Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
Í967. szeptember 14., vasárnap wfle p 4 o S Közgazdasági gondok, feladatok a pásztói járás mezőgazdaságában „A harmadik ötéves terv fontos vonása a munka termelékenységének növelése. A terv azt tűzi ki célul, hogy a munka termelékenységének növelése útjain biztosítsuk a termelés emelkedésének 80 százalékát...” (Az MSZMP IX. kongresszusán hangzott el.) Az utóbbi időben, mind a pártkongresszus előtt, mind utána sokszor elhangzott: köz- gazdasági szemléletet kell vinni a munkába. Szinte már közhellyé lett ennek a hangoztatása, ami tartalmában kétségtelenül nagy jelentőségű, s a közgazdasági szemlélet polgárjogának megszilárdulása sok későbbi siker forrása lehet. Sokan azonban misztifikálják ezt az úgynevezett közgazdasági szemléletet. Pedig ennek a jelentősége nem a hangoztatásában áll, hanem a megvalósításban, a gazdaságos munkában. A kongresszuson elhangzott iménti idézetből indultak ki a pásztói járás vezetői, amikor a legutóbbi tsz-elnökif főkönyvelői értekezleten a gazdaságosság kérdését tűzték napirendre. A termelékenység fokozása a termelés gazdaságosságát, jövedelmezőségét eredményezi. A ráfordítások hatékonyságának elemzése, a költségtényezők számbavétele a gazdaságos termelés alapvető követelménye. Kevesen tudják — de már mind több vezetőt, irányítót érdekel —, hogy hosszú évekig a hiányosságok egyik alapvető forrása volt a „gazdálkodás nélküli” termelés. Helyesebben, a legtöbb helyen csak termeltek, de nem gazdálkodtak. A pásztói járás termelőszövetkezeteiben például, de a megyében szinte miniden tsz-ben 20 százalékkal lehetne emelni a termelési színvonalat, csupán jobb munkaszervezéssel, takarékosabb munkával, az anyagi ráfordítások növelése nélkül. A mezőgazdasági termelés céljai, iránya szempontjából ez nagy jelentőségű lenne. Ehhez azonban mindenekelőtt annak a bizonyos közgazdasági szemléletnek az elsajátítása fontos. Termelőszövetkezeti elnök, agronómus és főkönyvelő részéről egyaránt. Nem mindegy mennyit termelnek a közös gazdaságokban, de különösen az nem mindegy, mennyiért állítják elő a húst, tejet, gabonát. A korábbi években vagy egyáltalán nem, vagy csak kevés helyen kísérték figyelemmel, vajon gazdaságos-e a termelés. S bizony még most is előfordul, hogy ■ négy—öt forintért állítanak elő egy liter tejet. Persze vannak gazdaságok, ahol viszont már nyereséges a termelés, mert jól szervezik a munkát, okosan használják ki a beruházásokat — gépeket, épületeket stb. — egyszóval hasznosan gyümölcsöztetek az élő- és holtmunkát. A pásztói járásban nem véletlenül foglalkoznak az utóbbi időben a termelő- szövetkezetek vezetői a termelés gazdaságosságával. Egyrészt az élet kényszeríti erre őket, másrészt Igen jó példával jár elő ebben a járási vezetés. Különösen ösztönöz erre Ispán Károly, a járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, aki személy szerint is beható gazdasági elemzéseket végez — hogyan lehetne maradéktalanul végrehajtani a járási pártértekezlet határozatából, a harmadik ötéves terv célkitűzéseiből fakadó termelési feladatokat. Azt mondják, hogy a pásztói járás a megye alföldje. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a járásban nincsenek kevésbé jól gazdálkodó termelőszövetkezetek. Olyan közös gazdaságok, ahol a gazdálkodás költségszintje meghaladja a 60 százalékot. Akadnak olyan tsz-ek is, ahol ez eléri a 65—70 százalékot is, ami azt jelenti, hogy állami támogatással termelnek; s még az egyszeri újratermelést sem valósíthatják meg saját erőből. Ilyen például a mátraszőllősi tsz, ahol 1965- ben 65, 1966-ban pedig 76 százalékos volt a költségszínvonal. Vagy a bujákl tsz, ahol 70 illetve 68 százalék. Ez utóbbi gazdaságnál némi javulás tapasztalható, de ez még nem kielégítő. Ezek a gyenge termelőszövetkezetek a járás szántóterületének egy- harmadán gazdálkodnak. A közepesen és a jól gazdálkodó szövetkezetekben lényegesen más a helyzet. Ezekben a termelőszövetkezetekben az egy traktoregységre jutó normálhold teljesítmény csaknem eléri az ezret. Az egy tehénre jutó éves tejtermelés meghaladja a 2800 litert, ugyanakkor a költségszínvonal nem éri e! a 60 százalékot. Igen dicséretes, hogy a járásban az utóbbi három évben fokozatos csökkenést mutat a gazdálkodás költség- szintje. Amíg 1965-ben még 61,5 százalék volt, 1966-ban már 58,8 százalék. Ez már azt bizonyltja, hogy a termelőszövetkezetekben törekszenek a termelés mellett a gazdálkodásra is. A jövedelmező gazdálkodás megköveteli, hogy a költség-ráfordításon túl haszon származzon a termelésből, mégpedig oly mértékű, ami lehetővé teszi a bővített újratermelést, a további fejlődés megalapozását. Ugyanakkor ismeretesek a helyi és a népgazdasági célkitűzések az életszínvonal további növelésére, ami ugyancsak aláhúzza a gazdaságos termelés szükségességét. Közismert, hogy a IX. pártkongresszus a munka termelékenységének további növelésében szabta meg a célkitűzések elérését. Eszerint a jövőben intenzívebb munkával, a meglevő eszközök hatékonyabb kihasználásával növelhetik a termékek tömegét és minőségét. ' Érdekes kísérletet, elemzést végzett a mezőgazdasági osztályvezető. Három csoportba sorolta a járás közös gazdasáA „mostohagyerekek esélyei 99 gait aszerint, hogy a bruttó termelési érték 40 ezer forint fölött, 30 és 40 ezer forint között, illetve 30 ezer forint alatt van. Vizsgálta, vajon hogyan alakul egy-egy csoportban a rendelkezésre álló eszközök kihasználása. E csoportosítás szerint az 1000 forint beruházási értékre jutó bruttó termelési érték az első csoportban megközelíti az ezer, a második csoportban levőknél csaknem kilencszáz, a harmadikban több mint hatszáz forint. Ami annyit jelent, hogy az első csoportba tartozó közös gazdaságok egy részénél is, még „önmagát sem termelte meg” a beruházás. Jónéhány tsz-nél azonban a beruházási értéket már meghaladja a termelési érték. A gazdaságos termelés útja egyértelműen adott. Mindenekelőtt az árutermelés fokozása, szerkezeti átalakítása a fontos. Az utóbbira a gyenge termelőszövetkezetek állami támogatásának új rendszere is ösztönzi a gazdaságokat. A lehetőségeket eszerint használják ki a tsz-ek. Ilyen például most a sertéshizlalás. De ez is csak ott, ahol legalább négy kilogramm takarmánnyal állítanak elő egy kiló húst. S a kenyérgabonát Is olyan területen érdemes termelni, mint a palotást ahol ötéves átlagban 14 mázsa fölött van az átlagtermés. A gazdaságosabb mezőgazdasági termeléshez is elengedhetetlen a rendszeres, beható közgazdasági elemző munka. Annak a sokat emlegetett közgazdasági szemléletnek az érvényesítése. Ott, ahol mind a vezetők, mind a tagok — mert ennek is be kell következni! — tőrödének azzal, hogy az előírásos mennyiségű vetőmag, műtrágya kerüljön a földbe — se több, se kevesebb! — minden gép termelőmunkát végezzen^ s minden férőhelyen állat álljon — feltétlenül jó irányú változásnak kell következnie. Több termésnek, nagyobb jövedelemnek, olcsóbb árunak, könnyebb megélhetésnek. Pádár András A gazdasági reform várható hatásait mérlegelve, sok vállalatnál beszélnek mostanában több-kevesebb aggodalommal arról: mi lesz január után az eddigi „mostohagyerek” vállalatokkal ? Nem indokolatlan kérdés ez, ha arra gondolunk, hogy a vállalatoknak ezután saját anyagi erőforrásaikra alapozva kell gazdálkodniok — javarészt ettől függ majd dolgozóik személyes jövedelme is — holott köztudomásúan távolról sem indulhatnak azonos szintről január 1-én. Anélkül, hogy ezúttal részletesen vizsgálnánk, mennyiben okkal vagy ok nélkül, tény, hogy egész sor iparág és üzem jócskán háttérbe szorult a korábbi években, amikor a beruházási eszközöket osztották, Aligha vitatható, hogy a januári starthelyzetben lesznek majd olyan vállalatok, amelyek technikai felszereltsége — szakmai műszóval: állóeszköz-ellátottsága — az átlagosnál lényegesen kedvezőtlenebb, pedig ezek a különbségek alapjaiban befolyásolhatják egy-egy üzem műszaki—termelési színvonalát, termékei piacképességét, végső soron: a vállalat nyereségét A Központi Statisztikai Hivatal több vizsgálata elemezte az állóeszköz-állomány eltéréseit; tanulságos lehet idézni néhány ilyen tényt. A beruházások nyomán megvalósult általános iparkorszerűsítési eredményeket tükrözik ezek az összefoglaló adatok: az állami ipar állóeszközeinek több mint 50 százaléka tíz évnél, 34 százaléka pedig öt évnél nem régebbi beruházásból származik. Ezen belül azonban rendkívül jelentősek az eltérések: a híradás és a vákuumtechnikai iparban például 74 százalék a tíz, és 49 százalék az öt évnél nem régebbi gépek aránya, a két adat viszont például az élelmiszeriparban már jóval. az országos átlag alatt van — 36 és 18 százalék —, a textiliparban is csak 38 és 28 százalék, s néhány gépipari ágban, például a fémtömegcikk-iparban szintén alacsony korszerűségi szintet jelez. A bevezetőben említett aggodalmak végül is ebben summázhatók: vajon a korszerűbb üzemek dolgozói teljes egészében élvezik-e majd az ebből származó anyagi előnyöket, és fordítva: az elmaradott vállalatoknál dolgozók hátrányos helyzetbe kerülhetnek-e? A probléma gazdasági és morális szempontból is sokkal bonyolultabb, mintsem hogy igennel vagy nemmel lehetne e kérdésekre válaszolni. Érdemes ugyanis elgondolkodni a következőkön: a reform alapelve, ha úgy tetszik: morális főszabálya, hogy a személyes jövedelmek egy részét — a garantált alapbérek feletti hányadát — szorosan ahhoz a gazdálkodási végeredményhez köti, ami a vállalati nyereségekben fejeződik ki. Világos, hogy a társadalom legfontosabb érdeke, annak az országos nettó jövedelemnek a növelése, amely a növekvő vállalati nyereségek csatornáiból származik. Következésképp: hosszú távon aligha képzelhető el, hogy a — bár önhibájukon kívül, de mégis — kevésbé korszerű, kevésbé piacképes, tehát kisebb országos „bevételt” produkáló üzemeket, végeredményben a többiek által előteremtett nyereségből támogassák. Ez, egyebek között, ellentmondana a reform legfontosabb céljának, annak ugyanis, hogy a közvetlenebb piaci hatások segítsenek a korszerűbb iparszerkezet kialakításában. magyarán: a jobbat, olcsóbban, színvonalasabban gyártó vállalatok és ágazatok dinamikus fejlődésében, előretörésében. Mindez — hangsúlyozzuk — hosszú távra érvényes elv. Merőben más kérdés viszont az, hogy január 1 után ezek a hatások korántsem érvényesülhetnek spontán; hiszen köztudomású, hogy a reform nem szabályozatlan, vak törvényekkel működő pihcot teremt majd. A reform első időszakában, — és ma még persze nem lehet megmondani, hogy ez időben mit jelenthet — egész sor intézkedés tompítja majd a korszerűség illetve korszerűtlenség, más szóval: a vállalati dolgozók szempontjából objektív, rajtuk kívül álló tényezők kedvező, vagy kedvezőtlen hatásait. Tekintsünk át néhány ilyen „szabályozó- szelepet”, amelyek végső kialakítása ugyan még csak most folyik, de körvonalaik azért már láthatók. A szélsőséges nyereségdifferenciálódást mérsékli mindenekelőtt a vállalati nyereségek progresszív adóztatása, továbbá — kivételes esetekben — az úgynevezett termelési adó, amely a vállalattól független tényezők hatására keletkező többletnyereséget vonja el. Rendkívül fontos továbbá a reformnak az a módszerbeli célkitűzése, hogy a vállalatnál maradó nyereség fejlesztési, illetve részesedési alapjait külön-külön adóztatja. Az eszközigényesebb üzemnél több maradhat a fejlesztési alapban, mint a kevesebb gépet-berendezést alkalmazó társánál, illetve: a létszámigényes vállalat arányaiban többet tarthat meg a részesedési alapban, mint a technológiai törvényszerűség miatt (és nem jó vagy rossz létszámgazdálkodása következményeként) kisebb létszámmal dolgozó másik vállalat. Nem kevésbé lényeges szabályozó tényező az is, hogy bizonyos ideig erőteljesen differenciált eltérésekkel határozzák meg a vállalatnál visszamaradó amortizációt. Mindezt teljessé teszi az a — csak átmenetileg érvényes — központi előírás, amely 1968-ra felső határt szabott (4 százalékban rögzítve) az országos átlagbér-növekedésnek, ami a személyi jövedelmek emelkedésének szélsőséges differenciálódását egyelőre nem teszi lehetővé. M indez azonban természetesen csak átmeneti jellegű, s emellett a reform más elemei — mindenekelőtt a közvetlen piaci hatások — erőteljesen szorítják majd a kevésbé korszerű, elmaradottabb berendezéssel dolgozó vállalatokat is a gyorsabb fejlesztésre. Erre természetesen csak akkor lesz módjuk, ha gazdálkodásuk eredményeként saját erejükből létrehozzák a fejlesztéshez szükséges anyagi alapokat. Amint egészében is: eredményesebb, hatékonyabb gazdálkodásra lesz szükség ezeknél a vállalatoknál, mert hiszen érthető, hogy idővel mérséklődnek majd az ideiglenes, központi „védő-szabályok” és nekik is fokozatosan saját — valóságos — nyereségükből gazdálkodva kell majd iramot tartaniok. Tábori András Zár és kulcs dődhetett — a művezető nem tudott válaszolni. Ez utóbbi kérdésre a főLássuk először a „kulcsot”. Egyelőre huszonhármasnak hívják. Az Arany János utcai, majdan hétemeletes, százhatvan-lakásos házaiig bújt ki a földből. Előregyártott elemekből készül. Az építési költség a tervező szerint 23 millió 558 ezer forint. A kivitelező, az ÉVM Nógrád megyei Építőipari Vállalat szerint ennél 3 millió 173 ezer forinttal több. Az „észrevételezési” vita még tart. lÄeg mielőtt építeni kezdték volna, már sok szó esett róla. A salgótarjáni rekonstrukció következő, fontos állomása ugyanis a jelenlegi Régiposta utca környékén van. Ebben a körzetben épül majd a húsz emelet magasságú garzonház, itt lesz az új filmszínház, később a múzeum, megyei irattár, állandó kiállítási csarnok. Azt is tervezték, hogy jövőre megkezdik annak az új út-leágazásnak is az építését, amely a megemelt vasúti pályatest alatt aluljárón áthaladva becsatlakozik a Karancs utcába. Szanálni való intézmény, üzem, iroda és főleg lakás jócskán van itt még. Az Arany János utcában épülő százhatvan-lakásos ház gyors átadása azért sürgős, mert ebbe az épületbe lehet átköltöztetni a Régiposta utcában lebontásra ítélt házak lakóit. Ebből következik: a „zárnak”, mely a város átépítését akadályozza, az Arany János utcai százhatvan lakás a kulcsa. Mi van ezzel a kulccsal? Mikorra készül el ? A munkahelyen a művezetővel beszéltem. (Az építésvezető szabadságon volt). Elmondotta, hogy a vállalat a munkaterületet május 5-én vette át a Beruházási Irodától. Eltekintve néhány régi épület-maradvány v elbontásától, mintegy 2000 köbméteres tereprendezéstől, az objektum bekerítésétől, a tulajdonképpeni építés, az alapozás július 3-án vette kezdetét. A művezető elmondotta, hogy szándéka szerint az épület szerkezetét még ebben az évben „összerakták” volna úgy, hogy az esztendő végén az alsó szinteken már körítő- és válaszfalazás is kezdődhetett volna, a téli hónapokban megcsinálhatták volna az installációt: a villany, víz, szeny- víz, fűtés vezetékeinek, csöveinek beszerelését. És mihelyt az Időjárás engedi, a építésvezető sem válaszolt, a munkát később kapta meg. vakolást. így, ilyen tempóban Az átadás? a huszonhármas jelű épüle- — A huszonhármas jelű tét júniusban, vagy júliusban épület érvényes szerződés sze- átadhatták volna. Volna.. 1 Ez nagyon fontos, mert a művezető nem tud számot adni a kivitele rinti befejezése 1968. november harmincadika. Erre az évre négymillió forint beépítésére van kijelölésünk, de ezt zéshez szükséges sok szerel- túl akartuk es akarjuk tel- vény, anyag, lift stb. meg-\3esí‘enl- * <?aru? Jumus tx- rendeléséről. illetve visszaiga- zenharmadikan igenyeltük, zolásáról. Ezeket az ügyeket szeptember elsejere. Késik. Az mások intézik. Azonkívül az E<-*Y megígérte, hogy szep- egész ütemtervnek a funda- tember tizennyolcadikan el- mentuma. hogy az EGV-től indítják, tizenkilencedikén szeptember 1-re megkapja a megérkezik. Anyagellátási problémák? Tudom, hogy például a felvonókat először a jövő év végére igazlták visz- sza. A vállalat és a minisztoronydarut. — Csakhogy toronydaru nincs. Nem is tudom, mikor jön. Pedig úgy terveztem, hogy folyamatosan, éjjel— térium közbejórására az ügygyei foglalkozott a KGM koonappal dolgozunk és kéthe- perációs csoportja. Jegyző- tenként egy szint szerelését el- könyv szerint a felvonókat végezzük. Az előregyártást is gyártó vállalatot kötelezték, úgy szerveztük, hogy ezt a hogy a jövő év első negye- tempót tarthassuk. De a to- dében kettőt, a másodikban ronydaru helyett kénytelen három felvonót szállítson. Ez vagyok NCK-emelővel kínlód- a határidő már elfogadható ni. És ami a toronydarunak nekünk a november harmin- huszonnégy óra, az NCK-nak cadikai átadáshoz. Arról nem két hét. A brigádjainkkal tudok, hogy más anyagaink- vállalást is tettünk a mun- kai kapcsolatban probléma kaversenyben, hogy november lenne. Már ami a novemberi 7-re négy lakószint szerelésé- átadást illeti... vei elkészülünk, de most örül- , ni fogok, ha kettő elkészül. Arra a kérdésre, hogy máTehát 1968. november 30 Arra, hogy a kivitelezés jus 5-től miért tartott júliu- megindítása miért késett, a sig, mire az alapozás megkez- kivitelező vállalat jogyügyi osztályán kaptam választ. A* április 26-án megkötött kiviteli szerződést a Beruházási Banknak be kellett mutatni. A kivitelezést csak akkor lehet megkezdeni, ha a BB jelzi, hogy a beruházást „befogadta” és kezdési engedélyt ad. Erre csak május 28-án került sor. Hogy miért? Azt a Beruházási Iroda és a BB tudja. Hát így állunk a zárral es a kulccsal. Nehány megjegyzés az 1968. november 30-i átadáshoz. Egy salgótarjáni lakos: „Az építkezés helyén volt régi épületeket — a trafik kivételével — már régen kiürítették, amikor a bontáshoz hozzáláttak. A bontás is nagyon vontatottan haladt. Aztán az éoítők piszmogtak. Most már látom, sokan dolgoznak ...” A megyei pártbizottság egy munkatársa: „Ha a huszonhármas átadása késik, előfordulhat, hogy egy ötéves tervre való városépítés! feladattal két ötéves terv ideje alatt birkózunk meg.” A városi tanács elnökhelyettese: „Jövő év november harmincadika? Az lehetetlen! Valamit tenni kell. összehívni az érdekelt feleket, vagy valami mást... De cselekedni kell, hiszen így nem teljesítjük a harmadik ötéves tervet sem!” Csizmadia Géza
