Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

1967. október 8.. vasárnap NOlSRÍO r? Az ellenőrzés segítés N! r sm mindenki osztja ezt a véleményt. Pedig így van. Csak azoknak terhes, akik más úton, módon akarnak célhoz érni, mint ahogy azt a társa­dalom fejlődése érdekében hozott törvények, rendeletek előírják, megengedik. Az új gazdasági mechaniz­musra készülődve vannak el­képzelések, hogy az állam el­lenőrző tevékenysége gyen­gül, mert nagyobb önállósá­got ad a vállalatok vezetőinek ár és egyéb kérdések, gazdál­kodási formák kialakításában. Erre utal az a tréfás meg­jegyzés is, amivel nemrég il­lették a megyei tanács ipari osztályának árellenőrét, a Nógrád megyei Bútor- és Fa­ipari Vállalatnál: — — Az új mechanizmusban be sem engedünk bennete­ket. Miért nem hagytak bé­kén. Jövőre minden másként lesz... Nem sokkal később a vizs­gálat kiderítette, nem tartják De az árkalkulációra vonatko­zó előírásokat, s más tekin­tetben is a szabálytalanságok sorozatát lehet rovásukra ír­ni. Így felfogni a gazdálkodás új formáját, benne csak spe­kulációs lehetőségeket látni, s ennek most már számtalan formában tanújelét is adni, azt mutatja; hogy baj van az új követelmények megértésé­vel, az új lehetőségekből fa­kadó tennivalók érzékelésével. Pedig nemcsak jövőre, hanem az utána következő eszten­dőkben 6em számítási manő­verezések nyomán emelkedik az életszínvonal, hanem az alaposabb, körültekintőbb, gondosabb, jobb munka ered­ményeként. Az ellenőrzés is azt vizsgálja: az új gazdasági mechanizmus, mint eszköz hogyan szolgálja népünk fel- emelkedését, életszínvonalá­rak fokozatos emelését, az or­szág gazdasági erejének nö­velését. Ebből adódik, hogy jövőben is lesz ellenőrzés, feltehetően még alaposabb, még sokré­tűbb mint jelenleg. Ezt a feladatot például a helyiipari vállalatoknál továbbra is köz­vetlen felügyeleti szervük, a megyei tanács ipari osztálya látja el. Formái viszont meg­változnak, igazodnak az új helyzet teremtette követel­ményekhez. .. A Gazdasági Bizottság ezzel kapcsolatban megjelent határozata a többi között utal arra, hogy a felügyejeti szervek az állam tulajdonosi érdekeinek érvé­nyesítését kapták feladatul. Ezért az ellenőrzés szemlélet- módja tulajdonosi szemlélet­té alakul át. Vagyis az ellen­őrzés nem időnként ismétlő­dő kötelezettség lesz, hanem joggá lép elő. Tehát a gazda­sági egység vezetőjét, aki az állam tulajdonosi érdeket megsérti, 1968-ban is ugyan­úgy felelősségre vonják, mint ahogy most. Eltérés annyi­ban lesz, hogy az ellenőrzést ezután nemcsak a függetlení­tett revizorok végzik, hanem a felügyeleti szervek gazdasá­gi és műszaki szakemberei is. Sőt, módjuk lesz külső segít­séget is igénybe venni. Szak­értőket, kutató-szervező inté­zeteket kérhetnek fel a mun­kára, vagy a felügyelő bi­zottságot bízhatják meg ezzel a fontos feladattal. Az ellenőrzés nem bizalmat­lanság. A szocialista állam vezetői nemcsak arról kí­vánnak meggyőződni, hogy a kiadott rendeleteket, törvé­nyeket hogyan hajtották vég­re, hanem arról is, hogy azok mennyiben szolgálják a gaz­dasági fejlődésit, hol, mit és hogyan kell rajta igazítani, módosítani, vagy melyik az a rész, amit intézményesen, köz­pontilag kell megoldani. Az ellenőrzés olyan eszköz az állam kezében, amelynek során képes megakadályozni a nem kívánatos jelenségeket — indokolatlan áremelés, korrupció, társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, különböző jellegű visszaélések stb. — amelyek zavarják a gazdasági élet folyamatosságát, kiegyen­súlyozottságát, rombolják az egészséges közgondolkodást, közmorált, A z ellenőrzés azért is velejárója a napi termelő tevékenység­nek, mert eredményei fényt vetnek arra is, ki hogyan érti & végzi a reá bízott munkát, milyen a szellemi felkészült­sége, etikai felfogása. Eddig is tapasztaltuk: egyesek sa­ját érdekeikben nem riadtak vissza mások becsapásától. Elszámoltak olyan munkát is amelyet valójában nem vé­geztek el. Az építőiparban nem is nagyon tiltakoznak amiatt, ha a Beruházási Bank a számlák felülvizsgálatakor tíz-, vagy százezer forinttal kevesebbet számol el. Az ilyen felfogás, gyakorlat nem tűnik el máról holnapra, sőt egyesek félreértelmezve az önállóságot azt hiszik: most már többet szabad. Tévednek! Ezután is megnézik, hogy vállalataink vezetői az előírt jogszabályoknak megfelelően gazdálkodtak-e az állam pénzével, elszámolásaik he­lyesek-e, bizonylataik, okmá­nyaik hitelesek-e, éves mér­legük tükrözi-e a vállalat va­lóságos helyzetét. Azok az ábrándok, amelyek az ellenőrzés lazaságát óhajt­ják, nem megalapozottak. Sőt, azzal kell számolni, hogy az ellenőrzés még szigorúbb, még alaposabb lesz. Erre fi­gyelmeztet az üzemi demok­ratizmus szélesítése is. Ugyanis a vezetők a jövőben nem csak arról számolnak be, hogyan hajtották végre a fel­sőbb szervek utasításait, ha­nem arról is, hogy a reájuk bízott értékekkel miként gaz­dálkodtak, tevékenységükkel mennyire szolgálták a nép­gazdaság és a vállalat dolgo­zóinak érdekét. Ezért a veze­tők tevékenysége érthetően a kollektíva érdeklődésének kö­zéppontjába kerül. A munká­soknak, alkalmazottaknak, műszakiaknak módjuk lesz. hogy a kapott információk birtokában helyesen ítéljék meg: jó kezekben van-e a vállalat irányítása, vagy csak a máról holnapra való élés jellemzi a vezetők tevékeny­ségét. Rossz úton járnak a Salgó­tarjáni Szolgáltató Vállalat il­letékesei, amikor félig tréfá­san, félig komolyan vallják: minek ellenőrizni az árakat, az előírások betartását, hisz jövőre úgy sem kell árvetést készíteni... Ezen a helytelen úton kívánta megállítani őket a megyei tanács ipari osztályának árellenőre, ami­kor a mulasztó dolgozókat pénzbírsággal sújtotta. Ilyen intézkedésekre valószínűleg az új gazdasági mechanizmusban is sor kerül. Megakadályozá­sára, elhárítására sokat tehet a belső ellenőrzés, amely idő­ben informálja a vezetőket a rendeletek, utasítások szelle­mében formálódó munkáról. A belső ellenőrök akkor szol­gálják igazán a vállalatok dol­gozóinak érdekeit, ha óikkor kiáltanak álljt a szabálytalan- kodóknak, amikor még nincs komolyabb következmény. T öbb gazdasági vezető, felismerve az ellen­őrzés előnyét, hatá­rozottan vallja: „nem tekin­tem tehertételnek”, mert a vizsgálatok során olyan té­nyek, megállapítások birtoká­ba jutok, amelyek nélkülözhe­tetlenek a feladatok helyes meghatározásához, az irányító munkához, de sokat segítenek egy—egy ember képességének reálisabb megítélésében, meg­ismerésében is. Az ellenőrzési tevékenység ilyen felfogásában tükröződik a jobb munkára irányuló igény is. Az ellenőrzés tehát segítő akkor is ha dicsér, ak­kor is ha elmarasztal, ha bün­tetést helyez kilátásba, az egyén okulására, a kollektí­vák és a népgazdaság fejlődé­sének védelmére. Ven esz Károly termékbemutató kiállítás, ankét Érdekes eseménysorozat elő­készítésén fáradoznak a ZIM Sóúgótarjáni Gyáregységében. Október 23-án és 24-én két napra vendégül hívják Sal­gótarjánba a gyárral kapcso­latban álló nagykereskedelmi vállalatok vezetőit. Az üzleti szempontból hasznosnak ígér­kező eszmecserén kívül a tűz­helygyáriak felhasználják ezt az alkalmat arra is, hogy a látogatókat megismertessék a megyeszékhely és környéké­nek idegenforgalmi nevezetes­ségeivel. Két nappal később, október 26-án a gáztűzhely-szerviz or­szágos hálózatának szakembe­rei érkeznek Salgótarjánba, akikkel szintén kétnapos an- kéton beszélik meg a gáz­tűzhely-gyártással és javítás­sal kapcsolatos problémákat Október 30-án a ZIM va­lamennyi vállalatának szoci­alista brigádjai küldik Sal­gótarjánba képviselőiket. A tanácskozáson a ZIM dolgo­zóinak jubileumi versenyét értékelik. A találkozóra a a ZIM vezérigazgatóját, Ba- bay Józsefet is várják. Az eseménysorozattal egy- időben megrendezik a Tűz­helygyár legújabb termékei­nek bemutatóját Egyebek kö­zött kiállítják a Salgó kály­ha mintapéldányait az M— 102-es gáztűzhely korszerűsí­tett, tökéletesített, és több színű zománcozással előállí­tott példányait, a gázkályhát, valamint a szovjet exportra, szovjet szabványok szerint készült gáztűzhelyet Újabb millió vízrendezésre A Kűriem patak Pásztó mel­letti medrének rendezésére ebben az évben majdnem hárommillió forintot áldoztak. A nagyszabású munka műszaki átvételére pénte­ken került sor. A Közép-Duna- völgyi vízügyi Igazgatóság arról értesítette a községi tanácsot, hogy vízrendezési célra további egymillió-százezer forintot bizto­sit. Ez elegendő arra, hogy ösz- szesen két kilométer szabályozá­sával a Kövtcses patak ne fenye­gesse többé árvízzel a községet. Százötvenmilliót ér az „M” betű 99 Mész. Nincs nélküle építke­zés, lakás, út, semmi. Már a piramisok építésénél meszet kevertek az egyiptomiak a ha­barcshoz, mert fölfedezték, hogy ez megszilárdulva jó kö­tőanyag. Használták az ókori görögök, s mind több kell be­lőle a mai embernek. 1960- ban 584 000 tonna égetett me­szet termeltek Magyarorszá­gon,1966-ban már 773 000 ton­nát. Jövőre pedig, amikor a DCM-ből elkészül az M, a MÉSZMŰ is — 144 ezer ton­nával többet. 1964-ben kezdett dolgozni a hazai cementtermelés óriása, a Dunai Cement- és Mészmű; 1960-ban 1 571 000 tonna, 1966-ban már 2 601 000 tonna cementet termelt az iparág, s ebből a múlt esztendőben 860195 tonnával, tehát majd egyharmaddal részesedett egymaga a DCM. Csakhogy a három betű közül kettő volt igazán jogos: a D és a C. Az M most készül, s drága be­tű ez, 150 millió forintba ke­rül! Sipka imbolyog a toronyda- ru gémjén; jókora kobakot kell, hogy befödjön, mert ma­ga tíz méter magas. Áll már a hat nagy aknakemence, a daruval most emelik végük­re a fedősipkát, hogy majd csak anyagtöltéskor mozdul­janak el. A Gépexport Iroda, mely fővállalkozója a kemen­cék építésének, hazai premi­ert rendez itt. Ez a hat óri­ás — napi kapacitásuk 80—80 tonna égetett mész — új konstrukció, s ezen belül is elsőízben kerül sor a magyar szabadalmon alapuló olajtü­zelésű berendezések üzemel­tetésére. A mészégető« legfon­tosabb szakasza a keipencék égetőzónája: 1100—1Í50 C° fok hőmérsékleten ég át a kő; 1,7 tonna kőből lesz egy ton­na mész. Mészégetők kései utódai csak gombokat nyomogatnak majd itt, boksakemencék tik­kasztó hősége, elviselhetetlen piszka már emlékként sem bukkan föl a csupa fém-, csupa műszer üzemben. Ter­vezők és építők mindezt úgy fogalmazzák: automatizálunk. Mindössze 126 ember termel évente 144 ezer tonnát. A mészkőnél aligha van népesebb, nagyobb taglétszá­mú anyag - csal ád: mész a carrarai és attikai márvány éppúgy, mint a korall-záto- nyok anyaga és a váci Na- szály-hegy köve. Csak éppen szerkezete más és más, ez te­szi egyiket értékesebbé, a má­sikat köznapi hasznosságává. Szállítópályán érkezik a kő a hegyről, s az osztóállomás­ról 130 méter hosszú, kétjá- ratú szalag viszi a tárolóba, 6700 tonna kő fér be majd ide. Innét alagút-rendszerbe foglalt szállítópályákon a for­gódobos osztályozóba kerül, mert csak jó minőségű, szab­vány nagyságú kőből lehet mész, ami nem megfelelő, V. visszakerül a szállítópályára, s „egy házzal odébb” cement lesz belőle... Az osztályozó- ból ötven méter magasra, a kemencék torkához kerül, hogy ott 24 óra alatt átjutva, sokféle technikai alkalmatos­ság, közreműködésével végül is vagonokba, speciális szállító kocsikba zúdítsák. A négy nagy üzemépület közül három már áll, a ne­gyedik fundamentumán most dolgoznak a vasbetonszerelők. A kisegítő épületek többsége is kész, a szerelők, szakiparo­sok már mindenütt átvették a terepet, a mészmű pálya­udvarára sorra érkeznek a vagonok nagyméretű vasszer­kezeti elemekkel, a termelő­berendezések alkatrészeivel megrakottan. Eddig mintegy hónapnyi időnyereséggel dolgoznak az építők, szerelők: a jövő évi decemberi indítás helyett a2 első két kemencét már augusztusban szeretnék be­gyújtani, hogy attól kezdve ne aludjon ki bennük a tűz. Mert folyamatos üzem ez, akár a kohó, éjjel-nappal, hétköznap, ünnepen ott kell állni a gépek mellett. Az eredeti tervektől elté­rően végül is teljes egészében magyar berendezésekkel dol­gozik majd az üzem, amelyet mintaüzemnek szánnak. Ide látogatnak el a külföldi ve­vők, itt veszik majd szem­ügyre a nekik ajánlott komp­lett gyárberendezést, mégpe­dig nem prospektusok, műsza­ki leírások, hanem a legnyo­mósabb, a legokosabb üzleti érv, a gyakorlat alapján. Mészáros Ottó „A nőtincsi termelőszö­vetkezetben tizenegyen a mezőgazdasági technikum le­velező tagozatára jelentkez­tek” (Üjsághir) Az első olvasásra hihetet­lennek tűnt. Igaz, manapság nagyon sokan tanulnak, de egy közös gazdaságból egy­szerre ennyien? Szokatlan jelenség, amely különböző gondolatokat, véleményeket ébreszt. De mielőtt megfo­galmaztam volna a következ­tetést elhatároztam, megláto­gatom a nőtincsieket — adja­nak választ ők, következtes­sünk együtt. ' Madácsy László, ez a csu­pa energia szövetkezeti el­nök mosolyogva erősíti meg, igaz a hír. S azon csodálko­zik, hogy én csodálkozom. Szá­mára ez már természetes, napirendre tért fölötte. Illet­ve dehogy tért. Olyan lelke­sen foglalkozik a tanulnivá- gyókkal, mintha sajátmaga is köztük lenne. — Nálunk az a szokás, hogy az esti munkamegbeszé­lés utáni szakkérdésekről be­szélgetünk — magyarázza, mert ez az előzménye a technikumi jelentkezések­nek. — Amolyan szakmai ki mit tuddá alakult ez. Megvi­tatjuk a legújabb dolgokat, de felidézzük a legalapvetőbb tudnivalókat is. A módszer előbb-utóbb ragadós lett. De erről már ne én beszéljek. A „diák”-jelöltek többségét ne­héz lenne hirtelen előkeríte­ni, hiszen szanaszét dolgoz­nak, de egy pillanat... — mondja s átmegy a másik szabába. Néhány perc múlva a má­Tizenegyen, a merészek sík helyiségben beszélgetünk. A tizenegy közül hárman itt dolgoznak az irodán. Takács Istvánná bérszámfejtő, Hász Mártonná pénztáros és Kará­csony Istvánná hivatalsegéd. Jókedvű fiatalasszonyok. A kérdésre, hogy „ki jelentke­zett elsőnek?”, meg „miért akarnak tanulni?” összenéz a három asszony. — Mi szerettünk volna már tavaly is technikumba menni — töri meg a hallgatást Ta- kácsné. — De a férjem is, meg én is húzódoztunk a Vácra járástól, mert csak ott van legközelebb technikum. Most, amikor megtudtuk, hogy Rétságon is lesz kihe­lyezett osztály, örömmel töl­töttük ki a jelentkezési lapot. — Miért ne tanulhatnék, ha lehetséges? — kérdez közbe Karácsonyné. — Egyszerű az oka is. Szeretném érteni amit csinálok, s ami történik körülöttem. Ezzel a véleménnyel ráta­pintott az igazságra. A tiszte­letre méltó vállalkozásnak egyik jelentkezőnél sem le­het fontosabb oka. Vajon mivégre vállalnák ezek az asszonyok, meglett brigádve­zetők, szerelők a munka mel­lett a négyéves tanulással járó sok-sok fáradságot? — Nem könnyű a tanulás — szól ismét Karácsonyné — de ha nem megy a matek, majd segít a lányom. összenevetnek. Biztos, hogy segítségben nem lesz hiány. S lehet, hogy sor kerül a kis­lány segítségére is — hiszen elsős gimnazista —, azonkí­vül a szövetkezeti szakembe­rek is első szóra vállalták a tanulók támogatását. — Az elnök elvtárs már felajánlotta, hogy mindenbe segítenek — mondja Hászné, aki eddig csendben figyelte a beszélgetést. — Meg itt van Kati is, most fejezte be a technikumot... — Katit már kisajátították — vág Hászné szavába Ta- kácsné, s Karácsonynéra néz. ö azonban nem jön zavar­ba. Büszkén vállalja az igaz­ságot. Az történt ugyanis, hogy amikor Karácsonyné felirat­kozott a technikumiak közé elcsípte Katit, azaz Müller Mátyásnét. „Te Kati! — mondta neki, — „Megvan­nak-e a tankönyveid? Ke­resd elő, mert én is tanulni akarok.” Kiderül az is a beszélge­tés során, hogy Karácsonyné most vizsgázott a nyolcadik osztály anyagából, Takácsné pedig érettségizett, gimná­ziumban. — Ezt a nagy nekibuzdulást nem követi-e majd „lemor­zsolódás”? — kérdem az asz- szonyokat. — A tanulási láz ragályos — válaszol Hászné. — Remé­lem csak akkor gyógyulunk ki belőle, ha már teljesítet­tük, amit elhatároztunk. — Így gondolkoznak mind­annyian? Hászné megvonja a vállát, Takáasné válaszol. — Aki jelentkezett, biztos. Olyan nyilván nem iratkozott fel, aki nem akarja elvégezni az iskolát. — Beszéltek arról is. hogy az iskola ^ befejezése után ki milyen munkakörbe kerül? — kérdem. — Erről nem — válaszol ismét Takác&né. A beszélgetés eredmény • hitelt érdemlően igazolódott a hír. A nőtincsi tizenegyek vállalják a kimondott szóval járó tennivalóidat — elvégzik a mezőgazdasági techniku­mot. A kíváncsiságomat azonban még ez sem elégíti ki. Ismét Madácsy Lászlóhoz fordulok. — Nem okoz majd nehéz­séget a munkákban, hogy ennyien tanulnak? Az elnök elcsodálkozik. — Miért okozna? Natívon örülök, hogy ennyien vállal­ták a tanulást. Erre mi is ösztönöztünk, hiszen az el­képzeléseink megvalósításá­hoz képzett szakemberekre lesz szükségünk, ley azután nekünk sem mindegy, hogyan tanulnak majd a „gyerekek” — mondja családias közvet­lenséggel. — Lesz gondunk mindegyikre. Az elnök azt is elmagyaráz­za: hogyan érti. A szövetke­zetben dolgozó szakemberek vállalták, hogy rendszeres -se­gítséget nyújtanak a tanulás­ban. Sorolja, hogy a főagro- nómustól kezdve hány szak­ember, akadémiát, felső- és középfokú technikumot vég­zett mezőgazdász dolgozik a közös gazdaságban. Magát sem felejti ki, de hozzáteszi, hogy a többieknek ő szeretne példát mutatni a támogatás­ban. — Nekünk szórakozás lesz az, ami nekik segítség — mondja az elnök. — Legalább átismételjük, amit korábban tanultunk. S milyen jó lesz, ha egyszerre tizenegyen meg­kapják az oklevelet. Sokkal közelebb jutunk a tervünk megvalósításához, mivel azt akarjuk, hogy minden szakág­ban legyen specialistánk. Nem erőltették a szerve­zést, senkit sem kényszerí- - tették, sokkal ügyesebben kel­tették fel a fiatalabbakban a tanulási kedvet. Lám, siker­rel. Bizonyos, hogy a továb­bi tevékenységük is ered­ménnyel jár. Az viszont már nem az ő dolguk, hogy Rét­ságon meglegyen a kihelye­zett technikumi osztály. Bár Emmer Ferencnek, a járás oktatási felelősének a meg­jegyzése arra enged követ­keztetni, hogy a legszíveseb­ben Nőtincsen szervezte vol­na meg az osztályt — itt a legbiztatóbb a feladat végre­hajtása is. Pádár András t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom