Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-13 / 163. szám

4 wden ao mr hítius ÍS. csütörtök Tanácskozik az országgyűlés (Folytatás a 3. oldalról) valamint kormáryainak véné­től június 9-érn Moszkvában megtárgyalták a Közel-Kele­ten kialakult, a világbékét fe­nyegető helyzetet. Nyilatkozatban leszögezték, hogy az előállott helyzetért el­sősorban az Amerikai Egyesült Államok, és más imperialista körök a felelősek. Követelték a hadműveletek beszüntetését, és a csapatok visszavonását a konfliktus előtti határok mö­gé. Június 10-én a Biztonsági Tanács ismételt felhívásai es a szocialista országok határo­zott fellépése eredményekém tűzszünet jött létre Izrael es az arab országok között. A Szovjetunió kérése alapján Ke­rült sor az ENSZ közgyűlése 5. sürgős és rendkívüli üléssza­kának összehívására. A szocialista országok több­sége a közgyűlésen szilárdan támogatta a szovjet álláspon­tot. Leleplezték Izrael agresz- sziós tevékenységét, az ame­rikai és angol imperialisták felelősségét a konfliktus előz­ményeinek. kirobbantásának, és lefolyásárak eseményeiben, azt az összefüggést, ami nyil­vánvalóan és láthatóan fenn­áll a vietnami amerikai ag­resszió és az amerikaiak által a közel-keleti térségben tá­mogatott izraeli agresszió kö­zött Álláspontunk az ENSZ-ben Ugyanakkor meghatározták viszonyukat Izrael államhoz, annak hangsúlyozásával, hogy határozott állásfoglalásuk nem Izrael állam léte, hanem az izraeli kormánynak az impe­rializmus közel-keleti érdekeit kiszolgáló agresszív politikája ellen irányuk A Magyar Népköztársaság kormányának ismert állás­pontját június 23-án fejtettem ki az ENSZ-ben. Az ülésszak alatt eredményes megbeszélé­seket folytattunk különböző delegátusokkal. Bízunk benne, hogy e megbeszélések is elő­segítik a közel-keleti helyzet békés rendezését és hozzájá­rulnak országunk kapcsolatai­nak erősítéséihez. Az ENSZ rendkívüli köz­gyűlésének összehívása hasz­nos és eredményes volt. Nem volt ország, amely állást fog­lalt volna Izrael területi hó­dításainak igazolása mellett A felszólalók döntő többsége az izraeli csapatok visszavonását követelte. A szavazás az ame­rikai imperialisták mesterke­dése következtében nem ho­zott kielégítő döntést. Jó néhány küldöttség meg­győződése ellenére szavazott, engedve az amerikai nyomás­nak. Mi — bár elégedetlenek vagyunk a határozattal — a továbbiakban is számítunk az ENSZ-re a nemzetközi kérdé­sek elrendezésében. Bízunk benne, hogy a közgyűlés vé­gül is megfelel rendeltetésé­nek, az alapító határozatban foglaltaknak. A Varsói Szerződés és az európai béke Tisztelt országgyűlés! Az a tény, hogy az imperia­lizmus világszerte fokozódó agresszivitása ellenére is ma Európa a viszonylagos nyuga­lom szigete, az a Varsói Szer­ződésbe tömői ült szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — erejének és következetes békepolitikájá­nak köszönhető. A jelenlegi európai helyzet viszonylagos enyhülése, bi­zonyos fokú stabilitása alap­ján a korábbinál kedvezőbb le­hetőség mutatkozott arra, hogy a Varsói Szerződésbe tömö­rült államok közös akcióival, együttes fellépésével fokozato­san további előrehaladást ér­iünk el az európai feszültség csökkentésében, a különböző ■írsadalmi rendszerű európai-szágok kapcsolatainak fej­sztésében. az európai bizfcon­g megteremtésében, s ily ; . dóin csökkentsük a termo­nukleáris háború veszélyét az egész világon. A továbbiakban Fock Jenő szólott arról, hogy a Varsói Szerződés politikai tanácsko­zó testületének tavalyi buka­resti nyilatkozatában az euró­pai béke és biztonság előmoz­dítására tett javaslatok e cé­lok megvalósításához reális programot adtak. A bukaresti nyilatkozat lényegében Euró- pa-szerte kedvező visszhangot váltott ki. A nyugat-európai országok közvéleménye és szá­mos vezető politikai személyi­sége ma már nem hisz a „kommunista agresszióról” szóló hidegháborús propagan­da meséjében. Nyugat-Európa — a szocialista országok aktív békepolitikájának és a nyu­gat-európai kommunista és munkáspártok fáradhatatlan harcának eredményeként — egyre közelebb jut ahhoz a felismeréshez, hogy békéjét és biztonságát nem a kiagyalt „kommunista agresszió”, ha­nem az Egyesült Államok há­borús politikája és a nyugat­német revantizmus sodorhatja veszélybe. Igen nagy nemzetközi jelen­tősége van annak, hogy a Bu­karestben, majd nemrégiben Karlovy Vary-ban tartott ér­tekezleten az európai békéről és biztonságról elfogadott nyilatkozat javaslatot tartal­maz az Atlanti Paktum és a Varsói Szerződés katonai szer­vezetének egyidejű felszámo­lására. Az általánosságban javuló tendenciát mutató európai helyzetben a Német Szövetsé­gi Köztársaság külpolitikája egyre inkább zsákutcába jut. Az NSZK külpolitikájáról Kormányunk üdvözölné, ha az NSZK kormánya ebből a tényből levonná a helyes kö­vetkeztetéseket. A fejleményeit azt mutatják, hogy az NSZK kormánya által újnak neve­zett keleti politika csak sza­vakban hozott újat, mert lé­nyegét nézve azt kell meg­állapítanunk, hogy a régi, ve­szélyes utat folytatja. Tovább­ra is fenntartja revansista törekvéseit, nem akar lemon­dani az egész német nép „egyedüli képviseletére” vo­natkozó, a nemzetközi jog szempontjából teljesen képte­len igényéről, nem hajlandó tudomásul venni a Német Demokratikus Köztársaság lé­tét, s igyekszik elszigetelni a német munkások és parasztok államát. Ami a Kiesinger-kormány- nak azokat a kijelentéseit il­leti, hogy rendezni kívánja viszonyát a szocialista orszá­gokkal, a magunk részéről nagyon nyílt választ tudunk adni. A Magyar Népköztár­saság kormánya a békés egy­más mellett élés elvétől ve­zettetve normális államközi kapcsolatokra és kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsola­tokra törekszik a Német Szö­vetségi Köztársasággal is. Eh­hez azonban az NSZK eddigi, az európai helyzet realitá­sait figyelmen kívül hagyó politikájának nemcsak sza­vakban, hanem tettekben is megnyilvánuló megváltoztatá­sát tartjuk szükségesnek. Az utóbbi időben jelentő­sen bővült a különböző társa­dalmi rendszerű európai or­szágok közötti érintkezés. Eh­hez a szocialista államok kö­vetkezetes, a békés egymás mellett élésen alapuló külpoli­tikája mellett hozzájárult a nyugat-európai országok ré­széről újabban megnyilvánu­ló készség az érintkezés, a párbeszéd folytatására. A merész ötletek, bátor javaslatok hívei vagyunk Tisztelt országgyűlés! Befejezésül isméi szerel nék hivatkozni az alakuló ülésen elmondott beszédemre, amelyben az országgyűlés - nek — mint legfőbb törvény­hozó szervnek — a bírálatát igényeltem az egész kormány nevében. Kértem, hogy az országgyűlési képviselők sok­oldalú gyakorlati tapasztala­taik alapján tanácsaikkal, ak­tív ellenőrző tevékenységük­kel segítsék a kormányzati murikát. Ehhez most hozzáte­szem: közéletünkben szám­űzni igyekszünk minden for­malizmust. Ezzel szemben a szocializmus építését szolgá­ló merész ötletek, bátor ja­vaslatok, a fegyelmezett, ki­tartó munka hívei vagyunk. Kérjük tehát, hogy a vitá­ban adjanak hangot a nép­ben élő sok okos teremtő gondolatnak, javaslatnak, bí­rálatnak, segítsenek bennün­ket munkánkban, a közös ér­dekeket szolgáló intézkedé­sekben. Ügy vélem ez termé­szetes velejárója a kölcsönös bizalomnak. Köszönöm szíves figyel­müket (Nagy taps)! Fock Jenő referátuma után Kállai Gyula szünetei rendelt el. Az ebédszünet után Vass Istvánná elnökletével foly­tatta munkáját az országgyű­lés, megkezdődött a Minisz­tertanács beszámolója feletti vita, amely során felszólalt Rapai Gyula, Baranya megyei, Reszegi Ferenc, Hajdú-Bihar megyei, Báli Ferenc, Bács- Kiskun megyei, dr. Radnai Éva dunaújvárosi, dr. Beresz- tóczy Miklós budapesti. Gá­dor János Pest megyei, dr. Szokola Károlyné Somogy megyei képviselő. Az újabb szünet után dr. Beresztóczky Miklós elnökletével folytató­dott a tanácskozás. Elsőnek Szurdi István belkereskedel­mi miniszter, majd Pesir Ist­ván Bács megyei, Bazsó Sán­dor Zala megyei, Kiss Pál Békés megyei, Riss Jenő bu­dapesti képviselő szólalt fel. Ezután Varga Tiborné me­gyénk képviselője emelkedett szólásra. Var^a Tiborné felszólalása Megyénk képviselője a gaz- Iáiban, ahonnan a pályázók daságirányítás reformjával és többsége összetevődik. a falusi kulturális nevelő­munka problémáival foglalko­zott. Ezeket mondotta: — Helytelen az a felfogás, Sok a gondunk még a kör- zetesített iskolák területén. Megyénkben. 60 tagiskolából több mint 2300 gyerek jár be hogy a gazdaságirányítás re- körzeti székhelyekre. Az au- formja csupán gazdasági terű- t^kolteég^ tuMyomo letre vonatkozik. A gazdasági részben a szülőknek kell vi és a kultúra, a művelődési selm. A szülök hangsúlyozzak tevékenység nem választható a? általános iskola ingyenes­ei egymástól, amit napról seSet, es sérelmezik, hogy napra^igazol az élet is. A gaz­daságirányítás új rendszere y?nnaK' Szükséges lenne in megkívánja a kulturális élet tezmenyesen megvizsgálni mi­irányításának tökéletesítését. mego1­Ennek megfelelően új módon danl ^ a Problémát. A jövőben nagyobb gondot fordítunk a művelődési mun­ka tervszerűségére, jobban érvényesítjük a helyi kezde­kell felfognunk a közoktatás és a népművelés kérdéseit. Nálunk Nógrád megyében — és ezen belül a pásztói já­tával folytatja munkáját. (MTI) rásban - a korábbi években önállóságot. En arra törekedtünk, hogy min- nek erdekeben a tanacs es tó­dén községben legyen műve- ^Szervezetek vezetőinek az fedési otthon, könyvtár. Ez a együttes munkálkodására lesz törekvés megfelelt a korábbi fukse8' ®PPfn ezért fontos, követelményeknek. A jelenle- "pSy a meglevő anyagi lehető- gi korszerű követelményeknek seS?ket összehangoltan hasz­azonban már nem felel meg. Jn a. fal« *ult2íS“ Bár nagyobb ünnepségek, «"***» fellendítése színházi előadások megtartó- fdekeben. Ezzel hozzájárul­sára jók ezek a művelődési hatunk, hogy a kultúra hate- otthonok, a jövőben azonban ,k™yabba?Ä érvényesüljön a mind nagyobb lesz az igény a között, s a gond.jl?' klubfoglalkozások, szakkörök, , formálása valóban ossz- különböző kis csoportos fog- társadalmi úgy legyen, lalkozások iránt. Mindezeknek A magam nméről a be«zá- az elhelyezései megnyugtatóan nj0]óva] • egyetértek és javas- kell megoldanunk. Ugyanis ]orrl annak elfogadását, ezek a foglalkozási forrnak Varga Tiborné felszólalása igen hasznosak a világnézet ut^n 7nofc<jt János budapesti alakításában, Megformálás- képviselő következett, ban, szakmai fejlődésben. . Ezzel a szerdai ülés véget A gazdasági fej ‘ ért. Az országgyűlés csütör­sara sokat változott paraszt- tök6n délelótt 10 órakor vi_ sagunk gondolkodása. Terv­szerű nevelő munkával azon­ban gyorsabban haladhatnánk előre ezen a területen is. Ez azonban nemcsak ,a népműve­lők feladata. Sok gondot je­lent az is, hogy kevés még a szakképzett népművelő. (A 25 művelődési otthonban mind­össze 2 ilyen munkaerő dol­gozik.) Több nagy művelődé­si otthon vezetése olyan tisz­teletdíjas társadalmi munká­sok kezében van, akik kevés eredményt mutatnak fel. A falusi élettel szemben meg­nyilvánuló fenntartások is gá­tolják még a szakemberek el­helyezkedését. Egyik közsé­günkből a képesített népmű- íő könyvtáros inkább elment a Corvin mozihoz, minthogy vidéken dolgozzon a szakmá­jában. Általános és középiskoláink betöltik szerepüket. Sokat ja­vult iskolahálózatunk, s egy­re több lesz iskoláinkban a szakosnevelők száma. A képe­sítés nélküli nevelők számará­nya egyharmadára csökkent. Megyénkben azonban jelenleg még mindig 28 óvónői és 43 iskolai nevelői állás áll üre­sen, illetve ezeket a helyeket képesítés nélküli nevelőkkel kell betölteni. De nemcsak ezek a gondok jelentkeznek. Az ország több megyéjében bevezették a pedagógusok pá­lyázati úton történő elhelyez­kedését. Ezzel kedvezőbb kö­rülmények közé kerülnek a pedagógusokkal jól ellátott is­kolák, de tovább romlik a helyzet a kis községek isko­Ismét összeült az ENSZ rendkívül! közgyűlése Az ENSZ rendkívüli köz­gyűlése egyhetes szünet után folytatja munkáját. Abba Eban izraeli külügy­miniszter kedden este megér­kezett New Yorkba. Az ENSZ székhelyén Eban előtt nozták nyilvánosságra, hogy Izrael nem hajlandó elfogadni a közgyűlés jeruzsálamd határo­zatát, amely jogtalannak te­kinti Jeruzsálem Jordániái szektorának annektálását. A Reuter angol hírügynök­ség ENSZ tudósítója New York-d forrásokat idézve ar­ról ír, nem lehetetlen, Ív a közgyűlés elfogja ítélni Íz. raelt, mert nem tett eledet a világszervezet fórumán el­hangzott felhívásnak. Eskol izraeli miniszterel­nök a közgyűlés felújítására időzített interjúja — amelyet az egyik amerikai televízióé társaságnak adott — azt m > tatja, hogy Izrael egy jottá­nyit sem enged álláspontjá­ból. Incidensek a szuezi övezeten Nasszer és Aref szerdai tanácskozása Kairóban Nasszer az EAK és Aref Irak elnöke szerda reggel két óra hosszat ta­nácskozott a közel-keleti helyzetről. Hírügynökségi je­lentések szerint megbeszélé­seiket este folytatták. Aref iraki elnök mielőtt Nasszerrel tárgyalt volna fél­órás megbeszélést folytatott Gerhard Weass-szeL, az NDK Kairóban tartózkodó miniszter­elnök-helyettesével. Weiss ké­sőbb megbeszélést foljdatott Zakaria Mohieddin egyipto­mi miniszterelnök-helyettessel A Szuezi -csatorna övezeté­ben Iszmailiától délre szer­dán hajnalban, majd szerdán délelőtt tűzharcra került sor az egyiptomi és az izraeli fegyveres erők között. A kai­rói rádió mindkét esetről adását megszakítva számolt be. Az EAK katonai szóvivő­je szerint az első összecsa­pás 75 percig tartott, két iz­raeli katonai jármű megsem­misült. A második párbaj másfel órát tartott, amely során iz­raeliek tüzet nyitottak az egyiptomi állásokra. Az EAK fegyveres erői viszonozták a tüzet és kilőttek két izraeli tankot. Egy egyiptomi tank is megsérült. A Tel Aviv-i katonai szóvi­vő a szerdára virradóan le­zajlott éjszakai tengeri ósz- szetűzésről beszámolva azt állította, hogy az egyik tor­pedónaszádot egy izraeli tor- pedónaszád süllyesztette el, a másikat egy izraeli torpedó­romboló felgyújtotta, majd elsüllyesztette. A szóvivő azt js hozzátette, hogy a ten­geri incidensre Port Szaidtái 40 kilométerre került sor. Mint ismeretes itt tartózkodik a szovjet hadiflotta egyik egysége. A Mena egyiptomi hírügynöksége értesülése sze­rint a szovjet flottaegységet fel fogják kérni, hogy hosz- szabbítsa meg az egy hétre tervezett látogatását. Harcok Nigériában A nigériai központi kor­mány csapatai és a Biafra néven elszakadt keleti tar­tomány haderői közötti há­ború új szakaszába lépett; a központi kormány és a felkelők egyaránt azzal vá­dolják a másik felet, hogy titkos ügynököket juttatott a front mögötti területekre. A központi kormány szó­vivője szerdán közölte, hogy a felkelőktől igen sok fegy­vert és egyenruhát zsákmá­nyoltak. (MTI) II rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.22: A mi Boriskáuk. ■« 8.32: Dal- lai-tánccal a világ körül. — 9.0»; Időszerű nemzetközi kérdések (ism, — 9.10: Zenekari muzsika. — 10.10: Ze­nés játékokból. — 10.89: Dániel ée a krokodilok. — 11.57: Hallgatóink figyelmébe. — 12.15: Operafinálék. — 13.03: A reklámról. — 13.17: Rubina Kalantarján énekel. So­riano zongorázik, A Román rádió esztrádzenekara ját­szik., — 13.59: Törvénykönyv. — H.19: Régi híres éne­kesek, műsorából. Leonyid Szobinov énekel. 14.40: Hires prímások muzsikálnak. — 15.15: Zenekari muzsi­ka. — 18.10: A diadalmas asszony. — 16.37: Kóruspó­dium. — 16.47: A kékszemű Dávidkáné. — 16.57: Hall­gatóink figyelmébe. — 17.15: Könnyűzene. — 17.45: Nép­dalaink nyomában. — 18.05: Az Ifjúsági Rádiószinpad be­mutatója. Kék szoknya, fehér blúz. — 19.30: Beethoven: Fidelió. — 22.25: Solti Károly magyar nótákat énekel. — 22.40: Korunk gondolkodói a bukásról és a sorsról. — 0.10: Magyar kórusmuzsika. PETŐFI RADIO: 10.00: Zenés műsor Üdülőknek. — 12.3«: Tánczene. _ 12.57: Az I. István gimnázium zenekarának hangversenye a Zeneakadémián. — 14.00: Kettőtől — na­• • • — 18.10: Hangverseny a stúdióban. — 18.45: Kö­zép- és Kelet-Európa és az integráció. — 18.55: A Ka­nadai Rádió felvételeiből. — 19.29:. Könnyűzene. — 20.3«: Népdalcsokor. — 21.09: Az áruló. — 22.02: Kreisler kar­mester muzikális klubjában. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.40: Műsorismertetés. — 9.4t: Egy könnycsepp az arcon. — 11.10: Aranyhíd. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. _ 18.15: ‘ Nevessen ké­vém. — 18.35: Telesport. — 19.00: Kapcsoljuk .. . Hely­színi közvetítés az aratásról, H ttszaföldvári Lenin Ter­melőszövetkezetből. — 19.30: Esti mese. — 19.40: Para­bola. — 20.00: TV-Hiradó. — 20.20: Halló, fiúk! Halló, lá­nyok! 21.20: Donizetti: A csengő. — 22.15: TV-Hiradó. — 2. kiadás. -» BESZTERCEI! ANT A: t7.50: Filmhíradó. => 18.0«: Ifjú­sági adás. — 19.00: TV-Hi-adó. — 19.30: Karambol (magyar (ilm) _ 21.00: A Louvre kincsei (TV-dokumentumfllm.| McNamara hazaérkezett McNamara hadügyminisz­ter vietnami szemleútjarol visszaérkezett Washingtonba, A repülőgépből kiszálló hadügyminiszter nem volt hajlandó az ujságirékmur újabb amerikai csapatok Vi­etnamba küldéséről nyilat­kozni. De Gaulle — Kiesinger találkozó A Kelet—Nyugat-i viszony volt De Gaulle es Kiesinger szerdai megbeszélésének íő témája. A tárgyalások barát­ságos szellemben folytak, es a két államférfi áttekintette az egész világpolitikai hely­zetet, különös tekintettel a bonni kormány keleti politi­kájára. De Gaulle-lal és Kiesinger­rel egyidejűleg a szakminisz­terek is megbeszélést folytat­tak. Debré francia gazdaságügyi miniszter Strauss-szal és Schillerrel folytatott megbe­szélése során megállapodás történt az ipari együttműkö­dés fokozásáról. Vietnami jelentések Az amerikaiak kedden folytatták légi offenzíváju- kat a- VDK ellen. Kétnapon belül másodízben bombáz­tak egy hidat Hai Duong- nál. A hídon haladt át a Hanoit Haiphonggal össze­kötő közút és vasútvonal. Dél-Vietnamban is folyta­tódtak a harcok. A dél-vi­etnami fővárostól alig 20 ki­lométerre délre elterülő vi­déken összecsapások voltak a szabadságharcosok és a folyami flotta által támoga­tott amerikai gyalogság kö­zött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom