Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
4 NOCH Ä© t!W májas 14. vasárnap „Sárga angyalok” az országutakon Támaszpontok 12 városban — Térképek mutatják a segélyhelyeket Egy Opel-Rekord vesztegelt az út szélén, s utasai — két reverendás pap — tanácstalanul járták körül a gépkocsit. Segítséget vártak, mely hamarosan meg is érkezett. Megkezdték a szolgálatot Harmadik éve. hogy a Magyar Autóklub megszervezte országúti segélyszolgálatát. A nemzetközi szokásoknak meg. felelően sárgára festették a segélykocsikat. A kocsik mindent tudó szerelőit — a megrekedt vezetők megmentéit — ezért nevezik „sárga angyalokénak * Ahogy a jó idővel, megnövekedett az országutak forgalma, a „sárga angyalok” is kivonultak az országutakra, s megkezdték járőrszolgálatukat. Reggel hét órakor indították a kocsikat az autóklub székházától, s már az új autópálya elején látszott, hogy lesz dolguk elég, hiszen a sztráda betonján egymást érték a Balaton felé tartó gépkocsik. Tóth János szerélő útszakasza a Budaörsi elágazástól Baracskáig terjed, vasárnap reggel vele indultunk el. Siófokig azonban még két segélykocsi őrködik az országúton. így egy—egy „angyal” harminc—negyven kiLomé lores sávon cirkál kocsijával. — Az autóklub tagjainak díjtalanul nyújtunk segítséget — mondják. — Ha nem klubtag a segítséget kérő, akkor 40 forintos órabért számítunk. A javítások azonban nem tartanak sokáig, hiszen a sárga angyalok csak „elsősegély- nyújtásra” vállalkoznak. Apró, de kellemetlen hibákat javítanak, ha pedig olyan nagy a baj. hogy műhelybe kell vinni a kocsit, akkor telefonálnak az autómentőknek. — Nézze ezt a Wartburgot — lassít egy útszélén álló kocsi mellett. — Tengelytörése van, most bevontatásra vár. Vezetőjét bevittem a legközelebbi vasútállomásra, s ő vonattal hazament. Körüljárja a kocsit, s miután látszik, hogy senki sem nyúlt hozzá, megyünk tovább. URH-s hírvivők A segélyszolgálat a kocsikat hét végén, illetve az ünnepek alkalmából járatja. Eddig csak Budapesten volt „támaszpontjuk” 12 kocsival, valamint Győrött és Pécsett tartottak fenn állomásokat, ahonnan egy—egy kocsit tudtak az olyan helyen ragad meg a kocsi, amely kívül esik a mozgási körzeteken. Ilyenkor az arra járó autósok viszik a hírt az „angyalokénak. „Ross* reklám lenne... ” Ahogy Baracska felé közeledünk, két szembejövő autóból is integetnek, a szerelő A Balatonra igyekvő jugoszláv autósoknak nyújt segítséget az autóklub szolgálata országutakra küldeni. Az idén újabb tíz vidéki „támaszpontot” létesítettek, így ezen a nyáron már az összes forgalmas főközlekedési úton megtalálhatók a sárga segélykocsik. Az új állomások Sopronban, Székesfehérvárott, Nagykanizsán, Debrecenben, Szegeden. Veszprémben, Kecskeméten. Miskolcon, Szolnokon és Szombathelyen összesen tíz kocsival rendelkeznek. Mozgási körzeteikről nagy példányszámban nyomtatott térképek tájékoztatják az autósokat. Az autósok azonban akkor is kaphatnak segítséget, ha azonban nem áll meg. Nem bajt jeleztek: csak ismerősként üdvözölték a segélykocsit. Mielőtt megfordulnánk, egy Trabant kanyarodik mellénk — vezetője a gyújtásra panaszkodik'. Máris nyűik a motörtető, s pár perces munka után mehetünk tovább. — Előfordult már, hogy a sególykocsinak kellett segítséget nyújtani? A szerelő magabiztosan válaszol: — Még nem. De különben is — ha rászorulnánk — az nagyon rossz reklám lenne nekünk ... B. B. I. Réti Zoltán kamarakiállítása Salgótarjánban Kamarakiállítasa nyílott Réti Zoltán balassagyarmati festőművésznek, a Képcsarnok Vállalat salgótarjáni termében. A különböző megyei és országos kiállításokról már ismert művész ezúttal akvarelljei válogatót darabjaival mutatkozik be Salgótarján és a megye közönsége előtt. A kis kiállítás is arról győz meg bennünket, hogy Réti Zoltán művészetének reprezentatív vonulatát valóban az akvarell alkotja. Ez a műfaj felel meg leginkább életformájának és művészi alkatának. Legnagypbb élménye a nógrádi táj, amelyet gyakran — más irányú elfoglaltságai következtében — gyorsan, a lényeges vonásokra szorítkozva kell felvázolnia. S ha a művész tehetségéből nem hiányzik a színérzék biztonsága és a lényegkiválasztás képessége, szinte szükségképpen kell az akva- rellhez fordulnia. Réti Zoltán — felmérve saját lehetőségeit — tudatosan nyúlt az akvarellhez és hittel, teljes komolysággal vállalja ezt a sokak által könnyűnek vélt műfajt. Meggyőződése. hogy az akvarell súlyát és jelentőségét is a tehetség súlya és a feladat nagysága a4ia meg. Vallja, és kiállított képeivel bizonyítja. hogy ez a nagy hagyományokkal rendelkező műfaj messzemenően alkalmas a szocialista ember életérzésének kifejezésére is. A kiállítás képein szinte kivétel nélkül a nógrádi táj jelenik meg. Nincs itt szó valami határozott programról, a különállás hangsúlyozásáról, a specifikumok kereséséről; magától értetődő természetességgel tűnik elénk festményein a szűkebb pátria — rétjeivel, fáival, vizeivel, s bensőséges csendéleteivel. Bár a táj maga vitathatatlanul sajátos, és szükségképpen az, de Réti Zoltán a különös mögött a táji szépség általános törvényeit, a jelenség mögött a lényeget keresi. Éppen ezért jelenlegi törekvései nem a témavilág gazdagítását, hanem az ábrázolás elmélyítését célozzák. Akik fejlődését régebbi idők óta kísérik figyelemmel, azok emlékeznek még rá, hogy az ötvenes években elősorban az érzelmek domináltak a nógrádi tájhoz való viszonyában. A patrióta rajongása volt ez a szülőföld iránt, a gyermekkar keresése a hazai természet szépségeiben. A fölfokozott érzelmiség akkoriban légiesen tün- déri látomásokká alakította képeit. A hatvanas évekre ez a viszony elmélyült es ' lis elemekkel. Ennek megfelelően az ábrázolás anyagsze- rűbb lett, markánsabbá vált. A most kiállított képek is ezt az utat járják, csak mintha már messzebb jutottak volna. Nyoma sincs már a régi, részletező, spontán megjelenítésnek, helyére egy kevesebb motívummal dolgozó képépítés, tudatosan zárt szerkesztés lépett. Mindezzel párhuzamosan a régi lágy, bensőséges — néha érzelmes hangulatot, villódzóbb intel- lektuálisabb előadásmód váltotta fel. Réti Zoltán tehát a látványtól eljutott a lényegig. Ez a fejlődés pedig összhangban áll korunk művészetének legáltalánosabb tendenciájával. Ez a fejlődés adja meg Réti Zoltán festészetének rangját, és ez biztosítja sikereit az utóbbi évek tárlatain. Dr. Szabó Károly Legyen-e gimnázium Romhányban Azt hihetnénk, könnyű a dolgunk, kétféle válasz lehetséges: igen és nem. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű, hiszen tulajdonképpen nem egy kérdésről, hanem egész kérdéskomplexumról van szó. Amely tágabb értelemben felveti falusi középiskoláink létjogosultságának, illetve életképességének kérdését is. Elsősorban, persze, a gimnáziumokét. Ismeretes ugyanis, hogy a jövőben a gimnázium mindinkább a felsőfokú oktatás előkészítő iskolája lesz, s oda csak olyan jó képességű fiataloknak érdemes jelentkezni, akik később valóban megfelelnek a felsőfokú oktatás követelményeinek. A szakmát trtaaélhUifi a mm. 14. — Ügy bántak velem, mint fiz évszázad kérőjével. Föl volt előttem locsolva az utca. Rumosdióval etettek. Mindjárt rám akarták Íratni a kertet házastól, de mondtam, hogy ez még korai. Aztán végig a nővel voltam és búcsúzóul azt mondtam, már nem korai rám Íratni a vagyonukat. A többihez semmi közötök. _— De milyen a nő?! — sürgetett az üvegszemű borbély. — Hiába mondanám, nincs hozzá elég fantáziátok. Szőke és édes, mint a húsvéti kalács. Vad és marcangoló, mint Tangolita abból a híres operettből. Tökéletes honleány. Amilyennek mindig is elképzeltem a magyar anyákat. És a szemembe mondta: szeretlek Illés. Vagyis gyereket akar tőlem. — Már megint megjátszod a Petőfi Sanyit? — sértegetett Medres, a szerelő. — Csak semmi rágalom. Most a tanúm lehetsz. Jövő vasárnap jön a nő. Vissza sem engedem. Pl rosszindulat olyan végtelen, mint az én jóságom. Nem hittek nekem ezek a sanda gazemberek. Egész héten spulniztak, világos nappal csúfot űztek belőlem, de én megbocsájtó nagylelkűséggel néztem le rájuk ábrándjaim szivárványából, ahogy ott — a cipőm szegélye körül; a piszkos porban — érzelmeimet gúnyolták. Minden áron velem akartak jönni Karola fogadására. Két fiáker volt a városban, mind a kettőt kibéleltem. A régi húspiacon, ahol ezidőben inkább virágot árultak, összevásároltam az orgonákat, pünkösdi rózsákat, jácintokat Ügy megraktuk a két fiákért, hogy ennyi virágot utoljára Kelemen kanonok úr, pápai pre- látus temetésén láttam utoljára. Ráadásul ott találtam a húspiacon a virágok, virágát, a rumszagú Tulipán Artúrt! a Lant Hercegét. Ót is csokorba kötöttem, és a fiákerbe gyömöszöltem, egyenesen az alkoholista Petár sekrestyés ölébe. Kell ilyenkor az udvari költő. Karolát meglepte a fogadtatás. — Álom... tündérálom! — áj üldözött örömében. Barátaimat szintén meglepte Karola káprázatos tökélye. Mind a Karola űákerére kapaszkodtak fel. Nekem csak a fiákeres bakján jutott félárú hely. A második fiáker kizárólag a május virágait hozta mögöttünk. Aztán zártkörű teadélutánt tartottunk a csónakházban. Decispoharakból ittuk a törkölyt, és hogy ne legyünk szomjasak, kísérőnek abasári rizlinget használtunk. Valamennyien megilletődtünk ettől a szolid családiasságtól, és a koraesti órákban kevéssel éjfél után, amikor alkonyodni kezdett a holdvilág, az ösz- szes virágot beleszórtuk a Rábába, mint a hinduk a lótusz szirmait a Gangesz vizébe. Karola csókkal fogadta rokonaivá barátaimat. Engem igen meghatott szívének kedvessége. Követeltem, hogy Petárt, a sekrestyést is csókolja meg, de lakodalmam legigazibb alkoholistáját sehol nem találtam. Végre lihegve megérkezett. Diszeli, az üvegszemű borbély egy pillanat alatt felvette a miseinget, a stólát és sugárzott a jóság üvegszeméből, amikor áldásra emelte a kezét. — Fiam, Illés, az úr nevében, távol légyen telkedtől az irigység, ha jóbarát lépi át küszöbödet, bocsássad feleséged mellé, te pedig vonulj nyugovóra barmaid szállására. Leányom, Karola az ártatlanság nevében, te is bővelkedj a türelem áldásában. Nem sikerülhet minden bankrablás. Ha férjedet a hosszú kezére juttatja a Sátán, légy büszke a balsorsban is. Ámen. Üjra keresztet hintett ránk. össze voltunk adva. Ásó és kapa, tűz és víz, többé nem állhatott közénk. Atéreztem a pillanat horderejét. De a szertartás kissé feszélyezett, égies hangulata után vágytam a világi oldottságra. Tulipán Artúrra kiáltottam: — Lant Hercege! Ettél, ittál, mulattál, most dolgozz is valamit! (Folytatjuk) adó középiskolák, a szakközépiskolák és technikumok viszont a fiatalok többségének jelentenek majd továbbtanulási tehetőséget. A szakközépiskola korszerű általános műveltséget és középfokú szakmai képzést nyújt. Növendékeit olyan szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretekkel, jártasságokkal és készségekkel látja el, amelyek birtokában a képzés irányának megfelelő szakterületen különböző munkakörök betöltésére, feladatok elvégzésére lesznek képesek, s természetesen, nem zárja ki őket a továbbtanulás lehetőségéből sem. Ezek után vizsgáljuk meg a kérdés egy másik vonatkozását. A rétsági járásban évtizedek óta egyik legnagyobb gond a középfokú beiskolázás alacsony aránya. A végzett nyolcadikosaknak csupán harminc százaléka tanul tovább középiskolában. Községenként átlagban 2—4 fiatal, de több olyan falu van, ahonnét senki sem érdeklődik a középfokú képzés különböző formái iránt. Sem szülő, sem gyermek. A középfokú beiskolázás tekintetében egyébként egész Nógrád megye az országos átlag alatt van. Nos, a rétsági járásban úgy érvelnek, hogy a középiskolákban továbbtanulók többsége is a járáson kívüli intézményekben képezi magát, naponta 20—30 kilométert utazik csak azért, mert a járásban nincsen intézmény. Azazhogy, van. A romhányi gimnáziumba azonban nehéz beiskolázni. Nemcsak azért, mert a szülőkben előítélet van a községi iskola oktató-nevelő munkájának színvonalát illetően. (Ez egyébként mindinkább megszűnik az eredmények láttán.) Elsősorban azért, mert a Romhányba való bejárás a járás több községéből, részben az AKÖV merevsége folytán, szinte megoldhatatlan. Jóllehet akár kis menetrendmódosításokkal is e gondok egy részét meg lehetne szüntetni. Legyen-e tehát gimnázium Romhányban? Ügy néz ki, ha megfelelő számú fiatal jelentkezik az első osztályba, továbbra sem szűnik meg az intézmény. A tervek szerint azonban „átköltözik” Rétságra már az 1968—69-es tanévre. Mi indokolja ezt? Mindenek előtt a járási székhely földrajza fekvése, amely tehetővé teszi, hogy az iskola benépesítésének gondja megszűnjék. A községi és a járási szervek ugyanakkor már most erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a gimnázium mielőbb átalakulhasson szak- középiskolává. Erre azonban a tárgyi feltételek, elsősorban a korszerű iskolaépület és felszerelés miatt előreláthatóan csak a negyedik ötéves terv időszakában kerülhetne S itt még egy gondot szóvá kell tennünk. Addig gimnazistákat képezünk, akiknek csak viszonylag kis százaléka tanul tovább felsőfokú intézményben. Nyugodt leUdis- merettel hívhatjuk-e tehát a rétsági járás fiataljait a romhányi, illetve a rétsági gimnáziumba akkor, amikor ország-, s megyeszerte arról beszélünk, hogy mindinkább gond a gimnazisták elhelyezése. A rétsági járásban e kérdéssel kapcsolatban úgy vélik, feltétlenül. Miért? Egyrészt átmeneti állapotról van szó, még akkor Is, ha ez az idő kicsit hosszúra nyúlik. Szerintük a jelenlegi gimnázium megszüntetése a tárgyi és a személyi feltétetek olyan arányú romlását idézné elő, amely az új szakközépiskola indításának egyik igen súlyos gondja lenne az elkövetkezendő években. Figyelembe kell vennünk a rétsági járás, illetve a megye középfokú beiskolázottságának kedvezőtlen arányát is. Ami azonban mindezeknél lényegesebb: a járás szervei úgy vélik, erőfeszítéseik, az ipartelepítés, a mezőgazdaság korszerűsödése, a vállalatok, szervek, intézmények közötti fokozott kooperáció biztosítani tudja a leendő rétsági gimnáziumban végzettek elhelyezését a járás területén, addig is, amíg a szakközépiskolai képzés megkezdődhet, Tóth Elcmcr
