Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
4 t<v*7 fWKrnar 23. rcfítorfoJi A választók javasolták — a tanács válaszol Lassan befejeződnek a tanácstagi jelölő gyűlések. A felvetett javaslatokra választ várnak az emberek. Most dr. Domonkos Imrétől, a salgótarjáni járási tanács végrehajtó bizottságának titkárától kértünk választ a felvetett kérdésekre Vizsláson a 7-es és 17-as számú választókerületben Sándor Gyula és Kakuk Géza a Salgótarján—Vizslás közötti autóbuszjáratok sűrítését kérte, különös tekintettel az esti órákra. VÁLASZ: A községi tanács a felvetett prolóma megoldása céljából máris felvette a kapcsolatot a 2-es számú Autóközlekedési Vállalat vezetőivel. ígéretet kaptak arra, hogy ez év májusától kezdődően az autóbuszjáratok menetrendjét a lukosság kívánsága szerint, aiz igényeknek megfelelően álllapítják meg. Vincze Vilmos a 12-es számú választókerületben arról beszélt, hogy Vizsláson nincs megoldva'. az ivóvízellátás. VÁLASZ: A községi tanács előtt is ismert a gond. ’Megoldása érdekében a felsőbb szerveknél már tettek lépéseket, sajnos eredményt még nem tudtak elérni. Reméljük, a jövőben nagyobb megértést tanúsítanak az illetékes szervek, megoldódik a község vízproblómája. Czene József Ű jlak-puszta. Több mint 300 ember él Üjlak. pusztán, és sajnos nincs élelmiszerbolt. A település zavartalan ellátása szükségessé tenné egy bolt létesítését. VÁLASZ: A községi tanács végrehajtó bizottságának vezetői már tettek intézkedéseket, és megkeresték a legfőbb szervek vezetőit is, egy új élelmiszerbolt létesítése céljából. A válasz megnyugtató, és ígéretet kaptak arra. hogy az anyagi lehetőségekhez képest megoldják az újlaki élelmiszer- bolt problémáját. Vizsláson csaknem valamennyi választókerületben felvetődött az új művelődési otthon építése. Mikorra várható az építés megkezdése, illetve a létesítmény átadása? VÁLASZ: A község lakóinak kérésére a vizslási községi tanács már 1965-től folyamatosan, egészen 1969-ig tartalékolja a községfejlesztési alapot. Ez azt jelenti, hogy 1969-ben megkezdődik az új művelődési otthon építése, befejezése úgy gondoljuk az építőkön múlik majd. Harazin Sándor, a Vizslás— Kazár községek közötti összekötő út megépítését sürgette annál is inkább, mivel ez már az előző választások alkalmával is felvetődött. VÁLASZ: Az útépítés ügyében már korábban is tárgyalásokat folytattunk a KPM Egri Közúti Igazgatóságával. Az itt kapott tájékoztatás szerint az útépítést csaik a távlati tervekben tudja megoldani a vállalat, így sajnos arra rövid időn belül nem kerülhet sor. Lázár Mihályné Mátravere- bélyen azt kérte, tegyen a községi tanács intézkedést arra, hogy az a vonat, amelyik délután fél három órakor halad át az állomáson, Mátrave- rebélyen is megálljon. VÁLASZ: A megyei, járási, és községi tanácstagjelöltek közül többen személyesen keresték meg a MÁV Vezérigazgatóságát e kérdés orvoslásáért. ígéretet kaptak arra. hogy a közeljövőben elkészítendő menetrendben teljesítik a mátraverebélyiek kérését. így máris biztosra vehető- hogy a kérdéses vonat Mátraverebélyben is megáll majd. Forradalmi Ifjúsági Filmnapok A Forradalmi Ifjúsági Napok Átfogó rendezvénysorozatán».. kü. n színfoltnak ígérkezne! t Nógrád megyében a Forradalmi ifjúsági Filmnapok eseményei. A bemutatásra kerülő filmek népünk három történelmi tavaszának — 1848, 1919, 11945 — küzdelmeit, harcait elevenítik fel. A moziüzemi vállalat lehetővé tette, hogy a fiatulok a filmnapok ideje alatt, március 2-től április 4- ig kedvezményes helyárral — bérletakcióval — nézhessék meg a filmeket. Az első előadások előtt, mindenütt ünnepi * S műsorral fogadják a látogatókat, s a filmek megtekintésén kívül filmesztétikai, történelmi jellegű előadásokkal kedveskednek a rendező szervek. A filmelőadások csoportos megtekintése után a KISZ- szervezetek filmankétokat rendeznek, s klubfoglalkozásokon is feldolgozzák a témákat E viták alapján a fiatalok pályázaton vehetnek részt, pályamunkáikban, amelyeket április 10-ig kell beküldeniö'k a KISZ Nógrád megyei Bizottsága címére, megírhatják véleményüket a látott filmről, a rendező munkájáról, a szereplők játékáról, az ábrázolt kor történelmi jelentőségéről. A legjobb írásokat a KISZ Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat tárgyjutalmakkal és mozijegyekkel jutalmazza. A filmsorozatot most a megye 32 filmszínházában — községében — rendezik meg, őszszel pedig majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére a forradalmat ábrázoló filmekből állítanak össze tematikusán egy filmsorozatot. Este a rendelőben Sötét van, nyolc óra felé járhat, de még van félfogadás a kallói orvosi rendelőben. A, váróban parasztasz- szony, nlieg egy diáklány figyeli a njyíló ajtót. Amíg én is sorra kerülök, odahúzódok a krémsárgti cserépkályhához. Odakint ífütyül a februári szél, de itt a kabát is lekívánkozik. Ráteszem a fogasra. Néhány fehér paliból, asztalból áll a berendezi®, s van a sarokban egy mérlleg, amit húsz fillér nélkül is igénybe lehet venni. A kendős asszony ujját vágta meg, azzal jött a doktorhoz. Gyorsan végez vele az orvos. Fertőtleníti, gézből fehér kesztyűt csavair a kezére. S kap majd tetanusz injekciót is. Mikor már kifelé jön, mosolyog, mintha azt mondta volna az orvos: odla se neki, katonado- iog. S ebben a kis epizódban van va.ami figyelemre méltó is. De ezt már dir. Pataki János körzeti orvostól hallom. Régen, amikor az orvosnak akadt „riválisa” is a javasasszonyban, el sem jöttek ilyen aprósággal. Talán pókhálót, vagy ör- dö' « rt tettek rá. És ha a kezébe került? Volt indok is; rossz kedvében volt a gondviselő De egyébként sem adtak sokat egy kisebb karcolásra. Hol van már a régi hó? Huszonhat félj, vagyis esiztendő szaladt el azóta, hogy dr. Pataki idekerült Kallóra, orvosnak. Sok, nagyon sok embert meggyógyított, s ha a haja megkopott, fehérre festette az ötvenöt esztendő, buzgalma töretlen. Talán azt is mondhatom, hogy ebben inkább megfiatalodott. A falubeliek szeretik orvosukat. Nagyon szép a rendelő. Körül fehér csempe ragyog, redőnyök, tükrösen fénylő műszerek, amiből van annyi, ameny- nyi egy vidéki rendelőben kell. A vízkagyló felett elektromos m e!eg: lő, kézmosáshoz. Dicsérem a környezetet Látom, szívesen veszi az észrevételeket. Föláll, odamegy egy ablakhoz, fölengedi a rugós redőnyt, s habfehér függönyön egy kis piros monogramra mutat, — A falusi vöröskereszt ajándéka. — Egyszóval: Kálión nem nehéz kitalálni azt, hogy az egészségügy — szívügy. S dr. Pataki sem sajnálta a fáradságot azért, hogy ez a rendelő korszerű legyen. Amikor építették, vagyis átalakították, az egykor kétszer- két méteres rendelőt, ő is ment egy teherautóval Romhány- ba kályhacserépért. S mivel ’á*ták. hogv az orvos szívesen dolgozik, jöttek sokan segíteni. Huszonhat éve van Kálión egy helyen, s ide tartozik még Erdőkürt, Erdőtarcsa. Ott is ő rendel. Mindenkit ismer személyesen, s őt is ugyanúgy. Huszonhat év. Sok történetet őriz. Szívesen hallgatom, pedig már kilenc óra felé jár. Szabadkozom az időlopásért, de ő kedvesen elhárítja, marasztal. — Mi a legemlékezetesebb? Hát igen. Egy kicsit régi történet. Védőnő hívott szüléshez. Éjjel volt. Azonnal észre kellett vennem az elhanyagolt harántfekvést. Kórházban sem könnyű az ilyen szülést levezetni, ahol minden van. Nehéz eset volts Álhalállal született a gyermek, peróleum lámpánál. Aztán hideg, majd meleg víz és újból előírói. Végül megszólalt. — Ma már legény, látom többször. Régi történet, de szívesen gondolok rá. Kevesen tudják, hogy sokszor a körzeti orvosnak nehéz feladványt ad az élet. Akik csak azt látják, hogy receptet ír, vagy kórházba, szakrendelésre utal, hajlamosak köny- nyű ítéletre, amolyan egészségügyi adminisztrátornak nézik a körzeti orvost. A hamis közvélemény is táplálja ezt. A körzeti orvosnak is megvan a mnga számlája. Gipszelt már törött kezet, amikor a röntgen nem talált bajt. Saját belátása szerint cselekedett. Az újabb röntgen- felvétel csodák csodája kimuA Salgótarjáni Állami Áruházban a parádi és a Salgótarjáni öblösüveggyár termékeinek külön eladóteret létesítettek, ahol az export minőségű áruk megvásárolhatók (Koppány felvétele) fiat megye küldötteinek részvételével Munkavédelmi tanácskozás Salgótarjánban Tegnap Salgótarjánban, az SZMT székházában munkavédelmi tanácskozást tartottaK. Az értekezleten Nádasdi András az SZMT vezető titkára elnökölt. A megbeszélésen Baranya,Komárom, Borsod, Heves, Veszprém és Nógrád megye küldöttei vettek részt. A vita alapjául a Nógrád megyei Főügyészségnek az az összefoglaló jelentése szolgált, amelyet a főügyészség az SZMT munkavédelmi felügyelősége, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, a Bánya- műszaki Felügyelőség, a KÖJÁL, valamint a járási tanács vbik mezőgazdasági osztálya segítségével készített Megyénk nagyobb ipari üzemeinél tavaly valamivel kevesebb baleset történt, mint 1965-ben; a termelésből kiesett munkanapok száma azonban emelkedett. A bányászatban mind a balesetek számát, mind azok súlyosságát tekintve rosszabbodott a helyzet. A legtöbb baleset rakodásnál és szállításnál, a bányátatta a gyógyulást, a törött csont jó forradását. Alkalmazott allergiásoknál penicillin- kúrát. Megfigyeléseik alapján tette. És Pécsett orvostanácskozáson egy professzor ugyanezt ajánlotta. Akkor még erről nemigen volt szakirodalom. Valamikor Kallón egy—másfél óra elég volt a rendelésre, most sokszor reggeltől estig tart. Látszólag furcsa, pedig nincsen ebben semmi különös. Nem azért van, mert több a beteg Az igény változott meg és a bizalom az orvos iránt. És a kor is hozott új bajokat. Érdekes, hogy még Kállón is erről beszél az orvos. Túl sokat eszünk. A betegek nagy része az elhízottakból kerül ki. Az egészségügyi felvilágosításnak is van hát kenyere, s van is mit tennie Nem ások munka miatt szabadkozik az orvos. Kár lenne őt félreérteni. Ismét az időre célzok. Dr. Pataki e’ébem vág. — Otthon már ismernek. Egyszer megyek haza, akkor is este volt. Be sem tudtam menni, a feleségem a kapu előtt várt: — Voltál már ennél és ennél a családnál?... Nem volt szerencséje. Útközben találkoztam a beteggel, s nem kellett visszafordulni. Nem ismer fáradságot és időt, ha gyógyítani kell. Ez az életritmusa, immár huszonhat esztendeje. Gulyás Ernő szatban pedig az omlasztás- nál és az anyagmozgatásnál történt. Sok üzemben korszerűtlenek a szállításra használt utak, s a szállítás gépesítése sem érte még el a kívánt fokot. A vizsgált időszak alatt a ZIM-ben, az Acélárugyárban és a Síküveggyárban rekonstrukciós munkák folytak a termeléssel egy időben, s ez fokozta a balesetek veszélyét. A Nógrádi Szénbányászati Trösztnél modern biztosító berendezéseket — fémtárno- kat, TH-gvűrűket — vezettek be. Több helyen azonban nem állt rendelkezésre elegendő egyéni védőfelszerelés. Pozitívumként kell értékelni viszont, hogy mind több bányász kap fejlámpát, amely lehetővé teszi, hogy mindkét kezét használja. Balassagyarmaton és Pász- tóm sódé*, homok, kő és kavics bányászatát végezték megfelelő műszaki felügyelet nélkül; ennek következtében végzetes kimenetelű balesetek történtek. Szandán, Bujákon, Homok- terenyén s másutt harminc fokosnál meredekebb lejtőn végzett szántásnál ért traktorosokat súlyos — olykor halálos — baleset. Sajnálatos és igazságtalan több üzemnek az a törekvése, hogy a baleset bekövetkezéséért a sérültet tegye fe- előssé. Nagyobb számiban lett volna igazságos és helyes az ellenőrzést elmulasztó csoport- és művezetők felelősségének megállapítása. Nem kevesen tűrik el közülünk a jaiesetelhárító szabályok megsértését; és a szabálytalankodókat még akkor sem tiltják el a munkától, ha figyelmeztetésük eredménytelennek bizonyul. Több helyütt uralkodik még az a káros nézet, hogy a védőberendezés használata a teljesítmény csökkenésével jár. Az ipari üzemekben — a néhány évvel ezelőtti helyteHosszú évek óta termeli eredményesen a burgonyát az érsekvadkerti közös gazdaság. Tavaly 300 holdon hozott termést e rendkívül fontos ipari növény. Mintegy 130 hold termésére a vetőmagtermeltető vállalattal kötöttek szerződést. Az étkezési burgonyát, mintegy 170 holdról, a MÉK-nek szállították Annak idején 60 mázsás átlagterméssel számoltak holdanként, a valóságban meghaladta a 100 mázsát egy- egy hold termése. len gyakorlattól eltérően — gondoskodnak a dolgozók balesetvédelmi oktatásáról, arról azonban csak szórványosan győződnek meg, hogy a munkások valóban megtanulták-e az elsajátítandókat. A termelőszövetkezetekben még a balesetelhárítási oktatás is hiányos. Szakképzetlen, ki nem oktatott dolgozók munkáltatása olykor a társadalmi tulajdon tetemes összegű károsodásával jár. Az öblösüveggyárt samottüzem robbanása — például — másfél millió forintnál nagyobb kárt okozott. Dicséretes, hogy az ipari üzemek, komplex balesetvédelmi terveket készítenek. A tanácsi vállalatoknál a rendelkezésre álló anyagi erők aránylag csekély volta akadályozza a gyorsabb fejlődést Termelőszövetkezetenként nagy a különbség, melyik mennyit áldoz balesetvédelemre. Bányaüzemeink részére as omlasztásos balesetek megelőzése érdekében új biztosítási technológiai előírást készítettek. Immár a nyitott vágatok több mint fele korszerűen bizosított. A szállítási utak modernizálásában az Acélárugyár ért el kimagasló eredményt. Az SZMT munkavédelmi felügyelősége és a bányaműszaki felügyelőség 1965-ben és 1966-ban a bányaüzemekben kereken hétszáz esetben állította le a munkát a biztonsági rendszabályok megszegése miatt; a kiszabott bírságok összege meghaladja a százöt- vénezer forintot. A tanácskozás résztvevőinek állásfoglalása szerint a balesetek számának csökkenése elsősorban a dolgozók Be- lelősségérzetének, óvatosságának növelésével érhető emezzel párhuzamosan szükséges a zsúfoltság megszüntetése és az elavult termelőberendezéséle korszerűsítése vagy újakra történő kicserélése. létén vetnek burgonyát a szövetkezetiek. Az ősszel vetőburgonyacserét hajtottak vég. re, s így most már a Kis- várdai Rózsát, valamint a Gül- baba fajtákat termelik. Az intézkedést az indokolja, hogy ezek a fajták lényegesen magasabb jövedelmet hoznak a termelőszövetkezetnek, mint a korábban termelt fehér, illetve sárga burgonyák. Jól fizet a burgonya Az idén újra jelentős terű-