Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-02 / 207. szám

196? szeptember 2.. szombat MOCBtn Zlográd a nagy időt* sodrában III. Elindul a lavina Nógrád megye területét nem érintették a hadműveletek, érintette azonban mindaz, ami gazdasági és társadalmi vonatkozásban a háború ve­lejárója volt. Megyénkben már igen korán mutatkoztak a háborúból való kiábrándu­lás jelei. 1914 augusztusában még sikerült, felsőbb irányí­tással, spontán jellegűnek is feltűnhető háború melletti tüntetéseket és hangulatot te­remteni. 1914 szeptember 6- án azonban már így ír a Nóg­rádi Hírlap: „Csendes a falu. Elvitték, katonának a férfiak Javát, és az otthonmaradot­tak szorongó aggodalommal várják a harctérről érkező hí­reket.” — Szeptember 13-án arról értesülünk, hogy nincs elég munka- és igaerő a me­zőgazdasági munkák elvégzé­sére. A gabonatermés cséplési eredménye kedvezőtlen. Búzá­ból 5, cukorrépából 110 mé­termázsa volt a holdankénti termésátlag. A szőlőérés ki­látásai bizonytalanok, a le­gelők kiégtek. Nem lesz ta­karmány. Ilyen és hasonló adatok bi­zonyítják, hogy már a há­ború első hónapjának mérle­ge is igen kedvezőtlenül ala­kult. A lelkesedés csökkené­sét megyénkben az „aranyat vasért” akció és a hadiköl- csön-jegyzések számadataiból is le lehet mérni. A háború négy és fél éve alatt jegyzett hadikölcsönök, amiket a győ­zelemre számítva bocsátott ki az állam, hozzájárultak ah­hoz, hogy a háború elveszté­se után nagyarányú tőkesze­génység lett úrrá és hosszú ideig nem volt lehetőség be­ruházásokra. 1916/17 telén a megszokot­tá váló nyomorúságot újabb megrázkódtatások tetézték. 1916 november 21-én, 69 esz­tendei uralkodás után, 86 éves korában meghalt I. Ferenc József, „a király, a császár”. Halála szinte alapjaiban ren­dítette meg a birodalom lé­tébe vetett hitet. A kortár­sak — még azok is, akik személyében csak „a Prohász- ka Szepl”-t látták — benne vélték megtestesülni sok min­den olyannak a biztosítékát, ami az uralkodó osztályok és kiszolgálóik uralmának felté­tele volt. Utódát, „a demok­rata hajlamú” IV. Károlyt, kevésre becsülték. Még a nem feltétlen németbarátok is II. Vilmos „erős kezében” bíz­tak —, és csak kevesen voltak olyanok, mint Károlyi Mihály, aki a nép bizalmára alapí­tott, radikálisan demokrati­kus országkormányzást köve­telt. Sajnos, hogy a szociál­demokrata párt vezetői, akik hivatva lettek volna a „Fe­renc Jóska” nélküli ország­ban a radikalizálódás folya­matát meggyorsítani, nem tud­ták kihasználni a körülmé­nyek adta helyzetet. — Erre a lökést, az Osztrák—Magyar Monarchia népeinek alulról történő megmozgatásával — amiben a volt orosz hadifog­lyoknak lesz elsőrendű szere­pük — az 1917. évi oroszor­szági polgári és szocialista forradalmak adták meg. A központi hatalmak 1916 decemberében tett békeaján­latát, főleg a cári kormány állásfoglalása miatt, az an­tant visszautasította. Ugyanez volt a sorsa Wilson ameri­kai elnök békefelhívásának is. Néhány hét múlva, azonban összeomlott az elbizakodott cári uralom. 1917 januárjában és febru­árjában sztrájkhullám söpört végig Oroszországon. Febru­ár 25-én a politikai sztrájk általánossá vált. A bolsevik párt pétervári bizottsága dön­tő ütközetre hívta fel a mun­kásságot, amely elkezdte a karhatalom lefegyverzését és — pár napon belül vége volt a cár uralmának. — Megala­kultak a munkás- és katona­küldöttek szovjetjei és meg­alakult — a burzsoázia vo­nalán — az ideiglenes kor­mány. Oroszországban kezde­tét vette a kettőshatalom ki­bontakozása. Az eseményekről érkező hí­rek lázba hozták a magyar népet is. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ország vezetői kép­telenek a béke kivívására, és azért azt, most mindenki, még a kormány is, keletről várta. Amerika ellenünk va­ló hadbalépése és a Kerensz- ki-offenzíva kezdeti sikerei lelohasztották a reményt és most már, az előző évieket messze felülmúló intenzitás­sal, kezdetét vette a szerve­zett munkásság háborúellenes és demokratikus jogokat kö­vetelő — megyénk történeté­vel kapcsolatban is viszony­lag alaposan feltárt — har­ca. Kevésbé ismert azonban ezen a téren a parasztság ál­lásfoglalása. Megyénk parasztsága nem volt egységes. A jobbmódú kulákréteg élen járt az ár­drágításban és a munkaerő­uzsorában. Szinte a végsőkig kihasználta a szegényparaszt­ság otthonmaradottjainak a háború következtében foko­zottan nyomorúságos helyze­tét. Ez azután azt eredmé­nyezte, hogy falvaink lakos­ságának életében is számos tényező akadt, ami előkészí­tette az oroszországiakhoz ha­sonló események kirobbanásá­hoz a talajt. Ezek legfőbb jellemzői — a háború okozta ínségen, aggódáson és félel­men kívül — a következők: gyűlölet a háború hiénái, az árdrágítók, a hadseregszállí­tók. az újgazdagok ellen, és gyűlölet az uralkodóosztályok állama és az azt képviselő hi­vatalnokok ellen. Általános a panasz a fal­vak lakossága körében az állami és megyei hatalmat képviselő jegyzők ellen. Kü­lönösen a hadisegélyek és az élelmiszerjegyek kiosztá­sa során követtek el sok go­noszságot. Sok helyütt a had- bavonultak asszonyai és leá­nyai voltak számukra a pré­da. Nem egy visszaemlékezés­ben olvassuk, hogy a sok- gyermekes anyákat, ha se­gélyért fordultak hozzájuk, durva szavak kíséretében ,,le­A borsosberényi Haladás Termelőszövetkezet a Bör­zsöny hegység lábainál gaz­dálkodik. Hosszú ideig a gyen­ge termelőszövetkezetek között emlegették. Az utóbbi két év­ben azoban sokat változott a helyzet Borsosberényben. A talajvédelem, a tagok szor­galmas lelkiismeretes munká­ja kedvezően hatott a gazdál­kodásra. Emelkedtek a ho­zamok, s nőtt a tagok jö­vedelme is. A növénytermesztés hoza­mai már tavaly is kielégítő- ek voltak. Azonban elmarad­tak az állattenyésztésből ter­vezett bevételek. Emiatt a zárszámadó közgyűlésen a ta­gok bírálták a termelőszövet­kezet vezetőit. A bíráló sza­vakat, hasznos tanácsokat megfogadták a vezetők. A munka szervezettsége javult. Időben végeztek a tennivalók­kal, s ez a terméseredmények emelkedését hozta, őszi bú­zából holdanként 12.44, rozs­ból 10,02, őszi árpából 13.5, tavaszi árpából 9,60. fehérhe- re-magból 1,5, szarvaskerep- ből 1,33 mázsa termett a közösben. Cukorrépából 130, kukoricából, a Csépány dűlő­ben 14 mázsás májusi mor- zsoltnak megfelelő átlagter­mést várnak. S a termelőszö­vetkezeti tagok szerint a kö­zel háromhónapos szárazság után. az eredmények nem ép­pen rosszak. Sokat javult a szövetkezet­gelni” küldték. — Érthető, hogy elsősorban a nők voltak azok, akik a békét akarták, és minden alkalmat megra­gadtak arra, hogy elégedet­lenségüket kifejezzék. Szer­vezett megmozdulásaikra azonban csak a „kétlaki” te­lepüléseken került sor. Kis- terenyén például, amikor ott egy egyházi közgyűlést tar­tottak, a nők szinte megost­romolták a községházát. Ez ürügyül szolgált a főszolga­bírónak arra, hogy a no­vember 25-ére tervezett nő­gyűlést, az előtte való napon betiltsa. A gyűlést mégis meg­tartották. Ez azt is bizonyít­ja, hogy a helyi közigazgatás vezetői az újabb oroszországi események — a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom, a békéről és a földről szóló dekrétum — hírére bizony­talankodtak, a követelődzők pe­dig öntudatosabbá váltak 1918 január 6-án egy igen figyelemreméltó cikk je­lent meg a megyénk Zagyva völgyi részein is elterjedt Hat­van és Vidéke című polgá­ri radikális lapban Leninről. Eszerint a békét csak egy egészen különleges egyénisé­gű nagy ember teremtheti meg. „Mi — írja a lap — Leninben látjuk ezt az új embert.” — Majd így foly­tatja: „Nem tudunk Lenin­ről semmi különöset, de azt látjuk, hogy értékes, egész ember. Ha törekvése ma még nem is vezetett teljesen cél­hoz, ha ma még nem ter­jeszti ki áldó kezét az egész világra, a béke — amit te­remt — megindította azt a lavinát, amely ki tudja mer­re fut és ki tudja, hol áll meg.” Ez a maga korában szen­zációs hangú cikk kifejezi azt a hangulati átalakulást, amely megyénkben is, főleg az iparvidéken, az eseménye­ket tudomásul vevő haladó szellemű emberek szemléleté­ben végbement. — Az út, amerre a lavinának futnia kellett, nyitva állt. — Ezt készítették elő megyénk mun­kásosztályának 1917. és 1918. évi megmozdulásai is. ben az állattenyésztési mun­ka is. A betervezett 50 hízó­marha helyett 56-ot értéke­sítenek. Eddig 22 jószágot szállítottak el. A súlygyara­podás is kedvezőbb mint ko­rábban. Ugyanis a tervezett 470 kiló helyett eddig 505 ki­lós súlyban értékesítették a hízókat. A leadott állatok a legjobb minősítést kapták. Emelkedett a tejtermelés is. Tavaly az egy tehénre jutó íejési átlag mindössze 6,4 li­ter volt, most 14,2 litert fej­nek tehenenként. Az istálló­átlag 5,6 liter volt a múlt év­ben. Jelenleg 11 liternél tar­tanak, de korántsem elége­dettek az eredménnyel. A baromfinevelés ugyancsak jól jövedelmező üzemágnak számít a közös gazdaságban. Eredetileg 6700 pecsenyecsibe értékesítését tervezték. Eddig 10 ezer csibét adtak el. A baromfinevelés még nagyobb jövedelmet hozna, ha nem lenne magas a takarmányo­zás költsége. Most ugyanis 1 kiló pecsenyecsibe 3,6 kiló abraktakarmányába kerül a szövetkezetnek. A termelőszövetkezet veze­tősége úgy készül az új gaz­dasági mechanizmusra, hogy egész sor gazdaságossági szá­mítást. elemzést végeznek. Összehasonlították például a múlt év és az idei év janu­árjától napjainkig, a bevételek alakulását. A kép igen ked­vező. Papírtenger Fölöttébb furcsa jelentést olvastam a napokban. A sal­gótarjáni járási tanács szak­osztályainál megvizsgálták az ügyintézést, ügykezelést. A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy — a kevés számú kivételtől eltekintve — az ügyiratok elintézése példás­nak mondható. De! S ez utóbbi döbbentett meg. Az első félév alatt több mint tízezer ügyiratot kezeltek a tanácsi dolgozók. Hirtelen elkezdtem törni a fejem, mennyi is ponto­san a salgótarjáni járás lé- lekszáma. Szerény számítá­som szerint is legalább min­den második emberre jut egy-egy ügyirat. De legaláb­bis minden családra. S azon is gondolkodtam, mennyit nyomhat súlyban ennyi pa­pír? Addig azonban nem jutottam el, mennyi aláírás, pecsét lehet ezeken az ügy­darabokon. Ezzel a gondo­lattal nem volt bátorságom incselkedni. A jelentés azt is megálla­pította, hogy akad még ja­vítani való is a példás mun­kában. Mégpedig az ügyira­tok szabályszerűbb nyilván­tartásában és kezelésében. No lám! Mégsem lehet eny- nyi papírt mozgatni hiba nélkül. De hogyan is lehet­ne? Az alkalmazottak szá­mát nem tudom, de valószí­nű nem tíz—húsz ügyirat jut egyre-egyre. Egyszóval küzdenek a papírtengerrel. A küzdelem eredménye még csak abban jut kifejezésre, hogy példásan elintézik az ügyeket — hiszen mögöttük emberek állnak, akik épp­úgy viszolyognak a sok pa­pírtól mint azok, akiknek bajuk van vele. De kényte­lenek csinálni, mert erre szoktatta a hivatalnokot a bürokrácia hatalma. Ügy látszik még nem ju­tott érvényre az a nagyon helyes döntés, amely a ta­nácsi munkában is szabá­lyozza az ügyiratforgalmat, korlátozza a le- és felmenő engedélyek, stemplis papírok számát. Lehet, hogy egyesek­nek nehéz lesz megszokni 8 kevesebb papírt, pecsétet. S lehet, hogy olyan is elő­fordul, hogy arra is papírt szerkesztenék, hogy vala­mihez már nem kell papír. Nehéz magunkat átnevelni! P. A addig. Az állattenyésztési hozamok növelése egyik legfontosabb feladat a szövetkezetben. A növénytermesztés — a ke­nyérgabona mellett — első­sorban az abrak-, szálas- és a nedvdús takarmányok ter­melésére „rendezkedik be”. A közös és a háztáji állat- állomány ellátását egyaránt biztosítják. A tehenészetben a tbc-mentesítésre töreksze­nek. Így az államnak adott tejért magasabb összeget kap­nak. Bevezetik a mesterséges borjúnevelést. A szakszerű ta­karmányozással csökkentik a tej előállítási költségeit. Az idei tervek között sze­repel, hogy még ez év őszén 5 hold földiepret telepítenek. A jelenlegi 1,5 holdas kerté­szét területét pedig 5 holdra emelik. A kertészetben a szakszerűség követelményei­nek eleget téve, gondoskod­tak az ifjú szakmunkások to­vábbképzéséről. Jelenleg egy harmadéves és egy elsőéves kertész szakmunkástanuló­juk van. Az állattenyésztés­ben egy harmadéves szarvas­marha-tenyésztő és egy vég­zett ifjú baromfitenyésztő szakmunkással rendelkeznek. A termelőszövetkezet veze­tőségének elgondolásai meg­egyeznek a tagok véleményé­vel. így közös erővel tevé­kenykednek a hozamok, a jövedelem növeléséért. Emmer Ferenc Dr. Belitzky János Qóbban, mint Az új mechanizmus lexikona A gazdasági bizottságról. ni^Lot1: ban ne találkoznánk a Gazdasági Bizottság (GB) döntése­inek határozatainak ismertetésével. Nemrég például arról tájékoztattak, hogy a Gazdasági Bizottságnak az adatszolgáltatásról és a számvitelről hozott határozata alapján megszervezik a gazdasági előrejelzések rend­szerét. Olvastunk már a megyei beruházási irodák vállala­tokká alakulásáról, a műszaki-gazdasági koncepciók szerepéről, a keretgazdálkodás helyébe lépő termelő­eszköz-kereskedelem kialakításáról stb. hozott GB határozatokról is. Ezzel kapcsolatban kérdezték sokan: mi is a Gazdasági Bizottság és milyen szerepet tölt be népgazdaságunkban? A kérdés megoldásánál a következő lő elveket kell figyelembe venni. Amikor a proletariátus még elnyomott, kizsákmá­nyolt és hatalomból kirekesztett osztály, fő stratégiá­jának tartalma kimondottan politikai jellegű. A gaz­dasági követelések, a gazdasági sztrájkok is a politi­kai célokat, a demokratikus vagy szocialista átalaku­lást szolgálják. Hatalmon kívül, a hatalom nélkül nem foglalkozhat a gazdasági élet átalakításával, megszer­vezésével és irányításával. Merőben más a helyzet a hatalom megszerzése, a proletárdiktatúra kiépülése után, amikor nemcsak a politikai, hanem a gazdasági élet feladatai is a mun­kásosztály vállára helyeződnek, amikor a szocialista gazdaságszervező munka társadalmi jellege lép a ma­gántőkés módszer helyébe. Gondoljunk csak az 1871- es első proletárdiktatúra, a Párizsi Kommün esetére. Miután létrejött a kommün az önvédelmi feladatok mellett — anélkül, hogy történelmi példára támasz­kodhatott volna, — természetesen a maga kezdetle­gességével, de gyorsan létrehozta gazdaságszervező, gazdaságirányító és ellenőrző mechanizmusát: a na­gyobb üzemek munkásellenőrzését, majd a megszö­kött tulajdonosok gyárainak munkásigazgatását. A NOSZF történetéből tudjuk, hogy a szovjet ál­lam megteremtésével, az intervenció és az ellenforra­dalmi bandák megsemmisítésével járó gigantikus fel­adatok közben — már 1918 elején — létrehozták az iparirányítás központi szervét, az 50 év előtti kom- münnél sokkal magasabb szintű Legfőbb Népgazdasá­gi Tanácsot. Hazánkban az első proletárdiktatúra 1919. május 20- án hozta létre a Magyar Tanácsköztársaság legfőbb gazdasági szervét, a Népgazdasági Tanáácsot. 1945 és 1949 között a Tanácsköztársaság példájából merítve, és a kommunisták kezdeményezésére a Gazdasági Fő­tanács lett a felszabadulás utáni gazdasági életet irá­nyító első átfogó jellegű gazdasági hatóság, majd 1949 és 1952 között ismét a Népgazdasági Tanács, a Magyar Népköztársaság kormányának legfőbb gazda­sági szerve. Ezek a központi gazdasági szervek, ha­tóságok vezették rá az országot a szocialista terv- gazdálkodásra. A jelenlegi Gazdasági Bizottság mint a forradalmi munkás—paraszt kormány mellett létrehozott állan­dó kormánybizottság 1957-ben alakult meg. A GB a mindenkori kormány gazdasági jellegű tárcáit vezető kormánytagokból áll. Feladatét illetően a GB, a népgazdasági terv és az állami költségvetés kialakítása és végrehajtása során felmerülő és a szocialista gazdaság hatékonyabb mű­ködését, a gazdaság mechanizmusát és irányítási rend­szerét tökéletesítő konkrét és meghatározott gazdasági feladatok ellátásában segíti a kormány tevékenysé­gét. Gazdasági jellegű határozatait, döntéseit a Mi­nisztertanács által reá ruházott jogkörben, mint állan­dó kormánybizottság hozza meg. Határozatait az érin­tett miniszterek, hatóságok és szervek kötelesek vég­rehajtani. A GB elnöke a Minisztertanács elnökhe­lyettese. Az 1967 márciusi országgyűlési választások eredményeként a parlament által megválasztott kor­mány Gazdasági Bizottságának elnöke dr. Tímár Má­tyás, a miniszterelnök helyettese, a Központi Bizottság tagja. (A GB új gazdasági mechanizmussal kapcso­latban hozott legfontosabb határozatainak ismerteté­sére visszatérünk.) Nagy Ferenc Áz ígéret szép szó... A Salgótarján napsugár-lakótelepi hármas és négyes szá­mú ház lakóinak panaszára igen furcsa választ kaptunk a városi tanács illetékesétől. A lakók azért írlak panaszos le­velet szerkesztőségünknek, mert úgymond: róluk elfeled­keztek. Amíg a többi lakóépülethez elkészítették az utat és a járdákat, addig ehhez a két épülethez bokatörő úton közlekedhetnek. A tanács építési—közlekedési osztályán azt válaszolták, mindez nem felel meg a valóságnak. Ugyanis a feljárókat, lépcsőket az építővállalat készítette, nem a tanács. Hogy a többi épületnél miért maradt el — nem tudják. Azt azon­ban nem titkolják, hogy a többi házhoz juttattak járdala­pokat, segítséget nyújtottak az út elkészítéséhez is. Sőt mi több, a szóbanforgó két ház lakóinak is megígérték, adnak járdalapokat, csak a lakók vállalják társadalmi munkában a lerakását. Az ígéret már korábban elhangzott. A körzet tanácstag­ja tolmácsolta a lakóknak is. Csupán a járdalap nem ér­kezett még meg. Miért nem? Mert nem állt rendelkezésre szállítóeszköz, amellyel kifuvarozhatták volna a Napsugár­lakótelepre. Ez a kifogás kissé vérszegény. Vajon az ilyen „gyors” segítséggel előmozdítják-e a lakók társadalmi mun­ka iránti kedvét, panaszaik megoldását? A közmondás így tartja: „Az ígéret szép szó...” P

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom