Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-10 / 59. szám
1967 március 10. nénfek NOCH A D a klstinvh megkísérlik | italisán járíutik I. A lialnroxnt Olvasom a termelési értekezlet jegyzőkönyvét: „A TMK fizikai és műszaki dolgozói az 1967. IX. 9-én megtartott termelési tanácskozáson elhatároztuk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére, és az MSZMP IX kongresszusának határozatai szellemében 1967 évben a szocialista üzem cím elnyeréséért végezzük munkánkat. Vállalásainkat az alábbiakban tesz- szük meg.” Ezután következik tizenkét pont. Köztük olyanok, amelyek összefüggenek a tervtelje- sííés mindennapi feladataival, munkavédelemmel, tűzvédelemmel, anyagtakarékosság- gal, hulladékanyag felhasználásával. Felajánlottak tizenöt bevezethető újítást; ketten, hogy befejezik az általános iskolát, heten a gépipari, ketten a mezőgazdasági technikumot. Elvégeznek nyolcszázhatvan óra társadalmi munkát, rendeznek három „önköltséges” kirándulást... — Ügy alakult, hogy kilencszázhatvanhat- ra már mind a hét brigádunk elnyerte a szocialista címet. Sőt, a lakatosbrigád az idén már az aranyjelvényért megy, a műszaki brigád bronzért. A műhelyek közül kettő szocialista... Szóval, összehívtuk a brigédve- zetőket: ez és ez a javaslatunk, beszéljétek meg az emberekkel. K_. nap múlva megint összeült a brigádvezetői értekezlet: a tagok egyetértenek, nincs kifogás. Akkor aztán a termelési értekezleten mégegyszer alaposan megrágtuk a dolgot. Mert a felsőbbség néhány kifogást emelt. Hogy például a politikai oktatás még döcög nálunk. Ezt az ihtelmet kinek, kinek a lelkére kötöttük. S a jubileumi évet nem azzal akarjuk befejezni, hogy azt elemezgessük, mi miért nem sikerült... Kövei Árpád mondja el mindezt. Ö a lakatosbrigád vezetője. A tűzhelygyári főmechanikus irodájában ülünk. „Azért hívtam, mondja Borszukovszky Gyula, mert Kövei a lehető legveteránabb veterán a szocialista brigádmozgalomban, egyébként is mindent megbeszélünk egymással.” Ami a vállalkozást illeti, megkockáztattam egy kijelentést: ilyen tapasztalt társaságinak, nem lesz nagy kunszt megszerezni a szocialista üzem címet. — Mi ettől nem vagyunk ennyire meghatódva — hangzik a főmechanikus véleménye. •— Ismerjük a lehetőségeinket, de számolunk a problémákkal is. Százmilliós érték sorsáért, biztonságáért — sőt, az ezekkel az eszközökkel létrehozott értékekért — a felelősség nagy. Nem mindig könnyű az álmunk. .. — Ha viszonylag kevesen is vagyunk (száznegyvennyolcan dolgoznak most az üzemben), de néha ahányan vagyunk, annyiféle. Lakatosok, esztergályosok, marósok, fúvósok, gyalusok, asztalosok, ácsok, kovácsok, festők, villanyszerelők, vízvezetékszerelők, motorszerelők, hegesztők — számolgatja az ujján a szakmákat Kövei. — S azt mind egy cél érdekében irányítani, mozgatni: nem is olyan egyszerű... — Ezért nálunk a felvétel is úgy történik — veszi át a szót ismét a főmechanikus értelmiben —, hogy az új szaki megkapja a kioktatást. Munkavédelem, tűzvédelem, satöbbi. Aztán közöljük vele, „nézd testvér, ez szocialista brigád. Itt vannak, olvasd a vállalásokat. Tudsz-e alkalmazkodni hozzájuk?” Ha igen, jöhet. Ha nem: köszönjük, kérjük a következőt. Ez nálunk másképpen nem megy — kontrázok a brigádvezető. — A TMK-ban az a legfontosabb, akár az orvosoknak, nem érdekes, hogy nappal, vagy éjszaka, hétköznap, vagy ünnep, készen kell lenni... Közülünk valakit mindig talál ennek a gyárnak a területén. S ha valahol váratlan zavar van: riadó! Autóval, biciklivel, lovaskocsival, vagy ami éppen kéznél van, már ugrasztunk is erősítésért, no meg a főnökért. — Azért nem vezettettem be a lakásomon a telefont — mosolyog Borszukovszky. — Mintha az segített volna rajtad, fgy is {elzavarnak — legyint Kövei. — Mint engem, most szilveszterkor. Rakták a vagonokat készáruval — fordul felém. — Elromlott a felvonó. Éjjel két órakor jöttek értem. — Mit szólt? — Nem is annyira én. Én már megszoktam. Inkább az asszony. De mit tegyünk, ha rossz a lift — akkor rossz. Meg kell javítani. És én közel is lakom... November hetedikén meg a kőművesek voltak benn. Beszakadt az egyik kemencefal. Azt kellett befoltozni vagy kétszázfokos hőségben, hogy másnap folytatódhasson a termelés. De nehogy azt higgye, hogy ez a rossz ebben a szakmában! — Hanem mi? Az, amikor elkészül egy vasajtó, amin dolgoztunk négy napig, felrakjuk, és fél óra múlva jön egy targoncás, nekimegy, leszakítja, behorpasztja. Hát ettől a falra lehet mászni, nekem elhiheti. Megcsináltuk az új öltözőt, másnap nézem, valaki mór letépte az egyik zuhanyozót. Magának fogalma sincs, mi mindent találtunk mi már a kályha és a tűzhely szerelőszalagok alatt! Hívják a lakatost, megakad a szalag, nem mozog, ötvennégy darab csomagolópapírt találtunk a lemez alatt. — Arról nem is beszélve — helyesel Borszukovszky Gyula —, hogy amíg a TMK-s a más slendriánsága miatt kínlódik, sokkal fontosabb dolga is lehetne. Mert nekünk nemcsak a megelőző karbantartás, a hibajavítás a feladatunk. Tavaly mi csináltuk az új alagútkemence nagy részét, a kúpolóke- mencék korszerűsítését, az idén a mi tennivalónk a nikkelező, a krómozó kapacitás bővítése, az új szerszámműhely kialakítása, hogy csak párat említsék... A tűzhelygyári TMK-ban alakult meg az egyik első Nógrád megyei szocialista brigád. Az üzem dolgozói között vannak községi tanácstagok, városi, üzemi pártbizottsági tagok. Az üzemvezető, aki egyben szocialista brigádvezető is, a gyár szakszervezeti tanácsának elnöke. Most a TMK az első, amely megkísérli, hogy megszülessen a Tűzhelygyár első szocialista üzeme. Mit mondott Kö- vi Árpád? „A jubileumi évet nem azzal akarjuk befejezni, hogy azt elemezgessük, mi miért nem sikerült...” Csizmadia Géza — az elmúlt esztendőben szerencsésen találkozott a tsz-tagság becsületes termelő munkája az időjárási tényezőkkel, és a kettőt jól kiegészítette a helyes, megalapozott vezetés. Azzal együtt, hogy a tsz-ek döntő többsége megszilárdult, jelentős része jó, illetve közepes szinten gazdálkodik, még mindig találkozunk visszahúzó . tényezőkkel. Ez néhány tsz-ünk- nél a gyenge vezetésből fakad. Ezért tartotta szükségesnek a járási tanács végrehajtó bizottsága, hogy segítsen a közös gazdaságok vezetésének megszilárdításában. Bár a mezőgazdasági szakemberek közül 11-nek van egyetemi végzettsége, és közép-, felsőfokú technikumi végzettséggel 40 szakember rendelkezik, még mindig nagy gondot kell fordítanunk a szakmai lemaradás pótlására. A tsz-einknél dolgozó szakemberek közül 33 részesül állami támogatásban, ami népgazdaságunk számára jelentős megterhelés és közös gazdaságaink segítésének egyik módja. Csupán erre járásunkban, évenként 800 ezer forintot fordít államunk. Nem árt ezt külön is hangsúlyozni, mert egyes gazdaságokban ezt az anyagi támogatást egyáltalán nem veszik figyelembe. — Továbbra is szükségesnek tartjuk az egyetemet és főiskolát végzett agrárszakemberek számának növelését közös gazdaságainkban. Ezzel egyidőben fontos a jelenlegi szakemberek szakmai és politikai továbbképzése. A járási tanács törekvése, hogy olyan szakemberek kerüljenek a tsz-ekbe, akik hivatásuknak érzik a mezőgazdasági munkát, beilleszkednek a falusi életbe, együtt élnek a tsz-tagsággal, ismerik és helyesen értik a falusi emberek mindennapos problémáit, munkájukkal, magatartásukkal segítik a fala új társadalmának, az egységes szövetkezeti-paraszti osztálynak a kialakulását. — Ez csak az egyik oldala a feladatoknak, de mit tesznek a termelőszövetkezetek a vezetés erősítése, a szakmai ismeretek növelése érdekében? — Ez valóban csak a társadalmi oldala a dolognak. A termelőszövetkezetek a gyakorlati munkában már jól bevált, a paraszti életet jól ismerő, de kellő iskolai végzettséggel még nem rendelkező, vezető beosztású dolgozókat továbbtanulásra ösztönzik. Levelező úton végzik az egyetemet, a technikumot. Járásunkban jelenleg tizenheten tanulnak tovább, négyen egyetemen, tizenhármán technikumban. Lehetőség van arra is, hogy tsz-tagok tehetséges gyermekei továbbtanuljanak. A közös gazdaságok társadalmi ösztöndíjat biztosítanak számukra. Napjainkban 14 tsz-ből 17 ösztöndíjas tanul. Túlnyomó többségük eleget Is tesz tanulmányi kötelezettségének, vannak azonban olyanok, akiknél alacsony a tanulmányi átlag Ezeket a tsz-ek hívják visz- sza, hogy ne foglalják a helyet azoktól, akik szívesen és jól tanulnának. Ez sérti a fsz-tagság és a tanulni vágyó fiatalság érdekeit. — Fontosnak tartjuk a gyakornokok képzését, a velük való foglalkozást. Jelenleg 11 gyakornok van a tsz-einknél. Többségük szívesen igényli őket, megfelelően törődik gondjaikkal, lakást biztosít számukra, hogy megtalálják helyüket a falu közösségében. Jó példa erre a hugyagi, ahol lakást adtak a gyakornoknak, vagy az őrhalmi, ahol eredményesen foglalkoztak a gyakornokkal és ma már önálló szakvezető a patvarci közös gazdaságban. — Nem közömbös a szakmai vezetés megszilárdítása szempontjából, hogy a járási tanács hogyan segíti ebben a munkában a közös gazdaságokat! — Feladatunknak tekintjük a politikailag és szakmailag megfelelő vezetők kiválasztásában a szövetkezeti tagság segítését, hogy olyan szakemberek irányítsák a gazdaságokat, akik már a gyakorlatban bizonyítottak. Akiknél a tsz-tagság, a járási párt- és tanácsi vezetés kellő biztosítékot lát arra, hogy — a szövetkezeti parasztsággal együtt — eredményesen tudja a közöst irányítani. Ugyanis járási, megyei, vagy éppen országos . szinten már nemcsak egy-egy tsz eredményes gazdálkodásáról, hanem az egész szövetkezeti mozgalomról, az embereknek a mozgalomba vetett hitéről van szó. Es a nemsokára sorra kerülő általános választások előtt nem árt erről gyakrabban, részletesebben is szólni. Gáldonyi Béla Szorgalmas — gazdag siker Mint minden utazásnak, ennek is voltak előzetes izgalmai. Az a harminoegynéhány termelőszövetkezeti vezető, aki útrakelt, hogy megtegyen csaknem négyszáz kilométert, nem titkolta, olyan érdekes újdonságot vár, amilyen Nóg- rádban még nincs. Hallottak, olvastak már róla, hogy egy Baranya megyei, kis faluban országraszólót tettek. S a híres baksai példát a helyszínen szerették volna látni, tanulmányozni. Ehhez nyújtott lehetőséget a Baromfiipari Országos Vállalat Budafoki Gyáregysége és a megyei ki- rendeltség, amely vállalta a tapasztalatcsere megrendezését. Négy község határában A megyét elhagyva árgus szemeli vizsgálták a határt. Délebbre már zöldellnek a tábláik. Átkígyózunk a fővárosi utcákon, másfél óra múlva Dunaújvárosban vagyunk. A továbbindulás előtt szemle a nagy folyónál. Fagyos szél korbácsolja a hullámokat. Jólesik a busz' melege. ' Innen még száznegyven kilométer Pécs, ahol az éjszakát töltjük. Beesteledik mire megérkezünk az ősi városba. Szállásunk megkeresése időbe telik. Autóbuszunk felkapaszkodik a Mecsek meredek lejtőjén, ugyanis a turistaszállás jónéhány kilométerre van a várostól. Gyönyörű panoráma tárul elénk — a város fényei és falvak hunyorognak a távolból. Némi kárpótlás a távoli szállásért. Reggel ragyogó napsütés, igaz! tavaszi meleg. Baksa innen már nincs messze. Baksa: a nagyüzemi háztáji baromfitenyésztés szülőhazája. Az Ezüstkalász Termelőszövetkezet irodája előtt Pintér András mezőgazdasági mérnök fogadja csoportunkat, a többi vezető nem ér rá most a vendégekkel törődni. De ez a fiatalember a legil- letókesebb ,is, mert, ő a baromfi-ágazat vezetője. Mielőtt elindulnánk, elmondja a termelőszövetkezet legjellemzőbb adatait. — Termelőszövetkezetünk négy község határában — Baksa. Téseny, Tengeri és Siklósbodony — csaknem négyezer holdon gazdálkodik. Ebből ezerkétszáz holdat foglal el a kukorica. A fő termelési üzemágunk a baromfitenyésztés és a növénytermesztés. .. E«y épület — egy gondozó Három évvel ezelőtt. kezdtek foglalkozni baromfitartással a gazdaságban. Kezdetben Shaver-ral, majd a közismertté vált Niok-Chik-kel próbálkozták. Két évig tartottak Lohman-fele húshibrid csirkét is Brogler módszerrel. Jelenleg nagyobbrészt a Nick-Chik tojóhibriddel foglalkoznak. Eredményeik kiválóak. Egy tojó átlagosan 260 tojást termel- évente, s egy tojásra nem egészen tizenhét és fél deka takarmányt használnak fel. A hízó Broylernél 59 nap alatt 2,70 kilogramm takarmányból csaknem egy kiló negyven dekás csirkét neveltek. Az intenzív tartással úgy szabályozzák a íojástermclést, ahogyan a gazdasági érdekek megkívánják. Meglátogatjuk az egyik baromfitelepet. Három öt-ötezer férőhelyes tojóház. Kettő hagyományos, az Utolsó — hazai gyártmányú — Lohman-íéie, paneles épület. Az utóbbi előnye, hogy gyorsabban elkészíthető és olcsóbb a régieknél. Lám itt mégis többe került — nem tudni miért? A tojókat mindegyik épületben egy-egy gondozó látja el. Előfordul, hogy négyezer-ötszáz tojást is össze kell szednie. Bár kétezer-hatszáz forint a fizetés, nem könnyű munka. Élénk helyesléssel találkozik a javaslat: „nézzük meg a háztájit!” Üjra autóbuszra ülünk, hogy átmehessünk a szomszéd faluba, Tengeribe. — Tulajdonképpen itt kezdődött a baksai példa — meséli Pintér András. — Amikor megérkezett az első csibeszállítmány a szövetkezetbe, itt járt Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója. Tréfásan megjegyezte: érdemes lenne az üresen maradt háztáji istállókat csibével benépesíteni... Tengeri egyetlen utca. Tiszta, rendes porták. A legtöbb helyen vaskerítés. Színek és cirádák tobzódása. Itt vágott bele hét gazda az intenzív háztáji baromfitartásba. Tavaly már huszonötezer tojójércét kértek a négy faluba. A szövetkezet csak a felét tudta teljesíteni. Aki csak akarta benépesítéthette az istállóját. Aid vállalta, nem fizetett rá. A fáluszéli nagy portában csak a feleség, Kárpáti József- né tartózkodik otthon. A férje a szövetkezeti keverőüzemben dolgozik. Valamikor huszonegy holdon gazdálkodtak, ismerik a munkát. Most sem kerülik el. A háztáji mellett csaknem öt hold kapást művelnek. A fehér csirke — Négyen dolgozunk ~ magyarázza. — Az idős anyám és apám már nehézen, de ez is nagy segítség. Most csak százhúsz hemsirt és százötven fehéret tartunk, de júniusban jön háromszáz fehér. A Nick-Chik-et így mondja, fehér. Az egyik istállót. két. részre osztották. Egyik felében két tenyészbika, egy növendék és egy tehén áll. a másikban a tojók helyezkednek el. Valaki tréfásan megjegyzi: „Megoldották a központi fűtést a tyúkoknak” Az egyik gazdasági helyiséget nagy hirtelen garázsnak kellett átalakítani, mert megérkezett az új Warthburg. Fábián Albert, a nógradsépl tsz elnöké megkérdezi: — Mennyi a jövedelmük? — A családi tervezés alapján a közösből évi negyvenezer forint — válaszol az asszony. — A háztájiból meg körülbelül százötvenezer... Mit lehet szólni erre? Kiss Nagy Lajosoknál is szétnézünk. Héttagú a család. A két fiatal a tsz-tag, de mindenki dolgozik. Még a nyolcvannégy éves nagymama is! A szoba-tiszta istállóban két tenyészbika, s három törzskönyvezett tehén. Naponta negyvenkét liter tejet visznek a csarnokba (két tehéntől!). Százhúsz Nick-íUnk* ötven Hampshire és háromszáz növendék tojóhibrid a különböző épületekben. A kertben kertészet. — Hogyan teremtenek elégendő takarmányt ennyi jószágnak? — kérdem. — Mi öt holdat kapálunk évente ■— mondja az idős asszony. —- Azoktól is megvesszük a háztáji területet, akiknek nincs jószáguk. A baromfi után meg kapunk a szövetkezettől is. De így se elég, mert van egy kis szőlőnk is. Azt is kell művelni. Ezért veszünk is kukoricát... — Mennyiért kapnak egy mázsát? — Attól függ. Kaptunk száznyolcvanért, kettőszáznegyvenért. .. Ez ncui Nógrád megye A körülöttünk állók feí- szisszennek. Hja, ez nem nógrádi vidék, ahol négyszázért megy a kukorica! Az előbb még lobogó kedélyek lelohadnak. Mindenki azt hajtogatja, így könnyű nagy haszonra szert tenni. Pillanatnyilag midenki csak az olcsó takarmánynak tulajdonit minden sikert. Csak amikor kezdődik a számolgatás, akkor derül ki, hogy nem lehet csupán erre alapozni. Ezután átalakulunk vita- társasággá. Baksáig mindenki mondja a magáét. Külön-kü- lön számolnak a szövetkezeti vezetők. Pró és konra hangzanak a vélemények. Valaki megkockáztatja, hogy nálunk is érdemes leime kiterjeszteni a háztáji baromfitartást. Hárman is „nekiesnek”, hogy érdemes-e olyan drága takar- iiránnyal, amilyen nálunk . terem. A nagy vitába beleszól Rózsahegyi István, a baromfiipari Vállalat megyei kirendeltségének vezetője is. A bejelentésére elcsendesednek a vitatkozók: — Nos, bebizonyítom, hogy érdemes... Figyeljetek! — mondja. (Folytatjuk) Pádár András Kiegyenesedik a kőbányász dereka Gép végzi a nehéz munkát Somoskon Somoskő mellett a Mátravi- déki Kőbánya Vállalatnak van egy üzeme. Eddig évente átlagosan 15—16 ezer köbméter követ adott a környéknek. — Az idén negyvenezer tonna a tervünk, de azt mondták, hetvenezer tonnát várnak tőlünk — újságolja Molnár József, a bánya vezetője. — Mi hozta ezt a nagy változást? — Egyszerű az oka. Eddig kézzel termeltük a követ és nem is törtük. Tavaly megkezdődött a gépesítés. Négy törőt helyeztek üzembe. A követ most már kotrógép termeli ki és rakja dömperre. Az szállítja az előtörőbe. A meddő anyagot, a szenynyeződést, adott esetben a földet, vibrációs rendszerrel választják le.' Az utántörőkre már a tiszta kő kerül. Onnan pedig a nemes anyag, a zúzalék, amit útburkoláshoz használnak. Nem görnyed többé a kőbányász. A munka nehezét elvégzi helyette a gép, csak irányítania kell. Ezután nagyobb lesz, a választék. Eddig a darabos kő tonnájáért 47 forintot kaptak. A zúzott kő ára 56 forint viszont ha öt—tizenkét milliméter szemnagyságát állítanak elő. és ez a céljuk, ezért 80 forintot kapnak. Ugyanazért a mennyiségért csaknem dupla árat. Vasút nincs, gépkocsik szállítják majd a követ a környék útjaira. Kell is hiszen elég rázósak. Kísérleti üzem jelenleg ez a kőbánya. Járatják a gépeket. Jól működnek. A létszám egyelőre harminc fő. Főleg helybeliek, de jöttek gépmunkások Recslcről is — mondják. ' A jövő? Két műszak és talán százezer tonna évi termelés. Az igényeken múlik. Akkor talán újabb 15—20 ember kell még — mondják. A próbaüzem folyik, és ha kitavaszodik, jöhetnek a gépkocsik Somoskőre, vihetik a követ, építhetnek az útépítők. B. J.
