Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

1987 február 28. vasárnap

WrtfiBÍO

7--------------------------------------------------------------------------V

asárnapi levél

Egy rézkarcsorozatról

Tematikai elgondolásban hiánypótló, művészi kivitelben magas szinvonalúan értékes rézkarc-sorozat készül el a közeli hetekben a Képcsarnok Vállalat gondozásában. Hat Nógrád megyei művész lemezbe metszette a megye történelmi, irodalmi jeleseit, munkás- mozgalmának kiemelkedő alakjait. Ezek portréját gyűjti egybe az album.

Tizenkét arc. A történelmi, irodalmi, művészeti személyiségek mellett olyanoké, újkori, munkásmozgalmi kiválóságaink sorából, akiket fényes példaképnek tekintünk, akikre a megye forradalmi hagyományait idézve büszkén hivatkozunk, de kiknek vonásait lassan még a kortársakban is szétmcssa a múló idő, s akiket az ifjabb generációk meg sem ismerhettek.

Milyen volt például külső, fizikai lényében Furák Teréz, Kakukk József, az immár legendássá nőtt Szóival Mihály, vagy Lovászi József? Ki tudja ókét megbízható hitelességgel leírni előttünk, elmondani megjelenítő szuggesztivitással... Olykor felbukkan valamelyikükről egy elfakult fénykép, alig-láttató szellem- sziulettekbe képzeljük bele őket, s képzeletünkkel próbáljuk kiegészíteni, pótolni az elillant vonásokat. Tetteiket, érdemeiket pontosan feljegyezte és számon- tartja, megőrzi történelmünk, érdemeik fényét nem vonja be a múló évek oxidja, de arcukat már sem I látjuk elég teljességben. Pedig még nem is századok, a I századnak is csak negyede, hogy közöttünk éltek és sorsformáló években, napokban mai valóságunk élőmunkáiéi voltak.

Ezért hiánypótló a vállalkozás: hitelesen megörökíteni a jelen és a holnap számára őket abban a koszorúban, melynek leveleit Szondy György, Beczúr Gyula, Veres Pálné, Ferenczy Teréz, Komjáthy Jenő, Rózsavölgyi Márk, Madách és Mikszáth adják.

Tizenkét arcot fogalmazott újra megyénk hat kiváló grafikusművésze: Iványi, Czinke, Pataki. Lóránt, Radics és Réti, s a portré-album szerény példányszámban, száz darabban lát napvilágot.

Ügy vélné az ember, ilyen kis példányszámú sorozat csöpp a tengerben, — ahogy valóban az, — még akkor is, ha az albumok elhelyezhetőségére jellege, tematikája miatt zártabbak a lehetőségek, s vásárlásukra elsősorban intézményekben, vállalatoknál számíthatunk. Elvégre bízvást remélni lehet, hogy a megye százharmincegynéhány községe, azok valamely képviselete: tanácsa, művelődési otthona, iskolája, üzeme igényli az albumot, amely mind szemléltető anyagként, mind reprezentatív célra hézagpótló.

A megjelenést, s az elhelyezést a megye párt- és tanácsi illetékesei messzemenően szorgalmazzák, segítik; a terjesztők eddigi tapasztalata mégsem megnyugtató, sőt lehangolón sovány eredményű.

Kétségtelen, hogy iskoláink anyagi ellátottsága számos helyen keresztülhúzza, vagy korlátozza a vásárlási szándékot, s hiába a megyei tanács vezetőinek ajánló javaslata, egy-egy falusi iskola a maga gazdálkodási keretében keveset tehet. De az is bizonyos, hogy járási szinten, a népművelési, oktatási osztályok sokkal többet segíthetnének az arcképcsarnok szemléltető anyaggá válásában, ezzel irodalom-, történelem- oktatásunk színesebbé, élénkebbé tételében.

Jó példát is említhetnék erre, s éppen a salgótarjáni városi tanács oktatásügyi vezetőit dicsérve, akik „hozzáállásukkal" jónéhány albumnak helyet biztosítottak, megtalálták a vásárlás pénzforrását.

Sajnos, lehangoló tapasztalatként számtalan a példa a dolog kapcsán mind a járások, mind pedig egyes intézmények tekintetében.

Egyik legnagyobb üzemünk magatartásáról így panaszkodtak a szervezők: „Három órát töltöttünk el a vezetőkkel. Heten ültünk három teljes órát a tanácskozó asztalnál, míg végre hajlamot mutattak egyetlen album átvételére. Az üzem százmilliókkal dolgozik forintokban, s ilyen jellegű kapacitása csak 1 300 forint erejéig terjed? Kizártnak tartjuk. Épp ezért inkább egyet se vegyen. Nem házalóknak szánt könyör- adományról van szó; az anyag tartalmából világosan kitűnik, milyen célt szolgál. De, ha másért nem, csupán presztízs okból is, szabad-e ilyen nagyvállalatnak szegénységi bizonyítványt kiállítania önmagáról. Hogyan, milyen igénnyel forduljunk akkor a kevésbé tehetősekhez; miképp értékeljük arányokban mások áldozatkészségét, — mondjuk egy szurdokpüspöki iskoláét?”

Az üzem nevét mélyen elhallgatták a szervezők. De nem is az a lényeg voltaképpen, hanem a magatartás, mely ha különböző méretek között is, az akció kifejletét általánosan jellemzi. Általánosan, megyeszerte; intézményekben, üzemekben, kulturális alappal ma már tehetősen bíró termelő gazdaságokban.

Jeles irodalmi, társadalmi ünnepeinken gyakorta és szívesen beszélünk alkotó és cselekvő nagyjainkról. Idézzük őket és példának soroljuk. Furák Terézről kollégiumot nevezünk el, Lovászi József nevével utcánk van, kulturális szemléket tartunk, Kakukk Józsefet, Szalvai Mihályt a szocialista hazafiság megtestesítőinek tekintjük. De nem ismerjük őket vonásaikban. Elvont, arc nélküli eszmények és példák csupán. Árnyak, s a kortársak múlásával számunkra, s gyermekeinknek mind foszladozóbbak. Ismerjük, tudjuk történelmi méretű tetteiket, de nevükre fordulva ködbe tekintünk.

Száz portréban visszavesszük őket a feledtető időtől, hogy életük emlékével arcuk emlékét is megőrizzük magunknak.

Százszor százban és százszor ezerben kellene. Akkor mm volna sok. De legalább ezt a százat becsüljük lobban!

Akiknek kedves ügye ez, már ennyivel is beérnék.

Barna Tibor

Firenzéért iHeiyünkvilágban

Először levegőből láttam pár évvel ezelőtt Firenze szívét, a Piazza del Duomot, s a dóm Brunelleschi által épített nyolcszögű kupolájának gigászi tömbjét. Ezen a téren, ebben a kupolában született meg a reneszánsz. A sugaras bordájú menny kupolája alatt repültünk, a nyugalmas utazásból a derűs napsütésre emlékszem.

Másodszor a Magyar Televízióban láttam a minap a Firenzéért című olasz dokumen- tumfilmből a nyolcszögű kupolát. Mintha a semmivel sem mérhető természeti katasztrófát követő iszony púpo- sodott volna fel benne.

A filmkockák pontosan megörökítették a pusztítást, a romboló, élőt és értéket megsemmisítő vízáradat tajtékzó dühét az utcákon és a tereken, a szpíker a megközelítően felbecsült kárról beszélt. Elmondotta, a pusztulás anyagiakban mérhetetlen, azok az értékek, amelyeket felfalt a víz, a kultúrtörténet számára pótolhata tlanok.

A kupola azonban másról is vallott,^ és vall: a tragédia értelméről. Éppen ez a könnyekbe nem fulladó, szigorú újjáépítés szolgálhat segítségül az egész emberiségnek, hogy éber legyen ma még látszólag veszélytelen folyóival szemben, az Amok adott esetben egyik I óráról a másikra pusztulássá nőhetnek. Harcoljon az új árvizek ellen, a természeti, a társadalmi, és a történelmi katasztrófák ellen.

Többek között ezért sem szabad elfelejteni a tegnapi firenzei árvizet és azt, amit ma már ez a fogalom jelent. Nem gyengíthetjük magunkat, emberségünket és a túlélők felelősségét a terméketlen fájdalommal és a tegnapi, de ma is újra támadható veszedelem felejtésével és felejtetésével.

A tragédia tanulsága az élet szeretete és védelme. Firenze pusztulásának tanulsága az ember, a világ népe és segítsége által megmentett értékek létezése, a nyolcszögű kupola gigászi felmagasodása a szennyes áradat után.

Azt mondtam, Firenze pusztulása? A fogalmazás pontatlan, Firenze él. De vigyázzunk rá, tartsuk szemmel a folyókat, mielőtt tetőznek, építsünk gátakat. Firenzéért, önmagunkért, mindnyájunkért.

Tóth Elemér

Gondolatok egy új könyv lapozásakor

Nem emlékszem már, kinek a mondása, de mindenképpen találó: „Az a jó könyv, amely a benne levő gondolatokkal újabb gondolatokat ébreszt.” Amit képben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a jó könyv tömény aroma, amely akkor válik fogyasztható itallá, ha mi is hozzáadjuk a magunkét Földeáki Béla most egy ilyen új alkotással örvendeztette meg az olvasókat a Kossuth Könyvkiadó jóvoltából, pedig a könyv műfaját tekintve cseppet sem mesélő, filozofáló, vagy aforizmáié szépprózai alkotás. Már a címe is száraz tanulmányokat sejtet: „Mezőgazdaságunk és a világszínvonal”, és méginkább annak mutatja a sok grafikon, táblázat, terjedelmes kimutatás. De ha valaki nemcsak felületesen forgatja ezt a könyvet, hanem veszi a fáradságot és elmélyül a kerek kétszáz oldalas tartalomban, az bizony kellemesen csalódik és nem ússza meg anélkül, hogy ne foglalkoztassa képzeletét. Mert ez a könyv, Földeák! Béla első könyve, valóban megindítja bennünk a gondolkodás kellemes és fárasztó aktusát

Már a címe is arra ingerel, hogy felélesz- szük kissé az utóbbi időben fellángolt vitát, amely a jogos vagy nem jogos nemzeti büszkeség ürügyén sokak érdeklődését keltette fel. A vita magja, a láng fészke tulajdonképpen az a kérdés, hogy a nacionalizmus káros hajtásai ellen indított offenzívának nem esett-e áldozatul haZafiságunk Is. Nem jutottunk-e el odáig, hogy már nem merünk őszintén büszkék lenni nemzeti sikereinkre, nem ejtjük-e ki túlságosan félszegen és óvatosan azt a szót, hogy: magyar. Vagy megfordítva a kérdést: nem hallgatjuk-e el túlontúl, hogy a magyar nép, bár kicsi, nagy alkotásokra is képes? Szemérmes hazafiságunk nem vezet-e odáig, hogy megfeledkezünk értékes hagyományainkról is és kissé rejtve tartjuk eredményeinket, sikereinket? Mert bizony, csakis az egysíkú anyagiasság, az öntudat erejének csökkenése következhet be azáltal ha szégyel- jük kimondani, hogy büszke, szép hagyományaink, és a rólunk kialakult vélemények közt ilyenek találhatók: a magyar vasút pontos, a magyar posta megbízható, a magyar munkás szorgalmas és találékony, a magyar sportoló küzd, a magyar paraszt érti a föld dolgát, a magyar tudomány világszerte elismert és így tovább. Nem szégyen ez és a szocializmust építő társadalomnak különösen érdeme és dicsősége, ha ezek a szorgalommal megalapozott vélemények tovább díszlenek, rokonszenvet és elismerést szereznek a világban. Mitöbb törekednünk, iparkodnunk kell jóhírünk újabbakkal való öregbítésére.

Ügy látszik, Földeáki Béla, a könyv írója érezte azt, hogy olyasféle tettre vállalkozott, amely enyhén szólva az utóbbi időben „kiment a divattól”, legalábbis ezt érzékelteti szerény és megfontolt hangvételű bevezetőjének néhány mondata: „Azt mondják, a hazáját és a szüleit nem választja az ember. Az élet egyéb területein van döntési joga, vagy legalábbis befolyásolási lehetősége, a haza és a szülő azonban az ember szándékától és akaratától független. Nem gondolkodunk tehát azon, hogy melyik hazát, melyik szülőt szeressük. Természetesnek vesszük, hogy a saját hazánkra, saját szüléinkre „pazaroljuk"

érzéseinket.” Természetesen a büszkeség, as Igaz hazafiság nem tehet elfogulttá bennünket. A későbbiek során olvashatjuk a bevezetőben: „Az ismereteket megszerezve lehet, hogy kicsit szerényebbek leszünk ám lehet, hogy egy kicsit bizakodóbbak, és egy kicsit követelődzőbbek is — önmagunkkal szemben. Ezért, ebből a célból íródott ez a könyv."

„íródott” — írja a bevezetőben a szerző, és aki olvasta a könyvet, fancsali és együttérző mosollyal veszi tudomásul és raktározza el magában az író szerénységét. Olyan könyv ez, amely különösen nagy erőfeszítést és utánjárást igényel, rendkívüli munkaigényességet és fáradhatatlan kutatómunkát. Olyan nehezen elérhető és még sehol nem publikált adatokkal lep meg bennünket Földeáki Béla, és olyan könnyedséggel tárja az összefüggéseket elénk, amire csak az képes, akt teljesen birtokában van a súlyos anyagnak. A világ mezőgazdaságának általános adatain kívül olyan részkérdésekben is összehasonlítást tehetünk, mint az ezer lakosra jutó szarvasmarha-állomány alakulása vagy az egy tyúkra jutó évi to jóshozam és így tovább. Megismerjük hogyan élnek a világ más tájain és más kontinensein a parasztemberek, hogyan dolgoznak, milyen az intenzitása munkájuknak, milyen önköltséggel, milyen technikai színvonalon termelnek. Az állattenyésztés, a növénytermesztés, a kertészet és mindaz, ami jellemző lehet valamely ország mezőgazdaságára, Földeáki Béla könyvében összehasonlító, szemléletes módszerrel bontakozik ki és tárul szemünk elé. Mert ez a sok fáradsággal megalkotott mű nagyon világos és rendkívül áttekinthető.

S ami a könyv erénye még, hogy nem öncélú összehasonlításokat és egybevetésekei végez, hanem az összehasonlítás nyomán kiemeli a jót és főképpen azt a módszert, amellyel a jobb eredmény elérhető, összehasonlít, hogy megmutassa helyünket a világban és megmutassa az utat, amelyen járnunk: érdemes, és ésszerű, ha eredményeinket, fejlődésünk ütemét tovább kívánjuk jobbítani. S mert bizonyára mindenütt akarják, hatása és tanulsága tehát nem marad eredménytelen.

Megyénkben már tapasztalataink tanúskodnak a jó könyv várható sikeréről.^ A szerző a hét folyamán Kisterenyén és Mátranovákon találkozott könyvének első olvasóival, s a találkozók azt mutatták, hogy bár megyénk nem mezőgazdasági jellegű, az érdeklődés Nógrádban sem marad el. A jó könyv újszerűségével vonzza, csábítja az olvasókat. S Földeáki Béla könyve joggal kelt széles körű érdeklődést, hiszen nagyigényű mondanivalója könnyed, szinte szépirodalmi színvonalon tölti be hivatását.

Űj szerzőt avat a Kossuth Könyvkiadó, da bízvást hisszük, hogy Földeáki Béla nevével nem utoljára találkozunk a kiadó szerzőinek sorában. Izgalmas és érdekes könyvvel ajándékozták meg közösen az olvasókat, olyannal, amely a mezőgazdaságban dolgozókat még szebb sikerek elérésére ösztönzi és a társadalom más területén dolgozók szemléletét, tudását, ismereteit olvasmányos könnyedséggel, mégis a tudományos pontosság igényével bővíti.

L. Gy.

4 nagy rlhaiárosáa

pályaválasztásról tudni kell

Amit a

Szülők, nevelők és különböző munkahelyek foglalkoznak mostanában a pályaválasztás kérdéseivel. Kissé íz- gatottabban és több aggodalommal talán, mint ókos gondoskodással. Részben érthető ez, hisz megyénkben mintegy 3700 fiatal sorsáról, jövőjéről kell dönteni, ez pedig komoly felelősség. A pályaválasztással kapcsolatos jelentkezési lapok elsőnek a megyei művelődési osztályra kerülnek. Sok az értetlenség emiatt, pedig a rendelkezés a gyermekek érdekeit szolgálja. Azt, hogy elkerüljük a kettős, vagy többszörös „helyfoglalást”, ami mások beiskolázását akadályozná. Megnyugtatásra azonban közölnünk kell, hogy tudta és beleegyezése nélkül senkit nem irányítanak más munkahelyre, vagy iskolába, mint ahová jelentkezett.

A jelentkezési lapokat az

általános iskolák adják a gyermekeknek. Mindenki egy lapot tölthet ki; feltünteti sze mélyi adatait, tanulmányi eredményét és két helyet jelöl meg, ahová szakmunkás- tanulóhák. vagy középiskolásnak pályázik. A szakmunkástanulói jelentkezésnél szükséges az üzem aláírása, hogy előjegyezte a gyermeket, ezt követően a jelentkezési lap a szakmunkástanuló iskolához kerül. A művelődésügyi osztály a munkaügyi, mezőgazda- sági, egészségügyi és egyéb osztályokkal szoros együttműködésben igyekszik a gyermekek helyes iskoláztatását megoldani.

A továbbtanulásra megyénkben bő lehetőség kínálkozik. Gimnáziumok, szakközépiskolák és technikumok várják a fiatalokat, az előző évinek megfelelő számban, sőt az ipari technikum egy tanulócsoporttal többet indít a korábbinál. Megindul Salgótarjánban a lányok továbbtanulását segítő csecsemőgondozó- és az adminisztrációs munkaerőt képező irodai szakközépiskolai osztály Is.

A tanulásra Jelentkezésnél két iskolát kell megjelölni, mégpedig úgy, hogy az egyik például technikum lehet a másik gimnázium, vagy szakiskola. így ha valakinek a technikumi felvételije sikertelen, még szakközépiskolába, vagy gimnáziumba jelentkezhet

A Nógrád február 12-i számában „Szándékok és lehetőségek” címmel a Pályaválasztási Tanács számokban mutatta be a jelentkezések eddig! adatait. Érdemes néhány tartalmi kérdést figyelembe ven - niök szülőknek és nevelőknek egyaránt. Két alapvető tényezőt kell összhangba hoz- ni: a társadalmi igényt, lehetőségeket, s az egyéni adottságokat illetve az egyéni érdeklődést és igényt. Ezt megoldani csak az iskola és a család szoros együttműködésével, a gyermek fejlődésének, érdeklődésének, adottságainak, egyéni tulajdonságainak megismerésével, a lehetőségek alapos ismeretében lehet.

Gyakran halljuk a gyermektől, hogy ez, vagy az szeretne lenni. Az eltökélt szándék azonban csak megfeszített munkával valósulhat meg. A szülők feladata, hogy a gyermek helyes döntését, jó pályaválasztását a szorgalomra, kitartó tanulásra való állandó és folyamatos buzdítással segítsék. A pályaválasztás a kérdőívek kitöltésével nem fejeződött be, sem a gyermek, sem a szülő, de a nevelők részéről sem. Szükséges fokozni

a gyermekben a választott szakmára, továbbtanulásra való felkészülést, ehhez a szakkörök, gyakorlati foglalkozások nagy segítséget nyújthatnak. A szülők dolga mélyíteni a tanulás örömét, a hivatástudat kialakulását, de gondolni kell arra is, ha a gyermeknek nem sikerül a kiszemelt pályára kerülnie, megfelelő tartalék lehetőség álljon rendelkezésére.

Nevelőink feladata, a hivatásra készülés jegyében tanítania, irányítania, erősítenie a gyermekeket. Legtöbben oko- .san oldják meg ezt a feladatot, de sok nevelő a szülővel együtt az első sikertelenségre elkeseredik, pedig épp akkor nő meg szerepe, helyes tanácsokkal, támogatni segíteni a gyermeket.

Gondjaink között jelentős a lányok elhelyezésének kérdése. A sürgető helyi problémák megoldása állandó feladat. Megyénkben nagyon sok. ,nár megvalósult és létesülő új munkahely biztosításával évről évre jobb a helyzet, így indokolatlan a nyugtalansag. Kormányunk biztosítja a munkához és tanuláshoz való jogot, ez a munkahelyek soka- s^őá0ában, iskolai, kollégiumi férőhelyeink bővülésében egyaránt mérhető.

A pályaválasztás irányítása, okos megfontolást, helyes mérlegelést kíván. Ezt az ügyet párt- állami és társadalmi szerveink messzemenően segítik.

Kmetyi Ferenc