Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

KrtßBAB 1967. február 26. vasárnapi 3 Egy üzem — Önként jelentk• Új bérezési ŰJ bérelszámolási rendszert vezettek be február elsején a Salgótarjáni Öblösüveggyár két üzeméből: a mérőhenger üzemben és a festődében. Az elszámolás abból az alapelv­ből sarjad, mely szerint „azt termeljük, ami értékesíthető, de amit termelünk, azt érté­kesítsük is!” A szisztémát az Üvegipari Országos Vállalat szakemberei dolgozták ki először. Ajkán vezették be, majd a többi öb- iösüveget előállító gyáregy­ségben. Lényege, hogy egy adott üzemet — tehát például a festődét, vagy a mérőhenger üzemet — bérezés szempont­jából — egy csoportnak fog­nak fel. Az üzembe feldolgo­zás céljából beszállított árut jegyzőkönyvileg átveszik, majd a műveletek elvégzése után ugyanígy, jegyzőkönyvileg át­adják a raktárnak. Az üzemet csak a raktár által átvett áru­mennyiségért illeti meg a bér. A bér személy szerinti elosz­tása — a munkások órabér besorolása és az egyéni telje­sítmény figyelembevételével — az illetékes művezető feladata. Az elosztást ellenőrzi a párt­ós a szakszervezet helyi veze­tősége. ,— Ez a módszer — mondja Váradi Oszkár főkönyvelő —. egyszerre több előnyt ígér. Elősegíti az áru megvédését, hozzásegít a mostaninál kol­lektívabb munkastílus kialakí­tásához, végül egyszerűsíti a bérelszámolás adminisztráció­ját Mivel a bérelszámoló osz­tályt ezentúl csak az üzem kollektív, összesített teljesít­ménye érdekli, az üzem dolgo­zói jobban ügyelnek nemcsak önmagukra, de társaikra is. S ha a kollektíva együttműkö­dése jó. csökken a munkase- lejt. növekszik az értékesíthe­tő áru aránya — növekszik az a bér is. ami az üzem dolgo­zói között felosztható. — Miért csak ebben a két üzemben vezették be az új el­számolást? — Mihelyt a durva és fi­nomcsiszoló műhely a végle­ges helyére kerül, ott is be-' vezetjük. — A huták? — Ott egyelőre nem. Ta­pasztalataink szerint a legtöbb veszteség a feldolgozás során keletkezik. Továbbá a huták, a rekonstrukció következtében ..mozgásban” vannak. Űj ke­mencéket létesítettünk és lé­tesítünk. régieket szüntetünk meg. Ez átképzési konzekven­ciákkal is jár, arról nem is beszélve, hogy több száz új munkaerőt kell betanítanunk. Mindez irreálissá tenné az új elszámolási rendszer bevezeté­sét. *' A mérőhenger üzemben nem okozott különös izgalmat az új elszámolási rendszer beveze­tése. Angyal Tibor művezető szerint a normaidőt és a ter­mékek előállítására fordított munkaidőt összehasonlítva, most kilencvennyolc százalé­kos az üzemi teljesítmény. Ha pedig ehhez hozzáadja a meg­engedett veszteséget, túlhalad­ták a száz százalékot. Kereset- csökkenés tehát már aligha lehetett, sőt...! De nincs ki­békülve azzal, hogy a kollek­tív elszámolást csak a feldol­gozó üzemben vezették be. — A mi üzemünk Is „moz­gásban” van, nemcsak a huta. egy sor új munkást vettünk fei, nemrég költöztünk, még készen sem vagyunk vele egé­szen. Ami az új elszámolási rendszert illeti, nem jár egyen- lősdivel. A mi munkásaink ügyelnek' egymásra, segítenek a másiknak. A selejtet mi név szerint nyilvántartjuk. S aki jobban, többet dolgozott, több bért kap. A huták kimaradása ebből a rendszerből szerintem feszültséget fog okozm. S hogy állításának még na­gyobb nyomatékot adjon, elém eg) brigád rendszer az Öblösüveggyárban tesz egy elszámolási nyilván­tartást, amelyből kitűnik, hogy egy-egy sorozatnak néha fe­le is az ördögé az üveg rossz minősége, vagy az üvegfúvó selejtes munkája miatt Helyeslik az új módszert a festődében is, de itt már több a probléma. Sólyom István brigádvezető, s egyben a mű­helybizottság elnöke kifogá­solja, hogy az új elszámolási rendszer nem vonatkozik a le- hordókra, szállítókra, a be­égető kém ?rice munkásaira. — Hiába ösztönöz bennün­ket az új rendszer, ha példá­ul a beégetőket nem... A ml üzemi eredményünket ők is befolyásolják. Azonkívül, véle­ményem szerint három beége­tő kellene, vagy négy. Nyolc törölgető elegendő volna, van tizenkettő. Jelenleg kevés a megrendelés, tehát még mi festők is többen vagyunk a kelleténél... — Volt itt egy francia meg­rendelő — szólal meg mellet­tünk Marosvölgyi János festő —, rendelt volna az egyik'clk- künkből vagy százezer dara­bot. De drágállotta az árát. Azt, hogy ebben az árban mennyi a festők része, körül­belül tudjuk. Jó lenne, ha az ár többi összetevőit is ismer­nénk. így csak sejtjük, hogy a magas ár egyik oka: többen vagyunk a műhelyben, mint amennyien dolgozunk... Bécsfalusi Ferenc művezető attól tart, hogy a festődé pan­gása — alig van megrendelés, ezért kénytelen több szakmun­kást és betanított munkást más üzembe átirányítani — irreálissá teszi az új elszámo­lási rendszer első hónapjának a tapasztalatait Ha tehát az új elszámolással párhuzamo­san vezetik a régit is, annak célja nemcsak az új elszámo­lás ellenőrzése, -de az is, hogy megvédhessék az esetleges szűklátókörű támadástól... Mert az újnak mindig voltak ellenzői. Egyébként 6 is, és az üzemi normás is elmondja, hogy a szállítókat és a be­égetőket rövidesen bevonják az új elszámolás rendjébe. A februári bérkifizetéseknél a festődéi teljesítményeket kü­lönválasztják tőlük. Károsodás tehát nem éri a festőket, tö- rölgetőket, csomagolókat. * Az Öblösüveggyárban beve­zetett új bérezési rendszer je­lentős kísérlet. Az üzemek dol­gozóinak anyagilag is ösztön­zött kollektív felelősségérzete olyan eredményeket hozhat, amilyeneket már régóta keres, vár a gyár vezetősége. Ügyel­ni kell azonban néhány ténye­zőre. Már most látszik, hogy a huták hiányozni fognak az új rendszerből. Talán mégis meg kéne kísérelni a bevezetést akadályozó okok áthidalását. Rendkívül zavaró a festődé — remélhetőleg átmeneti — pan­gása. Szerencsésebb lett volna az új elszámolás frontális be­vezetése is a festődében al­kalmazott fokozatosságnál. Biz­tosítani kell, hogy a szakszer­vezet helyi képviselői bármi­kor betekintést nyerjenek az elszámolásokba. kérdéseikre felvilágosítást kapjanak. En­nek, de az előkészítés és be­vezetés más kisebb, nagyobb gyengéi ellenére a két üzem munkásai kedvezően fogadták az újítást. De éppen azért, mert a kezdeményezés fel­élesztette a munkások elemző, kritikai hajlandóságát is, a módszer végső befogadását, si­kerét az fogja eldönteni, ha annak alkalmazásában teljes következetességet tapasztal­nak. Cs. O. Múltja nincs, jövője azonban sokat ígérő. Sokáig vita volt, ki legyen a gazdája: a me­gyei tanács ipari osztálya, vagy az épület eredeti tulaj­donosa: a Nógrádi Szénbá­nyászati Tröszt A szárnyait most bontogató üzemre, új felirat került A Nagyba tony i Szolgáltató Vál- 'alat Alkatrészgyártó Üzeme A Vörös Csillag Traktorgyár megrendelésére állítják elő a dömperekhez szükséges vasab­roncs-kerekeket. Alig kéthó­napos múlt áll mögöttük, már­is olyan hírek érkeznek: a ter­mék minősége jó. Vajon mi­ként vélekednek az idekerült új munkások, hogyan érzik magukat, milyen gondok fog- ’alkoztatják őket? ffl — Korábban a kisterenyei szénosztályozón dolgoztunk, önként jelentkeztünk. Hatan vagyunk a KISZ-brigádban. Előző munkahelyünkön a szo­cialista címért versenyeztünk. Azzal a gondolattal léptük át új munkahelyünk küszöbét, hogy jobban megtaláljuk szá­mításunkat, s mint betanított munkások dolgozunk majd a különböző munkagépeken. El­képzelésünket egyelőre nem tudtuk megvalósítani. A bri­gád egy része a savazóban, másik másutt dolgozik, ott ahol éppen szükség van rájuk. Az osztályozón 57 forint volt az alapbérünk, itt 58 forint. Elestünk viszont az éjszakai pótléktól és a vasárnapi mű­szaktól. Keresetünk emiatt 200—300 forinttal kevesebb mint korábban. Átmenetileg «ajnos, így is lesz. Ezt a vál­tozást mindannyian megbe­széltük a családdal. Monda­nom sem kell: nem fogadták kitörő örömmel. Mi például kisbabát várunk. Ez a szo­kottnál nagyobb kiadással jár. Másutt próbálkozni? Minek? Az illetményszenet, hűség­pénzt továbbra is kapjuk. Ha viszont új helyre megyünk, ettől is elesünk. Aztán az új dolgozó mindenütt csak új. Nem neki adják a jól fizető munkákat. Mi meg itt alapító tagok vagyunk. Segédkeztünk az építkezésnél, a gépek be­szerelésénél. így hát az első- szülött jogán joggal számítha­tunk arra: hogy fejlődik üze­münk, úgy gyarapodunk majd mi is. Ha most van is gon­dunk, akkor sem keseredünk el. Sőt, ha a vezetőség elég munkát biztosít, akkor a KISZ-brigád együtt marad és folytatja a versenyt a szocia­lista cím elnyeréséért — mondja Bazsó Kálmán bri­gádvezető, akit ha új beosztá­sáról kérdeznek barátai és is­merősei, így válaszol: — ve­gyész vagyok a boszorkány­konyhán ... Borkovics Pál Mátranovákon volt lakatos, önként jött ide, ő is. Hegesztőként dolgozik. Azt mondja: — Nálunk a bányászatnak nincs nagy jö­vője, mivel kalóriaszegény a szenünk. Ez a felismerés ösz­tönzött a munkahely-cserére. De az sem mindegy, mennyit keresek. Kezdetben órabérben dolgoztunk. Akkor a korábbi fizetésemet, 1600 forintot kap­tam egy hónapra. Mióta nor­mát szabtak, keresetem 200 forinttal emelkedett. Be sze­retném fejezni a bánya-villa- mosgépipari technikumot. Most másodikos vagyok. Török elv­társ, az üzem vezetője ahhoz is hozzájárult, hogy pénteken délután dolgozzam le azt az időt, amit a hét többi nap­ján a vonat késői beérkezése miatt elvesztek. Nekem min­den problémám megoldódott, számításomat is megtaláltam. Nemrég választottak meg szak- szervezeti bizalminak. — Azt hallottam, el akar menni? — így igaz, — válaszol a jól megtermett jóvágású Vá- lóczi Lajos esztergályos. A miértre azt mondja: — Több apró dolog miatt elment a kedvem, pedig szeretem a szakmámat. Amit most csiná­lok. nem elégít ki. Ehhez nem kell nagy szaktudás. Egy ki­csit egyhangú. Pénzt ugyan le­het vele keresni, sokat ha az ember bedolgozza magát. Én viszont ennél egy kicsit több­re vágyom. A javító munkát szeretem, mert az sokoldalú. Bánt az is, hogy négy év alatt csak 80 fillér béremelést kap­cUhmerh A közgyűlés már a vége., felé járt, amikor a já­rása mezőgazdasági osz­tályvezető átadta a kitünteté­seket Ketten emelkedtek fel: Gyurcsák Mihályné, a nádúj- faiusi üzmegység szocialista munkacsapatvezetője és párt- tátikára- meg Jeszenszky Gyula, a homokterenyei üzemegység mezőgazdásza, a hajdani Jan- kovich és Szilárdy birtok ura­dalmi intézője. A mezőgazdász nem várta az elismerést. Zavartan állt egy ideig az asztal előtt, majd vé­gigtekintett a gyűlésen. A foj­tott zúgás, az összeverődő te­nyerek bátorították, hogy meg­érdemelte- Mégis, hatalmas termete valósággal meggör­nyedt a nem várt öröm súlya alatt, ahogy megköszönte a kitüntetést. Sokáig nem tudott napirendre térni a történetek fölött. — Még álmomban sem hittem volna ezt — hajtogatta otthon a feleségének Is. — De hát mi történt? — Semmi — mondta csen­desen. — Illetve mégiscsak történt valami. Kitüntettek •.. — Csak nem! — csodálko­zott az asszony. — Most már elhiszem, hogy becsülnek Ho- mokterenyén... Tulajdonképpen beleszüle­tett a „szakmába”. Apja ura­dalmi intéző volt Karancsla- peitőn. Amikor a termetes fia­talember elvégezte a mezőgaz­dasági szakiskolát, még vá­gathatott is, hova szerződjön, önállóan dolgozott, gazdálko­dott. Tágas birtok, tengernyi jóC7ág, meg vagy félszáz cse­léd volt a kezén. Jeszenszky Gyula hűségesein szolgálta gaz­dáit, de kiváltképpen a földet, amelyhez valósággal hozzá­nőtt. A múltjával még akkor le­számolt, amikor a fiatal ura­ság itthagyta az országot A jól szervezett gazdaság szét­esett Jeszenszky Gyula meg úgy lépett át a számára is­meretlen, új világba, hogy elölről kezd mindent. Negy­venéves volt akkoi’. — A mával, meg a holnap­pal törődjünk... — mondo­gatta. — Ha dolgozom becsü­lettel, nem lehet baj... Mégis, vele még hosszú ide- <g nem számoltak. A bányá­nál dolgozott. Üres- vagy szén­nel telt csilléket akasztott ösz- sze nehéz láncokkal, később •.mokoskodott. Aztán valaki­nek eszébe jutott, semmikép­pen nincs az rendjén, hogy szakismerettel, évtizedes me­zőgazdasági gyakorlattal ren­delkező ember, a bányairodá­ban körmöljön. Így került a karancsberényi termelőszövet­kezethez. Mindez altkor tör­tént, amikor egyre másra ala­kultak a szövetkezetek, szö­vetkezeti községek, s a fiatal közösségekben bizony csak el­vétve akadt szakember. Másfél évig dolgozott Ka- rancsberényben. Az egyik nap a járási mezőgazdasági osztály vezetője várt rá a szövetke­zeti irodán. — Mit szólna, ha arra kér­ném. hagyja itt a szövetkeze­tei — mondta az osztályveze­tő. Tekintete tele volt vára­kozással. Jeszenszky Gvula megriadt — Aztán miért? — kérdezte tétován. — Talán rosszul dol­goztam? — Ellenkezőleg — mosolyo­dért el a járási vendég, — A szövetkezetben rend van. Ha­nem Homok te tényén ... Ott nagyobb szükség volna a munkájára... Nos, megegyez­tünk? Most már az ötödik eszten­dőt tölti Homokterenyén. A gondjaira bízott üzemegység­ben, rendjén mennek a dol­gok. Hanem a bemutatkozás, uizony nem a legjobban sike­rült. Ügy van az, ha a tapasz­talt gazda végignéz a szántó­földeken, bejárja a majort, mindjárt látja, milyen szövet­kezettel van dolga. A mező­gazdász rendhez szokott sze­me, sok igazítani valót talált Homokterenyén. A földek a kései munkát sínylették. Az állatok szűkölködtök, de a gó­léban ott pusztult a kukorica. — Az asszonyok azonnal kezdjék meg a kukorica válo­gatását — mondta szigorúan. A munkában nem tűrt el­lentmondást. Kíméletlen, nyers volt a dologtalanokkal, azokkal akik elkótyavetyélték azt, ami a szövetkezeté. A ta­gok tartottak tőle. A sértett emberek megpróbálták kikez­deni. Megindult a szóbeszéd, a szapulús. Nem ért rá velük törődni. Néha azért felvillant benne: mi lesz, ha azok sem értik meg a buzgalmát akik pontosan végzik munkájukat, mert a rendet akarják. Két éve a szövetkezet Nád- ujfaluval, meg Mátranovák- kal egyesült. Dolgai már jól mentek akkor. Annyi takar­mányt gyűjtöttek abban az évben, hogy átteleltették vele a másik két üzemegység jó­szágait is. A tagok is szíve­sebben dolgoztak, hogy ’át- ták, értelme van a fáradozás­nak. Időben megdolgozták a földeket. A vetőgépek segíte­ni tudtak más üzemegység­ben. A zárszámadás után a vezetők jutalmat kaptak. Je­szenszky Gyuláról azonban „elfeledkeztek”. — Az üzemegység nem ér­te el a tervezett jövedelmet — magyarázták neki. amikor szóvá tette a dolgot. — De elérhette volna, ha mindent kiosztunk — hada­kozott. — De milyen gazda az, aki nem gondol a jövővel? Nem lehet megenni a holna­pot ... Igazat adtak neki. A jutal­mat aztán már nem is na­gyon bánta. Azon sajnálko­zott, nem vették észre az em­berek igyekezetét. — Mert az üzemegységve­zető, a mezőgazdász dolga, hogy irányítsa, szervezze a munkát. De a tagok dolgoz­nak. Nélkülük nem mennénk semmire... Most már hatvankét éves. A szövetkezetbe is egyre több szó esik arról, hogy lassan nyugdíjba megy. — A munka engem nem fá­raszt — tiltakozik ilyenkor — Sokkal inkább a tétlen­ség ... Ha arra kerül a sor, hogy nyugdíjba kell mennem, akkor is azt kérem, hogy dol­gozhassam. Azt mondom majd. adjanak nekem 500 forintot havonta és megyek ... Segí­tek amiben tudok. Mert ha dolgozhat, egészen megnyugszik. Nem is aggaszt­ja egyéb, csak a leánya sorsa Most érettségizik, jogásznak készül. Vajon eljut-e az egye­temre? Akiknek elmondta ag­godalmát, mind nyugtatták: kitűnő tanuló a kislány, bi­zonyára nem lesz baj. S Jeszenszky Gyula hiszi, hogy így lesz. Vincze Istvánná tam. Pedig 12 éve vagyok a szakmámban és rossz melót még nem adtam ki a kezem­ből. Ha már itt tartunk, el­mondom: — A Vörös Csillag Traktorgyárban tanítottak meg az új munkára. Amikor eljöt­tünk, adtak egy papírt, abban nekem 9 forint 60 filléres órabért javasoltak. Onnan tu­dom ezt, hogy én hoztam le. Itt viszont nem adták meg. Csak a korábbi bért, a 3 fo­rint 50 fillér. Aztán szeretnék szakmailag is fejlődni. Az idén elvégzem a bánya-viilamos- és gépipari technikumot. Utá­na magasabb iskolába jelent­keznék. Elmennék, ha elen­gednének. — Nein engedjük el — vá­laszolja Benczés Béla, a Nagy- bátonyi Szolgáltató Vállalat igazgatója. A főmérnök nem­rég ezer forint jutalmat adott neki, mert sokat segített a gépek elhelyezésében, az üzem beindulásában. Igen, ezt 6 is mondta — vetem közbe. — A bérkérdésre pedig ugyanazt válaszolom, amit ne­ki mondtam: — A Vörös Csillag Traktor­gyár javaslata ránk nézve nem kötelező. Nálunk mások a kö­rülmények, a technológia, te­hát az ő elképzeléseik ré­szünkre nem mértékadók. Nem tagadom, talpraesett fia­talember Lajos barátunk. A jövőt iletően számoltunk is vele. Ügy látszik nem tudja kivárni az időt. Nem engedjük el, — ismétli határozottan. Válóczi Lajos türelmetlensé­gével indokolatlanul ártott magának. És téved, amikor azt hiszi: más üzemekben tárt karokkal fogadnák. Mindenütt megvannak a jövő jelöltjei. És még az sem biztos, hogy hűségpénzt fizetnek és illeti ményszenet adnak. Hl Korai volna általános kö­vetkeztetést levonni, mert mindhármuk önkéntessége alapvetően egy gondolatból táplálkozik: — megalapozni a jövőt, legalább annyit keresni, mint az előző munkahelyen, ha lehet akkor többet A le­hetőségek viszont ma még szűkre szabottak, tekintettel az üzem alig kéthónapos múlt­jára. Ahogy bővül, úgy széle­sednek majd a lehetőségek. S az jár jól, aki nemcsak a mát néá. Yenesz Károly Rátótiádák Megjelent a Néprajzi Mú­zeum és a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kutatócsoport­ja gondozásában — kézirat gyanánt — a magyar népme­sekatalógus füzetei sorozatá­nak harmadik kötete, a rátó­tiádák típusmutatója, amely a Néprajzi Múzeumban, vagy a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ propaganda irodájá­ban szerezhető be, s amelyet laszonnal forgathatnak a gyermekekkel való foglalko­zás közben mind a szülők, mind pedig az óvodák alkal­mazottai. A közkeletű felfogás sze­rint a magyar falucsúfoló me­sék átmenetet képeznek a mé­lák és a mondák között: is­mert személyekhez, helység--k- héz fűződő történetek, me­lyekben gyakori a természet- feletti elem is. Kis részük va­lóban megtörtént tréfás eset, többségük azonban vándor té­ma. A magyar folklóriroda.om a legtöbbet emlegetett község, a Veszprém megyei Rá tó! ima Gyulafirátót) neve után átó- tiáda néven tartja számo ezt a műfajt. A csaknem nég ,;az oldalas anyag a Magyar Nép- mesekatalógus részeként a Folklore Fellows Commun.ca- tions sorozatában angolul tr megjelenik majd.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom