Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-25 / 21. szám

VTLÄG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz kertészetében most sem szünetel a munka: tizenkét szorgalmas lány készíti rozsszalmából a takarókötéseket a melegágyakra. Naponta 32 ta­karókötés készül. Három lány átlagos napi teljesítménye: nyolc jó minőségű szalmatakaró (Koppány György felvétele^ A Központi Statisztikai Hivatal jelentése a népgazdaság 1966. évi fejlődéséről 1966-ban a népgazdaság fej­lődését, a lakosság jövedelmi és kulturális helyzetének ala­kulását a következő adatok jellemzik: Termelés és forgalom 1966-ban a megtermelt új ér­ték — a nemzeti jövedelem — előzetes számítások szerint kb. 6 százalékkal múlta felül az 1965. évi szintet. A növekedés mértéke nagyobb volt annál, mint amivel az 1966 éves terv, számolt (4 százalék). Az ipari termelés 1966-ban _ a tervezett 4—6 százalékkal s zemben — 7 százalékkal volt több, mint 1965-ben. Az ipar ezt a termelési szintet a ter­melékenység 6 százalékos nö­vekedésével érte el, míg a fog­lalkoztatottság 1 százalékkal nőtt A termelés növekedésének több mint 80 százaléka a ter­melékenység növekedéséből adódott. 1966-ban — a korábbi évek­hez hasonlóan — kiegyensú­lyozott volt az ipar fűtőanyag- és energia-ellátása. Tovább folytatódott az energiaterme­lés és felhasználás szerkezeté­nek átalakulása. 1966-ban csaknem másfélszer annyi volt a földgáztermelés, mint egy év­vel azelőtt, és a terveknek megfelelően némileg csökkent a széntermelés. Valamivel kevesebb volt a kőolajtermelés is, de a kőolaj behozatal kb. egyharmaddal meghaladta az 1965. évit. A kohászat termelése átlagosan 7 százalékkal emelkedett. 1966- ban a gépipar és a vegyipar továbbra is az ipar átlagos fej­lődését meghaladó mértékben növelte termelését. A gépipari termelés 9 százalékos növeke­dése főleg a villamosipari gé­pek és híradástechnikai cik­kek valamint a műszer- és fémtömegcikkipar fejlődéséből fcdódott. A vegyipar termelésé­nek 12 százalékos emelkedésén ban 5—6 százalékkal növeke- belül különösen a műtrágya- dett, és valamivel több volt gyártás, valamint a műanya- annál, mint amivel a terv sza­gok és műszálak termelése mólt. A termelés 1966. évi nö- nőtt. 1966-ban a könnyűipar vekedése elsősorban az 1965. — az 1965. évi szinthez ké- évinél nagyobb növényterme- pest — kb. 7 százalékkal nő- lési eredményekből adódott velte termelését. Különösen Kedvező volt a gyümölcs-, gyorsan (12 iszázalékkall emel- zöldségkés különösen a bur­kodéit a termelés a bútoripar- gonyatermés, továbbá több fontos takarmány- és ipari növény terméseredménye. Ki­emelkedő volt a kukoricater­més. A kenyérgajxmatermés ban. Az átlagosnál nagyobb mér­tékben — 11 százalékkal — nőtt a szövetkezeti ipar ter­melése. 2,4 millió tonna volt, valami­vel kevesebb, mint 1965-ben, Az ipari termékek hazai és de a rendelkezésre álló meny­nyiség fedezi az ország szük­ségletét. 1966-ban az állattenyésztés termelési értéke némileg meg­haladta az 1965. évi szintet. (Folytatás a 3. oldalon) külföldi végső értékesítése együttesen valamivel kisebb mértékben növekedett, mint a termelés. Míg 1966-ban az ipa­ri termelés — élelmiszeripar nélkül számítva — 8 százalék­kal volt több, addig az ipar a belkereskedelemnek kb. 6 százalékkal több árut szállí­tott, mint egy évvel korábban. A külföldre eladott ipari ter­mékekért kapott devizameny- nyiség kb. 5 százalékkal halad­ta meg az előző évit. 1966-ban tovább folytatódott az ipari eredetű készletek növekedése. A növekedés mértéke — elő­zetes számítások szerint — 1966-ban jóval kisebb volt, mint az 1965 előtti években, de valamivel nagyobb, mint 1965-ben, Az építőipari termelés — az 1965. évi viszonylag kismér­tékű növekedés után — 1966- han kb. 8 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, és több volt annál, mint ameny- nyit a terv előirányzott. Az építőipar a tertnelés növelé­sét — iparhoz hasonlóan — nagyobbrészt a termelékenység emelésével érte el. Az építő­iparban foglalkoztatottak szá­ma ugyanis csak kismértékben növekedett (kb. 2 százalékkal). Az építőanvagipar 1966-ban 10 százalékkal termelt többet, mint 1965-ben. A mezőgazdasági termelés — a viszonylag kedvezőtlen ter­mésű 1965 év után — 1966­NÖGRÁD AZ MSZMP NOGRAD M E G Y E I BIZ O T T S Á G A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXin.“ÉVF. 21.' SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1961. JANUÁR 25. SZERDA Meleg fogadtatás Róma repülőterén Podgornij látogatása tovább erősíti a két ország kapcsolatait ROMA (TASZSZ) Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke Saragat olasz köztársasági elnök meg­hívására kedden állami látogatásra Rómába érkezett. A szovjet és olasz zászlókkal díszített repülőtéren Saragat el­nök, Moro miniszterelnök, az olasz kormány többi tagja, a diplomáciai képviseletek vezetői fogadták a szovjet állam­főt. Podgornij és Saragat elhaladt a díszszázad sorfala előtt, majd mindketten beszédet mondtak. Saragat hangsúlyozta: Pod- gornij látogatása nagy és kü­lönleges jelentőségű, Olaszor­szág és a Szovjetunió kapcso­latainak szakadatlan fejlődé­sét bizonyítja. Kifejezte remé­nyét, hogy Podgornij látogatá­sa lehetővé teszi a nemzetkö­zi együttműködés, a béke, a nemzetközi enyhülés és a nem­zetközi biztonság nagyfontos­ságú kérdéseiről már megkez­dődött eszmecsere folytatását és elmélyítését Podgomij köszönetét mon­dott a meleg fogadtatásért majd kifejtette, hogy a Szov­jetunió nagy jelentőséget tu­lajdonít az Olaszországgal va­ló kapcsolatoknak. Meggyőződésünk — folytat­ta —, hogy az országaink szo­ciális viszonyaiból, a nemzet­közi életben elfoglalt helyze­tének sajátosságaiból szárma­zó különbségek ellenére még távolról sem merültek ki a lehetőségek a kapcsolatok fej­lesztésére. — A Szovjetuniónak és Olaszországnak érdekei a nem­zetközi különösen az európai ügyekben sok tekintetben meg­egyeznek. Ez megteremti az alapot, amelyen a felek köl­csönös törekvése mellett ki­bontakozhatnak a hasznos érintkezések és konzultációk, a kölcsönös megértés megterem­tése céljából. Podgornij hang­súlyozta, hogy a szovjet—olasz kapcsolatok fejlődése és meg­szilárdítása nem irányul sem­milyen más ország ellen. A beszédek elhangzása után Podgornij, Saragat és a kísé­retükben levő személyiségek gépkocsin a repülőtérről a vá­rosba hajtattak. Útközben a menet megállt: Amerigo Pet- rucci római polgármester rö­vid üdvözlő beszéddel fordult Podgomijhoz. A szovjet ál­lamfő megköszönte a meleg üdvözlő szavakat. Római tartózkodása idején Podgornij Saragat vendégeként , az elnöki palotában a Quiri- * nalban fog lakni. MOSZKVA A szovjet dolgozók milliói kedden telévíziós riportot lát­hattak Podgornij Rómába ér­kezéséről, az Intervízió közve­títésében, helyszíni közvetítés formájában a római repülő­térről. Az Októberi Forradalom 50. évfordulója tiszteletére A balassagyarmatiak versenyre hívták a megy e építőipari dolgozóit A Nógrád megyei Építőipari átadják rendeltetésének. Az Vállalat balassagyarmati épí- Ipoly Cipőgyár rekonstrukció- tésvezetőségének dolgozói el- ja tavaly — főleg anyag és határozták, hogy az Októberi vasszerkezet hiánya miatt — Forradalom 50. évfordulójának kétmillió forint beépítésével tiszteletére munkaversenybe elmaradt a tervezett ütemtől, kezdenek. Legnagyobb és leg. Az építésvezetőség dolgozói fontosabb munkahelyükön, a balassagyarmati új lakótelep építkezésén a kettes és hármas jelű lakóházat határidő előtt egy hónappal, a négyes, és ha­ópités vezetőség egész évre elő­írt önköltség-szintjét egy szá­zalékkal csökkentik. EnnOK ér­dekében mozgósítja erőit a párt- és á szakszervezet is. A műszaki vezetők biztosítják a Megyénk területén az 1967 március 19-én megtartandó országgyűlési és tanácstagi vá­lasztások előkészítő munkája során befejeződött a választó- jogosultak összeírása. Az ösz- szeíró biztosok mintegy 160 ezer embert vettek nyilvántar- sét tölti, illetve előzetes letar- \ Ennek alapján a községi, tóztatásban van; rendőri fel­városi tanácsok végrehajtó bi- ügyelet alatt áll; elmebeteg, zottságai megkezdték az ideig- tekintet nélkül arra, hogy lenes névjegyzékek összeállítá- gondnokság alatt áll-e. sát, melyet február 4-ig kell a A választójogi törvény alap­tanácsoknak elkészíteni. ján összeállított ideiglenes név Az utóbbi napokban több jegyzéket 1967. február 6—14. érdes is felvetődött. Ilyen a Között közszemlére teszik, a feltételeit a munkaidő jobb ki­vállalták, hogy a lemaradást használásának. Gondoskodnak behozzák, és a rekonstrukciót a vezérgépek kétműszakas in- határidőre befejezik. tenzív üzemeléséről, őrködnek A balassagyarmati építők az anyagszállítás, anyagtárolás egyik legfontosabb tennivaló- pontosságán, a technológiai tos jelűeket két héttel, a he- juknak tartják a gazdaságos sorrend megtartásán. A min- test határidő előtt egy héttel termelést. Vállalták, hogy áz kakinak legalább hatvan száza. lókra egyösszegű utalványt ad­nak, ösztönzik az újítókat költségcsökkentő javaslatait benyújtására. A munkaver­senyben résztvevő dolgozókat egy-egy vállalás teljesítése ese­tén jutalmazzák. Ügyelnek ar­ra is, hogy a szak- és szerelő­ipar dolgozói mindenkor jól előkészített munkaterületet kapjanak. Saját munkájukat pedig úgy óvják, hogy a mun­katerület átadásáról az érde­kelt műszaki vezetők jelenlé­tében jegyzőkönyvet vesznek fel. Ezzel és több más intéz­kedéssel az a szándékuk, hogy átadás során a minőségi kifo. gások értéke ne emelkedhes­sen a beruházás értékének egy százaléka fölé. . Megkezdték az ideiglenes választói névjegyzék összeállítását vagy házasságkötés következ­tében nagykorúvá vált. Nincs választójogosultsága annak, aki; a közügyektől, il­letve a választójog gyakorlásá­tól eltiltó ítélet hatálya alatt áll; szabadságvesztés bünteté­többi között; kiket lehet a vá­lasztói névjegyzékbe felvenni, kiket kell a névjegyzékből tö­rölni. A törvény értelmében fel kell venni minden válasz- tójogosiiitsággal rendelkező községekben a végrehajtó bi­zottság hivatali helyiségeiben, a városokban és nagyobb lé­lekszámú faivakban a lakóépü­letekben is. A névjegyzéket bárki megte­magyar állampolgárt, aki 1949. kintheti és törvényellenes ki­március 20-a előtt született, hagyás miatt a kihagyott vá­lasztópolgár, a törvényellenes felvétel miatt pedig bárki kifo­gással élhet a névjegyzéket összeállító végrehajtó bizott­ságnál. A felszólalások elbírá­lása után a végleges névjegyzé­kek március 2-ig elkészülnek, s azokat március 7-ig ugyan­csak közszemlére teszik. Az összeíróbiztosok a válasz­tójogosultak összeírása során mindenkit felkerestek. En­nek ellenére előfordulhat, hogy választójogosultsággal rendelkező állampolgárok ki­maradtak a névjegyzékből. Mi­után a választójogosultsággal való élés joga alkotmányos kö­telesség is — különösen fontcr a közszemlére tett névjegyzé­kek tanulmányozása. Ez egyik feltétele annak, hogy a szava­zás napján választójogosultsá­gát mindenki gyakorolhassa. A jó munkaszervezésen, anyagellátáson, a versenyzők anyagi ösztönzésén kívül a ki­tűzött cél elérését szolgálja az is, hogy az építésvezetőség tö­rekszik a munkások minél jobb szociális és kulturális el­látására. Üj munkásszállót épít, a régit is otthonossá te- -zi, könyvtárt létesít stb. A balassagyarmati építésve­zetőség versenyre hívta a Nóg­rád megyei Építőipari Vállalat valarhennyi építésvezetőségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom