Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-04 / 103. szám

4 NÖGR AD 1967. május 4, csütörtök A Jubileum tiszteletére Teljesítik a vállalásokat Az ÉM Nógrád megyei Épí­tőipari Vállalatának I. számú főépítésvezetösége az Októberi Forradalom 50. évfordulójá­nak tiszteletére felajánlotta, hogy az első félév termelési tervét, nyolc, az egész év fel­adatait öt százalékkal túl­szárnyalja. A főépítésvezető- séghez tartozó építésvezető­ségeken — a vállalás egészét segítő — részfelajánlásokat tettek, melyek közül néhányat már teljesítettek is. Jeleske­dett az új megyei kórház épí­tésén munkálkodó hét brigád: tagjainak legfőbb célja volt, előmozdítani az április 29-i ünnepélyes átadást, s ezt va­lóra is váltották. A Síküveg­gyár új edző üzemének épí­tői szocialista szerződésben vállaltak kötelezettséget ar­ra, hogy az épületet a határidő előtt a kemenceépítők, szere­lők rendelkezésére bocsátják. Az itt dolgozó Sáfrány István kubikos, és Pilinyi Sándor ács brigádja tartja is magát az ígéretükhöz. Mind a zsa­luzásra, mind a betonozásra tett vállalásokat, a megjelölt határidő: május 1. előtt telje­sítették. A főépítésvezetőség főgépésze versenyre hívta a VII. és II. számú főépítésveze­tőségek főgépészeit. Megtartották a szavukat a vállalat földgép részlegének Balassagyarmaton dolgozó munkásai is: ígéretük szerint bevégeztéik a földmunkát a traktorfülke-gyár építkezésén. A korábbi részhatáridők teljesí tése után újabb határidők 1 megrövidítését határozta el Gömbitz Sándor ács, Mester Dezső kőműves, és Makadi József festő brigádja. Az előb­biek az új gázkészülék-gyár konyha-étterem épületén, utóbbi a bükkszéki bányász­üdülő kivitelezésén szeretne mintegy hetes előnyhöz jut­ni. Vállalást tettek Szabó Im­re építésvezetőségének dol­gozói is: Jobbágyiban épülő negyvenlakásos házat fél hónappal, további tíz lakást két hónappal a határidő előtt adnak át. A hússas körset tanácstagja Menyhárt Istvánnéban, a salgótarjáni huszadik válasz­tókörzet tanácstagjában még elevenen élnek a választás izgalmai. Fiatal, az élet elején jár. Néhány évvel ezelőtt ka­pott diplomát az Eötvös Ló- ránd Tudomány Egyetemen. Szekszárdon élte gyermekko­rát, mégis amikor választania kellett hová pályázik, Salgó­tarjánt választotta. Férjével együtt telepedett le, hogy örökre elkötelezzék magukat az újonnan épülő városnak. — Csodáló ja vagyok annak, •mi itt történik. Szinte tük­rözi az egész ország életét. Büszkeséggel tölt el, hogy ré­szese lehetek ennek a nagy munkának — vallja beszélge­tésünk alkalmával. Volt már. aki megkérdez­te: ez a fiatal asszony hogyan került a listára. Története van ennek. Beválasztották a szövetkezeti lakóbizottság ve­zetőségébe. Nagyon szorgalma­san, becsülettel elvégezte a ráeső feladatokat. A rendele­tek pontos ismeretében mun­kaügyi panaszokat is elintézett a lakóknak. Ajtaja mindenki előtt nyitva volt. Az idők mú­lásával megszerették, szorgal­máért, önzetlenségéért tisztel­ték. Azt is tudták az emberek, hogy tevékenysége tiszta szán­dékból fakad. A választás előtt aztán összejöttek és a Népfrontnak javaslatot tettek Menyhártné tanácstaggá jelö­lésére. — Nem tudtam arról, hogy a lakótársaim javaslatára je­löltek. Meg is ijedtem, ami­kor közölték velem, hogy ta­nácstagnak jelöltek. Nagy tisztességnek és felelősségnek tartom. A szavazatokra sem számítottam. Inkább ellensza­vazatokra. Izgalommal fi­gyeltem az eredményt. Nem kaptam ellenszavazatot. Ami­lyen egyértelműen megadták a bizalmat, olyan egyértelmű­en kell munkámat végeznem — mondja. Korai volna keresni az ered­ményeket. De Menyhártné szorgalmasan dolgozik. Mun­kahelyén a szakszervezet könyvtárában is megkerestük. Hivatali feladatát pontosan el­végzi. Felettesei szeretik, elé­gedettek munkájával. Amikor vége a munkaidőnek, hozzálát tanácstagi kötelezettségének ellátásához. Felkeresi a lakó­kat, ismerkedik velük, mert egyik nagyon fontos köteles­ségének tartja jól ismerni a körzetébe tartózó embereket. Csak akkor, ha ismeri őket, tudja megítélni egy-egy ké­résük elintézésének fontossá­gát. — Tudom, a tanácstagnak nemcsak az egyéni ügyek in­tézése a feladata. Aktívan részt kell venni a testület munkájában. Az egész várost érintő rendeletek, határozatok megalkotásában. Ez nagyon fontos munka — mondja. Otthon a város ötéves fej­lesztési tervét tanulmányozza. Ismeri a távlati fejlesztés: terveiket» is. Ennek ismereté­ben adja meg a választ a körzetében elhangzott közér­dekű javaslatokra is. Azzal ostromolják, hogy intézze a távfűtés bevezetését a lakó­telepükre. Az elmúlt napokban egy kisebb értekezlet kereke­dett ebből. Többen közrefog­ták és a távfűtésről érdeklőd­tek. Közgazdasági előadást tartott arról, hogy milyen sok mindennel jár egy ilyen mun­ka. — Természetesen azért szor­galmazzuk, hiszen közérdek. Lehetetlent természetesen nem kívánhatunk... A lakókkal is ilyen őszinte. Azért szeretik. Sok a lakó­negyedben az apró gyerek. Nem volt helyük a játékra. Ilyenkor könnyen kárt okoz­hatnak magukban is. de más­ban is. A múlt vasárnap ka­pával, ásóval, csákánnyal fel­szerelkezve az emberek, el­kezdték egy új játszótér épí­tését. Ott volt közöttük ő is, meg a férje is. Pedig esős idő volt. Azt mondta az egyik résztvevő. — A tanácstagunk szólt, hogy jöjjünk dolgozni. Szíve­sen jöttünk, ö is szívesen megtesz mindent, amire kér­jük. Korai volna még sok min­denről számot adni, amit el­végzett Menyhártné. Egy azonban biztos, a bizalmat már kivívta. Bobál Gyula Harminckilenc fiú Salgótarjánban (Tudósítónktól) A napokban Salgótarjánba látogatott az erdőtarcsai ne­velőotthon 39 , lakója. Olyan gyermekek ezek, akik a ren­dezetlen családi körülmények miatt kerültek el a szülői házból. Lassan három éve él­nek a megyében, az erdőtar­csai gyermekotthonban. Ellá­tásukról az otthon nevelői gondoskodnak. A napi prog­ramban a tanulás mellett sport, játék, szórakozás sze­repel. A megyei nőtanács nemré­giben kedves ötlettel lepte meg az olthon nevelőit, kis lakóit. Felajánlották, gondoskodnak arról, hogy a gyermekek egy­napos kirádulást tegyenek Salgótarjánban. Az utazásra, a városnézésre az elmúlt hét végén került sor. A város üzemeinek, vállalatainak nő­bizottságai fogtak össze, hogy a gyermekek jól érezzék ma­gukat. Az AKÖV nőbizottsá­ga az autóbuszt intézte. Az építőipari vállalatnál az ün­nepi ebédet főzték. A Salgó­tarjáni Üveggyárban, a Tűz­helygyárban apró ajándékok­kal kedveskedtek a gyerme­keknek. „Besegített” a me­gyei KISZ-bizottság, a zagy- vapálfalvi nőtanács is. A Rákóczi úti iskolában az úttörőkkel találkoztak a ne­velőotthon lakói. A kellemes beszélgetést a futtballmérkő- zés szakította félbe, amelyet a Rákóczi úti iskola csapatával vívtak az erdőtarcsai fiúk. így ért véget a kirándulás. A gyermekotthon lakói kelle­mes emlékekkel tértek visz- sza otthonukba. Köszöntjiik a fesztivált Városunkban a fesztivál minden szereplőjének sike­res fellépést, valamennyi nézőjének, kedves vendégeinknek kellemes, jó szórakozást kívánunk. Idézem a fesztivál rendező bizottsága által kiadott elegáns meghívó pár sorát : „1967. május 4—7-ig harmadizben kerül megrendezés­re Magyarországon az Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál, amelyet ez évben másodszor rendez meg Salgó­tarjánban a KISZ Nógrád megyei Bizottsága. A 3. Orszá­gos Könnyűzenei Fesztiválon hazánk legjobb amatőr tánc, jazz és gitár zenekarai, énekesei vesznek részt. Az ország­ban sok száz együttes vetélkedett a salgótarjáni szereplé­sért. A fesztiválon való részvételt járási, városi döntők előzték meg. A fesztivál ez évben is keresztmetszetét adja az amatőr könnyűzenei mozgalomnak. A résztvevők nagy száma azt bizonyítja, hogy tovább nőtt az érdeklődés a fiatalok és felnőttek körében a könnyűzene iránt... A rendezők ez évben több zenekarnak és énekesnek tették lehetővé a részvételt a fesztiválon, ezzel is bizonyítva a fesztivál országos jellegét. A külföldi zenekarok részvé­tele azt bizonyítja, hogy az országos amatőr fesztivál egy­re inkább túlnő az ország határain...” Nos, ma délelőtt érkező kedves vendégeinket, a körül­belül 400 résztvevőt (28 gitár-, 14 hagyományos-, 11 jazz kategóriában játszó együttest, a 32 énekest) illatos virá­gokkal köszöntik a patronáló iskolák fiataljai, a KISZ megyei bizottságának munkatársai. A fogadás azonban, természetesen, nemcsak a virágokban, a meleg köszöntő szavakban, az érkezők kényelmes elhelyezésében nyilvánul meg. Nemcsak abban, hogy például az Öblösüveggyárban pompás vázák, üvegtárgyak készültek a leendő győztese« számára. Nemcsak abban, hogy például fiatal képzőművé­szek, Mustó János, Radics István, Orosz István grafikát, festményt ajánlott fel a fiatal amatőr zenészek jutalma­ként. Elsősorban azzal készülődött ez a város, hogy mielőbb égbe szökkenjenek vasbeton, s üveg épületei, virágosak, üdébbek legyenek aprócska parkjai, ragyogjanak a fény­ben középületei, korszerűsödjenek füstölgő kéményű gyá­rai — mielőbb felnövekedjen! Szeretettel köszönti a fesz­tivált, mert benne egy ország figyelmét és bizalmát látja a bontakozó észak-magyarországi kultúrközpont iránt, örül a város, mert újra otthont adhat az ország legjobb amatőr könnyűzenészeinek. Büszke, mert felnövekedett a fesztiválhoz, s a jövőben méginkább felnövekszik. Ezzel a gondolattal nyújtják át virágaikat a vendég­látók a vendégeknek. Remélik, hogy e pár napon át mél­tó otthona lesz a város a könnyűzenének, s rangos ered­mények születnek. Köszöntjük a fesztivált, a majdnem félezer résztve­vőt, s a csaknem tízezer kedves érdeklődőt is. Megkezdődött a bel- és külföldi utazás Itt az utazási szezon. Az IBUSZ megyei irodájában megnövekedett a forgalom. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva tíz százalékkal utaztak már többen eddig. Az arány még a belföldi utazók javára billen, a külföldre uta­zók közül legjelentősebb a lipcsei vásárra menő negyven személy volt. Már a jövő hó­nap elején külön autóbusz in­dul negyven résztvevővel a Szovjetunióba. Végcél: Uzs­gorod. Az utat a nőtanács szervezte, az 50. évforduló al­kalmából. Eddig legnagyobb sikere a becsi kirándulásnak van. A megyéből 22 autóbuszt kötöt­tek le átlag negyven személy részére. Az első forduló má­jusban lesz. Az Állami Bizto­sító önsegélyező csoportja is szerződést kötött az IBUSZ- szal szegedi túrára. Négy au­tóbuszt igényeltek 130 turista részére. A szabadtéri játéko­kat tekintik meg. Különlegesség az IBUSZ- utazás keretében a „Hét ten­geren keresztül” elnevezésű út. Az. Adriáról indulnak, át­halad a hajó az lőni, Földkö­zi-tengereken, az Atlanti-óceá­non, a La Manche csatornán, az Északi-tengeren, majd a Balti-tengeren. A turisták vo­nattal térnek haza. Az útra már vannak jelentkezők. KlSZ-lakótelep épülhet Pásztón Segít a tanács és valamennyi közület A KISZ Pásztói járási Bi­zottsága sikeres tárgyalásokat folytatott az OTP megyei igaz­gatóságával. A megbeszélések eredményeként lehetővé vált, hogy a fiatalok az OTP har­minc évre nyújtott, lakáson­ként százezer forintos köl­csönével hatlakásos társashá­zakat építsenek. A beköltözés sorrendjét, É? kölcsön vissza­fizetését illetően több elkép­zelés van. Ezek közül a ki- szesek legszívesebben a havi ezer forintos visszafizetés és a sorshúzás szerinti beköltö­zést emlegetik. — Nagyszerű helyet válasz­tottak a fiatalok, — mondotta Hegedűs János, a községi ta­nács vb szintén fiatal titkára. — Törpevízművünk hat kút­ja már kész: a kiszemelt terü­letre. a Madách útra jövőre eljut a víz. A vízhálózattal zinte egy időben létesül a satornahálózat. Ennek költ- : geihez valamannyi pásztói közület hozzájárul, s ez lehe­tővé teszi a tanács számára, hogy a leggazdaságosabban használja fel az idén útfenntar­tásra rendelkezésre álló öt­venegyezer forintot. Megjegy­zem, ebből a nem túl nagy összegből kell fedeznünk az útőr illetményét, valamint az azzal kapcsolatos szociális terheket is... A községünk­ben oly fontos szennyvíz- elvezetés már jövőre megkez­dődhet, nem kis részben azért, mivel a megyei tanács vb tervosztályának dolgozói di­cséretes igyekezettel munkál­kodnak a tervdokumentáción, így azt már a jövő hónapban megkapjuk. Hegedűs János elmondta még, hogy a fiatalság igaz örömmel köszöntötte a KISZ és az OTP közös akcióját. A megállapodás szerint a har­madik ötéves tervben majd­nem kilencven KISZ-lakás építésére adott a lehetőség. trtncUtíhikíÁí-­irnmÉ A komoly Máig is csodálkozom, ho­gyan tudtam megsérteni egy nőt. Éppen én, akinek közis­mert a kellemes természete. És éppen Jolikát, aki mellett néhány napig mégiscsak ko­moly ember lehettem. A szé­gyen régóta nyomja a lelkiis­meretemet, muszáj beszélni róla. hátha könnyebben só­hajthatok a vallomás után. Azt mondja egy reggel a mentőállomás főorvosa: — Illés, menjen a barátjá­val a városháza elé. Valami fiatal fehérnép várja. Csak semmi bizalmaskodás. A hölgy ugyanis, hivatalos személy. Teljesítse a kívánságait. Fogalmam sincs, hogy mi­nek az alapján nézett engem nőmolesztáló egyénnek a fő­orvos. Talán azért, mert az évek során több kórházi nő­vérkével beszélő viszonyba ke­veredtem? Tudtommal egyik sem bánta meg, és ha igazán őszinte akarok lenni, pontosan a nővérkék híresztelték el, hogy Illésnek milyen kellemes a természete. Nem csoda, ha annyian kíváncsiak lettek rám. Ezúttal viszont én lettem kíváncsi. Ugyan ki lehet az a hivatalos hölgy, akiiek a kí­vánságait teljesítenem kell? Odaálltam a városháza elé a határral, vagyis a fehér Döcs- csel, amibe — tömegszeren­csétlenség esetén — tizenkét sebesült is belefér. És akkor jött a hivatalos személy: Jolika. Olyah csú­nya volt szegény, hogy elszé­gyelltem magam. — Illés bácsi? — kérdezte. — Üllős Fábián vagyok — mutatkoztam be komolyan. Méghogy bácsi. Akkoriban múltam huszonhét éves. Ez volt az első alkalom, hogy nagykorú nő bácsinak szólí­tott. — Engem Pénzes Jolinak hívnak — mondta a szeplős hölgy és megijedtem tőle, amikor nevetés közben kilát­szottak dobharapó fogad. — Elmegyünk néhány címre. — Fertőző betegekért? — Dehogy, kedves Illés bá­csi. Öregekért. Akikkel raj­tunk kívül senki nem törődik. Szeretetotthonba visszük őket. Jó emberismerő vagyok, mindjárt feltűnt, ahogy ez a nő beszélni tudott. Nekem a pillantásomra mondják, hogy tele van mélylelkűséggel. En­nek a nőnek a hangja volt ilyen. Meg az a csúnya arca. Ügy sugárzott valami szá­momra ismeretlen ünnep a szeplői közül, mintha pünkösd vasárnapján ment volna bol­dog születésnapot kívánni a saját édesanyjának. De egészen máshova men­tünk. Ki a Trianon telepre. Ábrahám bácsiért. Ahogy ez egy dobozváros díszpolgárá­hoz illik, Ábrahám bácsi elég tágas deszkaólban lakott: minden vagyona kényelmesen belefért, sőt, még Jolikának is jutott hely a sufni közepén. Én csak kívülről, az ajtófél­fától lehettem szemtanúja a történelmi pillanatnak. — Kedves Ábrahám bácsi, tessék felöltözni, elutazunk — kérlelte szelíden Jolika a re­zes orrú öreget. A kedves Ábrahám bácsi durcásan magára húzta az egérszürke dunyhát. — Meggondoltam magam. Jobb nekem a saját házam­ban. — De hiszen megbeszéltük, aranyos Ábrahám bácsi. Még boldog is volt, hogy minden reggel tejeskávét kap, meg vajaskenyeret. — Már elfelejtettem. — Tegnap egyezett bele, aranyos Ábrahám bácsi... — Biztos részeg voltam. — Nem, egyáltalán nem volt részeg, csak egy kicsit jó­kedvű. — Hát most nem vagyok jókedvű. — Az aranyos Áb­rahám ezzel a fal felé fordult. Jolika kijött abból a polos­katemplomból, de nem volt türelmetlen, csak szomorú. Csodáltam, hogy milyen so­káig kibírta odabent. Olyan szaga volt az egész deszka­háznak, mint a mosogató­rongynak. — Pedig valahogy rá kell beszélni — sóhajtott felém Jolika segélykérőén. — A fia finánc. Befogadta, de aztán el is kergette. Mert az öreg el­adta az ünneplő egyenruhá­ját. Az italért. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom