Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-04 / 130. szám
június 4. vasárnap N 0 8 R « O 3 Lassan véget ér a tanév Balassagyarmaton, a mezőgazdaság' szakiskolában. Tóth István, az iskola igazgatója, két óra közötti szünetben tájé- kotat: a idén mintegy száz fiatal tesz szakmunkásvizsgát, IS mint képzett zöldség- és gyümölcstermesztők, szarvas- marha- és juii tény észtök hagyják el az öreg épületet. „Divatba jön'’ a mezőgazdasági vsuk ma ? Az iskola 1959-ben alakult. Azóta — mint az igazgató mondja — évről évre nő a hallgatók száma. A Nógrád megyei fiatalok mellett hevesi, szabolcsi és Bács megyei fiuk és lányok is tanulnak itt. Úgy mondják, a „legdivatosabb” szakma a szarvasmarha-tenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés. Már kisebb az érdeklődés a juhászat, s majdnem elenyészően kicsi a tejgazdasági ismeretek iránt. Biztató azonban, hogy a szakmunkás- képzés lényegében összhangban van a megye mezőgazdaságának fejlesztési programjával. Már a harmadik ötéves tervben, de a későbbiekben méginkább, a szarvas- marha és a juhtenyésztés fejlődik a nógrádi gazdaságok legterebélyesebb üzemágává. A megyében a szakmunkás- képzés „fellegvára” a szakiskola. Azonban a mezőgazda- sági üzemek jövendő munkásai nem csupán itt ismerkednek a szakmával. Kovalcsik András, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium szaktanára, szemmel láthatóan örömmel időz a gépszerelőknél. a kertészeknél, akiket ők képeznek. Az idén is 39 fiatal gépszerelőt „engedtek” ki a kapun. A fiúk az érettségi bizonyítvány mellé mindjárt szakmát is kapnak. Azok a gépész tanulok pedig, akik a termelőszövetkezetekkel kötnek szerződést, Pétervásá- rán tanulnak. Nógrádiból egész osztályokat küldtek már korábban is Pétervásárára, meg Biára, a gépészképző iskolákba. Ha lassan is. megtörik a jég. A mezőgazdasági szakmát tanuló fiatalok száma egyre több. Néhány esztendővel ezelőtt, még 1960-ban — az indulás „hőskorában” — mindössze harminc szakmunkás tanult a megyében. A fordulat éveként 1963-at emlegeti Sándor Józesf, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának tanulmányi felügyelője. Akkor a végzős hallgatók száma már 155 volt. Tavaly 328, az idén pedig 436 fiatal szakmunkás kér helyet. A tanulók között igen sok, — csaknem nyolcvan százalék — a leány. A gépszerelőket kivéve, a szakmunkásképző iskolákat valósággal elözönlötték a leányok. A mérce mind magasabb Valamikor azt tartották: az eke szarvát, a kapát megfoghatja bárki. A szántáshoz, kapáláshoz nem szükséges külön iskolát járni. Azóta azonban nagyot fordult a világ. A mezőgazdasági nagyüzemekben a fogatos ekét korszerű gépek váltották fel. S egyre több azoknak a szövetkezeteknek a száma is, ahol a kapát, a gyomirtó vegyszerek váltják fel. A mező- gazdasági munka korszerűsítése igényli: az öregek helyébe lépő fiatalok tanulják meg a szakmájukat. Értsenek a gépekhez, a termesztett növényekhez. az állatokhoz. A mérce mind magasabb a gyakorlati életben. Ezzel számol a szakmunkásképzés korszerű anyaga is. Nógrádban. az utóbbi években sikerült megfelelő körülményeket teremteni a tanuláshoz. Kialakult a megfelelő oktatói gárda, korszerű gépeket, eszközöket kaptak a tanműhelyek. A batörik a jég* lassagyarmati szakiskola hallgatói a Szügyi Tangazdaságban ismerkednek a szakma gyakorlati fogásaival. S nem is rosszul. A most megrendezett, „a szakma kiváló tanulója” címért folyó országos vetélkedőt, a szarvasmarha-tenyésztési versenyt a nógrádi fiatalok, a szakiskola hallgatói nyerték. Tavaly és tavalyelőtt is ők hozták el a pálmát. Az érsekvadkerti Gépjavító Állomáson és a balassagyarmati Palócföld Termelőszövetkezetben rendszeresen. komoly munkához szoknak a Balassi Gimnázium tanúira is. Bot dolgozik a szakmunkás? A végzett fiatalok közül mégsem lesz mindegyik szakmunkás. Az idea szarvasmarhatenyésztési verseny győztese. Fényszarusi Béla is úgy nyilatkozik, hogy tovább tanul. Számolni kell azzal is, hogy a fiatalok egy része elmegy a mezőgazdaságból. De a tanulók többsége visszamegy oda. ahonnan indult. Abban a szövetkezetben dolgozik, amelyikkel annakidején szerződést kötött. Éppen ezért lényeges, hogy a szövetkezeti vezetők, a sok-sok tapasztalattal rendelkező tagok segítsék a f atalokat, hogy megállják helyüket. A palotá- si Május 1. Termelőszövetkezetben rendkívül nagy gondot fordítanak arra, hogy minél több fiatal kedvelje meg a mezőgazdasági munkát. A palotást elnök úgy számol: mintegy 120 zöldségtermesztő szakmunkást képeznek ki. Egy kihelyezett szakiskola működik itt. Ha már „üzeméi” a víztároló, az öntözéses kertészetben legyen elegendő szakmunkás. A szövetkezetek többségében ma' már nem képezi vita tárgyát, szükség van-e a szakmunkásokra, vagy nem? A legtöbb gazdaságban megbecsülik a fiatalokat, s megkapják a szakmunkás bizonyítványt, a lelkiismeretes munkát megillető 10—20 százalékos „béremelést” is. Kivétel persze mindig akad. Tavaly a szarvasmarha-tenyésztő tanulók országos versenyét, egy varsányi kislány, Petrovies Piroska nyerte. Amikor elvégezte a szakiskolát. az elnök elküldte szamócát kapálni. Érthető volt Petrovies Piroska háborgása. Azóta már rendezték ügyét, s szakmájában, a borjúnevelőben dolgozik. Öröm és gond Mindezek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy a szakmunkásképzés. a tanulók elhelyezése megnyugtató a megyében. Az elmúlt évek eredményeit egy sereg gond kíséri. Milyen gondok ezek? Sürgősen bővíteni kell például a szakmunkásiskolát Balassagyarmaton, hogy helyet adhassanak a távolabb lakó tanulóknak. A megyei tanácson most azon fáradoznak — központi beruházás hiányában. — hogyan oldhatnák meg gyorsan, saját erejükre támaszkodva az épület bővítését A korábbi évek tapasztalatai figyelmeztetnek arra is, szükséges lenne a mezőgazdasági , tanulóképzés megszervezését. Irányítását egyetlen szerv kezébe tenni. Ha ez megvalósulna, irányítani lehetne a fiatalokat olyan mezőgazdasági szakmák felé, ahol most. kevesen tanulnak, s eltanácsolni onnan ahol már most bizonyos felesleg mutatkozik. Annyit már most meg lehetne tenni, hogy a különböző szervek kooperáljanak egymással. Gondoskodni kellene azon is, hogy a termelőszövetkezetek szerződést kötnének a Balassi Gimnáziumban tanuló gépszerelőkkel is, úgy mint ahogy ezt más megyékben teszik. A megyei szervekkel együtt kellett volna eldönteni a minisztériumnak azt is. hogy szükség van-e megindítani Nagybá- tonyban a gépészképzést, vagy a meglévő iskolák kielégítik a mezőgazdasági üzemek igényét. Ha valamiféle összhang alakulna ki ilyen tekintetben, bizonyára kevesebb lenne az olyan fiatal szakmunkás. aki hónapok’« jár munka után. vagy szakmunkás bizonyítvánnyal a kezében, egészen más területen nyer alkalmazást. Vincze István Az építők a mikor az értekezlet egyik résztvevő- je szenvtelen, tárgyilagos hangon előadta, hogy az objektum anyag- és szexelvényellátottsága műszakilag lehetetlenné teszi az év elején tervezett építési tempó tartását, mintha valami felrobbant volna. Mindenki egyszerre kezdett beszélni, és az értekezlet vezetőjének csak percek múlva sikerült helyreállítania a „parlamentáris” rendet. De a levegő most már a megbeszélés befej eztéig villamossággal volt telítve. Egy-egy vitázó szinte ölre ment oppenensé- vel, olykor, olykor nyomdafestéket sem túlságosan tűrő jelzők, indulatszavak csattantak. Az értekezlet végül elutasította a műszakilag „megalapozott” álláspontot Arra hivatkozva. hogy az objektum — egyébként egy gyár — felépítése nem késhet. Szükség van azokra a termékekre, amelyeket termelni fog. Szükség van azokra az új munkahelyekre, amelyek átadása után ott benépesülnek. Erről az értekezletről, előzményeiről és várható következményeiről a minap részletesen beszámoltam. Most hogy újra felidézem, azért teszem, mert híradásnak tekintem. Egy újfajta szellem, szemlélet, magatartás kialakulását szeretnénk, akarjuk üdvözölni benne. Öröm, hogy a példa nem áll egymagában. A Síküveggyár és az ÉM Nógrád megyei Építőipari Vállalat dolgozói összefogásából — felsőbb szervek döntését megelőzve, sőt azok hozzájárulását ezzel az iniráativá- val szinte kikényszerítve — még e nyáron égetően szükséges termelő berendezés, egy üveg edző kemence megépítése és üzembe helyezése fog megszületni. „írott törvények” szerint erre nem lett volna kénytelen sem a kivitelező vállalat, sem a beruházó. Éppenséggel kivárhatták volna mindketten, amíg az üzemi épület csendeskén elkészül, s akkor megcsinálják benne a berendezést is- De úgy látszik képtelenség volt nyugodt lel- kiismérettél elviselni, hogy szinte naponta telefonálnak Győrből. Budapestről —- a vagongyárból és az autóbusz üzemből —, s kérdik: „Mikor kapunk már több üveget az exportra készülő járművekhez?” A másik üveggyárban május elején oltottak ki egy kemencét. A falak ki sem hűlte, amikor üveggyáriak és építők megállapodtak, hogy a műszaki tapasztalatok szerint szükséges tizenhat hét helyett tíz hét alatt lebontják a régit, s felépítik az új kemencét. Azóta éjjel és nappal, napvilágnál és reflektorok fényénél dolgoznak kubikosok, kőművesek, ácsok azért, hogy az öblösüveggyárnak másfél hónappal hamarabb készüljön el az új kemencéje. A minap beszélgettem a vállalat _ egyik főépítésveaetójével. Kivitelezésről, előkészítésről, beruházásról. „Nehéz helyzetben vagyunk” — mondta az építész. És én vártam, hogy elmondja, amit az unásig tudunk: nincs elég anyag, nincs elég gép, nincs elég ember. „Nehéz helyzetben vagyunk — folytatta másként —, mert nekünk sem mindegy, mikor fejezzük be az építést: mikor kezd működni az üzem, mikor kezd az államnak visszatérülni a beruházás, mikor lehet már foglalkoztatni ott a munkásokat.” A felidézett példákban én az építő ember felelősségérzetének megnyilatkozását látom, amelybe biztos támaszt keresve fogódzunk. L elkendezni, általánosítani persze korai. Csak a minap háborogtunk együtt; mérnök, művezető, újságíró, technikus. Milyen gyakori még, hogy egyik- másik beruházó és kivitelező elvtelen kompromisszumot köt, csak azért, hogy baklövéseik fedve maradjanak. „Ha a műszaki ellenőr — jegyezte meg a mérnök, nevén az illetőt — ügy jön az építkezésre, hogy lepocskondiázza az olyan munkát, amilyent ö kivitelező korában sohasem volt képes produkálni, már tudom, hogy valamit ki akar csikarni, valamit el akar érni. Ilyenkor kötbérrel, leértékeléssel fenyeget. Pár nap múlva kiderül, hogy a beruházó valahol kutyaszorítóba került, s én megmenekülök a kötbértől, ha kisegítem a bajból”. És előkerültek más históriák. Amikor az anyagos, ha megfeszült, sem kapott betonvasat sehol. De amikor az útipoggyászába húsz üveg jóféle Egri leánykát is bepakolt, rövidesen megindultak a szállítmányok Salgótarján felé. És amikor a fiatal, tapasztalatlan építésvezetővel az utcán találkoztunk, aki éppen egy munkáját adta át, s a kollégája odakérdezett: „Hogy megy?” „Kitűnően — válaszolta