Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

1967. május 7. vasárnap NŐCR A O 5 Szívügyük a város Építők, sorsok egy fiút. És mind az öt gyer­A munka, az akarás, a tö­rekvés fűti a balassagyarmati embereket. Az egykor álmos városba új élet, frisseség, lendület költözött. Számos tény bizonyítja, hogy Balassa­gyarmat sokat fejlődött az utóbbi években. Bármerre jár­ni a városban, a szorgalmas munkálkodás szemmellá tható jeleivel lehet találkozni. Épít­kezés a nyugati, a keleti ré­szen, a központban. Lakást, iskolát, üzemet emelnek, utal, járdát építenek, csinosítják a parkokat. A gombamódra ki­nőtt ipari üzemekből megra­kott tehergépkocsik szállítják a különféle árukat. Lüktet az élet Madách és Mikszáth vá­rosában. A fejlődés egyik mozgatóru­gója a tanácstagság. A város tanácsi vezetői elismerően nyi­latkoznak az elmúlt négy év­ben tevékenykedett tanácsta­gokról, azokról az áldozatkész emberekről, akik tevékeny szerepet játszottak a város életében. Ugyanakkor öröm­mel szólnák arról, hogy a mos­tani tanácstagság buzgalma semmivel sem marad el az elő­dökétől. Már az első tanács­ülésen bebizonyosodott, hogy nagy erő feszül a tanácstagok­ban. Önmagában talán keveset mond, hogy a testületnek majdnem a fele szót kért. De amiről beszéltek, azt a nagy ügybuzgalmat árulta el, amely záloga volt az eddigi fejlő­désnek is. Interpelláltak, kér­dés kérdés után hangzott el a város vezetőihez. Balogh Fe­renc a megrongálódott lakások felülvizsgálását, a köztiszta­ság további fejlesztését szor­galmazta. Dr. Singely István orvos, a mélyebben fekvő, ta­lajvizes lakóterületek egész­séges ivóvízzel való ellátásá­ra figyelmeztetett. Ifjú Bálint János pedig a túlterhelt por- talanított utak fokozottabb karbantartását kérte. A felszólalásokból azonban nemcsak az dérült ki, hogy a tanácstagok jól értenek a ké­réshez, hanem az is, hogy nyi­tott szemmel járnak. Észreve­szik a tennivalókat, segíteni akarnak a gondok felfedésében, megoldásúban. A kérések mellett azt is hangoztatták, hol lehetné társadalmi segítsé­get szervezni. A nagy érdeklődés bizonyí­totta: a tanácstagoknak szív­ügyük a város, az emberek sorsa, megélhetése. Érezhető, hogy erőteljesen bontakozik ki egy egészséges lokálpatrio­tizmus a balassagyarmatiak között, aminek ez a testület, s a város vezetői a táplálói, erősítői. S ez mindenütt kell. Hiszen, ha nem örülünk egy- egy ház felépülésének, egy ut­ca elkészülésének, nem szem­léljük mély megbecsüléssel a saját munkánkat,- s mások te­vékenységét — nincs miért lelkesedni. A gyarmatiak örülnek a legapróbb ered­ménynek is. Oly szeretettel beszélnek a városról, az izmo­sodó iparról, mint szülő a gyermekéről. Balassagyarmat — megyénk második városa — a fejlődés újabb állomásai előtt áll. Az újabb, gazdagabb eredmények­nek egyik záloga a tanácstag­ság tevékenysége, a lakosság munkája, Nos, ez biztató ten­denciát mutat. Nem véletlen, hogy a város vezetői már a kezdet kezdetén dicsérőleg szólnak a tanácstagokról. Olyan erőt képviselnek, amely megsokszorozódik a választó­polgárokon. a szűkebb hazáját szerető lakosságon. P. A. Elgondolkoztató tényeket és számokat dokumentáló ván­dorkiállítást rendezett Szé- csényben. a járási tanács nagytermében a dohányzás ár­talmairól a Nógrád megyei KÖJÁL. A május 6-ig nyitva- tartó bemutató tablói szerint a dohányzás nem Civilizációs szenvedély. Egyes növények leveleit már i. e. 500 évvel ezelőtt is füstölésre használ­ták. Mai, európai formájában a közép-amerikai maya indiá­noktól vettük át. Az eltelt évszázadok során egyre többen hódoltak a do­hányzás szenvedélyének, és napjainkban a férfiak 85 szá­zaiéira, az -idősebb nők 10 százaiéira, a fiatalabb nők 25 százaléka dohányzik. Elterjedt­ségében nem kis szerepe van a téves hiedelmeknek. Egyesek Baranyi Olga felágaskodik a félig kész falra és átkiált a másik épületre: — Gyurikám, mit csinál­tok! Legalább siessetek, ha már futballisták vagytok... — gúnyolódik, majd folytat­ja a dolgát. „Minden ember boldog akar lenni” — ének­li érzelmesen, miközben eré­lyes mozdulatokkal keni a habarcsot a két salakblokk közt maradt résbe. Kormos Jánosné nem tud ilyen gyorsan napirendre tér­ni a „sérelem” fölött: — Persze! Verebélyiek! Szóljál nekik, azoknak min­dent szabad... — és az egyik blokkra állított, nemes ka­darka címkéjű üveghez lép, nagyot húz belőle. Az üveg­ben tej van. * Itt fönt, a magasban, a ba­lassagyarmati új lakótelep egyik épületének negyedik emeletén öt ember dolgozik. szerint a dohányzás étvágy- gerjesztő, mások szerint súly­fölösleg leadására alkalmas. Van aki idegnyugtatóként na­ponta 30—40 cigarettát is el­szív. Ezek a vélemények azonban minden tudományos alapot nélkülöznek, mivel a cigaret­tában lévő káros anyagok (ni­kotin, kátrány, hidrociánsav, ammónia, szénmonoxid) a vér­áramba bejutva a szervezet károsodását idézi elő. Példá­ul két darab Szimfónia ciga­rettában 0,04 gramm nikotin van, és ha mind bejutna, a szervezetbe, percek alatt meg­ölné az embert. A figyelemreméltó kiállítási anyagot még Pásztón és Nagy- bátonyban mutatják be. — R — Két kőműves: Bagi Pál, a bri­gádvezető és a brigád Benjá­minja. Fodor Ferenc. És há­rom nő. Segédmunkások. Lent még valaki. Az akasztó, vagy­is, aki a daru horgára erősí­ti a blokkot. Oláh Barnabás. A brigád többi tagja az Ipoly Cipőgyárnál, és saját mun­kásszállásuk építésénél tevé­kenykedik. De a darut itt ennyien is győzik, azaz időn­ként győznék, ha a szom­széd épületen dolgozók egy- egy „óvatlan” pillanatban el nem csípnék. Néhány perc, s a daru visz- szatér. Szent a béke. Olga énekel. Bagi csak akkor szól, ha jelez valamit a társai­nak: „Egy kicsit beljebb”, „Éket”, „Függőzd”, „Most jó”. A hórihorgos Rapid kötele fá­radhatatlanul ereszkedett, emel, hozza, nyújtja egymás után a többmázsás salak­blokkokat. A csend hatását a halkan duruzsoló daru, a dalolga- tó asszony hangja inkább fo­kozza. A férfiak egymást értő 'élszavai, s a közben gyor­san növekedő falak békés, szin­te idillikus hangulatot árasz­tanak. — Békés? — jelenik meg egy kis mosoly Bagi Pál szá­ja szögletében. — Mert bé­késen lehet építeni. Más szájából talán szólam volna. De a brigád vezető ko­rán őszült üstökére nézek. „A nagyapám kilencven el­múlt. amikor meghalt, ne­gyedannyi ősz haja sem volt mint nekem most. Én legin­kább a háborúnak tulajdo­nítom” — mondja. A brigádvezető, társaival, kezdettől fogva építi a balas­sagyarmati új lakótelepet. De Bagi dolgozott már Csepelen, építette a dunaújvárosi kohót, járt Komlón. Kilencszázöt- yenöt óta Nógrád megye szin­te minden tá ját be barangol­— A következő munkánk alighanem a szécsényi új is­kola lesz. Már ilyen a mi életünk — teszi hozzá. — A munka nem jön elibénk.., így nevelt fel négy lányt, mekét elindította mar az ele- te útján. Miközben ő az or­szág útjait járta, egyik épít­kezésről a másikra. És a többiek? Talán az egy Fodor Ferencet kivéve, mind­nyájukon nyomot hagyott az élet. — Még a dalos pacsirtán is? — intek szememmel Ba­ranyi Olga felé, aki e pilla­natban éppen „lehajtja a fe­jét a rózsája ölébe.” — Hét éve tagja a bri­gádnak — feleli . a brigádve­zető. — Dolgos asszony. — Asszony? — és valóban, felfedezem a segédmunkás ujjún a gyűrűt. — Elvált — mosolyog le az állásról az asszony, de olyan félszegen, hogy minden további ezzel kapcsolatos kér­dés nyilvánvaló tapintatlan­ság lenne. Fodor Feri szólal meg váratlanul: — Csodára tud dolgozni. Még tanuló voltam, amikor a tarjáim MÉK-telep építke­zésén láttam. A kéményt csi­náltuk. Ha nem volt szállító- szalag, hat—hét méter ma­gasra feldobálta a téglát. — Bizony — erősíti meg a brigádvezető —, már nem egy gyengébb kőműves kidőlt mel­lőle a m unkában... Baranyi Olga láthatóan elé­gedett a „káderezéssel”, rá is zendít a következő nótára. Mikes Tiboménak eddig szavát sem hallottam. — Ö új ember nálunk — világosít fel a brigádvezető. Megoldódik Mikesné nyelve is: — Télire jöttem dolgozni, itt ragadtam. Egyelőre. Mert egy hónap múlva szabadsá­got kérek. Aztán visszajönnék, ha lehet. Tavaly a téeszben is dolgoztam, kapáltam, hu­szonöt forint munkaegység előleget kaptam, év végén még négyezer forintot, van egy félholdnyi saját málná­sunk, azzal rengeteg a mun­ka, húszezer forintot hozott az is. De most házat akarunk építeni. Kétszobásat, fürdő­szobával, csak a kerítése öt­ezer forintba kerül. A fér­jem ugyan morgott, ő az er­dészetnél van, nem akart en­gedni, de nem tudott vissza­tartani. A lányom tizenöt éves, ellátja a háztartást, a pénz kell. Igaz, itt két mű­szakban is dolgozunk, heten­ként csak egyszer járok haza, de megéri... ' — Kormoené? — Én már két éve vagyok a vállalatnál, bár itt Balas­sagyarmaton, a Bagiék bri­gádjában csak idén február óta. Hogy miért jöttem az építőiparba? Férjhez mentem. Tévedés volt. öt hónapig tar­tott a házasság. Aztán meg­próbáltam elhelyezkedni. Szerződéses voltam, gazdaság­ban. Amikor nem volt mun­ka, nem fizettek. Közben meg is betegedtem. Amikor fegyógyultam, eljöttem az építőkhöz. Itt Gyarmaton meg­ismerkedtem egy lakatossal. A válóperem után az, ösz- szel megesküszünk. * A brigádvezető nógrádsza- káli. van aki Hugyagról, Dré- gelypalánkról, Nagybátonyból való. Bagi Pál havonta há­romezer forintnál is többet keres. A nők kétezren felül. Kormosné karján, ahogy a maltems ládát Bagival fel - emeli, megcsillan a parányi arany karóra. Baranyi Olga blúzán két jelvényt látok. Kérdem, miféle jelvények. Leveszi mind a kettőt. A zöld koszorús szocialista brigádjel­vény. A kies5, meg a nagy — Nem tudok megválni tő­lük — neveti el magát bol­dogan is, szégyellősen is. Az eső. meg a fel-feltáma- dó szél, mely időnként erőt­len rohamokat intézett elle­nünk, feladta a harcot. Ki­sütött a nap. Olga énekel: „Mert minden ember boldog akar lenni”. Különös, ki nem állhatom ezt; a slágert. De ennek a málterfoltökkal tar­kított nadrágos segédmunkás­nőnek a szájából hitelesen hangzik. Csizmadia Géza Vándorkiállítás Szécsényben A dohányzás ártalmairól KUBAI LEVELEK Nyolcezer kilométer a levegőben ígéretünkhöz híven meg­kezdjük a Nógrádból Kubába utazott fiatal mezőgazdasági szakemberek leveleinek, él­ménybeszámolóinak közlését. Lapunk hasábjain hírt ad­tunk már arról, hogy me­gyénkből három fiatal szak­ember- — kertészmérnök, gé­pészmérnök és állatorvos — utazott a távoli országba, hogy tudásával, munkájával segítse a szocializmust építő Kuba mezőgazdaságát. Az első leve­let a napokban kaptuk meg, amelyben kovács Lajos, a pa- lotási termelőszövetkezet volt főkertésze számolt be az uta­zás és a Kubában tpltött első napok élményeiről. .. .Felkeltem. Az első gon- iolatom: ma megyek. Egész ista van előttem arról, mit rém szabad elfelejtenem. A «.evés idő hamar elszalad. Délután két órakor Budapes- ;en gyülekezünk a Hotel If­júságban. Mintha minden út devezetne. öt perc alatt har­minc, negyven gépkocsi áll ■neg az épület előtt, minden megtelik bőröndökkel. A hiva­talos búcsúztatáson már túl zagyunk. Hozzátartozók vesz­nek körül bennünket, s mi­közben a vámhatóságok em­berei bőröndjeink átvizsgálá­sával foglalkoznak, a legkülön­bözőbb tanácsokat kapjuk. Utolsó ölelés, csók, s máris beszállunk a külön autóbusz­ba, amely a pályaudvarra visz bennünket, Zsebemben meg­tapogatom az útlevelemet, majd előveszem: sárga színű, szolgálati útlevél. Érvényes öt évig, minden kontinensre. A pályaudvaron melegen ünneplik csoportunkat. Fel­hangzik a magyar, majd a kubai himnusz. Meghatódva figyelek. Mindegyikünk büsz­ke, s mindegyikünk küszködik az értelmeivel. Hozzátartozó­ink örömkönnyeket hullatnak, s mi utolsót intünk a gyor­san távolodó vonatból. Ké­nyelmesen elhelyezkedünk. Szorongásunk felenged. S mit tesz a jó magyar utazó? Elő­kerülnek a féltve becsomagolt élelmek. Ma még először eszünk. Nem törődünk senki­vel és semmivel, eszünk és beszélünk, mintha a figyel­münket szeretnénk elterelni az otthonmaradtakról. Este mély álomba zuhan a társaság. Hajnali háromkor ébredek. Az egyik frissebb társamtól kérdem, hol va­gyunk. Azzal hárítja el a vá­laszt: ne akarjam, hogy ki­törje a nyelvét. Olvassam el. Reggelre Prágába érkezünk. A Junior Szállóban elköltött reg­geli után jólesik a városnézés. Ám mindegyikünk a délutáni továbbutazás körül kalandozik gondolatban. Ebéd után, mint a felboly- dult méhkas, indul velünk az autóbusz a repülőtérre. Iz­gatottan várjuk a súly-ellen­őrzés, az iratok átvizsgálásá­nak befejezését. Mindegyikünk elsőnek szeretné megpillantani a Bristol-Britanniet, a gépet, amellyel átrepüljük az óce­ánt. Amikor felszólítanak a beszállásra, mindannyian be­vesszük a Daedalon tablettán­kat (légibetegség elleni gyógy­szer. A sz»yk.), hogy meg­előzzünk minden váratlan ese­ményt. Leplezetlen kíváncsisággal indulunk a négymotoros ku­bai géphez. Szokatlan körül­mények fogadnak: ventilláto­rok sistergése, idegen beszéd­foszlányok, parancsszavak. Ki­csit kábán csatoljuk magunk­ra az ülés szíjait, s félénken pillogunk ki a kabin-ablakon. A motorokat beindítják, meg­remeg a hatalmas repülő tes­te. Méltóságteljesen gurul a kifutópályára. Itt előbb meg­állunk, mintha a motorok lé­legzetet vennének, mint egy szöcske, amely helyből na­gyot akar ugrani. Egyre gyor­sabban forognak a propellerek, s hirtelen nekirugaszkodunk a levegőnek. Egyre magasabbra emelke­dünk. Egy ideig a felhők alatt repülünk, majd eltakar min­dent a tejfehér felhőköd. Köz­ben előrehajlok, mire úgy ér­zem, felfelé megy velem min­den. Ha meg hátrahajlok, úgy érzem, süllyedünk. Igyekszem nyugodt maradni. Gépünk közben eléri a nyolc-kilenc ezer méteres utazómagasságot. Csodálatos a felhő-tenger. A Földet alig látjuk. Észre sem vesszük, már a leszálláshoz készülünk. Csak­nem ezernyolcszáz kilométert repültünk az írországi Shan- nonig. Csupán annyit tudunk róla, hogy fontos ipari köz­pont, a Shannon folyón vízi- erőmű épült. Az átmenő for­galmat lebonyolító váróterem egy hatalmas üzlethelyiségnek is beillene. Két órát kívácsis- kodunk, majd indulunk a ka­nadai Ganderba. Csaknem há­romezer kilométert repülünk az Atlanti-óceán felett. Nem sokat látunk. Visszafelé ha­ladunk az időben, hiszen Greenwichtől nyugatra min­den időzónát átrepülve egy órát kell elvenni a tényleges időből. Ganderban szakad a hó. Az Űj-Fundland szigetén épült repülőtér és város ba­rátságtalan a rossz időben. Szerencsére csak a vacsorán­kat költjük el itt, s máris in­dulunk az eddigi leghosszabb — csaknem négyezer kilomé­teres — repülőútra. Mindenki Havannával fog­lalkozik gondolatban. Senki sem akar mélyen elaludni, mert tudjuk, hogy mire a Bahama szigetek fölé érkezünk, akkor kel fel a Nap. Csodá­latos látványnak írták le, sze­retnénk megfigyelni. Felráz­zuk egymást, vizsgáljuk az égboltot. Idegeskedünk, mert hozzák a reggelit, s az aszta­loktól nem lehet kilátni az ablakokon. Ám fölösleges az izgalom, amikor befejezzük a reggelizést, akkor kel fel a Nap. Elszámítottuk magun­kat Páratlan látványban van ré­szünk. Leírhatatlan szíriekben pompázik az égbolt és az óce­án. A mélyben kivehető a szi­getek körvonala, ahol meg­törnek a hullámok. Be sem telünk a látvánnyal, közük, Havanna következik. Becsato­lás, izgatott nézelődés. Lassan ereszkedik alá a gép. Telepü­lések, folyók, pálmák láthatók. Repülőnk fáradtan torpan meg a betonon. Sokan várják csoportunkat. Se látunk, se hallunk. Csak a nagy meleget érezzük. A huszonnégy fokot mi harminc­nak érezzük a nagy páratar­talom miatt. Mindenki friss, vidám — hiszen reggel nyolc óra van — csak mi vagyunk törődöttek. A formaságok el­intézése utón a Hotel Natio- nalba vittek. Nyolcadik eme­leti szobánkban hamar fel­frissülünk a légkondicionáló berendezés jóvoUából. Gyors mosakodás, átöltözés után már az utcát járjuk. Havanna az első pillantásra a legmodernebb európai vá­rosok benyomását kelti. Szá­munkra szebbé és érdekeseb­bé teszi a déli jellegű, válto­zatos növényvilág. Az esős év­szak csak ezután kezdődik, minden üde, zöld. Az embe­rek jókedvűek. Mintha a vi­lág legkedélyesebb emberei élnének ebben a fővárosban, akik megkülönböztetett sze­retettel fogadják a vendéget. A gyönyörű épületek és par­kok a Balaton mellékét jut­tatják eszünkbe. A hőség ha­marosan visszaparancsol a szállóba. Nekünk ez még szo­katlan. Ebédhez készülünk. Aa ebédlőből belátjuk a tengert. Hozzák az ebédet. Az előétel vaj zsemlével, majd szokatlan ízű leves. A bifsztéket rizzsel, zöldborsóval, kockára vágott sárgarépával tálalják. Sava­nyúságnak karikára szelt zöld- paradicsoinot, céklát, salátát hoznak. S egy különlegesség, a „fruta-bomba” tipikus tró­pusi gyümölcs-édesség. Az ebéd sörrel és kávéval feje­ződik be. Ki bírja ezt? A né­hány nap alatt azonban al­kalmunk nyílik több helyi ételkülönlegességgel is meg­ismerkedni. Például sült ba­nán, tengeri kagylókból ké­szült ételek stb. Elmaradha­tatlan az étkezésektől a na­rancslé. k Levelem végére még néhány szót a havannai napokról. El­látogattunk többek között a várostól tíz kilométerre álló Hamingway rezidenciára. Az épület most múzeum. Az igaz­gató készségesen megmutatott mindent. Megtekintettük a kilencezer kötetes könyvtárat, a vadásztrófpákat, a híres író dolgozószobáját. Ebben a szo­bában készült sok nagy műve, többek között ..Az öreg halász és a tenger”- Egyik szobában eredeti Picassó képet látunk. A nagy festő barátja volt a na|y írónak. Szállodánkba visszatérve közölték velünk, hogy másnap közelebbi munkahelyünkre, Camagüey tartományba re­pülünk. A következő levelem — körülbelül egy hónap múl­va — már innen küldöm. Kovács Lajos kertészmérnök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom