Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-05 / 104. szám

<5 woe« * n I 1967. májas S pénteS Megkezdődött a III. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál Munkában a zsűri — Külföldi együttesek A III. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztiválra Sal­gótarjánba utazó zenekarok tegnap délelőtt sorra megér­keztek. Az ország minden tá­járól Nógrád megye székhe­lyére érkező együtteseket a városi KISZ-alapszervezetek tagjai várták és üdvözölték az állomáson. A fesztiválon résztvevő zenekarok elhelye­zéséről a KISZ Nógrád me­gyei Bizottságának munkatár­sai gondoskodtak. A min­tegy 400 amatőr zenészt a fiú­kollégiumban és a város két legnagyobb munkásszállásá­ban helyezték el. A Magyar Rádiótól, a Nép­művelési Intézettől és a Fő­városi Művelődési Háztól a zsűrizés munkájára felkért szakemberek szintén tegnap délelőtt érkeztek Salgótarján­ba, és még a délelőtt folya­mán részt vettek a megyei művelődési házban rendezett megbeszélésen. A fesztivál első eseménye volt a délután egy órakor kez­dődő gitárzenekari verseny. A gitárzenekarok zsűrizése az acélárugyári művelődési ház­ban történt, és este fél hé­tig tartott. Tegnap Salgótar­jánba érkezett a három kül­földi együttes is. Leningrád- ból egy dixilend, Szabadká­ról egy dzsessz-együttes jött el a fesztiválra. Az említet­teken kívül egy csehszlovák együttes vesz részt a salgótar­jáni zen ész-találkozón. A len­gyel együttes, sajnos, lemond­ta korábban vállalt szereplé­sét. A külföldi együttesek teg­nap este szakmai bemutatót tartottak a megyei művelődé­si házban. A műsorban fellé­pett a Fővárosi Művelődési Ház társastánc csoportja. Ma folytatódik a gitárzene­karok zsűrizése. A hagyomá­nyos zenekarok versenyét dél­ben rendezik meg a bányász művelődési házban. Korábban szakmai bemutatója hírt adtunk arról, hogy a dzsessz-együttesek szakmai versenyét az öblösüveggyári művelődési házban rendezik meg. Közben változás történt a programban, így a dzsessz- zenekarok zsűrizését — nem nyilvánosan — a megyei mű­velődési házban tartják. A zsüribizottságok — három ka­tegóriában, három működik összesen — a munka befejez­tével közösen megbeszélik a tapasztalatokat és odaítélik az arany, ezüst és bronzdiplomá­kat a fesztiválon legeredmé­nyesebben szereplő együtte­seknek. A gitárzenekarok né­pes mezőnyét tekintve — 34 együttes jelent meg a fesz­tiválon — várható, hogy a szakemberek az idén maga­sabbra emelik a mércét, és ugyanez vonatkozik a másik két kategóriára is. A külföldi zenekarok ma este nyolc órai kezdettel meg­ismétlik tegnapi sikeres be­mutatójukat. Besztercebányai bábosok Salgótarjánban Szépítik Rétságot Rétság jelenlegi központja a Börzsöny kisvendéglő kör­nyéke. A földművesszövetke- zet ebben az évben tatarozza a vendéglőt, a cukrászdát, a húsboltot, a 15. számú Italbol­tot A szépítést házilagos ki­vitelezésben végzik, így az mindössze hatvanezer forint­ba kerül. Az fmsz jövő évi terveiben szerepel a vegyes iparcikk bolt átalakítása. Az üzlet homlokzata ennek so­rán a Börzsöny kisvendéglő frontjával kerül egyenesbe; így a község központjában tá­gas, tetszetős térség alakul ki. Nógrád megye. Salgótarján és a Közép-szlovákiai kerület, illetve Besztercebánya között az elmúlt esztendők során bensőséges kulturális kapcso­lat fejlődött. Ennek eredményeként eb­ben a hónapban Salgótarján­ba látogat a Besztercebányai Kerületi Bábszínház együttese. A szlovákiai bábművészek vendégjátékuk keretében Ala- din és a csodalámpa című mesejátékot mutatják be má­jus 24-ón délelőtti és délutáni előadásokban a város iskolá­sainak. Mindenkit érdekel Hol itt a kölcsönösség? Petőfi nem, járt Felsőpe- tényben. Még szerencse, mert irodalomtörténetben kevésbé jártas turista gyanútlanul ■még azt hinné a felsőpetényi italbolt hámló vakolatú falat, vagy majdnem sivár belső ké­pét szemlélve, hogy a Kútya- kaparót itteni ihletés alapján irta. Örömmel fogadták hát a község lakói, hogy az idén több mint 200 ezer forintból a Nézsa és Vidéke Körzeti Fmsz kívülről, belülről rend­be kívánja hozni az italboltot és a vele egybeépült vegyes­boltot. Az elhatározást azon­ban nem követheti a szak­munkások felvonulása, meri... Van egy miniszteri rendelet, mely szerint iskola mellé százméteres körzetben nem építhető vendéglátóipari egy­ség. Felsőpefényben viszont 45 méter légvonalban a két épü­let távolsága. A KÖJÁL ezek alapján nem engedi még ta­tarozni sem az épületet. Ügy, ahogy van, állhat! Szebben, , nem! Csakhogy kettőn áll a j vásár. Ha iskola mellé nem > épülhet százméteres körzet­ben semmiféle szórakozóhely, úgy az italbolt mellé sem épülhet iskola! Mert a felső- petényi példánál maradva: az italbolt már a felszabadulás előtt is mai helyén állt, az iskolát viszont 1962-ben kezd­ték el építeni. Hol itt a köl­csönösség, a következetesség ? Vagy a rendeletek csak az egyik félre nézve kötelezőek? — R — Könnyed, vidám zenés sző- Az előadásokban közremű- rakozást ígér május 15-éré ködik Homthy Hanna kétszeres Salgótarjánnak a megyei Jó- Kossuth-díjas, kiváló mű- zsef Attila Művelődési Ház. vész, Koncz Zsuzsa, Felföldi Mindenkit érdekel, avagy: Anikó, Kovács Kati, Zalatnay Nem falrahányt borsó cím- Sarolta, Baráth Mari, Szőré­inél délután 5 és este fél 8 nyi Levente, Pataki Ferenc, órai kezdettel ajándékosztás- Gál Péter, valamint az Illés sál egybekötött kétrészes já- zenekar és a Stúdió trió. A ték keretében neves budapes- műsor játékvezetője Pálos ti művészek adnak műsort. Miklós lesz. tr Ozbakvadészat — dűvadirtás Még tart a tilalmi időszak a a balassagyarmati dr Mauga vadász-területeken, egyedül Mátyás állatorvos, a Cserháti őzbak kilövésre van lehető- Állami Erdőgazdaság Vadász- ség április 20-a óta, és tér- társaságának tagja ejtette el. mészetesen a dúvadirtásra, Nagy gondot fordítanak a amely egészévi feladat. vadászok a dúvadirtásra is. ... , . " amelynek a jelenleg időszerű A tilalom feloldása után velejárója a ragadozó mada- megyénkben az első őzbakot rak tojásainak felszedése is. 4 tárgyalóteremből Csalt, mivel—lopni nem tudott A ma hatvanöt esztendős Nagy Péter az utóbbi huszonhat év java­hányadát különféle bűncselek­mények miatt börtönben töltötte. Legutóbb a rétsági járást tisz­telte meg ténykedésével. Több portára azzal az ajánlattal állí­tott be, hogy készítsenek ré­szére paradicsomkarót; ő minden bárom karóért két kilogramm ku­koricát ad. Földje nem lévén, ka­róra sem volt szüksége Nagy­nak. Az üzleti ajánlatot azért találta ki és találta fel, hogy a gazdák jól tartsák étellel-ital- lal. Egy nógrádkövesdi háznál — hasonló célzattal — tehénre al­kudott. Ugyanitt felvett ötszáz fo­rintot kölcsönként is, amit per­sze vissza sem akart fizetni. „Azért csaltam, bíró úr, mert lopni nem tudok”, — sajnálko­zott magán a tárgyaláson a vád­lott. A szokatlan védekezés, per­sze, nem ért semmit... A rétsági járásbíróság a visz- szaesö bűnözőt jogerősen egy évi es kéthónapi szigorított börtön­re, valamint a közügyektől két-, évi eltiltásra ítélte, továbbá meg­állapította, hogy az elítélt a fel­tételes szabadságra bocsátás ked­vezményében nem részesülhet. Leletek Pásztó n Két hónapja sincs még, hogy Pásztón (amint azt an­nak idején megírtuk!) az épü­lő földművesszövetkezeti áru­ház alapjainak ásásakor ro­mokra és harci használati tárgyakra bukkantak. Az Országos Műemlékvé­delmi Felügyelőség régészei azóta megvizsgálták a lelete­ket és megállapították, hogy azok a XIV. század második feléből maradtak fenn. A boltíves kapu és a félig ép kőfalák egy lakótorony ma­radványai, amelynek gazdája Tarl Lőrinc Zsigmond király kegyeltje, sok külföldi or­szágot bejárt bizalmasa, il­letve főpphárnok-mestere volt. Az épülő áruház mellett talált középkori épületmarad­ványokat az Országos Műem­lék Felügyelőség védetnek nyilvánította. Elfenőrzés dugóval A KPM közúti ellenőrei azért járják az országot, hogy fokozzák a közutak biztonságát, óvják a tár­sadalmi tulajdont. Tehát semmi esetre sem azért, hogy nagy forgalmú úton dugót okozzanak. Szerdán délután 13 óra 36 perckor, a 21. számú főközlekedési út pásztói elágazásánál egy KPM-el- lenőr mégis úgy állított le két hatalmas teherautót, hogy azok eleje s hátulja hajszálra egy vonalba esett —, így lehetetlenné tette az áthaladást. Az ellenőr azért sem utasí­totta rendre a gépkocsi- vezetőket, hogy azok nem a padkára lehúzódva, ha­nem „teliben” az úton álltak meg. Megyénkben a TIT és a közlekedésrendészet kö­zös előadás-sorozatban oktatja a járművezetőket a helyes közlekedésre. Ja­vasoljuk, hogy erre hív­ják meg a most említett KPM-ellenőrt is. — K — Naptár 1967. május 5. péntek. Névnap: Györgyi A Nap kél: 4 óra 21 perc­kor, nyugszik: 19 óra 01 perc­kor, a Hold kél 3 óra 05 porckor, nyugszik: 14 óra 47 perckor. kelsz akadozó felhősei Várható időjárás ma estig: fel­szakadozó felhőzet. Már csak né­hány helyen, főként keleten eső, zivatar. Az erős, helyenként vi­haros északnyugati szél mérsék­lődik. A hőmérséklet keleten is csökken. Nyugaton, a szélvédett helyeken gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. — Nemzetiségi napot ren­deznek Bánkon június első vasárnapján. A kultúrműsor előtt Bielik György, a Ma­gyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségének fő­titkára mond beszédet. — KRESZ-tanfolyam kezdő­dik május 7-én a TIT és a közlekedésrendészet szerve­zésében az Acélárugyári Mű­velődési Házban. — Rézkarc kiállítás nyílt Salgótarjánban a Salgó-ét- terem helyiségeiben. A ki­állítást a Képcsarnok Válla­lat rendezte, a továbbiak­ban iparművészeti- és olaj­kép bemutatót is tervez. — Épül Balassagyarmaton az új megyei növényvédő ál­lomás. Az épületek nagy ré­sze már az idén elkészül. Az állomás teljes átadására azon­ban a jövő évben kerül sor. — Az őrhalmi termelőszö­vetkezetben elhatározták, hogy péküzemet hoznak létre. Az elképzelések szerint a tsz pék­ségében sütik majd a hely­beliek, a hugyagiak és a csi- táriak házi kenyerét. Márcsak a pékmester hiányzik. — Meggyulladt a bitumen a Betonútépítő Vállalat nagy­oroszi munkahelyén. A tüzet az állami tűzoltóság oltotta eL A virágpiacon (Foto: Koppány) — Megér egy estet cím­mel holnap este zenés, mű­sort adnak a fővárosi mű­vészek Rétságon. — Megvalósulnak a válasz­tók javaslatai. Elkészült a balassagyarmati járási tanács intézkedési terve, amely ma­gába foglalja a választások előtt megtartott jelölő gyűlé­seken elhangzott közérdekű javaslatok megvalósítását. — Űttörőegyüttesek bemu­tatója lesz május 21-én Sal­gótarjánban a József Attila Művelődési Házban. A bemu­tatón a legjobb iskolai művé­szeti csoportok lépnek fel. — Megjelent a Palócföld cí­mű antológia ez évi első szá­ma. A Palócföld mintegy fél­száz szerző publikációját köz­li. — Júniusban megkezdi, s valószínű az év végéig befe­jezi Rétságon a fogorvosi ren­delő és lakás építését a ta­nácsi építőipari vállalat. Válaszol az illetékes Az utak helyreállítása folyamatos Hivatkozva a Nógrád 1967. április 6-i számában „Autósok vigyázzatok!” címmel megje­lent felhívásra, értesítem a Szerkesztőséget, hogy a Mi- zserfa-bányatelepi bekötőút nagymérvű elkátyúsodását megszüntettük. Az út romlását a sok eső­zés következtében beállott al­talaj elázása okozta, ami az egész megye úthálózatára jel­lemző. Az utak felázásával kapcsolatos helyreállítások fo­lyamatban vannak, a teljes megszüntetésük, amennyiben nagyobb esőzések nem lesz­nek, a hó folyamán befeje­ződnek. KPM Közúti Igazgatóság Eger Kirendeltsége Salgótarján — Szombati elnökségi ülé­sén a Hazafias Népfront ba­lassagyarmati járási bizottsá - ga többek között megvitatja a . május 9-én kezdődő béke- kampány lebonyolítását. Az ülésen napirendre kerül a termelőszövetkezeti tagok jo­gi és társadalombiztosítási fel­világosításának megszervezése is. — Tegnap este Kisterenyén nyilvános szabálysértési tár­gyalást tartottak. A tárgyalá­son Sörös Kálmán bányászt 1000 forintra bírságolták, mert. segédmotor-kerékpárját erősen ittas állapotban vezette. Ve­zetői igazolványát 6 hónapra bevonták. — Kicserélik a régi sütő­kemencét a Sütőipari Vál­lalat balassagyarmati 27-es telepén. Az új automatikus kemence már megérkezett, s a régi lebontása után azon­nal megkezdik a szerelését. — Az úttörők nyári napkö­zis táborozását szervezik meg Salgótarjániban a Tó-strand környékén. Erre a célra két felvonulási épületet alakíta­nak át. — Gondatlanul fékezte aa autóbuszt Hasznosi István bu­ják! gépkocsivezető. Emiatt három busz összeütközött, 2 személy megsérült, A balassa­gyarmati járásibíróság Hasz­nosít a februárban elkövetett mulasztás miatt jogerősen egy évi javító-nevelő munkára ítélte. 10 százalékos bércsök­kentés mellett. N Ö G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAr GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja a Nógrád megye) Lapki­adó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat igazgatója, Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. X. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál, és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY mb. igazgató, Salgótarján Petőfi n. 1. Index-szám: 25072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom