Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
8 ír ö & r X ö 1967. november 6.. hétfő Október fenyeben Juhás* Gyula Jövendő liberalizmus nem exportcikk: mondotta egy angol államférfid, mikor kérdőre vonták, hogy a nagy és szabad Anglia miért olyan kemény és kegyetlen zsarnok, ha a zöld sziget, India vagy Fokföld szabadságmozgalmainak eltiprásáról van szó, amely műveletet ő különben nyugat-európai választékossággal kolonizációnak és pacifikálásnak szokta elnevezni. A liberalizmus nem exportcikk az európai imperializmus erkölcse szerint, hívják bár ezt az imperializmust akir kapitalizmusnak, akár militarizmusnak. Hogy ez a nyugati morál, hogy ez a most alkonyodó morál mennyire egyhúron pendíti Európa minden nagyhatalmi alapokon nyugvó államát, azt a közelmúlt világtörténelmében a búr háború, a kínai büntető expedíció, az ír forradalom leverése és az egész keleti kérdés kezelése napnál világosabban megmutatta. De van ennek a modern nagyhatalmi ma- chiavellizmusnak egy másik sarkalatos tétele is, amely úgy szól, hogy viszont a forradalom nem importcikk! A forradalom nagyon szép, nagy és dicső dolog, ha a szomszédunk háza ég, de a mienk lokalizálva van, még szebb, ha a forradalom a világtörténelem lapjairól az angol vagy francia históriából vagy éppen 1848-ból lobog és ragyog felénk, de a legszebb, ha ez a forradalom az ellenségeink portáját gyújtogatja, csűrét emészti, trónját ingatja és uralmának szilárdnak látszó fundamentumát rendíti meg. Ez a kettős morál, amely a maga számára mentül több jogot és kiváltságot követel, amely mások elnyomásából és letöréséből akarja a saját szabadságát megalapozni, ez az imperialista és kapitalista morál, most mond szörnyű csődöt ebben az európai egyetemes débacle-ban, amely mintha Marx előre bejelentett összeomláselméletének nem várt és nem sejtett nagyságú megvalósulása volna. Az orosz forradalom titáni füzénél a maguk kicsinyes és komolytalan, máról holnapra tengődő világ- politikájának kotyvalékát akarják megfőzni a különböző ellenséges államok diplomatái és politikusai, akiknek háború-üzlete Normann Angel minden számításán alul sikerült, kiderülvén, Európa-szerte, hogy nemcsak rossz üzlet, de a legrosszabb üzlet, sőt egyáltalában nem üzlet a háború. Az európai külpolitika börzéin most a forradalomra spekulálnak. Az orosz forradalomra és a többire, amely lesz, de mindenesetre lehetséges. Mintha az egész háborút erre építették volna. A legreakciósabb szerkezetű államokban hirdették a leglelkesebb hangok az ellenséges népek forradalmának dicséretét. Mindkét részről nyíltan azt hangoztatták, hogy szabadságharcot vívnak, és mind a két részről titokban a másik fél forradalmától várták a maguk helyzetének megváltozását, a megváltozást magát. A tűzzel játszottak, amely a népek lelke mélyén égett, vulkánokon táncoltak és egyszerre csak, egy márciusi napon föllobogott keleten nyíltan a régi világot megemésztő tűz, és kiárasztotta az ódon romokat pusztító, az új világot megtermékenyítő láváját a forradalmi dicsőség vulkán, és ettől a naptól fogva új fejezet kezdődött, nem csupán e gyalázatos háború, de az emberi haladás dicsőséges történetében is. A régi, velejében romlott, gerincében rothadt világ félkéz kalmárjai, martalócai és zsoldosai a vér és vas lassan, de biztosan le- vitézlő emberei most ebben az új világvajúdásban is azon mesterkednek, jobban mondva azon kontárkodnak, hogy a sok bába között valahogyan elvesszen a gyermek, de a kérlelhetetlen és ki nem kerülhető ananké, ahogyan a görögök mondották, fátum, ahogy a rómaiak nevezték, sors, ahogy a keresztények hívják, a törvény, ahogy a tudományos megismerés tanítja, be fog telni, mivel egy új kor, egy új morál, egy új világ számára az idők teljessége elérkezett. nagy idők, amelyekről zavaros mámorral a háború elején beszéltünk, igazi ábrázatukat majd csak most mutatják meg valójában, és boldog leszen az, aki új Simeonja volt az Ember igazi győzelmének, nevezzék bár Liebknechtnek, Romain Hollandnak, Bemard Shaw-nak vagy Ady Endrének az illetőt és aki diadalmaskodni fog, bár régen virágok nyílnak is szívéből, mint Petőfinek, Tolsztojnak és Jaurés-nek! (Délmagyarország, 1918. aug. 4.) PÁSZTOR ÁRPÁD: LENIN Oj Krisztus jött. De oly közel ma még, Hogy fel sem éri ez a nemzedék S nem súgja szent érzések percein: Lenin! Lenin! Ember ő is, megcsúfolt, szenvedő, Kivert, száműzött örök magvető, Felnőtt milliók omló könnyein... Lenin! Lenin! Torka itta a nyomor italát, Ajka dalolta a szolgák dalát, Szíve vérzett gyötrő reményein — Lenin! Lenin! 8 mikor az átok már az égig ért S bitangjába szüretelték a vért, Szólt: ne legyen több vér s fekete szín... Lenin! Lenin !• A vizekből, a légből, föld alól. Ahol csak gyilkos fegyver szava szól, Jertek megkínzott, bús testvéreim ... Lenin! Lenin! A császároknak dörgőn állj-t kiált, Elparancsolja a bitor halált, Tárt karral várt viharok vészein Lenin! Lenin! S meglátta egymást minden szenvedő, Szülő, gyermek, testvér és szerető, Végigsuhant a népek szívein: Lenin! Lenin! Termő lombbá lettek a fegyverek, Testvérekké tettek az emberek, Karácsony veit épp a föld téréin ... Lenin! Lenin! (Az Est, 1917. dec. 25.) Wórfcí Zsigmond Forradalom A FORRADALOM egyik legemlékezetesebb pillanata volt nekem a plakát-olvasó orosz fogoly nyilatkozata a Lehel téren. Sokszor ötlik fel előttem, kísér s magyaráz ez a kis jelenet November elsején érkeztem Budapestre, hajóval. Itt már megvolt a forradalmi nap éjszakája, szürke, párás volt a reggel, a Margit-hídfőnél egy villamosellenőr állott nevetve, s arról beszélt, hogy az a rendőr, akivel most beszélt, a Tisza István őre volt... Csak annyit mondtak neki a katonák csendesen: Maguk vigyázzanak, mert maguknak is bajuk lehet! Az ellenőr sapkáján aranyszegély volt, a rózsája le volt tépve, mint a katonatiszteké, szőke bajusza fel volt sütve, egészséges arcán boldog, ideges nevetés, vadidegeneknek újra, meg újra elmondta: Csak azt mondták a katonák csendesen, hogy: maguk vigyázzanak, mert maguknak is bajuk lehet. Az ember látta a rendőrök megilletődését, az ember megérezte, hogy itt valami nem emberi, valami határtalan erőnek a suttogása volt ez a csendes szó, ez a szerény figyelmeztetés ... A Lehel téri piacon orosz fogoly állott a többi szegény ember között. Kopott volt, elnyűtt, rossz csizmájú, rossz, elázott ruhájú, elnyomorodott ruszki sapkájú, szőke orosz fogoly. Az arca fakó, betegesen éhes, olyan nyomorult pária volt, éppen olyan, mint azok a magyar munkások, akik mellette ácsorogtak a kenyérbódék körül. Az árusasszony beszélt idegesen, hangosan a legelső bódéban, hogy: ezt nem felejtem el a Reginának, hogy én féltem a vagyonomat, azért csukom be a bódét... A gyűlöletnek, az emberi harcnak szele süvölt ki... Forradalom, vagyonok pusztulása, féltékenység, irigység, gyűlölet, a lel- kekből minden salaknak felszínre forrása... Hol van a szíves mosoly, a kedveskedő udvariasság, a biztos alapon álló ember nyugalma s türelme ... AZ EMBEREK higgadtan, kissé befelé égő szemmel néztek oda, éhes, dologtalan munkások voltak, akiknek sem pénzük, sem kenyérjegyük nincs, a kenyeresbódé a friss reggeli kenyérrel ott állott sértetlenül, s félelmetlenül, a Rend, a haldokló Rend, meg itt rebegő szárnyainak oltalma alatt... Az orosz egy plakát előtt állott s olvasott. Lassan olvasta a magyar szókat, tagolva, s értette-e, nem — olvasta: „a magyar a népek békés szövetségét akarja...” Megdöbbentő volt, mikor hangosan, lassan olvasta a szókat, hogy: „Nehéz küzdelmünk nem volt haszontalan, mert meghozta az emberiség legszebb diadalát. Véretekkel és kitartásotokkal váltották meg Magyarországot, fiaitokat és unokáitokat egy jövő háború véres borzalmaitól. Meghoztátok az áhítozó emberiség legszebb álmát, a világbékét A jelen és a jövő emberiség hálája lesz kiérdemelt jutalmatok ...” A szegény emberek odagyűltek az orosz fogolyhoz és vele olvasták. Bele-belemondtak egy-egy szót, amit az orosz nem tudott elolvasni. Meg is magyarázták egy-egy odavetett másik szóval, amit a muszka nem értett. A háború legmeg- hatóbb népgyűlése volt ez. Nem volt itt ujjongás, láztól csillogó szemek. Nem volt lelkesedés, harsogás és testi mámor, jtt valami mély és csöndes érzés volt csupán: Mint mikor a súlyos beteg átment a válságon s ezt maga is megérti. Az életbenmaradás mély, bágyadt, és nyugalmas öröme. — Az este valaki azt mondta, harmincezer orosz fogoly jön Pest ellen — szólt hirtelen mellettünk egy asszony. Nem néz oda. csak úgy mondja, de hirtelen zavar és idegesség támad. A RÉGI világ szörnyei ébrednek föl, mintha a letiport sárkánynak egy szőre megmozdul ... talán a széltől, talán egy kis egér futkos már a hullán, de akik annyit reszkettek az élőtől, a döglött oroszlántól is félnek . .. A muszka azonban csöndes marad és szomorú, és valami mérhetetlen bánat van a szemében : — Százezer orosz van .., éhes — mondja töredezetten, — Dolgozni szeret... orosz ember ... Adni munkát, venni kenyeret, ruha. Orosz nem jött ide maga. Küldjen haza: addig enni kell, ruha cipő ... Munka ... keresni... Töredezett szaviban megvolt az értelem fényessége, az igazság bölcsessége, s az rávilágított a kopott többire, s egy pillanat alatt megszűnt, nem is az ellenségeskedés, de a gyenge ember félelme az ismeretlentől. — Nem adnak ezek enni sem a magyar embernek, se az orosz embernek — mondta csendesen egy nagy fekete munkás, a fejével a város felé intett. Nem volt szó tovább semmi. El volt intézve. Nem volt fenyegetés, nem volt nyugtalanság; a megtört emberek csöndje ült tovább. De mint az árnyék tűnt el az orosz fogoly szó, minden értelmével együtt. Nincs tovább fogoly. Vége a háborús ideológiának. A magyar földön rekedt százezer orosz egyszerre megszűnt fogolynak lenni, fogoly, hadizsákmány, kétlábú állat a győztes kocsija előtt, diadalmi jel... egy pillanat alatt átváltoztak emberré, szabad polgárrá, akinek az élethez annyi joga van ezen a földgolyón, mint az évszázadok óta ezen a helyen élő dúsgazdag családi dinasztiák bármely tagjának. OTT KINN, a Lehel téren ezt midenki megértette, s az orosz ember, magyar ember, német ember, tót ember olyan egyforma volt. Sovány, kopott, szegény emberek: a jövő szabadság csíráival élő emberek. (A Diadalmas Forradalom Könyve 1918.)
