Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
1967, május 2t. vasárnap. NÖG T? A D-T ♦ Vasárnapi írről £$ %f különös •thangvtjrsentf ~rö! Egész héten csörgött a szerkesztőségi telefen egy bizonyos ügyben. Dühös emberek szinte egymásnak adtak a kagylót, hogy elmondják háborgó véleményüket ama műsoros, zenés est kapcsán, mely hétfőn három előadásban, nonstop műsorként, a salgótarjáni József Attila Művelődési Házban zajlott. A „zajlás” ezúttal minden vonatkozásban pontos jelző; zajlott a színpadon az énekesek, zenészek, a modern technikai adottságok „jóvoltából" és'zajlott a nézőtéren, a hallgatóság soraiban, sőt az utcán. Hullámai alig-alig akarnak elülni máig is. A szűkszavú tudósításból és megjegyzésből, mely a Nógrád hétköznapi számában a rendezvényről megjelent, csupán körvonalakban érzékelhetjük a történteket. Értelmezéséhez megkívántatik hát a némileg bővebb kifejtés — és azt hiszem, az aláhúzottabb véleményezés is. (Ezt kívánják, várják egyébként a telefonálók, levélírók szintén, akik szerkesztőségünket az eset óta keresik.) Miről volt hát tulajdonképpen szó? Salgótarjánban Honthy-estet hirdettek, melyet körítésként jazz- és tánczenei, valamint beat-programmal tűzdelt körül a rendezőség, — nevezetesen az ŐRI. Az elgondolás már önmagában, puszta plgkát-ló.tványában meghökkentőnek tűnt, és előrevetette „baljóslatú” kifejletét. A képtelennek tűnő vállalkozás aztán csakugyan, és teljes mértékben a fejcsóválókat igazolta. A műsor két, — zenei ízlésében szélsőségesen távoli közönséged vonzott a művelődési ház széksoraiba: a melodikus, szelíd operett és a bonyolult, az ütemek, ritmusok elsődlegességét hangsúlyozó beat-zene híveit. Azt szokás mondani ilyesmiben, hogy az ízlések és pofonok különbözők. S ha a pofonokig nem is jutott el az est, —■- mondják, csak hajszál kérdése volt — az ízlések korszakos változásainak mindenesetre pregnáns bizonyságát kaptuk. Azt talán mondani sem kell, milyen gyúlékony olajat adott a két tábor között lappangó parázsnak Hon- thy távolmaradása, mellyel a „beat-párt” teljes diadalt ülhetett. A kibékíthetetlen ellentét bizonyára mégsem csap nyílt csatározásba, és nem vet városszerte felháboro- dási hullámokat némely szereplők, és különlegesen az Illés-zenekar nyegle magatartása nélkül. Egyik olvasónk így írja le élményét szerkesztőségünkhöz címzett levelében: „Örömmel készültünk a színházba. A műsor első része valóban szórakozást nyújtott. A szünet után azonban az Illés-zenekar „bemutatkozott"... Az egyik néző udvarias kérésére, hogy „kissé halkítsák le a hangerősitőt” — az Illés-zenekar egyik tagja minősíthetetlenül válaszolt. Nagyképűen és nyeglén intett, hogy az illetőt „tüntessék el!” Majd hozzá tette még, hogy el is lehet menni, mutatva, merre van az ajtó. Jónéhányan csakugyan elhagyták a színháztermet, mert mérhetetlenül felháborító ez a szemtelen viselkedés, amit a műsorvezető sem igyekezett rendre utasítani. Természetesen a hangerősítőt sem halkították le, s az összes hangszóró fülsiketítőén bömbölt, úgy, hogy még az előcsarnokban is jónéhány decibellel volt túl a ha:igorkán a jóízlés határain.” Ennyi talán elegendő már az „élményből”, melyben az ORI-műsor részesítette a várost. A felháborodás egyöntetűsége viszont elgondolkodásra késztető abban a tekintetben, hogy a népművelési apparátus országos szintjén elég gondossággal és felelősséggel mérlegelik-e mindig; kik számára állítanak ki szereplési engedélyt, kiket szabadítanak a „vidék” nyakára ígéretes cégérekkel — súlyos tízezrekért? Kiket — és q.z sem elhanyagolandó dolog: milyen állapotban? Mert például a salgótarjáni est szem- és fültanúi egyöntetűen mondják: részeg zenészek álltak dobogóra, sértették meg súlyosan a színpadi fegyelmet, és sértegették a közönséget, mely pénzt adott, jegyet váltott jóhiszeműen és gyanútlanul a műsorra. Levélíróink, telefonálóink között nem ritka az olyan, aki „nyegle huligánokról” ejt szót. Ne ragadtassuk magunkat súlyos megallapítású erkölcsi bizonyítvány kitöltésére, ne törjünk pálcát a beat-zene művelői és élvezői felett, de műfaji képviselettől függetlenül mindenképpen elutasíthatjuk körünkből a „kultúra” olyan követeit, mint amilyennek magatartásával az Illés- együttes egészében bizonyult. Tanulság, okulás lehet a műsor az Országos Rendező Irodának is atekintetben, hogy figyelmesebben disz- tingváljon műsorstílusainak illesztésében, ne teremtsen szélsőséges állapotot programjával a színpadon és közönségével a széksorokban. Botrányos formák között igazolódott ezúttal is, hogy nem lehet egyszerre két „urat" szolgálni, vagy kevésbé kenetesen szólva: egy nadrággal két lovat megülni. Most ezt akarta az ŐRI. A kísérlet kimenetelének kétessége mondhatjuk: a vállalkozók rizikója. Az viszont már a mi szemszögünkből nem közömbös: kikkel végzik azt pénzünkön a vállalkozók. Érdekes módon nem is műfaji vita voltaképpen, ami az est kapcsán fellobbant, inkább egy magatartásforma elleni reagálás. Egy olyan magatartásforma ellen, arni riasztó volna, ha meghonosodhatna és általánossá válhatna a kulturális tevékenységet végzők útján szin- padainkon. pódiumainkon, hangversenytermeinkben. Levélíróink között számosán így vélekednek például: „Mi sem vagyunk még olyan öregek, hogy ne szeretnénk és értenénk a tánczenét. De hasonló csinn- bumm műsor aligha neveli az ifjúság zenei ízlését, a zenészek megtorlatlan szemtelensége pedig nem szolgálhat például a fiataloknak” Hát körülbelül erről van szó — és ez a lényeg. Barna Tib*>r Tanév vége előtt Közeledik a tanítási év vége. A nevelők, a szülök ntin- dent elkövetnek, hogy a gyermekek az adottságaiknak megfelelő szinten sajátítsák el a tantervi követelményekben meghatározott ismereteket, jártasságokat, készséget két. A szülők körében azonban nagy számmal találunk olyanokat is, akik megelőzőleg kevés gondot fordítottak gyermekük folyamatos felkészülésére, elmulasztották a rendszeres segítést, ellenőrzést, most aztán különböző módszerekkel néhány hét alatt szeretnének gyermekeikből jobb eredményeket kisajtolni. A hivatásukat felelőséggel végző nevelők a példák özönét sorolják fel a szülőknek e tanév végi pedagógiai aktivitás kétes értékevei, vagy éppen hátrányos hatásával kapcsolatban. Az első hallásra elég különösnek tűnik, hogy a tanítók, tanárok miért nem fogadjak lelkesedéssel a késve érkezett, de mégiscsak létező szülői közreműködést. A választ könnyen megtaláljuk, ha az említett családoknál meglesünk néhány ilyen tanév végi „pedagógiád módszert”. A legtöbb helyen május első napjaiban elhangzik a bűvös ígéret: ha jeles, jó stb leszel, veszek netted egy futball-labdát, fényképezőgépet, kerékpárt stb. Ahol viszont látszólag óvakodnak a kényeztetéstől, fordítva fogalmazzák ugyanezeket.. . ha négyesed, ha hármasod lesz, nem mehetsz nyaralni, nem vesszük meg a kért diavetítőt, technikai játékot. Sajnos, ezek az ösztönzések bármennyire jószándékból fakadnak, csak ritkán, vagy egyáltalán nem váltják ki a kívánt hatást. A gyerekek nagy része előzetes tapasztalataiból kiindulva már tudja, hogy a jutalomtárgyat valamilyen módon úgyis megkapja. hisz a szülők már az ígéretkor eldöntötték megvásárlását. A napokban az egyik kisfiú az ezzel kapcsolatos véleményét így fogalmazta: „apu. nak jobban fájna, ha a kerékpárt nem vehetné meg, mint nekem, hisz szinte ragyog az arca, olyan boldog, ha kerékpározni lát.” Azt hiszem könnyen belátható, hogy ilyen esetben az ösztönző hatás nagy on is ketes Nem lehetnem eredményesek ezek a módozatok azért sem. mert a legritkább esetben veszik figyelembe a gyermek egész személyiségét, adottságait. Előfordulhat, hogy éppen azt a kevésbé fejlett hallású kisfiút késztetik az ének jeles követelményeinek a teljesítésére, vagy attól a szerény logikai képességű kislánytól kívánják a matematikai ismeretek kitűnő elsajátítását, aki ilyen eredmény elérésére a legnagyobb szorgalommal is képtelen. Az ilyen erőn felüli munka végzésére kényszerítés rendkívül káros hatással lehet a gyermek idegrendszerére. A mindenáron kitűnőre törekvés nagyon könnyen előidézhet gátlásos állapotot, tartósabb sérülést. A képesség határa feletti teljesítményre töreked- tetés hátrányosan befolyásolja a gyermek értékítéletét. Eredményeit — a befektetett erőkifejtés egyoldalú szemléletéből kiindulva, a jellemétől függően — túlértékeli vagy lebecsüli. A környezettől eltérő véleményalkotás aztán nem ritkán szembeállítja a tanárokkal és a tanulótársakkal. Ilyenkor halljuk leginkább ezeket a megjegyzéseket: „a tanár kivételezik, én jobban tudtam a leckét mint Kató, de őt kedveli a fizika tanár,” én hiába tanulok, úgysem veszik figyelembe” stb., stb. A helytelen ön- és környezet értékelés tartóssá válása megnehezíti a személyiség kialakítását. A jobban tanuló gyerekeknél teljesen indokolatlan a szülök jeles osztályzatokért folytatott hajszája. Helyesebb, ha a nevelővel együttműködve megállapítják, hogy a gyermek hajlamainak megfelelő irányultság és az egész egyéniség harmonikus fejlesztése érdekében milyen folyamatos szülői segítség szükséges, azt milyen módon lehet a legeredményesebben nyújtani. Az egészséges-, az átlag-, vagy a jóképességú gyermek számára a rendszeres, módszeres foglalkozás következtében létrejött eredményes cselekvés feletti siker élménye, a saját gyengéinek leküzdése feletti öröm, a szülői, a nevelői elismerés ösztönzőbb minden tárgyi ajándék kilátásba helyezésénél. így fejlődő képességei Itatásaitól függően hosszabb idő alatt ugyan, de más, előnyös hatásokkal párosulva szűnik meg a gyermek bizonyítványának szépséghibája. • A gyengébb tanulóknál az előzőektől eltérő helyzettel is találkozunk. Náluk csak igen ritkán ösztönöznek a szülők jutalmazással, annál többet hallani a legkülönbözőbb fenyegetéseket, tiltásokat. „Ha megbuksz, nem mehetsz nyaralni.” „Gyenge a jegyed, nem látogathatsz filmet.” „Amíg ki nem javítod a kettesed, nem nézhetsz TV-adást.” „Ha nem javítasz, nem játszhatsz a barátaiddal.” A szenvedő alanyok gondosan meghallgatják a tiltást, majd kivárják az apa kedvenc labdarúgó-csapatának győzelmét, amikor a siker feletti örömben kicsikarnak egy előzővel ellentétes ígéretet. Egyéb problémák is jelentkeznek a tilalomfákkal. Ezek Igen sokszor éppen arra vonatkoznak, ami előnyösen hatna a gyermek tanulására, fejlődésére. A barátok, a játék eltiltása a legritkább esetben vezet eredményre, hiszen az eltérő tevékenység, az aktív pihenés fontos feltétele a tanulásnak is. A filmek, a TV adások jelentős része — különösen az ifjúságiak — igen hasznos ismereteket közvetítenek, helyes cselekvésre ösztönző élményt nyújtanak. A tiltással a szülők éppen a segítőtárstól fosztják meg magukat. Szinte hallom a kérdést; akkor hát mit tegyünk? Bevallom nem könnyű a válasz. Néhány hét alatt már aligha lehet alapvető változást elérni, persze nem is reménytelen a helyzet. Találhatunk a pedagógia gazdag tárházában néhány általánosan alkalmazható eljárást. Sokat segíthet a nyugodt tanulási körülmény biztosítása, a helyes napirend és időbeosztás kialakítása, a tanulás, a játék, a hasznos szórakozás megfelelő arányainak betartása. Igen jó lehet az érdeklődés felkeltése, a meglevő ismeretek szükségességének konkrét helyzetekben történő megértettetése. A gyenge eredmények okai egyénenként is eltérőek. Az gyik tanulót a képesség gyengesége, a másikat a szorgalom, vagy akaraterő hiánya, a harmadikat az adott tananyag egyes részéinek nem értése gátolja a jobb eredmény elérésében. Az okok különbözősége adja a megoldások sokféleségét is. Ezért nagyon fontos, hogy a szülők a tanároktól ne csak gyermekeik tanulmányi eredményeiről tájékozódjanak, hanem közös munkával tárják fel az eredménytelenségek okait es igényeljék a nevelők módszertani tanácsait is. Bármennyire gondot okoz is az egyes családok helytelen vagy részben helyes nevelési eljárása, a legnehezebb problémát mégis a szülők által teljesen magukra hagyott gyermekek okozták. Ezek a lelkileg többnyire sérült tanulók nemcsak a tanárok munkáját növelik, hanem káros hatással vannak társaikra is, gátolják azok fejlődését, tanulását. Gondoljunk csak gyermekeink ilyen megjegyzéseire: „a földrajz órán a tanár néni tizenöt percig csak Botossal kínlódott.” Számtan órán alig tanultunk valamit, mert Szabó állandóan bohóckodott, és a tanító néni nem tudott vele mit kezdeni.” Hogyan is hangzik ilyenkor a mama válasza? „Ne törődj vele kisfiam, csak te viselkedj rendesen.” „Engem az érdekel csak, hogy te mit csinálsz.” Ezek a reagálások — a szülők szándéka ellenére — sajnos nem a legjobb szolgálatot teszik. Szinte ösztönöznek az önzésre, az egymás iránti felelőtlenségre. A vélemények hangozta tói egyáltalán nem gondolják végig, hogy a tanulók csak közösségben készíthetők fel eredményesen jövő életükre, és ilyen szempontból nem közömbös jelenlegi osztálytársaik, jövendő munkatársaik helyzete. Igen sokszor egy kis társadalmi felelősség, a gyermek, a szülők összefogása szép eredményt szülhet. A segítségadásnak számtalan jelentkezési formája ismert. A megértő gondoskodás, az úttörő őrs baráti támogatása, nyugodt tanulási feltétel biztosítása rendkívül előnyös hatással lehet a mostoha családi és szociális körülmények miatt rendetlen, gyengén tanuló gyermekre. Nádházi Lajos ÉPÜL AZ ÚJ ÖLTÖZŐ rekonstrukciója keretében végre rendes öltözőhöz és mosdóhoz jutnak a gyár dolgozói. Ötmillió forintos seggel epul az ezerháromszáz személyes szociális létesítmény, amelyet az ősz folyamán adnak át az építők Foto: Koppány György
