Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 19. szám
I 13R7 isnnár 29 vasárnap NÖGRÄD 7 Vasárnapi levél A drága levesről Kis társaságban a takarékosság mindennapos problémáiról beszélgettünk a minap. Pontosabban arról folyt a diskurzus, mily bőkezűek tudunk lenni a gondjainkra bízott közpénzekkel. Nem mai ez a téma, hosszú esztendők óta újra meg újra szőnyegre kerül, megvitatjuk, hogy azután menjen tovább minden a korábbi módon: A probléma mostani felvetésének az új gazdasági mechanizmus előkészületei adtak időszerűséget. A társaságban egybehangzottak a vélemények; célunk felé nem tehetünk eredményes lépést anélkül, hogy a jövőben alaposabban utána ne néznénk minden forintunk sorsának; kamatozón fektettük-e be, vagy meggondolatlanul kidobtuk az ablakon. Korábbi gyakorlatunkból és még jelenleg is példák bizonyítják, mennyire jogos és indokolt az aggodalom, ami az anyagi könnyelműséget, vagy sok esetben a bűnös felelőtlenséget, a pazarlást illeti. A megyei Népiellenőrzési Bizottság jegyzőkönyvei sokat mondhatnának erről —, életünk szinte egész területét átfogó példázatokat. Ezrek, tíz- és százezrek szinte hajmeresztőn pazarlódnak szét egyesek kezén, anélkül, hogy akár fillérnyi hasznát látná a közösség. Tanulságos és szomorú példák sorakoznak a kulturális rendeltetésű összegek hovaf ordítását illetően is. A különféle szervek kulturális alapja valahogy még mindig szabad vadászterületnek tudott, s ez a hiedelem csak a megyében nagy tételek sorsát pecsételheti meg. Az aggodalom országos méretben is annyira jogos, hogy a problémával immár kormányszinten foglalkoznak. Annyi máris világosan látszik, hogy a különféle szervek kulturális célú alapjai távolról sem töltik be érdemileg és nagy egészében alaprendeltetésüket —, még azokban az esetekben sem mindig, amikor valóban arra fordítják, amire miójában szánták. A haszon nélküli gazdálkodás egyik m. jyarázata az, hogy a különböző intézmények munkája gyakran egymást fedi. tehát azonos törekvés dupla költséget emészt fel. Különösen sok problémát jelent a tanácsi és a szakszervezeti kulturális intézmények működésének közös nevezőre hozása illetve az a merev elkülönülés, ami főképp a fenntartás anyagi feltételeit illeti. Közismert, hogy szakszervezeti művelődési létesítményeink hasonlíthatatlanul kedvezőbb pénzügyi lehetőségek között működnek a tanácsiaknál, holott hatókörüket tekintve jóval kisebb feladat betöltésére hivatottak. Az egészséges és természetes előrelépés az volna tehát, ha a közös kasz- sza nagyobb lehetőségeivel, nagyobb feladatokra lehetne közöttük szövetséget teremteni. Milyen biztatók például azok az eredmények, melyek a közös kezelésűvé tett könyvtárak munkájában megmutatkoznak. S ha ebben egyeztetni lehetett az elgondolásokat, célokat és anyagi erőket, miért ne tehetnék meg a kulturális feladatok egészében. Kirívó fonákságok felszámolására nyílna lehetőség ezzel, mert szinte nevetséges, hogy jelenleg például elnéptelenedő települések élveznek olyan mérvű anyagi támogatást kulturális célokra, szakszervezeti keretekből, melynek nagy lélekszámú községek, tanácsi forrásból, negyedét-ötödét kapják. Az előbbi példánál szinte kínálkozik a pazarlás, a felelőtlen költekezés, utóbbinál pedig éppen a korlátos lehetőségekből ered, hogy a rendelkezésre álló pénz, — mert távolról sem töltheti be az igényeket — végül kisszerű dolgokra fecsérelődik szét. A költekezés célszerűségét vizsgálva kirívó jelenségek általánosíthatók a termelőszövetkezeti kulturális alap felhasználását, hovafordítását illetően is. Évek óta, szinte refrénszerüen visszatérő téma ez már, — de az ismétlésnél egy sorral sem jutottunk tovább. Ha megpendíti valaki a témát, a válasz többnyire a szövetkezeti önállóságra való hivatkozás. Első benyomásra tetszetős visszautasítása ez a probléma megnyugtató rendezésének, csakhogy a falu életében az utóbb eltelt esztendők során mégiscsak lejátszódott valami. A tsz- demokárciára, a szövetkezeti önállóságra apellálok arról feledkeznek meg, hogy a paraszti egység gazdasági alapjain nyugvó létük nélkülözhetetlen szükséglete a szellemi-kulturális növekedés. Alig-alig hallani hírt olyanról, hogy a falu gazdasági közössége némileg is felelősnek érezné magát mű velődési intézménye állapotáért, segítené azt anyagi gondjaiban. De annál több a tapasztalat, hogy még a szövetkezeti rendezvényekre, közgyűlésekre használt világítás, fűtés költségeit is az intézmény nyakában hagyják, elfeledik megtéríteni, pedig erősödő gazdaságaink nem igen szorulnak már arra, hogy „koldustól kívánjanak el alamizsnát”. A kulturális alap hovafor- dításának gyakorlata végre szemléleti kérdéssé kell, hogy váljék a szövetkezeti portákon, s az „önállóság" szükségtelen hánytorgatása helyett inkább több figyelmet kíván a cél és a hasznosság mérlegelése. Az önállóság egyben felelősségteljes kötelesség is a törvényesen megszabottak betartására; annak tudomásul vételére, hogy a kulturális alap — kulturális rendeltetésű összeg s nem bankettek, könnyen mozgatható fedezete, melyhez zár nélküli kiskapu vezet. Panaszolja egyik járásunk könyvtárosa, hogy hatesztendős gyakorlatában nem fordult még elő, hogy a járásnak akár csak egyetlen közös gazdasága anyagi segítségére lett volna a falu könyvtárainak. De a könyvtárossal együtt ugyanezt mondhatják el a művelődési otthonok vezetői is, pedig a szövetkezet anyagi energiájával, gondoskodásával megkettőzhetnék hasznosságukat a falu életében. Kulturális anyagi lehetőségeink célszerű felhasználását illetően nemrég egy beszélgetésen azt kockáztatta meg valaki: a legkülönfélébb szerveknél mutatkozó összeget közös kalapba tehetnénk, így sokkal többre jutnánk. i Lehet, hogy ilyen gondolatra ma m,ég bedugják fülüket a pénzügyek, a pénzgazdálkodás emberei, de az is bizonyos: a megvalósításnak be kell következnie. Érlelik, a követelmények, mert jelenlegi gyakorlatunkban 1 leves bizony többe kerül, mint a hús. 0 Barna Tibor A pedagógiai ismeretterjesztés új lehetőségei A szocializmus teljes felépítésének szerves részét alkotja áz emberek szocialista tudatának, gondolkodásának, életformájának kialakítása. Az e célunkhoz közelebb vezető társadalmi méretű nevelésben fontos szerepet töl! be az ismeretterjesztő tevékenység, ennek sorában a pedagógiai és pszichológiai ismeretek nyújtása. A két egymással összefonódó tudományág szinte teljesen átszövi' a szocialista gondolkodás formálásának összetett folyamatát,, és megyénkben is igen jelentős tömeget vonz. Az évi 300—350 előadáson 15—16 ezer hallgató, illetve vitázó vesz részt. Ezek után, azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy az említett tudományok minden embert közvetlenül és sokoldalúan érintenek. Elég utalnom a gyermekek nevelésére, a felnőtteket érő különböző tudatos alakító hatásokra, a művelődés és önművelődés kiszélesítésére, az emberek kölcsönös kapcsolatára, a munkájuk tárgyához, folyamatához, eredményéhez való viszonyra. Az emberi tevékenységformák, megnyilvánulások egyi- kével-másikával kapcsolatban majdnem mindenki magával hoz bizonyos hajlamot, az idősebb nemzedék pedig átszármaztat bizonyos helyzetekben jól hasznosítható pedagógiai tapasztalatokat. Ezek a hajlamok azonban csupán lehetőségek, az empirikus tapasztalatok pedig legtöbbször csak a közvetlen, egyszerű cselekvéshez adnak segítséget. Életünk összetettebb körülményeiben, a távlatokban való eligazodás, a helyes viszonyulások, már megkövetelik a szélesebb körű pedagógiai és pszichológiai tájékozottságot, a legelemibb ismeretek elsajátítását. Miről tájékoztassuk hát az embereket, milyen nélkülözhetetlen anyagot juttassunk el hozzájuk az ismeretterjesztő rendszer lehetőségeivel? Mivel az élet állandóan változik, a tudományok szüntelenül fejlődnék, a kérdésre nem lehet hosszabb időre és mindenre egyértelműen érvényes a válasz. Annyit általánosságban elfogadhatunk, hogy a- folyamatos fejlődést kövesse nyomon az ismeretterjesztés. A tartalmában és formájában korszerű ismeretterjesztés fejlessze az ember valóságérzetét, mozdítsa elő cselekvőképességét. A mi gyermekeinkből olyan egyéniséggel bíró felnőtteket kívánunk formálni, akik koruk társadalmának teljes értékű, hasznos tagjai lesznek. Ehhez viszont elengedhetetlen a szülők, a társadalom felnőtt tagjainak a gyermekkel kapcsolatos törődését úgy alakítani, hogy az közös céljaink, jól felfogott érdekeink szerint hasson. A TIT pedagógiai szakosztályainak összesítő jelentését lapozva találkoztunk is ilyen törekvésekkel, témákkal, igaz, elég általánosan és szokványosán megfogalmazva. Például: „Nevelés és társadalom”, „Családi nevelés”, „Erkölcsi nevelés”, „Közösségi nevelés”,,Kulturális nevelés, etikett, illemtan”. Kevésbé gyakoriak viszont az olyan témák, mint: „Munkára nevelés a jellemformálás szolgálatában.” „Szülői tekintély”, „A családi élet helyes megszervezésének összekötő hatásai”, „Meggyőzés és kényszer szerepe a nevelésben”, „A szülők szerepe az eszmények kialakításában”, „Felelősségünk a gyermekekért”, stb. Az is elég nyilvánvaló, hogy a különböző életkori sajátosságú gyermek, de egyénileg is minden gyermek más-más módszert igényel. Itt már inkább a pszichológiai jellegű előadásokra apellálnék, de itt is szűknek tartom a skálát, amelyen jelenleg mozgunk. Az „Életkori sajátosság” című, sok résztvevő által meghallgatott téma mellett helyet kérnek olyan kérdések, mint az örök- léskömyezet, nevelés, az emlékezés és tanulás, a gazdaságos tanulás, az akarat és tevékenység stb. Igen sok tapasztalat bizonyítja, nem elég egy-egy pedagógiai kérdésben csak elmarasztalni a szülőket, felnőtteket. Sokkal célravezetőbb a szülők pedagógiai ismereteinek növelése, helyes tetteinek tudatosítása. Az ember nevelése, formálása azonban nem fejeződik be a gyermek, vagy ifjú korral. A felnőttek alakítása, nevelése viszont már más eszközöket kíván. A felnőttoktatás, a különböző tanfolyamok, a magasabb korúak nevelésének formái. Az e lehetőségeket igénybe vevőknek jó segítője lehet a tanulásra, a helyes időbeosztásra, a teljesítményfokozásra vonatkozó pedagógiai tájékozottság. Az ifjabb korosztálynak, mint elérendő célt, kívánatos felvázolni a szocialista emberre jellemző tulajdonságokat. Hasznos lehet a szocialista közösségek kialakulási feltételeinek, a munka jellemformáló szerepének, a szabad idő ésszerű eltöltésének megismerése. A munkahelyi vezetők, a tömegszervezeti tisztségviselők és aktivisták munkáját előnyösen befolyásolhatná a felnőttnevelés, a meggyőzés lélektani vonatkozásainak ismerete. Az emberek arra törekszenek, hogy a legrövidebb idő alatt, a legkisebb erőkifejtéssel, a lehető legnagyobb mennyiségű ismeretet sajátíthassák el. A pedagógiai és pszichológiai ismeretterjesztés a korszerű művelődés és műveltség fogalmának tisztázásával, az audó- vizuális_ eszközök felhasználási lehetőségének ismertetésével járulhat ehhez hozzá. Hasznos lehet még e vonatkozásban a teljesítőképesség pszichológiai vonatkozásainak, valamint a gazdaságos tanulás, a rögzítés, a megőrzés problémáinak ismertetése. I gen hosszú ideig csak azt vizsgáltuk: az ember milyen hatást gyakorol környezetére. A kölcsönhatást illetően azonban csak az általános szinten mozogtunk. Kevésbé vizsgáltuk, hogy a környezet változása mit eredményez az embernél. Az utóbbi időben egyes tudományok — főleg a pszichológia — egyre inkább foglalkoznak az emberi kapcsolatok problémáival. Mind többet hallunk az alkalmazkodás, az önállóság, vagy az együttélés kérdéseiről. Tanulmányok jelennek meg az ember különböző pszichikus folyamatairól, a gondolkodási, akarati, érzelmi tényezőkről, Egyes körökben előnyös lenne a legújabb kutatási eredményekről való tájékoztatás. A vezetés lélektana, az üzemen belüli kapcsolatok, a pályaalkalmasság, adottság, képesség, produktivitás kibontakoztatása szinte ismeretlen területei megyénk pedagógiai, pszichológiai ismeretterjesztésének. Az ismeretterjesztést irányítók körében a mit és kiknek gondjainál nagyobb problémát jelent, hogy kikkel is végezzék a feladatokat. Található-e megyénkben jól felkészült szakember? A válasz nagyon ellentmondásos. Többen azt mondják: mivel nincs pedagógusképző intézetünk, ezen a téren hátrányos helyzetben vagyunk. Ha viszont a tényeket vizsgáljuk, kiderül, hogy az ilyen irányú végzettséggel, felkészültséggel rendelkezőket nem foglalkoztatjuk am ismeretterjesztés területén. Szerencsés lenne, ha a pedagógiai szakosztály kinyújtaná a kezét azok után, akik a pedagógiával, a pszichológiával magasabb szinten foglalkoznak és nyomon követik a legújabb kutatások eredményeit. A két tudományág kiterjedtsége indokolttá teszi a specializálást is. Az előadók rendszeres képzése szervezetileg jól előkészített konferenciákkal, vitafórumokkal megoldottnak tekinthető, hiszen olyan személyekről van szó, akik különben is igyekeznek lépést tartani szakterületük fejlődésével. Kivételt képez a munkapszichológia. Ebben az ágban még hosz- szabb ideig megyén kívüli erőkre kell támaszkodnunk Legalábbis addig, amíg megyénk üzemei idegenkednek munkapszichológus alkalmazásától. Reméljük ez az állapot nem tart soká és Diósgyőr, Ózd, Gyöngyös után — hogy csak Észak-Magyarországot említsem —, Salgótarján valamelyik fontos üzemében is létrejön ilyen laboratórium. A pedagógia és a lélektan alkalmazhatósága, újabb és újabb eredményei ösztönöznek, hogy ismeretterjesztésünknek ezt a területét is szembesítsük az élettel. Nádházi Lajos Látogatás a Nemzeti Galériában (Koppány György felvétele)
