Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
1967 június 16. vasárnap NOBS* 0 3 HOGY LEHET YEI^SEHYEZNI...? Csökkenteni a veszteséget, biztosítani a fogyasztói bázist A Nógrádi Szénbányászati Tröszt feladatairól Igazgató, főkönyvelő, főmérnök: mind megjárta már a maga „mechanizmus tanfolyamát.” És most azon füstölögnek, hogy nagyvállalatnál alább nem adták egyetlen tanfolyamon sem. Arról, hogy mit hoz a reform a gyáregységekben — szót sem ejtenek. Pedig a ZIM Salgótarjáni Gyáregységének vezetőit ez a probléma foglalkoztatja. Annál is inkább, mert a Tűzhelygyár önmagában is jelentős üzem. — Naponta másfél millió forint az inkasszó — mutatja a főkönyvelő, Magyara Rezső a június tizennegyedikei kiszállítási jegyzéket. — Huszonnyolc vagon áru megy ki ebből a gyárból minden nap... Dianovszky Gyula igazgató azonban elhárítja a kérdést, s inkább arról tájékoztat, miként készül a gyáregység saját erejéből, és kezdeményezésére a reform „fogadására.” * — Rájöttünk, hogy az új feladatok, új viszonyok, kapcsolatok. tükrében módosítanunk kell a gyár szervezési sémáját. Mégpedig először az elvégzendő munka és a ' létszám-szükséglet szempontjából. Nevek nélkül, de beosztásról beosztásra, egészen a művezetőkig. Ahol szükségét látjuk, erősítünk, — Előreláthatólag hol lesz szükség erősítésre? — Az már teljesen világos, hogy a közgazdasági „vonal” rászorul erre. Létre is hoztunk egy új osztályt, ilyen funkcióval. Az elő- és utókalkulá- ciót, a belső ellenőrzést fogja végezni. Ezenkívül az úgynevezett marginális számítással vizsgálja az állandó és változó költségek közti ösz- szeíüggéseket, megállapítja azokat a határköltségeket, amelyek tükrében kitűnik: egy bizonyos terméket milyen nagyságú sorozatban gazdaságos gyártani. — Milyen hasznot ígér a határköltség-számítás? — A jövőben a kereskedelmi tárgyalásokon módunkban lesz a számunkra előnyösebb nagyságú sorozatot vállalni. A gyáregység megfelelő mozgékonyságát akarjuk elősegíteni azzal is, hogy megerősítjük a konstrukciós osztályt. Sok minden követeli ezt. Ki alkarunk lépni egy újtípusú kályhacsaláddal. A Salgó-csa- lád — amelynek prototípusa már elkészült — négy tagból fog állni, főbb alkatrészeit tipizáljuk. A különböző nagyságú kályhák megjelenése kellemes, modern, hatásfoka pedig jóval felülmúlja a Ka- lór-kályhákét Még az idén kibocsátunk egy csaknem teljesen burkolt, korszerű tűzhelyt, Csillag elnevezéssel. Szebb ruhába öltöztetjük a Konvex-kályhát. Készen van egy kandalló-hatású, automata primér levegő-szabályozóval ellátott kályhánk prototípusa. Kísérletezünk egy korszerű gázkályha kialakításával. Gázkészülékeink iránt érdeklődik a Szovjetunió: még az idén, kiajánlásként kétezer em-százkettes indul útnak keletre, szovjet szabvány szerint szerelt égőkkel. Mindez sürgeti a konstrukciós részleg szellemi teljesítőképességének növelését. — Manapság sokat emlegetik az árakat — fordulok a főkönyvelőhöz. — új termelői árakról beszélnek, amelyek hatással lesznek a fogyasztói árakra. Ügy hallom, a Salgó idővel átveszi a Kálor-kály- hák helyét az üzletekben. Olcsóbb lesz-e, vagy drágább? Csend. — Azt mi is szeretnénk tudni — jegyzi meg rezignál tan Schmidt Rezső, a főmérnök. * — Nézze — válaszol az igazgató —, mi fogyasztási cikkeket termelünk, termékeinknek hatósági ára van. És ez így marad az új mechanizmusban is. Ami önmagában nem volna baj, ha ránk vigyáznának, hogy fel ne hajtsuk az árakat. Csakhogy. . .éppen áz árhatóságon nem lehet eligazodni, mikor, mit, miért csinál... — Az a hiba, szerintem — folytatja a főkönyvelő —, hogy az ármegállapításnál nem az önköltségből indulnak ki. Ezt magam sem hinném, ha nem lettem volna már jelen ilyen ármegállapításnál. Mennyiért lehet eladni? — ez a kiinduló pont. — Még mindig nem értem, ez miért baj? Vegyük például a Super-Ka- lor nikkelezett. zománcozott kivitelű változatát — mozdul meg a székén a főmérnök. — A netto termelői ára ennek ötszáznegyvenegy forint. Eny- nyit kap érte a gyár. A fogyasztói ára ezerötszáz forint. A két összeg között különbség: forgalmi adó, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi haszon. Importáltak román kályhát, amely körülbelül olyan, mint a miénk. Annak a beszerzési ára kilenc- száznyolcvan forint, kiskereskedelmi ára ezernégyszázötven forint. Érti? — Értem, ha a külkereskedelemnek az lett volna a célja, hogy ösztönözze a hazai ipart az önköltség, az ár csökkentésére. Dehát a Kalór-kályha ára nem változott. .. — Nos, a Salgó-kályhával meg úgy állunk, hogy két hónap óta folyik a vita — világosít fel az igazgató —, hogy az árhatóság mennyi forgalmi adót szabjon ki. Mi szeretnénk, ha a régi kályhánál sokkal szebb, jobb hatásfokú Salgó nem lenne drágább. Kiszámítottuk a netto termelői árát: ezerharmincöt forint, ha a ..szokásos” forgalmi adót rá teszik, ezernyolcszáz forintnál aligha lesz olcsóbb. .. — És azt szeretnénk, hogy az ármegállapítás ne tartson hónapokig — teszi hozzá a főkönyvelő. — Mert így mi hiába reagálunk a piaci igényekre gyorsan, mégis elkéshetünk. .. — így pedig nem lehet versenyezni. De úgy sem, ha az ármegállapítás rák módjára, visszafelé halad — zárja le az előző témát a főmérnök. — Az kéne, hogy legalább a rokontermékekre azonos forgalmi adót szabnának. Akkor kiderülne a piacon: ki mit tud? Mert akkor annak megfelelően alakulna a különböző gyárakban előállított, lényegében azonos, vagy hasonló cikkek kiskereskedelmi ára. És tükröződnének a termelői árakban bekövetkezett változások is. De úgy, hogy valaki megszab egy fogyasztói árat, és ami a termelői ár és kiskereskedelmi ár között a különbség, az forgalmi adó, nagykereskedelmi, és kiskereskedelmi haszon — így nem derül ki, hogy hol dolgoznak jobban... Pedig ez az új mechanizmusnak égjük nagyon lényeges célkitűzése. ★ Nagyvállalat és gyáregység kapcsolata, termelői ár, forgalmi adó és fogyasztói ár, a kereskedelem és gyáregj-ség kapcsolata, önálló piackutatás, árupropaganda lehetőségei a gyáregységekben — megannyi, és még rajtuk kívül is hány tisztázatlan probléma, amelyekben nem látnak világosan a gyáregységekben, s amelyeket saját hatáskörükben, saját kezdeményezésükre nem oldhatnak meg. Félesztendő van hátra 1968. január 1-ig. Éppen ideje, hogy a minisztériumok, nagyvállalatok mellett több szó essék a gyáregységről. Csizmadia Géza A nógrádi medence szén- termelése jelentős ténj’ezője volt a magyar ipar kialakulásának. A századforduló elején még az ország széntermelésének mintegy 30—33 százalékát adta. A felszabadulás előtti időben a jó telepek kerültek leművelésre. A nógrádi szénre alapozott egyéb iparágak — acélgyártás, üveggyártás, energiaellátás stb. — biztosították a szénbányászat jövedelmezőségét. Az 1950-es években az ország iparosodása következtében jelentősen növekedett az energiaigény, ezért a gyengébb minőségű nógrádi szén iránt is nagyobb lett a kereslet. A termelés 1964-ben érte el a csúcspontot, amikor 3,8 millió tonna szenet adott a medence. Az 1959. évi árrendezés hatására a szénbányászat egésze jövedelmező lett, azonban egyes szénféleségek ára a fűtőérték és a hamutartalom miatt nagymértékben szóródott. A nógrádi szenek átlagos kalóriája csak 14,3 százalékkal marad el az országos átlagtól, de a hamutartalom 41,5 százalékkal nagyobb. Bár a medence önköltsége mintegy három—négy százalékkal alacsonyabb az országosnál, költségszintje mégis jelentősen száz százalék felett van, mert az itt termelt szén eladási ára az országos átlagnak csak 63 százaléka. Ez a magyarázata, hogy a nógrádi szén jelentős ártámogatásra szorul, s a dotáció tavaly 254 millió forint volt. A népgazdaság energiaellátásában beállott szükségszerű változás — a széntermelés szerepének csökkenése — elsősorban a Nógrádi Szénbányászati Trösztöt érintette, s állította új feladatok elé. Csökkenteni kell a tröszt veszteségét, és biztosítani fogyasztói bázisát. A tervek szerint a tavalyi 254 millió forintról, csökkenő széntermelés mellett 1970-ig legalább százmillió forintra kell csökkenteni a dotációnkat, 1975-re pedig a tröszt széntermelésének nyereségessé kell válnia. A veszteségcsökkentés egyik legfontosabb eszköze a termelésen belüli arányeltolódás, a déli medence irányába. Ez már a korábbi években elkezdődött, hiszen a második ötéves terv időszakában az összes beruházások mintegy hatvan százalékát a déli területek bányalétesítési és rekonstrukciós munkáira fordítottuk, Ká- nyás-, Szorospatak-, Tiribes- és Katalin aknaüzemekben. A harmadik ötéves tervben a kutatások csaknem kizárólag a déli területre korlátozódnak. A nagybátonyi körzetben a szén minősége kedvező. Kányáson és Mátravere- bély környékén jobb a szénbányászat átlagánál és Nagy- bátonyban már három év múlva nyereségessé teszik a termelést. A második fontos eszköz: a koncentráció növelése. Az egy aknára jutó napi termelés hosszú éveken át 300 tonna körül mozgott. 1970-re ennek duplája és a következő ötéves terv végére pedig már napi 870 tonna lesz az aknák számának csökkentésével. A koncentráció egyben azt is jelenti, hogy kevesebb lesz az elővájási igény és a nyitva- tartött vágathossz is. A bányaművelés korszerűsítésével kapcsolatos feladatok igen szerteágazóak. Évtizedeken keresztül például a kamrafejtés volt a legelterjedtebb fejtésmód, 1960-ban még az összes termelés 71 százalékát adta. Tavaly már csak 49 százalékát. Az elkövetkező időszakban még tovább csökken, ugyanakkor a korszerű frontfejtések aránya az 1960. évi 29 százalékról tavaly már elérte az 51 százalékot, 1970-ben pedig 65 százalékra növekszik. A második ötéves tervben sikerült a frontfejtések homlokhosszát megkettőzni. Az elkövetkező három évben már az önjáró biztosító berendezések is megjelennek a medencében, és ez lényeges előrehaladási sebességnövelést tesz lehetővé. Jövőre Kányáson, később Ménkesen építünk Dobson önjáró tárnokát, és ezekről a frontokról már napi 650 tonna termelést biztosíthatunk a jelenlegi 210 tonnás átlag helyett. A korszerű biztosítás a második ötéves tervben nagymértékben fejlődött, s tavaly mór a vágatok 52 százalékában került alkalmazásra. A nagy ráfordítás azonban csak akkor hozza meg az eredményt, amikor már a használt biztosító elemekből lehet fedezni a további felhasználások felét. 1970-ig a géppel jövesztett szén mennyiségét 120 ezer tonnáról 600 ezer tonnára, a gépi rakodás arányát pedig 42 százalékról 52 százalékra, a folyamatos szállítóberendezésekkel szállított szén arányát 80 százalékra kívánjuk növelni. A fentieken kívül még számos tennivaló akad. Ilyen például az állóeszköz-gazdálkodás megjavítása, az anj7ag- ellátás, tárolás és szállítás korszerűsítése, a cseregépes Mint az Ikonomicseszki Zsi- vot című bolgár közgazdasági hetilép közli, a bolgár minisztertanács természetvédelmi rendeletet fogadott el. Országos Természetvédelmi Tanács alakul. Elnöké a miniszrendszer kiszélesítése, amely a szükséges gépállomány relatív csökkenését jelenti. Legalább ilyen fontos a földalatti személyközlekedés korszerűsítése, a rövidített munkaidő bevezetése javuló gazdasági eredmény és kereseti lehetőségek biztosítása mellett. A munkahelyi költség- számítás és ezen keresztül normatívakon alapuló költséggazdálkodás bevezetése stb. Az intézkedésekkel a széntermelés fajlagos költségét 1970-ig tonnánként mintegy 18 forinttal csökkentjük, az egy műszakra jutó össz- üzemi teljesítményt mintegy 150 kilóval, szenünk eladási árát pedig tonnánként átlagosan mintegy 26 forinttal szeretnénk növelni. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt fogyasztói bázisának biztosítása is újszerű, a gazdasági mechanizmus reformjával összefüggő feladat. A fogyasztói igények kielégítésében az eddiginél rugalmasabb gazdasági gyakorlat lép életbe. A szénbányászat eddig inkább elosztotta, mint eladta a szenet. Az új helyzetben a fogyasztó a számára legkedvezőbb megoldásokat választhatja. Értékesítés szempont jából a nógrádi szeneket két nagy csoportra oszthatjuk: a nem energetikai célokra használt magasabb kalóriaértékű és az energetikád célokra alkalmas alacsonyabb fűtőértékűekre. A fogyasztók megtartására, illetve újak megszerzésére több elképzelésünk van. Energetikai szeneinket négy erőmű, köztük legnagyobb mennyiségben a Tisza- palkonyai Hőerőmű használja fel. Tavaly például 1,4 millió tonnát szállítottunk ide. Ez ma a magyarországi tizenkét nagy erőmű között gazdaságossági sorrendben a második. Gazdaságossága két tényezőből származik. Elsősorban technológiai felépítéséből, mely szerint 15—30 százalékos földgáz-felhasználás miatt fajlagos hőfelhasználása igen kedvező. Másodsorban abból, hogy 2300—2400 kalóriájú nógrádi szenet használ, amit véleményünk szerint igen olcsón kap. A Tisza- palkonyai Hőerőmű előkelő gazdaságossági helyzete számításaink szerint alig romlana, ha a nógrádi szenet tényleges önköltséggel számított eladási áron kapná. Az eredmény növelésére való törekvés a jelenlegi árrendszerben egyre jobban kiszorítja az energetikai szenet. Azzal kell számolni, hogy a szénerőműveket az adottságaiknak legjobban megfelelő nógrádi szenekkel később nem tudjuk kielégíteni. Ugyanakkor megoldásként kínálkozik: egyes, jelenleg nem energetikai szénfajták letörése energetikai célokra. Ez további munkaráfordítással jár és ezzel. kényszerűségből alacsonyabb értékű szenet állítunk elő. Véleményünk szerint az energetikai szenek termelési volumenének. összetételének hosszú távra történő meghatározásához az eddigieknél is mélyrehatóbb vizsgálatok szükségesek. Fontosnak tartjuk az árarányok módosítását is, a tényleges használati értéknek megfelelően. Sült Tibor Nógrádi Szénbányászati Tröszt főmérnöke tertanács elnökhelyettese lesz. Ez a szerv a növényi és állatvilág, s a történelmi emlékek védelmén kívül népszerűsíteni fogja belföldön ér külföldön Bulgária természeti szépségeit és történelmi Be- vezetességeit. Szakmunkásképzés — magasabb szinten C sökken a „jó kezű” mindenhez értő szakmunkások száma. Egyre kevesebben vannak, s most — némi joggal — sokan már attól tartanak, hogy a fiatalok végleg eltűnnek majd az utánpótlás tagjai sorából. S még jó, ha csak ezek a mindenhez értő, nagyon ügyes mesterek tűnnek el; de holnap már egyszerűen a mesterség rutinjával rendelkező ifjú szakemberek is eltűnhetnek — vélik egyesek. Nem hinném, hogy manapság ne kerülnének ki ügyes kezű mesteremberek a fiatalok közül. A fokozott aggodalomra viszont az adott látszólagos okot, hogy rövidesen bevezetik az emelt szintű szakmunkásképzést. Ez — sok minden más mellett — annyit jelent, hogy a Munkaügyi Minisztérium intézeteiben általában több lesz az elméleti órák száma, kevesebb a gyakorlaté. így például a gépalkatrész és szerelés elméleti tantárgyát valamennyi gépgyártó szakmában tanítják majd. Hasonlóképpen minden ipari jellegű tanintézetben elektrotechnikát is kell tanulni ok a fiataloknak. Valamelyest növekszik az úgynevezett közműveltségi tárgyak — tehát magyar nyelv-és irodalom és a matematika — óraszáma is. Ennek megfelelően a műhely- és üzemi gyakorlatok ideje — különböző mértékben csökken. A szakmunkás- iskola után viszont nem kell elölről kezdeni a tanulást az érettségihez: tehát megszűnik az iparitanuló-képzés zsákutca-jellege. Mert eddig, az iparitanuló-képzés során „áttanult éveket” nem ismerték el, ha tovább akart tanulni a fiatal szakmunkás. Ezután — az alaposabb elméleti képzés eredményeképpen — olyan tanfolyamon vehet részt a továbbtanulni vágyó fiatal, amely két év alatt érettségihez juttatja. Heti tizenhat órát kell itt tanulni, s ebből tizenhárom órát szakmai, elméleti ismeretekkel foglalkoznak, három ólát pedig ismét közművelődési tárgyakra fordítanak. Szép, szép — válaszolhatják erre gyárakban, üzemekben — csak ezután ki fog dolgozni? Amúgy hagyományosan: a maga két kezével? A válasz bizony nem is olyan egyszerű, mert az igaz ugyan, hogy a fiatal munkáskezek adottak, de mi lesz akkor, ha ezek a kezek nem „szoknak” a munkához? Először is le kell szögezni, hogy azért továbbra is járnak majd tanműhelybe, üzemi gyakorlatra ezek a fiatalok, — csak valamivel kevesebbet, mint korábban. Hiszen a heti négy nap továbbra is arra való, hogy gyakorlati foglalkozásokon vegyenek részt. A manuális, tehát az effektiv kézi munkára való előkészítés eddig a szakmák többségében a képzési idő nyolcvan százalékát tette ki. Most, némi eltéréssel, általában hatvan százalék marad a munkafolyamatok gyakorlására; ez az idő elegendő lehet egy-egy szakma megtanulásához. Másodszor, egy világjelenségre kell felhívni a figyelmet. Manapság egy szakmunkásnak legalább tíz évenként ismét és újra meg kell tanulnia a saját szakmáját. Nem mindent, de nagyobbrészt éppen azokat a reflexeket, beidegződéseket kell újakkal felcserélnie, amelyek a gyakorlati munkából adódnak. A technika mai tempója mellett legalább tíz évenként — van, ahol gyorsabban — elavulnak. a gépeli, berendezések, a kiszolgáló eszközök, s újakkal kell felcserélni azokat. Az új fogásokat, munkafolyamatokat, technológiát pedig meg kell tanulni. Ez a fejlődés egyre inkább kikapcsolja a kezet, s egyre jobban igénybe veszi az agyat. Közismert igazsága fejlődő századunknak, hogy fokozatosan változik az ipari munka jellege. Indokolt tehát, hogy ebből a megfelelő tanulságokat az ipari szakoktatás is levonja. V égül még egy fontos körülmény. A világon mindenütt nagy gondot okoz, hogy a túlságosan specializálódott szakképzés miatt egy-egy szakmunkás nehezen mozog a szakmán belül is, hiszen speciális szakképzettsége erősen köti egyes technológiákhoz. Most azonban nálunk is áttérnek a szakmunkásképzésnek egy olyan formájára, amely nemcsak egyetlen, hanem bizonyos szakmacsoportokhoz ad alapképzést, s így már az indulásnál, de később is, könnyebb munkahelyet találni, vagy változtatni az ifjú szakmunkásnak. Az ilyen elképzelés természetesen nagyobb elméleti tudást követel, s ez már önmagában is indokolja az oktatási arányok megváltoztatását. Mindenki tudja például, hogy egy mérnök az egyetem után sok mindenhez ért általánosságban, mégis bele kell tanulnia egy adott munkahely speciális feladataiba. Valami ilyesmiről van szó a szakmunkásképzésben is. Bcrnáth László Természetvédelmi törvény Bulgáriában
