Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-12 / 162. szám

IQftT. jiVWirs 19 KÍ8MB 3 Miért „csak” 1968-ban? Változásokat az idő érleli Talán soha nem emelkedett a termékeny vitatkozás olyan magas közéleti rangra hazánk­ban, mint ezekben a hetek­ben, hónapokban. Egymást érik az arikétak, konferenciáik, nem is szólva a vállalati at­moszféráról, amelyet szinte mindenütt az újat kereső gon­dolat és töprengés jellemez, helyesebben: mindezek vitája. Ily módon vált a gazdasági re­form előkészítésének befejező Időszakában a társadalmi mé­retű eszmecsere — a holnapi eredményes gazdálkodás el­sőrendű megalapozójává. Mivel a viták az ország jö­vőbeli fejlődésének ilyen fon­tos alkotóműhelyei és mert a gazdálkodás modernebb módszereinek tömérdek rész­letkérdése bőséges és na­gyon jelentős polémia-anyagot nyújt, célszerű néhány gon­dolattal megvilágítani olyan alapkérdéseket, amelyek egy­értelműségük miatt aligha érdemesek különösebb vitat­kozásra. jóllehet, a közvéle­ményt ilyen problémák is fog­lalkoztatják. Magyarán szól­va: a gazdasági reformmal összefüggésben akadnak olyan közéleti kérdőjelek is. ame­lyek voltaképp — ténykérdé­sek: tehát a valóság folyama­tainak számbavételével egy­értelműen megválaszolhatók. Ilyen, mostanában fel-felbuk- kanó kérdés ez is: m!ért ép­pen most, illetve: miért „csak” most kerül sor az új gazda­ságirányítás bevezetésére? Célszerű rendet tartanunk az érvek bőségében, ezért kezdjük a sort — időbeli fo­lyamatossággal — a „régi” mechanizmus néhány stílus­jegyének ábrázolásával. Két­ségtelen, hogy ez az irányí­tási rendszer magán viseli azokat a vonásokat, amelyek kialakulásának történelmi- gazdasági körülményeit tük­rözik. Hadd fordítsuk le ezt a kissé általánosan hangzó megállapítást, a kortársak, va­lamennyiünk személyes em­lékedre. Másfél—két évtizede alighanem távolról sem az okozta legfőbb vásárlási gond­jainkat. hogy kapni-e ilyen vagy olyan színű, mintájú, minőségű ruhát és cipőt, ha­nem hogy egyáltalán jut-e minden állampolgárnak vala­milyen lábbeli, vagy ruha! Alapvetően és általánosan a hiány jellemezte akkor a gazdálkodást, ami egyszers­mind azt is jelentette: a ter­melésnek ném kellett számol­nia olyan tényezőkkel, mint az értékesítés, a piaci keres­let, hiszen eleve abból indul­hatott ki — és teljes joggal, megalapozottan —, hogy bár­mit állít elő, mindenre szük­ség lesz. Ez, a természetesen csak fokozatosan szűkülő hi­ány volt, tehát a gazdálkodási módszerek egyik meghatározó tényezője. A másik sem kevésbé fon­tos: a gazdálkodás olyan jel­legű, irányú megszervezései, hogy az adott anyagi eszkö­zök felhasználásával lehető­leg minél több ember számá­ra nyíljék foglalkoztatási le­hetőség. Gondoljuk át alapo­sabban. miről van Itt szó, a hiányokkal küzdő, beruházási javakban szegény országban azokra a létesítményekre kel­lett fordítani a rendelkezésire álló eszközöket, amelyek egy­részt: a lehető legtöbbet „ad­ják vissza” az országnak, másrészt: amelyek segítségé­vel gyorsan bővíthető a fog­lalkoztatás. Az elvi meggon­dolásokon túl is, az ipar volt kedvező terep ehhez — jól­lehet. természetesen, a mező- gazdaság fejlesztése is első­rendű érdek volt, ám az iparba beruházott forintok lé­nyegesen gyorsabban növel­ték a nemzeti jövedelmet, egyszersmind úgyszólván kor­látlanul rendelkezésre állt. a munkaerő, amellyel a terme­lés emelhető. Közbevetőleg meg kell jegyeznünk: ebből az objektív helyzetből — és nem­csak „hiba” vagy vállalati „melléfogás” miatt — növel­ték akkoriban elsősorban új dolgozók munkábaáll f tá&áva 1 termelésüket az iparvállala­tok és csak másodsorban a technológia, a műszaki felté­telek költséges javításával. Időközben azonban — nem utolsósorban az említett be­ruházási, foglalkoztatási stb. módszerek hatásaként —, alap. jaiban változtak gazdálkodá­sunk körülményei. Az ipari termelés mintegy ötszörösére nőtt, és egész sor, val®meny­nyiünk életéből ismert tény­nyel biztosítható, hogy a mai iparirányítás kinőtte azt a ke­retet, amilyennel az ötödrész- nyit termelő vállalatokat ve­zették egykor. A boltokban ma már korántsem az a fő- kérdés: kapni-e — természete­sek ezek a kérdések is: m’- lyen színben, fazonban, mi­nőségben? Más szóval: a piaci kereslet rendkívül erőteljesen nőtt és változatossá vált. Te­gyük hozzá: a mi gazdasási életünkben különösen jelentős arányú külkereskedelemben — tehát a világpiacon — még erőteljesebben teszik fel ugyanezeket a kérdéseket, amikor eladn; akarunk. Aligha kell most már mind­ehhez hozzátenni, hogy lé­nyegében különbözik a hiány­nyal, illetve kifinomult piaci igényekkel számoló gazdál­kodás irányítási rendszere. Pontosabban: ameddig csak arról van sző, hogy minden­kinek jut-e, mondjuk, ele­gendő cipő. addig a cipőter­melés egyetlen központból is irányítható, hiszen — némi egyszerűsítéssel — csak a la­kosság számát és a cipőgyá­rak maximális teljesítőképes­ségét kell ismerni, s kitűzni azt a célt, hogy termeljék a lehető legtöbbet. Az elemi igények kielégítése után azon­ban ez az utasítás odavezet­het — közismerten vezetett is —, hogy eladhatatlan cipő- készletek halmozódnak fel. miközben egyik-másik típust, fazont hiába keresünk az üz­letekben. Mindebből az kö­vetkezik, hogy a gazdaságirá­nyítás korszerűbb rendszeré­nek — történelmi értelemben vett — startidőpontjához előbb arra volt szükség, hogy elér­jük a gazdasági fejlődés bi­zonyos szintjét. Természetes azonban, hogy az említett tárgyi, tehát gaz­dasági feltételek és folyama­tok „megérése” mellett, bizo­nyos szubjektív körülmények is szükségesek voltak az új mechanizmus történelmi „szín­relépéséhez”. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságirányítás alap­vető megváltoztatásához szük­ség volt bizonyos tapasztalat­szerző. kísérleti periódusra is. Közismert, hogy lényegében már 1957—58-tól egész sor olyan gazdálkodási változást vezettünk be, amelyek, ha csak lépésekben haladva is. de már a mai új gondolatok és mód­szerek előhírnökei voltak, (elég csak a nyereségrészesedés i rendszerre, a tervezés válto­zásaira, a vállalati bér és lét­számgazdálkodás egész sor mó­dosítására utalnunk). Ezek al­kalmazásából leszűrt tapaszta­latok nélkül aligha kerülhet­ne sor a szándékolt nagy- horderejű változtatásokra. A kérdésre, hogy miért most, sőt: miért „csak” most — az a válasz is hozzátartozik, hogy a „most” korántsem fogható fel az idősor egyet­len pillanataként. Bár az új gazdaságirányítás bevezetése időhöz kötött, a start: 1968. január elseje, hiba lenne ezt statikusan, és nem folyamat­nak értelmezni. Valójában ugyanis, január 1 — szánté úgy mandh-atnók — jelképe­sen értendő, az új mechaniz­mus egész sor eleme akkor kezd működni, ám a korszak- váltás összhatása, a korsze­rűbb gazdaságirányítás teljes fogaskerékrendszerének mű­ködése csak hosszabb időszak­ban bontakozhat ki. Lénye­gében tehát olyan folyamat­ról van szó, amelynek bizo­nyos előtörténete csaknem év­tizednyi, és kibontakozásának holnapja is csak évekkel mér­hető! Tábori András Saját érdek, partner és jogi/asztó A Nógrád megyei propán-bután gáz csere­telepek a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalattól kapják a gázzal teli palackokat. Mintegy másfél hete tudomásul vétel végett közölték a salgótarjáni ellátást lebonyolító Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal, vala­mint a vidéki cseretelepeket kezelő földmű- vesszövetkezetek megyei központjának képvi­selőivel, hogy átmeneti zökkenőkre kell szá­mítani a PB-gáz ellátásban. Az Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat érdeklődésére azt vála­szolták, hogy a korábban Szolnokról intézett nógrádi ellátást „átcsoportosították” Szajol- ra, s az ottani új berendezések működésében hiba van. a MÉSZÖV képviselőjének egysze­rűen szállítási problémákra hivatkoztak. Nos. az „átmeneti zökkenő” be is követ­kezett. Salgótarjánban és a megye többi cse­retelepén napokig nem lehetett teli gázpa­lackhoz jutni. Amit úgy tűnik, a fogyasztók nem hajlandók minden megjegyzés nélkül tudomásul venni. Ügy vélik, az a vállalat dol­ga, ha a közelebbi Szolnokról a sokkal távo­labbi Sajóiról akarja Nógrádot ellátni. De ha Szajolban új berendezések vannak, azok kez­deti makrancoskodásán saját, és ne a fo­gyasztó rovására vegyen erőt. Egyet kell érteni a gázszolgáltató vállalattal kapcsolatban álló szervezetek más, a szállí­tásra vonatkozó kifogásaival is. Azelőtt pél­dául a salgótarjáni központi cseretelep kis- terenyei fióktelepén is megállt a palack-szál­lító tehergépkocsi. Itt leraktak annyi palac­kot, amennyi a fióktelepnek dukál, s az autó csak azután folytatta útját Salgótarjánba. Jú­nius vége óta azonban a gázszolgáltató válla­lat kocsija — hivatkozva arra. hogy a szállí­tási szerződés a salgótarjáni telepre szól — nem hajlandó megállni Kisterenyén. Bár ott hajt el mellette. így a kisterenyei palack- mennyiség mégegyszer megteszi az utat, ezút­tal Salgótarjánból Kisterenyére, persze a kis­kereskedelmi vállalat kocsiján. Salgótarján­ban felajánlották: ha Kisterenyén megállni, lerakodni valami veszteséget okoz a szolgál­tatónak, szívesen megtérítik, csakhogy elke­rüljék a palackok fölösleges furikáztatását, s a fogyasztók is hamarább hozzájussanak a cserepalackhoz. A válasz: a szerződés ás szer­ződés ... Még furcsább, hogy a vidéki cseretelepek­re a szolgáltató vállalat a jövőben nem haj­landó négyszáz palacknál kisebb tételt szállí­tani. Annak idején éppen ez a vállalat sür­gette a MESZÖV-öt, hogy szinte minden ne­gyedik-ötödik faluban létesítsen cseretelepet, amelyek egyenként mintegy száznegyvenezer forintba kerülnek- Ezek a cseretelepek álta­lában kétszáz—háromszáz palack befogadásá­ra készültek — s ezt jóváhagyta a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat is. Ugyaims a válla­lat, amely most nem hajlandó ezekre a tele­pekre négyszáz palackon alul szállítani. Mi sejtjük, hogy egy monopóliumot élvező vállalat ilyen, és ehhez hasonló próbálkozá­sai: „ujjgyakorlatok” az új mechanizmus sa­játos értelmezésében. De meg kell monda­nunk. őszintébben hatna a dolog, ha kihagy­ná elnevezéséből a szót: szolgáltató. A szol­gáltatással ugyanis semmiképpen sincs össz­hangban, ha az önös érdekeit előmozdító fel­tételeket rákényszeríti partnereire, s rajtuk keresztül a fogyasztókra. Csizmadia Gésa Rí idén kilenc ösztöndíjas végzett A Nógrádi Szénbányák már hosszú idő óta biztosít egyes fiatalok számára társadalmi ösztöndíjat. Ennek, a ráter­mettségén és szociális hely­zeten kívül az is feltétele, hogy az egyetem elvégzése után itt vállaljanak munkát a fiatalok. A huszonkét társadalmi ösz­töndíjas közül az idén kilen­cen kerültek vissza. Négy fi­atal elektromérnök, egy or­vos, egy gépészmérnök és há­rom felsőfokú iskolát végzett szaktechnikus fejezte be ta­nulmányait. és kezdi meg munkáját a szénmedenoe te­rületén. Nőtt a szamócaexport Jelentős a gyümölcskivitel Az elmúlt hetekben jelen­tős mennyiségű málnát, szamó­cát és fekete ribizlit értéke­sítettek a balassagyarmati és a rétsági járás termelőszövet­kezetei. A rétsági járásiban még tart a málnaszüret, de júniusban, július első napjai­ban mintegy 20 vagon mál­nát. hat és fél vagon fekete ribizlit adtak át a MÉK-nek. Előreláthatólag mintegy 57 vagon gyümölcsöt értékesíte­nek a járás termelőszövetke­zetei a nyári hónapokban, A háztáji gazdaságokban 16 va­gon málna, fekete ribizli fel­vásárlásával számol a MÉK. A balassagyarmati járásban véget ért a szamócaszüret, s elkészült az értékesítés „mér­lege” is. A termés a várt­nál gazdagabb volt a legtöbb szövetkezetben. A termelési tervekben mintegy 128 vagon gyümölcs értékesítésével szá­moltak a gazdaságok. Ehe­lyett több mint 157 vagon sza­mócát vásároltak fel a járás­ban, s ez csaknem húsz va­gonnal több annál, amit a múlt évben vásárolt fel itt a MÉK. A szamóca nagyrésze, 119 vagonnal, exportra ment. Csaknem száz vagon, a nyu­gati országokba utazott, ahol az utóbbi években rendkívül megnőtt az érdeklődés a nóg­rádi gyümölcs iránt. A balas­sagyarmati járás termelőszö­vetkezetei az idén 32 vagon­nal több szamócát exportál­tak, mint az elmúlt eszten­dőben. Aratnak, szántanak, vetik a másodnövényeket A komplex gépesítés előnyei Két kombájn és egy rend- rearatógép dolgozik a hét ele­jétől kezdve az erdőkürti ter­melőszövetkezet határában. Csupán egy napig pihentek a gépek az eső miatt. Ért­hető, ha Barmai János, a kö­zös gazdaság elnöke elége­dett a munkával. Mint mon­dotta. ezen a nyáron 800 hold kalászos betakarításáról kell gondoskodniok. Ehhez a mun­kához három kombájn és egy rendrearatót küldött a Pásztói Gépjavító Állomás. A kombájnosokat Szabó Sándor. Németh László és Budai Mi­hály személyében a termelő- szövetkezet „adta.” A hét közepén már végez­tek egy 40 holdas tábla ter­mésének betakarításával. A gabonát előzőleg Turcsányi Já­nos rendrearatóval vágta le. A kombájnosok azóta már újabb táblán dolgoznak. A 126 hold őszi árpa termésé­nek nagy része, csaknem 90 holdról, már megtárba került. A tarlólton munkához látott a szalmabálázógép is. Napon­ta 15 holdról gyűjti össze a szalmát, A bálázó után a szán- tótmktorok dolgoznak, s a hét végén egy 40 hóldas táb­lán munkához láttak a vető­gépek is. A szövetkezetiek azt tervezik, másodnövényként si­lókukoricát vetnek. A közös gazdaságban, mint Kapuszta István főagronömus mondotta, a múlt évben al­kalmazott komplex gépesítést folytatják tovább. A céljuk az. hogy a learatott tarlót azon­nal felszántsák, másodnövénv. nyel vessék be Ez a mód­szer már tavaly is óriási előnyt jelentett a November 7. Termelőszövetkezetnek. cA ^üzdamei Vékony szemüveges fiatal­ember. Apró széken ül, a szemüve­ge mögül feszülten figyeli a fürdőzőket. Ez a figyelem el­maradhatatlan, különösen a banki szábad strandon. Talán száz szem is kevés lenne vala­mennyi felnőtt és gyerek minden mozdulatára figyelni — hiszen bármelyik pillanat­ban segítségre szorulhat va­laki. — Mit csinálna, ha vala­melyik fürdőző segítségért kiáltana? Hogyan segítene? Nem tudna utánaugrani — célzok a ruhájára. Elmosolyodik. — Itt van a mentőcsónak, jól tudok evezni, így közelíte­ném meg, mert utánaugrani tilos — magyarázza. — Van kötél a csónakban és mentő­öv. Igaz ez jobb híján egy autóbelső, amit én szereztem, mert itt nincs. Néhány méterre ringatózik a zöld mentőcsónak. Készen az esetleges „bevetésre”. — Miért nincs strandöltö- zékben? Ilyen meleg időben kényelmetlen a hosszú nadrág és a fehér nylon ing. E a mosoly már fanyarabb. — Szívesen tenném, de ak­kor nem tudnak megkülön­böztetni a vendégek. Se egy karszalag, vagy egy sapka, de még sípom sincs, amiről tud­nák, hogy én vagyok a fürdő­mester. Előfordult már, hogy elküldték valahová, amikor figyelmeztettem a fegyelme­zetleneket, vagy jobbik eset­ben nem hitték el ki vagyok... Fürdőzők mennek el mel­lettünk. Mutatják a jegyeket. Ügy látszik ez a fajta ellenőr­zés is feladata a fiatal fürdő­mesternek. A tó nincs körül­kerítve, a személyzet sem elegendő, s így egy-egy alkal­mazott több beosztást is ellát. — Én csalt másodállásban vagyok itt fürdőmester — mondja a fiatalember. — Egyébként a rétsági takarék- pénztárnál dolgozom... Már értem miért néztem ezt a fiatalembert az első pil­lanatban inkább irodistának, mint fürdőmesternek. Meg­szoktam, hogy a fürdőmeste­rek, úszómesterek „deltás”, izmos fiúk, akik az árral is felveszik a küzdelmet. Közlé­se felkelti az érdeklődésemet. Miért van itt, hogyan került ide? Megannyi kérdőjel. Megkérem beszélgessünk egy kicsit róla. Beleegyezik, s anélkül, hogy levenné a szemét a tóban hancúrozók- ról, csendes szóval mesél. — Idevaló gyerek vagyok. Egy kis srác, akit a szíve ho­zott vissza Bánkra. Pesten dolgoztam. Balassagyarmaton végeztem a gimnáziumi tanul­mányaimat. S mint mindenki más, annakidején én is mun­kát kerestem. Egy kedves is­merősöm révén kerültem be a Számítástechnikai és Ügy­vitelszervező Vállalathoz. Is­mét tanultam, s így lett belő­lem elektronikus gépkezelő és könyvelő... A szeme hirtelen megfénye- sedik, s a hangja is egy ki­csit fátyolos lesz. Egy nagyon érdekes világról beszél. A mai kor, a fejlett technika világáról. Ahol hozzáértő szakember volt addig, amíg haza nem kellett jönnie. De miért jött haza? Kérdésemre így válaszol: — Idős szüleim vannak. Egyes gyerek vagyok. Nekem kell a szüleim mellé állni, ha szükségük lesz rá. S még va­lami. Egy kislány miatt is jöttem én. Most Rétságon dol­gozok. .. A gimnázium után műsze­rész szeretett volna lenni. Nagy kedvvel vetette magát a tanulásba, s ezáltal egy olyan világba került, amely sokak előtt egyáltalán nem ismert. Rajongással beszél az irodai munka fejlett gépesítéséről, a Hollerith-rendszerről, amely­nek avatott értője lett a pes­ti évek alatt. Azonban min­den ottmaradt. Egy igaz, mo­dern szenvedélyt adott fel az emberi érzelmekért... — Elégedett? — kérdem. Nem válaszol azonnal. Gon­dolkozva tekint a hullámzó vízre, a jókedvű fürdőzőkre. Az arcán ismét átsuhan az előbbi fanyar mosoly. — Mit mondjak? — kérdez vissza. — Vidéken hol tarta­nak a gépesítéssel? Milyen jó lenne pedig itt is megkí­mélni a dolgozókat a gépek által. Az okos gépek által. Én r.em misztifikálom a gépek szerepét az emberi társada­lom életében, de el kell is­merni, okos segítőtársak. Mi­lyen jó lenne itt is ilyenek­kel dolgozni... Nálunk azonban még gye­rekcipőben jár az ügyvitelgé­pesítés. Az OTP megyei fiók­jánál például még nincs Hollerith-rendszer. Kezdeti stádiumban tart az irodai munka gépesítése. Pedig ez a jövő. S az ilyenfajta emberé, akik értenek a gépek kezelé­séhez. Ö azonban itt van vi­déken. Ledolgozza a munka­időt a hivatalban, s kijön ide a tó-strandra fürdőmesternek. Nem lehetne másutt gyümöl- esöztetni a tudását? Végül csak egyetlen kérdést,' ami az elején elmaradt. — Szabad a nevét? — Bálint Pál vagyok... Pádár András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom