Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-06 / 80. szám
woes äD 1967. április 6. csütörtök fy Megnyílt a III. Észak-Magyarországi Területi Képzőművészeti Kiállítás Fásítási ankét Salgótarjánban A Nógrád megyei Tanács Mezőgazdasági Osztálya, a cserháti, a börzsönyi, a mátrai és a gödöllői állami Erdőgazdaságokkal együttesen, megyei fásítási ankétot rendez Salgótarjánban, április 7- én. Az előzetesen kiadott program szerint a tanácskozáson Hajczinger György, a megyei tanács mezőgazdasági osztály- vezetője mond megnyitót. Ezután kerül sor Czene Barnabás, a Cserháti Állami Erdő- gazdaság szakirányítási csoportvezetőjének előadására: Az erdők és fásítások közjóléti, talajvédelmi, egészségvédelmi és esztétikai szerepének jelentősége címmel. A fásítási hónapot az országos erdészeti felügyelőség képviselője nyitja meg. Átadja a fásításban legjobb eredményt elért szerveknek, személyeknek az elismerő okleveleket is. Megyei szavalóverseny Salgótarjánban A KISZ kulturális szemle megyei szavalóversenyét április 3-án délelőtt 10 órai kezdettel rendezték meg Salgótarjánban, a megyei Balassi Bálint könyvtár olvasótermében. A megyei szavalóversenyen Salgótarján, Balassagyarmat városok, a salgótarjáni, a balassagyarmati, a szécsényi, a pásztói és a rétsági járás legjobbjai vetélkedtek egymással a megtisztelő arany és ezüst oklevelekért. A verseny tanúsága szerint megyénkben élénk érdeklődés nyilvánul meg fiataljaink körében a korszerű versmondás, a racionális, intellektuális líra modern közlése, a mai magyar, illetve a világirodalom verstermése iránt, s ez feltétlenül örvendetes jelenség. A 22 résztvevő közül a szép, illetve a javuló beszédkultúrára, az értelemszerűségre való törekvésben is találtunk több példát. A zsűri Szegő Ágnest, Németh Attilát, Kiss Annát és Mészáros Ágnest arany, Hegedűs Jánost, Felföldi Lászlót, Csaba Juditot, Eisenbach Máriát, Bökény Erzsébetet, Tresó Máriát, Alföldi Ágnest és Molnár Ernőt ezüst oklevéllel jutalmazta. Az ünnepnapokon szép sikerrel vendégszerepeit Salgótarjánban a Hamburg Cirkusz együttese. A társulat művészei elsősorban a trapéz- és akrobatikus ügyességi mutatványokban, valamint ló és oroszlán id ámításaikkal nyújtottak sok érdekes és tetszetős produkciót. Nagy tetszést aratott a műsorban fellépő ünnepélyes eseménye volta napokban a nagybátonyi bányavárosi művelődési háznak. Országosan is ritkaságnak számító kezdeményezés eredményeként a művelődési házban sajtó és hanglemez klub nyílt. Az új klub szolgáltatásait Tóth Józsefné könyvtáros ismertette meg a vendégekkel. Az otthonosan berendezett helyiségben 43 folyóirat, újság, több száz hanglemez, közöttük számos vers, próza, népzene, jazz, hangverseny, muzsika, operafelvétel áll az érdeklődők rendelkezésére. A kívánt műveket vezérlő asztalról három sztereo lemezA Nógrád megyei, illetve a salgótarjáni városi tanács végrehajtó bizottsága, valamint a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Szervezete és a Kiállítási Intézmények rendezésében ünnepélyesen megnyílt április 4-ón déli 12 órakor Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Ház kiállítási termében (Felszabadulás útja 47), a III. Észak- Magyarországi Területi Képző- művészeti Kiállítás. A kiállítási csarnok zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel, részt vett a megnyitón Jedlicska Gyula, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, Gé- czi János, a Nógrád megyei Tanács vb-elnöke, ott voltak az április 4-i díszünnepségre érkezett szovjet, illetve Közép- Szlovákia kerületi pártbizottságának delegációi, a párt- és az állami szervek képviselői, valamint Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Heves megye és Miskolc város kulturális küldöttei. Molnár Pálnak, a Nógrád megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya vezetőjének üdvözlő szavai után Vonsik Gyula, az MSZMP Központi A Nógrádmegyeri Vastömegcikk Ktsz-foen éveik óta törekednek új termékek előállítására. Piackutató munkájuk eddig még mindig eredményes volt. Most új kísérletet kezdtek. Drótfonatkészítő részlegük elkészítette az első 75 négyzetméternyi műanyaggal bevont drótfonatot. Ezt az új The Dynamic Beat angol zeneegyüttes is, mely a maga műfajálban kitűnőre vizsgázott, főleg a közönség fiatalabb tábora előtt. A Hamburg Cirkusz a salgótarjáni előadások után szerdán Balassagyarmaton kezdte meg háromnapos vendégjátékát. játszó, magnetofon és lemezjátszó közvetíti a klubszobába, kívánság szerint fülhallgató beiktatásával. A berendezés diavetítésre is alkalmas, és a tervek szerint a későbbiekben a középiskolások érettségi felkészülését is segítik magnószalagra rögzített anyaggal. A sajtó és hanglemez klub tagjai kulcsot kapnak a helyiséghez és tetszés szerint látogathatják a helyiséget. A klub ízléses, szép kiképzése Kerekes Lászlónak, a megyei művelődési ház művészeti főelőadójának szakértő fáradozását dicséri. i Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának helyettes vezetője mondott megnyitó beszédet. Hangsúlyozta a maiság, a korszerűség, a politikum fontosságát a művészeti alkotómunkában, elemezte azokat a jelenségeket, amelyekkel az észak-magyarországi képzőművészek alkotásaikkal bekapcsolódnak az országos művészeti irányzatokba. Ezután Hankó János, Nógrád megye Tanácsának vb- elnökhelyettese adta át a díjakat a művészeknek. A Nógrád megyei Tanács nagydíját megosztva Czinke Ferenc Salgótarjánban, illetve Ficzere László Miskolcon élő festőművész kapta kiállított műveiért. A salgótarjáni városi tanács díját ugyancsak megosztva adták ki Iványi Ödön festőművész kiállított munkáiért, és idős Szabó István szobrászművész Éhségfelvonulás című domborművéért. A MÉSZÖV díját Lóránt János festőművész kapta Szüret után című alkotásáért. A kiállított művek közül a megyék állami és társadalmi szervei, intézményei máris többet megvásároltak. terméket már efl. is szállították KERMI vizsgálatra. Kétélű gyermekkorcsolya prototípusát is elkészítették a nógrádmegyeriék. A mintadarabokat már elküldték az illetékes belkereskedelmi szervekhez, ahonnan nagyobb mennyiségű megrendelést várnak. lapította meg tájékozódása során a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A huzalmű fejlesztéséhez szükséges tanulmánytervek, felmérések minimálisan négy és félmillió forintba kerültek. Beruházási program készült a süllyesztékes kovácsüzem létesítésére is. Sem ennek jóváhagyására, sem a kiviteli tervek elkészítésére nem került sor eddig. Az acélárugyár nem kapott írásos határozatot a KGM-től, hogy megvalósul-e a kovácsmű salgótarjáni telepítése vagy nem... A késlekedés roppant drága! Hogy mennyire az, annak érzékeltetésére csak egyetlen adatot emelünk ki a népi ellenőrzés által kiszámítottak sokaságából. Horganyzott huzalt még 1969-ben is kétszáztízmillió forint értékének megfelelő dollárösszegért kell importálnunk. Közben telnek a hónapok, s a vállalat még jelenleg sem ismeri felügyeleti hatóságának állásfoglalását az említett létesítményekkel kapcsolatban. Legfőbb ideje, hogy a Kohászati Műszaki Tanácsnak a I tervezett létesítményekről I szóló határozata több legyen j végre holt betűnél, s hogy a; kijelölt felelősök mind :> j határidők megtartásáról,! mind a feladatok végrehajtásáról gondoskodjanak. B. Z. Autósok vigyázzatok! Szalad a gépkocsink Mizser- fa felé. Már sötét van. Távoli fények villannak. Közel vagyunk Mizserfához. A kocsivezető simának látja az utat, s egyszer csak váratlanul csikorog a fék, levegőbe repülünk, mintha bomba robbant volna alattunk. S hogy nem repülünk az árokba, attól a gépkocsivezető lélekjelenléte, a jól záródó ajtók és a szélvédő üveg ment meg. Mély bukkanó van az országút közepén, s ez okozza a nagy huppanást, s azt, hogy a nagy ijedelemben ijedve tapogatjuk végtagjainkat. Szerencsére nem történt nagyobb baj az ijedelemnél, meg annál, hogy eltört a hűtő. A történetet nem az autósok ijesztgetésére találtuk ki. Valóban megesett. Jó lenne, ha erre felfigyelne az illetékes tanács is, akinek gondoskodnia kell az út karbantartásáról. S■ «■ Tejjel-borral folyó — karambol Kökény Ferenc, a budapesti 1. számú AKÖV gépkocsivezetője szolgálatba indulás után V any arc községben betért egy lakodalomba. Négy óra hosz- szat italozott, majd ittas állapotban útnak eredt. Teherautójával előbb egy villany- oszlopot döntött ki, ez után lesodorta egy kőhíd korlátját, végül pedig egy kőfalnak ütközött. Több mint kétezer forint értékű tej elfolyt, s a társadalmi tulajdonban toI vábbi tízezer forintos kár keletkezett. Kökény gépjárművezetői igazolványát a rendőrség a helyszínen bevonta: s tulajdonosa ellen büntető eljárást indított. :Í|>rilÍM véradónaptár Április hónapban a salgótarjáni Véradó Alközpont és a balassagyarmati Véradó Állomás dolgozói az alábbi községekben bonyoltanak le térítésmentes vérvételi akciót: 9-én Rétság-honvédség, 11-én Nagyoroszi-honvédség, Mátranovák és Csurgó-táró, 12-én Mátranovák bányatelep és bányaüzem, 18- ón Mátrakeresztes, Hont, 19- ón Hasznos, 23-án Kétbo- dony, Szécsénke, Szánté, Kisecset, 25-én Nemti. Hálózati indítókocsit alakított ki a Villamos Berendezés Művek 2. számú Anód Áramirányító Gyára. A készülék gépkocsik és traktorok indítására egyaránt alkalmas. Működésének lényege, hogy a háromfázisú 380 Voltos, úgynevezett ipari hálózat áramát 12 vagy 24 Voltos kisfeszültségre Naptár 1967. április 6. csütörtök Névnap: Vilmos A Nap kel 5 óra 14 perckor, nyugszik 18 óra 20 perckor. A Hold kel 4 óra 26 perckor, nyugszik 14 óra 45 perckor. Eső zivatar Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, többfelé eső, zá- poresö, helyenként zivatar. Mérsékelt, változó Irányú majd megélénkülő déli, délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 12— 17 fok között. — Nyoicszázhuszonhétezer hektáron kötik meg a következő három évben a futóhomokot a Szovjetunióban; ugyanez alatt az idő alatt háromszázezer hektárnál nagyobb területet erdősítenek. 1969-ben készül el az erózió elleni munkák tízéves terve. — Budapestre utaznak holnap az öblösüveggyári művelődési otthon tánczenékarának tagjai. Az együttes a rádió meghívására megy a fővárosba, ahol műsoráról felvétel készül. — Nem fizetett adót ötvenezer forintnál nagyobb adóköteles bevétele után Gazsó Pál mátraverebélyi kőműves. A salgótarjáni járásbíróság ezért négyhónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztett — szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Kártérítés fizetésére harminckét dolgozót köteleztek tavaly a balassagyarmati városi kórházban. Tizenöt, a munkafegyelmet megsértő személyt pedig írásbeli figyelmeztetésben részesítettek. — Ötven százalékkal növelik a következő nyolc évben a balassagyarmati járás termelő- szövetkezeteiben a mezőgazda- sági szakmunkások számát. Ilyen képesítéssel ma négyszázan dolgoznak a közös gazdaságokban. — Megháromszorozza a földmunka gépesítését 1970-re — 1965-höz viszonyítva — a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat. A gépi vakolás ez idő alatt hatszorosára nő; a gépi meszelés és festés pedig majdnem megkettőződik. csökkenti, míg az áramerősséget 700—1000 Amperre növeli. Még pontosabban: a kocsi az indításhoz 1000 Amipert adhat maximálisan, a tartós indításhoz pedig 700 Ampert biztosít. Az indítókocsiból eddig ötven példány készült;, sorozatgyártása megkezdődött. — Az újonnan választott tanácsok állandó bizottságai a salgótarjáni járásban megkezdték jövő évi programjuk és ügyrendjük kidolgozását. — Erősen ittas embert ütött le Pavlik Elemér salgótarjáni segédmunkás. A megtámadott személy egyik lába eltört. A salgótarjáni járásbíróság Pavlikot három hónapi, szigorított büntetés végrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a védelem enyhítésért fellebbezett. —, Ma titkári értekezletet tart a salgótarjáni városi nőtanács. Ez alkalommal a május elsejei előkészületekről, valamint 1966-67 évi oktatási-népművelési tevékenységről lesz szó. — Kegyelmet kapott a kunhegyesi gyilkos. Kútba taszítva ölte meg feleségét tavaly júliusban Németh Lajos kun- hegyesi lakos. Ezért a Legfelsőbb Bíróság — a Szolnok megyei bíróság ítéletét súlyosbítva — halálra ítélte. Az Elnöki Tanács a halál- büntetést kegyelemből húszévi szabadságvesztésre változtatta át. — Országos állat- és kirakodó vásárt tartanak hétfőn Szécsényben. Vészmentes helyről, szabályszerű járlattaJ minden fajta állat felhajtható. — A romhányi tsz százötven holdon vet az idén kukoricát. Száz holdon kapa helyett vegyszerrel irtják majd a gyomot. — Ezerötszáz hektoliterrel több tejet vásárolt fel a salgótarjáni járás tsz-eiből és háztáji gazdaságaiból ez év első két hónapjában a tejipari vállalat, mint tavaly. Így a felvásárolt tej mennyisége megközelíti a négyezer hektolitert. — Csengd alma modern változatban. Nina Monetti asszony cipót vásárolt egy római péknél. Nem csekély meglepetéssel vette észre, hogy a kenyér — muzsikál. Mint kiderült nem történt varázslat, mindössze annyi, hogy a szórakozott pék tranzisztoros rádióját sütötte bele a veknibe. — Női tanácstagok tiszteletére rendez fogadást jövő csütörtökön Salgótarjánban a megyei nőtanács. — Halljuk a férjeket!.., Mary Smithers amerikai asz- szony harci szövetséget alapított a nők teljes egyenjogúságának kivívására. Kijelentette: a nők uralma örök békét biztosítana a világ számára. Jaj a nyertesnek. Limában, Peru fővárosában jótékony célú lottót rendeztek egy gyermekkórház építése érdekében. A főnyeremény: ingyenes vakbélműtét. — Gyalogost gázolt el tegnap délután a salgótarjáni Állami Áruháznál levő kijelölt átkelőhelyen a 2. sz. AKÖV kistehergépkocsijával Kiss Bertalan zagyvapálfalvi lakos A sérült férfit kórházba szállították. — A vezetés szociológiájáról tart előadást hétfőm, a TIT salgótarjáni székházában Nemes Ferenc, a Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos kutatója. I Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik Borsos Gáborné, Benedek Eszter elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhítették utolsó útjára elkísérték és i ravatalára koszorút, virágot j helyeztek el, ezúton mondunk ' X hálás köszönetét. I I A gyászoló család. Az indítókocsi a budapesti te mutatón Méregdrága késlekedés A Salgótarjáni Acélárugyár jelenlegi adottságai mellett nem képes a kívánt mennyiségű és választékú huzal előállítására. Tavaly május végére elkészült az új huzalmű Siker után Balassagyarmaton és a süllyesztékes kovácsoló gyár beruházási programja, — amit az acélárugyár rövidesen felterjesztett a KGM Beruházási Irodához. A jóváhagyással — ismeretlen okok miatt — még mindig adós a Kohó- és Gépipari Minisztérium; álSajtó fi hanglemez klub nyjdl Műanyagbevonatú drótfonat Gépjármű indítás hálózatról N Ö G R Ä D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: t2- 94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Riadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat igazgatója, Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál, és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY mb. Igazgató, Salgótarján Petőfi u. L Index-szám: 35072.