Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-09 / 265. szám

1967. november 9., csütörtök NÖGR A T? 5 A kupadöntőn Nyarat idéző mérkőzés Győri ETO - SBTC 1:0 (1:0) Az NB ll-ről jelentjük Igazságos döntetlen I Nagybátonyi Bányász — Rudabánya 2:2 (2:1) Népstadion, 3000 néző, v.: Hegyes (Nagy E., Vincze dr.) GYŐR: Tóth — Keglovich, Orbán, Izsáki — Nell, Kiss, Stolcz, Varsányi, Győrfi, So­mogyi, Szaló. EDZŐ: Szusza Ferenc. SBTC: Szőke — Kmetty, Ferenc, Vertig, Toldi, Répás, Kriskó, Szalai, Németh, Básti, Jeck. EDZŐ: Mészáros József. Előmérkőzésként a Szabad Föld Kupa döntőjét játszotta a Nyírád és Meggyesegyháza együttese, melyen a nyírádiak 2:í arányban győztek. A Magyar Népköztársasági Kupa idei döntőjének két résztvevője nagy lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe. Az első negyedóra enyhe győ­ri mezőnyfölényben telt el. A második percben Varsányi be- gurítása, később Szaló lövése okozott gondot az SBTC vé­dőinek. Ellentámadás során Básti hosszan szöktette ma­gái majd hosszú átlőtt labdá­ját Kriskó rosszul adta be. A 13. percben Győrfi elől Fe­renc az utolsó pillanatban sze­relt szögletre. A 14. percben Básti Némethhez játszott, aki Kriskót szöktette, de a jobb­szélső nagy helyzetben hibá­zott. Az ellentámadás során megszületett a mérkőzés egyet­len gólja Varsányi Győrfit szöktétte, Ferenc és a közép­csatár a 11-es ponton össze­futott, Győrfi elesett, és He­gyes játékvezető túl szigorú­an 11-est ítélt. A büntetőt Nell a jobb alsó sarokba lőt­te. 1:0. Az első negyedóra • után többnyire a bányászcsapat kezdeményezett. Répás jól őrizte Varsányit, helyette a senki által nem fogott Győr­fi gyűjtögette össze a labdá­kat. A 19. percben az egész pályát be játszó Básti Szálai­hoz továbbított, lövését Tóth a bal sarokból ütötte ki. Szaló lövése Toldiban akadt el, majd Somogyi lapos labdáját a bal alsó sarokból kotorta ki Szőke. A 31. percben Né­meth Szálaihoz játszott, a jobbösszekötő öt méterről nagy helyzetben fölé lőtt. A következő percekben ismét Szalai lövése, a másik kapu­nál pedig Varsányi labdája foglalkoztatta a két kapust. A 41. percben Némethet Orbán lökte, és a középcsatár mellé lőtt. A 42. percben Keglovich szabadrúgását öklözte jó ér­zékkel Szőke, majd Győrfi lö­vése Ferencről pattant szög­letre. II. FÉLIDŐ Gólt ígérő támadás futott már a 46. percben Tóth ka­puja felé. Básti kiugratta Jecket, a balszélső belőtt lab­dáját Kriskó elől Tóth fel­szedte. Állandósult az SBTC mezőnyfölénye, levegőben ló­gott a kiegyenlítő gól. Az 52. percben Szalai elfutott, beadá­sát Németh hat méterről a bal kapufa mellé küldte. Nagy küzdelem, időnként pontatlan leadások jellemezték a talál­kozó ezen részét. A 60. perc­ben Jeck szabadrúgását Kris­kó közelről fölé fejelte. Ä 63. percben Győrfi nagy helyzet­ben öt méterről fölé küldte a labdát. Somogyi szabadrúgását Szőke szépen ütötte szögletre. A 68 percben Básti szabad­rúgását az előre húzódott Kmetty küldte fölé. A 70. percben Győrfi elhúzott Fe­renc mellett, kisodródott jobb­ra és öt méterről leadott óriá­si lövése a felső lécet találta el. Egy perc múlva Básti sa­ját kapujától végigvezette a pályán a labdát, lövését Tóth kiejtette, de Németh későn eszmélt. A mezőnyben szépen adogatott az SBTC, a győri védelem azonban, egy pillanat­ra sem ingott meg. A lövések­kel hadilábon álltak a bányá­szok Előbb Németh, majd Básti küldte kapu fölé, illetve mellé a labdát. Az utolsó tíz percbén többször jutott szóhoz a győri támadósor is. Győrfi lövését Szőke védte, majd a 86. percben ugyancsak Győrfi óriási lövése Kmettyt találta el. A 87. percben az utolsó gólhelyzetet hagyta ki az SBTC. Németh kitört, de a bal kapufa mellé küldte a labdát. Harmadszor nyerte egymás után az MNK-t a Győri ETO együttese. Az SBTC negyed­szer jutott döntőbe és ezút­tal is csak a második helyet tudta megszerezni. A mérkő­zésen a győriek túl maga­biztosan játszottak, és ha az SBTC csatárai jobban lőnek kapura, meglepetés szület­hetett volna. A bányász­együttesre hosszú hetek in­diszponált jó,téka után rá sem lehetett ismerni, lelke­sen küzdöttek, úgy mint nyáron, az MNK mérkőzése­ken, a Vasas és az Újpesti Dózsa ellen. A csapat küz- denitudásból jól vizsgázott, és az egyetlen gólt is He­gyes játékvezető „hozta ösz- sze”. A GYŐRI ETO kapujában Tóth kevés felada­tát jól látta el. A hátvédsor magabiztosan játszott, Keglo­vich volt a legjobb. A fede­zetek nem nyújtották szokott játékukat, különösen Nell sok rossz labdatovábbítása volt feltűnő. A csatársor legjobb­jának Győrfi bizonyult. Mel­lette Stolcz egy-két elfutása, és Somogyi támadásépítő mun­kája dicsérhető. AZ SBTC kapujában Szőkén nyoma sem látszott a hét és fél hónapos kihagyásnak, megbízhatóan vé­dett. A hátvédsorban Ferenc, Kmetty, Vertig a sorrend. Toldinak támadások vezeté­sére is maradt ideje. Répás jól semlegesítette Varsányit. A csatársor és a mezőny leg­jobbja Básti volt. Rengeteget dolgozott, kapuralövésekre is vállalkozott. A többieknél a lelkesedés dicsérhető, sok gól­helyzetet kihagytak. Hegyes játékvezető egyszer hibázott, de akkor sorsdöntő­én. A 11-es megadásával a mérkőzés „negatív főszereplő­jévé” vált. Rozgonyi István Rudábánva, 600 néző, v.: Kaposi. Nagybátony: Bu­lyovszki — Romhányi, Ko­vács I., Szalai, Havasi, Hor­váth, Kozik, Kovács IÍ., Ve­res, Szarvas, Regős. Edző: Dá­vid Róbert. Rudabánya: Ker­tész — Bartha I., Somogyi. Bartha II., Nemes, Egyed, Hajdú, Mjarkó, Békéi, Paia- tics, Gál. Edző: Rozgova Gusz­táv. Az első és az utolsó helye­zett csapat találkozójának be­vezető negyedóráját enyhe nagybátonyi fölény jellemez­te. Később feljött a hazai csa­pat. A 27. percben Bulyovsz- ki védett veszélyes lövést, majd Kovács I. az utolsó pil­lanatban szerelt szögletre. Az első félidő utolsó negyedórá­jában mozgalmassá vált a já­ték. A 37. percben Kovács I. elvétette a labdát, Hajdú tisz­tán tört kapura és a vetődő Bulyovszki felett a hálóba emelt. 0:1. Három perc múl­va Kovács II. Havasihoz to­vábbított, aki kiugratta Szarvast. A balösszekötő 14 méterről lőtt a bal felső sa­rokba. 1:1. Újrakezdés után Romhányi megszerezte a lab­dát, előretört, beívelt labdá­ját Szarvas remek fejessel küldte a bal felső sarokba. 2:1. A második félidő elején Kovács II. két nagy helyze­tet is kihagyott. Az 55. perc­ben viszont Békéi tíz méter­ről lőtt mellé. Az 57- percben Palatics lövését Szalai a gól­vonalról vágta ki. Hajdú szög­letet ívelt be, Bulyovszki rosszul futott ki, és Gál éle­sen a kapu közepébe fejelt 2:2. Ezután tíz percig a ha­zaiak támadtak, majd a 78. percben Szarvas lövése a ki­futó kapusban akadt el. A 83. percben kapu előtti kavaro­dás után Kozik közelről a ka­pufát találta el. Az utolsó percekben Markó lőtt fölé, majd Palatics labdáját védte Bulyovszki. A már kiesett Rudabánya nagy becsvággyal játszott, jő játékkal rukkolt ki. A baj­nokaspiráns vendégcsapatnak nem ízlett az ellenfél kemény játéka, és a salakos pálya. A korábban biztos védelem többször megingott. A hely­zetek alapján a döntetlen eredmény igazságos. Jó: Rom­hányi, Szalai, Szarvas, ill.: Bartha II., Hajdú, Markó. (sulyok) Alacsony színvonalú mérkőzés Almásfüzitő — SKSE 1:0 (1:0) Almásfüzitő, 400 néző, v.: Lukács. Almásfüzitő: Siklósi — Papp, Tóth,. Molnár, Paulik, Rakó, Rang, Fekete, Mátrai, Radics, Tóth B. Edző: Pau­lik Ferenc. SKSE: Vári — Szalma, Martinkó, Ludányi, Csala, Czuder, Pálmai, Ba­lázs, Krizsanek, Kurdi, Tajti. Edző: Kovács Ernő. 8. perc: Pálmai lefutotta a hazai védelmet, de nagy hely­zetben a kapusba lőtt. 29. perc: Rang a félpályától vezette a labdát, 20 méterről lövésre szánta el magát, de a labda kapu mellé szállt. 31. perc: Radics a kapu elő­terében kapott egy labdát, hát­ra ollózva kapura lőtt, de Vá­ri hárított. 44. perc: A hazaiak táma­dása gördült a pályán, Ra­dics kapta a labdát és for­dulásból a hálóba lőtt. 1:0. 65. perc: Radics 20 méter ről laposan kapu mellé lőtt. 76. perc: Kurdi a kapu kö­zeléből fordulásból lőtt kapu­ra, de a hazaiak kapuvédője biztosan hárított. 77. perc: Pálmai öt méter­ről leadott fejesét védte a ka­pus. 89. perc: Egyenlítési alkal­ma volt az SKSE-nek. Pálmai csúsztatott fejese után a lab­da Tajti elé került, aki két Kisterenye, 1000 néző, v.: Maróti. Kisterenye: Csernák Létrái, Bibók, Boros, Végvá­ri, Juhász, Lászlók, Verbovsz- ki, Nagymajdon, Szeberényi II., Kaszás. Edző: Szabó Lász­ló. Honvéd ÉTI: Répanszki — Oláh, Sári, Hajdú, Kisházi. Fagodi, Molnár, Flórián, Ha­rangi, Stremiczer, Markó. Ed­ző: Budai László. Küzdelmes mérkőzésen a Kisterenye megérdemelt győ­méterről nagy helyzetben lőtt kapu mellé. A két csapat találkozója ala­csony színvonalú játékot ho­zott. Az SKSE igen tartaléko­sán állt ki, de a látottak alap­ján megérdemelte volna a döntetlent. zelmet aratott és ezzel vég­leg elkerült a kieső zónából. Az első félidő egyetlen gólját Verbovszki szerezte. A má­sodik gólt Szeberényi II. lőt­te, melyre a vendégcsapat Markő góljával válaszolt. A játékvezető a 65. percben Ka­szást és Harangit kiállítatta. Jó: Csernák, Végvári, Szebe- rényi II., Verbovszki, ill.: Sári, Répánszki, Molnár. Táblázatok NB I. NB II. Ismét hazai győzelem Kisterenyei Bányász — Honvéd Eli 2 1 (1:0) / NB III. Eszakközéo-csoport Ez történt a 28. fordulóban A labdarúgó NB. III, Észak­közép-csoportjában játszó hat nóg­rádi együttes közül a 28. forduló­ban öt vereséget szenvedett. Egye­dül a Pásztó nyert a sereghajtó Testvériség ellen. A Zp. Bánya­gép és a Bgy. MÁV otthoná­ban kapott ki. PÁSZTÓI KSE — TESTVÉRISÉG 3:0 (0:0) Pásztó. 1000 néző, v.: Borsos, Pásztó: Kelemen — Veres, Tari 5., Gortva, Klonka, Antal, Vil- csek, Pozsár, Tari J., Malik, Smo- lek. Edző: Farkas Imre. Szemerkélő esőben, a közönség lelkes biztatása mellett kezdődött a játék. A hazai támadások az ellenfél 16-osánál sorra elakadtak. Az első jó lövést a 25. percben Pozsár küldte kapura. A 27. perc­ben a büntető területen belül elkaszálták Pozsárt, de a játék­vezető továbbot intett. Az utolsó tíz percben veszélyes ellentámadá­sokat vezetett a vendégcsapat. Ke­lemen két esetben is bravúrosan védett. A II. félidőben, az 50. percben Tari J. szerezte meg az első gólt. 1:0. Az 53. percben ismét Tari J. volt eredményes, fejjel továbbította a labdát a hálóba. 2:0. A 81. percben Tari J. a felező vonalról indult, át­játszotta a védőket, a kifutó ka­pusról visszapattanó labdát az üres kapuba gurította, ezzel meg­szerezte mesterhármasát. 3:0. Küz­delmes mérkőzésen jobb helyzet- kihasználásával a Pásztó megérde­melten győzött. Jó: Kelemen, Tari 5.. Tari J., Malik. VOLÁN SC — MIZSERFA 3:1 (1:1) Rákoscsaba, 2000 néző, v.: Hor- nyik. Mizserfa: Halász — Tőzsér ív:. Szabó I.. Balogh, Bereczki, Radics. Jenei, Tőzsér III., Susán, Kecskés Tőzsér I., Edző: Túrán István. A bajnokaspiráns hazai csapat nagy lendülettel kezdett. A 23. percben Belovai a bal szélen el- íutott, beadását Kókai hat mé­terről fejelte a hálóba. 1:0. Min­taszerű ellentámadás után a 26. percben Jenei 10 méterről lőtt a hálóba. 1:1. A II. félidő zuhogó esőben kezdődött. Az 55. perc­ben Kókai távoli lövését Ha­lász kiejtette és a szemfüles Szől- lősi három méterről a hálóba vágta a labdát. (Nagy kapus­hiba). 2:1. Az 58. percben Tő­zsér IV. óriási szabadrúgása Ba­logh elé pattant a sorfalról, ő Tőzsér I. elé sodorta a labdát, a balszélső a hálóba lőtt. de a játékvezető nagy meglepetésre ki­rúgást ítélt. A csapatok már-már belenyugodtak . az eredménybe, amikor egy előre ívelt labdát az elalvó mizserfa! védők között Miskolczi megszerzett, és a ké­sőn kiinduló Halász fölött a há­lóba emelt. 3:1. A mérkőzés vég­eredményét nagyban befolyásolta a játékvezető elfogultsága. Jó: Tő­zsér IV., Szabó I., Radics, Susán, Tőzsér I. ASZÓD — BGY. DÓZSA 2:0 (0:0) Aszód, 400 néző, v.: Varga. Bgy. Dózsa: Szuhánszki — Gavló, Kalcsó, Kakukk, Ferencsik, Balá­zsi, Majovszki, Bartha, Veres, Ba­logh, Melega I. A csapatot fel­készíti: Kalcsó Mátyás. Az első negyedórában a ha­zaiak támadtak. Szuhánszki két esetben is merész előrevetődéssel mentett. Feljött a vendégcsapat. A 30. percben Majovszki óriási gólhelyzetben a kapusba rúgta a labdát. Ezután két sajnálatos sé­rülés történt: q 32. percben Fe- rencsiket fejen találta egy erős lövés, agyrázkódás gyanúja miatt a második félidőben már nem látszott. A 40. percben Melega I. bokája kifordult, a II. félidő­ben ő sem tért vissza a pályá­ra. A második játékrészt kilenc emberrel játszotta végig a ven­dégcsapat. A 47. percben Balogh rosszul találta el a labdát, és lábáról saját kapujába vágódott. 1:0 (öngól). A 75. percben rövi­den szabadítottak fel a vendég­csapat védői, és a hazaiak jobb­összekötője a jobb sarokba lőtt. 2:0. Mezőnyjátékkal ért véget a találkozó. A Bgy. Dózsa balsze­rencsés körülmények között veszí­tett. Jó: Kalcsó, Balázsi. K. SÖRGYÁR — ZP. ÉPÍTŐK 2:1 (0:1) Kőbánya, 100 néző, v.: Gyökér. Zp. Építők: Nagy — Csikós, De- méndi, Bozó S.. Bozó G., Gás­pár, Honti, Tarlósi, Tábori, Lő- rincz, öze. Edző: Huszár Gyula. Jól kezdett a vendégcsapat. A 13. percben Tábori sarokkal szöktet­te Lőrinczet, aki kiugorva, a ki­futó kapus fölött emelt a há­lóba. 0:1. Az első húsz perc után magára talált a K. Sörgyár, de a vendégcsapat védői eredménye­sen hárították a támadásokat. A II. félidőben erősítettek a hazaiak. Az 56. percben a balszélső el­futott. visszagurított labdáját a jobbösszekötő lőtte a hálóba. 1:1. A vendégcsapat védői elfáradtak, mivel a csatársor lélektelenül játszott, és nem tudta tartani a labdát. A 76. percben egy távoli szabadrúgást Nagy elvétett, és kezéről a hálóba pattant a labda. 2:1. A hazai támadások azért nem eredményeztek még több gólt, mert Nagy a továbbiakban jól védett. A két csatársor közti kü­lönbség döntött. Jó: Nagy, Bozó S., Deméndi. BAG—BGY. MÁV 2:0 (0:0) Balassagyarmat, 400 néző. v.: Onódi. Bgy. MÁV: Tományi — Pál, Fábián, Halas, Loksa, Ró­náid* Fedor, Kajdi, Hornyák, Vidomusz II., Jónás. A csapatot felkészíti: Rácz Ferenc. Mélytálaid pályán, nagy iram­ban kezdődött a találkozó. A 15. és s, 24. percben kavarodás tá­madt a bagiak kapuja előtt, de nem akadt befejező csatár. Ké­sőbb Kajdi, és Fedor hagyott ki gólhelyzetet. A második félidő elején meglepetésre többet kez­deményezett a vendégcsapat. A 60. perc után mezőnyfölénybe ke­rült a Bgy. MÁV. Előbb Jónást gáncsolták szabálytalanul a 16- oson belül, majd Kékesit húzták vissza a büntető területen be­lül a hazai védők. A 75. perc­ben Katona II. egy baloldali be­adásra jól érkezett, és hat rr^- terrői a jobb sarokba helyezte \ labdát. 1:0. A 88. percben Kékesi elfutott, lövését Tományi már csak beljebb segítette. 2:0. A 89. percben 11-eshez jutott a hazai csapat. A Kajdi által elvégzett büntetőt Karácsondi kivédte! A helyzeteit jobban kihasználó ven­dégcsapat értékes két pontot szer­zett. Jó: Fábián, Hornyák. GÖDÖLLŐ — ZP. BÁNYAGÉP SK 1:0 (0:0) Zagyvapálfalva, 200 néző, v.: Szalontai. Bányagép SK: Sándor — Panyik, Cserven, Kiss. Tamás, Kisházi, Juhász, Szeberényi, Sep- rényi, Széphalmi. Fiikor. Edző: Tóth István. Szemerkélő esőben kezdődött a játék. A hazai csapat nyomasztó fölényt harcolt ki. A vendégek alaposan megszervezték védelmü­ket, és csak gyors ellentámadá­sokat vezettek. A hazaiak a sok szögletből egyet sem tudtak ér­tékesíteni. A 40. percben Sepré- nyi Széphalmihoz játszott, de a középcsatár hibázott. Az 50. perc­ben Seprényi hagyott ki gólhely­zetet. A 70. percben született meg az egyetlen gól. A jobbszélső Szabó gyors ellentámadás után hosszú, előre lőtt labdát kapott, lerázta magáról hátvédjét, és a hálóba lőtt. 1:0. A hazaiak el­keseredetten támadtak, de a ven­dégcsapat fegyelmezett, védő­játékával minden támadást hárí­tott. A hazai védelem egy megin­gása, és a csatársor góllövő tu­dományának hiánya eredményezte a vereséget. Jó: Tamás, Kisházi. 1. Ferencváros 2. Üjp.Dózsa 3. Győr 4. Vasas 5. Diósgyőr 6. Tatabánya 7. Csepel 8. Pécsi Dózsa 9. Bp. Honvéd 10. Szeged 11. Dunaújváros 12. MTK 13. Szombathely 14. Salgótarján 15. Komló 16. Egri Dózsa 27 24 3 - 79:16 51 27 17 6 4 79:30 40 27 13 10 4 61:33 36 27 14 6 7 61:32 34 27 10 7 10 46:46 27 27 8 10 9 35:33 26 27 6 13 8 32:41 25 27 8 8 11 29:36 24 27 7 9 11 43:48 23 27 8 7 12 31:60 23 27 8 6 13 30:49 22 27 6 9 12 35:44 21 27 8 5 14 38:56 21 27 8 5 14 34:56 2i 27 7 6 14 30:58 20 27 6 6 15 32:57 18 kö2:ép-csoport 1. Nagybát. 2. III. kér. 3. Eszterg. 4. EVTK 5. Almásfüz. 6. Sz. MÁV 7. Borsodi B. 8. ÉTI 9. Kister. 10. BE AC 11. Ormosb. 12. S. Kohász 13. KMTK 14. Izzó 15. Sárisáp 16. Rudab. 28 16 8 4 48:24 40 28 18 2 8 67:30 38 28 13 4 11 45:40 30 28 9 11 8 40:33 29 28 10 9 9 38:38 29 28 10 9 9 30:33 29 28 10 9 9 33:38 29 28 11 6 11 55:41 28 28 12 4 12 39:40 28 28 11 5 12 47:48 27 28 10 7 11 33:44 27 28 9 8 11 32:34 26 28 8 9 11 36:48 25 28 7 9 12 41:43 23 28 8 4 16 37:60 20 28 6 8 14 30:57 20 Sakk SKSE—Miskolci Spartacus 5:6 Az NB Il-es Maróczy sakk CSB utolsó előtti fordulójában az SKSE otthonában fogadta az él­csoportban helyet foglaló Miskol­ci Spartacus együttesét. A ta­lálkozón sok döntetlen eredmény született. Ezek némelyike szalon- remis volt, több játszmában azon­ban heves küzdelem után végző­dött döntetlenül a játszma. Tóth L. és Cseh F. ismét kitett ma­gáért, győzött. Döntetlenül ját­szott: Szokács, Klepej, Balázs, Rozgonyi, Horváth, Kaposi, Tóth I. és Sztremi. Vereséget szenvedett Dóczy és Tóth II. A két vesztett játszmá­ban az SKSE versenyzői egy per­cig sem tudták kétségessé tenni a játszma kimenetelét. A kiesés ellen küzdő hazai csa­pat értékes döntetlent harcolt ki; és ha az utolsó fordulóban Kecs­keméten legalább 4—5 pontot sze­rez a bajnokaspiráns ellen, jö­vőre ismét az NB Il-es Maróczy CSB küzdelmeiben játszhat. Apróhirdetések Kitűnő állapotban levő TÁTRÁN mo­torkerékpár eladó. Szabados András, Zagyvapálfalva, Bu­dapesti u. 43. Ebédhordásra meg­hízható személyt keresek. Dr. Németh Salgótarján, Pécskő u. 6. Az IBUSZ—TIT egynapos különvo- natot, indít novem­ber 12-én Egerbe. Részvételi díj 58. Ft. Jelentkezési határ­idő: november in­én délután 16.30 órá­ié az IBUSZ Iro­dában. Rózsaiijdonságok (bokor, futó, baba­fajták), gladiolus, tulipánt, jácint. Kér­je díjmentes fajta- ismertetőmet. Szé­kely rózsa kertészet. Budapest. III.. Vö­rösvári út 18. Szál­lítás postán. Az EM. Betonelem- gyártó Vállalat Szentendrei 3eton- árugyára — Váci te­lepére — azonnali be­lépésre felvesz, ma­gasnyomású kazán­fűtő vizsgával ren­delkező dolgozókat, valamim segédfűtő­ket. Munkásszállás és üzemi étkezés van. Felvétel szemé­lyes ielentkezés ese­tén. Vác. Kisrét dű­lő 1. szám alatt. (A Fortegyár % váci kisállomás mellett.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom