Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-02 / 28. szám
4 WÖGT» A D Í967. február 2. csötörtöK Országszerte megjelentek a hirdetőtáblákon a Hazafias Népfront piros-fehér-zöld keretes választás, plakatjai. Bar meg viszonylag sok idő választ el a szavazás napjától az Állami k Jn m n?-ba"< m*r “f®*®zdtélL» szavazólapok nyomását, hiszen azokat óriási példányszámban keli elkészítem. Készül a „Békés munkát — Munkás békét”feliratú plakát (Bozsán Endre felvétele) Az iskolareform jegyében Országos j-oiomíívészeti Iskolareform törvényünk végrehajtása — szülők és gyermekeik megnyugvására — jó ütemben halad. A népgazdaság igényeinek megfelelően, főleg középfokon, azonban még igen sok a tennivalónk. A gimnáziumok és szakközép- iskolák helyes arányainak kialakítása a legfontosabbak egyike. Általános, tapasztalat, hogy az általános iskolát végzett tanulók zöme önállóan még nem tud hajlamainak és a népgazdaság igényeinek megfelelő szakirányú iskolát választani. Ehhez a szülők céltudatos, elfogultság mentes segítsége szükséges. Sajnos, a szülők egy része csak a közeljövőre tervez, nem tekint a távolabbi célok felé. A tanulóktól például megkérdeztem •— gépipari technikumról van szó — saját akaratukból, vagy a szülők kívánságára jöttek-e az iskolába? Bizony, szép számmal akadtak olyanok, akiknek vajmi kevés kedvük volt a gépipariba jönni. Ezek egy része, szerencsére, menet közben megszereti a szülők által „választott” szakmát, és többnyire jó szakemberekké válnak. A nagyobbik rész viszont, sajnos egész négy éven ét eleven sebet jelent a többi tanulónak, nem tudnak beilleszkedni a szakmai közösségbe, sőt még rontják is az általános tanulmányi és magatartási fegyelmet. Pedig közülük sok fiatal kiváló szakmunkás lehetett volna, mert a műhelyfoglalkozást esetleg szeretik, de az elméleti részt nem képesek elsajátítani. Mások viszont egészen más pályára — színész, zenész, stb. — akartak annakidején menni. Illetékéseinknek bizony nagyabb pályaválasztási propagandát kell minden fokon kifejteni, s ez a munka nem lehet kampányszerű. Rendszeresen figyelni kell a gyermek fejlődését és tudatosan irányítani a hajlamainak és a szerzett képességeinek megfelelő pályára. Egy világ dől romba a gyerek előtt, ha lidércfény- be foglalt — szülők és esetleg nevelők által táplált — álmait nem sikerült megvalósítania. A termelés mai színvonala továbbra is megköveteli a középkáderek képzését, tehát szükség van és lesz is ilyen szakembereket biztosító középiskolákra. Eddig ezt a feladatot szinte kizárólag a különböző technikumok látták el. Kormányzatunk a szakközépiskolai rendszer nagyarányú kiszélesítésével sokkal inkább mint eddig, lehetőséget nyújt az ifjúság jelentős részének ezen oktatási rendszerben' való részvételére \ szakközépiskolákban végzett tanu'ök az érettségi megszerzését követő két év gyakorlati ’dő után oklevélszerző vizsgái tehetnek, és szakemberekké válhatnak. Ugyancsak képesítést szerezhetnek arra, hogy bármelyik felsőoktatási intézményben folytathassák tanulmányaikat, ha felvételük sikerül. Iskolánk például évenként 100—120 végzős tanulója közül, 3—5 diákot kül földi egyetemre is eredményesen küld. A reform értelmében egyéb, ként intézetünk az 1968/69-es tanévben válik szakközépiskolává. Az 1967/68-as tanévben tehát még gépipariként kezdi a tanévet és utoljára 1971-ben ad közvetlenül a tanulmányok befejezése után oklevelet. Természetesen a jelenlegi évfolyamok is oklevelet kapnak tanulmányaik befejeztével, ha a képesítő vizsgán sikeresen helytállnak. A napokban megkezdődik a továbbtanulásra jelentkezés az általános iskolákban. A szülők, nevelők tegyenek meg mindent a gyermek érdekében, de a realitásokat állandóan tartsák szem előtt. Kőszegi Jenő a salgótarjáni gépipari technikum igazgatója A Nógrád 1967. január 13-án megjelent 11. számában dr. Beliuky János 'coliából cikket olvashattunk Salgótarján népességének alakulásáról. A szerző ismertette a különböző — általában statisztikád jellegű — kiadványokat, melyek az alábbi témáról részletes felvilágosítást nyújtanak. A cikk szerzőjét úgy ismerjük, mint aki iiivatali munkásságán felül lelkes művelője a helytörténeti — monográfiái kutatásnak, véleményét, állásfoglalásáit hi- teltérdemlőnek, a további kutatások esetében mérvadónak tekinthetjük. A szerző kritikus szemmel vizsgálja és ismerteti a Köz- gazdasági- és Jogi Könyvkiadó gondozásában 1966-ban megjelent „Magyar Városok” című adatgyűjteményt. A kötet hasznosságáról, általános használhatóságáról és megjelentetésének szükségszerűségéről alkotott véleménvével nem kívánok vitába bocsátkozni, a konkrétan Salgótarjánnal kapcsolatos észrevételeit azonban felül kell vizsgálni. A szerző megállapítja. ho°v Salgótarjánnak az idézett mű szerint 1 <»63-ban 28432 lakosa volt. öbb mint öt és fél ezerrel ke"■'bb mint amennyit a StaMfvj+rilVp? Pitrptnl :11<vHrp rt tisztikai Hivatal Nógrád meSzondta hangverseny Nagybátonyhan Az Országos Filharmónia február 5-én, vasárnap délután rendezi meg Nagybátonyhan, az Állami Zeneiskola termében „B” bérletsorozata II. .Hangversenyét. A színvonalasnak ígérkező zenei esemény közreműködője ezalikalommal Vargáné Varjú Erzsébet hegedű- és Nagy István zongoraművész lesz. Varjú Erzsébet, mint a zeneiskola igazgatóhelyettesét közelebbről ismerik a nagybá tony iák. Partnere, Nagy István nemrég végezte a zeneművészeti főiskolát, de már Európa több nagyvárosában sikerrel szerepelt. A műsorukat alkotó, hegedűre és zongorára írott szonáták élvezetes és színvonalas élményt ígérnek a nagybátonyi zenebarátoknak. A koncert Schubert három szonatinájával kezdődik. majd Beethoven A-dur szonátája következik, végül Grieg, nálunk alig ismert, ritkán hallható, nagy technikai feladatot jelentő háromtételes F-dur szonátáját szólaltatják meg a művészek. gyei Igazgatósága a jelzett időpontban nyilvánított. Valóban tévedett-e a szerkesztő kollektíva? A szerzők az adatgyűjtemény bevezetéseként, annak 11. oldalán módszertani és fogalmi megjegyzéseket tesznek, melyek alapvetően meghatározzák, útmutatást nyújtanak a kötet használatához. Idézek a megjegyzések közül: „A területi adatok a városok 1963. II. 25-i államigazgatási beosztásának megfelelő területet rögzítik. Az egyes ágazatok adatainak összegyűjtésénél, egységesítésénél ott, ahol a területi változások lényeges eltérésit eredményezhettek — kivéve a demográfiai fejezeteit — általában figyelembe vettük. (Így például Salgótarjánnál már Zagyvapálfalvával, Egeméi Felnémettel, Makónál Rákossal együtt közöljük.)” A szerzők tehát felhívják a figyelmet, hogy a területátcsatolások a demográfiai — tehát részben a népesedési — adatoknál a mindenkori állapotoktól eltérőek lehetnék. Az ágazatonkénti, részletes megjegyzések között az alábbi módszertani magyarázatot találjuk: „Népesség. A kötet a árosok népessé esz á m át az 1960. január 1-i államigazgatási beosztásának megfelelő terüMásodszor ad otthont Salgótarján az országos fotóművészeti kiállításnak a Józsefi Attila Művelődési Ház üveg- csarnokában. A Győri Foto- klub által rendezett kiállítás a győri és szombathelyi bemutató után jutott el a megyeszékhelyre, ahol az egyre-másra rendezett fotókiállítások tanúsága szerint nagy érdeklődés re számíthat. A kiállítás tanúsítja, hogy a fotóművészet mind jobban megtalálja sajátos kifejezési formáit, és széífes tömegbázison alapszik, hisz erre az országos pályázatra is 351 szerző 1247 alkotása érkezett be. A nagy számú alkotásból a zsűri — helyesen —* egy igen változatos anyagoc állított össze, 131 feketé-fehér. valamint 16 színes képet ítélt kiállíthatónak. A 147 kép híven tükrözi a magyar fotóművészet 1966. évi helyzetét, még akkor is, ha számos fotóművész nem szerepel munkájával. A képeket nézve elsőként a 16 színes foto nyújt egységesen kedvező benyomást. Különösen szép Kovács István Cigánytánc című képe, mely kétségtelen festményszerűsége mellett is vitathatatlanul a fotóművészet egyik műremeke. Nem kevésbé rosszabbak Hor- ling Róbert, Kassányi Jenő és Módos Gábor képei, amelyek a sokat vitatott szines foto létjogosultságát és kifejezési eszközeinek gazdagságát bizonyítják. A 131 fekete-fehér kép sokkal szélesebb skáláját adja az alkotó, tanuló és dolgozó embernek és világának. Nekünk külön öröm, hogv hosszú éves óta először nógrádi fotós Holles István, Zenészek című kepe is szerepel a rangos kiállításon. Ez a kezdeti siker foto- és filmklubunk eredményes munkáját is dicséri. Maga a kép egyszer.ű eszközökkel, mindössze négy figurával ábrázolja a műkedvelő zenekarok mindennapi életét, bemutatva a szabadtéri fellépés előtti utolsó próbát. Egyértelmű elismerést érdemel Polgári Zoltán Névtelenül elfeledve című képe, mely tulajdonképpen két foto egymás fölé montírozásából keletkezett. A művész rendkívül tudatosan és egyértelműen fejezi letre átszámítva tartalmazza. A visszatekintő és egyéb adatokat minden esetben az 1960. évi népszámlálás fogalmi meghatározásai szerint közöljük.” Az adatgyűjtemény a módszertani megjegyzések alapján — 342. oldalon Salgótarján lakosságát tehát helyesen 28432 főben állapítja meg. Véleményem szerint dr. Belitzky János nem vette figyelembe a módszertani megjegyzéseket, melyek ismdfiete alapján a vitatott számokat bízvást valósnak elfogadhatjuk. Hasonlóképpen nem érthetek egyet dr. Belitzky János alábbi megállapításával sem: „Ugyanakkor a mű sajátma- gával is ellentétbe jut, mert a 481. oldalon városunk lakosságának számát 33764 főben tünteti fel.” Egy-egy statisztikai táblázatnak a benne foglalt szamokon kívül címe, s a hozzáfűzött megjegyzések szerves kiegészítői, ezek figyelmen kívül hagyásával esetleg értelmetlen adathalmazzá válhatnak. A mű 481. oldalán található táblázatban Salgótarján lakossága 1960-ban 26622 fő (az 1960. évi népszámlálás adataival egyező), 1963-ban pedig 33764 fő (a KSH Nógrád megyei Igazgatóságának kiadványaival egyező). A cikk szerkiállítás ki a háború elleni tiltakozását ezzel a képpel, amikor a menetelő csizmás katonák lábát egy képpé egyesíti az alatta levő temető sírjaival. A kép cím nélkül is egyértelműen fejezi « ki a háborúba vonuló katonák szomorú sorsát. A kiállításon számos zsánerképet láthatunk, melyek az ember mindennapi életét ábrázolják, de a portré műfajának sikeres alkotásával is találkozhatunk. A sportfotók kökül Hemző Károly Finis és Barcs Oszkár kője a már idézett módszertani megjegyzéseken kívül a 480—48i. oldalon levő tábla megjegyzéseit is figyelmen kívül hagyta. A tábla elme alatt levó, zárójelben nyomtatott megjegyzés szerint a tábla adatai ugyanis a mindenkori köz- igazgatási területre vonatkoznak, tehát 1960-ban Zagyva- pálfaiva nélkül, 1963-ban a Zagyvapálfalvával növelt köz- igazgatási terület adatait tartalmazza. Mindezeket figyelembe véve tehát szó sem lehet arról, hogy a mű szerzői, illetve az adatgyűjteményben közölt adatok saját magukkal is ellentétbe kerülnének. Dr. Belitzky János, cikke befejező részében úgy foglalt állást, hogy a véleménye szerint téves adatok közlése, a téves adatok alapján eszközölt esetleges összehasonlítások a kiadvány salgótarjáni részének használhatóságát kétségbe vonják. Megjegyzem, hogy az ott közölt adatok ellenőrzésén túl a módszertani megjegyzések alapján számításokat végeztem a hasonló problematikát mutató városok — Eger és Makó — adataira vonatkozóan is, melyek azt bizonyították, hogy a kötetben szereplő adatok az adott időpontban városaink valós népesség számait közlik. A módszer szükségességéről csak annyit kívánok megjegyezni, hogy néha a helytörténeti kutatók szempontjából is célszerű olyan adatok ismerete, melyek egy-egy terület mindenkori közigazgatási határainak megfelelő területre vonatkoznak. Dr. Belitzkv János ellenében bátran állíthatom,' hogy az 1966. évben megjelent „MaLeszorítva című képei emel» kednek ki. Szólni kell a táj- és városképekről is, melyek mindig igen nagy számmal jelentkeznek a kiállításökon és jó alkalmat adnak az új eljárások kipróbálására. Ezen a kiállításon szerencsés módon eredeti gondolatokat és eddig ismeretlen szépségeket mutatnak be ezek a képek is. Különösen megkapó Barcs Oszkár, Jákí lépcsők és Kálmán Zsuzsanna Téli Mátra című képe, melyek egyszerű eszközökkel mutatják be a táj hangulatát gyár Városok” című kiadványt valamennyien — a helytörténeti kutatás és a monográfiaszerkesztést kedvelők — kétes értékének hangoztatása nélkül, adatainak ellenőrzése után, vagy anélkül forrásmunka — illetve segédletként bátran és fenntartás nélkül használhatjuk. Tamás Pál a KSH Nógrád megyei Igazgatóságának mimika- társa A szerkesztőség észrevételei: A Magyar Városok című mű szerint „Salgótarján lakossága 1963. elején 28 432 fő volt”, vagyis ez a Zagyvapélfalva nélküli, 1960 január 1-i város- terület lakosságának a száma. Zagyvapálfalvát ugyanis csak 1961-ben csatolták Salgótarjánhoz. — Ugyanebben az évben csatolták Egerhez Felnémet községet. „A város népessége 1963 eleién 37 173 fő volt” — írja a mű — de csillag alatt megjegyzi „Felnémet községgel együtt 40 839 fő.” — Ilyen megjegyzés lett volna kívánatos Salgótarján esetében is. — Zalaegerszeghez 1963-ban Csácsbozsok és Pozva községeket csatolták. „A város népes- tógszáma 1963 elején 26 668 fő volt.” — Ez ugyanannyi mint a 481. lapon feltüntetett 1963. évi határok közti adat. Itt tehát nem az 1960. évi vá- "osterületet vették figyelembe, vagyis nem a „Népesség” című módszertani rész kívánalmait. — Ezek után valóban kérdéses, hogy milyen —í'-os- terület és népességsz*— piapián vették Ravelembe °aleó- tariánban például a? épület- és lakásviszonyokat? Veres Mihály VHa: Mégegyszer Salgótarján lakóinak számáról