amaz. — Már elkészült az átvételi jegyzőkönyv, és elfogyott két üveg konyak.” Az egyik ismerős műszaki vezető levelet írt a két utcával odább eső beruházónak, arról, hogy a rendelkezésére bocsátott dokumentációban ilyen és olyan hiány van, s ez akadályozza a kivitelezést. Kérdeztem tőle, miért írta a levelet? „Megcsináljuk mi azt az épületet anélkül is — válaszolta a műszaki vezető. — Sőt ha minden kötél szakad, meghúzzuk magunk is azt a pár vonalat. De az ördög nem alszik. Becsúszhat valami gikszer és nekem jó, ha van mire hivatkozni. Megírtam az akadályközlést: fedezve vagyok.” ‘ Hallani mostanában azt is, hogy: majd az új mechanizmusban. „Akkor majd csak azt vállaljuk el. ami nyereséget hoz” — így némely építő. „Akkor majd mi is jobban megnézzük, kit bízunk meg a kivitelezéssel ’ — így némely beruházó. t __ P edig olyan nagyon válogatni nem lehet Különben is, a lényeg a fontos: akinek az a feladata, hogy az építést pézügyileg. s jó tervekkel előkészítse, s akinek az, hogy a terveket kivitelezze — becsülettel, s legjobb tudása szerint végezze a dolgát S hogy e* általánossá váljon: nincs azzal mire várni! ~m—, zárt jó a tudat hogy vannak szép H számmal építői, kik felismerték: az 6 munkájuk eredménye nemcsak a vállalati nyerség szempontjából fontos, s a szűk körű érdekeken túl látják, s követik egy nagyobb közösség hasznát Ezért jó érzés, hogy vannak építők, kik megalázónak érzik, ha csak a mára kancsalító érdekek miatt kicsinyes manipulációkba rántják őket. Ezért jó érzés, ha manapság mind^ többet hallani az építők szájából az építő ember felelősségéről. Akiknek a munkájától ma tán csak egy vállalat nyeresége, egy vállalat dolgozóinak életszínvonala függ, de a kezeoe valamennyiünk holnapja van letéve... Jubilál a magyar statisztika Hit tud az elektronikus adatfeldolgozó? — Nemzetközi rangon — 2000 munkás és 2000 paraszt háztartása A napákban ünnepelte a Központi Statisztikai Hivatal az önálló magyar hivatalos statisztikai szolgálat létrejöttének centenáriumát: száz esztendővel ezelőtt kelt a Magyar Statisztikai Hivatal alapító okmánya. Az évforduló alkalmából érdemes utalni arra, hogy hazánkban először 1848-ban alakult statisztikai szervezet, ez azonban a szabadságharc bukásával megszűnt. Téma: a gazdasági élet Az önálló magyar statisztikai szolgálat felállítása hosszú ideig váratott magára. A Magyar Statisztikai Hivatal első vezetőjének Keleti Károlyt nevezték ki, 1867 májusában. Vezetésével a hivatal jelentős eredményeket ért el; 1869-ben például sikeresen bonyolította le a népszámlálást, számos adatgyűjtést szervezett és megkezdődött a hivatalos statisztikai adatok publikálása. Fejlődött, nemzetközi rangot vívott ki magának a magyar statisztika, de a két világháború között visszaesett, és Újabb fellendülésére csak a felszabadulás után kerülhetett sor, amikor az eddiginél sokkal nagyobb követelményeket támasztott vele szemben a szocialista társadalmi és gazdasági fejlődés. Ennek megfelelően 1948—49 után a hivatal munkájában előtérbe került a különböző gazdasági folyamatok egységes és rendszeres megfigyelése; az ipari és építőipari termelés csaknem teljes számbavétele, a beruházások folyamatos statisztikája, a jövedelmi viszonyok, az életkörülmények alakulásának folyamatos és részletes felmérése. Évkönyvek, zsebkönyvek, adattárak A Statisztikai Hivatal munkáját elsősorban a statisztikai publikációk tükrözik. Ezek közül a legismertebbek a statisztikai évkönyvek, zsebkönyvek, a népszámlálásokról kiadott kötetek. Az első évkönyv 1872-ben jelent meg, s azóta — kisebb megszakításokkal — összesen iO alkalommal látott napvilágot. Az utóbbi években fokozódott a hivatal publikációs tevékenysége: az évkönyvekkel, zsebkönyvekkel, népszámlálási kötetekkel, különböző adattárakkal együtt tíz év alatt mintegy 500 témajelentés, közlemény, tanulmány jelent meg. Havonta rendszeresen kiadják a Statisztikai Havi Közleményeket, amelyek szintén jubilálnak; tíz év előtt jelentek meg első kötetei. Az utóbtd néhány hónap „terméséből” érdemes megemlíteni a Beruházási adattárt, amely 1960-tól napjainkig tartalmazza a megvalósított beruházásokat; azt, hogy mire költöttük a milliárdo- kat A statisztikusok tevékenysége felöleli a társadalmi-gazdasági élet valamennyi területét. Folyamatosan vizsgálják a lakosság jövedelmi viszonyainak, életkörülményeinek alakulását, az egyes társadalmi rétegek helyzetét és általában a társadalom „átréteg- zőaését”. A vizsgálatokhoz nagy segítséget nyújt az a mintegy 4000 háztartás, amely rendszeresen jegyzi jövedelmét és kiadásait. A községeink, főbb adatait ismertető 350 oldalas kötet sokoldalúan jellemzi a magyar falvakat, s megbízhatóan dokumentálja, milyen különbségek mutatkoznak a községek fejlettségében és ellátottságában. A területi, a népességi, a lakosság foglalkozási összetételét bemutató adatokon kívül, áttekintést nyerhetünk ebből a statisztikád felmérésből a bolthálózatról, az oktatási és a népművelési intézmények sűrűségiéről, az egészségügyi ellátottságról, a laikáshelyzetről, a közművesítésről. Egy másik felmérés összegezéseként nyilvánosságra hozták 2000 munkás, Illetve alkalmazott, valamint 2000 paraszti és kettős jövedelmű család véleményét életszínvonaluk alakulásáról. Mibe kerül a gyerek? Rendkívül érdekes anyagot tartalmaz a 15 000 háztartás statisztikai vizsgálata alapján készült Társadalmi rétegződés Magyarországon címmel megjelent kiadvány. Ez alkalommal a statisztikusok arra kerestek választ: milyen főbb rétegek alkotják a mai magyar társadalmat, milyen fontosabb vonások jellemzik ezeket. Egy másik statisztikai felmérés azt vizsgálta meg, hogy mennyit költünk a gyermekekre. A statisztikai felmérés természetesen szemügyre vette a gyermeknevelés valamennyi költségét, ezen belül a szülőkre háruló terheket és a társadalmi juttatásokat is. Fejlődtek a statisztikai számbavételek, adatfeldolgozások és elemzések módszerei is. Korábban az úgynevezett lyukkártya rendszerű gépesítés jellemezte az adatfeldolgozást; ezt első alkalommal az 1949-es népszámlálás anyagának feldolgozásánál alkalmazták. Az igények azonban már ezeken a gépeken is túlléptek. Ezért 1907 január 1-től a meglevő lyukkártya- gépek helyett beállították az ország első elektronikus adat- feldolgozó berendezését. Egy másodperc: 23 ezer szorzás A több százezer dollár értékű, angol gyártmányú elektronikus adatfeldolgozó, egy külön erre a célra épült patikatisztaságú légkondicionáló készülékkel működő, állandó páratartalmú épületrészben dolgozók. Egy másodperc alatt 150 ezer összeadást, több, mint 25 ezer szorzást végez el, s percenként 70 ezer számot (jelet) lehet a berendezésbe „betáplálni”. Szükség esetén egyébként két-három hasonló teljesítményű berendezést Is hozzá lehet kapcsolni; erre azonban egyelőre nincs szükség. A fő probléma ma jelenleg ugyanis az, hogy a remek berendezést „táplálni” tudják: szinte éjjel-nappali munkával állítják össze a statisztikusok a különböző vizsgálati anyagokat, az úgynevezett programokat, és a több hónapi előkészítő munka alapján az elektronikus adatfeldolgozó rövid Idő alatt produkálja a megbízható részletes eredményt. Ha pedig valahol hiba csúszik a programba, a gép azonnal jelzi, és kéri a hiba kijavítását. Újlaki László
