberek­nek: jöjjenek nézzek meg, mi­vé lett egy élet. Nagyot kiál­tani, hogy azok is meghallják a városban, akiket az asszony nevelt. Nincs értelme az érzelgős­ségnek. Az értelemnek kell dönteni. Mikor Klári néni a férje után elvesztette leuké­miában szenvedő huszonegy éves leányát is, teljesen ma­gára maradt. Két fia keveset törődött vele. Az év elején költözött az udvarba egy fia­tal házaspár. Botos Bertalan és felesége. Megvették az egyik lakást. Az egész falu tanúsítja, hogy Klári néni szívesen fogadta őket. Mi­kor megtudta, hogy a fiatal- asszony áldott állapotba ke­rült, és közeledik a szülés napja, kimeszelte a nyári konyhát és örömmel újságol­ta „angyalka” jön hozzájuk. Óvta a fiatalasszonyt, még attól is, nehogy ránézzen a nyomorék szomszédra, mert „rácsodál”... A csecsemő megszületett, de végtag-rendellenességgel. És most, tessék jól idefigyelni. Külön figyelmet kérünk a ha­tóságoktól. Az elkeseredett szülők Párádra utaztak egy javasasszonyhoz. Mikor haza­jöttek, nekirontottak Klári né­él” Azóta Klári néninek nincs nyugta. Üldözik, köpködik, gyalázzák. Felzaklatott idegei elűzik az álmát. Tesz-vesz, hogy teljen az éjszaka. Bo­szorkány-cselekedetnek minő­sítik ezt is. Ha a padlásra megy — néhány szem gyü­mölcsöt tárol fenn — boszor­kány. Szennyes fehérneműje rontásrongy. Ha a temetőbe megy: boszorkány... — Mit tegyek, istenem? El­pusztítom magam, ez így nem élet... Botosék közvetlen szomszé­dok. Egyszobás a lakásuk. Kellemes meleg, tisztaság, te­rített asztal, éppen esznek. Az ember erőteljes, az asszony is telt, életerős. A kicsi békésen alszik. Mindent tagadnak. Az ember: — Nem igaz, hogy leköp­tem. Sosem bántottam. Egy csirkét sem tudnék megölni. — Az asszonyára néz, az is mondja a magáét. — Mi kérem sosem voltunk Párádon. Szencen jártunk, Szlovákiában, a csontkovács­nál. Ahhoz sokan járnak. Mi nem bántjuk az öregasszonyt. Ö kiabál. A virágunkat is összetörte. A gyerek betegsé­géről ismerjük a leletet... Tagadnak mindent. A bíró­ságon is tagadtak és tanúk hiányában elejtették a vádat. Csakhogy a szomszédok val­lanak. Lőrincsik néni ott la­kik az udvarban. Hallja, ha nem is akarja. Megerősíti: „Klári néni mindent megtett a fiataloknak. Amikor 'a gye­rek megszületett Párádra men­tek, azóta üldözik az öregasz- szonyt.” A másik szomszéd, Németék: „A fiatalasszony okos, nem kiabál, ne legyen tanú, úgy mondja amit akar, Klári meg kiabál...” „Nem, én nem tudom, nem hallot­tam, hogy boszorkánynak mondták volna. Én ebbe nem avatkozom bele ...” „Én ebbe nem avatkozom bele ... Még él a babona, majd felvilágosító előadásokat tartunk ... Megdöbbentő, nem hallottam róla ... Isten bo­csássa meg a vétkesek bűne­it... Klárinak sok haragosa van, de buta ő a boszorkány­ságra ...” És így tovább, és így to­vább a vélemények. De sem­mi több, miközben egy öreg­asszony rettegésben él. Mert azt mondják rá: boszorkány. Egy javasasszony bélyegezte meg, akivel egyszer találkozott a fiatal házaspár. És hisznek neki... Klári néninek, akit ismernek, nem hisznek. Az orvosnak sem, akinek a jelen­tése szűkszavú, ide minden ben­ne van: fejlődési rendellenes­ség, amely valamilyen fertő­zésből keletkezett... Tagadnak, de nem hisznek, az öregasszony pedig szenved. Boszorkány a huszadik század második felében, a technika szédületes fejlődésének korsza­kában ... Gondolkozzunk csak! Gon­dolkozzunk ... Bobál Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom