Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

1967. február 26. vasárnap,

NÖGR AD

Q

Ä költészet napja Nógrádban

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján rendezik meg országszerte a költészet napját. Ez évben is változatlan a célkitűzés: a költői művek, elsősorban a mai magyar költők alkotásainak szélesebb körben való megismertetése, megszerettetése.

Az ünnepségek előkészítése megyénkben is megkezdődött. A rendező szervek a jól bevált gyakorlat, szerint idén fokozottan támaszkodnak majd a könyvbarát-mozgalom akcióbizottságára, amelyet erre az alkalomra a lehetőségek szerint kiegészítenek a tömegszervezetek. a terjesztő vállalatok és a rendezésben résztvevő különböző intézmények helyi képviselőivel.

A rendezvények középpontjában ezúttal is a költő-olvasó találkozók állnak. Szerepelnek még a megyei programban irodalmi estek, szavalóversenyek, könyvkiállítások is. Elsősorban Ott szerveznek majd programokat április 11-én, illetve a

helyi viszonyoktól függően április 8-tól 16-ig, ahol jól működő TIT csoportok, irodalmi színpadok, könyvtárak, klubok biztosítják a rendezvények színvonalát. A középiskolákban a tavaszi szünetet követő tanítási napok valamelyikén tartják a megemlékezést.

A költészet napi megyei előkészületek programjaként a Balassi Bálint megyei könyvtár, a megyei József Attila Művelődési Ház és a megyei tanács művelődésügyi osztálya március 12-én rendezi meg Salgótarjánban, a József Attila művelődési házban a Nóg- rád megyei fiatalok szavalóversenyét, amelyen eldől, melyik két fiatal képviseli majd a Somogy megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya által meghirdetett, s április 11-én Balatonszárszón megrendezendő országos szavaló versenyen megvénket.

(te)

Szakonyi Károly:

ÖT ÓRAKOR Jánoska azt mondta Novák Évának.

— Te, Vica, nekem haza kell mennem. Sajnos.

Novák Éva nem nagyon értette, mit mond, mert a jégpálya hangszórói egy keringőt harsogtak. Körülsiklotta Jánoskát, korcsolyái szép ívet rajzoltak a fiú köré a jégen. Megkapaszkodott Jánoska karjába, puha barna haja a lendülettől az arcába csapódott.

— Mondtál valamit?

— Igen, Vica. Nekem, sajnos, haza kell mennem.

— Ö, máris? És megint? Tegnap sem maradtál zárásig Pedig csuda jó a pálya.

— Sajnos — hebegte Jánoska. — Várnak.

Visszaértek a melegedőhöz.

— Tényleg menned kell? — kérdezte kifulladva Novák Éva.

Kicsit nekidőlt a fiúnak. Párát lehelt, amint beszélt, Jánoska a fehér fogakat nézte, a kipirult lányarcot, ügyetlen- kedve magához húzta, de amaz kiperdült, nevetett, ntegfogta a kezét és vonszolta a kijárat felé.

— Kikapsz otthon! — kacagott Novák Éva.

— Várj! — mondta Jánoska. A lány megállt. Szemben álltaik, a fiú kicsit magasabb volt, pedig egy osztályba jártak.

— Na? — kérdezte Novák Éva.

— Azt mondtad, hogy ötig lehetek a jégen.

— Már megint ez a vita! — sóhajtott Jánoska anyja. Bement a konyhába és becsukta az ajtót.

— ötig a jégen! — mondta János. — Amikor én már ötre itthon vagyok! Amikor én sietek, felugrálok a villamosokra, hogy itthon legyek és tovább építsem neked a vonalat.

Jánoska ott állt az ajtó előtt, féllábra ereszkedve, unottan, lógó karral. Novák Évával korizhatnék a jégen, gondolta.

— Na, most ne állj itt, hanem gyere, gyere. Nézd meg, mire jutottam, addig is, egyedül.

AZ APJA kitárta a szobaMi a slágerszerzés titka?

Tágas szobába lépek, a falon festmények, reprodukciók, az asztalon kották. A fiatal zeneszerző. Dobos Attila zongoránál ül és dolgozik. Megkérem mesélje el pályafutását.

— 1964-ben egy Ki mit tud versenyen, a „Még ide-oda húz a szív” és a „Napsugár” című számaimmal indultam. En énekeltem, zongorán kísértem saját magam. Talán éppen' ez volt a baj, ezért nem jutottam a döntőbe — mondja nevetve. — A számok azonban hamarosan népszerűek lettek.

— Melyik volt az első szerzeménye?

— IS éves koromban, 1958- ban komponáltam első számomat, az „Őszi eső” című táncdalt. Ez azonban csak később került közönség elé. Legutolsó számom az „Isten véled édes Piroskám”.

— Dallamok szinte állandóan vannak a fejemben. Zongorán megpróbálom lejátszani, leírni ezeket, majd elteszem. Később újra előveszem, és

korrigálom. Így lassan kialakul. Hogy mennyi időre van ehhez szükségem? Nagyon változó, pontosan nem tudnám megmondani.

— Min dolgozik jelenleg?

— A következő táncdalfesztiválra készülök, két új számmal. Az egyik lassú, szentimentális, a másik gyors ütemű, könnyed dallam. A szövegeket húgom. Dobos Emőke, valamint az ismert szövegíró, Szenes Iván készíti. Remélem lesz olyan sikerük, mint az eddigieknek.

— Mi a slágerszerzés titlta?

— Ügy érzem az a jó zeneszerző, aki minden korosztály igényeit megfelelően kielégíti. Igyekszem mindenkinek komponálni.

— Tervei a fesztiválszámokon kívül?

— Egy musical comedy-t szeretnék írni. Remélem egy éven belül elkészülök vele.

A beszélgetés végén sietve búcsúzik, Gödöllőre utazik, ahol „civilben” fogorvos.

(Szűcs)

Dobos Attila kedvenc hangszerével, a tamburával

— Ki a csuda vár? — kérdezte Novák Éva Ellökte magát a fiútól, csinált néhány ügyes figurát hátra felé, aztán visszakorcsolyázott. Szép, vékonyélű arca piros volt a friss téli levegőtől.

Jánoska nagyon restelte magát. — Az öregem vár. Akar valami fontosat... Vagyis mondta, hogy menjek haza fél hatra, mert akar valami hogyishívjákot. .. nem tudom mit.

— Menjek én is? — kérdezte Novák Éva.

— Hát te maradhatsz... —

Jánoska szeme összeszűkült. — Itt van a Bíró Gyuszi, ugye...

— Ne marháskodj — nevetett a lány. — Bíró Gyuszi! Elmegyek haza én is. Ha te nem vagy itt, úgysem ér semmit az egész korizás. De azért még futhatunk egy kört, nem?

— Persze.

— Vagy nagyon kikapsz? — A lány kuncogott, de Jánoska nagyon bosszús volt, hát abbahagyta. Megfogták keresztben egymás kezét, és ügyes lendülettel nekivágtak.

— A fene egye meg! — szitkozódott a fiú. — Legyek csak egyszer a magam ura.

MEGSZORÍTOTTA a lány csuklóját, válluik összeért. Szépen siklottak a reflektorfényben a fehér pályán. A keringő még szóL A hideg az arcukba vágott, kerülgették a korcsolyázókat, siklottak. Jó meleg volt Novák Éva tenyere. Jánoska a kisújjával simogatta a lány csuklóját. Nagyon jó érzés volt így, egymásba kapaszkodva száguldani a jégen. Időnként a lendülettől összeért az arcuk, Jánoska érezte Novák Éva hajának enyhén köl- nis illatát. Nem ismerte a kölni-fajtákat; de nagyon kellemes illat volt.

Egy otromba fickó nekiütő- ajtót. Különös fények égtek a

Káldi Jánost

ARANV

(„Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét- ámbár napja múl;”)

Atyánk a szóban, örök hegycsúcs, hófehér, tiszta, időtlen; hangod nem hull le, de zeng, zeng tízezer tavaszban, őszben.

Hangod nein halkul, de erősebb egyre, ahogy az idő sík végtelenjén áthúz, ahogy a szívekről visszaverődik.

tjíein hal meg az... nem hal meg az..."

— ez füstölög a számból, ahogy nézlek, ahogy Rád süt a nap. ahogy alakod lángol,

ahogy ver mosolya-fénye. ott, ott, fi múltban. Ö, dehogy: nem a múltban — a jövőben! messze! hiszen hegycsúcs-magasod

ott ragyog, mellette Toldival, s a többi hőssel, akiket szülték S ott, ott, Agnes asszony is, — lám, sulykán ezüst dér

villog a múlhatatlan holdfényben.

S ott, annyian, a többiek: Rozgonylné, Zács Klára, s Marci bácsi, a vén gnlyás, akiket

vihar sem tép ki az emlékezet tájaiból. Akik élnek, amíg él a Föld, mert te őrződ őket, atyánk őrzi őket az Ének.

*A magyar nyelv, az elbeszélő költészet mesteri művelője 150 éve, 1817. március 2-án született.

dött. Jánoska majdnem el vágódott.

— Mégis, jobb lesz, ha megyünk — mondta a lány.

Kinn, a melegedőben, lecsatolták a korcsolyákat. Furcsa volt lépni korcsolya nélkül. Együtt mentek a földalattin; Novák Éva egy megállóval előbb szállt le, mint Jánoska.

— Szia! — köszönt a lány. Szíjra fűzött korcsolyáit megemelte, a vasak összecsörren- tek.

—■ Szia! —f mondta Jánoska. Egyszer majd megcsókolom, gondolta. Majd lesz egy olyan alkalom. Talán a jégen. Amikor már kevesebben vannak. Csak ne kellene mindig hazamenni.

OTTHON az anyja azzal fogadta: — Apád már türelmetlen. Eridj be hozzá!

Fintort vágott, de az anyja rászólt.

— Meg ne lássam ezt még- egyszer!

Ledobta a lemberdzsekjét, a sálját, a kesztyűjét. Az anyja

szedegette fel a földről.

— Azt akarjátok, hogy megszakadjak?! Törődtök is ti vele!

— Itt van? — nézett ki János, Jánoska apja, a szobaajtón.

— Na, megjöttél végre? Azt mondtam, ötre légy itthon.

padlón a szoba homályában. Alulról világították meg a férfi borzas fejét, gyűrött ing- jét, amit ráncokba szorított a csíkos nadrágtartó.

— Csukd be már az ajtót! — szólt János.

A fiú cipősarkával belökte az ajtót.

— Na, nem is érdekel? — kérdezte az apja. — Cak azt ne mondd, hogy nem érdékel. Amikor neked csinálom, amikor annyira odavagy érte...

Egymásra néztek. Az apa arcán ideges mosolyba futottak a ráncok. Piros és zöld fények világítottak a földről, az egész szobát behálózó játékvasút sínéi, állomásai, őrbódéi, sorompói, alagútjai mellől Parányi szemaforok, lárn- pácskák fényei.

— Megépítettem a nagy via- duktort! —, mondta lázas örömmel János.

A fiú zsebre tett kézzel állt, nézte az apja arcát. Ma reggel talán nem borotválkozott, az őszes szakáll tüskék beborították az állát. Egyszercsak nem állta a tekintetét. Félrefordította a fejét. A tompán csillogó síneken két szerelvény vesztegelt. Személy és teher. Diesel mozdony és gőzös. A könyvszekrény mentén a sínek szabályos, harmincöt fokos emelkedője egy merk- lin-hídba torkollt, a híd alatt keresztbe futott egy vágány. De másutt is: a sínek összevissza tekergőztek, hirtelenjében nem is lehetett tudni« merre visz útjuk.

— Na. mit szólsz hozzá? — kérdezte János. Vigyázva, hogy kárt ne tegyen a bonyolult vaspályában, a viadukthoz lépdelt — Szabályos emelkedő. Képzeld, mennyit kellett kísérletezni, amíg rájöttem, hogy hány fokos emelkedőt bír ki ez a masina. De most felfut rá, csak látnád! F^ most a pálya legveszélyesebb szakasza. Voltaképpen elég labilis« de így legalább ugyanolyan kilengése van, mint akármelyik nagy viaduktnak. Itt aztán van egy kis izgalom Gondoltam, megvárlak a végső munkálatokkal, de... ugye.., te ott a jégen...

JÁNOSKA nekidőlt a falnak. Miért van az, töprengett, hogy á lányok olyan helyesek, kedvesek, de ha az ember kicsit magához akarja ölelni őket, mindjárt kisiklanak? Pedig én igazán, szeretlek, Vica. Én igazán szeretlek. Tőlem nem kell félned. Én szeretlek. Vica.

— Na nézd csak — mondta az apja —, na nézd. kapcsoljuk csak be a dieselt. Mondjuk a dieselt. Légy szíves.

Holnap nem jövök haza, gondolta Jánoska. Nem, akármi lesz is. Ottmaradunk zárásig a jégen.

— Légy szíves! — szólt János. — A hatos őrháznál vesz- tegel a diesel. Látod, tilos a

jelző. Légy szíves, tedd szabaddá a pályát. Most tizenhét óra, ötvenhét az idő. A késést természetesen igazoljuk... hehe... Pályaépítés. Rendkívüli akadály. . Légy szíves, ott a hatos őrháznáL..

— Apa — szólt halkan Jánoska —, most ne.

— Nem értelek.

— Most ne. Jó?

«— A hatos őrháznáL. 1

— Ne, apa, most ne.

János, az apa, ott térdelt a

viaduktnál. A szabályos emelkedőnél. Két keze tehetelenül lógott a földre, amint térdelt. Még mosolygott.

— Dehát miért? Majd meglátod. ..

Jánoska megfordult. Alit a csukott ajtóval szemben, égett a torka.

— Most mi van veled? — kérdezte János.

— Nincs kész az algebra.

— Nics kész? Ó, hát tudod, hogy majd együtt megcsináljuk. Majd vacsora után.

Jánoska megfogta a kilincset. Istenem, gondolta, Vica, szeretlek. Vajon érzed-e? Tudod-e?

NEM MERTE kinyitni az ajtót Sértés. Azért azt tudta, hogy sértés. Megforrósodott kezében a kilincs. Hatotta, hogy az apja feláll, valami csörrent, talán az egyik sínpár. Hatotta, hogy az apja a nadrágja térdét porolja.

— Miattad csinálom az egészet — dohogta János, — Sietek haza. Villamosokra ugrálok. Miattad építem az űj vonalakat. Annyira odavagy érte. Mit gondolsz, nem lenne más dolgom? Nekem!

Miért nem kiabál? — gondolta Jánoska. — Ha kiabálna, jobb lenne.

Az ajtó egyszercsak kinyílt Kinn volt az előszobában. Várt. A gázóra kattogott — anya főzött a rezsón. Kinn aa udvaron égett egy lámpa, a szól lóbálta, mint a jégpálya fölött a fényeket. Vica, gondolta, istenem, Vica.

Halk zümmögést hallott A diesel elindult a hatos őrháztól Kattogott a váltókon. Most a viaduktra kapaszkodhat fel, erőlködik a motorja.

ANYA résnyire nyitotta a konyhaajtót és kikiáltott:

— Aztán majd gyertek vacsorázni.