Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
1967 március 5. vasárnap »rtf!R < O 9 FALU TAMÁS* Ró (fi március A szobor körül sokan álltak. Dobszóval hívták meg a népet. Megjelent a képviselő úr És a magas szószékre lépett. Nagy ebéd volt a vendéglőben, Fogyasztották az olcsó lőrét, Az asztalfőn az urak ültek És hajtogatták: Egyenlőség! Szabadságra, testvériségre Fogadkozott a fehér asztal, S a földesúr leereszkedve, Kezet fogott néhány paraszttal. Szél fútt át a keskeny utcákon, S együtt futott a fellegekkel... A márciusi szél már tudta, Hogy másképpen fog fújni egyszer A szerzőnek a Magvető kiadásában most megjelent ..Téli i kikötő” című kötetéből, amely a költő életművének legszebb l darabjait tartalmazza. BÉN VEI JÓZSEF Közei Elkallódnak egymáshoz írt leveleink vagy a szekrényben megporosodnak többé nem olvassa senki őket legfeljebb az erősek bölcsességével a lányunk de mozdulataink egymáshoz hasonlítanak cselekedeteink ritmusában őrizzük egymást olyan makacsul mint az őskori kőzet emlékeit az óriás állatoknak KONCZ ANTAL Tükröd vagyok Napnak hittél, ki örökké lobog, — ténye, tüze végtelen, Bár bizonygattam: csak tükör vagyok —hü, de hideg, fénytelen. Szivem gyűjtve az égi sugarat — gyújtani is tud talán. Idegen erő nélkül holt marad — vakká teszi a magány. Amíg rámragyogsz: csillog szerelmem — mint fényekben a tükör Fakul életem, ha elhagysz engem — a sötétség összetör. — A csentel kerület képviselőjelöltje vagyok! — Hohó! Ez meg már éppen nem. valószínű. — Be tudom bizonyítani. Kérdezzék meg a legelső parasztot, akit Jutnak, hogy ki éljen? Nagy Kázmér — fogja mondani. Térjenek be Fütyök- házán nemzetes Fütykös Lázár úrhoz; kerüljenek Kakukkfára, ott van Rigó Páni. ők jól ismernek. HIÁBA rimánkodtam, fenyegetőztem, sírtam, tomboltam haragomban: a rendőrök megkötöztek és elhurcoltak. Rázós úton, párasztszekéren, vágtatva vittek a megye székhelyére. Nepfényes nappal volt: de én millió csillagot láttam reszketni az égen és bősz- szút esküdtem a megye, az ország, az egész világ ellen! * A megyházon szikár, zord képű porkoláb jött elém, * annak intésére a rendőrök egy alacsony, homályos rabszobába löktek. Az ajtó bezáródott mögöttem, én ordítva rohantam neki, döngetni, rugdosni kezdtem ... hasztalan volt. De a nagy zajra börtönöm másik felén egy ajtócska pattant föl, s ott, állt a küszöbön... az én négy kortesem! Ott álltak Ka- rancsi. Fütykös, Épüli, Rigó .,. az én népszerűségem oszlopai... láncra verve. Kezem lehanyatlott... agyamban iszonyú világosság támadt: de nem bírtam egy szótagot kiejteni. — Árulás! Gonoszság! A lattal csalás! Gyalázat! — kiáltál' torkuk szakadtából, midőn megpillantottak. lie az én testem és az én lelkem megtagadta a szolgálatot: kimerültén roskadtam össze... Mire magamhoz tértem. Fütykös Lázár felém fordulva a vasajtóra mutatott és szólt: — Hallod e zúgó zajt oda- kínn? Ez a fönséges nép tiltakozása a zsarnok erőszak ellen! Ez a mi elégtételünk! SOHA MÉG, ilyen öt farkas nem került össze — egy veremben! Üvöltöttünk; bosszúterveket koholtunk; gondolatban egy óriási kardot köszörültünk, mellyel az ellenünk elkövetett méltatlanság sárkányfejét levágjuk. Rigó Dani rekedésig azt harsogta, hogy: — Van. még igazság a földön! Majd megmutatja a mi hü népünk! .. Így aludtak el rideg szalma- ágyon. Ily ín volt az én nászéjszakám. mikor a népszerűség ölelésére vágytam. Másnap reggel megnyílt a börtönajtó, s azon a sima képű kir. ügyész lépett be hozzánk. — Uraim, bocsánatot a rendőrök ügyetlenségéért, kik a tengersári pénzhamisítók gyanánt önöket fogták el. Egy kis tévedés volt. Igazán sajnálom... IZGALOMTÓL reszketve álltam az ügyész elé, két öklömet fölemeltem.,, de Fütykös Lázár méltóságteljes nyugalommal tolt félre, s azt kérdezte az ügyésztől: — Mi történt a képviselő- választáson? Az ügyész mosolyogva felelt: Szavazást senki nem kívánt. Kikiáltották egyhangúlag — Bogárdi Jánost G. Bondarenkos VIZESKANCSÓ A vekker kíméletlenül csörömpölt. A férfi kicsit bosszúsan nyújtózkodott: nyakon ragadta a nekivadult masinát, egyetlen mozdulattal torkára forrasztotta a hangot, aztán csak úgy a sötétben lelépeti a rekamiéról és a csizmanadrágja után nyúlt. Bement a fürdőszobába, megmosakodott, aztán hogy a még alvó kisgyereket föl ne ébressze, láb- ujjhegyen kióvakodott a konyhába. A lámpa kora reggeli, hunyorgó, morcos fényt hintett az asztalon meg a tűzhelyen tornyosuló mosatlan edények garmadájára. Az abroszon tegnapi száraz 'ke- nyérhéj, morzsa, üres olajosán csollogó szardíniásdoboz, fonnyadt uborka, laposra facsart citromhéj; le nem törölt citromlétől lilás-zöldre színe- ződött pengéjű, fanyelű kés árválkodott. — Micsoda szemétdomb! — mormogta a férfi és szája szögletén mély, keserű ránc jelent meg. — Persze a mosogatás nincs ínyére a feleségének, minden reggel új edényt vesz elő a tejnek, a szennyes meg csak szaporodik. A kora reggel, tömör szürke színe lassan^ megfakult, egyre világosabb lett. A ház még csendes volt. Az órájára nézett Hat óra. Valahol a hátsó lakásban, Kedrovéknál ajtó csapódott, s a fáskamra felől a véletlenül bezárt macska dühös nyávogása hallatszott: majd a vaskapuban megcsikordult a nehéz kulcs, aztán újra csend lett. Cigarettát vett elő. Rágyújtott. A hosszan kifújt füst az ablaknak ütődött, eleinte gomolyogva. majd egyre jobban nyújtózkodva elillant a nyitva hagyott kis szellőzőablakon át. Az utcán kocsi zőrgött A koránkelő öregasszonyok áruval megrakott kosarait vitte a piacra. — Valahogy nem jól mennek a dolgok. Azelőtt más volt, egészen más. — Leverte a hamut cigarettájáról és mélyet szippantott. — Az életük furcsán kihűlt, olyan lett, akárcsak ez a mosatlan edényekkel zsúfolt, barátságtalan kicsi konyha. Azelőtt akad bőven tennivaló, de mégis. Az a biztos erős szál, amely összekötötte őket, mintha megpattart volna. Djabb cigarettára gyújtott Agyában egymás után bukkantak fel az elmúlt hónapok eseményei, amelyek kellemetlen, bántó, fájó kis tüskéikkel újra fölingerelték. A külföldi út nyáron egyedül, a késel, gyakran éjféli hazajár- kálások. az önálló színházba, klubba járás, az otthoni dolgok elhanyagolása, a szombat—vasárnapi kirándulás a vezetőséggel, amikor két napig étel nélkül maradtak otthon a kisgyerekkel, mert Irina nem főzött meg előre. És a vidéki kulturelőadás, amikor későn jött haza, éjfélkor, mondván, hogy defektet kapott a kocsi, és másnap kiderült, hogy már este nyolckor otthon voltak. „Nemtörődömség, a szeretet hiánya” — gondolta a fiatal férfi és összeborzongott, mintha fázna. L assan kivilágosodott. Már a harmadik, cigarettát szívta. Tekintete komoran, kicsit bizonytalanul és segélyt kérőén meredt előre. Érezte, hogy tehetetlen és tanácstalan, szorongj érzés vett rajta erőt. mint nem is olyan régen az iskolában a tábla előtt, amikor nem tudott megoldani valamilyen feladatot. Váljunk elT — döbbent bele a kérdés: Ml lesz a kisgyerekkel? Csak 6 látná kárát. pedig ő semmiről sem tehet. Meg kell próbálni szép szóval, nyugodtan, türelemmel. Igen, így kell tenni. Ez az egyedüli helyes út. Megkönnyebbült a gondolattól, a bizakodó öröm átjárta, mint valami erős tüzes ital jótékony melege. Bízott benne, hogy minden jóra fordul, mert szereti, mindannak ellenére, ami történt, most is nagyon szereti Irinát A konyhaszekrényből kenyeret vett elő. Levágott egy darab szalonnát, a kamrában az üveg aljáról előhalászott egy kövér kovászos uborkát, az egészet szalvétába csavarta és a táskájába tette. dezte a fiatalasszony, ahogy a konyhába lépett. Szempilláján még ott ült az álom, szorosan összefogott pongyolája vállán parányi tollpihe billegett. — Csak hétre megyek — mondta Igor és várakozóan nézett Irinára. De Irina nem szólt, csak nagyot ásított, aztán a tükör elé állt és a piros nylon kefével a haját kezdte gondosan fésülgetni. Azért néha elmosogathatnál —szólalt meg a férfi, kicsit szemrehányó hangon. — örökösen csak azt fújod, te is nyugodtan megcsinálhatod! — vágott vissza az asszony. — Mindent én csináljak? — Persze a klubban üldögélni könnyebb.... — A régi lemez. — Értsd meg, ez így nem mehet tovább. Olyan a lakás, mint a szemétdomb, nem főzöl, nem mosogatsz, elmászkálsz, későn jársz haza, — és hazudsz! — mondta a féyfi elfojtott indulattal. — Persze mindenben én vagyok a hibás! — kapta föl hirtelen a vállát az asszony és a kefét az ablakra dobta. — De hogy te durváskodsz, goromba pokróc vagy, káromkodsz, türelmetlen vagy a gyerekkel, ez persze semmi! — Igaz, — mondta a férfi, mintha egy kő hullott volna ki' a szájából és látszott, hogy Kegyetlenül birkózik indulatával, próbál higgadt, nyugodt maradpi. — De hát mit akarsz tulajdonképpen? Tudod egyáltalán? Vagy neked tetszik, hogy anyának hol ez hol az súgja oda a boltban, Itt meg amott láttak és persze a tanácselnökkel?! Azelőtt egészen más voltál! Én nem tudom ml, tán a dicsőség szállt a fejedbe, a kényelmes jólét vette el az eszedet?! — Ugyan hagyd az ostobaságokat! Különben is únom már ezeket a cirkuszokat. Ha nem tudod megérteni, hogy az ember el van foglalva, ezer hivatali gondja-baja van, akkor mit magyarázzam. kerítek — mondta idegesen a fiatalasszony és a kamrába sietett. — Üres kézzel tért vissza. — A kis piros fazekat nem láttad? — kérdezte zavartan a férjétől. — Ott van, csupa kosz — bökött az edényhalom tetején kuporgó fazékra Igor és szeme dühösen szúrt Irina felé. A fiatalasszony föltépte a konyhaszekrény minden ajtaját, remegő kézzel, kapkodva turkált a zörgő tányérok, edények között, de hiába. Sehol sem akadt egyetlen akkora tiszta edény, amibe a liter tej belefért volna. — Gyalázat! — ropogtatta a szót a férfi a foga között. — Lesül a bőr a pofámról! Tessék! Vidd ki a lavórt, vagy a virágvázát, hátha nagyobb lesz a dicsőség! —Szavai kegyetlen erővel vágtak végig a tehetetlenül kapkodó asszonyon. Aztán hirtelen mégis megsajnálta. — Ott a vizeskancsó a tál mögött. Az asszony, mint a zuhanó a kötélért, kapott az üvegkancsó után. — Legalább öblítsd le hideg vízzel — suttogta a férfi fojtottam — A kisgyerek egészen összekente. Siess! A vénasszony, az indulatos szavakat hallva, még a nagy sietségről is elfeledkezve, kandi szemmel bámult befelé az ablakon. Irina sietve, gyorsan mosta az üveget. A kancsón vé- gigsiklott a csapból kizuhogó vízsugár, s amikor eljött a csaptól, a lámpafényben ezer színben ragyogtak föl az üvegedény oldalán remegő apró vízcseppek. Meg se törülte, csak úgy hamarjában kifordult vele a tornácra, hogy minél előbb túladjon a kíváncsi, pletykafészek asszonyon. A hirtelen fordulástól, vagy talán a víztől, a kancsó hirtelen kicsúszott a kezéből és hangos csattanással ez"r darabra tört a tornác kőkockáin. nem ilyen voft Irina, a felesége. Törődött vele, a gyerekkel, a háztartással, de egy idő óta mindent elhanyagol, csak a vállát rándítja, lebigy- gyeszti a száját. Igaz, hogy amióta a tanácshoz került a kulturális osztályra, több a munkája, hiszen mindenütt Aztán a tűzhelyhez ment, kiszedte a hamut, begyújtott és a leütött zománcé lábosban vizet tett föl melegedni. A tűz lassan, pislákolva égett, a nedves gyújtós sziszegve könnyezett. — Még itt vagy? —, kér— Nekem is van dolgom, több mint neked, mégis időben itthon tudok lenni! —A férfi hangján érződött, hogy lassan elveszti a türelmét, de még tartja magát. — Unalmas ez az egész! — vetette oda az asszony csak úgy félvállról és cigarettára gyújtott. — Csak ez az átkozott makacsság ne volna benned! — csattant fel a férfi és türelmét vesztve öklével a levegőbe sújtott. — De, ha egyszer elfogy a türelmem, nagyon ráfizetsz, én véget vetek ennek a nyomorult, semmilyen életnek! A tornác ablaküvege megkoccant. — Itt az öregasz- szony, hozd be a tejet — biccentett az ablak felé a férfi és a táskája után nyúlt. Irina kinyitotta a konyha- szekrény alsó ajtaját és keresgélni kezdte a tejeslábast. Egyre idegesebben turkált a csörömpölő serpenyők, fedők, apró edények között. Az ablak újra megzörrent. — Jöjjön már kedves azzal az edényei, mert sietnék, — türelmetlenkedett Szomo- va, a tejesasszony. Irina egyetlen hangot sem tudott kipréselni a torkán. Csak állt kicsit görnyedte^ tehetetlenül, szeméből nagy kövér könnycseppek gördültek ki s futottak végig elsápadt orcáján. A szobában — talán a zajtól — hangosan fölsírt a kisgyerek Az asszony, ahogy meghallotta a gyereksírást* öklét a szeméhez kapta és befutott a szobába. — Nahh! — szakadt ki a nehéz elkeseredett sóhaj Igor melléből, aztán aktatáskája után nyúlt és kilépett a konyhából. Á verendán egy pillanatra megtorpant, tekintete a kövön szerteszét heverő, tompán csillogó üvegcserepekre tévedt. Ahogy nézte a villogó tűhegyes. borotvaélű szilánkokat* . hirtelen az jutott eszébe* hogy az ő fiatal életük is ilyen gyorsan, ilyen váratlanul hull talán szét apró darabokra, ha nem vigyáznak. — Este menj el a gyerekért, mert nekem vezetőségi ülésem van, — szólt be halkan a nyitott szobaajtón a feleségének, aztán a talpa alatt sikoltva csikorduló üvegcserepeken keresztül gyors léptekkel elindult az utcaajtó felé, ügyet se vetve az ijedtségtől száját tátó, riadtan pislogó öregasszonyra. Veress Géza: Feszeknezd ! — Rögtön, csak egy lábast Fordította: Raáb György
