Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
1967, március 19 wäm9T> WAfl B Ä D I FELVETTÉK A PÁRTBA Döntési és cselekvési szabadság Amikor útjára bocsátottuk az új mechanizmus vitája során az öná.-óság fogalmát, nem gondoltunk arra, hogy lesz olyan hely, ahol félreértésre ad okot, és sok olyan dolgot gyömöszölnek bele, aminek semmi köze a szocialista értelemben vett önállósághoz. Azóta a fogalom megtisztította önmagát a rárakódott sallangoktól, és ma már, amikor a vállalati önállóság formája, jellege, hatásköre kerül szóba, egyre gyakrabban halljuk ezt a kifejezést: döntési és cselekvési szabadság. Mégpedig csak azokon a területeken, olyan mértékben, ahol és ahogy a tulajdonos, az állam előírja. Amikor így cselekszik, saját magát korlátozza tevékenységében, a gazdaság fejlődésének meggyorsítása érdekében. Ez a korlátozás valójában fokozottabb aktivitást jelent, mert amikor az állam a gazdaság sok területén az alsóbb szerveknek, illetve d vasiatoknak adja át a döntés és cselekvés jogát, f ’ 1 tM ónképpen eszközt ad a szocialista «azdasás erőteljesebb ütemű fejlesztéséhez. Még nem egészen pontosan, de már nagy vonalaiban láthatók azok a területek, amelyeknél a döntési és cselekvési szabadság széles körben érvényesül. A jövőben az állam közoontilag nem írja elő, mit termeljen az Öblösüveggyár, a Síküveggyár, a Bányagép- gvár, a Nógrád megyei Bútor és Faipari Vállalat, kinek ad- termékét és mennyiért. Tevékenységi körük szabadabb lesz, megszűnik a profil-gazdaság. Csupán annyi megszorítás lesz, hoc— néldául a Salgótarjáni Acélárugyár nem állíthat elő öblösüveget és viszont. Vagyis központilag csak a termelés körét határozzák meg. Akaratlanul is felvetődik a kérdés: ezek szerint lemondunk a szakosításról, a nagyszériás termelés előnyeiről ? Erről szó sincs. A nagy szé- !>•#"- '“nntartása fontos •> gvár dolgozóinak, mert ily módon nagyobb nyereséghez iuthat- nak, olcsóbban termelhetnek. A nagyszériás termelést viszont az állam nem frla elő, de nem is garantálja, mint a korábbi években. Az ebből fakadó úi helvzet ezért inkább a sokrétűbb versenyre ösztönöz. De megszünteti a vállalatok monopolhelyzetét. a - «kkäi fakadó kénvelmes láspontot. melynek következtében egyik-másik vállalatunknál a korábbi években lelassult a műszaki fejlesztés nádi. Két új gyártmánnyal — a gáztűzhellyel és a kétaknás tüzelésű kályhával — büszkélkedik a Tűzhelygyár. Tizenhét újítás segítette a műszaki fejlesztési tervek megvalósítását a Síküveggyárban. Mindezek már jelezték: gyáraink vezetői többé-kevésbé értik, érzékelik az új gazdasági mechanizmus teremtette új követelményeket, készülnek méltó fogadására. Rájöttek, hogy az újratermelési folva- mat egységét ezután nekik kell majd biztosítani. Megszűnik a régi jó világ, amikor a gyárak csak termeltek, de nem törődtek azzal: elfogadja. vagy elutasítja termékeiket a piac. A termelés ezután nem a megszervezéssel, a gyártási ciklus lezárásával, hanem az értékesítéssel ér végett. Ez viszont új helyzetet teremt a termelés megszervezésében. Feltételezi a termelés feltételeinek gyors kombinációját. Másképpen szólva: az új gazdaságirányítási mechanizmusban jórészt a gyáraik vezetői döntik el, hogy az éves terv teljesítéséhez milyen mennyiségű és minőségű anyagot használnak fel. kitől vásárolják meg. milyen létszámmal oldák meg a termelés irányítását és kiszolgálását, mennyi bért használnak fel ágazatonként, kiegészítik -e gépparkjukat, vagy sem. Rajtuk múlik, hogy nagyarányban fejlesztenek-e. vagy csak a bővített újratermeléshez teremtik meg a minimális feltételeket. import útján, vagv helyből szerzik be az új géoe- ket. esetleg maguk állítják elő. És ha már ebben határoztak, újabb probléma áll előttük: az értékesítés. Kinek és mennyiért adják el a megtermelt árut. kis tételben magasabb. nagy tételben alacsonyabb áron számolnak-e. Mivel a lehetőségek ilyen sokrétűek, kerülni kell a sablonokat, mert azok nem vezethetnek célhoz. Ami jó az Acélárugyárban. nem biztos, hogy előnyös az Öblösüveggyárban. Ami bevált a Tűzhelvwárban a termelés szervezésénél, piackutatásnál, az értékesítésnél még nem biztos, hogy a Síküveggyárban is nyereséget hoz. Kár arra várni, hogy majd a központ valamilyen irányelveket dolgoz ki. s ahhoz igazítják elképzeléseiket. Nem lesz ilyen, mert a központilag elkészített irányelvek újabb sémák veszélyét hordozzák magukban, ami ellenvezetőinek azon méltatlankodni, hogy nem tudják, mennyit érnek valójában exportra termelt áruik. A külföldi piacokért folytatott versenyben a gyárak és a külkereskedelmi vállalatok között új kapcsolatok szövődnek. Formáját tekintve jelenleg több elképzelés van forgalomban. A legtöbb vélemény a bizományosi rendszer életképessége mellett tör lándzsát. Ez azt jelenti, hogy a jövőben együtt sírnak és együtt nevetnek a termelők és a külkereskedők, attól függően, milyen üzletet kötöttek. Az egymásra utaltságnak ez a kényszere ledönti azokat a válaszfalakat, amelyek. eddig az eredményesebb exportra való termelés útjában álltak. Döntési és cselekvési szabadsága lesz vállalatainknak a nyereség felosztásában is. Az államnak járó kötelezettség lerovása után döntenek majd arról, mennyit költenek beruházásra, mennyit tartalékolnak. mennyit osztanak szét a személyi jövedelem növelésére. Ahol rosszul alakítják ki az arányokat, ott a következő esztendőben érzik majd káros hatását, amikor a szeméi vi jövedelmek nem emelkednek. nem lesz nyereségrészesedés stb. Nagyon bonyolult kérdések ezek. amelyekre nehéz de nem is lehet csalhatatlan választ adni. A legalaposabb. legmegbízhatóbb közgazdasági számítást is megingathatja egy-egv újabb tény. vagy jelenség. Ezért az új gazdaságirányítási mechanizmust célszerű úgy felfogni, mint folyamatot, amelyben a közgazdasági befolyásolás eszközei — pénz, kamat, nyereség — változnak, attól függően, melyik segíti élő a születő újat. Bővülhetnék, szűkülhetnek. Ezért hiú ábrándokat kerget, aki abban ringatja magát: 1968-ban egy csapásra megoldódnak a jelenlegi termelési gondok. Egy biztos; ezután a gyárak igazgatóinak nem a bürokrácia ellen kell harcolniuk, hanem a piacokért, az áruk elhelyezéséért. Ennyiben valóban könnyebb lesz a helyzetük. Annyiban viszont nehezebb, hogy az állam által megszabott követelményéket nem lesz könnyű teljesíteni. Bonyolultabb lesz az irányítás, érdemibb az ügyintézés, hatékonyabb a munka. Ven esz Károly A főkönyvelő szobájába invitál a párttitkár, Szirtes Tibor. Az a legcsendesebb. Kicsit kopottas a helyiség, de a két bordó- huzatú fotel akármelyik szállodának díszére válna. Éles a kontraszt. Ha másutt látom ezt, nem a gyarmati bútorgyárban, talán nem is tűnik fel. Mondom is a titkárnak: — Díjnyertes fotelek, sorozatban gyártjuk. A termékeiről már országosan is ismert üzem a főutca házainak sorában húzódik meg. Csak egy szerény kis tábla hívja fel rá a figyelmet. Az évek során fejlődött, s nagyobbodott, s lett azzá, ami jelenleg. Tavaly már a szé- csényi üzemmel együtt 55 millió forint értékű áru hagyta el a műhelyeket Hétmilióval több, - mint amit terveztek. Ezt az értéket, ezt a pluszt csak a szakemberek tudják jól megítélni. Előttem csak megszámlálhatatlanul sok kombináltszekrény, reka- mié, fotel jelenik meg. De valami bizonyos. Sok kiváló, serény ember dolgozhat a két üzemben. A díjak és a pluszok erre engednek következtetni. S ez így is van — erősíti a párttitkár. Többen érdemelték ki azt a bizalmat, hogy felvegyék őket a pártba. Az egyik új párttag, Mezei László asztalos. Mielőtt összeismerikednénk, Szirtes elvtárs néhány vonását rajzolja meg. — Igen korrekt ember, fáradhatatlan. S ha nem felejti el sosem: kiért, miért dolgozik, még sokat hallat magáról. A műszak végén találkozom vele. Előtte nagy viaszkosvászon kötény, zsebéből kikandikál az évek óta használt „colostok.” Barnuló szökés haját gyakran kell hátrasimítania. Amolyan örökmozgó ember benyomását kelti, akinek a munka a lételeme. S ez így is van. A furnérillesztő szocialista brigád vezetője. Sokszor bélyegzővel a zsebében járja az országot, anyag után kutat Kisiparosnál tanulta a szakmát, dolgozott a tanítómesterénél, egy másik kisiparosnál, amíg végül eltalált a gyárba. Egy kis félelemmel lépett át annak idején a kapun. De annak már négy éve. — Itt jobb? — Én megtaláltam a számításomat, keresek any- nyit, mint a mesternél, s a munkaidő is kevesebb. Az csak munka és munka volt, más semmi. Mióta a gyárban van, sok mindennel megbízták. Volt szakszervezeti bizalmi, döntőbizottsági tag, munkavédelmi őr, üzemi tanácstag. Sokat tesz a munkatársakért, az üzemért. őszintén szereti ezért mindenki, s felfigyelt rá a pártszervezet is. Különben nem sok beszédű, de annál több szól helyette. Amíg a kisiparosoknál volt — bár tisztelettel gondol rájuk — valamiképpen csonkának, fél embernek érezte magát. A körben élt, vagyis a társadalomban, de közel a széléhez, ahol csak a szakma jelentett mindent, kezdődött vele a nap és be is végződött. Nem érezhette a közösség összefüggő szoros szálait, amelyben annyi az egymásrautaltság, ahol szolidaritás és segítség emel fel sokakat, tágít szemhatárt, bontakoztat ki szuny- nyadó készségeket. Most így vélekedik: — Itt emberként kell dolgozni — s ezt úgy érti: figyelemmel egymás Iránt, többet nyújtani abból, ami valakiben a szakmán kívül van. És ha ez nincs, rideg munkagéppé válunk. Ezért hiányzott mindig valami számára, amikor a kis mesternél dolgozott. Nemrég a szakszervezeti bizottság titkárának választották. Ezt most nem- , csak a dolgozók, az üzem szolgálatának, hanem pártmunkának is tartja. Váratlanul érte a megtiszteltetés. Ha felidézzük a választás pillanatait, még ma is elfogja kissé az izgalom. Ezt kérdezte magától: — Én, az egyszerű asztaloslegény méltó vagyok erre? Az. Tegnap még csak asztalos, ma vezető is. Tárggyal az igazgatóval, a párttitkárral az üzemről, az emberekről, belelapoz a vállalat intézkedési tervébe. Egyezteti az érdekeket. Politikai, szakmai tanfolyamokat szervez és a szak- szervezeti munka szerteágazó, sok más dolga foglalkoztatja, ,s mióta titkár tudja, hogy a figyelem fókuszába került. Még több kötelességet lát maga előtt. Táskájába azelőtt csak harapni- valót csomagolt a felesége Most változott egy kicsit a tartalma. Hivatalos papírok, akták, tájékoztatók is vannak benne. Még otthon is gyakran előveszi őket, hogy beletanuljon az új hivatalba. A harmadikos Marika évődik is vele, de csak így játékos pajtoosság- gal. — Már megint saákszerveae- tezel? — Aztán egy simo* gatás ás vége az álháborúnak. — Tudom, sokat kell tanulnom — mondja búcsúzóul. Már régen lejárt a munkaideje, de köté- nyes alakja feltűnik az üzemben. Valami kötelesség szólítja még. Egy munkás ember indult el magasodó lépcsőkön. S most már Mezei László arcvonásai után jobban megértem azokat a pluszokat, amelyből egyre többet és többet mutat fel a bútorgyár. Gulyás Ernő üteme, csökkent a gyártmány’ korszerűsítésére irányuló tevékenység E tekintetben az elmúlt két évben döntő fordulat történt. Megyénk néhány üzemének nincs miért szégyenkeznie. A Salgótarjáni Acélárugyár 1966-ban 116 új gyártmányt vezetett be. A Bányagépgyárban elkészítették a nullszériáját a profi los süveggerendátétes azzal a céllal, amit az új gazdasági mechanizmus célul tűz: a piac igényeihez, gyorsabban. rugalmasabban alkalmazkodó termelést. A döntési és cselekvési szabadság nemcsak a termelés megszervezésében, hanem az értékesítésben is tág lehetőséget teremt az alkotó elme érvényesülésének. Nem lesz módjuk gyáraink üzemeink Nyolcszázezer forint szociális és kulturális célokra A MEDOSZ-hoz tartozó 21 alapszervezetben a múlt hét során befejeződtek a szak- szervezeti újraválasztó taggyűlések. Az újonnan megválasztott s/a ^.szervezeti bizottságok sok problémát, feladatot, elintéznivalót jegyeztek fel a tagok felszólalásai alapján. A küldöttek március végén választják meg az új megyei bizottságot, további négy évre. Készül már a megyei bizottság beszámolója is, melyet hamarosan írásban küldenek ki a küldötteknek. Az utóbbi négy év során több mint másfél millió forint állt rendelkezésre különböző célokra. Az alapszervezetek ezeket az összegeket előírásszerűén használták fel, s így kulturális és szociális kiadásokra közel 800 ezer forintot fordítottak, szociális kiadásúikra közel 91 ezer forint jutott. A tagsági díjat rendszeresen fizették és csaknem két és félmillió forint tagdíj folyt be. A szervezettség 1966-ban 91,7 százalékos volt, ami jónak mondható, hiszen a mezőgazdasági üzemekben dolgozók több mint 11 százaléka időszaki, akiknek a maradéktalan beszervezésére még nem értek meg a feltételek. (J)aLk&mes néni Hetven felé jár már Palko- vics néni. öreg arca csupa ránc. A fekete kendő alól ki- sejlik galambősz haja. Annak idején — még 1951-ben — 6 irta alá elsőként a termelőszövetkezeti belépési nyilatkozatot Horpácson. így történt. Aznap kora reggeltől kinn kapáltak öccsével a mezőn. Volt négy hold földjük, azt dolgozták. Egyszeresük a férfi felkapta a fejét és azt mondta: — Akármi legyek, ha ezek nem ide tartanak ... Az asszony is felegyenesedett, s a tenyere alól jobban szemügyre vette az érkezőket A párttitkár volt. s vele egy idegen, városi ember. — Palkovics Bélánét keresnénk ... — szólalt meg elsőnek az idegen. — Én vagyok — mondta meglepődve. Aztán a párttitkár beszélt: — Nagyon fontos dologban járunk... A faluban megalakult a szövetkezet... S mesélni kezdett Palkovicsnénak a társas gazdálkodásról. — Ha olyan jó dolog ez a szövetkezet, csak alakítsák meg — mondta kurtán-fur- csán. — Hiszen éppen ezt akarjuk — mosolyodon el a városi ember. — Hanem baj vanI A faluban csak akkor írják alá a nyilatkozatot, ha Palkovics néni is azt teszi... Akkor döbbent csak meg igazán a két testvér. — Hát igen, igen lelkem — sóhajtott az asszony. — Nemigen tudom én azt, hogyan lesz, ott a szövetkezetben... Már jó ideje beszélgettek a közősről, de Palkovics Bélá- né még mindig nem tudta eldönteni a nagy kérdést: belépjen, vagy ne? Az öccséhez fordult tanácsért. — Jani, mondd meg mit tegyek? — Csinálj, amit akarsz! — Furcsán a fogai között szűrte a szavakat a férfi. — Ott az árok ... Tőlem abba is bele- ugorhatsz... — Nos? — sürgették őt a jövevények. Az asszony határozott. Ott a mezőn, a városból jött idegen hátán írta alá a nyilatkozatot. Hanem amikor már bent volt a szövetkezetben, azért még nagyon nehezen követték a töobiek. Később ugyan az öccse is meggondolta a dolgot. Belépési nyilatkozatot kért. — Ha a nővérem ott van. megyek én is — mondta. Amíg kevesen voltak, sorra járták a házakat. Bizony előfordult nem egyszer, sem kétszer, hogy elutasították őket a háziak: — Csináljanak, amit akarnak, de nekem semmi közöm ehhez! A szövetkezet azért mégis összeállt. Csaknem semmi nélkül, mint a szegény házasok. Nem volt eke, kapa, Oda vándoroltak otthonról a zsákok, a vödrök. Mert az öccsét mindjárt megtették raktárosnak. — Ugyan, ne hordj már a közösbe mindent! — tett neki szemrehányást az asszony. — Egy seprő nem sok, de maholnap az sem marad a háznál! No de minek hánytorgatni a múltat. Régen volt. S a kezdet nehéz volt. Most már sokkal könnyebb. A horpácsi szövetkezei Nagyoroszival egyesült. Palkovics nénit azonban még most is a legszorgalma- sabbak között tartják számon. Tavaly is kétszázhuszonhét munkaegységet gyűjtött. Pedig már nyugdíjas. Most emelték fel járandóságát négyszáz forintra. Jó hogy az évek nem kezdték ki az egészségét. Csak akkor beteg, ha tétlenül ül, ha nem hívják. Mert ugye az asszonyoknak, különösen télen, nem tudnak állandó munkát adni. Palkovics néni folyton apellál, s így ha valami adódik, szaladnak, szólnak. Most a napokban is mentek. — Palkovics néni akar-e dolgozni? — Már hogyne akarnék... — Volna magának való könnyű munka, igaz hogy minden napra... — Aztán mi volna az? — Nappali őr kellene... Elvállalta. Most oda jár minden nap. Mert úgy ismerik a faluban, amit elvállal, annak becsülettel eleget tesz. — Nem is kívánok én mást ezektől a mostani fiataloktól, csak azt: olyan odaadással dolgozzanak a szövetkezetért, mint ahogy azt mi tettük... Mindezeket nemrégiben beszélte el Palkovics néni, amikor a megyei tanács elnökének elismerő oklevelével megköszönték az elrepült, egy cseppet sem könnyű éveket. Milyen kár, hogy már hetven felé jár! Vincze Istvánná
