Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-26 / 280. szám

1967. novemSer 26, vasárnap líőSB A Ö 3 Versenyfutás Sablonok nélkül A problémák Jövőre kezdődjek Közelebb nz étet követelményeihez Az ÉVM Nógrád megyei Épí­tőipari Vállalat szinte hónap­ról hónapra túlteljesíti tervét — adja hírül az újság —, és ilyen módon október végéig mintegy hétmillió forint értékű többlettermelést ért el. Szép eredmény, de a hír csak az igazság egyik oldalát mutatja. A jnásikon egyik-másik főépí­tésvezetőség több milliós defi­citje csúfkodik. Az is hozzá­tartozik a teljességhez, hogy a vállalat többletét nem a nép- gazdaságilag legfontosabb ob­jektumokon, hanem az úgyne­vezett limit alatt vállalt épít­kezéseken szerezte. Népgazdaságilag fontos ob­jektum? Tulajdonképpen — mondhatnák — minden épít­kezés fontos. Csakhogy az olyan építkezések, mint a ZIM Salgótarjáni Gyáregységének rekonstrukciója, a Síküveggyár edzőüzeme, a fémipari vállalat új traktorfülke-gyára, az öb­lösüveggyár rekonstrukciója, nemcsak a kivitelezés összegét tekintve emelkednek magasan az átlag fölé. Jelentőségük ki­fejeződik abban is, hogy ezek termelő üzemek lesznek. , ame­lyektől az állam nemcsak a befektetés egyszerű megtérülé­sét, várja, hanem azt is, hogy bennük értékek teremnek, amelyek gyarapítják a nemze­ti jövedelmet És kifejeződik abban is, hogy megépítésükkel, új és új munkahelyek szület­nek, elébe menve a megye fog­lalkoztatási gondjainak. Ha a vállalat idei tevékeny­ségét ebből a szemszögből vizsgáljuk, szembetűnő, hogy az említett ipari létesítmények kivitelezése messze elmarad a tervezett ütemtől. Ez alól ta­lán csak a Bányagépgyár ki­vétel, de már itt is azt mond­ják: várjunk még, ezen a be­ruházáson eddig földmunkák folytak, az alapozást éppen csak megkezdték. A problé­mák jövőre kezdődnek ... A szkepszis, amellyel lépten- oyomon találkozni, ha építke­zések kerülnek szóba, nem csu­pán az építtetökben erősödik. Kevés derűlátó nyilatkozatot hallani az építőktől is. A na­pokban a Síküveggyár edző­üzemének kivitelezésén jártam. A szép üvegfallal burkolt épü­let látványát csupasz téglafe­lületek rútítják. Oda kerül — mondják —, a klinkertégla­burkolat. — És mikor rakják fel? — kérdem a technikust. Megvonta a vállát. Azt 5 is szeretné tudni. Nincs klinker­tégla. Amióta korszerűsítették a téglagyárat — ironizál — azóta nincs. — És lehet, hogy akkor ér­kezik — fűzi hozzá — amikor a hideg miatt már nem lehet dolgozni a szabad ég alatt. Se­baj, tavasszal megcsináljuk . Ennél nagyobb gond, hogy pél­dául az üzem központi fűtésé­hez alighanem most gyártják a csövet valahol. Pedig novem­berben a módosított átadási határidő is lejár. Klinkertégla, cső... sorol­hatnánk az anyagokat, ame­lyek visszavetik az ipari épít­t A Palóc Múzeum új kiadványa Több százra tehető azoknak a cserépedényeknek a száma, ame­lyek a Balassagyarmati Palóc Mú­zeumban találhatók. Néhány év­tizeddel ezelőtt a sütésre, főzésre és tárolásra használt, cserépből készült edények jelentős szerepet kaptak a megye parasztjainak éle­tében. A Múzeumi Füzetek sorozatban rövidesen tanulmány Jelenik meg a Balassagyarmati Palóc Múzeum­ban őrzött cserépedények Eunk- clójáröl. A tanulmányt dr. Flórián Mária muzeológus állítja össze. 6 ugyanakkor gazdag képanyag Illusztrálja az edényeket a kiad­ványban». kezéseket. A ZIM-rekonstruk- ció építésvezetője a fülem hal­latára beszélgetett az ÉVM Borsod megyei Építőipari Vál­lalat lakatosüzemének egyik munkatársával. Az építésveze­tő anyagot, pontosabban laka­tosárut sürget Miskolcról. Kö­zölték vele: inkább kötbért fi­zetnek, képtelenek szállítani. A kötbért persze nem lehet az üzemi csarnok felső ablakko­szorújánál távnyitó szerkezet­ként beépíteni. Pedig a táv­nyitónak a beüvegezés előtt kell a helyére kerülnie. A be­üvegezés nélkülözhetetlen ah­hoz, hogy a téli hidegek idején foytathassák a munkát Mi lesz? Az építésvezető kesereg. — Tippeket adott a miskolci kolléga Üvegezzek ideiglene­sen. távnyitó nélkül, így meg így... Csakhogy a többlet- munkán kívül ez azt jelenti, hogy a későbbi szabályozásnál az üveg nagy része eltörik. Nemcsak a nagycsarnokkal van probléma. A konyha és étterem épülete egy esztende­je úgy áll, ahogyan most. Olyan acélszerkezeti elemekre volna itt szükség, amelyek nél­kül nincs vslaszfalépítés. nincs üveg-felrakás, nincs installáció, A szerkezetek gyártását a Nóg­rádi Szénbánya Vállalat nagy- bátonyi szolgáltató üzemeire bízták. Minden anyagot az építők adnak. De a szerkeze­tekből alig csurran, csöppen. Emiatt ha tucatszor nem ke­resték fel az építők vezetői a nagybátonyi üzemet, akkor egyszer sem. S ha megannyi ígéretet nem kaptak a szállí­tásra, akkor egyet sem. Még­sem érkeznek a szállítmányok, s az építésvezető hiába tervez­get, minden számítást keresz­tülhúz az anyag és a szerel­vény késedelme. — Fél esztendeig álltunk, mert késtek a vasbeton-ele­mek —, mérgelődik az építés- vezető. Mikor érkezni kezdtek a héjpanelok Tiszaszederkény- ből, leültünk, átdolgoztuk a programot Az éves miniszté­riumi kijelölés szerint itt har­minchárommillió értékű mun­kát kéne elvégezni. Ebből már semmi sem lesz, de elhatároz­tuk, hogy hacsak lehet, húsz­milliót felhasználunk a hitel­ből. Most a lakatosszerkezetek hiánya áll keresztbe az úton. Én nem értem, mi ez? A mun­kára a nagybátonyiak ajánl j koztak. És most itt van, ha fel­hívom őket' telefonon, kitérő válaszokat kapok, pedig egyik határidő jár le a másik után. Nagybátonyi lakatosszerke zetekre vár az öblösüveggyári rekonstrukció, más építkezé­sen más anyagra várnak. Per ■ sze, szó sincs róla, mintha csak az anyaghiány lenne a bűnös az ipari építkezések ki­vitelezésének lassú üteméért. Nehéz például megérteni, hogy a járműfejlesztési program vég­rehajtásához is fontos, éppen ezért a kormány által kiemelt balassagyarmati traktorfülke gyár építésén miért pangott a munka egész nyáron. A trak- torfülke-gyár jövő évre olyan termelési programot kapott, amelynek megvalósítására szá­mít a népgazdaság: exportra készülő traktorok fülkéit kell jelentős mennyiségben előállí­tania. De ha az építők így ha­ladnak ez a terv is meghiúsul! Ennek ellenére a kivitelezés elhúzódásának alapvető oka mégis az építőanyag és a sze­relvény hiánya a Nógrád me­gyei ipari építkezések zömén. Milyen kilátások vannak a jövő évre? A minap beszélget­tem erről a vállalat egyik ve­zetőjével. Előfordult — mond­ta —, hogy a megrendelésün­ket még felár felkínálása el­lenében sem fogadták el. Ami­kor célprémiumot ajánlottak fel, a korábban teljesen leter­helt kapacitások hirtelenében if elszabadul tak. És mindez azért, mert az anyagipar fej­lődése nem tart lépést az igé­nyekkel. A közelmúltban az egyik miniszterhelyettes meg­beszélést folytatott kilenc ki­vitelező vállalat vezetőivel. Az iránt érdeklődött, milyen „fel­futásra” számítanak 1968-ban. Nos, az építési kedv — min­den híresztelés dacára — alig­hanem jövőre sem lohad. Az említett vállalatok a beérke­zett igények alapján általában tizenöt-húsz százalékos ter­melésemelkedésre számítanak. A miniszterhelyettes megcsó­válta a fejét: az anyagipar jö­vő évi várható fejlődése csu­pán hétszázalékos növeke­dést képes „táplálni”. Vajon az ÉVM eljut-e egy­szer oda, hogy az anyagipar fejlődési indexe megelőzi a kivitelező iparét? Csizmadia Géza „Továbbra is törekednünk kell arra, hogy a pártéletből kiküszöböljük a formális elemeket „üresjáratokat”. (A IX. kongresz­szus határozatából.) Nálunk társadalmi rangja van az újítónak, az újításnál!:. És korántsem csak technikai értelemben. A gazdaságirányítás reformja társadalmi méretű újítás, felváltása egy lé­nyegében elavult mechanizmusnak. A pártéletben is mind több szó esik a sab­lonok, a beidegződött formális vonások ellen. Egyáltalán nem azért, mert ez a jellemző, hanem mert ezzel is lehet találkozni. A kongresszus sürgetőleg szólt az új munka- módszerek, formák bevezetéséről, alkalmazá­sáról. Természetesen csak azokat a formákat kárhoztatjuk, amelyek nem felelnek meg a munka tartalmának, nem igazodnak a köve­telményekhez, nem hatásosak. Megyénkben is sok pártszervezet, pártbi­zottság keresi a célszerű, új utakat, alkal­maz hatékonyabb eszközöket a politikai mun­kában. Az acélárugyári kommunisták kez­deményezésére Salgótarján több nagyüze­mében jelentősebb szerephez jutottak a pártcsoportok. A két taggyűlés között tar­tanak összejöveteleket. Tartalmi megnyilat­kozásaikat illetően amolyan kisebb taggyű­lések ezek. Ez frissítőleg hatott az aktivi­tásra. így azoknak a véleményére is lehet számítani, akik a taggyűléseken bátortalan­ság miatt hallgattak. A pártbizottságok job­ban ismerik így a kommunisták, az üzem dolgozóinak véleményét. Igen hasznosak a „kérdezz, felelek” taggyűlések is, amikor a titkár nem készít előre beszámolót, hanem közvetlenül válaszol a tagok által felvetett kérdésekre, nem ritkán bíráló észrevételek­re. Kár, hogy ezt a jó kezdeményezést nem követik mindenütt. A „kérdezz—felelek” taggyűlések ott voltak tartalmasak, ahol a pártvezetőség már jóval a taggyűlés előtt kikérte a tagok véleményét: ki, mire kíván­csi. A rétsági járási pártbizottság munkatár­sai úgymond: nem látogatóba menned egy- egy községbe, intézménybe, hanem ha kell egy vagy két napot is eltöltenek ott. Nem csupán a titkár tájékoztatására korlátozódik a tevékenységük, hanem munkatársakká, segítőkké, tanácsadókká válnak. A salgótar­jáni városi pártbizottság vezetői pedig azt iktatták munkaterveikbe, hogy időnként az apparátus több vezetője, munkatársa felmé­ri egy-egy vállalatnál, intézményben folyó pártmunkát, s azt értékeli a munkahelyi pártvezetőség, üzemvezetőség előtt. A felsoroltak csak, példák azokból a tö­rekvésekből, amelyek a pártmunka haté­konyságát hivatottak hatásosabban szolgál­ni. Az útkeresés számos pártszervezetünk vezetőit áthatja. A pártmunkába egyáltalán nem illik bele a hivatalnokszemlélet. Az élet­re, az emberek magatartására gyakorolt ha­tás úgy eredményes, ha gyorsan megy vég­be, változatos eszközökkel. A határban, a munkahelyen megforduló pártmunkás köz­vetlen benyomásai sokszor hasznosabbak a legjobb tájékoztatásnál is. Valóságosabb az élet kontrollja. Ez a szándék diktálja párt- szervezeteinknél az új alkalmazásának ke­resését,' gyakorlati megvalósítását. A kedvező tapasztalatok mellett azonban szólni kell a munkát kísérő néhány vissza­húzó jelenségről is. A jó, az eredményes eszközök erősebben mutatják meg a hibá­kat. Itt-ott találkozunk még a rutinból szár­mazó „letudási” szemlélettel. Eljön az ide­je egy taggyűlésnek, s a titkár gyorsan ösz- szeállítja a beszámolót. Az ilyen referátu­mok aztán nem számolnak mindig az adott helyzettel. A sablont különösen az ilyenek­ben lehet felismerni. Idejét múlta az a felfo­gás, hogy a taggyűlést csak *a külpolitikáról adott fejtegetésekkel lehet kezdeni. Nem azt mondjuk, hogy ez mindig szükségtelen. Nagyon is szükséges, amikor fontos nemzet­közi kérdésekkel, konfliktusokkal kapcso­latban kell az embereknek hangjukat hallat­ni, állást foglalni. Nem mondjuk azt, hogy mindent pótol a tv, a rádió a sajtó. Az azonban köztudott, hogy a világ eseménye iránt érdeklődő emberek igen tájékozottak. Ezért a beszámoló külpolitikai része oly­kor felesleges Is, hiszen egy külpolitikai mérleghez igen nagV tájékozottság, bizonyos nyelvismeret szükséges. A kölcsönvett sza­vak és gondolatok unalmat, érdektelenséget támasztanak. A lapos beszámoló pedig pró­bára teszi a hallgatóság türelmét. A Sziráki Állami Gazdaság egy taggyűlé­sén is valamilyen „letudási” szándék érvé­nyesült, amikor a főkönyvelő egy nagy ív­ről minden bővebb magyarázat nélkül is­mertette a gazdaság költségtényezőit. El­mondta milyen termelési ágra, milyen költ­ségszintet terveztek. Arra azonban, hogyan alakult a termelés egyik vagy másik ágazata mi mibe kerül, nem kaptak választ a hallgatók. Pedig az élet nem tűri az igénytelen elna- gyolást, a levegőben mozgó általánosságo­kat. Alapos elemzés szükséges, mert a szel­lemi erő csak így hat formálőlag a gyakor­latra, az emberek magatartására, cseleke­deteire. Ellenkező esetben a szavak üresen csengenek, s érdektelenséget szülnek. Érvek, meggyőző példák nélkül nincsen szenvedély, cselekvésre való ösztönzés. A szenvedélyes hangú beszámolók, viták — természetesen ha mértéket is tartanak — sokáig emlékezete­sek maradnak. Viszont a sablon, a „töltsük ki az időt” szemlélet csak nehezíti a párt­munka gyakorlatát, hatása pedig korláto­zott, vagy éppen ellenkező azzal, amit eset­leg eredetileg célként kitűztek. Vajon nem a sablon kísért-e akkor, ami­kor esetenként halljuk: ezzel meg ezzel meg kell várni a taggyűlést; ki legyen az elnökségben; ki adjon választ. Nagyobb önállóságot, bátrabb döntési készséget kell tehát tanúsítania a pártmunkásnak. Ez ta­lán néha kényelmetlen, s bizonyos kocká­zattal is jár, de lehet-e kockázat nélkül va­lamihez is hozzákezdeni. Nem lehet arra várni, hogy majd mások döntenek. Sürget­nek a tennivalók, s ha késlekedünk, eset­leg bizonytalanságot támasztunk. Persze nincs arról szó, hogy mindent a fejetetejére kell állítani. Arról viszont igen, hogy gyor­sabban, változatosabban alkalmazkodjunk az élet által támasztott követelményekhez. Gulyás Ernő Az árkosszemíí Kollár A falu szélén, az utolsó ház előtt csak az üres üzemanyagos hordókat találjuk. A traktorosok már a domboldalon járnak a lánc­talpasokkal. Nehéz lenne utá­nuk menni, de szerencsére, az integetésünket észreveszik. Megállnak, lehalkítják a mo­torokat, s ballagnak lefelé. — Az a fiatalabb a segéd­vezető? — kérdem Fukszreiter Vendel üzemegység-vezetőt, akivel elindultunk az emberek után a karancskeszi határba. — Dehogyis — nevet az üzemegység-vezető —, az egyik DT felelős vezetője. A legjobb traktorosok közé tartozik. A mester és a tanítványa — int a közeledő traktorosokra. Magasságra egyformák, de egyikük gyerek még. A fiata­labb, ifjú Kollár József, az idősebb, Laczkó Ferenc. S va­lóban a mester és a tanítvány, mert a kis Kollárt — így hív­ják a fiút egymás között a traktorosok — Laczkó Ferenc tanította a szakmára. A taní­tás alapos volt. Az ifjú ugyan­is nem tiszteli az idősebb ér­demeit. Azt mesélik a kesziek. hogy a munkában igen-igen megszorítja a mestert a tanít vánv. — Szerencse, hogy meglát­tuk az integetést, mert ha felérünk a dombra, kereshet­tek volna minket — mondja Laczkó. — Mentek a másik munka­helyre — jegyzi meg az üzem­egység-vezető. Laczkó bólint. — Igyekszünk míg jó az idő — szól közbe ifjú Kollár. — Már nem sok van hátra, de jobb lesz magunk mögött tudni... — Mennyi az a nem sok? — kérdem. Kollár nem jön zavarba. — Hatvan holdnál nem le­het sokkal több — válaszol. Jól mondta, mert az üzem­egység-vezető hatvannégy holdról beszélt az imént. Szép eredmény. Csaknem négyszáz holdat kellett felszántani a Kisterenyei Állami Gazdaság kárán cskeszi ü zemegységében. Ami hátra van, már csak né­hány napig tartó munka. — Hogyan sikerült ilyen ügyesen megoldani a felada­tat? — kérdezem Laczkótól. — Sokat segített a jó idő. nagyrészt ennek köszönhető — szerénykedik a zömök trakto­rista. — jó időben is lehet lassan =s rosszul dolgozni. A kis Kollár nevet. — Aki lassan, meg rosszul dolgozik, az rosszul is jár — jegyzi meg, mielőtt Laczkó válaszolna. — Az keveset kap — mutatja ujjaival a pénzt A hideg frissre csípi az ar­cunkat. Laczkó magyaráz. — Szó, ami szó: érdemes jól dolgozni, megtaláljuk a számításunkat. A DT-vel nor­málholdanként a szokásos hat ötven helyett nyolc húszat kapunk. De van más ösztönző Is. Ha túlteljesítjük a mű­szaknormát, minden újabb hold megszántása után tíz. éj­szakai műszakban tizenöt fo­rintot adnak. Ez majdnem egy másik ke­reset. Igaz, alaposan meg kell dolgozni érte, de ezekről az emberekről el lehet mondani: becsülettel dolgoznak. S a többiekről is, az üzemegység valamennyi dolgozójáról: — Megérdemlik az emberek a premizálást, mert határidő­re elvégzik a munkákat — mondja Fukszreiter. — A ve­tést például határidő előtt egy nappal, október tizenki­lencedikén befejeztük. S azt hiszem, a mélyszántás is meg­lesz december elsejére. A két traktoros összenéz. egymásra kacsintanak, mintha mondanák, „az csak természe­tes”. A kis Kollárból azonban csak kikívánkozik a szó. — Dolgozunk mi. csak a gé­pek bírják. Szeretünk dolgoz­ni. A lelkes fiatalemberről azt beszélik, hogy megszállottja a gépnek. Vékony, törékeny. Az arca is kissé lányos Meglep, mikor mondja, hogy húszéves. Sokkal fiatalabbnak gondol­tam Nehéz elképzelni a kis Kollár figyelő arcát, például amikor éjjel szánt. Pedig úgy ismerik Karancskesziben. mint aki nem hagy rossz munkát maga után. — Nehéz lehet ez a munka — mondom. Elmosolyodik. — Meg kell szokni — vá­laszol. — Egyetlen munka sem nehéz, ha szívesen végezzük Ezt az utóbbit a kis Kollár nagyon határozottan mondja Lám, rájött az örök igazság ra, amire a nála idősebbel' sem mindig tapintanak rá Kollár Jóska megszerette a traktort. szereti a falut, it‘ akar élni, dolgozni. — Milyen iskolát végeztél ’’ — kérdem. — Nyolc osztályt, meg tan­folyamot. .. — mondja kissé bizonytalanul. — Nem sok. Megvonja a vállát. — Nem akarsz szakmunkás lenni? Az üzemegység-vezető köz­bevág. — Szakmunkás lesz Jóská­ból. Traktorosaink elvégzik a növénytermesztő-gépész tanfo­lyamot és szakmunkás-vizsgát tesznek a végén. A kiss Kollárt figyelem, akiből ez a bejelentés nem váltja kj az előbbi lelkese­dést. Valószínű, hogy inkább gyakorlati érzékű, amit a pél­dásan elvégzett munkája is bizonyít. Azonban a szakmun­kás-vizsga számára is elen­gedhetetlen Ez a kis kitérő azonban nem árnyékolja be a hangulatot. Kollár is mosolyog ismét Bú­csúzunk, amikor Laczkó meg­jegyzi. — Említse meg a többieket is! — De kiket? — kérdem, niire kezdi: Magyar Istvánt. Szőllős Zoltánt, idős Vankó Pált — türelmetlen mozdulatot tesz a kezével — hagyja, fel lehetne -orolni mindenkit. Kezet fogunk. A kis Kollár mosolyog. Ekkor látom milyen árkos a szeme. Pádár András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom