Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-23 / 225. szám
4 ± WÖ<5R*t> tfST. szeptember 23.. rrembat Az új mechanizmus lexikona A VÁLLALATOK ALAPJAI.I ^ szocialista vállala- ________________.___________! tok a tervszerű központi gazdaságirányítás keretei között, azaz a közvetett és közvetlen állami szabályozási eszközök által meghatározott közgazdasági környezetben önállóan gazdálkodnak. A vállalati döntéseknek a pénzügyi alapjait az állam úgynevezett vállalati alapok formájában bocsátja a vállalat rendelkezésére, önálló gazdálkodás ugyanis elképzelhetetlen saját pénzügyi források nélkül. A vállalat működési eredményessége, — az általa termelt áruk eladása következtében — árbevételben jut kifejezésre. Az árbevétel a vállalatok összességét tekintve többé-kevésbé megfelel a társadalmi újratermelés költségeinek, amely költségek magukba foglalják a termelés tényleges, valóságos költségeit, (eszközök, anyagok, bérek stb.) de tartalmazzák a társadalmi tiszta jövedelmet is. Ez utóbbi a mi esetünkben részben a 10 milliónál több polgárnak a mai államitársadalmi és egyéni-családi szükségleteinek kielégítését, különösképpen pedig az államigazgatás és gazdaságfejlesztés, illetve a szocialista felhalmozás igényét kell hogy fedezze. A nyereségnek az állam és a vállalat közötti elosztása tehát rendkívül koncentrált kérdése az új gazdasági mechanizmusnak. Az árbevételből a társadalom tiszta jövedelmeként az állami költségvetésbe adók formájában, vagy egyéb kötelezettségként a vállalat részéről befizetett nyereségrész ugyanis az össztársa- dalom céljait, a vállalatnál maradó nyereségrész vállalati alapok formájában az önálló vállalati gazdálkodás céljait szolgálja. A nyereség állam és vállalat közötti elosztásáról és a vállalati alapok képzéséről a Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány 11/1967. (V. 13.) számú és az állami vállalatról hozott rendelete intézkedik. A kormányrendelet 15. §-a kimondja: „A vállalatnak nyereségéből elsősorban az állam iránti kötelezettségeit kell teljesítenie. Az adó befizetése utáp fennmaradó nyereség részben a vállalat vagyonát gyarapítja (fejlesztési alap, tartalékalap) részben a dolgozók keresetének és jövedelmének növelésére és kiegészítésére, illetve szociális, kulturális célokra használható fel (részesedési alap). Az állam iránti kötelezettség teljesítésének módját és mértékét, továbbá a vállalati alapok képzésének és felhasználásának szabályait külön jogszabály állapítja meg.” Az állam által biztosított e három alapnak a birto- 1 kában a vállalat már felelősséget vállalhat dolgozóinak személyi jövedelméért, kalkulálhat, dönthet vállalatié jlesztési és kereskedelmi kérdésekben egyaránt. Természetesen a vállalati alapok közötti megosztás arányát állami szervek szabályozzák. Rendeltetése szerint a vállalatfejlesztési alap mindenekelőtt a dinamikus szinttartással kapcsolatos fejlesztési feladatokat, de természetesen a termelés ennél nagyobb arányú bővítéséhez szükséges beruházásokat is fedezi. A tartalékalap a vállalati önálló gazdálkodásból következő úgynevezett kockázatvállalás fedezetéül, kedvezőtlen gazdálkodási eredmény, veszteség esetén a részesedési alap, illetve a fejlesztési alap fedezetéül is szolgál. A részesedési alap a vállalati dolgozók személyi jövedelme növelésének a forrása. És itt természetesen e növelésen van a hangsúly. Ebből emelhetik a vállalatok a béreket, fizetik az évközi prémiumokat és céljutalmakat, év végén a nyereségrészesedést, és a részesedési alapból fedezik az étkezési hozzájárulást vagy térítést, az üdültetés stb. hozzájárulási költségeit. Több vállalat részéről kezdeményezték már a vállalati alapoknak a dolgozók lakásépítésének támogatására való felhasználását is. Erre vonatkozóan később történik intézkedés. ■ Ezekután most már megállapíthatjuk, hogy a nyereség tömegét illetően a népgazdaság is, a vállalat is közvetlenül érdekelt A nyereségnek a vállalatnál maradó része vállalatfejlesztést, korszerűbb munkakörülményeket, s ezzel párhuzamosan nagyobb bérjövedelmeket biztosít a vállalati kollektíva részére. Nagy Ferenc Kétszázezer és egy Nem olcsó szórakozás, de igen magas hőfokú művészi és drámai élmény az a darab, mellyel a Szolnoki Szigligeti Színház szeptember 27-én salgótarjáni évadját elkezdi. Salvato Cappelli műve, a Kétszázezer és egy az emberiség eddigi történetének talán legdöbbenetesebb eseményét, a hirosimai atombombázást idézi vissza a bombázó gép személyzetének víziós emléksorában. A lelkiismeret kavargó drámája Cappelli darabja, melyben kétszázezer áldozat vádolja bevégeztetett sorsáért a merénylet kitervelőit és végrehajtóit. A művet Berényi Gábor rendezésében, Fehér Miklós szuggesztív hatású díszletében, kitűnő szereposztásban mutatja be a szolnoki színház. Kiállítás a Palóc Múzeumban Balassagyarmati származású festőművész, Basilides Sándor kiállítása nyílik meg szeptember 24-én, vasárnap délelőtt Balassagyarmaton a Palóc Múzeumban. Az idős mester munkásságának legszebb darabjai kerülnek ez alkalommal nyilvánosság elé, a művek között olyanok is szép számmal, melyeket a Palócföld világa ihletett. Basilides Sándor tárlatát dr. László Gyula egyetemi tanár, művészettörténész nyitja meg. Nógrád a nagy idők sodrában TI* A balassagyarmati szociáldemokraták Balassagyarmaton nem voltak nagy munkáslétszámmal dolgozó ipari üzemek és ezért, a múlt század kilencvenes éveiben, csak nehezen indult meg az akkori munkáspártnak, a szociáldemokrata pártnak a szervezése. Hiába akarta már az első világháború előtt a „nagyközség” vezetősége gyárvárossá fejleszteni Gyarmatot, a megye vezetőinek a székvárossal szembeni elhibázott iparpolitikája ezt a „nyugalom” érdekében megakadályozta. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a munkáspárti szervezkedést is szigorú intézkedésekkel igyekezett a főszolgabíró megakadályozni. 1898. december 6-án — olvassuk a megyei félhivatalosban — „érdekes tárgyalás” volt a gyarmati törvényszéken. A vádlottak Brett Miksa és Fillér Rezső iparossegédek voltak. Azért emeltek vádat ellenük, mert 1898 elején „nagy propagandát fejtettek ki Balassagyarmaton a szocialista téveszmék érdekében”. Bret- tet 3 hónapi fogházra és 30 forint pénzbüntetésre ítélték. Fillért felmentették. Azonban az ilyen ítéletek sem riasztották vissza a gyarmati szocialistákat, akik főleg a kisiparosok segédei köréből kerültek ki. — Igyekeztek minden módon eszméiket hirdetni. 1899. november 1-re virradóra „Munkások ébredjetek!” feliratokat festettek a házak és a kerítések oldalára. „Nyomban elindult a hatósági utánjárás, mely ha az izgatni vágyó éjlovagját kéz- rekeríti, bizonyára el fogja venni a kedvét a mázolás mesterségétől.” A hatósági zaklatások nem törték meg a munká- sokat, és tíz év múlva, 1908 áprilisában, már 50 tagja volt a szociáldemokrata párt gyarmati szervezetének. sőt párthelyiségük is volt a Zsák utcában. Forgács Józsefnek, aki akkor került szedőként az egyik gyarmati nyomdába, az volt a benyomása erről a szervezetről, hogy az nem életképes. Forgácsnak csak részben volt igaza, mert a gyarmati szociáldemokraták egyre jobban szervezkedtek. 1911. március 11-én népgyűlést tartottak a Bástya utcai Komzsik-féle fürdőkertben. Ezen kijelentették, hogy „az általános és titkos választójogon olyan reformot értenek. amely a nőknek is ugyanolyan jogot biztosít, mint a férfiaknak.” — A május 1-re tervezett felvonulást és népgyűlést azonban a főszolgabíró betiltotta. — Az 1911. október 8- ára tervezett népgyűlés szónokául Bokányi Dezsőt kérték fel. Ezen a katonai javaslatok ellen és a választójog mellett foglaltak volna állást, de a gyűlést „politikai okokból kifolyólag''’ elhalasztották. A balassagyarmati párt- szervezet elnöke ezekben az években Schlesinger Ede volt, aki később a szerb fronton halt meg. Mellette Forgács József, Révész Gábor, Szileczky János, Demeter Pál és Jónás István voltak a legaktívabbak. Ekkor alakult meg a pártszervezeten belül az építőmunkások szakcsoportja, amely gerincét képezte az egész szervezeti életnek. A fejlődésnek az első világháború vetett véget, a párttagok csaknem mind bevonultak, és így a balassagyarmati pártszervezet a háború második évében bejelentette megszűnését. Az, hogy a megye székhelyén 1915-től 1918-ig nem volt szociáldemokrata párt- szervezet, különösen a sorsdöntő októberi és november eleji napokban hatott kedvezőtlenül az események alakulására. A gyarmati szociáldemokrata pártszervezet 1918. november 8-án, 20 tag jelenlétében alakult újjá a Barok-féle vendéglőben. A pártszervezet elnöke Forgács József lett és tagjai, a háború előtti szervezet megmaradt és már hazatért aktívái, akik zömét a később beáramlott új tagok szinte teljesen háttérbe szorították. A balassagyarmati párt- szervezet nagyarányú kitere- bélyesedésének — az őszintén munkáspárti Forgács József elnök mellett — dr. Somlyó József, a Nemzeti Tanács elnöke volt a fő mozgatója. Somlyó, miután a Nemzeti Tanács a november 7-én közölt rendelkezések értelmében elvesztette közvetlen felügyeletét a megyei és helyi közigazgatás fölött, teljes erejével a pártéletbe vetette magát. Ö, aki 1913-ban sztrájkellenes cikket írt a Nógrádi Hírlapban, most a Nemzeti Tanácsban jelenlevő húsz szociáldemokratára támaszkodva. valóságos „néptribun” szerepet kezd játszani a városban. Személyi ellentétei — a különben valóban reakciós — Rákóczy István kormánybiztos-főispán elleni küzdemet helyezték a szociáldemokrata párt és a Nemzeti Tanács elsőrendű feladatai sorába. Ez derül ki már a november 27-i rendkívüli bizottsági ülésen elhangzottakból is. Somlyónak végül is sikerült az 1919. január 12-i pártgyűlésen a pártszervezet elnöki teendőit is magára ruháztat- ni. Forgács ugyanekkor csak alelnök lesz az újjászervezett, főleg új tagokból álló 25 tagú vezetőségben. A pártszervezet legfőbb baja az volt, amit Forgács — teljesen félreismerve a helyzetet — dicsekedve, mim nagy eredményt jelölte meg a január 12-i elnöki beszámolójában: „Fáradhatatlan munkát végeztünk atekintetben, hogy partunkat is szilárdabb alapokra helyezzük. Egynéhány buzgó tagunk, továbbá a város tehetősebb polgárainak jóvoltából sikerült is, úgyany- nyira, hogy ma pártszervezetünk anyagiak dolgában felülmúlja valamennyi Nógrad vármegyei pártszervezetet” — Forgács szavainak valósága ellenőrizhető is. A balassagyarmati szociáldemokraták, amint az a hírlapiiag nyugtázott összegek adakozóinak névsorából is kiderül, a bankigazgatók, a nagykereskedők, a jobbmódú kisiparosok és tisztviselők anyagi támogatását és az ezzel járó párttagságát elfogadva. a kisvárosi burzsoázia hálójába kerültek. „Pártszervezetünk taglétszámát illetően jelentem — számol be tovább Forgács 1919. január 12-én —, hogy helyben, ahol megalakult a Magyar Vasutasok Szakcsoportja, továbbá a Városi Alkalmazottak Szakcsoportja, akik szintén tekintélyes számú tagszaporulatot idéztek elő, beleszámítva az önálló kereskedők és iparosok számát is, mintegy 600— 800 taggal rendelkezünk, nem számítva elvtársaink és elvbarátaink azon nagy részét, kik bár szociáldemokrata meggyőződésűek, de es idő szerint még nem fizető párttagok. A taglétszám napról napra nő.” Tehát érthető, hogy ebbe a munkásálarcot felvett polgári pártba nem léptek be a gyarmati proletárok. A* első, aki erre a jobbratoló- dásra feleszmél, maga Forgács. 1919 februárjában, amikor összegezi a város lakosainak a rövid ideig tartó cseh—szovák megszállás alatti magatartását, leleplezi a gyarmati burzsoáziát. A csehszlovák karhatalom nemcsak a forradalmi vörös kokárdák, de a munkások üldözését is elkezdte. Mindez tetszést aratott Balassagyarmat polgári köreiben. A megszállók forradalom es munkásüldöző « magatartása miatt fogott fegyvert a proletariátus. — Forgácsnak ez a leleplezése egyúttal beismerése annak a csődnek, amit a szociáldemokraták saját maguk idéztek fel. Dr. Belitzky János Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat FORDÍTOTTA: RADO GYÖRGY He A háború után hatoltunk bele a mellkas üregébe. Tüdő, nyelőcső. Én akkor már professzor voltam. Bár ez igazán mellékes. A sebészet egyenlővé tesz mindenkit: az egyszerű orvost és az akadémikust — azt mutasd meg, mit tudsz! Sokuk már elfelejtette, hogyan citerázott és hebegett, amikor megvédte szegényes kis disszertációját. Őszintén azt hiszik, hogy ők „gazdagították” a tudományt. Sokuk? Kik? Hát te? Talán a te dolgozatod — „A ner- vus phrenicus változatai abból a szempontból, hogy.. .** ez talán „gazdagítás”? Ne legyünk kicsinyesek. Becsületesen dolgoztam. Nem becsültem túl rangomat, beosztásomat. Mindez lehetőséget ad az embernek egy jó klinikára, ahol megteremtheti a n agyszabású sebészi munka előfeltételeit. 1949. Az első puknonektó- mia — féltüdőirtás. Hat és fél óráig tart. A páciens sokkot kapott, én még leülni sem bírok, végigterülök a pamla- gon. Szó, ami szó — nehéz eset volt. A beteg meggyógyult. Nagy öröm számunkra. Vajon hegy érezheti magát most Szemjon, a mi Szenya barátunk? Már öt esztendeié nem jelentkezik. Az utolsó alkalommal jól érezte magát. Falusi postás. „Napi húsz kilométert is megteszek-. ,* Jóleső emlék. Pedig halálra volt ítélve. Sok ilyen Szemjonunk akadt. Különben hogy bírhattuk volna ki? Most azonban valahogy nem ezek sorakoznak fel emlékezetemben. Szemjon esete után hamarosan meghalt Pavlik, akit idült tüdőtályoggal operáltunk meg. Artériasérülésből eredő vérzés. Ugyanígy feküdtem utána otthon. Fogaimat csikorgattam, nem találtam a helyemet. .. A tüdővel azután mégis előbbre jutottunk. Ez most már meghódított terület. Szinte garanciával tudunk operálni. S ehhez én is hozzájárultam valamivel. Ejh, hagyjuk. Hozzájárultam-e? Azt hittem, jó módszert dolgoztam ki a hörgők bevairására, de aztán kiderült, hogy már előttem felfedezték. Ennyiből állt az, amivel én „hozzájárultam”. No jó, beszéljünk nyíltan: kifundáltam mindenféle apró fogást, s ezekből egész csinos kis rendszer kerekedett ki. Megtanítottam rá sebészeket. Most már sokan csinálják. Jól csinálják. A betegek meggyógyulnak, hála nekik. És végeredményben mi a fontos? Természetesen — s ez a vigasztaló — „a legfőbb érték az ember”. Milyen nehéz önmagunkat elbírálni. Ha ilyen napjaim nem lettek volna, már-már nagy tehetségnek képzelném magam... Nos, az ember hajlandó másokat sértegetni, és hangsúlyozni, hogy ő maga milyen becsületes... Azután kezdőditek a szívműtétek. Megint személyek és napok sorakoznak. Az első páciens egy nő: mitrális sztenózisa van, súlyos dekom- penzációval. Művelt asszony, tisztában van az állapotával, özvegy. „Még néhány évig kell élnem, fel kell nevelnem a fiamat.” Miért nem utazott Moszkvába, hisz ott már végeztek ilyen műtéteket? Nem tudom, de életem végéig hálás leszek bizalmáért. Kétségtelen, szerencséje volt, hogy nem halt meg a műtőasztalon. Pirulnom kell, ha visz- szagon dalok arra az operációra. Milyen ügyetlen, milyen tapasztalatlan is voltam! S az az asszony él ma is. Fia már felnőtt. Köszönet annak az asszonynak. Mert mégis: a szív a legnehezebb. Én bizonyára ebbe fogok belepusztulni. No tessék, csak sajnáld magad. Áldozat a felebaráti szeretet oltárán. Jó, jó, hallgass. Ismerlek. Mennyi öröm és mennyi csalódás! Több rendellenességnél az előző műtétek eredményei nem voltak kielégítő- ek. Fel kell tárni a szívet, rekonstruálni a billentyűit és a sövényeit. Majd a szív—tüdő motor megalkotásának és megtanulásának hőskölteménye. Igen, hŐÉköltemény, az összes emberi szenvedélyekkel. Ha egy író meg tudná írni ezt! Nera tagadhatom, benne volt a kezem. Természetesen, Oleg, Pjotr, Marija, Gyima és mások nélkül semmire sem jutottam volna. Ilyesmiben csak a kollektív munka hozhat eredményt. Szeretnek-e ők engem? Régebben szerettek, de most talán már nincs is miért Egyre távolabb kerülök tőlük. Kiszáradok, ók meg azt gondolhatják: fennhordom az orrom. Első műtétünk a géppel, a. motorral nem sikerült Utána egy egész éven át gyakoroltuk kutyákon, javítottuk a készüléket. Következett a siker. Egy kisfiú. Kolja. Ugyancsak Fallot-elváltozással. A műtét nem volt radikális, páciensünk mégis életben maradt. S ez akkor már sokat jelentett Akkor még az egész Szovjetunióban csak néhány klinikán végeztek sikerrel hasonló műtéteket. Mennyit izgultunk, milyen büszkék voltunk! Minden egyes beteg mellet} három orvos virrasztóit át több éjszakát, köztük magas beosztásúak. Jó eredmények csak kezdetben voltak. Következtek a halálos esetek, egyik a másik után. Ekkor már igen súlyos eseteket is vállaltunk. Mert hogyan Is tehettük volna, hogy ne vállaljuk őket? Akkor mire való a műtét? Igen nehéz volt. A élenjáró sebészet egész története elvonul előttem. Részt vettem benne, nem egyszer a legelső vonalban. Nem, azt nem mondhatom, hogy valami rendkívüli fűződnék a nevemhez. De úttörő és népszerűsítő voltam. A történelembe nem kerülök bele. Most ez nem érdekel. S majd később? (Folytatjuk)
