Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 19. szám
i9 An *.« n s Ház a falu szélén — Tudja mi ez? — kérdezte O. Lajos. Személyi igazolványát tartotta rövid, párnás uj- jai között. — Ez igazolna engem, ha tudna... Pedig jó volna ismerni, hogy tulajdonképpen ki vagyok én?-— Ismeretlen — olvasta hangosan O. Lajos és észrevehetően nagy igyekezetébe került, hogy elfojtsa arcizmának rángatódzását. — Születési helye: ismeretlen... Apja, anyja neve: ismeretlen. Rövid csend következett. Később újra mesélni kezdett. Szépen sorjában. Ahogy a visszaemlékezés felhői vonultak szürkülő haja alatt, barázdált homlokán. Náni héni, az öreg cigányasszony még él. Ott van a vis- ( kója a hegyen. Ö vitte magával a párhónapos gyereket. Balassagyarmat meg Szécsény között döcöghetett a vonat, amikor a szép, barna asszony rábízta a visító csomagot és odébb állt. Ki tudja, a félelem, a szégyen, a szegénység tette-e kegyetlenné? Náni néni várta, várta egy ideig, de hiába. Állomást értek és akkor karjára vette a gyereket, elindult vele hazafelé. Otthon a gyerekek szótlanul, tágra nyílt szemmel álltak a pólyás fölött. Annál hangosabb volt azonban az apjuk: — Minek hoztad a nyakunkra még ezt is? Elég etetni a többit — szidalmazta az asszonyt. Sehogy sem szívlelte a jövevényt, túl is adtak rajta egyhamar. A fiúcska jó helyre került Nevelőapja iparkodó, kaparko- dó cigány volt. Kereskedett bőrrel, tojással, élő jószággal. A tehetősebbek közé tartozott a telepen. S még valamiben különbözött társaitól: muzsikált, járta a környéket, többet látott, tudott, mint a körülötte .élók. Ez egy kicsit kevéllyé tette. Iskolába járatta a fiát. Akkoriban O. Lajos volt az egyedüli gyerek a hegyen, aki végigjárta a hat osztályt. A feleségével 1932-ben ismerkedett meg. Szemrevaló, formás lány volt. Apjának mégsem tetszett — Szegény! — mondta döly- íösen. — Nem való hozzád ... Négy év múlva mégis megesküdtek. O. Lajos nevelőapjától jól megtanulta: az embert csak a munka változtathatja meg, emelheti ki a sárból. Feleségével együtt keményen dolgozott. Cseléd volt, aratott, csépelt követ tört, utat csinált. Mikor hol adódott munkaalkalom. És közben m"'”!kált húsz éven át. Hegedűjéből szebbnél szebb dalokat csalt elő. Muzsikált Fényes Misivel. A környéken nem igen volt jobb, ismertebb prímás nála. Pénzt csinált mindedből. Muszáj volt, hiszen egyre jöttek a gyerekek. Amikor kitört a világháború, egyenruhába bujtatták, asszonya már négy apró lánykával maradt otthon. öt év és öt hónap. Ennyi volt a katonaideje. Megjárta a frontot. Ette a lóhúst, a fagyos répát. Közben hazajött, majd újra elvitték. A végén megszökött. A Balaton parti szőlőkben bujkálva húzta át az utolsó időket. Amikor hosszú hetek után csak úgy gyalogosan hazaért, alig ismertek rá. Sovány arcában, csak nagy szemei égtek. Zárkózott lett és kemény. De miért lett volna más? Nem szokott a simogatáshoz. Cigánynak tekintették. Az asz- szony, mintha megérezte volna az urában leülepedett keserűséget, kérlelni kezdte: — Menjünk el a telepről... A gyerekeknek is jobb lesz a faluban... A nagy változás táplálni kezdte O. Lajos reményét: még néhány év és házat építhet a faluban. Napszámba járt, s az egyik tehetős gazdával megállapodott, felesben megdolgozza a szőlőt. A faluban megalakult a földosztó bizottság, s az egyik nap O. Lajos is bekopogtatott hozzájuk, földet, házhelyet igényelt. — Cigánynak nem jár házhely — mondta ridegen a bizottság elnöke. — Nem vagyok cigány —* szűrte a fogai között O. Lajos. — Csak nem azt mondod, mezőgazdasági munkás voltál’ — mert csak azoknak jár a föld... Nem mondott semmit Szaladt vissza a szőlősgazdához igazolásért. Az uraságokhoz pem. mehetett. Azoktól szerencsére megszabadultak Még 1944 végén továbbadtak. Hanem az előítéletek azok itt maradtak, s makacsul tartották magukat még hosszú Ideig. Amikor együtt volt a papír, O. Lajos újra elment a bizottság elnökéhez. Az meg csak éppen beletekintett a papírokba, s máris kész volt az elutasító válasz. — A putrikat akkor se hozzuk le a hegyről! Elment, de csonttá keményeden benne a keserűség, a megaláztatás táplálta elhatározás: azért is megmutatja, hogy bejön a faluba! A gyerekek már nem szégyenkeznek miatta! Megszállottként dolgozott. Hetekig járta az alföldi falvakat élelemért. Tojással, nyers bőrrel házalt. Amikor egy kis pénzhez jutott, vett két lovat. Fuvarozott, napszámot vállalt. Szépen gyűlt a pénz, s lassacskán együtt volt a szükséges anyag is. Meglett a házhely és munkához láttak. Három év múlva készen volt a ház. Ott állt a falu szélén, elhúzódva a többitől. De mégiscsak a faluban. Amikor beköltöztek a szoba, konyhás lakásba, már hét lánykát vittek magukkal. Később O. Lajos biztos munkahelyet keresett magának. A falu határában vasutat épített tek. Munkára jelentkezett és felvették. Amikor aztán anyagilag ismét rendbejöttök, még egy szobát, előszobát-ragasztot- tak a házhoz. A lánykák már itt nőttek fel A legkisebb is tizenöt esztendős már és gimnáziumban tanul. A nagyobbak közül is érettségizett három. Rendes munkája van valamennyinek. A legidősebb kereskedő, a másik fodrász, van közöttük szakács, eladó, női szabó, gép- és gyorsíró. Az öt nagyobbik má*- férjhez ment. O. Lajos akkor is az igazságra intette őket. amikor párra találtak: ne hallgassák el ki az apjuk. De titkon rettegett. Hátha a lányok Is... Kinevették. — Ugyan apuka. Ki nézi ma már ezt, — mondták neki. Egy év alatt három lakodalmat ülni, nehéz dolog. O Lajosok megcsinálták. \ legutóbbira 150 vendég sereglett össze. S ő a feleségével állta a sarat. — Ne mondják azt, hogy cigány Lajos a lányait se tudja tisztességesen útjukra engedni!... Nem mondhatják. Lakása, bútora van már valamennyinek. Igaz, megdolgoztak érte. — Az én életem lassan lejár... ötvenen túl már nem sokat várhat az ember. így aztán ők az én büszkeségeim — mutatja a szerényen bútorozott, de tiszta szobában az öt esküvői képet. A lányok, a vők. És sorolja, melyik hol dolgozik, mennyire jutott egyikegyik. Búcsúzáskor a kapuig kísért, ö ment elől. Kissé hátra maradtam, hogy mégegyszer megnézzem a házat. Annyi bizonyos: gondos, szép munkát végeztek az építők. A vadszőlővel futtatott lugas most kopár. Mögötte ott a tágas kőház Nagy ablakszemei az utcára tekintenek. Szemben a házzal, a domb. Fázósan lapulnak a hó alatt a félig földbe vájt apró viskók. Látszólag nem nagy utat tett meg O. Lajos, míg lejött a hegyről, s mégis milyen messzire jutott... Vincsse Istvánná A rendelet jó — a végrehajtása nem mindig... Máskor is előfordult, hogy egy-egy kitűnő rendelet, határozat a végrehajtás során visz- szájára fordult. Voltak ilyesfajta aggályaink a „tízes” rendelet megjelenésekor is. Az aggodalmak azóta peres ügyekké váltak... Pedig a kormány tavaly szeptember 1-től hatályba lépett új szállítása rendelete jó. Ez a véleménye dr. Vári Lajosnak, a Nógrád megyei Építőipari Vállalat jogügyi osztályvezetőjének is. — Talán az első átfogó' érvényű kormány- rendelet — mondja — mely teljesen a mechanizmus reformjának szellemében .fogant. Ez’ különösen kitűnik abból, mennyire a megrendelő érdekeit tartja szem előtt... De mert gyakorlati alkalmazását a végrehajtó szervek sok tekintetben nem készítették (nem is készíthették) elő, a rendelet gyakran éppen h megrendelő érdekei ellen fordul, — Például? — Abból kell kiindulnunk, hogy a szállítási rendele# szól olyan árukról, anyagokról, amelyekre szállítási szerződést kötni kötelező. Az áruk eg/ jelentős hányadára azonban nincs ..szerződés-kényszer”. Ennek következtében ellentmondás keletkezett a szerződéses rendszer és az építési rendszer között — Mégpedig? — A mi vállalatunknak terv szerint, mondjuk kétszázmillió értékű építkezést kell kiviteleznie. Ebből a kétszázmillióból százötven— százhatvanmilliót a főigazgatóság kijelölése alapján kötelesek vagyunk elvállalni. (Ezeket a számokat egyébként csak az arányok kedvéért mondtam. Mert ilyenek az arányok. És ez a lényeg.) Ehhez a százhatvanmillió forint értékű munkához különböző olyan anyagokra van szükség, amelyeknek szállítására nem vonatkozik a kötelező szerződés. A szállító vállalat a megrendelésünket visszaigazolni sem tartozik. Szállíthat saját belátása szerint. Mármost, olyan alapanyaggal, mint például a sóder — nincs baj. Mert sóder van bőven. A problémát azok az áruk okozzák, melyekből az ország az igényeknél kevesebbel rendelkezik. — A lakatos árukra céloz? — Eltalálta. A Fémmunkás Vállalat a lakatos áruk előállításában lényegében monopolhelyzetben van. De kapacitása — bármily nagy legyen Is az —, képtelen kielégíteni az építkezések valamennyi szerkezetigényét.. Itt van például a salgótarjáni kettes számú üzletház. Kell hozzá egy körülbelül százötvenezer forint értékű portál. Értéke csekély hányada az épület teljes értékének. Mégis, megrendelése, visszaigazolása két—három hónapja húzódik. A vállalat érdekei döntőbírósági úton nem érvényesíthetők, mert a Fémmunkás nem köteles szerződést kötni. Kértük a felügyeleti hatóság közbenjárását. De a szállítás határidejét így is csak kilencszázhatvannyolcban jelölték meg. Tehát már most bizonyos, hogy a kettes számú üzletházat az eredeti határidőre nem adhatjuk át. Épül üzletház a Rokkant telepen is. Az előírás szerint úgynevezett detektív rácsra a Fémmunkás — jóindulattal! — szerződést kötött, mely szerint a szállítási határidő ez év októbere. Az üzletházat pedig már áprilisban átadnánk. Az egyes számú üzletházban már régen szükség volna a lakatos szerkezetekre. Azok hiánya tette lehetetlenné az épület téliesítését. Mivel ezeket a szerkezeteket még akkor rendeltük, amikor a Fémmunkásnak szerződnie kellett, egy döntőbíró- sági határozat arra kötelezi, hogy a szerkezetek szállítását ez év februárjában kezdje meg. A szállító most nemcsak arra törekszik; hogy jogi úton megkísérelje a határozat „megfúrását”, de ráadásul úgy nyilatkozott, hogy a szerkezetek szerelését csak novemberben tudja megkezdeni. Ez elvileg azt jelenti, hogy az üzletházat az idén nem fejezzük be. — Miért elvileg? — Mert a vállalat igyekszik kiutat találni..; És valószínűleg átvállaljuk a szerelést. Vagy besegítünk... — Más kiút? Például a vállalat lakatos üzemének bővítése? — Erre is történtek intézkedések. Meg kell azonban állapítani, hogy ez csupán enyhíthet a problémán. Mert a fémmunkás olyan gépekkel rendelkezik, melyekkel európai színvonalon képes dolgozni. A lehető legnagyobb mérvű vállalati fejlesztés után is bőven maradnak szerkezetek, amelyeket mi csak a minőség és termelékenység, önköltség rovására gyárthatnánk. Ezért nem is vállalkozunk rá. Kerestünk más kiutat is. Szóba kerültek gápállo-- mások, melyeknél szabad kapacitásokat jeleztek. De nem vállalnak lakatosáru megrendelést. Főleg mert nincs hozzá anyaguk. A Fémmunkás anyagellátás szempontjából is monopóliumot élvez... — Mi a véleménye erről az ellentmondásos helyzetről az Építőipari Főigazgatóságnak? — A problémán sorolással próbálnak enyhíteni. Úgyszólván naponta látogatják a Fémmunkás Vállalatot ilyen és ehhez hasonló ügyek rendezése érdekében. — Végleges megoldás? — Azt a mechanizmus reformjának teljes kibontakozása nyilván meghozza. Hiszen a szállítási rendelet feltételezi, hogy a piacon keresett árukból bőség és választék lesz. A mechanizmus reformjának többi intézkedései, elvei pedig az árübőség megjelenését ösztönzik. De az nagyon fontos volna, hogy a jogszabályok, rendeletek minél előbb — tehát már az átmeneti, a legnehezebb időszakban — egymással párhuzamba kerüljenek. — Mit javasol? . «$>• .#>• . .... .. »«p... -y.-.Tr — A vállalatnak a2 a kérése, vegyék tekintetbe a kötelező kijelölést. Az ilyen esetekben legyen kötelező az anyagszállítás is. i—- S amíg ilyen jogszabály nincs? — Hozni kell. Mást nem mondhatok. A jelenlegi joggyakorlat bizonytalan. A döntőbíróságoknak, bizottságoknak fő a feje, miként hidalják át az ellentmondásokat. Ráadásul szubjektív tényezőkkel is szembe kell nézni. Hiszen előfordul, hogy valamely vállalatnál, korábbi mulasztásaiért, kötbért ítéltek meg a javunkra, s ezt most „törlesztik”. A felügyeleti hatóság, s a döntőbizottságok ^lve jelenleg az, hogy a lehetőségekhez képest ösztönözzék a szerződéskötést. De véleményem szerint központi intézkedésre van szükség ahhoz, hogy a kitűnő kormányrendeletet senki se használhassa ki a, rendelettel ellentétes célok érdekében. Cs. G. Több mint két évtizede... K ik kartonlap. Bizalmi igazolvány. Kiállították Sógor Ferenc nevére 1946 december 9-én. Az alján apróbetűs szöveg: „A tisztség megszűnése, munkahelyről való távozás esetén a szakszervezeti irodának visszaadandó”. Tulajdonosa azóta már felvette a huszonötéves és a negyvenéves jubileumi jutalmat is. Most őt figyelem a Salgótarjáni Acélárugyár huzalművének lágyítójában. Csere van. Így mondják, amikor a 49—50 mázsa huzallal megrakott kocsit betolják az alagútrendszerű kemencébe és utána a másik végén kihúzzák a készterméket. Sógor Ferenc a gépet kezeli. Amíg a művelet tart, szót sem váltanak egymással az emberek. Az ajtón kicsapódó gáz fojtogatja a torkom, ők nem érzik, megszok- "iák Tizenkét éves koromban. 1926-ban kerültem az Acélárugyárba. Az apám elveszett a tizennéeyes háborúban, én nem is ismertem. Az anyám mosásból tartotta a csa’ádot Fiatalok voltunk, mezítláb jártunk be a galvanikus horganyáéba. Sárga volt a lábunk a páclétől, hiába mostuk. — Amikor Imrédy idejében bevezették a fizetett szabadságot — hét napot — fizetésemelést is ígértek. Vártuk aztán, mégis csökkenés lett. Kihallgatást kértünk. Mire oda kellett volna állni az igazgató elé, az egyik azt mondta, nagy családja van, mi lesz ha elbocsátják, a másik más kifogást talált. Jó. én vagyok a legfiatalabb, nekem van legkevesebb vesztenivalóm — mondtam és mentem. — Nem tagja a nyilas pártnak? — kérdezte az igazgató — ‘Nem! Nincs is szándékomban belépni — válaszoltam, — Miért? Előnyt jelentene magának — felelte. — Nékem nem kell. Már akkor sem szerettem a törvénytelenséget. — A falragaszos behívóra elvittek a csendőrök 1944-ben bennünket. Gyalog mentünk Körmöcbányáig, onnan meg Pózenig. Ott nyolcán lelép tünk. Még lőttek is utánunk Amikor hazaértem akkor let tem szakszervezeti tag és párttag is (19'15-ben). Egy évre rá megválasztottak bizalminak itt a lágyítóban, -akkor adták ezt az igazolványt. Azóta sokszor újjáválasztottak. — Függetlenített? — Az is voltam két évig a szakszervezeti bizottságon. Háromhónapos bérfelelősi iskolát végeztem. A műhelybizottságnak most is bérfelelőse vagyok. Amikor függetlenítettként dolgoztam, akkor is ide jártam átöltözni, reggelizni, sőt én voltam a bizalmi is. Elnézem az őszhajú, kerekarcú munkást. A szeme mindig mosolyog. Minden szava megfontolt, végtelen nyugalom árad az egész emberből. Most értem csak amit a műhelybizottságon hallottam róla. — Nem mondott még soha nemet, ha szakszervezeti munkáról volt szó. Régi emberek kerülnek szóba, apró epizódokból tevődik össze a több mint két évtizedes bizalmi munka sokoldalúsága szépsége. — Kik vannak még az első választás 18 tagú csoportjából 9 Gondolkozik, töpreng. — Koruhely József egyedül Sokan nyugdíjba kerültek közülük. Többeket a temetőbe is kikísért. Vitte a munkatársak koszorúját. A régiek elmentek, jöttek az újak, ö maradt és közben brigádvezető is lett. Az iroda falán oklevelek tanúsítják eredményes munkásságát. — Problémák, gondok? Voltak és lesznek is mindig. Olyanra. amilyet nem lehetett vólna megoldani, nem emlékszem Kezdetben nem voltak ilyen világos törvényeink mint most., akkor nekünk kellett józan belátással megoldani több kérdést. Azóta sok törvényt alkottak a munkások érdekében. Ott volt például a vasárnap. Itt folyamatos az üzem és a múlt rendszerben nem volt vasárnap, most van havonta kettő is és ha harmadik vasárnap is dolgozni kell — bár ez ritka — akkor nem csúsztatás, hanem 100 százalékos bérpótlék jár. — Hazudnék, ha azt mondanám, nálunk nem volt bérprobléma. Volt olyan is; meg normasimítás is. Engem is érintett, de azért megoldottuk. Kétéves munkáról számolt be legutóbb, de húsz évről is beszélhetett volna a csoportülésen. Népszerű és népszerűtlen dolgokról. Üdülőjegyet szerezni oda, ahova az illető kívánja — népszerű. Nemet mondani a jogtalan kérésre — népszerűtlen. De arról is beszélt Sógor Ferenc, hogy nélküle előléptá- tés, jutalmazás, de fegyelmi eljárás sem történt a csoportnál Véleményét mindenhez kikérik. Két esetben együtt ment a fegyelmi tárgyalásra a munkatársával. Hiba történt, kár is keletkezett, a felelősségrevonás jogosnak látszott. Hiányzott azonban a biztonsági berendezés és az okot az szolgáltatta S ezért nem a nxunkás volt a "elelős. Nem is büntették meg. Mire visszaértek a tárgyalásró', a lakatosok már javították a hibát. Ahány ember, annyi egyéni- ég, személyes gond, baj. Ismeri a munkatársait és őt is ismerik. Egyszer bírósági tárgyalás lett egy durva viccből. Ott volt mint tanú. — Látod megbánta, miért vetted olyan komolyan. Haragszol rá? Azt akarod, hogy megbüntessék? — mondta a felperesnek! ./ — Nem akarom, csak fölcukkoltak — válaszolta. Az ügyből béküíés lett, a két munkatárs azóta is jól megvan egymással. — Feri bácsi van még néhány éve a nyugdíjig, de nekem az az érzésem, hogy mint szakszervezeti bizalmi maga nem mehet nyugdíjba. Ezt a tisztet majd azután is ellátja — jegyezte meg tréfásan az egyik csoporttag. Az volt az érzésem, nem egyszerűen tréfáról van szó, hanem ennél sokkal többről. Elismerésről, amit a 20 év alatt gyűjtögetett ösz- '-sze. A kék kartonlap, nem bírta úgy a húsz évet, sarkai megkoptak. Igaz a zdája haja is megfehéredett. Az első igazolvány az apróbetűs útmutató szerint még mindig érvényes. Gazdáját most is egyhangúlag választották újabb két évre bizalminak. Bodó János
