Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

1967. október 22., vasárnap

NOCH A D

7

Vasrírnapi levét

A védnökségről

Szinte mindennapos mostanában, hogy érdekes képzőművészeti gyarapodásokról adhatunk hírt hasábjainkon. Szives örömmel teszünk eleget az effajta kötelességeknek, mert azon túl, hogy újul, növekszik a város, a nógrádi iparmedence szíve, az sem közömbös: az építő tendencia milyen esztétikai törekvésekkel és eredményekkel párosul.

Hamarjában összegezni sem tudom a műalkotásokat, melyekkel Salgótarján a legutóbbi időben tartalmasabb, színesebb és látványosabb lett. A számláló sétát a Tóstrandtól kellene elkezdeni, úgy ereszkedve kacskaringósan lefelé az új megyei kórház, az acélárugyári városnegyed, a pártszékház, a művelődési ház, a megyei tanács és a mögöttes rész nyomvonalán. S nem vagyok egészen bizonyos, hogy mindent érintettem, ahova mostanában került, vagy a közeli napokban kerül neves alkotók műve: szobor, domborítás, vagy mozaik.

Roppant szegény volt ez a város köztéri alkotásokban is. Érdemleges, számottevő művet alig is mondhatott tulajdonának, s most lassan a bőség zavara kelt örvendezést bennünk, ha számlálni próbáljuk szerzeményeinket. Immár egész művésztábort tarthatunk szövetségesnek, amely a városszépítésben oldalunkon serénykedik. Jelentkezési rendjükben: Csohány Kálmánt, Makrisz Zizit, Andrási Kurta Jánost, Tarr Istvánt, — immár második munkával —, ifjú Szabó Istvánt, Kalló Viktort, Dabóczy Mihályt, Blaski Jánost, Laluja Andrást, Marton Lászlót, Somogyi Józsefet, Varga Imrét. Ám velük még távolról sem teljes a névsor.

Szaporodnak városunk gyönyörködtető látványai középületeinkben és tereinken, s velük esztétikussá nemesül a környezet. Sétányokat, parkokat teremtünk köréjük, illő és méltó keretet becsülésükre.

E napról napra gazdagodás látványa engem elgondolkodtat valamin, s nyílván másokat is, akik örvendező szemlélői a város növekedésének és szépülésének. Az foglalkoztat: lesz-e gondunk arra is, hogy olyannak őrizzük meg értékeinket, ahogyan művészek és építő városlakók most megteremtjük? A műalkotásvédelem itt eddig kevésbé ismert gondja nyomaszt: meglelni, s megteremteni azt az eszközt és módot, amely védelmet nyújt az alkotások mostani sértetlenségének. Megyei kirívó eset nyomán, — sajnos —, okom van aggodalmasnak lenni, — ezért érzem, idejénvalónak a témát.

Elégedetten látom: a főtér rendezési munkáin gondos őr vigyázza a terebélyesedő betonöntvényt, melyen majd a felszabadulás emlékműve áll. De nem mindenüvé jut ilyen éber vigyázás. A feladat szerintem elsőrendűen társadalmi ügy.

Néhány évvel korábban többször cikkeztünk egy szép és eredményes önkéntességről, melyet a Madách gimnázium ifjúsága a Zója liget védelmére vállalt. A liget mai látványa azt sejteti, hogy a vállalás — talán nem egészen a fiatalokon múlón — érvényét vesztette, feledésbe ment. A korábbi kedves sétány méltatlanul gazossá vadult.

Tanévnyitó előtt néhány adatot kértem a város oktatási vezetőitől. Mindent egybevetve csaknem tízezer tarjáni iskolást összegeztünk. A város tehát az utóbbi években iskolavárosi rangra nőtt, két tekintélyes gimnáziuma is van; az összlélekszámnak mintegy negyede tanulmányokat folytató fiatalokból tevődik. Üj városrészünknek, a Pécskő utcába két tanintézet is jutott. A leggondozatlanabb, a legelhanyagoltabb képet mégis, minden jószándékú törekvés ellenére éppen ez a városrész nyújtja. A rendezetlenség látványán persze nem térhetünk ki az ok, s az indok elől sem: a nagy gyermeklétszámú településnek és iskoláiknak nincs játszótere. A gyerekek ott foglalatoskodnak, ahol tudnak, s ez nem jár felfordulás, rongálás nélkül.

Ez a jelen. De jó volna immár most távolabb tekinteni egy kicsit, s legalább alapjait megvetni a városvédelmi, parkvédelmi, műalkotásvédelmi lehetőségeknek.

Arra gondolok, ami a statisztika adataiból szinte kézenfekvőn kínálkozik. A Madách gimnazisták korábbi példája szerint. Általánosabbá és szélesebbé kellene éleszteni az elhervadt mozgalmat.

A városban csaknem tízezer diák él: általános- és középiskolások, ipari tanulók. Űttörők és KISZ-fiatalok, akik mozgalmi kereteikben annyi szép és hasznos buzgalomra vállalkoznak. Mért ne lehetnének éppen ők a szépülő és gyarapodó város értékeinek patrónusai, parkok és szobrok védnökéi, oltalomba fogadói, társadalmi ifjú őrei, felvigyázói?!

Kiteljesedésében nekik lesz szép ez a város, maguknak védik, — ha a holnapnak, s a holnaputánnak megvédelmezik. Akik annyi nemes, jó ügyért készek ' hevülni, mért ne állhatnának egy hihetően eljövendő mozgalom szolgálatába?

Pedagógusok a tantestületeikben, szülői munkaközösségek, ifjúsági szervezetek a maguk helyén és eszközeikkel lendítő rugóivá lehetnek az ügynek, a „Szép Salgótarjánért" mozgalom elindulásának. Ösztönző kezdeményezésük nyomán nagyszerű hálózata épülhet ki a városvédelemnek, az eredményes értékmegóvásnak, a tudatos, vagy meggondolatlan kártevők ellen.

Van mit védeni most már, s nem is kis érték, amiről szó van. Erre a feladatra hevíteni gyermekeinket, iskolaintézményeinknek, szülői közösségeinknek, ifjúsági szerveinknek programba kívánkozó feladat.

S most kell megragadni a kezdeményezést, hogy az ügy mielőbb mozgalommá gyökerezzék. Most, a feladatok elején, idejében. Ügy, hogy minden szobornak, parknak, fának és bokornak szinte személyes védnököt, ifjú társadalmi felelőst állítsunk.

Ha eredménnyel oldjuk meg ezt, máris nyugodtab- bak lehetünk, mert bizonnyal jó kezekre bízzuk értékeink sorsát.

Barna Tibor

Corvina-gyűiteniény az UNESCO támogatásával

A művész, a sárkány és a harcsa

Törökkori szerb sírköveket találtak Budán

Mátyás király világhírű gyűjteményének, a reneszánszkori budai könyvtár teljes állományát rekonstruáló kiadvány jelenik meg az Európa Könyvkiadó Helikon osztályának szerkesztésében, az UNESCO támogatásával.

Ilyen összeállítás eddig sem a Corvinákról, sem más hasonló humanista fejedelmi, egyházi könyvtárról még nem látott napvilágot.

Hazánk művelődéstörténetének nincs még egy kategóriája, amely oly mértékben keltette volna fel az utókor érdeklődését, mint Mátyás igen gazdag, szétszóródott és elpusztult könyvtára. A Corvin könyvtárról az utolsó összefoglaló szakmai mű 1947-ben jelent meg, magyar és olasz nyelven. De ez csak egy részét mutatta be a maga idejében a firenzei Mediciék könyvtárával vetélkedő, a reneszánsz egyik leggazdagabb és legszínvonalasabb könyv- gyűjteményének.

A tudománykedvelő magyar király könyvtára nagyrészt görög és római klasszikusokat és korabeli humanisták műveit foglalta magába. Nagyarányú gyarapodása a XV. század harmadik harmadában 1476 körül kezdődött, amikor Mátyás feleségül vette a nápolyi királyleányt, Aragóniái Beatrixet, Ezekben az években vásárolta meg Monfredini herceg bolognai magánkönyvtárát is. Gyűjteményének állománya 500 és 1000 darab között mozgott.

A Corvin-kódexek felismerését és bizonyítható hitelességét elősegítette az, hogy a kötetek legnagyobb részét sötétbarna és piros bőrökbe kötötték, aranyozott virágsorokkal és arabeszkekkel díszítve. Majdnem minden, Mátyás által készíttetett könyv belsején vagy a táblán ott található a a jellegzetes Corvin-címer. A kódexek kisebb részét selyembe, bársonyba kötötték, veretes díszítéssel.

Halála után II. Ulászló uralkodásától II. Lajos haláláig a palotakönyvtár darabjai részben ajándékozások után lassan eltűntek. Cuspinianus — Miksa német császár budai követe — Ausztriába juttatta az értékes példányokat. A könyvtár széthullása 1686-ban fejeződött be, amikor az utolsó köteteket a bécsi udvari könyvtárba szállították. A török megszállás alatt sok kódex került Konstantinápolyba, amelyek egy része, 35 darab 1875-ben II. Abdul Hamid szultán ajándékaként visszakerült hazánkba.

A szaktudósok a XVIII. szá- ^ zad óta foglalkoznak a gondolattal, hogy tudományos módszerekkel megállapítsák a Bibliotheca Corviniana eredeti állományát. Felkutatásukkal jelenleg is külföldi szakemberek dolgoznak, hathatós segítségük is hozzájárult ahhoz, hogy az évszázadok óta folyó törekvés most megvalósuljon, és a nemzetközi érdeklődéssel kísért, a Corvinák legszebb lapjait bemutató gyűjtemény megjelenjék.

Lóránt János salgótarjáni műtermében szögön lóg a sárkány. Nem kapja szárnyára a szél, hogy felvigye a zsi- nór-engedte magasságokba. Ha repülne, áttetsző papírtestét elragadná a szél, hosszú farka talán a nyárba érne az őszből.

látható világ szépségeinek megragadására, másik a természet rejtett titkainak feltárására vállalkozott. Valahol, valamiben mégis találkoznak, mégis rokonok egymással e művek. Abban, hogy mindegyik alkotó a maga sajátos, egyéni hangján kíván szólani,

A festőművész, a sárkány, a harcsa...

Van más nyári emlék is a

műteremben, a festőállványon megkezdett kép, címe: Harcsás önarckép.

— A nyarat Kaposvárott, Dunaújvárosban, Fonyódon, Csobáncon és Békésszentand- ráson töltöttem. A legtöbbet talán ez utóbbi hely adta ismét, szülőfalum. Ezt a harcsát meg a Körösök. Este „találkoztunk” egymással, 25 percig tartott a viaskodás, mire megcsillant fehér hasa a holdfényben. Akkor a bicikli kormányára akasztottam, farka a földet súrolta. Horgászverseny a Körösökön, vályogvetők, játék. Ez egyik leendő képem címe. Egy nagy parasztudvar, két siheder fejel, öreg paraszt nézi őket. Ennyi lesz a kép.

Néhány kiállítás, amelyeken Lóránt János legutóbb sikerrel szerepelt: I. Kaposvári Tavaszi Tárlat (április 3—30), Szegedi Nyári Tárlat (július 30—augusztus 30), I. Debreceni Országos Nyári Tárlat (augusztus 6—szeptember 3). Képek: Vörös hegy, Táj, Egyedül, Augusztus, Éléskamra, Tavaszi áradás. Grafikák: Szőlőhegy, Téli Balaton, Ódon házak. Faulkner „Sírgyalázók” illusztráció I—IV. S pár vélemény: „Ám a többiek, a hazalátogató „vendégek” hangja is mind találóan illik a sok szólamú együttesbe. Egyik a

hogy műveiket sem tartalmi,

sem formai megfogalmazásban iskolához, sémához nem köti. Egyformán somogyiak, egyformán dunántúliak abban, ahogy a hagyománytisztelet tágabb értelmezését vallják.” (Kaposvár) „Mindazonáltal ahogyan azt többek között Banatkozásait ábrázolásaikon a látvány elemeinek intenzív sűrítésével érhetik el.” (Szeged)

A szlovákiai Banská Byst- ricán december 10-én nemzetközi fametszet kiállítás nyílik, amelyre az észak-magyarországi területi szervezet tagjai közül Kunt Ernő és Lóránt János küld anyagot. A kiállítást azért szervezik, hogy megismertessék a jelenlegi törekvéseket, a metszetművészet különböző irányzatait.

— Jean-Paul Sartre A fal című novellájához készített két illusztrációmat, s a Kompozíció I., II., III. című lapjaimat küldöm Banská Byst- ricára. Ezenkívül még készülök a miskolci grafikai bien- náléra, s az Ernst Múzeumban Dolgozó emberek között címmel 1968 januárjában megrendezendő tárlatra.

A fal a spanyol polgárháborúban játszódik, s egy halálraítélt utolsó éjszakájának elmélkedéseken visszatükröződő életét ábrázolja. A lapokon fekete-fehér villogásnak, Lóránt János grafikai munkásságában technikailag is újnak vagyunk tanúi. A Kompozíciók is a fekete-fehér kísérletei. A téma: emberpár, fatörzs, fönt az ágak között madárfészek.

— Van még egy tervem.

Bányászlegenda címmel festeni akarok egy képet. Ehhez most sokat olvasok. Érdekel az úgynevezett ipari téma, de máshogyan, újszerűbben szeretném megközelíteni és feldolgozni, mint eddig legtöbben tették. Talán úgy mondhatnám, a témán belül a meglelt kicsiből szeretném kibontani az óriásit. Most gyakran járok majd az Öblösüveggyárba, ahol sok mindent szeretnék „feljegyezni”. Mindez, persze, egyelőre még csak szándék.

Sípol a szél, tépi a Rokkanttelep akácosát, a műterem ablakai alatt. A környező házak tetején létrák, kéményeiken sajátos rajzú kéményhosszabbító csövek. Fémesen ragyogA budavári Tárnok utca 9—13. számú ingatlan területén, a hajdani Esterházy-pa- lota barokkori falaiból, a romok elbontása során XVII. századi szerb feliratos sírkövek kerültek felszínre. A görögkeleti vallású budai szer- bek sírköveit a XVIII. században — valamelyik törökkori szerb temetőkert feldúlá- sa után — másodlagosan, falazóköveknek használták fel.

A glagolita betűkkel vésett kőemlékek Buda török korából, az 1671., illetve az 1678. évből valók. Annak a népes szerb kolóniának anyagi emlékei ezek a sírkövek, amelyről okiratos emlékek tanúsítják: átélték Buda város 150 éves török megszállását. A — vörös festésű, vésett — feliratok egyikének szövege: „Itt nyugszik Sára, Isten rabja, 1671”. A másik sírkő a Lip- páról származó Radko név férfiú sírhalmát ékesítette, s 1678-ból való.

A két XVII. századi budai szerb sírkő különös jelentőségét az adja meg, hogy a hódoltság korából hasonló jellegű kőemlékek eddig a magyar fővárosban még nem kerültek elő.

... és a művek

(Foto: Koppány György)

zsonyi Arany, Erdélyi Mihály, íresik József, Pintér József, Lóránt János, Zombori László képei tanúsítják, valameny- nyien tudatában vannak annak, hogy vidéki és falusi társadalmunk új jelenségeit nem lehét konvencionális, le- másolási módon megközelíteniük. Tudják, hogy az itteni élet és környezet tartalmi vonak az őszi égbolt alatt. Katonás rendben. Mi minden mögéjük férhet a képzeletben. Például rohamsisakos katonák is. Bár a csövek hadrendje nagyon is békés a tetőkön, kéményeken. Szólnak a szélben, mint az orgonasípok: Rokkant-telepi koncert.

Tóth Elemér