Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)

1966-11-20 / 275. szám

t«to. nowmt»r 20 vasárnap. nőorAd FI MILYEN ASSZONY Ujj Antulmé? A napokban Keszegen jártam, ahol a keszeg —ősagárdi egyesült Zöldmező Tsa központja van, s amelynek az az Ujj Antalné a párt­titkára, akit a megyei pártértekezlet kong­resszusi küdöttnek delegált. Milyen asszony Ujj Antalné? Mi jellemzi immár tizennégy esztendős párttitkári munkásságát? Erre ke­restem a feleletet szülőfalujában, Keszegen. A kérdést többeknek feltettem, s most a beszélgetés kronologikus sorrendjében közlöm a válaszokat. Gyeiván József, tanácséinak: — Nagyon agilis, rendes asszony. Az a jó oldala, hogy mindent a közösségért tesz. Amióta szövetkezet működik Keszegen, 6 itt a párttitkár. Azelőtt meg a nógrádsápi Vörös Csillag Tsz párttitkára volt Sok vezető cse­rélődött azóta mind a keszegi, mind az ős- agárdi tsz-ekben. de ő változatlanul vállal­ta a gondokat. Természetesen ez csak olyan asszonynak sikerül, amilyen ő. Szédítő len­dület, nagy aikaraterő jellemzi. Hiszen a családi körülményed is sok terhet raktak rá. Sok asszonynak az is bőven elég lenne, amit háziasszonyi posztján tesz. Négy gyermeket nevelt fel, a férje esztendők óta beteg, le is sziázalékolta a betegbiztosító. A négy gyerme­ket szépen nevelte, mind illedelmes, szorgal­mas, rendes. A legnagyobb fia, Anti. most ka­tonaidejét tölti. Uerenesényi Imre, tss-elnök: — Hat éve vagyok a szövetkezet elnöke, az­óta dolgozom együtt Ujj An tahiéval, a kesze- gi tsz-párttitkárral. Ö most is a szövetkezet párttitkára, azonkívül az Ösagárddal történt egyesülés óta a csúcs-szervezet titkára is. Mindig megkérdezi tőlem: „Imre bácsi, mi­ben tudnék segíteni? Hol mutatkoznak hibák?” Mondhatom, jól össze tudok dolgozni vele. Nagyon örült az egész tsz-tagság velem együtt, amikor az idén november hetedikén kitün­tették a Munkaérdemrend bronz fokozatá­val. Sokszor rágandolok, mi is történne, ha egyszer át akarná adni a helyét másnak. Nem találnánk a két faluban sem olyat, mint amilyen 6. A saját ügyét mindenkor a közösé mögé rendeli, s nem ismer fáradtságot, csak célt. Szerencsére fiatal, sokáig számíthatunk még a munkájára, segítségére. Pazsiika István, üzemegyaégvexető t ü Az én üzemegységemben dolgozik, a nö­vénytermesztésben. Mert nehogy azt higgyék, hogy azt a fáradságos sok nevelő meg szer­vező munkát függetlenítve végzi. Dehogy is. Ugyanúgy részt vesz a közös munkában, mint a többi tag. Tán még jobban is. Az idén például az asszonyokra előírt 120 munkaegy­séggel szemben már eddig is 227 munkaegy­séget gyűjtött, azonkívül kivette a részét a családjának művelésre kimért 400 négyszö­göl málna, egy hold kukorica, fél hold bur­gonya műveléséből, betakarításából. Mr ázik Istvánná, taz-tng: •— Én ugyan idősebb vagyok, mint Margit, azaz Ujj Antalné, mert ezen a néven jobban ismerik. Én már ötvennégy leszek, ő még csak negyvenkettő. Régen ismerem, gyerek­korunkban el-eljártunk együtt sóskázni a nézsai rétekre. Azt szerettem benne, hogy olyan egyszerű. Nem akar senkinek föiibe Kerekedni, szakasztott olyan, mint mi va­gyunk, a többi asszonyok, csakhogy ő min­dig a közös érdekért cselekszik. Mi asszo­nyok sokszor szívesen kivonjuk magunkat a közös gondokból. Egymás közt megbeszélget­jük a bajokat, de a közgyűlésen hallgatunk. Mondja is Margit olyankor: „Asszonyok, szól­janak már! Ne utólag zúgolódjanak, hogy maguk másként képzelték!” Ozv. Urálik Imréné, taz-tng s — En is a növénytermesztésben dolgozom, de különben is jól ismerem Margitot, kicsi korában még dajkáltam is. Tudniillik mi unokatestvérek vagyunk. Én már az ötven­nyolcad! k évemet taposom, közeledik a nyug­díj-időszak, de még így is 17Ö munkaegységet teljesítettem a részesen felül. Sokat gondo­lok arra, mennyi lesz a nyugdíjam, aztán meg, ki lép a helyembe, hiszen a fiatalok nem törik túlontúl magukat a tsz-be. Most. hogy hallom, hogy ő is részt vesz majd a IX. pártkongresszuson, én azt javasolnám neki. mondja el odafenn őszintén, mennyi baj van az ifjúság visszaíartásával. Azután azt is mondja meg, hogy az lenne az igazság, ha a tsz-tag nyugdíját is az ipari dolgozók szint­jén állapítanák meg, hiszen itt vagyok én példának: több hozzájárulást fizetek, mint másutt az iparban dolgozó férjek. Szóval ezekben az ügyekben kellene neki javaslatét tenni, hiszen ott az ilyen kérdésekről is szü­lethet határozat... Süsük Jőzsefné, tsz-bérelszámoló: — Én állandó hivatali kapcsolatban ál­lok Margitkával, mert ő a párttitkár, én pe­dig a helyi nőtanács titkára vagyok. Elkerül­hetetlen, hogy egy tömegszervezet együtt ne működjön a párttal. Bizony, ha tudná, mi­lyen nehéz volt itt egy időben összehozni gyű­lésre az asszonyokat! .Hogy ebben is előre­. lépés van, azt nagyrészt Ujjné segítségének köszönhetjük. Sikerült közösen meggyőznünk asszonytársainkat, hogy a közéletben való részvétel mindannyiuk érdeke. Uji Antalné, tsz-párttitkár: — Tizennégy éve vagyok szövetkezeti párt­titkár. Nagyon jól esett, hogy az idén kiérde­meltem a magas kormánykitüntetést. Kitün­tetésnek veszem azt is, hogy küldöttnek vá­lasztottak a IX. kongresszusra. Ha felszó­lalok, akkor feltétlenül szóvá teszem a fia­talok és az öregek ügyét. S mindazt, amire szövetkezetünk kommunistáitól, és a párton- kívüliektől is megbízást kapok. Lakos György Akik már 1967-et A megyei pártértekezletet üdvözlő dísztáviratban az éves terv teljesítéséről adott szá­mot a szécsényi termelőszö- vetkezetközá építési vállalko­zás. Jelentették, hogy már az 1967-es tervük teljesítésén dol­goznak ... Vadas Gyulával, az építési vállalkozás műszaki vezetőjé­vel Salgótarjánban találko­zom. S ez a véletlen kitűnő alkalom a beszélgetésre. — Mi már hatvanhetet írunk valóban — mondja mo­solyogva — de nincs ebben semmi különös. Szeretünk dol­gozni. Szerény nyilatkozat. Pedig sokminden rejtőzik az ered­mény mögött. Eltelt néhány .kemény” év, amíg a vállal­kozás dolgozói eljutottak ed­dig. S mennyi minden tör­tént, hányféle nehézséggel kellett megküzdeni? A mindennapi feladatok hív­ták életre a vállalkozást még 1963-ban. Az országos hírű szécsény, termelőszövetkezet vezetői jól látták: a termelő­szövetkezeti építkezések mos­toha kezelését csak az ilyen vállalkozás létrehozásával, működtetésével lehet meg­szüntetni. — Három évvel ezelőtt áp­rilisban alakult meg az éni- tési vállalkozás, én meg júli­usban kerültem Szécsénybe — emlékezik Vadas Gyula. — Szerény keretek között kezd­tünk dolgozni, éves tervünk négymillió forint volt. Kőrhűvesek, ácsok, különbö­ző szakemberek verbuválód­tak össze. A kezdet-kezdetén csak a termelőszövetkezetben dolgoztak, de rövidesen vál­laltak munkát más gazdasá­gokban is. Egy pvvel később azonban már szerepet játszot­tak a járás termelőszövetke­zeti beruházási programjának teljesítésében. Igaz, hogv csak másfél millióval nagyobb fel­adatot kellett megoldaniuk, mint az előző évben, de nö­velték a létszámot, s tervsze­rűbbé tették a munkát. — Talán nem sokat mond másnak az, hogy az idén már száztizenkétezer forintra emel­kedett az egy dolgozóra eső termelési érték — meséli. — De a hozzáértő tudja, mit je­lent primitív körülmények kö­zött, primitív eszközökkel el­érni ezt. Ami igaz, igaz: a. vállalko­zás nem kapott korszerű fel­szerelést. Nincsenek birtokuk ban az építőiparban oly sokat emlegetett kisgépek, amelyek megkönnyítenék a szakembe­rek munkáját. Vakolókanál­lal, ács-szekercével, egyszerű kéziszerszámokkal kezdték, s persze szaktudással, s nagy- nagy akarással. A szaktudás és az akarat pótolta sok eset­ben a modern felszerelést. — Bizony jő ideig csak amolyan manufakturális mód­szerrel dolgoztunk — kedé- lyeskedik a műszaki vezető, de azután komolyra fogja a szót. — A jövőben gépeket kell beszereznünk, ha helyt akarunk állni. Különösen szál­lítóeszköz kellene több, mert meglevő vontatóink már elég­gé kiszolgáltak. S nem is győ­zik az iramot. A vállalkozás 1965-ben lett önálló, s az idén csatlakozott hozzá a karancssági egyesült termelőszövetkezet építési részlege is. Így alakult ki a termelőszövetkezetközi építési vállalkozás. Ez a forma pedig már teljesen megfelel a Szov­jetunióban is jól bevált, nagy tapasztalatokkal rendelkező kolhozközi vállalkozásoknak. Szervezettségben és felsze­reltségben azonban még ko­rántsem tartanak ott, ahol a kolhozközi vállalkozások. A szécsényi vállalkozás fejlődé­se azonban tagadhatatlan, hi­szen már más megyéből is ér­keztek . szakemberek tapasz­talatcserére a szécsényiekhez. — Lám, már azt is elértük, hogy tőlünk is tanulnak va­lamit — ironizál Gyula bácsi. Csipkelődő hangsúllyal jegy­zi meg ezt,* pedig így van, le­het már tanulni a szécsényi vállalkozástól. A tavalyi vál­tozás újabb fejlődési szakasz- szal járt együtt. Már az egész szécsényi járás termelőszövet­kezeti beruházási tervének kivitelezését biztosították a vállalkozás dolgozói. A na­gyobb feladatok arra ösztö­nözték a vezetőket, hogy szer­vezetileg és szakmailag is biztosítsák a munkák gyors és jó elvégzését. — Létrehoztuk a különbö­ző szakipari részlegeket, kör- zetesítettük a munkát — ma­gyarázza. — Ha eleget akar­tunk tenni a gazdaságok épí­tési igényének, foglalkoztat­nunk kellett asztalosokat, fes­tőket» lakatosokat, mert kü­lönben ezeket a munkákat másokkal kellett volna elvé­geztetni. Az úgynevezett al­vállalkozók alkalmazása vi­szont sok bajjal járt. Vadas Gyula elhárítja ma­gától az érdemeket, s azt mondja, mindazt amit tettek a vállalkozás megszervezése írnak érdekében, azt együtt tették a kollektívával. Tagadhatatlan azonban a nagy szakértelmé­nek, gyakorlatának és tapasz­talatainak szerepe a szervező munkában. Ismerve a köve­telményeket, a fejlődés vár­ható útját, nem egv-két évre szervezték a vállalkozást, ha­nem hosszabb időre. — Ha jó munkát akarunk végezni, az emberekkel is tö­rődnünk kell — mondja. — A körzetesítéssel elértük, hogy dolgozóink két-három kilomé­ternél nem járnak messzebb­ről a munkahelyükre. Egymás körzetébe sem kell átiámiok, mert mindenütt biztosítjuk az elegendő számú segédmun­kást az építkezéshez. — Az idei terv? — kérde­zem. Elmosolyodik. — Tudja, miért kérdezi? A megyei pártértekezlet napjára teljesítettük felemelt éves ter­vünket. Több mint tízmillió forint. Huszonnégy beruházá- síi munkánk közül már csak három átadása van hátra. — Értékelték-e a szécsényi vállalkozás által meghirdetett versenyt? — Még nem. Mi elkészül­tünk, s a pontrendszer alapján teljesítettük vállalásunkat. Persze akad néhány rossz pont is. Néhol tapasztalhatók hiányosságok is, mint például egy kulcs rossz bereszelése, meg ilyen apróságok. De ami hiba, az hiba. Jegyzőkönyvez­tük és kijavítottuk. Lám, figyelmet fordítanak még egy rossz kulcs kicseré­lésére is! Ezt kell tenniök a jövőben is, ha megrendelésre számítanak a szövetkezetek­től. — Hogyan alakul a jövő? — kérdem. — A gazdaságok ragaszkod­nak a kulcsátadásos módszer bevezetéséhez — mondja Va­das Gyula. — Igyekszünk ele­get tenni az igénynek. Jövőre már a vállalkozás embere szerzi be az építőanyagokat, s valóban csak át kell vennie a kulcsot a gazdaságnak. Ügy érzem, hogy megfelelünk a bi­zalomnak. Olyan emberekkel* mint Anda László, Oláh Fe­renc, Kürtösi József és Bluro- berger Imre, s a többiek, jól végre tudjuk hajtani feladata­inkat. Az eddigi eredmények alapján megegyezik a véle­ményünk. Pádár András A „műszak” és a nyereség salgótarjáni főnökség is. Ba­A közelmúltban két napot tefusokkal töltöttem. Mindkét alkalommal fel-felbukkant a beszélgetésben. jól mennek az idén a teueriorgalom dolgai, az első félévben, de a máso­dikban, azóta is többlet-bevé­telre tettek szert. De bár­mennyire is lenne a többlet — elviszi a „műszak”. Köz­érthető nyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy ami bevé­telt terven felül a TEFU sze­rez, felemésztik a javításra fordított költségek. Méghozzá — indokolatlanul. S ez az autóközlekedési vállalat javí­tó részlegeinek a lelkén szá­rad. Telek György, a 2. számú AKÖV igazgató-helyettese elő­ször mégis a jó hírrel dicseke­dett: — Október közepe óta nagy a változás. A műszak úgy lát­szik megunta, hogy folyton őt csepülik, s azóta gondosabb, takarékosabb a javítóműhe­lyek gazdálkodása. Egyébként, ami a forgalom dolgozóit il­leti, véleményem szerint tel­jesen jogosak a kifogásaik. Éppen most számolgattam az év tíz hónapjának eredmé­nyeit. Az adatokból az első pillantásra kitűnik, hol megy el a forint. Erre az időszakra száznegyvenötmillió-hétszáz­harmincnégyezer forint bevé­telt terveztünk, ténylegesen az ennél négy és félmillióval több lett. Ezzel szemben atiz hónapra tervezett költségeket négymillióval lépte túl a mű­szak. Így a tervezett többlet- bevétel nagy része elveszett. — S ennek mi az oka? — Valahol ott kezdődött, hogy az első félév eredménye felülmúlta a vállalati vezetők várakozásait. Akkor — a jö­vőre gondolva — megenged­tük a javítóműhelyeknek: úgy javítsák a kocsikat, hogy minél tovább futhassanak. A nagyobb ráfordításokat elbír­juk. Ezt félreértelmezték a javítóműhelyekben, mégpedig olyan mértékben, hogy októ­berben megálljt kellett pa­rancsolni. Mégpedig kemé­nyen. Október közepe óta egyetlen javítórészleg sem költhet többet javításra, mint amennyit a központ előírt Egyebek között ettől függ a műszaki vezetők év végi pré­miuma. Nos, az eddig tapasz­taltak azt tükrözik, hogy a műszak végrehajtja az utasí­tást. Egyébként hozzá kell tennem, hogy az elmondottak nem minden főnökségre vo­natkoznak. Nagybátonyra pél­dául — nem is első éve — semmi panaszaink. Javult a lassagyarmaton azonban — a vállalat igazgatóságának be­avatkozásáig — hallatlanul rossz volt a helyzet. Jellem­ző, hogy a balassagyarmati főnökség dolgozóinak, ered­ményeik alapján, az idén nem fizethetnének egy fillér nye­reségrészesedést sem. — Milyen intézkedéseket hozott a vállalat vezetősége a költségek csökkentése érdeké­ben? — A már említett szankció­kon kívül elrendeltük, hogy fődarab-javítást csak a fenn­tartási osztály vezetőjének en­gedélyével lehbt végezni. A javítóműhelyek nem léphetik túl a felújításra szánt költsé­geket sem. Azonkívül előír­tuk a délutáni és éjszakai mű­szak alaposabb megszervezé­sét, megerősítését. Véget kell vetni annak a különös ál­lapotnak, hogy egyik-másik javító-műhelyben a szere­lők óhajai, kényelmi szem­pontjai diktáltak, s nem a vállalat egészének érde­kei ... Végre is, arról van szó, hogy az ilyenfajta gaz­dálkodás máris mintegy ötti- zed-százalékos költséghányad­romlást idézett elő. Mi azt a célt tűztük ki, hogy a tavalyi hat napi átlagkeresetnek meg­felelő nyereségrészesedéssel szemben az idén tizenkét na­pot fizetünk. Ezt nem koc­káztathatjuk: a vállalat ezer- hatszáz dolgozójának érdekei — nem szólva a népgazdaság érdekeiről — előbbrevalók néhány ember kényelménél... — Nos, a műszak végrehajt­ja a vállalati utasítást. De vajon egyetért-e a költség­túllépést okozó magyarázat­tal? Hallottam véleményeket, melyek szerint a jármüvek túlzott megterhelése váltja ki a kocsik gyors elhasználódá­sát, romlását. — Ezek az ellenérvek ne­kem is ismerősek. De egy hosszabb időszak adatai ezt megcáfolják. A gépkocsik ki- használtsági foka tavaly öt­venhárom százalékos volt — az Idén tíz , hónap alatt öt­ven. A gépkocsivezetők átla­gos napi foglalkoztatottsága egy teljes órával csökkent a tavalyihoz képest. Tehát a megterhelés — gépé, emberé — nem növekedett, ellenke­zőleg... Ami a vállalat for­galmi gazdálkodásának jó eredményeit hozta: éppen a szinte példátlan kiegyensúlyo­zottság. Nem tagadhatjuk, az idei időjárás kedvezett a szál­lításnak. de ezt az alkalmat meg kellett ragadni, jól ki- használni. Ezt tette a TEFU, amelynek oroszlánrésze van abban, hogy tíz hónap alatt — a tavalyihoz hasonlítva lé­nyegében azonos kocsipark­kal, létszámmal —, az ezer- kilencszázhatvanötben elért harminchárommilliós vállalati eredménynél az idén több, mint hárommillióval többet produkáltunk. Ismétlem, anél­kül. hogy a kocsiparkot ki­zsigereltük volna. — A műszak vitatkozásának mélyén tehát inkább az rej­lik: nehéz elszakadni a meg­szokott „tiszta" műszaki szem­lélettől, s belezökkenni egy, a vállalat minden tevékenységét és eredményét átfogód gazda­sági szemléletbe. — Annál is inkább, hiszen a műszaknak abban igaza van: amit a kocsira „ráraknak” a műhelyben, az tulajdonképpen nem vész el. Attól jobb lesz, teherbíróbb, állóképesebb a jármű. Ezt a tevékenységet azonban sem most, sem a jö­vőben nem szabad elvonat­koztatni a bevétel, a nyereség mértékétől. Ügy kell tehát forgatni a javításra szánt pénzt, hogy az ne vigye el a nyereséget, hanem inkább a még több nyereség forrása le­gyen. Az igazgató-helyetteshez ké­sőbb betért a főmérnök, majd a pártszervezet csúcsvezetősé­gének titkára is. A kialakult eszmecseréből kiérződött, hogy az „örökös” vita a forgalom és a műszak között még ko­rántsem ért véget, bár a ja­vítórészlegek irányításával megbízott vezetők alapjában véve jól látják, hogy a javí­tások „nagyvonalúságának” következményei nem róhatok fel a jelenlegi keretgazdálko­dási rendszernek. A javítás költségei akár ma, akár a jövőben semmiképpen sem veszélyeztethetik egy közleke­dési vállalat nyereségességét De, mert a gondolkodásban makacskodik a múlt, a meg­szokott, amelynek hatását leg­feljebb csökkenthetik, vissza­szoríthatják, de meg nem szüntethetik intézkedések, szankciók, határozatok, arra még várni kell. hogv a mű­szak október közepétől ielzett óvatosabb, körültekintőbb, ta­karékosabb gazdálkod sa szemléletből fakadjon, és ezért következetesen, ezen az úton maradjon. Cs. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom