Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
6 NÖGR 4 D 196'f november 8.. hétf3 Nógrádi internacionalisták Október viharában A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára készülve ezernyi számvetés látott napvilágot, amelyek mindegyike a világot megrengető gigantikus erő, a társadalom igazán emberi történetének kezdetét jelentő „valóságos mozgalom” első lépéseitől megtett félévszázados út eredményeit összegezi. Ezek egyben Marx és Engels száz év előtt tudományos következtetéseit is igazolva fejezik ki, hogy megkezdődött és dinamikussá lett az emberi történet, a kommunizmus, — Marx szavaival élve: — „a társadalmi egyén kifejlődése... a szabadság birodalma.. E történelmi forduló kezdeti, de mindemellett ragyogó félévszázados időszakának áttekintésekor szerény számvetést végzünk szűkebb hazánk, Nógrád szemszögéből is, hogy vajon mit tettünk egyrészt Marx szavaival élve; a „régi szemét” eltakarításánál, s ennek nyomán a nemzetközi és világtörténelmi kommunizmus megszületésénél, másrészt, hogy a proletár internacionalizmust és a forradalmi harcot illetően jó tanulónak bizonyultunk-e a jártasságok megszerzésében, ami Marx forradalmi tanításának, a világ megváltoztatásának gyakorlatában realizálódik. Ötezernyi nógrádi harcolt a szovjethatalomért! Nos, büszkén mondhatjuk: — ott voltunk Október világrengető viharában, a „régi szemét”, a feudalizmus, az önkény és a kapitalizmus politikai és gazdasági formáinak eltakarításánál, az emberiség igaz történetének kezdetét jelentő oroszországi proletár- forradalom világrajövetelénél. Ott voltak a nógrádi munkások és parasztok tízezrei, mint szemtanúi a forradalomnak. De ötezemyi azoknak a nógrádiaknak a száma is, akik a szocializmus országának első ezer napjában fegyverrel, vagy gazdasági szerszámmal a kézben segítették az első szocialista államot, a „kisajátítók kisajátításában”, és a tudományos kommunizmus elveinek alapján fejlődésnek indult politikai, gazdasági és társadalmi élet kibontakozásában. Igaz, hogy megbízható források, lajstromos nyilvántartások híján pontosan nem tudjuk számba venni, hogy a nógrádi dombhátak falvainak, bányáinak és gyárainak hány fia harcolt és adta életét Október győzelméért. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy csak az első világháború első periódusában, a századforduló idején kidolgozott és ekkor csődöt mondott Schlieffen-terv alapján jelentős szerepet játszó galíciai összecsapásnál, a Przemysl-erőd 1915. március 22-i elesténél orosz fogságba került losonci 25. gyalogezred és a kötelékébe tartozó balassagyarmati honvéd zászlóalj, továbbá a besztercebányai honvédezred és a két ezredet kiegészítő tüzérosztály legénységi állományának nagyrészét nógrádiak tették ki, akkor eléggé biztos alapot kapunk ahhoz, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban csupán szemlélődő szemtanúk számát több tízezerre, a forradalom győzelméért aktívan harcolt nógrádiak számát is mintegy ötezerre becsüljük. Ezek ismeretében az sem véletlen, hogy az orosz haderők galíciai győzelmei következtében fogságba esett nógrádiakat a Taskent—Leningrad—Vlagyivosztok által határolt képzeletbeli óriás-háromszögnek szinte _ valamennyi helységében nyomon követhetjük. A Przemysl-erődöt több mint egy hónapon át védő és az erőd körül erős gyűrűt képező cári hadosztályok sok rohamát visszaverő osztrák— magvar, csapatokat az orosz föld szél tében-hosszában szétszórták; különböző fogolytáborokba és kulákbirtokokra hajtották. S ezt a manővert még elképzelései szerint nyugodtan végrehajthatta a cári rendszer, hiszen az első világháború mindössze 8 hó- napja és pompás galíciai győzelemsorozata után hatalma teljében volt még. Sajnos, azoknak a Dicső Napoknak a tudományos történeti elemzése nem taglalja egyértelműen az internacionalisták közigazgatási terület szerinti megoszlását, — tegyük hozzá, hogy az túlzott igény is lenne vele szemben —, de az utóbbi időben fellendült úgynevezett memoár-irodalomra sem támaszkodhatunk fenntartások nélkül. A fenntartásokkal számolva azonban az 50 év utáni visz- szaemlékezésekből is megközelítően pontosan következtetni tudunk, hogy megyénk paraszt- és munkáskatonái közül, mintegy ötezren fogtak fegyvert Lenin és a szovjethatalom hívó szavára. Ami tehát a nógrádi internacionalisták most először publikált számát illeti, két nézőpont; — egyrészt a Przemysl-erődnél foglvul esett és nógrádiakkal feltöltött ezredek állománya, másrészt a rendkívül gazdag memoár-irodalom személyes összeköttetésekre való utalása alapján jutottunk e következtetésre. Persze súlyos tévedés lenne, ha az internacionalista-mozgalom ilyen nagyszámú nógrádi képviselete alapján arra gondolnánk, hogy megyénk fiai egyszerre, egyidobén álltak talpra a forradalom idején. A legközismertebb internacionalistáink egyike sem említette 1917. május elsejét, amikor Ivanovo-Voznyeszenszkben az osztrák—magyar hadifoglyok az orosz munkássággal együtt ünnepeltek. Pedig Oroszország demokratikus forradalma ekkor már nyito- gatta volt hadifoglyaink fülét és szemét. Erről vallanak a szociáldemokrata Ligeti Ká- rolynak a május elsejei ünnepség egyik szónokának szavai is. De ugyanazokban az órákban ezrek éltetik a demokratikus forradalmat Kun Béla éc Münnich Ferenc gyújtó szavaira a magyar, s köztük a nógrádi hadifoglyok másik nagy központi táborának székhelyén Tomszkban is. Á Béke- és Földdekrétum forradalmasító erő Tény, hogy a Téli Palota ostrománál, ha nem is voltak ott megyénk internacionalistái, azt megelőzően a demokratikus forradalomnak, vagyis a szocialista forradalom első szakaszának a hevülete már előkészítette, magával ragadta és internacionalistává szervezte a mieinket is. A szovjetek II. összoroszországi kongresszusának II. ülésén — október, 26-án este 9 órakor kezdődött —, előbb a békéről, majd a földről szóló dekrétumot ismertette Lenin A túlnyomó többségű szavazattal elfogadott mindkét dekrétum azonban a magyar társadalmi viszonyok végrendeletét is jelentette. A földdekrétum lehetővé tette a nacionalizált földek szétosztását a parasztság között és felmentette a parasztokat a föld utáni adósságok megfizetése alól. Így a szovjet forradalom a magyar paraszt évszázados álmát is dédelgette. És miután Nógrád lakosságának csaknem fele grófok, bárók, földbirtokosok cselédjeiként, napszámosaiként tengette nyomorúságos életét, ennélfogva a nógrádi hadifogoly is jövőjét, élete értelmét látta az októberi forradalom agrárintézkedéseiben. Gyuris Ferenc az egykori málnapataki paraszt-fiatal Kerenszkij börtönében töltötte 1917. nyarát, s a forradalom napjaiban a börtönben szerzett betegsége következtében került a kazányi kórházba. Gyógyulását és ettől hazabocsátását reméli, hiszen felesége és 2 gyermeke várja őt idehaza. A bolsevikok hívó szavára azonban nem haza, hanem a kazányi kórház pincéjében őrzött állami arany- készlet elrablásának tervével, a városhoz közeledő fehérek elleni harcba indul. Amint azt visszaemlékezésében elmondja, a 900 főnyi ellenforradalmár Csisztapolból indult el Kazány ellen. A várost védő bolsevikoknak a karabélyok mellett mindössze egy géppuskájuk volt. Ezt bízták Gyurisra és 250 töltényt adtak hozzá. A ma már nyugdíjas salgótarjáni üvegfúvó, az egykori géppuskás, megtette kötelességét. Amikor a fehér bandán aratott győzelem után az előző nap ott hagyott kórházi ágyon úira magához tér. akkor tudatja vele az orvosasszony, hogy vérszegénysége miatt további ápolásra szorul, de az előző napi hősiességéért köszönetét mondanak a kazány iák. Bohati Pál is a szocialista forradalom első napjaitól kezdve harcolt a proletárdiktatúráért Ufa, Szimbirszk, Omszk és Tomszk környékén. Csak 1921-ben jön haza. Mo- csányi János, mint szakaszparancsnok verekszik a fehérekkel a szibériai harcmezőkön. — Nem tudtam akkor még, hogy mi is az a forradalom. De úgy éreztem, ha a lerongyolódott, éhségtől és munkától gyötört orosz paraszt fegyvert fog érte, akkor az nem lehet rossz az én számomra sem — monjda visszaemlékezéseiben idős Turiczki János, az I. világháború idején vöröskatonává lett fiatal bányászlegény. Valószínű az internacionalisták, s köztük az ötezernyi nógrádi is hasonlóképpen volt a forradalommal. A nógrádiak közül mégis többen emelkedtek fel az oroszországi magyar kommunista hadifogoly-mozgalom és az Oroszorszáz-szerte megalakult Vörös őrség vezetőinek sorába. Bojtos Sándor, az ipolynyéki parasztfiatal, ma balassagyarmati nyugdíjas, visszaemlékezéséből tudjuk, — és ezt a történelmi dokumentumok is igazolják, — hogy ő az 1917-ben bolsevikké lett Ligeti Károlynak, az 1918 júniusában Omszkot védő magyar csapatok és a nemzetközi Vörös Gárda parancsnokának közvetlen munkatársa, a láger- komité tagja volt és többed- magával részt vett az orosz proletárforradalom védelmében. De ott vannak a nógrádi internacionalisták: Kun Béla, Zalka Máté és az orosz proletárforradalom olyan kiváló hadvezéreinek seregeiben is, mint amilyenek K. J. Vorosi- lov és Sz. M. Bugyonii Első Lovas Hadserege és vörös partizán egységei, továbbá az 1918 januárjában Lenin által kezdeményezett Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg forradalmi hadosztályai voltak. G. J. Kotovszkijnak, a bolsevik partizánosztag parancsnokának, a rettenthetetlen lo- vasbrigadérosnak vezénylete alatt harcolt Djenyikin bandái ellen a Nógrád községbeli Hugyecz József. Közvetlen parancsnoka Nyikolaj Nyikol a levies volt: Az ugyancsak Nógrád községbeli Lesz Rudolf, a brijánszki erdő széliében, hosz- szában, Kijev, Leningrád, Kurszk és Szaratov térségében Grisa Biljukov alezredes egységében verekedett a fehérek és német intervenciósok ellen. Helytállásáért később a katonai rendőrségi csoport parancsnoka lett. Ez a hadszíntér olyan hadvezérek irányítása alá tartozott, mint Vorosilov és Ny. A. Scsorsz, a legendás Bogun-ezred létrehozója és parancsnoka. Frunze, Csapa'ev és Lazo seregeiben Be a Vörös Hadseregbe! És Tomszk vajon hány száz nógrádi paraszt és munkásembernek volt forradalmi nevelőiskolája? Hiszen itt alakult, fejlődött ki a magyarok első szocialista csoportja, amelynek Kun Béla, Seidler Ernő, Rabi- novics József, Münnich Ferenc, Reiner Károly, Szilágyi Imre, Pavlik Géza és még sokan — a későbbi kommunista mozgalom vezetői — voltak a tagjai. És a ma is csodált bátorságával, kiváló hadvezéri képességeivel szívünkbe zárt Csapa- jev, akinek vörös hadosztálya oly nagy győzelmeket aratott. Nagy büszkeség azokra az időkre emlékezni, — annál is inkább, mert több megyénk- fia, — köztük a nagybárkányi Hukits János is ott volt, harcolt a polgárháború nagy hősének, Csapajev hadvezérnek hadosztályában. Hukits különben 1919-től a moszkvai rend- fenntartó erőknél teljesített katonai szolgálatot. Különösen nagy számban vettek részt nógrádiak a türk- meríisztáni polgárháborúban. M. V. Frunze, a fáradhatatlan hadvezér, Kolcsak megsemmisítése után vezette csapatait a turkesztáni ellenforradalom leverésére. Ezekhez a csapatokhoz csatlakoztak többek között a mizserfai Bartha István, aki az I. Internacioná- lé nevét viselő „Vasdandár” kötelékébe tartozott, a salgótarjáni Turiczki János, aki a turkesztáni Vörös Hadsereg egyik egységének géppuskása volt, a zagyvapálfalvi Márkus József pedig a turkesztáni III Forradalmi Lovastüzér ezredben harcolt. Amikor 1918 őszén Szibériában az ellenforradalom megdöntötte a szovjethatalmat, Sz. G. Lazo, a Vörös Gárda Bajkálon-túli csapatainak parancsnoka a tajgán át Vlagyivosztok térségébe vezeti katonáit. S ezek között is ott vannak a nógrádiak. Brunda János a pásztói summásból lett bolsevik-szimpatizáns, hatva- nadmagával szökött meg a fehérek fogoly-táborából és lett a Vlagyivosztok—Csita—Ir- kutsz közötti, több mint háromezer kilométeres frontszakaszon a Lazo vezette tenger- melléki partizánmozgalom egyik csoportjának parancsnoka. Ugyanazon a frontszakaszon harcolnak a szovjethatalomért, a proletárdiktatúráért, a parasztnak földet adó szocialista forradalomért a Szirák községbeli Ruga András, a balassagyarmati Farkas Pál, a nógrádsápi Varga István és még sokan olyanok, akikről a mai napig is a forradalom névtelen hőseinek csoportjában kell megemlékeznünk. Brunda József a Garábon élő egykori vöröskatona mondotta el visszaemlékezései során, hogy 1915-ben fogolytáborból került bányamunkára. 1918 végén csatlakozott a Vlagyivosztok környéki partizánmozgalomhoz, de a diadalmas győzelem után is még évekig a Szovjetunióban maradt. A legmozgékonyabb orosz brigádokban dolgozott, lakatosként, kovácsként, vasútépítőként mindig ott, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Ott volt például a Harkov—Moszkva és a Moszkva—Kazany közötti vasA fehérgárdisták rémtettei útvonal helyreállításánál, amely fővonalon még 1920 elején is mindössze 4—5 pár vonat közlekedett, a régebbi napi 45 pár helyett, s amelynek a helyreállítása során végzett hősi munkáról Lenin is megemlékezett „A nagy kezdeményezés” című brosúrájában. A zagyvapálfalvi Márkus József — aki fél kommenciós uradalmi cseléd volt a háború előtt —, sebesülése után másodszor is frontra kerül, 1916- ban esik fogságba. Mur- manszkban vasútépítésnél dolgoztatják a cári hatóságok, majd a forradalom után Tas- kentbe kerül. Később itt áll a szerveződő 3. Forradalmi Lo- vastüzér-ezredbe és Usztanovsz- kij parancsnoksága alatt verekszik a fehérekkel, később megint Kolcsak hadai ellen harcol ezredével az Aral-tó környékén. Tarjáni András — Karancskesziből — ugyancsak a bolsevikok felhívására állt a dragonná bányászok közé, fejtette és küldte az ipar életét adó szenet a taskenti-körzetbe. Elsők között fogott fegyvert a bánya védelmében is. A nagylóci Novák István a Tomszki Járvány kórházban jelentkezett „szolgálattételre”, s amikor a kórház ugyancsak magyar parancsnoka figyelmezteti a tífusz következményeire, akkor is marad, hogy a Vörös Hadsereg, a partizáncsapatok és a Vörös őrség nemzetközi alakulatainak sebesültjein segítsen. Természetesen további, még alaposabb kutatás feladata kell hogy legyen az októberi forradalom nógrádi névtelenjei tevékenységének feltárása. Az ugyanis már most kimutatható, hogy a forradalmat védő és a szovjet államot győzelemre vivő Vörös Hadsereg internacionalistának tartott mintegy 30 ezredének mindegyikében ott voltak a nógrádiak is. Arra ugyanis végtelenül büszkék vagyunk, hogy apáink, bátyáink harcoltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom diadaláért, a szovjethatalom megvédéséért és teljes kiépüléséért. De még büszkébbek vagyunk arra, hogy a forradalmi harcot illetően jó tanulónak is bizonyultak; hogy a forradalmi jártasságokra képes harcosai is lettek a proletárdiktatúrának. És ez a forradalmi harci szellem a magyar kommunista és forradalmi munkásmozgalom élvonalába emelte a nógrádi proletármozgalmat, amely megőrizte forradalmiságát a negyedszázados fasiszta terror idején, az ország felszabadításáért kibontakozott harcban, de most a szocializmus teljes felépítéséért és a szocialista internacionalizmus kiteljesüléséért folyó harcban is. Nagy Ferenc .
