Nógrád, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-17 / 193. szám

’ Q67. augusztus 17 csöt^r+KP NÖGRÄÖ 3 ÖSSZESZOKNAK A HADSEREGEK A tarjáni ferde kémény Huzavona a fogyasztók kárára Nemrég rövid közleményt olvashattunk a sajtóban ar­ról, hogy a Varsói Szerző­dés egyesített erőinek közös kiképzése keretében június 14—19. között Magyarország es Csehszlovákia területén a magyar, a szovjet és cseh­szlovák haderők hadműveleti törzsei és parancsnokságai kö­zös törzsvezetési gyakorlatot tartottak. A kommunista- és munkás­pártok Kariovi Vary-ban megtartott értekezletének nem sokkal korábban nyilvános­ságra került állásfoglalása egyebek között a Varsói Szer­ződéssel is foglalkozott. Meg­állapította: ha a NATO 1959. augusztus 24-én lejáró húsz­éves szerződését nem hosz- szabbítják meg, s ezzel az Eu­rópa békéjét fenyegető ag­resszív imperialista tömb megszűnik, a szocialista or­szágok sem ragaszkodnak a Varsói Szerződés fenntartásá­hoz. Mindaddig azonban, amíg más mód nincs a béke védelmére, szükséges a szo­cialista országok közös had­erőinek fenntartása és fej­lesztése. Az újságolvasó az ilyen köz­leményeket gondolatban ön­kéntelenül is egymás mellé helyezi és összefüggéseket ke­res. Vajon hogyan egyeztet­hető össze ez a magas szintű gyakorlat az előbb említett nyilatkozattal? Néphadseregünkben is ren­deznek harcgyakorlatokat, s ezekben néha nemcsak az éppen katonai szolgálatot tel­jesítő sorkatonák, hanem tar­talékosok is részt vesznek. Előfordul ezért, hogy az or­szág egyik-másik területén a posta behívóparancsokat kéz­besít. Ilyenkor katonai jár­művek oszlopai is gyakrab­ban láthatók az utakon. So­kan hajlamosak arra, hogy ezeket a helyi eseményeket is összefüggésbe hozzák a nem­zetközi életről tájékoztató hírekkel. Mindez együtt időszerűvé teszi, hogy néhány szót szen­teljünk annak, mi a katonai gyakorlatok jelentősége, mi a különbség a különféle tí­pusú katonai gyakorlatok kö­zött, miért van szükség a Varsói Szerződésben részt vevő országok közös gyakor­lataira. Az ország férfilakosságá­nak nagy többsége teljesített katonai szolgálatot, saját ta­pasztalatból tudja, hogyan halad a kiképzés az egyszerű elemi ismeretek megszerzé­sétől a bonyolult feladatok végrehajtásáig. Amikor a katona már elsajátította a kézi lőfegyver, a fegyvernem­nek megfelelő harci technika kezelését, sor kerül a kisebb, majd nagyobb kötelékben végrehajtandó gyakorlatokra. A katonák számára ezért a gyakorlat mindennapos mun­ka, a harckészség fenntartá­sának eszköze. Az egyszerűbb gyakorlato­kon kisebb kötelékek részfel­adatokat oldanak meg. A lő- gyakorlatokon például csak a célok leküzdése, menetgya­korlatokon terepnehézségek akadályok leküzdése árán a kitűzött cél elérése, harcgya- korlaton egy feltételezett el­lenséges védelmi körlet, be­tonerőd elfoglalása a fel­adat. Magasabb szinten ezek az elemek együttesen jelent­keznek a katonák nagyobb kötelékben egymásután vagy egyidejűleg hajtják végi'e a részfeladatokat. Az együttmű­ködési gyakorlatokon már nemcsak egy-egy csapat kü­lönböző részei vesznek részt, hanem különféle fegyverne­mekhez tartozó csapatok vé­geznek összehangolt mozgást A hazai méretekben legma­gasabb szinten összfegyver- nemi harcgyakorlatok már szinte minden olyan harcfel- adaí-elemet tartalmaznak, amelyek megoldására nép­hadseregünk képes. A • tényleges harchelyzetet azonban még ezeken a leg­magasabb szintű hazai harc- gyf'.korlatokon sem sikerülhet teljesen megközelíteni, hi­szen agresszió esetén nép­hadseregünk nem egyedül állna szemben az ellenséggel. A Varsói Szerződést aláíró országok együttes ellenállás­ra, harcba szállásra vállaltak kötelezettséget. Gyakorolni kell tehát az együttes harcot is. Néphadseregünk alakulatai a múlt év őszén vettek részt ilyen közös harcgyakorlatokon Csehszlovákiában. A „Vitává” néven ismert gyakorlatról an­nakidején részletesen beszá­molt a sajtó, tudjuk, hogy alakulataink parancsnokai és katonái jól megállták a he­lyüket. Az eddig tartott közös had­gyakorlatoknak a feladattar­talma természetesen más és más volt, közös vonásuk azonban, hogy több baráti or­szág katonái együttesen ol­dották meg a harcfeladato­kat, ennek során megismer­ték egymást, „összeszoktak”, s a közvetlen katonai jellegű tevékenységen túl nagy je­lentősége volt a politikai ne­velésnek, a néphadseregekre jellemző internacionalizmus elmélyítésének is. Katonai szemmel nagyon fontos ezeken a közös gyakor­latokon, a más baráti orszá­gokban a miénknél erőtelje­sebben kifejlesztett fegyver­nemekkel való együttműkö­dés. És viszont: a baráti had­seregek is megismerhetik azt, ami nálunk jobb. Ahogyan ugyanis a KGST keretében az egyes szocialista országok más gazdasági részfeladatokat vállalnak, ugyanúgy a Var­sói Szerződésben részt vevő hadseregek is — a hadműve­leti feladatok önálló megol­dására való képesség meg­őrzése mellett — bizonyos, a hazai feltételeknek leginkább megfelelő „specialitásokat” egymástól eltérő mértékben fejlesztettek ki. Fontos elemük a közös gyakorlatoknak a hazai vi­szonyoktól eltérő terepen, szokatlan körülmények kö­zött vívott harc is. A sportolók példája kívánkozik ide: köz­tudomású, hogy a mexikói olimpiára készülő sportolók a hasonló klímájú és fekvésű, hegyvidéki edzőtáborokba igyekeznek, hogy ott a mexi­kóit megközelítő körülmé­nyek között készülhessenek fel. Ha háborút kényszeríte­nének ránk az imperialisták, akkor előfordulhat, hogy néphadseregünk katonái is a hazaitól eltérő, szokatlan tá­jakon harcolnának. Ezért már a hazai gyakorlatokon is a minél nehezebb, minél „va­dabb” terepet keresik fel csapataink. Méginkább meg­valósítható azonban ez a kö­vetelmény, ha a gyakorlás színtere más baráti országok területén van. A figyelembe vehető terepnehézségek kö­zül nálunk hiányoznak a ma­gas, szakadékokkal szabdalt, erdővel borított, nagykiterje­désű hegyek: az ilyen tere­pen alkalmazott harci mód­szerek tehát teljesértékűen, szinte csakis a más szocia­lista országok területén ren­dezett közös gyakorlatok al­kalmával sajátíthatók el. A bevezetőben említett kö­zös törzsvezetési gyakorlat célja sem volt más, mint a közös haderők legmagasabb szintű vezetésének „edzése”. Ott ugyanis a magyar, szov­jet és csehszlovák hadseregek vezetői az előbb említett va­lamennyi gyakorlatelemet ma­gába foglaló hadműveleti fel­adatokat hajtottak végre — papíron. A törzsvezetési gya­korlatok jellemzője, hogy a parancsnokok feltételezett helyzetben intézkedéseket hoznak, amelyeket azonban nem követnek valóságos csa­patmozdulatok. A résztvevő alakulatok száma minimális, csupán annyi, amennyi a törzsek mozgását, védelmét közvetlenül biztosítja. Távoli és általános jellegű összefüggés természetesen van hazai és közös hadgya­korlataink, valamint a viet­nami és más külpolitikai ese­mények között. A Varsói Szerződést és az ennek ke­retében végrehajtott közös gyakorlatokat, saját néphad­seregünk harckészen tartását, és a baráti hadseregekkel va­ló magas fokú együttműködé­sének képességét az imperia­lista hatalmak agresszív po­litikája teszi szükségessé. Katonai Szemleíró Lassan, vontatottan halad a salgótarjáni MÉK-kirendelt- ség új raktárának építése. A tizennégymillió forintba ke­rülő 2300 négyzetméter alap- területű, 200 vagon árut be­fogadó raktárra pedig óriási szükség volna, mert ha határ­idő után készül el, veszélybe kerül a téli gyümölcstárolás. Fábián István, a Nógrád megyei Építőipari Vállalat művezetője a következőkben tájékoztat a várható lemara­dásról : — Az épület befejezésének határideje ez év szeptember harmincadika volna, de elő­reláthatóan egy hónapot ké­sünk az átadással. Ennek egyik oka a múlt évi ce­ment- és vashiány, ami több mint kéthónapos kiesést oko­zott. A lakatosmunkához sem kaptunk meg idejében min­den hozzávalót. Munkaerőnk is kevés volt: csak huszon­kettő. — Tehát a késés megma­gyarázható? — Ügy érzem, nem va­gyunk hibásak a késlekedés­ben — tiltakozik a ki nem mondott vád ellen a műve­zető. — Mi mindent megte­szünk, hogy a raktár minél hamarabb elkészüljön. Mit mond mindezekről Súlyán András, az építtető MÉK főkönyvelője? — Rendkívül lassan vég­zik a szigetelést — sérelmezi. — A szükséges tíz helyett csak négy ember dolgozik rajta. Április 1-én kellett volna a munkaterületet átengedni a Nyíregyházi Elektrofém Ktsz-nek, hogy a gépek és hűtőberendezések beszerelé­sét megkezdhessék. Monda­nom sem kell, hogy ez még a mai napig sem történt meg. A szerelő vállalattól már há­rom ízben voltak itt, hogy megkezdjék a munkát. Ez azért is fontos, mert öt vál­lalatnál kell a szerelést el­végezniük és egyszerre csak kettőhöz van kapacitásuk. A munka eltolódása torlódást okozhat. — Az építők anyaghiányra hivatkoznak. — Ez szerintem nem ok — vá­laszolja Súlyán András —, mert ha előfordult is anyaghiány, a munkaerő átcsoportosításá­val más munkaterületen le­hetett volna dolgozni. A fer­dére épített kémény lebon­tása miatt szinte be sem tud­ják hozni a lemaradást. ... No igen, a kémény! Mert valójában az a huszon­hét méteres kémény az oka az elmaradásnak, amely a múlt év októberére megépült de le kellett bontani. Meg­dőlt, leomlással fenyegetett. Újraépítését meg sem kezd­Korábban kezdik a cukorrépa betakarítását ték, mert az építőipari vál­lalat azt igyekezett bebizo­nyítani, hogy a tervezők a felelősek. Az igazság egészen más. A megdőlés egyik oka az volt, hogy az építésnél nem tartot­ták be a megfelelő technoló­giai sorrendet: először a mellette levő épületet kellett volna felhúzni, hogy ne hi­ányozzék a talaj szükséges terhelése. Nem jól oldották meg a talaj víztelenítését sem, mert a kémény alapjá­tól két méterre létesítettek egy gyűrűs kutat, s ezen ke­resztül szivattyúzták ki az alapozás alól a vizet. A ta­laj megcsúszása következte- ben a víztelenedés az egyik részen hamarabb bekövetkez­hetett, mint a másikon. Vé­gül: az alapközéppont nem egyezett a kémény centru­mával, a megdőlés elkerül­hetetlenné vált. Az ügy döntőbizottság elé került. Két szakértő vélemé­nyezése alapján — másod­fokon is — az építőipait vállalatot marasztalták el. A kivitelezők azonban ebbe még mindig nem akarnak be­lenyugodni és a kémény épí­tésének megkezdése helyett tovább vitatkoznak. Mindez szinte lehetetlenné teszi az új raktár időbeni üzembe helyezését. A hűtő­gépek beszerelése két és fél-, próbaüzemelése egy hónapot vesz igénybe. Ez összesen három és fél hónap, most vi­szont már augusztus közepe is elmúlt. És hol van még a kémény, ami az üzemeltetés­hez elengedhetetlenül szük­séges? A zöldségfélét ugyan­is, amelyet a raktár előteré­ben tárolnak majd, a hideg idő beálltával csak fűtött he­A nagyoroszi Egyetértés Tsz- ben igyekeznek a búza hozamát évről évre javítani, és ennek érdekében mind kisebbre csök­kentik azt a területet, ahol a búzát kalászos elővetemény után kénytelenek vetni. Az idei ta­pasztalatok is azt mutatták, hogy a szép terméseredményt leron­tották azok a táblák, ahol a búzatermesztés jó feltételeit nem tudták biztosítani. Az idén, élve az önállóság le­hetőségével, úgy igyekeznek hely­zetükön változtatni, hogy kü­lön megállapodást szándékoznak kötni a cukorgyárral. E szerint a cukorrépa szedését már szeptem­ber i3-án megkezdenék, hogy utána még őszi kalászosokat vethessenek. Üj elképzeléseik alapján a több mint ezer holdnyi őszi kalászos­ból csak mintegy száz holdon kényszerülnek kalászos növény után vetni, mintegy kllencszáz- hetven holdat pedig évelő pil­langós, vagy kapásnövény után vetnek el. íme tehát az okok, ame­lyek miatt valószínűtlenné válik, hogy a MÉK az 1967— 68. évre tervezett gyümölcs mennyiséget készletezni tud­ja. A felelőtlenségnek és ha­nyagságnak vég6Ő fokon a lakosság látja kárát: a tél folyamán ismét kevés almát találhatunk majd a boltok­ban és a piacokon. K. E. — Hol lakik Harcos István? — kérdezem az ecsegi kas­télyból átalakított iskola ud­varán maltert keverő fiútól. A járási KISZ-bizottságon ugyanis azt mondták, az isko­lában találom meg leghama­rabb. — A másik iskolában van, a régiben ... — feleli a fiú. — Ott lakik, most, biztosan ta­nul . . . Pedagógus, aki a vakáció alatt tanul. Milyen ember? — Harcos — mondja ne­vetve a gyerek és belevág a malterba. Tengerikígyó A tengerikígyó papírból van, több kilót nyom — ak­ták, levelek, hivatalos és fél- hivatalos felszólítások, kérvé­nyek, építési engedélyek, helyrajzi bizonylatok, számí­tások, tervek és rajzok. A vaskos gyűjtemény — az ecsegi úttörőház építésének regénye. Mikor, hogyan kezdődött, ki kezdte, ki mit tett azért, hogy a pásztói járás legnagyobb, legszámottevőbb úttörőháza mielőbb felépüljön? Már majdnem kész, csak a vako­lás van hátra, a külső tataro­zás. Az úttörőház egy régi — sokáig magtárnak használt — épületrész átalakításával. az ecsegiek közös összefogása nyomán született. Harcos Ist­ván úttörővezetőről viszont azt mondták a járáson: apró­ra ismeri a nem mindenna­pos történetet, az „újszülött” körül is ő bábáskodott, bábás­kodik ma is, de meg a bü­rokrácia tengerikígyójáról is ő tud a legtöbbet mondani. —Előbb is jöhetett volna, cÁz ecsegi „neh amikor nap mint nap birkóz­ni kellett a papíráradattal — fogad az úttörővezető. (Gondbarázdák szántotta arc, középtermet, mozgása, te­kintete, ahogy kérdez és aho­gyan a kérdésekre válaszol, azt a fajta embert sejtetik, amelyet így szokás jellemez­ni: talpon-járó.) — Az úttörőház? Fokról fokra jutottunk el idáig. Elő­ször csak nagysikerű, roman­tikus túrákat rendeztünk a hegyekbe, azután felépítet­tünk egy kézilabda-pályát, ezt- követte az iskolaudvaron felállított tábor, a táborozás. Tulajdonképpen akkor gon­doltuk először végig — jó lenne Ecsegen úttörőházat építeni. A megyei KISZ-bizottságon örömmel üdvözölték az ecse­gi úttörővezető javaslatát, megszületett az „elvi” megál­lapodás, amely persze azt is jelentette, a bizottság anyagi­lag támogatja a kezdeménye­zést. A helyi termelőszövetkezet ideiglenesen bérelte az óvoda­épület egyik szárnyát, s bár az egy évre szóló szerződés régen lejárt, nem akart ki­költözni az úttörőháznak ki­szemelt épületből. — Fizessétek meg az épü­letre költött összeget, akkor majd kiköltözünk ... Nekünk is kell a hely, szorosan va­gyunk mi is ... — érvelt so­káig az elnök. Közben a ..papírfronton” is folyt az ütközet. A felújítási tervet kétszer csináltatta meg a KÖJÁL, papír, papírra hal­mozódott múlt év októbere óta. A végén még telekköny­vi kivonatot is követelt a „magas hivatal”. De baj volt a pénzzel is. Nem azért, mert hiányzott. A baj abból szár­mazott, hogy volt (!). A me­gyei KISZ-bizottság 50 ezer forinttal „szállt be” az ecse­gi úttörőház építésébe. De ki kezelje az összeget? Ki elle­nőrzi, ki vállal érte felelőssé­get? A helyi tanács addig nem nyúlt a pénzhez, addig „felsőbb” helyről erre nem utasították. Mérgelődtek, ké­sőbb nevettek a járáson, azután mert nem volt mit tenni, összehívtak egy külön értekezletet e tárgyban. (Más már régen abbahagy­ta volna. Az ecsegi „nehéz ember” azonban fáradhatat­lannak bizonyult, végigjárt minden folyosót, kinyitotta az összes „csapóajtót” ...) A jó péltla is ragadós Egy ideig csak nézték, fi­gyelték az ecsegiek — miként küzd Harcos István a tenge­rikígyóval. Amikor azt látták: a hamarjában verbúvált KISZ-brígád már , a meszet oltja — megmozdult az egész község. A „népnevelési” a gyerekek vállalták, családi körben agitáltak, s az ecsegi családok versenyre keltek egymással Már az első társa­dalmi munkanapon húsz fa­lubeli kért szerszámot, közöt­tük öt iparos, a sajátját hoz­ta. — Banos Elek bácsi, a falu ezermestere, helyi tűzoltó- parancsnok, ő igazán sokat segített. Asztalos, tetőfedő, mázoló, lakatosmunka egyre megy nála ... Radics László kőműves, Csonka József, aki olcsón szerzett építési anya­got, Válóczi Gyula, Jaskó Já­nos és a pásztói „maszek”- festő — Pisák László, aki any- nyira „belelkesedett” hogy a vállalt munkán felül 500 fo­rint értékű társadalmi mun­kát is végzett. Banos Jenő, Almási János, Simon Péter, a helyi KISZ-titkár, a roham­brigádjával ... — sorolja egy ideig, azután nevet, legyint. Elmondhatná az ecsegiek névsorát alvégtől felvégig, meg vissza ... — Megismerték a közös munka ízét. A napokban meglestem egy asszonyt, in­nen az ablakból. Azelőtt kö­téllel sem lehetett társadalmi munkára fogni. Bejött az is­kolaudvarra, sorra locsolta a virágágyásokat. Nem szólt senkinek, csak locsolta a vi­rágokat. Azután elment. Ilii és Komarov Akárhogy vesszük — ma még nem gyakori, hogy egy község „csak úgy” felépítsen akármilyen kis úttörőházat is. Az ecsegi nem is kicsi, szép, tágas otthona lesz a pajtások­nak. Áprilisban kezdték, ha időben megkapják az ígért póthitelt még az országosan kiírt pályázaton is elsők le­hetnek. A pályázat szerint: 20, 15, 10 ezer forintot nyer­het az a község, amelyik a legszebb, leghasználhatóbb úttörőházat építi 1967 októ­beréig. A póthitelre nagy szükség lenne mielőbb, hi­szen ezen múlik — időben el­készülnek e a külső csinosí­tással. — Most a póthitel, meg a cserépkályhák építése miatt talpalok. Sajnos, a feleségem nem volt itthon, Tarjánban tanult a pártiskolán, ő sokat segíthetett volna a papírmun­kában. A feleség, a helyi tanács titkára. Harcoséknak két gye­rekük van, az egyik most megy először iskolába. Emesé­nek hívják. A kisfiú három esztendős, az országban egye­dülálló név birtokosa. — Itil a neve. Itil az Atti­la név őse. Kazahföldről hoz­tam. Harcos István sokat látott, sokat próbált, amíg „nehéz ember” lett belőle Ecsegen. A háború utáni első lap, a Sza­badság munkatársa volt, majd dramaturgiéval foglal­kozott, festett, régészkedett, szobrokat mintázott, közben a dolgozók esti egyetemén ta­nult (tanul ma is), évekc öl­tött a Szovjetunióban, Ka­zahsztánból elhozta az Itil nevet, vele egy mondát: ho­gyan indult el a fény fia Ke­letről, Nyugat felé, mi tör­tént vele, mialatt a sötétséget üldözte... Az ecsegi járási úttörőházat egy másik keleti hősről, V. Komarovról nevezik el. Ö a fény felé tört. A márványtáb­lán ez áll majd: „Készült 1967-ben, társadalmi összefo­gással.” Pataki Lásaió

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom