Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-10 / 59. szám

I9S7 március in. pánink N ö 8-R-4 O s Rajt előtt Hí r ■ újság a megyei csa házalóján? Szombaton és vasárnap megindult a labdarúgás óriási gépezete, NB í-es és NB I B-s csapataink már bajnoki for­dulón vettek részit. Ez a mos­tam vasárnap már megmoz­gatja az óriási gépezet kisebb kerekeit is. „Üzembe lépnek” az NB-s csapatok valamennyi osztályban, ezzel egy Időben Nógrádban is megkezdődik a megyei I. osztályú bajnokság. Ez alkalomból megkérdeztük egyesületeink illetékeseit a fel­készülésről, a csapatoknál tör­tént személyi változásokról, já­tékoscserékről, előkészületi mérkőzéseik eredményeiről, s ezévi terveikről. Fiatalodott a Baglyasaljai Bányász A baglyasaljai változásokról Pozsonyi István intézővel, a csapat egykori játékosával be­szélgettünk. Elmondotta, hogy a Bóth László elnökletével működő sportkör labdarúgói­nak edzéseit továbbra is Lacz- kó Sándor, az SBTC egykori híres játékosa vezeti. Január végétől edzenek heti négy al­kalommal, a vasárnapi edző­mérkőzéseket is beleértve. Há­rom kitűnő játékos távozott az egyesülettől ebben az évben: Mis’kolczi István az SBTC-hez, Angyal László a Nagybátonyi Bányászhoz és Farkas Kálmán a Kistérenyei Bányászhoz. He­lyettük leszerelőkkel és más fiatalokkal frissült a csapat. Az új játékosok: Tóth József ez SBTC fiatal tartalékkapusa, Takács Péter kapus a Gyön­gyösi Zalka HJE-től. A régeb­bi játékosok közül visszatér­tek a leszerel ők: Iványi I. Já­nos a Karcagi HES-től, Pep- sinczki Géza a Gyöngyösi Zal­ka HSÉ-től, és Szabó István a Bajai Honvédtől. A jelenle­gi 18-as keretben természete­sen most több helybeli fiatal kapott helyet. Elsődleges cél­juk, hogy jód összekovácso- lódjék a csapat. Azt tervezik a fiatalok, hogy az eltávozott idősebbek nélkül is megmu­tatják, hogy a tavalyi 5. he­lyezést megszerzik. Az ifiknél is nagy az öröm, mert a kö­zelmúltban kapták meg az ér­meket az elmúlt évben az or­szágos ifjúsági bajnokság me­gyei selejtezőjén kiharcolt 3. helyezésért. Az első csapat ed­zőmérkőzéseinek néhány ered­ménye: Baglyas — Zp. Bá­nyász II. 3:1, Zp. Bányász II. .— Baglyas 3:1, SBTC — Bag­lyas 5:0, Baglyas — Nagybá- tony II. 3:2, Baglyas — Kis- terenye II. 0:0. S az MNK el­ső fordulóján idegenben 1:8- es hazad vezetés után nyert a csapat a S.-tarjáni Ingatlan együttese ellen 2:l-re. A sor­solást kedvezőnek vélik. Palo­tást fogadják, majd Forgácsra látogatnak el. Erősítés nélkül indul a Forgácsi Bányász Nem igazi újonc a megyei bajnokságban a Forgácsi Bá­nyász. Nyolc—tiz évvel ezelőtt még ebben az osztályban az első helyért küzdött. Az utób­bi években sok helyi játékos fordított hátat egyesületének, ezért utőbb csak a megyei B osztályban szerepelt. Most kü­lönösen a karancsberényiek által vitatott jobb gólarányá­val került vissza az osztályba. Már az ősszel edzőgondba ke­rült a csapat. Szolnoki József elárvult helyére Lantos János „ugrott be”, aki 16 évig volt az együttes aktív játékosa. A most 45 éves társadalmi edző egy évvel ezelőtt vonult visz- sza a sporttól. A vezetőség az új idényre két neves edzőt is felkért, de sem Szabó István, sem Csuberda Ferenc nem vál­lalta el a csapatot. így aztán nem volt más választás, ismét Lantos Jánost kérték meg az edzői teendők ideiglenes ellá­tására. Sajnos, kissé elkéstek. Edzőpartnereket már nem tud­tak szerezni. Február elejétől a szabadban edzettek. A pá­lyát elhanyagolták, most is nagy volt rajta a sár az MNK mérkőzésen. A csapattól egyébként csak Jászberényi Sándor távozott el, a ZIM-hez. Erősítésként Simon Imre ér­kezett a St. Üveggyártól. A ta­vasai idényt tehát lényegében a tavalyi törzsgárdával kezdik, amely nem túl fiatal. Eddig a február elejei kezdés óta csak egy csapatta] játszottak két- kapus mérkőzést a vegyes há­zi meccsek meHett: az ■ St: Üveggyár kombinált csapatát akkor 0:3-ra győzték le az üveggyári salakon. Az első for­dulóban sajnos kiesett a For­gács az MNK-ból, mert, bár nem játszott alárendelt szere­pet a 90 perc alatt, de 2:0-ra veszített saját otthonában a rutinosabb Karancslapujtői Bányásszal szemben. Jobban, mint tavaly A Karancslapujtői Bányász labdarúgóit az a cél vezéreli, hogy szebb, sportszerűbb já­tékkal szerepeljenek az idei bajnokságban, mint az elmúlt évben. Az egyesületnél a ve­zetés jó, sokan tevékenyked­nek a csapat érdekeiért. Lan­tos Emii intéző elmondotta: három fiatal távozott a csa­pattól: Csőri László, Toldi Zol­tán és Novállt László. Vala­mennyien katonai szolgálatra vonultak be. Ketten leszerel­tek; Kovács Ferenc és Tóth László. Egy új játékos érke­zett, Fodor Sándort igazolták át saját kelésére a szomszé­dos Karancsbeiényből. Január közepén az NB-s csapatok módszereivel kezdték el az edzéseket Lantos Ede társa­dalmi edző vezetésével. Torna­terem hiányában a szabadban mozogtak. Eddig a házi mér­kőzéseken kívül három előké­születi mérkőzést játszottak Kanancslapujtőn. A ZIM ellen 5:0-ra nyert, az SBTC II. ellen 8:l-re veszített, majd a Zp. Bányász ellen is 3:l-re vesz­tett a csapat. Új vezetőség, • új edző Karancskesztben Karancskesziben tiszta lap­pal kezdik az új Idényt. Űj vezetőség állt a sportkör élé­re, amelynek első dolga volt rendet teremteni az egyesület­nél. A rendkívül agilis elnök­kel Baksa Istvánnal, az élen. s Csemák István és társai se­gítségével tevékeny munkálko­dás kezdődött: A tavalyi játé­kos-edző Balkó László tisztét Kovács János, az egykori SBTC játékos, a St. Üveggyár legutóbbi edzője vette át. A tavalyi játékosgárdából kivált a régi harcos, Baksa Bála. Mint mondani szokás, szegre akasztotta a futballcipőt. bár még mindig feltételezik róla a szurkolók, ha kell, bizonyá­ra a csapat rendelkezésére áll. Mellette a fiatal Básti távo­zott katonának. Leszerelt és edzésbe állt Egyed Lajos. Ja­nuár 27-én kezdték az alapo­zást. Amióta ^ tsz és a vezető­ség segítségével szervezett tár­sadalmi munkával letakarítot- ták a pályát, azt vették birtok­ba. Nem sok kétikapus edzés áll a kesziek mögött sem. Az elsőn Kesziben 6:l-re győz­ték le az SBTC JlI-at. A visz- szavágón Tarjánban '.is ó:2-re nyertek. A házi két'kapus ed­zéseket is sok néző látogatja. Gondot okoz, bogy a játéko­sok különféle távoli üzemek­ben, gyárakban dolgoznak, vagy a fiatalabbak iskoláznak, s emiatt többen késnek az edzésről. Mindezek ellenére már húszán, huszonketten rúgják a labdát az ifikkel együtt. Az új edző 17-es ke­retet jelölt ki az első csapat számára. Ezeknek a játékosok­nak az átlagos életkora 22 év. Remélik, hogy ebben az évben jobb eredményt érnek el mint tavaly. A kollektív szellem javult. Már társadal­mi munkát is vállaltak a ke- szi labdarúgók a tsz-nél, amely «eeí* az anyagi támogatásban is. Tervbe vették a pálya ke­rítésének felújítását. Jó talajú nályávai várják maid az első otthoni mérkőzést. Az MNK- ban sikeresen továbbjutott csapat tisztes eredményt vár az Érsekvadkert elleni első bajnoki találkozótól is. (Folytatjuk.) Utolsó előkészületi mérkőzések SKSE—Hatvani Honvéd 3:2 (0:2) Hatvanban, az SKSE, Li- bus (Vári) — Tajti, Martin­ko, Bableria, Lúdányi, Pün­kösdi, Csata, Rozgondi, Nyer­ges, Geigér, Szűcs összeállí­tásban játszott. Csak szünet után játszott teljes erőbedobással az SKSE. A tarjániak góljait Szűcs, CSa- la és Geiger szerezte. Nagybátonyi Bányász — Szo- róspatak 6:1 (4:0) A Nagybátonyban lejátszott találkozón az NB II-esekösz- szeállítása ez volt. Bulyovszki — Rómhányi, Szántó, Szalai, Havasi, Horváth, Kovács II, Szarvas, Nagy A., Veres, (Ko- zik), Regős. Jó talajú pályán nagy kedv­vel játszott a Nagybátonyi Bányász. Az együttes góljait Szarvás (2), Kozik (2), Veres és Havasi szerezte. Atlétikai versenyek Salgótarjánban Szombaton Salgótarjánban a Sztahanov úti Általános Is­kola tornatermében íedéttpá- lyás versenyt rendez a váro­si atlétikai szövetség. A fel­nőtt, ifjúsági és serdülő ver­senyzők két számban mérik össze tudásukat. A műsoron magasugrás, és helyből távol­ugrás szerepel. Vasárnap a városi atlétikai szövetség rendezésében a sal­gótarjáni Tóstrand környékén rendezik meg az idény első szabadtéri versenyét a városi mezei futóbajnokságot. A több korcsoportban megrendezésre kerülő verseny 9 órakor kez­dődik, de kérdés, lesz-e meg­felelő számú induló. A neve­zési határidőig (március 8) ugyanis mindössze az St. Üveggyár, az iskolák közül pedig a Rákóczi és a Május 1 úti iskola küldte el nevezé­sét. Hol marad az SKSE és az SBTC? Nem beszélve a többi iskolákról. Mindeneset­re nincs baj, mert a rende­zők a helyszínen is elfogad­ják a nevezéseket. Birkózás: ;/• f?)lí :• Kiválasztó verseny Budapesten , A Magyar Birkózó Szövet­ség rendezésében szombaton és vasárnap országos szabad­fogású birkózó versenyre ke­rül sor Budapesten. A kivá­lasztó versenyen az ország legjobb ifjúsági birkózói in­dulnak, köztük az SKSE két versenyzője: Barna és Petik. Barna középsúlyban, Petik nagyváltósúlyban lép • sző­nyegre. Érdekesség, hogy Barna ed­dig félnehéz és nehézsúlyban versenyzett. Időközben . szor­galmasan fogyasztott, s így most középsúlyban indul. A kiválasztó versenyen jól sze­replő fiatal birkózókat a szö­vetség edzőtáborozásra hívja meg. Ha Barna tartja eddigi formáját,' remény van arra, hogy 5 is részt vehet az ed­zőtáborozáson SPORT Téli sparfakiád döntő Balassagyarmaton Megyénk öt járásának legjobb asztaliteniszezői és sakkozói vasár­nap Balassagyarmaton találkoznak, ahol a Balassi Bálint Gimnázium­ban bonyolítják le a téU megyei spartakiád döntőit. Járásonként községi, körzeti, majd járási döntők előzték meg a most sorra kerülő megyei dön­tőt. A két sportágban egyéni és csapatversenyben avatnak bajno­kot. Ezen a napon lesz egy har­madik „versenyszám” is. Ugyan­csak Balassagyarmaton kerül meg­rendezésre a „Ki mit tud a sportmozgalomról” megyei döntő­je. A tavaly nagy népszerűség­nek örvendő sport Kit mit tud-on a járási döntőn legjobb eredményt elértek indulnak. Sorokban A hét végén Szegeden ven­dégszerepei az SKSE férfi tőrcsapata. A legjobb tarjá- ni tőrözők nagy feladat előtt állnak. Nyolc együttessel kell felvennünk a versenyt az or­szágos III. osztályú tőrcsapat- bajnokság területi döntőjén. Az első helyezett együttes jövőre a II. osztályú CSB-n jogosult indulni. Nagy érdeklődés előzi meg az SBTC labdarúgóinak hazai bemutatkozását. Nemcsak a szurkolók, hanem NB-s csa­pataink játékosai is kíváncsi­ak a találkozóra. Szombaton kerül sor az NB III-as zagy. vapálfalvi rangadóra a Bá­nyász és az Építők között. Vasárnap délelőtt játsszák az NB II megyei rangadóját a Nagybátony — Kisterenye ta­lálkozót. Döntőt vívnak a teremku­pában a kézilabdások vasár­nap a gépipari technikum­ban. A 15 órakor kezdődő ta­lálkozó két résztvevője az SBTC és a Nagybátonyi Gim­názium férfi csapata. Ezt megelőzően délelőtt az NB Il-es kosárlabda CSB nyitá­nyán pályára lép az SKSE és az SBTC. A Kohász fiúk a DEAC, a Bányász lányok a DASE csapatával mérkőznek. Űj sportkör alakult a Ba­lassagyarmati Mezőgazdasági Szakiskolában Vezetőjük Ha­jós Ferencné testnevelő ta­nár. Elsőként a kézilabda­szakosztályt alakították meg és beneveztek a megyei baj­nokságba. A próhirde lések lemelőszöydkezeli iagoj^ is beléphetnek a BIZTOSÍTÁSI ÉS önsegélyező CSOPORTBA 25 000 forintig terjedő bal­esetbiztosítás, 15 000 forint összegű életbiztosítás. A blz- tosítá, nemcsak a munkahe­lyen, hanem bármikor, bár­hol bekövetkező balesetre ér­vényes Az Intéző Bizottság a tagok számára társasutazást szervezhet, rendkívüli segélyt adhat. Mindezt havi 20 fo­rint tagdíjért nyújtja A CSÉB (Csoportos élet- és balesetbiz­tosítás). Értesítőik a lakosságot, hogy a Rómhányi Vegyes Ktsz Romhány községben rádió és televízió javító, valamint . . cserépkályhás részleget létesített. Vállal rövid határidőre minden típusú rádió és te­levízió fizető javítását Romhányban és a környező községekben, valamint új cserépkályha építését, át­rakását és tisztítását, a lakosság és a közülctek ré­szére. Keresse feJ bizalommal megrendelésével a Rómhányi Vegyes Ktsz- t Romhány, Batthányi ti. 2. Telefon. 19. Figyelem l Az. 25. számú Állaim ÉpjtŐipa,ri Vállalat Bú dá pest. CKXI. kér (Csepél) Kiss Jáftoá altábor- nagy u. 19-21 felvesz Pest megyei munka­helyeire kubikos és seoéd- munkásokat, vil anyszerelöi, víz- es iözpontilölés szerelői, lesi*, üvegest, öédogosi, lágy és kemény te ö- íedöt, épület- lakatost, vas- üetonszerelot, géplakatost. Jelentkezés a fenti elmen a mun­kaerőgazdái kodáson. Tanácsi Igazolás szükséges, munkás- szállást, üzemi étke­zést és különélést biztosítunk a dolgo­zók részére. Felvé­telre kere­sünk budapesti mun­kahelyre szerkezet­lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Szállást biztosí­tunk. valamint vidéki munkára röntgen és magasnyomású he­gesztőket, csőszere­lőket, gép és szerke­zet lakatost, szege- csel.oket és festő szakmunkásokat. Je­lentkezés Országos Bányagépgyártó Vál­lalat, IV., Baross u 91—95. Termelőszö­vetkezetek! gazdaságok! Egyéni termelők! FIGYELEM! A minőségi burgo­nya vetőgumó nö­veli a terméseredmé­nyeket. Meglevő burgonyáját cserélje ki államilag ellen­őrzött fémzárolt ve­tőgumóval. A fém­zárolt vetőburgonya megrendelhető az Országos Vetőmag­termeltető és Ellátó Vállalat Pestvidéki Alközpontjánál: Mo- nor, Ady Endre út 61. szám. Egyéni ter­melők a helyi föld­mű vesszövetkezétn él adhatják le megren­delésüket. Mielőbb rendeljen fémzárolt vetőburgonyát! Férfi és nő! se­gédmunkásokat kő­művesek mellé, és ácsokat állványozó­kat, kubikosokat bu­dapesti mankahelye- inkre felveszünk. Munkásszállást, kü­lönélést, napi két­szeri kedvezményes étkeztetést, négyhe­tenkénti hazautazást biztosítunk. Jelent­kezés: É.M. Köz­épületépítő Vállalat Munkaügyi osztály Rudapest, VT., Rózsa Ferenc u. 1.07. Felveszünk leány és fiú ipari tanuló­kat üvegező. sfk- üveecslszoló és tü­körkészítő. eszteröá- Ivos. marós, mecha­nikai ’■nŰB^erész. he­gesztő. kovács, gén­lakatos ác kőművec szakmába A műsze­rész szakmában Értesítés. Jobbágyi Építőipari Ktsz ér­tesíti a lakosságot, hogy Pásztón, az Akácfa út 17. sz. alatt, az állami gaz­daság irodájával szemben, március 6- án építésvezetői iro­dát nyitott. Kéri a Pásztó környéki kedves építtetőket, hogy megrendelése­ikkel bizalommal forduljanak a fenti irodai vezetőségéhez K‘*z vezetősége. érettségi a többi szakmában 8. általá­nos tskolal végzett­ség szükséges. Je­lentkezni lehet a Sal­gótarjáni Síküveg­gyár munkaügyi osztályán, Zagyva- pálfalva. Eladó 600-as Tra­bant Combi kitílnő állapotban. Megte­kinthető pff.Se; -r nar ■Salgótarján. N^rVhod- sereg u. 3. Telefon: * u-06 fEladó: Éeukó.l Terii szter vagy bármilyen szövetből plisszirozást válla­lok. Használt szok­nyáját újból berak­ta Gáspár Pál né plisszírozó Salgótar­ján Piactér Az Í1M. Szolnok megyei Állami Épt­ől pari Vállalat azonnali felvételre keres kőműves és épületlakatos, vala­mint üveges szak­munkásokat. Jelent­kezni lehet. ÉM. Szolnok megyei Ál­lami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztálván. Szolnok Ady Endre u. 117/c. Háromszobás össz­komfortos családi ház beköltözhetően °iadó. Balassagyar­mat Ady utca 14. Méhes eladó 12 család nagyboconadi kantárakban. Salgó­tarján Vörö*tbadse- reg u. 106. Zajádi. Eladó 407-es 4 se­bességes Moszkvics; Salgótarján Csizma­dia Sándor u. 8. Eladó Pannónia motorkerékpár rész­let fizetésre is Sal­gótarján, Danyt Kál­mán, Aknász n. 3. Trabant 601. 4 009 km-rel eladó Sür­gős” jeU *»/»«•» *arjáni Hirdetőbe. 174 néervsvön-öi ház­hely eladó c?p‘»«ó- tarián. ^óra u. végén. ni SÍPilgÓtpndár» Ma­1us 1. u. 59. Telefon: 18-10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom