Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-26 / 280. szám
1967. november .26., vasárnap M06RÄ0 7 Vasárnapi levél A türelmetlen időről • Elszaladtak az évek. A hajdani tizenévesek közelednek a negyvenhez, s mitagadás akad, aki azt hiszi, mihamarabb kiejtik kezükből a zászlót, amit akkor fogtak fel, amikor még csupán hajnalodott a mostani nappalra. Érdekes ez a generáció. Az élet rendje szerint eljutott mindenhova. Néhány a a „csúcsról”, fontos posztról készít számvetést az elhaladott időről, mása pedig — túl az ifjúi lángoláson — higgadtan rakosgatja tégláját a társadalom emelkedő épületéhez. Érdemes megfigyelni magunkat: annak idején bor sem kellett a daloláshoz, most meg fehér asztal mellett is inkább csak dudolgatunk. „Sződd a selymet, elvtárs” — morzsolgatjuk magunkban és kissé magunknak az indulót, s egy szóval sem említjük a bennünk munkáló bizsergést, s azt sem, hogy megmelegszik a szívünk, öregednénk? No, nem, csak éppen mások lettünk, mint annak idején voltunk, amikor a MADISZ, az EPOSZ, majd a DISZ zászlaját vittük a menet élén, vagy a tömegben forró hangulatú ünnepeinken. Nem lehet azokra az évekre nosztalgia nélkül gondolni. Milyen türelmetlen volt az az idő! Vártak bennünket a falvakban, mert mindenkit feszített a tenniakarás. Hogy voltak közöttünk akarnokok is? Persze, hiszen a nemzedékek sorától mi sem különböztünk, nem voltunk zárt egység. S a velünk növök, a mába lépők, a társaságunkban menetelők sem képesek útitársak nélkül haladni. S most egy nagyobb lélegzetvételre időzünk valamelyest. Azt mondtuk az előbb: a társaságunkban menetelők. Hogy kikre gondoltunk? Azokra, akik hozzánk igazítják lépteiket, akik kritikus szemmel vizsgálják cselekedeteinket, akik néha azt mondják a derékhadra, hogy megöregedett. Szándékaik legtöbbje tiszteletre méltó még akkor is, ha néha előbb akarnak melegedni mint ahogy a tűz meggyullad. Pedig, — kevés kivételtől eltekintve — ők is látják, hogy a mában fogan a holnap, s az alap nélküli ház ingatag építmény. A mindennapi változások iramában gyakorta kerül szóba szerepünk és szerepük. Ki-ki a maga szájíze szerint értékel érdemeket, s mérlegel eredményeket. Azon vitatkozni: melyik prizma jó — majdnem felesleges fáradság. A hiábavaló percpazarlást nem tűri a „türelmetlen idő”, amelynek szerencsés részesei vagyunk. Meg aztán van bizonyos objektív mérce is. A köznyelv így fogalmaz: nézzük meg az asztalra tett dolgokat, s aztán mondjuk meg annak, aki letette őket, hasznos-e amit csinált, vagy haszontalan. A többit pedig hagyjuk estére, s, ha nincs jobb — vitatkozzunk róla akkor. Szórványosan, alkalmanként még felszínre kerül a megállapítás: bizonyos feszültség tapasztalható — mondjuk ki----a fiatalság, a középgárda és az idősebb g eneráció között. Találkozunk néhanapján világmegváltó elképzelésekkel. Nézzük meg ezeket közelebbről, mennyit érnek, s csak azután válaszoljunk. Azt persze ismerjük be: aki nem úgy indul az életbe, hogy megváltoztatja a világot, keveset érő ember, hiszen a szebb holnapba vetett hit már feltételez valamilyen elhivatottságot. Az idősebbekben és a középgárdában is megvolt és megvan ez. Különben nehéz elképzelni annak i a harcnak a vállalását, amit életveszély közepette is megvívtak koros harcosaink, a kommunisták legjobbjai. Ám az úgynevezett kezdeteknél, a negyvenes évek barikádjain sem lehetett volna helytállni álmok, tervek nélkül. Mi volt a kézben, mi tanított meg arra, merre és hogyan kell lőni? Az időt és kort álló elmélet, közvetlenebbül: a marxizmust—leninizmust terjesztő és aszerint dolgozó párt. Hogy ez így közhelyként hat? Vannak közhelyek, amelyek valódiságát, korszerű tartalmát még az sem nyövi el, hogy néhanapján akkor is emlegetik, amikor mást kellene mondani. A ránk köszöntő esztendő sok mindenben elüt az eddigiektől. Egyebek között abban is, hogy türelmetlenebb lesz és ha úgy tetszik kritikusabb. Lehet, és kell bizonyítani, versenyezni, argumentálni a készségeket, a tapasztalatot, az erőt, az ügyességet. Ám a kritika pontosan azt teszi majd mérlegre, hogy a törekvés egyezik-e a társadalmi szándékkal. Mert amikor bármilyen terv szóba kerül elsősorban azt kell nézni: milyen érdek sugallta. Az időseket, középkorú- akat és fiatalokat egyesítő párt kimondta a szót: gyorsabban kell előrehaladnunk, mert a régi formák egy része már kisebb intenzitással segíti nagy családunk holnapjának építését. Most aztán gyakran előtolakszik a kérdés: hol lesz helye a türelmetlenségnek, az átformálás üteme gyorsításának. A válaszért újfent a pártkongresszus megnyilatkozásához fordulhatunk. Summázva körülbelül így fogalmazhatnánk: mindenütt, ahol a máért és a jövőért tenni lehet. Tegyük azonban mindjárt az eddigiekhez, hogy a szó, csak önmagában, tettek nélkül keveset ér. Az a fajta türelmetlen idő, amelynek elébe megyünk józan igényeket, tartalmas tetteket sürget. Csak ezek nyomán halmozódik a társadalom nyeresége, csak a cselekvőén kimondott szó viszi előre az ügyet. Azt mondtuk az elején: elszaladtak az évek, s a hajdani tizenévesek közelednek a negyvenhez. Ami azt illeti korosodni sosem volt jó, de mit tehetünk! Az élet törvénye szerint halmozódnak az évek. Fehér asztal mellett is halkan dúdoljuk ifjúságunk indulóit. „Sződd a selymet, elvtárs...” — ízlelgetjük a régi íalt, s közben arra gondolunk: lassacskán a fiaink is i'elünk szőnek. Az ő kezük is egyre jobban rááll a cselekvésre, szolgálják az időt, ami türelmetlen volt akkor is amikor mi kezdtünk, s az most is, amikor ők is hozzánk igazítják lépteiket. Szolnoki István Készül a' világirodalmi lexikon A magyar irodalmi lexikon nagy sikere után az olvasók külföldi tájékozódási igényeinek kielégítésére nagyszabású világirodalmi lexikon szerkesztését kezdték meg az Akadémiai Kiadónál. Király István egyetemi tanár vezetésével hazai és külföldi szakemberek, tudósok közreműködésével szerkesztik a kötetenként mintegy száz szerzői ívre tervezett művet. Valamennyi számottevő kül földi világirodalmi lexikon anyagát tartalmazza, az adatgyűjtés során húsz külföldi világirodalmi lexikon és általános enciklopédia adatait dolgozták fel. Az Országos Széchenyi Könyvtár teljes könyves folyóiratanyagának világ- irodalmi vonatkozásait összegyűjtötték. Ezzel a munkával párhuzamosan elkészült a teljes magyar műfordítás irodalmi jegyzéke is. Eddig már ötvenezer külföldi író és nyolcvanezer műfordítás adatait regisztrálták. Szerkesztésénél az az általános irányelv vezeti a szakemberek tevékenységét, hogy a világirodalom elsősorban szép- irodalmi eszközökkel megírt műveit, íróit mutassák be a* olvasóknak. A tájékozódást olyképpen egyszerűsítik, hogy általános képet adnak az országok irodalmi életéről, irodalmi irányzatainak kialakulásáról, fejlődéséről. Több száz nép irodalmát ismertetik, a ma már nem létező országokét Is, mint például a kurd irodalmat. Az eddig megjelent világirodalmi lexikonoktól eltérően nagyobb terjedelemben foglalkoznak az arab és ázsiai országok irodalmával. Minden egyes arab ország helyet kap a lexikonban, olyan kis állam is. mint Kuwait. Méltó helyen és érdemeiknek megfelelő szinten ismertetik a fejlődésben levő országok irodalmi életét, eseményeit. Vietnamról például közel 100 címszó alatt olvashatunk. A nagyszabású mű első kötete a jövő évben jelenik meg és a következő években kerül sor a teljes sorozat kibocsátására. Wm minden a fitalistlihn > ''iy' v | Apró falvak — | nag\§köni/vtárgo Eddig csak népmesékben hallottam olyan faluról, amelynek életében hasonló szerepük lett volna bizonyos „ka- balisztikus” számoknak. Kérdem a tsz-elnököt: — Hány utcája van községüknek? — Három. — A lakosság száma? — Hétszázhetvenhét. — Épült új ház mostanában? — Tizenhárom, csak az idén. — Középiskolásuk? — Egy tucat. — Színház mikor járt itt? Keserűen tréfálkozva válaszol ... És itt, ennél a kérdésnél ki is buggyan belőle az apró falvak életének sok gondja, aminek megfelelőjét az ország más nagyon sok községében is fölleljük, ahol ezernél kisebb a lakosság lélekszáma. .. .A lakosság többnyire csak keskenyfilmes mozit láthat. .. .A művelődési ház egyetlen terem, így nem alakulhat ki nálunk klubélet, hely hiányában nincs mód a szakköri foglalkozások megszervezésére. .. .A könyvtárnak se önálló helyisége, se megfelelő választéka, holott, náluk a művelődés legfontosabb eszköze, a szórakozás legolcsóbb, legegyszerűbb formája az olvasás lehetne. A rengeteg apró faluban megfelelő színháztermet, korszerű mozit, sokfajta igényt kielégítő kultúrházat építeni, — erre a Dárius kincse sem volna elég. Azon viszont érdemes és szükséges is elgondolkodnunk, milyen ezekben a helységekben a könyvtárak helyzete. Mint azt az egyik megyei könyvtár munkatársa írja e kérdéssel foglalkozó értékes tanulmányában: csaknem 1000 olyan kisközség van hazánkban, ahol a könyvtárnak nincs még saját helyisége és „.. .ahol az elmúlt húsz évben új művelődési ház épült, gyakran maradt otthontalan a könyvtár, hiszen a reprezentatív rendezvényeket kedvelő „nagytermes” szemlélet nem kedvezett a könyvtárak befogadásának ...” Könyvállományuk tekintetében az apró falvak — látszólag — előnyt élveznek a nagyközségekkel, sőt a városokkal szemben is. Az ezer falusi lakosra országos átlagban jutó 1406 kötettel szemben a csöppnyi települések „csillag- rendszeréből” álló egyik megyében 1655, a másikban pedig 1989 kötet az 1000 főre jutó könyvállomány. De gondoljuk végig azt is, hogy menynyivel nagyobb, többféle érdeklődést kielégítő választékot kínál egy 3000 lakosú község 4500 kötetes könyvtára, mint a 200 lakosú falucska rendelkezésére álló akár 500 kötet is, pedig a statisztika szerint az utóbbiak helyzete kedvezőbbnek látszik. Növeli a helyzet hátrányos voltát, hogy a kis falvakban tiszteletdíjas, — érthető okokból — gyakran a szakszerű könyvtárosi munka abc-jét is alig ismerő gondozója van a községi bibliotékának, a könyvtár nyitvatartási ideje meglehetősen kurta és így tovább. Mi segíthetne ezeken a gondokon? Ami az ügy belső feltételeit illeti — könyvtárosképzés, olvasószolgálati munka, könyvellátási tevékenység stb. — azzal kapcsolatban a minap hozott fontos döntéseket az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács. A falu társadalmának azonban az állami intézkedéseken túl is bőséggel akad tennivalója a maga könyvtárainak istápolá- sa érdekében. Az első. a legáltalánosabb és legfontosabb feladat a falusi könyvpropaganda megjavítása. Ezen nem csupán a könyvtár munkájának, újdonságainak, szolgáltatásainak ismertetését értjük. Közvetve a könyvtár ügyét szolgálja az is, hogyha a boltban méltó helyen tárják a vásárlók elé az árusított könyveket. A könyvtárnak segít az is, ha leleményesebbé válik a helyi könyvterjesztés munkája, ha — a könyvújdonságok jegyzékét is olyan jó helyen függesztik ki, mint az újfajta mosószerek reklámját, vagy a vasárnapi labdarúgó-mérkőzés hirdetményét. A helyi földművesszövetkezetek és tsz-ek sokat tehetnek a könyvtárak helyiséggondjainak és állománygyarapításának ügyében. Sajnos, meg mindig akad tsz-veze tőség, amelyik nem látja, milyen szoros összefüggés van a közös gazdaság fölvirágzása és a tagság műveltségi színvonala között, s, hogy az utóbbiban milyen nagy szerepe lehet a vonzó környezetben elhelyezett, gazdag választékú községi könyvtárnak. És közvetve az apró falvak könyvtárügyének megoldását vinné előbbre, ha sikerülne valamennyire megoldani az „ingázók” jobb könyvellátását Külföldön több helyen ta- ■pasztaltam, hogy a vasúti állomásokon könyvkölcsönzé működik. Mégpedig nem olyarii mint a mi úgynevezett „kul- túrvárótermeink”, melyekben ottani olvasásra adnak kJ könyveket. A külföldi kölcsönzők1 az utazási idő hasz^ nosabb eltöltését akarják segíteni azzal, hogy akár két hétre is kézbe adnak 1—1 könyvet. Nálunk helyiséggondok akadályozzák e helyes gyakorlat átvételét. Nehéz ügy. Nem lehetne mégis tenni valamit azért, hogy ne legyen annyira nehéz? Bajor Nagy Ernő Délelőtt a sétányon Futó: Koppány
