Nógrád, 1966. december (22. évfolyam, 284-309. szám)

1966-12-15 / 296. szám

1966. december 15. csütörtök NÖC R A D — 3 Sok eredmény — kevés beszéd Eenegen mindig körültekintően terveznek Kalassagyarmat holnapjából Időben jelen Ki kell menni a tanyára, azt mondják ott megtalálom az elnököt. De az agronómus egész biztos ott van. A ta­nya nincs messze, a falu szé­lén áll. A. piros tetős épüle­tek falai vakítóan fehérek. Szép látvány a rend, a nyu­galom. S míg tapogatom, mer­re sekélyebb a sár — hej, ha lenne itt egy bekötőút! — az egyik bámulatból a másik­ba esek. Nemcsak távolról mutatós az ecsegi termelő- szövetkezet tanyája, hanem közelről is. Ahol akadt sza­bad terület, parkosítottak a gondos gazdák. Fenyőfákat ül­tettek az épületek mellé. A magtártól lehetetlen to­vább menni. Szerencsére egy fogatos előkerül, s mondja: nincs itt az elnök. Az agro­nómus egy kilométerre innen leltároz. Visszafelé menet mégegvszer végignézek a ta­nyán. Olyan itt minden, ahogy a naevkönyvben megírták. S ha itt meglenne már a be­kötőút. csak levett kalappal lehetne belépni. Miklós Sándor elnök régi ismerősöm. Amióta Ecsegre került, évente néhányszor megkeresőn. Azt hiszem min­den ember, aki szereti a ren­det és az ötletes <*' zdálkodást. szívesen jön Ecsegre. Itt min­dig lehet valami okos dol­got tapasztalni. Most is, mint mindig, na­gyon belefeledkezünk a be­szélgetésbe. A gazdaság ered­ményeiről, gondjairól, a zár­számadásról. Az ecsegiek már január közepén meg akarják tartani a zárszámadó közgyű­lést. Így is készülnek rá. — Miről ad számot az el­nök a tagságnak? — kér­dem. — Biztos nem a termelő­szövetkezet történetéről be­szélünk — mondia tréfá­san. — Van mondanivaló bő­séggel. Ám mi nem szeret­jük a sok beszédet Csak rö­viden, mindennek a lényegét Az elnök szavait a való­ság hitelesíti. Nálunk a tet­tek bizonyítanak. Minden munkát időben, jól elvégez­nek, de meg is van az ered­ménye. Miklós Sándorék a sok beszéd helyett inkább szá­molnak, s ha a számok — azok pedig csalhatatlanok — jóváhagyják az elképzelései­ket, akkor megcsinálják. Bár még nem készítették el a jö­vő évi tervet, már tudják mi­lyen növényeket alkalmaznak, és milyeneket nem. Például a hetven hold borsó helyett mást termelnek, többek kö­zött paradicsomot, mert ez lényegesen többet fizet hol­danként, mint a borsó. Per­sze most már lehet változ­tatni, nem úgy mint egykor. Csupán a búzaterület elve­tése a kötelező. — Ném okoz gondot a bú­za Ecsegen? — firtatom a „ké­nyes” kérdést. Az elnök rámcsodálkozik. — Miért ' okozna? Nálunk nemcsak gazdaságos, hanem nyereséges is a termesztése... — Sosem volt vele baj? — Nem. Mi nem nagyon akarjuk a területet sem csök­kenteni, pedig ötszáztíz hol­don termelünk kenyérgabonát. Az idei átlagtermésünk csak tizenhárom mázsa volt hol­Miklós Sándor elnök: „Mi nem szeretjük a sok beszé­det.” dánként, de húsz hold átlagá­ban huszonegy, százhatvan át­lagában pedig tizenhét má­zsa termett. Az ecsegiek százharminc forintért termelnek egy má­zsa búzát, ugyanakkor kap­nak érte kétszázhetvenet, így valóban megéri, s érthető a vezetők vélekedése. A ta­karmánygabonával akad azon­ban gond. Érdekes, hoey Ecse- een mindig jobban sikerül a tavaszi árpa, mint az őszi. S mivel az őszi árpa bizonyta­lanul terem, az idén elő­ször kétszerest vetettek a szövetkezetiek. — Nekem az a meggyőző­désem, hogy érdemesebb a kétszerest vetni, mint az őszi árpát — vélekedik az elnök. — ötven holdon vetettünk őszi árpát és Bezosztája egyest. Számításunk szerint több mint tizenöt mázsát te­rem holdanként. Előbb-utóbb sor kerül arra, hogy a búzát is kisebb terü­Utaxtk as anyag... Rég volt, amikor olvastam, hogy a dunántúli tégla Szol. nokra, a szolnoki pedig Dunántúlra utazik. A bakonyi fűrésztelep Záhonyból kapott bükk rönköt felfűrészelésre. Ezt a rönköt kirakták, a másikat, a helyben kitermeltet ugyanabba a vasúti kocsiba berakták, és indították visz- sza ugyanazon az útvonalon. Már el is felejtettem, hogy ilyen is volt, hiszen hol va yunk már attól? A múlt héten a Nógrádmegyeri Vasipari KTSZ-ben a drótfonatról beszélgettünk.Az alapanyagot, a dróthuzalt, a Salgótarjáni Acélárugyárban készítik, amely alig húsz ki­lométerre van tőlük. Csakhogy, mire odaér tízszer eny- nyit utazik. Miért? A gyáxból vihetnék gépkocsival — gondolom. — Nem lehet, mert olyan zsúfoltság van ott, hogy órá­kat kell várni a gépkocsinak, mire megrakhatják. Zagyvapálfalva is közelebb lenne — mondom a másik érve.. — Azt sem lehet, mert rövid távra nem vállal a MÁV szállítást. Pedig onnan csak 17 kilométer lenne gép­kocsival. Merre utazik így? Salgótarjánból Hatvanon keresztül Aszódra, onnan Ba- lass gyarmatra majd Szécsén/be. Ott rakják gépkocsira, és 13—kilométerről rossz úton szállítják a telepre. — Hát az csak drót, me et, de mi van akkor, ha a Salgótarjánban készült gáztűzhelyet Budapestre szállítják, azután a nagykereskedelmi villalat Balassagyarmatra vi­szi, onnan túrajárattal kerül vissza a salgótarjáni üzletbe. Kinek jó ez. A népgazdaságnak nem. az bizonyos! B. J. létén lehet majd termelni, természetesen nagyobb ter­mésátlaggal. Az ecsegiek nem mondtak le a nagyobb hoza­mokról, azonban a termő- területet sem akarják nagyon csökkenteni. A termésátlagok növelésének egyik fontos fel­tétele a jó talajmunka. Ez nem biztosítható százszázalé­kosan Ecsegen. A meglevő gé­pekkel nem lehet kielégítő ta­lajmunkát végezni. Nagyon kellene a termelőszövetkezet­nek egy SZ—100-as traktor, hogy minden talajt alaposan meg lehessen munkálni. Azon­ban hiába tartalékolják a pénzt évek óta, nehezen le­het hozzájutni. A másik fel­tétel, a trágyázás, biztosítha­tó. Az idén például három­száz holdat trágyáztak, de jutna nagyobb területre is. — Nincs nekünk gondunk a takarmány-növényekkel sem — mondja Miklós Sándor. — Amikor idekerültem a ter­melőszövetkezetbe nyolcvan hold pillangós volt, most van háromszáz. A kukoricánk több mint kétszáz holdon tizen­nyolc és fél mázsát termett. Májusi morzsoltban - számol­va. Ezt a termésátlagot is szeretnénk tovább növelni. Ecsegen az állatállomány létszáma arányban áll a ta­karmányterméssel. Illetve mindig több terem valamivel, mint amennyire szükség van. ut a háztáji ió'zágoknak is. Az ecsegi vezetők minden év­ben körültekintően terveznek, olyan nem fordulhat elő, hogy valamiből hiány legyen. Azt megtermelik, ami a szövetke­zetnek szükséges. Az is nagy erény, hogy amit megtermel­nek azt nagyon ésszerűen hasznosítják. Miklós Sándoréknak nem okoz gondot a búza, sem más növény. Ha a feltételek bizto­sítottak, rajttúr nem múlik a siker. Erre biztosíték a szi­lárd vezetés, és a szorgalmas tagság. Az elnök valóban nem arról akar szólni a zárszám­adó közgyűlésen, hogyan ala­kult meg a gazdaság, hanem a legközvetlenebb kérdések­ről. Ecsegen a tagság sem na­gyon beszédes, de a gazdaság gondjaihoz mindig hozzászól­tak, adtak jó javaslatokat S ez mindig többet ér, mint­ha csak arról beszélnének mi volt, vagy mi lesz. Náluk az a szokás, arról szólnak mit kell tenni, és hogyan azért, hogy mindig jobb legyen. Pádár András Az elnöki szobának szinte na­ponta változik az atmoszférája. Ha panaszosok keresik fel Lombos Mártont, a balassa­gyarmati városi tanács el­nökét megtelik a szoba gondokkal és érvekkel. Ha tanácskoznak — mint most is — ismét más lesz a lég­kör. A tanácskozás magában hordja vitatkozás terhét, kü­lönösen ha valami újról, tervről, pénzt igénylő beru­házásról van szó. Most mégis elmaradt a vi­ta, teljes az egyetértés a helybeliek és a minisztériu­mi, tervhivatali osztályveze­tők között. Hogy miért? — azt éppen az egyik szünet­ben, „magánbeszélgetés” al­kalmával mondta el egy bu­dapesti vezető. — Balassagyarmatnak ér­demes beruházást, ipari üze­met adni. Nemcsak kémek a városi vezetők, hanem elő­re és időben megteremtik a feltételét a beruházásnak. Mire gondol? — Kisajátítják a területet, ha szükséges gondoskodnak a szanálásról, utat építenek, létrehozzák a közműveket. A beruházás ilyenkor már csak elhatározás és tervezés dolga. Ezért esett a választá­sunk most is Balassagyar­matra, amikor a Magyar Ká­bel Művek vidéki fejlesztési programját itt akarjuk meg­valósítani. .. Nézem az arcokat: tizenhá­rom budapesti szakember, vezető, akiktől függ: lesz-e a városban új korszerű nagy­üzem? Lehet-e majd újabb munkahelyeket létesíteni, csökkenteni a foglalkoztatott­ság egyre jobban szorongató gondját? Ezek a vezetők nemcsak meghallgatták, ha­nem meg is értették a kong­resszuson Jedlicska Gyulát, amikor a nógrádi gondokról beszélt. És megértették Lom­bos Mártont, Géczy Imrét is. — Képzeljék el az elvtár­sak — mondja Lombos Már­ton — nekünk a következő tervidőszakban 1100 új mun­kahelyet kell létesítenünk. A városból és a járásból több, mint ötezer dolgozó ingázik naponta vagy hetente más járásba, bányába, Salgótar­jánba, vagy a fővárosba. Géczy Imre közbeszól: — Egészen Pécsig eljutnak a munkásaink. Szeretnénk a családjukhoz közel biztosíta­ni számukra munkahelyet... Szeretnénk! De hogyan? Csakis úgy, hogy azokat a tíz és százmilliókat, amiket a következő években a főváro­si üzemek fejlesztésére fordí­tanának, itt használják fel. Az egyik vendég a térkép­hez lép. Balassagyarmatot ábrázol­ja, azon belül is kontúrosabb vonalakkal a nyugati és a déli ipartelepet, ahol helyet biztosítottak egy nagyüzem megépítésére. Ide szeretnék hozni a Magyar Kábel Művek egyik részlegét. Csak ez az egy beruházás 140 milliót igényel, de a gazdaságossági számítások alapja 3,5 év alatt megtérül a népgazda­ságnak. Milyen üzem