Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
1967. november I, szerda NOGRAD 5 Ismét Mexikóban Tizenegyedszer rendezik meg Mexikóban a kerékpáros körversenyt. Az idén, éppen úgy, mint az előző esztendőben, ott lesznek a mezőnyben a magyarok is. 1966-ban ugyanis megnyerték a csapat- versenyt és ezért meghívást kaptak, hogy ismét vegyenek részt a küzdelemben. A táv a tavalyihoz hasonlóan, több mint 2000 kilométer, a résztvevők Mexikó fővárosából indulnak, s ide térnek vissza tizenhatnapos körút után. Népesebb lesz a mezőny, mint tavaly volt. A verseny ugyanis november negyedikén, — a mexikói sporthetek után — kezdődik, s több európai kerékpáros csapat, ha már kint tartózkodik Mexikóban, felhasználja az alkalmat és elindul a körversenyen is. A magyar csapatnak tehát nehéz feladata lesz, ha úgy akar szerepelni, amint ez a védőhöz illik. A versenyzők előkészületeit Pásztor István szakfelügyelő irányította. A versenyzők a budai Normafa-szállóban laktak, és hogy megszokják a hegyes terepet, Budáról a Galyatetőre is elkerékpároztak. Az itthoni edzések idején legalább akkora távolságot tettek meg, mint amennyi a tengerentúli verseny távja lesz. Hat kerékpáros utazik Mexikóba: Megyer- di, Balaskó, Juszkó, Polanecz- ky, .Mészáros és Jezerniczki. Közülük négyen már tavaly is voltak Mexikóban. Mészáros és Jezerniczki most vesz részt először a hosszútávú versenyen. Akik már 1966-ban szereztek némi tapasztalatot, azok igyekeznek előkészíteni az újoncokat a várható nehézségekre. — Rendkívül nagy odakint a hőmérséklet ingadozása — mondja Megyerdi Antal. — Előfordult, hogy a reggeli rajtnál mindössze négy fok volt a hőmérséklet, a verseny közben pedig, a déli órákban harminckét fokos forróságban haladtunk előre az országúton. Ügy sütött a nap, hogy amíg ott tartózkodtunk, háromszor hámlott le a bőrünk ... Szóba kerül a mexikói oxigénhiány is. Tavaly a magyar versenyzők jól bírták a klímát. Ezt bizonyítja az is, hogy a több mint száz mexikói ellenféllel szemben is győzni tudtak. — Felkészültünk a várható nehézségekre — mondja Pásztor István szakfelügyelő — viszünk magunkkal napszemüveget, napolajat és esőköpenyt — a forró napokra és az időnként szakadó esőre gondolva. Növeljük a folyadék tápértékét is, ezért a hűsítő italba szőlőcukrot teszünk. Többféle áttétel lesz all kilós kerékpárokon, mert ugyan a 3000 méteres hegyekre fölfelé úgyszólván lépésben haladnak majd a versenyzők, lefelé viszont 80—90 kilométeres tempóban száguldanak. Az esélyekről nehéz beszélni... A tavalyi győzelem jó szereplésre kötelez. Ösztönzi a versenyzőinket az is, hogy számukra a november negyedikén kezdődő körverseny lesz a jövő évi olimpia főpróbája. Ha most jól szerepelnek, esélyük nyílik arra, hogy 1938-ban ismét Mexikóba utazzanak. in. k. Három 2. hely Az 1967. évi észak-magyarországi területi kötött- és szabadfogású serdülő egyéni birkózó-bajnokságot Egerben rendezték meg. A mezőnyben 33 induló akadt. Az SKSE színeit hárman képviselték. Mindhárom birkózó dobogóra került. Szabadfogás pehelysúlyban Huszkó, kötöttfogás könnyűsúlyban Manyasz, kötöttfogás félnehézsúlyban Szántó végzett a 2. helyen. Eredményűk alapján jogosultak az országos serdülő kötött és szabadfogású birkózó bajnokságon való indulásra. Megrendezésére Budapesten kerül sor november 16—17-én. m Újabb meglepetések a hajrában Somoskőújfalu győzött Karancslapujtőn, Baglyasalja Szorospatakon, az Érsekvadkert Szécsényben és Forgács Palotáson Kongresszusi készülődés A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája egy sor újabb meglepetést hozott. Az őszi XII. fordulóban elvesztette hazai veretlenségéta listavezető Karancslapujtő. Baglyasalja nagy küzdelemben győzött Szorospatakon, mig Érsekvadkert biztosan nyert Szécsényben. A kiesés elleni rangadón nagy meglepetésre Forgács együttése nyert Palotáson. Salgótarjánban az üveggyáriak használták ki jobban helyzeteiket a ZIM ellen. A Vörös Csillag SE együttese nagy gólarány- nyal biztosan nyert a Balassagyarmati AKÖV ellen, míg Mátranovák csapata gólhelyzeteinek kihasználásával Romhánnyal szemben. Dej táron szoros eredménnyel, de alul maradt Karancskeszi együttese. FORGÁCS — PALOTÁS 3:2 (0:0) Palotás, 3C0 néző, v.: Dóra. Forgács: Lehoczki — Jecsrne- nik, Lengyel I., Rusznyák — Simon, Kovács, — Olaj, Szor- csik, ’ Angyal, Lengyel II., Lipták. Edző: Lantos János. Palotás: Hajdú — Kiss, Tóth 1., Kovács — Matiszlovics, Sándor — Dévai, Tóth II., Farkas, Turcsányi, Percze. Edző: Éliás István. Az I. félidőben alacsony színvonalú játék folyt, mindkét csapat idegesen, sok hibával játszott. A hazaiak három biztos gólhelyzetüket elhibázták. Szünet után a forgácsiak erősítettek, és öt perc alatt kétgólos vezetést szereztek. A 65. percben szépítettek a palotá- siak, de tíz perc múlva ismét növelték előnyüket a vendégek. A palotási együttes nagy erővel támadott az utolsó negyedórában, de csak egyenlíteni sikerült tíz perccel a befejezés előtt. Góllövők: Angyal (3), ill.: Dévai és Farkas. Jó: Jecsmenik, Lengyel 1., Kovács, Lipták, ill.: Matiszlovics, Farkas, Tóth I. és Kovács. DEJTÁR — KARANCSKESZI 2:1 (1:0) Dejtár, 100 néző, v.: Saár I. Dejtár: Mészáros — Jele, Kremnicsán S., Csabai — Gréczi, Varga — Szeneczei, Maczkó, Kremnicsán G., Csó- kási, Pikács. Edző: Bihari Ferenc. Kkeszi: Sztrémi — Fekete, Kazareczki, Romhá- nyi — Sikna, Bartha — Juhász I., Zsidai III., Balkó, Zsidai II., Bélán. Edző: Kovács János. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a dej- táriak kezdtek erőteljesebben, és az 5. percben egy jobboldali támadás végén Maczkó a jobb sarokba gurítva a labdát, megszerezte a vezetést. A 10. percben tömörülésből ismét Maczkó sodorta a hálóba a labdát, bár Sztrémit akadályozták a védésben. Szünet után rendezte sorait a vendégcsapat, és lapos adogatásokkal többet támadott. A 75. percben Zsidai III. keresztlabdájával Zsidai II. elfutott, kicselezte védőjét, és a kimozduló Mészárost, majd a bal sarokba lőtt. Továbbra is a vendégek rohamoztak, s közel álltak az egyenlítéshez is. Jó: Maczkó, Kremnicsán 5., Gréczi, ill.: Zsidai III. és Zsidai II. ÉRSEKVADKERT — SZÉCSÉNY 3:0 (2:0) Szécsény, 200 néző, v.: Hegyi. Évadkert: Csabák — Kristók, Hugyecz, Márton — Sági, Komlós — Valcz, Cser- nák, Adame, Suth, Zsiga. Edző: Kovács István. Szécsény: Oláh — Gyenes, Fodor, Skoda — Király, Pék — Velenczei, Mester, Józsa, Czímer, Varga. Edző: Podma- niczki Pál. Mindkét félidőben sokkal korszerűbb, átgondoltabb játékot nyújtotta minden csapatrészben jobb vadkerti együttes. A hazaiak sok hibával játszottak, góljaikat súlyos védelmi hibákból kapták. Góllövők: Adame (3). Jó: Adame, Suth. Zsiga, ill.: Fodor és Király. MÁTRANOVÁK — ROMHÁNY 3:0 (2:0) Mátranovák, 200 néző. v.: Simkó. Mnovák: Szoó — Márkus, Kozma, Kapás — Sipos, Kun — Kecskés, Juhász, Tóth I., Varga E., Mar- sinszki. Edző: Szomszéd Ádám. Romhány: Hajdúk — Meló, Dombi, Saliga — Termán, Antal — Kaliczka, Sáránké S., Nagy, Móricz, Varga S. Edző: Dombi László. Jó iramú, sportszerű mérkőzést vívott a két együttes. A novákiak időnként többet támadjak, és gólhelyzeteik kihasználásával megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Már a 10. percben Juhász megszerezte a vezetést. A 42. percben Varga E. volt eredményes, majd a 71. percben 11-esből Kozma állította be a végeredményt. Jó: Kozma, Kecskés, Varga E., Tóth I., ill.: Dombi, Kaliczka és Varga S. BAGLYASALJA — SZOROSPATAK 1:0 (1:0) Szorospatak, 100 néző, v.: Válóczi. Baglyas: Tóth — Pilinyi, Patkó, Szőcs — Ivá- nyi I., Szászi — Toldy, Szabó, Angyal, Pepsinszki, Bogár. Edző: Laczkó Sándor. Szorospatak: Béres — Ra- duly, Székely, Nagy K. — Szabó, Nagy Gy. — Tóth, Kovács, Huszár, Bettes, Sze- beni. Edző: Huszár József. A hazaiak kezdtek jobban. A vendégek kevesebb, de veszélyesebb támadásokat vezettek. A 16. percben Szászi kapu elé ívelt labdája Székely fejéről a kimozduló Béres felett nyolc méterről a hálóba hullott. 1:0. (öngól.) A 42. percben a baglyasaljai Szabó egy összecsapásnál mély sebet kapott a lábszárán, és nem folytathatta a játékot. A tíz főre csökkent vendégek 6zünet után védekezésre kényszerültek, de rajtaütés- szerű támadásaik mindig veszélyt jelentettek. A nagyerejű szorospataki támadásokat a jól tömörülő baglyasi védelem vagy a kitűnően védő Tóth mindig sikerrel hárította. Jó: Tóth, Patkó, Szőcs, Toldy, ill.: Székely, Nagy Gy. és Kovács. SOMOSKŐÚJFALU — KARANCSLAPUJTŐ 2:1 (2:0) Karancslapujtő, 800 néző, v.: Bácskai. Somos: Balázs II. — Kemencsik, Lengyel, Balázs I. — Princz II., Kollár — Oláh, Séber, Csengődi, Antal, Berta. Edző: Mester Sándor. Kiapujtő: Bartha — Serfőző, Oravecz S., Oravecz A. — Tóth F., Kovács — Fodor, Horváth I., Tórák, Juhász, Horváth N. Edző: Lantos Ede. Nagy hangorkánban kezdődött a játék. A 2. percben Balázs I. távoli szabadrúgása után két összefejelő hazai védő fejéről a szemfüles Antal elé pattant a labda, aki közelről kapásból a hálóba vágta. 1:0. Ezután a hazaiak kapkodva, de mindvégig támadtak, többet birtokolták a labdát. A 40. percben Antal szerezte meg a labdát, és ritka csatár-teljesítménnyel négy védőt is kicselezve közelről a jobb sarokba lőtt. 2:0. Szünet után az átszervezett lapuj tői csapat rohamozott. A 48. percben a csatárrá előlépett Oravecz S. 20 méterről a jobb sarokba bombázott. 2:1. A védekezésre kényszerült somosiak a hátralevő időben mindent sikerrel hárítottak. A nagyszámú nézősereg sportszerűen vette tudomásul a lelkesen játszó vendégek győzelmét. Jó: Antal, Lengyel, Princz II., Csengődi, ill.: Kovács, Horváth I. és Orajgcz S. ST. ÜVEGGYÁR — ST. ZIM 2:1 (2:0) Forgács, 10 3 néző, v.: Mohácsi. St. Üveggyár: Erdős — Godó, Muflár, Űj — Kle- ment, Rákos — Szabó, Boros, Kollár, Kálnai, Somkúti. Edző: Juhász Gyula. St. ZIM: Márton — Susán, Flaskai, Balogh — Jászberényi, Lászlók — Oravecz, Pindroch, Komka, Molnár, Nagy. Edző: Gaál Béla. A változatos, lendületes mérkőzésen mindkét csapat sok gólhelyzetet hibázott el. A 23. percben Somkúti tömörülésből egy lépésről fejelte a hálóba a labdát. öt perc múlva Kálnai lőtt a bal sarokba. Az 55. percben Pindrochot utánrú- gásért kiállította a játékvezető. A 80. percben Oravecz elfutott a bal oldalon, s a 16- os sarkából félmagasan a jobb sarokba lőtt. Jó: Muflár Kálnai, ill.: Márton és Flaskai. VÖRÖS CSILLAG SE — BGY. AKÖV 6:2 (3:1) Rétság, 100 néző, v.: Mohácsi. Vörös Csillag: Kovács — Bara, Dobos, Sarankó — Boros, Fazekas — Csala, Hegedűs, Mézes, Komláti, György. Edző: dr. Dósa Ferenc. Bgy. AKÖV: Lőcse — Bódis, Takács, Deme, Vadó, Kardos — Havaj, Földvári, Kuruczki, Szűcs, Tresó. Edző: Kiss Jenő. Ismét nagyszerű formában játszott a Vörös Csillag együttese. Góljait formás akcióból lőtte, és ilyen arányban is megérdemelten nyert a sok hibával játszó gyarmatiakkal szemben. Góllövők: Hegedűs (3), Mézes, Csala, Kovács (11-esből), ill.: Kuruczki és Takács (11-esből). Jó: Dobos, Fazekas, György, Komláti, ill.: Földvári, Kuruczki és Szűcs. A bajnokság állása: 1. Klapujtő 27 15 9 3 60:31 39 2. Baglyas 27 17 4 6 74:30 38 3. Évadkert 27 13 7 7 55:36 33 4. Somos 27 15 3 9 63:43 33 5. Vörös Csili. 27 12 8 7 68:32 32 6. St. Üveggyár 27 12 7 8 74:41 31 7. Mnovák 27 10 9 8 51:44 29 8. Romhány 27 11 7 9 47:52 29 9. Bgy. AKÖV 27 10 7 10 49:62 27 10. St. ZIM 27 10 6 11 52:49 26 11. Szorospatak 27 9 7 11 40:51 25 12. Kkeszi 27 8 6 13 39:62 22 13. Dejtár 27 7 6 14 40:57 20 14. Szécsény 27 5 8 14 31:81 18 15. Forgács 27 6 3 18 40:75 15 16. Palotás 27 4 7 16 38:75 15 A Szécsény Baglyasalja félbeszakadt mérkőzés ügyében a játékvezető meghallgatása után döntött a megyei szövetség I. számú intéző bizottsága, s a két pontot a pályán elért 2 :l-es eredménynyel a szécsényi csapat javára igazolta. A korábbi döntés értelmében az ugyancsak félbeszakadt Romhány — Szécsény mérkőzés két pontja 0:0 gólaránnyal ugyancsak Szécsény javára szerepel a táblázatban. Városi küldöttértekezlet Salgótarjánban A megyeszékhely huszonkét sportegyesületének 84 képviselője részvételével rendezték meg Salgótarjánban az MTS II. kongresszusára való készülődés jegyében a városi küldöttértekezletet. Az elnökségben többek között helyet foglalt Godó Györgyné. az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa, Varga Gábor, az MTS Országos Tanácsának instruktora, és Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyei Tanácsának elnöke. Miklós Antal elnök megnyitója után, Fodor Béla, a Salgótarjáni Városi Testnevelési- és Sporttanács elnöke számolt be négy év sporteredményeiről, gondjairól. Bevezetőben az egyesületi vezetőségválasztó közgyűlések tapasztalatait elemezte, majd a választott testületek négyéves munkáját értékelte. Ezután a szervezettségről beszélt. Mint elmondotta jelenleg a megyeszékhely lakosságának 29 százaléka tagja valamelyik egyesületnek. Míg 1963-ban 7877 sportköri tagja volt a 16 egyesületnek, jelenleg 22 egyesületben 9955 tag támogatja a sportköröket. Az egyesületek közül jó a szervezettségi arány a Zp. Bányagép SK-nál, az St. Ingatlan és az St. Spartncusnál. Kevésbé jó szervezettségű az St. Üveggyár, a Zp. Építők és az St. AKÖV egyesülete. Ezután az előadó a minőségi sport kérdéseivel foglalkozott. A megyeszékhely fiataljai 18 sportágat űznek. Két NB I-es, kilenc NB Il-es, két NB Ill-ás, 27 megyei I. osztályú és 54 közép, vagy alapszintű együttessel rendelkeznek a sportkörök. Legnépszerűbb a labdarúgás, kézilabda, röplabda és kosárlabda. Az igazolt versenyzők 45 százaléka e négy sportágban tevékenykedik. Nőtt az érdeklődés az egyéni sportágak iránt. Lassú a fejlődés viszont kézilabdában és tornában. Az utánpótlás biztosítása megoldott. A városi sportiskola négy szakosztályában (atlétika, labdarúgás, kosárlabda, torna) mintegy 400 fiatal sportol. A tömegsport mennyiségi és minőségi szintjének taglalása után az előadó a sportolási feltételekről beszélt. A személyi és tárgyi feltételek általában megfelelőek, de a perspektívát tekintve további előrelépés szükséges a közeljövőben. Versenybíró és játékvezető 276 található Salgótarjánban. Közülük azonban csak mintegy 60 százalékuk kapcsolódik be aktívan a bíráskodásba. Kevés a versenybíró kosárlabdában, kézilabdában és természetjárásban. Végezetül az előadó az egyesületek gazdasági helyzetével foglalkozott. Az elnökség beszámolója után Szálkái József, a szám- vizsgáló bizottság jelentését ismertette a küldöttekkel A hozzászólások után megválasztották a 29 tagú városi sporttanácsot, a héttagú elnökséget, és 40 küldöttet a november 18-1 megyei sport küldött-konferenciára. A városi testnevelési és sporttanács elnökévé ismét Fodor Bélát választották. Rozgonyi István Táblázatok AZ EB SELEJTEZŐ V. CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE X. Magyarország 611115:593 2. NDK 6 3 1 2 10:10 7 5 3. Hollandia 6 2 1 3 11:11 5 7 1. Dánia 6 1 1 4 6:16 3 9 2:2 1:2 6:0 2:0 1:3 0:1 3:1 0:1 1:1 2:3 2:0 2:3 KÖZÉP-CSOPORT Hollandia—Magyaror. Magyarország—Dánia NDK—Hollandia Magyarország _NDK D ánia—NDK Hollandia—Dánia RÖPLABDA NB I. FÉRFIAK n. CSOPORT 1. Debreceni EAC 2. Szomb. Spart. 3. Farkaslyuk 1. MAFC 5. Április 1. V. 6. St. ZIM Vasas 7. Egyetértés 8. Vasas Izzó 21 16 8 59:12 10 24 13 11 51:44 37 24 12 12 49:49 36 24 12 12 50:49 36 24 12 12 50:52 36 tt 11 13 40:48 35 24 10 14 48:51 34 24 10 14 17:56 34 1. Nagybát. 27 16 7 4 46:22 39 2. III. kei. 27 17 2 8 63:30 36 3. Eszterg. 27 13 4 10 45:38 30 4. EVTK 27 9 11 7 38:30 29 5. Bors. B. 27 in 9 8 33:34 29 6. Sz. MÁV 27 10 9 8 30:32 29 7. ÉTI 27 11 6 10 54:39 28 8. Almásfiiz. 27 9 9 9 37:38 27 9. S. Kohász 27 9 8 10 32:33 26 10. Kister. 27 11 4 12 37:39 26 11. BEAC 27 10 5 12 44:48 25 12. Ormosb. 27 9 7 11 30:42 25 13. Izzó 27 7 9 11 41:40 23 14. KMTK 27 7 9 11 34:48 23 15. Rudab. 27 6 7 14 28:55 19 16. Sárisáp 27 7 4 16 36:60 18 É9ZAKKÖZÉP-CSOPORT 1. Volán SC 27 15 7 5 52:24 37 2. Gödöllő 27 14 5 8 35:30 33 3. Ikarus 27 14 4 9 49:26 32 4. Bp. Postás 27 12 8 7 43:31 32 5. ÉRDÉRT 27 12 7 8 46:32 31 6. Zpálfalvi Ép. 27 11 7 9 40:30 W 7. B.-gyarm. D. 27 12 4 11 45:40 28 8. Z.-pálf. B. 27 10 8 9 35:44 28 9. K. sörgyár 27 9 8 10 40:36 26 10. Aszód 27 10 6 11 36:40 26 11. Mlzserfa 27 10 5 12 28:31 25 12. Bag 27 10 5 12 41:46 25 13. Bgy. MÁV 27 10 5 12 29:37 25 14. Pásztó 27 9 6 12 30:43 24 15. Jászber. V. 27 7 4 16 29:54 18 16. Testvériség 27 3 7 17 12:46 13 Férfi felöltő divatszínekben, modern fazonokban 635 Ft-tói Férfi télikabát vatelinnel 485 Ft-tól Férfi télikabát teddybeer gallérral 900 Ft-tól Fiú télikabát 5-ös nagyság -f- számonkénti emelkedés 260 Ft-tól Tweed kosztüm 420 Ft-tól 900 Ft-ig Női kordbársony nadrágkosztüm 540 Ft-tól 600 Ft-ig Női és bakfis téliesített habszivacs-kabát 902 Ft-tól 1112 Ft-ig Kőműveseket, kőművesek mellé segédmunkásokat, (16 évet betöltött fiúkat is) kubikosokat, festő-, fűtésszerelő, villanyszerelői tetőfedő-bádogos, parkettás szak- és betanított munkásokat, rakodókat azonnali belépéssel FELVESZI) tok Vidékieknek munkás szállást biztosítunk. Je Lentkezni lehet: Budapest, IX.. Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán.