Nógrád, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-05 / 183. szám
1967. augusztus 6. vasárnap NÖGRÁD ? Vasárnapi levél A hőgutáról Az újságok tele vannak a kánikula híreivel. Hőguta ... napszúrás ... avartűz ... hőségtől eredő balesetek. Verítékben úszunk, facsarni lehetne az inget rajtunk, a nadrág a combunkra tapad, s csak vánszor- gunk, mint a csiga, nem esik jól a mozgás, a fekvés, az evés, — semmi. Az utóbbi hetekben megfigyeltem: az ismert bemondónak is ugyancsak melege lehet a kamera előtt. Kis ventillátort tesz olvasóasztalára, így próbál — vajmi kevés sikerrel —, védekezni a nyár, s a Jupiter- lámpák hősége ellen. Arra gondolok: csoda, hogy még nem kapott szemrehányást miatta, hisz akadt már néző, aki szóvá tette az esti Maci egyetlen hálóingét, akadtak, akik lándzsát törtek amellett: a televízió szereplői, munkatársai köteles tisztelettel állva mondják el mondókájukat, legyen tilos az ülve beszélés, tiltsák el a kamera előtti cigarettázást, s hogy az ingujjas öltözet szalonképtelen. Kitörő örömmel üdvözöltem ezért a minapi bátor „rendbontót”, Pothornik Józsi bácsit, a Nógrádi Szénbányák igazgatóját, aki fittyet hányva az „illem"-nek, ingujjasan ült kamera elé. S nem dőlt össze semmi. Annál inkább nem, mert magunk talán jóval lengébb viseletben ültünk szemben vele. Márpedig az udvariasság kétoldalú kötelezettség lenne, s mért várhatnánk el csupán másokra érvényesnek. A Tizenkét szék szerda esti adásán már ingujjas vetélkedők foglaltak helyet a kamera előtt, hasonlón a játékvezető riporter is. De a nyakkendő még kínos pedantériával szorongatta a gigákat, habár néhány jóérzésü telefonáló a nézők sorából a nyakravaló megoldására „engedélyt” adott. Hiába, haladunk! Utóbb mintha elnézőbbekké válnánk egymással. A kegyetlen sorsközösség, a hőségtől való kitartó szenvedelem megpuhítja a vaskalapo- sabbakat is. Azért még mindig sokat „lazíthatnánk” magunkon. Főleg ami a férfiviseletet illeti. A nőknek ugyanis mégiscsak könnyebb valamivel. Ha soknak találják a szoknyát, kurtábbra vágják egy tenyérnyivel, s kurtítják egész a mini-miniig, senki nem ütközik meg. Szalonképes a dolog, bárhol megjelenhetnek a habkönnyű semmiségekben. De mit tehetnek a férfiak? Olvasunk néha cikkeket a korszerű öltözködésről, melynek lényege, hogy évszakok szerinti réteges viselet az egészséges. De amikor még az egyetlen réteg is szinte tűrhetetlen. Ledobjuk esetleg a zakót? Mondom: esetleg. Mert korántsem bizonyos, hogy minden alkalommal, és minden helyütt megtehetjük. Elképzelhetetlen például ünnepélyes aktuson, mondjuk egy követségi fogadáson — már aki ilyenre hivatalos —, hangversenyen, színházi esten, és sok egyéb más formaságos terén életünknek. Még hivatalban sem illendő ingujjban várni az ügyfelet. De a zakót olykor mégiscsak szögre akaszthatjuk. Ám mitévők lehetünk a pantallóval, ezzel a deréktól bokáig füllesztő ruhadarabbal? Attól nincs szabadulás, legfeljebb otthonunk négy fala között, csak akkor már késő. Akkor már úgyis levetnénk. ötletes vállalkozók feltalálták régen a shortot, magyarul: a rövid nadrágot, de mi örömünk benne?! (Ó, boldog tiroliák, ó, boldog szoknyás skótok!) A rövid nadrág felvehető biciklitúrára, vikendre, üdülésre, otthoni barkácsolásra, szemétlevitelre, de de nem mehetsz benne hivatalba, sem mint ügyfél, sem mint ügyintéző. Shortban durva illemsértés volna táncestre menni, vagy esküvőre, vagy temetésre, holott legszívesebben ezt tenné az ember. Gátol bennünket a merev konzervativizmus. Nyakkendőt kötünk, amikor legszívesebben az inget is letépnénk, állig burkoljuk magunkat a társas illem íratlan szabályai szerint. Patakzik rólunk a veríték, a vak is látja a szörnyűséges szenvedelmet, s aki látja, szintén éppúgy szenved, mint mi. Egyik dél-amerikai fővárost a mendemonda szerint azért fosztották meg rangjától, mert lakosainak zöme shortban, napozó szoknyában, dresszben jár, úgy végzi mindenféle ügyeit. Nem méltó egy ország képviseletére — mondották ki rá a verdiktet. Az emberek viszont fütyültek a „fövárosságra”, s shortot, a napozót, a dresszt választották — egészséges érzékkel. Jó volna már a „bevett", társadalmilag szalonképesnek elfogadott ruhadarabok közé sorolni a rövidnadrágot is. A bátor úttörőnek férfiak milliói áldanák a nevét, így kánikula idején ünnepet szentelnének emlékének. De ki lesz a bátor férfiú, aki a morál, az illem, az erkölcs, s ki tudja még mi minden haragjával, fel- mordulásával szembeszegülni kész!? Hogy lehetnék esetleg én? ...De kérem!... Én illem, morál, erkölcs stb, stb tisztelő ember vagyok. Épp az kéne, hogy így lásson a főnököm. Képzelem, hogyan vélekedne rólam!... És igaza volna. Kezdje csak más az egészet. Kezdjék a nagyobb pontok, mint én. Ha például összebeszélnének a fejesek, — osztály- vezetőtől felfelé, —, hogy holnaptól shortban jönnek a hivatalukba. Valakinek el kell kezdeni, mert ez a hőség egyre tűrhetetlenebb, szinte agyára megy az embernek. Micsoda nagyszerű, pompás volna a dolog. Csak egy Oroszlánszívű Richard kell az egészhez, és menni fog. Százezrek állnánk zászlaja alá, csak jönne már, ne késlekedne. Bontsunk zászlót a kurta nadrágnak; a hőguta tarkónk körül ólálkodik. Barna Tibor a Viták és a művészi értékek Ünnepi filmsorozat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója megünneplésére készülve különös érdeklődésre tarthat számot a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat gazdagnak ígérkező ünnepi programja is. A vállalat november 7. tiszteletére október hónapban filmsorozatot indít, hasonlóan a tavasszal megrendezett forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatához kapcsolt filmsorozatokhoz. Tervek szerint felnőttek és fiatalok számára 50 százalékos bérlet- sorozat indul Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Házban, Szécsényben, Balassagyarmaton, Pásztón, Endrefalván, Taron, Somoskőújfaluban, Karancskeszi- ben, Nógrádmegyeren, Mátra- verebélyen, Drégelypalánkon, Nagyorosziban, Dejtáron, Ér- sekvadkerten, Nagylócon, Szi- rákon, Csécsén, Nőtincsen, Egyházasgergén és Nógrádon. Általános iskolai tanulók részére pedig Salgótarjánban, a November 7. filmszínházban, Pásztón, Balassagyarmaton, Szécsényben indítanak filmsorozatot. A sorozatok a klasszikus irodalmi művek feldolgozásából készült filmeket, illetve a mai szovjet filmtermés néhány alkotását mutatják be. A nézők megtekinthetik ezeken belül a Fehér éjszakák, A félkegyelmű, a Feltámadás (I. és II. rész), A kutyás hölgy, a Háború és béke (I—II)., valamint a Patyomkin cirkáló, a Ballada a katonáról, a Luxustutajon, az Örs a hegyekben és a Vadállatok a fedélzeten című filmalkotásokat. Ezen ünnepi filmsorozat vetítése idején szovjet filmdelegációt is köszönthetünk megyénkben. Salgótarjánban és Balassagyarmaton mindezen kívül bemutatják a Jan- csó Miklós által készített Internacionalisták című dokumentumfilmet is. I rodalmi beszélgetések során többször vita témája a vita. Nem aszó- játék kedvéért ismétlem az eszmecsere jelentőségét: gyakran hallható manapság, hogy „a vita árt az irodalmi-művészeti értékeknek”. „Miért nem lehet egy-egy mű vitán feletti, miért nem érdemel meg egy-egy kimagasló alkotás olyan gesztust, mely kizárja a felette való — néha nem is éppen jóindulatú — diskurzust?” De elhangzik az a megjegyzés is, „ hogy az igazi sikert az hozza meg, ha vita robban ki egy mű körül: ekkor figyel fel a közönség, és ekkor fogynak el az üzletekből a mű példányai”. Hol van hát az igazság? Mindenekelőtt: manapság igen kevés alkotás vált ki szenvedélyes és széles körű vitát. Néhány évvel ezelőtt még heves eszmecserék folytak a Rozsdatemető szemléletének újszerűségéről, ábrázolásmódjának gyengéiről—ereméiről, Juhász Ferenc lírájáról. A Rozsdatemető vitáinak idején, vagy a Húsz óra megjelenésekor — azokban a „percekben” — egyeseknek még úgy tűnhetett, hogv „gyengébb” vagy „kuszább” alkotással kell számolnunk. De már néhánv hónán múltával a viták gazdagabb kibontakozásával világossá vált a művészeti közélet, valamint a közönség számára is, hogy itt °gv új látásmód és viláffkén született. Mert ezek a művek éppen szokatlanságukkal, újszerűségükkel provokálják a vitát: azzal, hogy egy korábban ismeretlen világot fedeztek fel, olyan eszközökkel dolgoztak. melyek még nem hódították meg a közízlést, melyeknek ízét—varázsát még nem ismeri a közönség, és melynek esztétikai normáit még meg kell találni a kritikusnak is. Ha Juhász Ferenc líráját említettük példakép- oen, akkor ma már az is világos, hogy költői értéke éppen ebben a sokoldalú — néha még „szigorúbb” ellenérzésektől sem mentes — vitalégkörben vált a mienké, „nekünk valóvá”. De ugyanez vonatkozik novella és kisregénytermésünk legjobbjaira is, — gondoljunk Somogyi Tóth Sándor írására, vagy Thurzó Gábor ,„Szentjé”-nek vitáira — mint ahogy Borsos Miklós szobrászművészetének megértését egy ilyen vitaatmo6zfá- ra tette lehetővé egyáltalán. De még a Hideg napok film- változatát is viták fogadták — és mégis azt kell mondanunk, hogy ennek a vitának eredményeképpen vonulhatott be ez az alkotás a filmművészet elismert értékei sorába. A szenvedélyes eszmecserék azonnal kirobbannak, ahol valami igazi érték, újat, szokatlant, gondolatilag—művészileg áttörő erejűt érez meg közéletünk, mert csak az igazán átütő teljesítményekre figyel fel a közvélemény, és csak az ilyen műveknek kell — paradox módon — egy bizonyos ellenállást i6 legyőzniük. Éppen mert egy korábban ismeretlen szemléletmóddal jelentkeznek, mert szakítanak megszokott látásmódokkal. A vita tehát rangjelző és hosszú távon értékfelfedező jellegű fogadtatás. A vita tehát előre segíti a művészi törekvések újszerűségét: akár eszmei, akár művészi—formai ellenvetéseivel. Másodszor: minden új látásmódot teremtő mű — mint például a Húsz óra, vagy a Szegénylegények — átformálja eddigi értékrendünket is. Nyilván nem az alapvető mértékegységet, de beideg- zett, esetleg már túlélt Ízlésbeli, esztétikai normáink egy része mégis állandóan megújul. Éneikül az együttformálódó, újraértékelésre képes rugalmasság nélkül nem tudnánk tájékozódni napjaink művészetében, és nem is tudnánk élvezni az igazán jelentős új műveket. Ilyen átértékelődési folyamat azonban nem megy simán és harc nélkül: benne óhatatlanul is megütközik a mű és közönség, előítélet és jogos bírálat, régi ízlés és a jövő felől bíráló gondolati magatartás. S, hogy végül is milyennek látjuk, miként fogadjuk el ezeket az új műveket, — vagyis hogyan formáljuk azokat a magunk arculatára, hogyan ismerjük fel benne önmagunkat, jelenünket — az már e vitákban dől eL A Hideg napok például azzal vívott ki magának rangot, hogy egy sor túlélt előítélettel szakított radikálisan: egy következetesen új nemzet — és múltszemlélet önvizsgálatát hozta, melynek meg kellett vívnia a maga harcát a közvéleménnyel, megszokott és át nem gondolt anyaggal, sőt még irodalomtörténeti múltunk néhány tévhitével is. A viták értékfelfedező és értékeket elsajátító szerepe mögött még egy másik probléma is rejtőzik. Egy-egy jelentős alkotás sokféle művészi áramlat, sokféle ízlésbeli norma közegébe lép be, és ezeknek az áramlatoknak mindegyike másképp sajátít]» ki magának az új művészi alkotás értékeit, és rajta másképp és másképp méri önmagát is. S itt éppen e sokféle közeg kívánja a vélemények cseréjét, koncepciók öntisztító hatású ütközését. M i lehet a feladata ebben a közegben a marxista írói magatartásnak és kritikának? Egyfelől nemcsak az igazi értékek teremtésére és védelmére kell berendezkednie, hanem az értékek offenzívájára is, ami nélkül aligha képzelhető el szocialista kultúránk előrelépése. Másrészt a műveket követő vitákban értő módon kell kiemelni az esetleg legszokatlanabb művek értékeit, és vitába szállni visszás, esetleg kiforratlan, vagy éppen ideológiailag bizonytalan gondolati tartalommal. Ha sikerül egy ilyen sokféle irányból összeálló, a marxista gondolat köré csoportosuló folyamatos és széleskörű vitaatmoszférát teremtenünk, akkor művészeti közéletünk „magasabb osztályba léphet”. Almásí Miklós Rezervátum az esernvő alatt Olyan sziget ez, amelyet nem víz vesz körül, hanem a huszadik század, s kerítéssel körbefogott területe a jégkorszak utáni időket őrzi. Űttalan sziklákon kapaszkodunk fel a csúcsra, ahová ember esik ritkán lép, pedig az elénk táruló kilátás, egy zajló életű nagyváros képe, ezért is jegyzi meg kísérőnk, körülmutatva a hegytetőről: — Budapest valószínűleg az egyetlen világváros, melynek a közepén ilyen nagy területű rezervátum bújik meg. Hogyan lett rezervátum a Sashegy, a Budai hegyvidék egyik tagja? Létét a természetnek és a tulajdonviszonyoknak köszönheti. Ami az utóbbit illeti: már régóta kerítés veszi körül, ugyanis magánterület volt a hegy, egy dúsgazdag tőkés tulajdona, aki szerencsére nem építette be birtokát. A felszabadulás után állami tulajdon lett, s felbecsülhetetlen értékei így váltak védetté. — Azelőtt úgy szökdöstek be a botanikusok, természet- búvárok — jegyzi meg Varga Imre, az Országos Természet- védelmi Hivatal főmérnöke. — A Sashegy dolomitsziklákból áll. Ennek a kőzetnek az a sajátos tulajdonsága, hogy lassan bomlik, így a kopár sziklákon nehezen alakul ki termőtalaj, lassan vastagodik a televény. Körülpillantva a kopár sziklákon itt-ott látható növényzeten Buda egyik foltjának ősi képét láthatja a szemlélő, úgy, hogy közben átsiklik a szeme a Kelenföldi Lakótelep új házain, s a csendet néha megtöri egy autóbusz motorának zöreje. A laikus látogató még tartogatja magában a kérdést, mitől oly egzotikus ez a növényvilág, hiszen látszatra nincs rajta semmi különleges. A főmérnök lelkes szavakkal magyarázza, hogyan sikerült megmenteni a Sashegyet. — Körülöttünk mindenütt építkeznek. Sor került volna erre a gyönyörű fekvésű részre is, de 1953-ban végre kiszegezték a táblát a kerítésre: TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET. Utunkat nehéz lenne sétának nevezni, hiszen sziklákon kapaszkodunk, sűrű növényfüggönyökön törünk át. A hegy egy-egy pontján megállunk, s ilyenkor a főmérnök megmutatja valamelyik növényritkaságot. Apró, kis füvek, cserjék ezek, néhol színes virágokkal tarkított tenyérnyi foltok a forró sziklák hasa- dékaiban. A tudomány számára elsősorban az a meglepő, hogy ezek a különböző növények együttesen fordulnak elő. Ahogy halljuk, a de- rescsenkesz és a magyar gur- golya nevű növények csak ezen a helyen élnek egymás mellett, vagy a Budai Nyúl- farkfű, a Kövér Daravirág és a Budai Imola csak itt találhatók meg békés egymásmellért élésben. Biológiai „határsértés” színhelye is ez a hegy. Déli növények északi irányban, északi fajok déli irányban verekedték túl magukat megszokott előfordulási területükön, ennek magyarázta a Sashegy mikroklímájában, jellegzetes időjárási viszonyaiban rejlik. A környező hegyek elhelyezkedése miatt például egy óriási „esernyő” van felette: ritkábban hull ide eső, mint akár néhányszáz méternyire innen. — A kutatók paradicsoma ez — összegzi Varga Imre a látottakat. Ez a kis terület valóban olyan nyugalmat áraszt, hogy növényvilágáról is elképzelhető: a jégkorszak óta tűri nemtörődömséggel az idő múlását. Egyetlen kis villaszerű épület található a kerítés mögött. A nyugodt környezet vonzotta ide „bérlőjét” a Földrengéskutató Intézetet. A második világháború alatt a németek óriási bunkert ■ építettek a hegy gyomrába. Ez most műszerek otthona, amelyek a Föld kérgét fürkészik. A Természetvédelmi Hivatal nemrégiben terveket dolgozott ki, amelyek szerint néhány év múlva a nagyközönség előtt is megnyitják majd a TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET egy részét: ugyanis az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem szikla botanikus kert létesítését tervezi ebben az ideális környezetben. Ugyanakkor rendszeres munkával óvják is ezt a különleges növényvilágot, hogy a további évezredekben is viruljon. B„ B. I. Kollégium-gondok Négrádban Az 1967/68-as tanév közeledtével ismételten több szó esik — egyében kívül —- megyénk mostoha kollégiumi ellátottságáról, amely lényegesen rosszabb az országos átlagnál. Salgótarjánban jelenleg mindössze egy 220 fiút, 100 lányt, Balassagyarmaton egy 60 fiút, 120 leányt, Szécsényben pedig 90 tanulót befogadó kollégiummal rendelkezünk. Közülük is a szécsé- nyi és salgótarjáni fiúkollégium országos igényeket is kielégít, a balassagyarmati fiúkollégium pedig korszerűtlen, túlzsúfolt. A rossz kollégiumi viszonyok többi között erősen hátráltatják már most is a tagozatos osztályok indítását, a szakközépiskolai rendszer bővítését, s a Heves megyével közösen készített beiskolázási terv tervszerű végrehajtását. A salgótarjáni új gimnáziumban és a Madáchban például 1968-ban matematika, fizika, kémia tagozatok indítását tervezik, amely egész Nógrádból iskolázna be fiatalokat, ha a megfelelő elhelyezésüket biztosítani tudná, s még több tagozat is indul majd. Tervek szerint 1968-ra Balassagyarmaton bővítik a fiú- kollégiumot, Salgótarjánban pedig a következő ötéves tervben új 400 személyes kollégium épül, amely már a jelentkező felsőoktatási igényeket is kielégíti.
