Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-24 / 47. szám
Jelszavak Divattá válik legyinteni manapság. Kiváltképpen legyint- getnak meglehetősen sokan a politikára. Azt mondják: engem hagyjanak ki. Azt hiszik: ezzel ki is hagyták őket. Arra nem emlékeznek: a történelem bebizonyította, a történelemből nem lehet kimaradni. Senkinek! Kivétel nincsen. Aki él, történelmet csinál- Hemingway írta: senki sem önálló sziget. Mindenkit meghatároznak viszonylatjegyei társadal mi vonatkozásokban is, ha tudomást vesz erről, ha nem. A „nem politizálás” a közömbösség is viszonyulás. A strucc is viszonyul a viharhoz, amikor a homokba dugja a fejét. De vajon, nem létezik a vihar, ha a strucc nem látja? Létezik. A közönyös madár is érzi ezt egyéb testrészein, amelyek kint vannak a homokbóL S kerekedhet olyan vihar, amely azt a homokot is elviszi, amely elegendő ahhoz, hogy valaki a fejét dugja bele. „Ne tűrd a közömbös öltét, szóval és tettel küzdj a közösség érdekében”, hirdeti a KISZ Központi Bizottságának egyik jelszava. A másik: „Tervezzünk, cselekedjünk együtt”. A harmadik: „Vádoljuk az imperializmust”. És még sorolhatnék a jelszavakat. Egyelőre azonban erről a háromról a legfontosabbakról beszélnek. Jelszavak? Látom a legyintést. Azokkal nem épül a szocializmus. Valóban, azokkal nem. Kosztolányi Dezső írta a zászlóról, hogy csak bot és vászon. Akkor lesz zászló, lobogó, ha a vásznat egy közösség egy meghatározott eszmerendszer és cél érdekében és jelképeként tűzi fel a botra. A botot és a vásznat tehát adott esetben az ember, a közösség tölti meg tartalommal, ruházza fel cselekvésre ösztönző erővel. Enélkül a bot és vászon mit sem ér. A jelszó is tehát csupán egy lehetőség arra, hogy adott magatartásformákat, cselekvési rendszereket jelöljön. Ezért, ha a hangoztatott jelszó nincsen összhangban a hangoztató tetteivel, akkor az valóban csak üres szavak összessége, amelyekkel tényleg nem épül semmi. S legfeljebb arra jók, hogy segítségükkel más — esetenként éppen antiközössé- gi — magatartásformákat ügyesen leplezzen hangozta tójuk. Elsősorban valóban nem az a lényeg, ki milyen jelszavakat hangoztat, hanem, hogy ki milyen jelszavak jegyében cselekszik! Mindez, természetesen, nem a jelszavak feleslegességét igazolja. Ellenkezőleg, tartalommal való megtöltésükre hív fel, segítségükkel meghatározott politikai akciók folyamatos végzésére, egy adott erkölcsi állapot rögzítésére. Annak rögzítésére amelyben az ember nemcsak száraz, tudományos tárgyilagossággal szól a világ dolgairól, hanem egyszerre okosan és indulattal, figyelmet felkeltve, visszhangot verve. Amelyben ott kívánja tetten érni a maradi gondolatot, ahol érzékenyen érintheti a maradi gondolkodót is! Amelyben számára nem a tehetetlenséget, a te- hetségtelenséget, esetenként a sanda szándékot és egyéniérdeket leplező „hivatkozási alap”, dogmagyűjtemény a marximus, hanem a tanulásra, tapasztalásra, szocialista szellemű tevékenységre és_ felelősségvállalásra ösztönző, mozgásformáiban létező eleven tudományos rendszer. A jelszavak tehát társadalmi. politikai tevékenységünkben valóban nem elsődlegesek, de nem is nélkülözhetőek. Vádolnunk kell az imperializmust. együtt kell terveznünk, cselekednünk, nem szabad tűrnünk a közömbösöket, szóval és tettel küzdenünk kell a közösség érdekében. Azt hiszem, ennél az utolsó mondatrésznél meg is állhatunk: szóval és tettel! Ez minden jelszónak is lényege, és '-övetkezménye. Ne a jelszó legyen a tettünk, a tett tegyen a jelszónk! Tóth Elemér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? NOGRAD AZ MSZ M P . N ÓGR Á D M EG Y E l, BIZOTTS Á'G>. XXIII. ÉVE. 47. SZÁM. ÁRA: SO FILLÉR 1967. FEBRUÁR 24. PÉNTEK As Öblösüveggyár súlyos gondja Milliós exportadósság dobozhiány miatt Egymillió-négyszázezer £o- kommentálják az Öblösüveg- rintos januári exportadósságá- gyárban. Ez pedig az évek óta nak terhét cipeli februárban a számtalanszor emlegetett cso- Salgótarjáni öblösüveggyár, s magolóanyag-hiány, ebből egymillió alighanem még Szóbeszéd tárgya, hogy — a márciusban is a rovásán ma- magyar csomagolástechnika el- rad. A termelési osztály ex- maradottságának következmé- portfelelőse igyekezett ugyan nyeképpen — az az „öltözék”, olyan programot összeállítani, amelyben az Öblösüveggyár amely lehetővé teszi a febru- egyébként külföldön kedvelt ári egymillió-hatszázezer fo- cikkei megjelennek, sein rintnyi tervet kétmillióra kerekíteni, de mit tegyen. ha hárommillió kéne — s az semmiképpen sem megy az amúgy is csonka hónapban. Ráadásul a márciusi kilátások sem különbek a januáritól és a februáritól. korszerűnek, sem tetszetősnek A dobozprobléma évek óta sok gondot okoz a gyárnak, s azt még súlyosbítja, hogy a tavalyi negyedéves áruspecifikációval ellentétben, az idén hónaponként köteles azt elkészíteni és az exportáló vállalat rendelkezésére bocsa hu, ; . csomagolóanyagok kért meny- nyiségét és fajtáit viszont még mindig egész negyedévre kell közölni a ktsz-szel, illetve a nem mondható. Fagyapot, hűl- Csepeli Papírgyárral, méghoz- lámpapír doboz nemcsak esű- zá az adott negyedév előtt nya, de megbízhatatlan „test- hetvenöt nappal. Tovább ront- őre” is a törékeny üvegárunak, ja a helyzetet, hogy a Csepeli Igen ám, de még ebből a Papírgyár csak olyan dobozok fajta csomagolóanyagból sincs szállítására hajlandó, amelyek- elegendő. A gyár termelési bői legalább kétezer darabot osztályán elmondották, hogy a JSTSÜSTJUTSSl *—■». «äs« -rT»forint értékű üvegáruért kemény devizát kaphatott volna a népgazdaság már januárban — lévén szó olyan exportról, amelynek úticélja például az Egyesült Államok, vala- Budanestl nohozkészítő Ktsz mint európai tőkés államok anyagnak több mint a fele februárban érkezett, a februárban szükséges dobozokból pedig mindeddig egyetlen tétel futott be. A dobozok gyártására kötelezett egyik üzem, —, érthető az ingerültség, mellyel az elmaradás fő okát márciusra már a megrendelést is visszautasította — kapacitáshiányra hivatkozva. Vádoljuk az imperializmust Nagygyűlés a kányási bányaüzemben Egy műszak bérét ajánlották fel a szolidaritási alapra A Nógrádi Szénbányászati lamint azokról a tennivalókTröszt kányási bányaüzemének KISZ-bizottsága tegnap délután ifjúsági nagygyűlésen emlékezett meg a Vörös Hadról, amelyekkel e jelszavak tartalommal telítődnek. A „Vádoljuk az imperializmust” jelszó időszerűségét hangsúsereg megalakulásának 49. év- lyozva, felhívta a figyel met az fordulójáról. Az ifjúsági gyűlésen 700 bányász vett részt Az üzemi KISZ-szervezet erre az alkalomra meghívta Ká- lovits Gé%át, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának titkárát, aki beszédet mondott. Kálovits Géza hangsúlyozta a szovjet hadsereg óriási jelentőségét a béke fenntartásában, szólt a szocialista tábor vezető katonai erejének nemzetköri tekintélyéről, súlyáról. A megemlékezés után elemzett néhány jelenleg nagyon időszerű társadalmi, politikai kérdést. Foglalkozott a küszöbön álló országgyűlési és tanácsi választásokkal, azokkal a feladatokkal, amelyek ezzel kapcsolatban az ifjúsági szövetség tagjaira hárulnak. Beszélt a KISZ tevékenységét meghatározó jelszavakról, vaEgyesült Államok vietnami gaztetteire. Rámutatott, hogy a vietnami nép szabadságharcát segítő sikeres megyei akció folytatására van szükség. Kálovits Géza beszéde után Noszál János, a kányási bányaüzem KISZ-titkárának felhívására a brigádvezetők csapataik nevében sorra jelentkeztek és egy műszakért járó bérüket ajánlották fel a KISZ KB a vietnami szabadságharcosok segítségére létesített szolidaritási alap javára. Elsőnek Palica Pál, majd Molnár Sándor KISZ-brigádvezető tett felajánlást Ehhez csatlakozott Szőllős László KISZ-brigádja, Balogh István 81 főből álló szocialista brigádja. Győri Ferenc, a villamosműhely brigádvezetője és mások. A bányászok felajánlásaihoz csatlakoztak a műszakiak is. Balassagyarmati megemlékezés a Szovjet Hadsereg megalakulásának évfordulójáról Tegnap Balassagyarmaton, a sereg győzelmeinek, áldozatai- határőrségnél megünnepelték nak köszönhet az emberiség és a Szovjet Hadsereg megalaku- hazánk. Hangsúlyozta, hogy a lásának negyvenkilencedik év- Szovjetunió hadserege nem fordulóját. A baráti hadsereg csupán felszerelésének korsze- majdnem félszázados fejlődéséi rűsége, de harci moráljának Pintye András őrnagy méltat magasrendűsége miatt a Föld ta. Perényi György százados legerősebb hadserege. Perényi ünnepi beszédében Lenin mon- György százados újabb sike- dására emlékeztetett, arra. reket kívánt a szovjet hadse- amely szerint a forradalom regnek- a mi néphadseregünk csak akkor győztes, ha meg fegyvertársának. tudja védelmezni vívmányait. , „ _ , . , ,, . ... A megemlékezést kővetően Perényi elvtars ismertette A katon“ apja- című nagy_ azokat a történelmi változás»- sikerű szovjet kát, amelyeket a Szovjet Had- ték. kér az öblösüveggyár. Újabban a ktsz is húzódik a kisebb sorozatoktól — holott a külföldi üveg-megrendelések zöme néhány darabból álló kollekciókra szól. Az évről évre húzódó dc- bozprobléma kezd elfajulni. A csomagolóanyagok késedelme lépten-nyomon a gyártási program felborogatását követeli. Ezenkívül szüntelen telefon-vita, telex-harc, levelezési háborúság folyik a gyár és az exportvállalat, az exportvállalat és a külföldi megrendelők között. Ma sokkal inkább, mint bármikor fenyeget az a veszély, hogy a külföldi megrendelők elvesztik a türelmüket — » gyár pedig a megrendelőit. .. A csomagolóanyag-hiány nem salgótarjáni „specialitás”. De ha másutt nem is okozna zavart, károkat, akkor is régen időszerű: az Üvegipari Országos Vállalat gyors és végleges megoldással vegye elejét annak, hogy egyszerű dobozok hiánya miatt esetleg tetemes devizaveszteségek érjék a népgazdaságot. Négy esztendő eredményeiből Nyolctantemies gimnázium épült Kisterenyén. A salgótarjáni járás bányász és mezőgazdasági községeiből már csaknem háromszáz fiatal folytatja itt tanulmányúit Koppány György felvétel« Koszorúzás a szovjet SiősöK gellérthegyi emlékművénél A Szovjet Hadsereg és Hadiflotta megalakulásának 49. évfordulója alkalmából csütörtök délelőtt koszorúzási ünnepség volt a hazánk felszabadulásáért elesett szovjet hősök gellérthegyi emlékművénél. , A szovjet és a magyar Himnusz hangjai után elsőként Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút a magyar fegyveres testületek nevében. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének képviseletében F. J. Tyitov nagykövet, N. R. Seleh követ-tanácsos, és Sz. D. Zotov vezérőrnagy, ka» tonal attasé koszorúzott, majd a szocialista országok Budapesten akkreditált katonai és légügyi attaséinak koszorúját helyezték el az emlékmű talapzatára. A koszorúzási ünnepség, —i amelyen a Magyar Néphadsereg tábornoki ás parancsnoki karának számos tagja, a társ» fegyveres testületek több vezetője. a Hotrmédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa, továbbá I. V. Tu» tarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnokságának magyarországi képviselője is részt vett — az International hangjaival ért véget. Napirenden: Iz Ülj a 9IENZÖ1 m siöwelséír és Számos lehetőséj; az együttműködésre — Évenként készítenek ú| tervet — Az első együttes ülés tapasztalatai A KISZ KB Intéző Bizottsága és a SZÖVOSZ Igazgatósága nemrégiben közös határozatban fektette le az ifjúsági szövetség és a földművesszövetkezetek közötti munka lehetőségének alapjait. Ezt a határozatot vette figyelembe a KISZ Nógrád megyei Végrehajtó Bizottsága és a MÉSZÖV, amikor tegnapi együttes ülésén a politikai, gazdasági és szervezeti munka, a két választott testület közötti összefogás lehetőségeit tárgyalta. Á tegnapi ülés jelentőségét növeli az MSZMP IX. kongresszusán a mezőgazdasággal kapcsolatban hozott határozatok ezúton történő figyelem- bevétele mellett az a tény. hogy megyénk lakosságának nagy része él falun és mivel Nógrádban ez volt az első kísérlet a MÉSZÖV és a KISZ együttműködésére — úttörő jelentőséggel is rendelkezik. képezi majd. A két választott ban hasznosnak ígérkezik — testület kétévenként, illetve és egy idő után a pályára irányítást is jelentheti — az úttörő kisállattenyésztő szakcsoszükség szerint ülésezik. A közös munka három területre terjed ki: politikai, gazdasági és szervezeti feladatokat tartalmaz. A szervezeti vonatkozású határozatok egyike, hogy a jövőben a közös témával foglalkozó üléseken a ké fél együttesen vesz részt. A KISZ sajátos eszközei, tömegkacsolatai felhasználásával törekedni fog arra, hogy a földművesszövetkezetekbe minél több fiatal válportok létrehozása. A mező- gazdasági szakmák fiatalok körében történő megszerettetését szolgálja az az elképzelés, miszerint az ipari vonatkozásban már bevált „Szakma Ifjú Mestere” mozgalmat a földművesszövetkezetekben is bevezeti a KISZ. A kulturális tevékenység is számos együttműködési lehető- , . séget jelent a KISZ és a MElaljon munkát. Határozatot szöV részére. A szavalóver- az fmsz-eknéi tényeket, a könyvterjesztő hó- mukódo KISZ-szervezetek sza- llapok hasznos gyakorlatát a manak növelesere és a szövet- jövőben az ifjúsági szövetség kezeti brigadmozgalom széle- gS a MÉSZÖV összefogásával si tesere. az eddigieknél is eredményeA gazdasági munka végzé- sebbé lehet tenni, sében is számos lehetőség van Az ülésen szó volt móg a szeszmentes ifjúsági klubdél- I?le” a ^ a. utánok és estek eddigi tapa SZÖV tegnapi ülésén A tar- talatairól és arról, hogyan eAz összefogás első megnyilvánulásaiként a többi között elfogadták azt a javaslatot, hogy a közös munka alapját a jövőben évenként újra elké- filmet vetítet- i szítendő, a korábbi tapaszta- i latokat fgyelembe vevő ten/ sadalmi munka, az ifjúsági iakásépítkezési akciók takarékszövetkezeti hitellel történő segítése, az úttörők gyógynövények gyűjtésében végzett "‘ttgá ‘‘ munkája mindmegannyi le- “ hetőség a közös munkára. A hetne már a közeljövőben a szeszmentes klubok számát gyarapítani. A MÉSZÖV és a KISZ megyei Végrehajtó Bi- március ötödikéin részletes tervet készít ar pályaválasztással kapcsolat- együttműködésről.