az, amelyik 140 milliót hoz ilyen rövid idő alatt? — A világpiacon nagy az érdeklődés a magyar kábelek iránt, olyan terméket állí­tunk elő, amilyet — minő­ségben — az egész világon rajtunk kívül csak három cég tud produkálni. Sőt, most kísérleteztünk ki egy olyan kábelt, amelynek szin­te korlátlanul tudunk piacot találni, olyan egyedülálló adottságokkal rendelkezik. És a világhírű magyar ká­belből a balassagyarmati üzemben 25.000 tonnát sze­retnének évente gyártani. Óriási mennyiség, de a kor­szerű üzemben, amelyhez a gépek nagy részével már rendelkeznek könnyen telje­síthetik a feladatot. És vajon Balassagyarmat megfelel-e a különféle szak­mai követelményeknek? Gaz­daságosság! Szállítás! Anyag- ellátás! Vasút! Közutak! Szak­emberek! Mind megannyi ag­gasztó kérdés. És éppen azok agitálnak Balassagyarmat mellett, aki­ken múlik: itt valósítsák meg a Magyar Kábel Művek ha­talmas rekonstrukcióját. — Szállítás megfelelő. Aszód és Nógrádmarcal között most tervezik a vasúti pálya felújítását. A közúti szállítás is kedvező, hiszen az E7-es nemzetközi műút építése las­san befejezéséhez közeledik. Anyagellátás is kedvező, hi­szen az alumíniumkohóktól continerekben szállítják a tömböket és Balassagyarmat nincs messze Budapesttől. Amennyivel többe kerül aa alapanyag ideküldése, annyi­val olcsóbb a kábeldob-szál­lítás. hiszen helyben készíti a Fémipari Vállalat a szük­séges dobokat. Szakember? Felmérésünk szerint az is van elegendő, és a szakmun­kások képzése, betanítása a kis távolság miatt lehetséges Budapesten, az anyatelepen. A Fémipari Vállalat győzi a dobok gyártását. Itt van Szabó József is, a vállalat igazgatója: — Öt éve 197 főt foglalkoz­tattunk, és most már túl vagyunk az ötszázon. A nyugati ipartelepen meg­kezdtük az építkezést, egy 1200 négyzetméteres csarnok készül kiemelt beruházással 31 millióért — majd hozzá­teszi — a szomszédban fog­juk gyártani a kábeldobokat minden mennyiségben. És a Magyar Kábel Művek vezérigazgatója örömmel nyugtáz: — Ezért gondoltunk mi í* Balassagyarmatra. A feltéte­leket itt már messzemenően biztosították. Mert ez a legfontosabb egy beruházásnál, és ez már az új gazdasági mechanizmus előszele. Aki a legjobb felté­teleket biztosítja, aki a leg­gyorsabban produkálja a be­ruházási programot, az előbb is jut hitelhez, gyárhoz, új munkahelyeket biztosító léte­sítményhez. A balassagyarmati .vezetők időben jelentkeztek... Gáldonyi Béla Majd, ha jag »/... Szemerkél az eső. Egy Moszkvics-tulajdonos búsan álldogál a Lovász József és Pécskő utca torkolatánál. Ugyan, hogy hajtson be a ti­zenegyes jelű toronyházhoz? Jön egy dömper, annak nem probléma, jönnek, mennek a járókelők, azoknak sem. Hi­szen egyelőre bokánál mé­lyebben nem süpped a sár. Egy haragos kedvű Rokkant­telepi állampolgár futtában szidja a zeneiskola melletti le­járót. Arra akart ugyanis le­ereszkedni, de még idejében sikerült leülnie. Aztán inkább nekivágott a Lovász József utcai hepehupának. Itt ugyan még sárosabb lett, de lega­lább... A salakblokkos házak egyikéből indul egy asszony, gyerekkocsit tolva maga előtt. Hallatlan merészség. De aki mer, az nyer. Átvergődött egy zúzalék-hegyen, lehuppant a süppedékes, agyagos talajra, valaki lesegítette a kocsiútra, a többi már gyerekjáték. Az asszony megáll, kifújja ma­gát, megnézi, a kocsiban-e a gyerek, végigfut a szeme a cipőjén, harisnyáján, nekiáll- na tisztogatni, de legyint, s indul tovább... Nehéz út áll még előtte: ki kell jutnia a Rákóczi útra. A távolság le­het olyan harminc méter. De micsoda méterek! • S közben szó, ami szó, épül a Pécskő utca. (Épül tán négy hónapja). Először társadalmi munkát szerveztek itt. A mű­vezető haragszik is érte, mert kiosztották a lapátot, vagy harminc darab még mindig hiányzik belőlük. Egy alka­lommal Itt maradt szombat­vasárnap, de esett az eső, s a „civilek” nem szeretnek eső­ben a szabad ég alatt dolgoz­ni. Aztán a vállalatnál kispe­kulálták, hogy építeni mégis csak az építők dolga. Érke­zett dózer, két markoló, s egy óra alatt többszörösét meg­csinálták annak, amit a „ci­vilek” egy hónap alatt. Ké­sőbb hol benépesült, hol el­néptelenedett az építkezés. Hanem, mostanában megint nem valami nagy a lendület. Bár... lehet, hogy tévedek. Azt is mondják, kár sietni, a jó munkához idő kell. A Be­ruházási Iroda idén július 1- én kötött szerződést a Nógrád megyei Építőipari Vállalattal erre a munkára. (A pénzt a városi tanács költségvetésé­ből — több mint egymillió­háromszázezer forintot — biz­tosítják. Az útépítésre szánt pénz — beépítetlen — egy­szer már tavaly, elúszott). Persze nem kezdtek hozzá a nyáron, vagy az őszi száraz időkben. Ki látott olyankor utat építeni...? Így aztán, amikor a befejezés első ha­tárideje iránt érdeklődtünk, már kapóra jött a fordulat. „November 5-re kell befe­jezni — mondta akkor a mű­vezető —, muszáj, mert az utolsó toronyházba állítólag e nélkül nem tudnak beköltöz­ni. De csak akkor leszünk készen, ha nem esik!” Eső lett, az út befejezéséből vi­szont nem lett semmi. Még nics az aggodalmaskodóknak igazuk. Hiszen lám, mióta beköltöztek a toronyházba... Az út baloldalán betonjár­da, másik oldalán sárhal­mok. Elkezdték ott is a jár­dát építeni. Arra még van pénz az idén. Összesen öt­százezer forint. A többi ma­rad jövőre. (Néhány méter a Lovász József utcai kereszte­ződéstől a Rákóczi útig). Még arra is van pénz, hogy a Lo­vász József utcától levezes­sék a csatornát a tizenhár- mas épületig. Igaz, az útból valamit ott is meg kéne csi­nálni, arx-a is jutott az idén kétszázezer forint. Dehát ki tudja, hogy alakul az időjá­rás? Egyszer beragadt a sár­ba itt egy autó. Az egyik ol­dalán lapátolták a vizet, a a másikon beömlött a pótlás... Majd pár napig fagyott, ak­kor a betonozott járda egy részét feltörték, másik ré­szét vastag földréteggel szór­ták le. Ezért aztán a beton­járdán most nagyobb a sár, mint amikor járda még egyál­talán nem volt. De hát va­lóban, mindennek az időjá­rás az oka... Vagy ki tud­ja? Nem lehet ezen eligazod­ni. .. Felkapaszkodtam egy domb­ra, körülnézek. Teremtőm, mikor lesz itt végre rendes út..? Alighanem, hangosan gon­dolkodtam, mert egy férfi megállt mellettem, s így szólt: _ Majd, ha fagy, elvtár­sam, majd, ha fagy. Négy év< lakom itt. Nekem elhiheti. / fagy mindent megold... — Csizi —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom