Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-22 / 276. szám
4 WOG R ÄD 1967. november 22., szerda Ma ^asra könnyen, gyorsan Bemutatjuk a bolgár gyártmányú EV—210 típusú, villamos meghajtású targoncát, óránként 4—5,5 kilométeres sebességgel halad. Emelési magassága 3,3 méter; megengedett legnagyobb terhelése 630 kilogramm (Foto: Fehér István) 4 szovjet társadalom szerkezete Tízezer lakosra huszonöt orvos A Szovjetunió népessége jelenleg 235,5 millió fő. Ebből 83 millió a munkás és az alkalmazott, s körülbelül 20 millió a kolhoztag. Miközben az ipari termelés az 1913. évihez viszonyítva 71-szeresére nőtt, az iparban, az építőiparban, a közlekedésben és a hírközlésben foglalkoztatott dolgozók létszáma megnégyszereződött, viszont a mező- és erdőgazdaságban foglalkoztatott dolgozók számaránya 75%-ról 31%- ra csökkent. A közoktatásban, az egészségvédelemben és tudományban foglalkoztatott dolgozók számaránya nőtt a legnagyobb mértékben, mégpedig a forradalom előtti 1%-ról 14%-ra. S még a forradalom előtt a lakosság 4/5-e írástudatlan volt, ma minden 100 lakos közül 36-nak felső- vagy középfokú végzettsége van. Az emberek életének átlagos hosz- sza a Szovjetunióban 32 évről 70 évre emelkedett. Az országban 10 000 lakosra 25 orvos jut, több mint az Egyesült Államokban és a fejlett nyugat-európai országokban. A Szovjetunióban 712 000 tudományos dolgozó működik — a világ tudományos dolgozóinak egynegyede. A tárgyalóteremből Koplaltatták a diákokat Salgótarjánban, a gépipari technikum kollégiumában éveken át foglalkoztatta a diáktanácsot, hogy a koszt kevés is, gyenge is. Sem a szülők, sem a fiúk nem értették, miként lehetséges, hogy amíg országszerte kitűnő a kollégiumi ellátás, éppen a megyeszékhelyen igen rossz. A magyarázat első bizonyítéka ez év tavaszán került napvilágra: a konyhai dolgozók egyike ruhája alatt élelmiszert próbált kicsempészni a kollégiumból. Előbb a rendőrségen, majd a salgótarjáni járásbíróság előtt bontakozott ki teljes kép arról, milyen fokú lelkiismeretlenségre ragadtathat embereket a kapzsiság. Zéti Imréné szakácsnő megengedte beosztottainak, hogy zsírt, cukrot, halat és más élelmiszert hordjanak el a konyháról; feltételül csupán annyit kötött ki, hogy erről senkinek ne szóljanak. A tolvajkodás szűnni nem akaró folyamata miatt fordult sorozatosan elő, hogy a fejlődő szervezetű fiúk egy része „csak” húst nem kapott a főzelékre, mások időnként vacsora nélkül kerültek ágyba. A konyhai beosztottak és főnöknőjük odáig süllyedt, hogy az ajándékcsomagok csokoládéját is megdézsmálta. A nyolctagú bűnszövetség valamennyi tagja nyugodtan fosztogatta a társadalmi tv.(lajdont, hiszen ebbe Fehér Nándomé gondnok is bekapcsolódott, az a személy, akinek éberen kellett volna őrködnie a diákok jóltartása fölött Jellemző e bűnszövetségre, hogy kilenc tagja közül hatnak fejlődésben levő gyermeke van; — s hogy e féltucat asszony vadidegennek tekintette mindazokat a gyermekeket, akiknek főzött. Huszonnégyezer forint értékű élelmiszert sajátított el jogtalanul Zéti Imréné és nyolc társa. A salgótarjáni járásbírósága vádlottakat társadalmi tulajdont károsító, folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett sikkasztás bűntettében mondotta ki bűnösnek. Zéti Imré- nét, aki egymaga tizenötezer forintot meghaladó kárt okozott, kétévi — szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő — végrehajtható szabadságvesztésre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. Fehér Nándomé volt gondnokra tízhónapi — szintén végrehajtható — szabadságvesztést szabott ki a bíróság. K. Gyulá- né, D. Ferencné. B. Imréné és N. Pálné büntetése héthónapi, K. Józsefnéé és L. Józsefnéé hathónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztés. A járás- bíróság valamennyi elítéltet kötelezte a bűnügyi költség és az okozott kár megtérítésére. A vádhatóság képviselője az ítéletet tudomásul vette. Zéti Imréné és védője, valamint Fehér Nándomé és védője három napi gondolkodási időt kért. A próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott elítéltek vonatkozásában a salgótarjáni járás- bíróság ítélete jogerős. Haj ki! Kisze, haj! ódon, bolthajtásos kapu vezet a balassagyarmati Szondy utcai óvoda belső helyiségeibe, a széles cserépkályhával jól befűtött folyosóra, a foglalkozó termekbe és a parányi irodába. Az iroda fala alig látszik a dicsérő oklevelektől, amelyeket a vezető óvónő dr. Kárpáti Béláné kapott a nőmozgalomban, a tisztasági versenyben, az iskolák és óvodák megsegítésében végzett munkájáért. A fiókok másfajta trófeákat őriznek: fényképeket, amelyeken csillogó szemű gyermekek nézik az óvónénik által rendezett bábjátékot, vagy ők maguk játszanak el egy-egy mesét mulatságos bábfigurákkal a kezükben. Nagy segítség ez a nevelésben, a gyermekek ügyességének, képzelő erejének kifejlesztésében. — Hogy jött arra a gondolatra, hogy bábozzék? — kérdezzük a vezető óvónőtől. — Öh, hiszen ez együtt jár az óvónői hivatással — feleli. — Huszonhat éve annak, hogy az első bábokat elkészítettem, akkor jöttem ki a képzőből. Amikor Balassagyarmatra kerültem, tizenkét évvel ezelőtt, bábozó csoportot alakítottam a kultúrotthon igazgatójának kérésére, nyolc felnőtt taggal. Azóta már gyermekcsoportunk is van a Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskolásokból. És megkezdődött a balassagyarmati bábozók diadalútja az országban... Először csak a helyi kultúrotthonban léptek fel, azután már a járási fesztiválokon, megyei seregszemléken is. Így hozott el a gyermekcsoport ezüst- és aranyfokozatokat, s a felnőttek a tavalyi KISZ kulturális seregszemlén aranyoklevelet. S ami még ennél is többet jelentett a felnőtt bábozók számára, az a dicséret volt, amit a békéscsabai nemzetközi bábfesztiválon kiérdemeltek. A bábozás sikere a műsorválasztáson is múlik, s nem véletlen, hogy a legnagyobb tetszést mindenütt a „Kiszejárás palócföldön” című eredeti népi játékkal aratták. Ezi az őrhalmi népszokást dr. Manga János gyűjtéséből választotta ki és dolgozta fej bábjátékká dr. Kárpáti Béláné. A „Kisze” a néphit szerint minden ártó erőnek, bajnak betegségnek a megtestesítője. Virágvasámapján a lányok, kezükben a csupasz „Kisze- bábbal”, végigjárják a falu házait és ruhát kémek számára mindenkitől, hogy felöltöztethessék. Messziről hallani az énekszót, amivel útjukat kísérik, kiénekelve az adakozók nevét, s azokét is, akik nem adtak semmit. Amikor felöltöztették a Kiszét, elindulnak vele a patak partjára, zöld ággal megveregetik és bedobják a vízbe. „Behozzuk az egészséget, Kivesszük a betegséget, haj ki, kisze, haj...” Ezt énekelik és utána táncolva, dalolva hazamennek. Évfordulóra emlékezünk Kilencven é Ady Kilencvenedik születésnapját ünnepeljük Ady Endrének, s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála félévszázados évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség-szándékot. Hun, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a l’art pour l’art polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus mű. A Nagyúrra magasított és a szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem is a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek, és az egyetlen versnek kiélezett értékrendje. Aki „mindennek jött”, annak sohasem egy—egy vers csiszolt- ságá a legfontosabb. A Min- den-t nem néhány vers, de ciklusok és kötetek egésze. zettei íarkasszemet aézvt Jean Jaurés, Kincs Gyula vug> Lu- boly életére emlékezem. De lehetetlen észre nem venni, hogy a Páris, az én Bako- nyom képében és gondolatában Ady élményei mennyire hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű európai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú „szegény- legények” is bujdokolnak ekkor Európa „Bakonyai”-ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy Capri szigetére húzódva Gorkij. Kora egyetemes, világtörténelmi kilátópontjára emelkedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet, s a hazai társadalmat. Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, ami benne magyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen; de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítani éa elérni. Jellegzetes magyarság motívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részeseíj amelyet a történelem alakulóváltozó sodrában á költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez fölmagasodó öntudatáért folytatott; Mindehhez csupán egyetlen — születésnapjához is illő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá lírájában szülőföldje, a szilágy, sági Érmellék és Érmindszent. Nemcsak olyankor, amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben oátrlája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásait érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők nehéz sorsában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kunné „közönséges” tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyűrkőzése. iben, s téli „rettegéseiben”. A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady líra! képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel, emberivel. Mert benépesül a táj: munkába gömyedőkkel és megalázottan töprengőkkel, pócsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkal. Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”-okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglőkkel. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s Dózsa szavára mozduló jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegény- legények bánatával és nekikeseredett kurucok lobogásá- val. Így nő Ady költészetében Érmindszent, miként az egész ország, egyetemes pontjává a világnak. Világtörténelmi sodrásban él és alakít Ady fantáziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „fu- tós utcái” is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közt, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangokénak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesítő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a történelemijen a szocializmus országútjává vált. Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1900-as évek elején, mint ami. lyen Az anya Gorkijának alkotói cselekedete volt. Koczkás Sándor vészgőg program-verse? Van benne e polémiából is valami, s tagadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez az ars poetaca, mint ahogy teljesebb és nagyobb igényű Ady lírai életművének a valóságos életet poetiíáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hun király, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? En voltam Ür, a Vers csak cifra szolga. milliómmal hullni; ez a szolga dolga, | Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. Ennyi a játék. S az óvónők sokszor a padlásra vitték a Kiszét, gondolván, hogy sokan ismerik már, nem érdekelheti a közönséget. De a régi szalma- bábot újra és újra le kell hozni a padlásról, felöltöztetni cifra ruháiba, mert nemcsak a fesztiválokon aratnak sikereket vele, hanem egy-egy külföldi turistacsoport is szívesen tapsol az ügyes bábozóknak December végén pedig — ezúttal először — a Magyar Rádió sugározza a balassagyarmati óvónők palóc műsorát Az ősi varázslatokat idéző Kisze-járás, a népiélek legmélyebb rétegeiből merített játék művészi feldolgozása nem volt könnyű feladat. Kárpátinénak sokat kellett tanulnia, szakkönyveket olvasni, tanfolyamokra járni, míg ilyen tökéleteset alkotott és még többet foglalkozni, a nem is erről a vidékről származó, óvónő társaival, míg a hamisítatlan palóc nyelvjárást elsajátították és úgy tudnak énekelni, mint a valamikori őrhalmi lányok a virágvasárnapi Kisze- járásokon. K. E. sorozata közelítheti csak. A mai — Mindenséget ostromló — költői vállalkozások igényeit tulajdonítanánk Adynak, a mai poéta vallomását aktualizálnánk, aki „kozmosz-szí- vű”-nek nevezte a század- eleji költőt? Semmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már: a Hun, új legenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önéletrajzában négy új hangú kötete törekvéseit és tapasztalatait összegezte: „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket”. Adynál a „mindent elmondás” költői igénye a mérték, amelyhez alkotó tevékenysége minden részleges mozzanatát méri. Ady Endre lírai szintézise végletes élmények állandóan kiélezett és szinte drámaian dialektikus szembesítéseiből született. Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tízkötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága: szorongással a Duna-, nosztalgiával a Szajna-, figyelő fantáziával a Néva-part- ján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült újjongás, amelv- lyel a Csák Máté földje ellen sorakozók, a Riviérára lelátogató hegy-bajtársak, s a Nikoláj pályaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennyiféle helyen és alakban: nyárvégi lehullt levelek „züm-züm”-jében a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve a mindszenti temetőben, s a történelmi vég-
